2019. január 1., kedd

Csak Te és...Ő - 2. Fejezet



- Chanyeol! - fogadott lelkesen, ahogy hulla fáradtan beléptem a lakásba. Másra sem vágytam csak, hogy egy gyors tusolás után ágyba bújjak, de Baekhyun élénkségéből már tudtam, hiú ábrándjaim voltak. - Emlékszel múltkor tartott az az együttes egy villámkoncertet, akiket szeretsz.
- Aha... - ültem le fintorogva a kanapéra, mert minden vágyam volt eljutni rá, de a jegyek pillanatok alatt elfogytak. Szinte lehetetlenség volt bejutni rá, mert aznap délután tették közzé és alig száz belépőt szórtak ki. Ingyenes volt, de, aki nem csapott le pillanatok alatt bukta az egészet.
- Lelkesedj! - csapott oldalba és orrom alá dugta telefonját.
- Mi van? - kaptam ki kezéből és döbbenten pislogtam a két jegyre, ma estére. - Hogy csináltad? 
- Emlékeztem, hogy mennyire akarod, így néha ránéztem és tádám! Még találkozhatsz is velük, mert benne voltam az első tízbe - vigyorgott rám fülig érő szájjal.
- Komolyan? 
- Halálosan! Épp a tízedik meg tizenegyedik jegy lett az enyém, szóval...
- De akkor csak az egyik jegy nem? 
- És? Te szereted őket. Mármint én is, de tudod, hogy nem vagyok oda értük annyira, szóval alap, hogy te mész. 

Olyan egyszerűen mondta, mintha tényleg annyira egyértelmű lett volna, ám számomra nem volt az. Más nem adta volna nekem azt a jegyet, más elvárta volna, hogy, hálás legyek, már csak azért is, hogy magával visz, de Baekhyun csak Baekhyun volt, nem valaki más. Szinte földön túli örömmel szorítottam magamhoz, míg hátamra csúsztatva kezeit simult ölelésembe pár pillanatra, majd megjátszott komolysággal parancsolt rám, hogy kezdjek készülni. 
Negyed óra sem kellett, hogy kirángasson zombi valómból, és újra huszonévest csináljon belőlem, erre is csak ő volt képes. Pillanatok alatt manipulálta hangulatom, bár ezt a részét jobban élveztem, mint, amikor felcseszett valami hülyeséggel. A hőn áhított zuhanyom után, felfrissülve kerestem magamnak ruhát, és lőttem be a hajam, majd fejem csóválva méregettem épp sminkjével küszködő mivoltát. Sosem értettem miért volt ennyire oda érte, de hát mindegy is volt igazából. Engem nem csesztetett vele, ő pedig jobban érezte magát tőle. 
És felesleges lett volna tagadni, hogy jól állt neki. De még mennyire. 

A koncert olyan volt, mint egy megtestesült álom, éppen, hogy beestünk, mivel fél óra volt az út, és előtte egy órával tudtam meg az infót, mindezek ellenére nem volt semmiben hiányérzetem. Hátul csápoltunk, bár nem volt vészes a tömeg, de számomra mindig élvezhetőbbé vált így egy koncert. Persze megvolt az érzés, hogy ha valaki az első sorban zúzhatott a kedvenc bandájával, de sokkal jobb volt számomra hátul állni és érezni a zenét. A hely akusztikája kifogástalan volt, talán az egyik legjobb kis zugot célozta be Baekhyun. Hatalmas mosollyal az ajkain ugrált a zenére, fittyet hányva a körülöttünk lévőkre, olyan lelkes volt, hogy magával ragadott és mindent elfeledve ugráltam én is, mint egy idióta.
- Tessék - nyomta a koncert vége után kezembe a jegyet, amin ott virított, hogy ez bizony a tízedik volt az összes közül.
- Biztosan? Ahogy néztem élvezted te is, és imádsz beszélni.
- Ugyan már, elfolyt a sminken, ki vagyok száradva és leizzadtam, szerinted így odamennék hozzájuk? - affektált kissé, mint valami picsa, de én tudtam, hogy mindezek közül egyik sem akadályozná őt.
- De...
- Menj már, vagy seggbe rúglak! - lökött meg nevetve kissé. - Én addig iszok valamit, a pultos csaj egész jól néz ki... - fordított hátat, majd még visszapillantva kézzel hessegetett, hogy haladjak végre.

Majdnem egy óra volt az a minitalálkozó, amit nyert nekem, én pedig féltem, hogy már faképnél hagyott, de csak a pultnál ülve, beszélgetett a kiszemelt lánnyal, akinek épp nem volt semmi dolga. Hangosan nevetett Baek valami megjegyzésén, alaposan rájátszva a kedvére, és megállás nélkül adta a félreérthetetlen jeleket, amik valahogy legjobb barátomat nem hozták lázba, pedig full melegen is el kellett ismernem, egy magas kilences volt a csaj. A haja bár festve volt, mégsem keltett természetellenes hatást, a körmei ugyanilyenek voltak, szépen illeszkedtek vékony ujjaihoz, nem voltak túl hosszúak, a dekoltázsa figyelemfelkeltő volt, de nem közönséges, a kisugárzása, pedig egy magabiztos lányt mutatott, nem holmi picsát.
- Hát sok szerencsét Baekhyun - köszönt el abban a pillanatban, hogy odaértem.
- Majd még beszélünk - intett és leugorva nyújtotta felém a kólát.
- Köszi, mehetünk?
- Persze, csak rád vártam.
- Hogy-hogy nem szedted fel?
- Chanyeol, ő a csoporttársam.
- De azt mondtam, hogy a pultos lány jól néz ki - értetlenkedtem.
- És nem is hazudtam. Nana gyönyörű nem? 
- Borzasztó vagy. Azt hittem legalább egy jó kis flörtöt hagyok rád, nem tételkibeszélést.
- Jóban vagyunk, egy cseppet sem bántam, hogy beszéltem vele. De haladjunk, hideg van én meg elfelejtettem kabátot hozni... - húzta össze magán vékony pulcsiját. 
- Túl sokat foglalkoztál a sminkeddel...
- Megérte, amíg Nanával beszélgettem, ketten akarták elkérni a számom, és az öt piából egyet se én fizettem - vont vállat fölényesen.
- Tudom, te sose költesz piára.
- Csak akkor nem, ha látom mit töltenek! És ha vi...
- Visszahívhatod, tudom. Te meg az önfejű egód, legalább ezt kihasználnád!
- Utálom, ha más fizet. Azzal azt hiszik, fel vannak jogosítva bármire.
- Bezzeg, ha én fizetek neked.
- Te Chanyeol vagy, az más - vont vállat. – Ah, remélem fűtenek a buszon - dörzsölgette kezeit fázósan.

Furcsán néztem körbe az üres lakáson és nem tudtam hova tenni merre lehetett Baekhyun. Ahogy azt sem, hogy miért nem idegesített, hogy baszott felkelteni és lelépett egy szó nélkül. Igazából valahogy nem voltunk olyanok, mint régen, nem azt mondom, hogy a másik nélkül sehova sem mentünk vagy folyton egymás seggében lettünk volna, de valahogy meggyengült a kapocs közöttünk. Már nem is viselt meg különösebben, ha nem reggeliztünk együtt, vagy ha lemondta valamelyik közös programunkat. És nekem sem volt olyan fontos a közös kimozdulás, mint régebben.
Helyette telefonomba feledkeztem és elmélyültem beszélgettem Vele.
Annyira tudni akartam ki ő, és milyen a valóságban. Látni a mosolyát, hallani a hangját, tudni mikor, mire, hogyan reagál. Meg akartam ismerni a pimasz énjét, aki az üzenetekből néha kitűnt, el akartam feledtetni vele azt a srácot, aki elcsavarta a fejét, aki miatt esélyem sem volt nála. Hiába nem láttam róla képet, és nem tudtam hogyan néz ki, csak egy barom lehetett, aki nem értékelte őt. Talán ennyire csúnya lett volna? Hiányzott pár foga, vagy hazudott a koráról? Miért nem kellett annak a nyomoréknak? Miért nem engedte el maga mellől, hogy az enyém lehessen?

Suli után unottan másztam haza, beugrottam még a közeli boltba is, és néha telefonomra pillantottam, de se Baekhyun se Ő nem írt. Lakótársam egyszerűen eltűnt, még csak nem is keresett semmi felesleges kérdéssel, mint általában, és ez annyira nem volt Baekhyunos. Minden nap írt valami hülyeséget, néha arról, hogy milyen unalmas az órája, vagy mekkora idiótákkal van körülvéve, esetleg, hogy menjünk már le a közeli pályára, mert ő épp focizni akar - amit persze nem tudott, de ez nem akadályozta.

"Rendeltem pizzát siess már haza!"
Valami furcsa öröm tört rám, ahogy a sorban állva jelzett a telefonom, majd enyhe csalódottság járt át, ahogy láttam csak Baekhyun írt.
- Azért ennyire ne örülj nekem - vágott háton a semmiből, kisebb szívrohamot okozva nekem. 
- Hát te? - nyeltem le egy káromkodást és szívemre szorítva kezem, próbáltam kissé lenyugodni.
- Beugrottam tollért, ma bemondta az unalmast az összes, zh közben - forgatta szemeit. - Cseppet sem akadt ki a tanár, amikor a kezdés után negyed órával kurvaanyáztam - nevetett fel, ám engem valamiért nem hatott meg a történet. Nézett rám pár pillanatig, ám mivel nem kapott reakciót csak szemöldök ráncolva nézett félre. 
- Itt hagyom a tollat, kifizeted? Kábé annyi, mint a pizzába a részed.
- Én nem kérek pizzát - csúszott ki a számon, és idegesített, hogy helyettem szervezkedett.
- Neked mi ba... mindegy. Akkor itt van pénz.
- Ne... - akartam közbevágni, mire már láthatóan torkig volt velem.
- Mindegy - fordult sarkon tollaival és egy perccel később már csak távozó alakját láttam.

Mi van vele? Mi van velem? 

Mire hazaértem már rájöttem, hogy jó nagy hülye voltam, elvégre tök megszokott volt, hogy rendelgettünk, hisz egyikünk sem volt túl jó a konyhában. Bár Baek inkább csak lusta volt, ha belendült olyan kajákat volt képes csinálni... Ám most nem lendült be, helyette az üres lakás fogadott a frissen sült pizza illatával, ami a kukában hevert, Baekhyunt pedig az isten se tudta merre vitték sértett érzései.

2018. december 6., csütörtök

Kirakat

Az apró teremtés elkeseredve szorongatta fagyos ujjai közt azt a pár wont, amit hosszú idő alatt sikerült összegyűjtenie. Alig várta a karácsonyi forgatagot, a mindent elárasztó ünnepi illatot, az egész hangulatot, ami mindig boldogságot csempészett apró szívébe. Tavaly már látta a boltot, minek kirakatában álldogált sóvárgó tekintettel, de akkor sehogy sem sikerült elég pénzt összeszednie a hőn áhított süteményre, így elhatározta idén sikerrel jár. Ám apja a vásár napja előtt rátalált apró kis perselyére, hova gondosan gyűjtögette wonjait és azt a keveset is elvette tőle, amit sikerült megspórolnia. Nem volt ő mérges emiatt, apja kezes bárány volt, dolgozott, nem ivott, szó sem volt semmi ilyesmiről, csak szegények voltak. Gyermeki fejében még nem álltak össze az ok-okozati függések, de tudta a hitel rossz dolog, a kemény kétkezi munka pedig nem kifizetődő.
Szerinte valami nagyon nem volt rendben az élettel. Látta apja tekintetében a bűntudatot, ahogy pénzét zsebre tette, mégsem sírt csak csendes búskomorsággal fogadta a valóságot. Ha kellett neki hát kellett.
Tekintete éhesen cikázott a kirakaton, hideg ujjai a pénzt szorongatták, nem merte zsebre rakni, mert félt azt a pár kis érmét is elhagyja,  pedig azok semmire nem voltak elegek.
Bent egy vele egykorú fiú álldogált, az ő körmei nem kéklettek a hidegtől, fogai nem koccantak egymásnak a csontjáig hatoló fagytól. Nem. Ő mosolyogva szaladt egyik nyalangságtól a másikig és néha anyja kezébe csúsztatta sajátját, ahogy csillogó szemekkel került egyre több és több sütemény a tálcára.
A kinti fiú ismerte őt. Egy osztályba jártak, még jóban is voltak csak más életet szánt nekik a sors. A magasabb alak gazdag volt, mindig ezt mondták rá a többiek, sosem varrták neki össze a nadrágját ha elszakadt egy esés után, helyette újat kapott, mégsem érzett iránta ellenszenvet. Kedves alak volt, aki igyekezett másokkal jól kijönni és békében meglenni, nem éreztetni többségét. Ezért is voltak ők ketten jóban, amiért sokan nevettek rajtuk.
A benti alak toporogva várta a süteményhegyet, hogy végre becsomagolják és amint kezei közé foghatta, már futott is az ajtóhoz hátra sem nézve. Az apró fiú a kirakat előtt összeszorította markát könnyes szemekkel tartotta azt a pár wont és el akart tűnni a föld színéről szégyenében, ám hiába nézett félre a másik észrevette.
- Szia. Nézd! - mutatta a nagy csomagot. - Van benne almás süti, amit annyira szeretsz, és olyan csokis tetejű. Meg olyan gesztenyés, amit annyira szeret anyukád, és az a fura nevű gyümölcsös is, amit apukád szeret. Még olyan is van, ami az a konok bátyád akart a múltkor venni, emlékszel? Az a szedres! - sorolta lelkesen.
- De jó - próbált lelkesedni a másik de könnyei már egyre inkább szabadulni vágytak. Tudta, hogy a magasabb nem akart ezzel rosszat, nem lenézésből sorolta neki a nyalánkságok tengerét, de hiába próbált nem tudott igazán örülni.
- Boldog Karácsonyt!
- Mi?
- Neked hoztam őket. Hogy boldog legyél, az utolsó napon mindenki mosolygott csak te nem. Nem akarom, hogy szomorú legyél.
- Miért? - pislogott kábán és remegő kezekkel vette el a felé nyújtott hatalmas tálcát. - Én nem vettem neked semmit.
- Nem baj.  Ezek csak sütik gyorsan elfogynak, de ideiglenes köszönetnek megteszik. A legfontosabb dolgot már megkaptam tőled.
- Mit?
- A szeretetedet.

2018. október 20., szombat

Csak Te és...Ő - 0.

Talán tudnom kellett volna... sőt biztosan. Látni a tipikus kis jeleket, észrevenni, hogy más lett, de hát Baekhyun számomra csak Baekhyun volt.
A srác, akit nyakig sarasan ismertem meg, amikor pár Sunbae belökte első nap az egész éjszaka zuhogó eső vájta sártengerbe, az a srác, aki nyakig mocskosan is képes volt rám vigyorogni.
Ő volt az, akinek félelem nélkül el mertem mondani, hogy biszex vagyok, és ugyancsak ő volt, aki nem sajnálkozó, undorodó tekintettel méregetett. Baekhyun volt a legjobb barátom, már évek óta.
Ő volt az, aki alhatott a szobámban, akinek elviseltem, ha mellettem hányt és nekem kellett hazacipelnem, aki a szárnysegédemmé vált néha egy buliban, akivel minden hülyeséget meg tudtam beszélni. Tényleg mindenben ő volt az első...
Kivéve egy valamit, valamit amit sosem hittem volna, hogy figyelembe kellene venni.
Persze a jelek... de hát észre sem vettem őket, mintha nem is lettek volna ott.
Aztán jött Ő. Ő akire sosem vágytam és, aki egy pillanat alatt elcsavarta a fejem. Sosem hittem az online randizásban, ilyen hosszú ideig pedig pláne nem.
És akkor sem vettem észre...
Nem láttam, hogy Ő és Ő... pontosan milyenek.
Egy évvel ezelőtt még minden nyugodt volt, most pedig azért álltam remegő lábakkal a lift ajtajában, hogy rendbe hozzak mindent, amit elrontottunk mi ketten.
Elhagyni Baekhyunt és Ő-t választani... éltem legjobb és legrosszabb döntése volt egyben. Már csak Rá vártam...

2018. május 5., szombat

Ő engem akar



Baekhyun könnyeit visszanyelve figyelte a képet. Kyungsoo küldte, az a fiú, aki pár hónapja lépett be a mindennapjaikba Jongin oldalán. Az elején szimpatikus volt neki a fiú, Chanyeollal is hamar megtalálta a közös hangot, beleillett a baráti társaságba. Akkor még nem sejtette mekkora rombolást hoz az életébe. Örült neki, örült, hogy Jongint boldognak látja, összeillettek. Ám a pár nem tartott sokáig, és mivel Jongin csak vele ápolt a barátaik közül szoros kapcsolatot neki kellett mennie.
Baekhyunnak itt már voltak ellenvetései.
Míg a többiek, amikor csak lehetett együtt voltak, ő inkább az összetört fiú társaságát választotta, és észrevétlenül gyengültek kapcsolatai. Időszakosnak vélte, nem vette túl komolyan, de lassan már ő is csak egy megtűrt embernek tűnt. És hiába a barátai, egy másik személy elhidegülése sokkal jobban megviselte.

Chanyeollal a kapcsolata elején, még a magas volt, aki inkább ragaszkodott. Ő akarta, hogy, amint lehet költözzenek össze, ő akart minél több időt Baekhyunnal tölteni.
Baekhyunt pedig nem töltötte el félelem, akkor, amikor kicsit lazult ez a kapocs. Tudta, hogy szeretik egymást, nem féltékeny, azt sem rótta fel, hogy a többiekkel együtt Chanyeol is inkább Kyungsoo társaságát kereste. Így volt ez egészen addig, amíg tudta, hogy a magas őt szereti. De már nem volt biztos ebben.
Lassan fedezte fel a jeleket, és amint tudatosult benne, hogy a kapcsolata Chanyeollal rossz irányba tart mindent megtett. Több randi, kimozdulás, romantika, és úgy tűnt minden rendben. Nem esett le neki, hogy ez már csak a magas látszata volt. Chanyeol szíve addigra már nem az övé volt. A szeretleke nem volt őszinte, a csókjait a kényszer szülte, és bár Baekhyun mindenhogy próbálta visszaszerezni csúfos kudarcot vallott.
Elsőnek Chanyeol a szexből hátrált ki, ami a magas számára mindig fontosabb volt, mint neki. A végső felismerés pedig akkor érte Baekhyunt, amikor az évfordulójuk helyett Kyungsooval ment egy koncertre. Egy kibaszott koncertre, amire másnap is elmehettek volna.

Baekhyun akkor már tudta. Felfogta, hogy vesztett, de nem volt még képes feladni. Azt is megbocsátotta, hogy a magas elfelejtette második évfordulójukat. De a kép láttán már nem tehetett mást. Már nem volt hova menekülnie és hamis ábrándjai is szertefoszlottak végleg.
A cuccai egy részét táskába dobálta, és útra készen várt. Ideje elengednie Chanyeolt. Ideje elfogadnia, hogy nekik ennyi jutott.
- Baekhyun? Miért vagy még ébren? - lepődött meg a magas, ahogy hajnali egykor belépett a lakásba.
- Meg akartalak várni.
- Ó... hát hazaértem, aludj nyugodtan, én még lefürdök.
- Zuhanyozhatok veled?
Pár pillanat néma csönd, látta, ahogy Chanyeol magában a kifogást kereste, és, ahogy alaposan végigmérte az alakot, észrevett nyakán egy halvány foltot.
- Szóval ennyi vagyok... - futott végig arcán az első könnycsepp. - Komolyan ennyire tartasz? Ennyit ért neked két kibaszott év? - emelte fel a hangját.
- Miről beszélsz?
- Remélem megbasztad... Úr isten! Tényleg megtetted! - fintorodott el, mert látta Chanyeol szemében a választ. - Tudod ennél azért többre tartottam a kapcsolatunkat. Többre tartottalak téged...
- Sajnálom Baek.
- Dehogy sajnálod - mosolyodott el szánakozón. - Nem is kell sajnálnod, igazából nincs szükségem rá. Te vagy az undorító alak, nem én.
- Én csak nem akartam fájdalmat okozni. Tudtam, hogy, nem fogadnád el.
- Hát persze - hagyta rá. - Add ide a telefonod.
- Mi?
- Add ide azt a szart, ha nem akarod, hogy földhöz vágjam.
Chanyeol pedig eleget tett a kérésnek. Feloldva adta Baekhyun kezébe, aki rögtön a fényképek közé lépett és újra könnyek mardosták a szemeit. Már nem ő volt ölelkezve rajtuk Chanyeollal, bár erre fel volt készülve. Az már inkább sokkolta, hogy milyen régóta is tartott köztük a dolog.
- Képes voltál úgy lefeküdni velem, hogy őt is basztad közbe? - vonta fel a szemöldökét,  hangja gúnytól csöpögött, és bár fájt neki az igazság tudnia kellett.
- Sajnálom.
- Még egy kérdés. Azelőtt legalább szerettél, hogy ez a kurva megjelent?
- Igen...
Tucatjával jelölte ki a képeket, amiken közösen szerepeltek, percek teltek el így, míg Chanyeol megtört tekintettel figyelte minden mozdulatát.
- Nesze - adta vissza a telefont  miután az összes képet kitörölte, amihez neki köze volt  - Nagyra értékelem, hogy legalább az ágyat áthúztad miután megkúrtad. Egy féreg vagy. Jobban is járok nélküled - rázta meg undorodva a fejét. - A kaució felét utald át a számlámra, és mivel hónap eleje van egy wont se fogok fizetni ezekután. Menj csak fürdeni, ígérem mire visszajössz nem leszek itt. A cuccaimat meg a jövőhéten elviszem.
- Baekhyun...
- Ne játszd a megtört alakot. Nem foglak sajnálni. Le tudtad volna ezt zárni, úgy, hogy szépen válunk el, de még ennyire se tartottál. Kyungsooval meg összeillesz. Ugyanolyan férgek vagytok.
- Ne beszélj így róla!
- Ó... már ilyen komoly? - nevetett megvetőn. - Azért gondolkodj el, hogy ki a szemét ebben a történetben.
Rémisztő vigyorral nyomta Chanyeol orra alá a telefonját, ahol a kép és egy rövid üzenet látszott csak.
"Engedd el végre. Ő engem akar."
- Mondd meg neki, hogy boldog lehet, mert ha az életem múlna rajta sem kellenél. Soha többet.

2018. március 14., szerda

Észveszejtő - 25. fejezet (vége)




Hangosan kiabáltam, ahogy a csúszda végénél a vízbe csobbantam, majd fuldokolva szenvedtem magam a felszínre. Hajam kisöpörtem a szememből és Chanyeolt kerestem, aki öregeket megszégyenítő nyugalommal lazult a forró vizes medencében.

2018. március 3., szombat

Soha senki mást

Chanyeol hatalmas mosollyal nézte Baekhyunt, amint a társaságban feloldódva máris megtalálta mindenkivel a közös hangot. Sosem volt vele problémája. Vidám élénk fiú volt, aki hamar ráhangolódott az emberekre, akinek sosem volt gondja a barátkozással. Épp ezét volt hálás a sorsnak, hogy valamiért őt rendelte ki mellé legjobb barát szerepébe.
Mert többet is láthatott a bohókás alakból.
Láthatta Baekhyun aggódó, néha bizonytalan oldalát, tudhatta titkait.
Ő lehetett az, akinek a kisebb, titkait elrebegte, akinek halkan odasúgta másra nem tartozó megjegyzéseit, aki a legélénkebb mosolyát magáénak tudhatta.
Mert a legjobb barátjává válhatott az évek alatt.

És Baekhyun volt az az ember, akinek ő is bármit elmondhatott, aki nem nevette ki ha egy problémájával hozzá fordult, aki tudott róla mindent és aggódva figyelte, ha valami olyasmire készült. Baekhyun volt a fény az életében, a szín a fakó hétköznapokban, az öröm a bánatban.
Szerelmes volt Baekhyunba.

Emlékezett a pillanatra, amikor hosszas vívódás után a másik elé állt és bevallotta, hogy meleg. Félt, egyenesen rettegett, hogy az apró alak, majd undorodni fog tőle, eltaszítja magától és soha többé hallani sem akar róla. De Baekhyun gyengéden magához húzta, fejét nyakába temette és fülébe súgta a legszebb szavakat. "Nem számít Chanyeol. Attól még te vagy a legjobb barátom. Nem érdekelnek ilyen apróságok."

Ő pedig boldog volt, boldog, egészen addig a pillanatig, amíg barátja lassan szívébe nem költözött és olyan érzelmeket nem váltott ki belőle, amelyeket sosem lett volna szabad. Szerelmes lett Baekhyunba. Az ártatlan gondolatok, amik akkor még kezdetleges vonzalmát jelentették, az idő múltával meghódították és elködösítették elméjét.

Emlékezett, amikor Baekhyun az egyik egyetemi bulin túlitta magát és rátámaszkodva botladozott közös albérletükbe. Emlékezett a fiú elfehéredett arcára, könnyes szemeire, törékeny mivoltára, ahogy a fürdőben szenvedett és emlékezett Baekhyun porcelán bőrére, ahogy a zuhany alá segítette és a józanodás reményében saját maga és remegve állt a hideg vízsugár alatt, mert a másik könyörgőn meredt rá. A másnap is élénken élt emlékeiben, ahogy a reggel együtt találta őket a másik ágyában, szorosan összefonódva, és Baekhyun halk, hálás, kissé meggyötört hangja is fülében élt, amikor köszönömöt suttogott neki.

Minden pillanatot kincsként őrzött, minden másodpercet csodának tartott, amit a másikkal élhetett át, egészen eddig. Eddig minden jó volt. Nem bánta, hogy ő csak egy barát, mert mellette lehetett. De most minden kisiklani látszott.

- Chanyeol?
- Sajnálom. Tényleg.
- Miért nem mondtad el?
Baekhyun kissé vádló tekintete szinte lelkéig hatolt és pár másodpercnél tovább nem bírta állni. Tegnap este minden kisiklott. Tönkretett mindent. Nem csak érzelmei kerültek napvilágra, de Baekhyunt is egy olyan választás elé állította, ami a másik számára mindenképp veszteséget jelentett. Választásra kötelezte saját maga és barátnője között. És bár fájt neki a végeredmény, ideje volt elfogadnia, hogy szerelme végleg viszonzatlan maradt.
- Nem lett volna értelme.
- Miért nem?
- Mert...
- Mert?
- Miért csinálod ezt? Szerinted én ezt akartam? Téged szeretni a világ legjobb és legfájdalmasabb érzése. Nem akartalak elveszíteni.
- De Chanyeol... - lépett közelebb, és vékony ujjait a másik arcára vezette. - Nem megmondtam már, hogy számomra te vagy a legfontosabb?
- Mi?
- Ezerszer is választás elé állíthatsz én akkor is téged választanálak. Soha senki mást.
- Engem? - hökkent meg, értetlen szemei pedig lágy mosolyt csaltak a másik ajkaira.
- Ki volt mellettem mindig? Ki ismeri az összes titkom? Ki vigasztal meg ha magam alatt vagyok? Ki szeret önmagamként? Kire számíthatok? Ki másra ha nem rád? Ki a legfontosabb a számomra?
- Én?
- Amióta csak megismertelek. Te vagy a legjobb barátom. A lelki társam, akit mindenkinél jobban szeretek. Senki mást nem akarok magam mellett tudni csak téged. Soha senki mást.