Megkésett gyermekkor - 5. kanál

 Baekhyun unottan ült a nappaliban, míg Chanyeol bár még mindig kicsit beteg volt, de munkába készülődött. Valami idióta karácsonyi dalt dúdolgatott, miközben haját igazgatta az előszobai hatalmas tükörben. 

- Zárásig leszel bent? - dőlt el az alacsonyabb szenvedve a kanapén. Annyira unalmas volt minden.
- Aha. Holnap meg megyek vissza délelőttre. 
- De jó neked.
- Mi a terved mára?
- Nem tudom... sorozatozok, meg lehet ránézek a könyveléses tárgyamra. Abból még lesz egy teszt mielőtt kezdődne a vizsgaidőszak. 
- Hát akkor jó szórakozást, este jövök, útközben szerzek valami kaját magunknak, holnapra elvinni.

 

Átpörgette a netflix kínálatát, de nem talált semmi érdekeset, a tanulás pedig annyira sem vonzotta, hogy kihozza szobájából a laptopot, így maradt az unalmas szenvedés egyedül, miközben rohadtul nem volt kedve magányosan lézengeni egész nap. De ahhoz még kevésbé látta magában az erőt, hogy bármelyik haverjára ráírjon és programot szervezzen magának. 
Aztán csipogott a telefonja, és félhalálban rápillantva olvasta Kyungsoo üzenetét, aki kiakadva írta neki, hogy az anyja rásózta, hogy mikulásra vegyen ajándékot a kistestvéreinek. 
Baekhyun el is felejtette, hogy másnap már mikulás van. Az igazat bevallva, neki ezek az ünnepek nem jelentettek semmit. Chanyeol persze más volt, ő minden decemberben meggajdult és bezsongva várta az ünnepeket. Baekhyunban pedig néha felpislákolt a féltékenység szikrája, ahogy hallgatta a gyermekkori történeteit. 
Neki ezek sosem adódtak meg, és bár régen minden vágya volt, ahogy osztálytársai vidáman mesélték ki mit kapott, egy idő után ez a vágy elhalt benne, és kiirtotta magában az érzelmeket. 
Most mégis valami rávette arra, hogy Kyungsoo kiakadására reagálva találkozót beszéljen meg vele. 

 

- Baekhyun-ah, te voltál az utolsó ember, akire gondoltam volna, hogy eljön velem vásárolni - fogadta őt barátja, ahogy a közelben lévő buszmegállóban találkoztak. Baekhyun maga is így volt ezzel.
- Csak unatkoztam - vont vállat, mintha semmiség lenne. Kyungsoo szerencsére csak ráhagyta a dolgot, majd betértek a közeli mindenes üzletbe. 

 

Baekhyunnak eszébe sem volt semmit venni egy mikulást ábrázoló ehetetlen csokin kívül, mégis megállt a dekorációk előtt, míg barátja eltűnt valahol az édességek hadában. Fintorral az arcán nézte a rengeteg színes girlandot, és csicsás dekorációt. Tényleg nem értette mi értelme volt ennek az egész ünnepléses dolognak. 
Durcásan fordult el, és indult neki a világnak, ha már itt volt gondolta pár nasit vesz, ám maga sem tudta megmondani, mikor keveredett vissza a dekorációk elé. 

 

- Minden rendben? Én kész vagyok. 
- Hál istennek, már rázott a hideg ettől a sok csicsás szartól - vágott hátra arcot és indult a kasszák felé, mégis megtorpant egy pillanatra. - Ó, hogy én mennyire utállak Park Chanyeol... - morogta halkan sötét tekintettel, amitől még Kyungsoo is megtorpant egy pillanatra. 
- Baekhyun?
- Hülye makacs, Yoda fülű borzalom... - folytatta tovább a morgást.
Azokban a pillanatokban senki nem tudta volna eldönteni mi járt Baekhyun fejében. Az arca vörösödött a dühtől, ahogy szinte dühöngve dobálta a különböző karácsonyi díszeket a kosárba, miközben folyton motyogott valamit az orra alatt. 
Barátja csak döbbenten nézte a másik kiakadását, mégis melegség öntötte el a szívét. Az a Baekhyun, aki hosszú évek óta a barátja volt, magától sosem nyúlt volna ezekhez a számára puccos szarokhoz. Már ahogy ő nevezte. Most mégis tömve volt a kosár, és úgy tűnt még nem végzett a rombolással. 
- Ezekután már legalább megnézem magamnak a bakancsokat is - vonult el a bolt másik részébe duzzogva.
Nemsokára egy cipős dobozzal és egy sapkával tért vissza, amit ugyancsak soha az életben nem vett volna fel.
- Komolyan Baekhyun kezdek aggódni érted, mi ez a sapka? 
- Holnap Mikulás lesz... Chanyeol kapja... De megveszem azt a rohadt nagy virgácsot is a kirakatból, mert fel tudnám gyújtani az alakot...

 

Végül annyira felhúzta magát a vásárláson, hogy szinte szó nélkül hagyta faképnél az egyáltalán nem megsértődött, sőt mosolygó Kyungsoot. Három hatalmas szatyorral bandukolt haza, amiket hanyag mozdulattal száműzött is a szekrényébe, hogy Chanyeol véletlenül se lássa meg. 
A boltban magára vett duzzogó arca az egész hátralévő napra megmaradt, akkor sem enyhült, amikor pár csokit szórt a mikulás csomagba, és rákötözte az oldalára a sapkát. 

 

Chanyeol pedig este ugyanebben a méregzsák állapotban találta, ahogy hazaért. Egy pillanatra megtorpant a nappaliban, ahogy végig mérté Baekhyunt, miközben próbálta némán kitalálni mi baja lehet az alacsonynak. 
- Mizu? - kérdezett rá végül. 
- Csak, hogy tudd utállak...
- Mi? Itthon se voltam!
- Akkor is, a te hibád minden - morgott tovább. 
- Szóval nem volt jó napod? - puhatolózott óvatosan, miközben kissé szerencsétlenül igyekezett megválni szűk nyakú pulcsijától. 
- Elmentünk Kyungsooval vásárolni. 
- És az nem jó? 
- Mindenhol sokan voltak, és minden tele volt giccses szarokkal. Ott van az asztalon a mai jócselekedetem. Ahhoz képest, hogy te vagy karácsony buzi, nem is vettél adventi koszorút...
Chanyeol döbbenten nézett a kanapé előtti asztalra, amin tényleg ott hevert egy adventi koszorú. Őszintén bevallva az elhelyezése nem jelentett sok jót, pont úgy nézett ki, mintha a duzzogó pukkancs, csak ledobta volna az asztalra. Mégis meghatottan meredt az ajándékra. 
- Köszönöm - suttogta teljesen döbbenten. 
- Ez most furán fog hangzani, de a mai nap után szükségem van egy ölelésre - motyogta Baekhyun lehajtott fejjel, nem is értve magát, nem is várva el, hogy Chanyeol csak úgy megölelje. 
- Gyere ide, te nagy gyerek - húzta magához a magas.  

A mai nap fénypontja mindkettőjük számára az a pár perc volt, míg ölelkezve álltak a sötét nappali közepén.