Mégkésett gyermekkor - 14. kanál

Baekhyun szinte rohant haza, maga sem tudta pontosan miért, de kissé megijesztette Chanyeol üzenete, amit még délután kettőkor küldött neki. Azóta pedig nem volt hajlandó válaszolni.
Fejében a legrosszabb képek éltek, rosszul lett, leégett a ház, kidobták őket, vagy ellopták mindenüket.
Ahogy az épülethez ért, legalább nyugtázta magában, hogy nem égett az rommá. Legalább ez. Chanyeol 5 perce ráírt, így ő is élt, szóval már csak reménykedett, hogy nagy baj nem lehet.

- Na végre! - fogadta őt a magas, mire szemforgatva bújt ki cipőjéből.
- Mi történt? Baj van?
- Nem! - vigyorgott, és izgágasága teljes mértékben megnyugtatta Baekhyunt. - Gyere, imádni fogod!
Ahogy belépett a nappaliba, egy fekete gombolyag rohant a lábának, mire lesokkodva állt vagy egy percig. A kutya vidáman rohangált mindenfelé, a magas ölébe szinte belevetődött, ahogy a kanapéra ült.
- Mi ez?
- A kutyánk.
- A mi? Honnan? Mikor? A tulaj?
- Nyugi, mindent elintéztem és megoldottam. Toben a neve, egy kartondobozban találtam, amikor mentem reggel dolgozni, és nem tudtam otthagyni. Felhívtam a tulajt, és megengedte, hogy maradjon, feltéve egy kis szerződés módosítást. Elvittem állatorvoshoz, minden rendben van vele, szóval, üdvözöld a családban.

Nem igazán jutott szóhoz, miközben gondolatok százai cikáztak a fejében. Mindig akart kutyát, de amíg kicsi volt nem engedték, utána pedig apja közölte, hogy ha hazahoz egy dögöt, akkor nem csak az állat, de ő is mehet a háztól. Más választás nem lévén, állat sose ment, ahogy pedig elszabadult otthonról, nem volt esélye rá, hogy örökbefogadjon. A koliba nyilván nem vihette volna, albérletet találni pedig ugyancsak nehéz lett volna állattal, így nem is gondolkodott ilyenbe.

Meg aztán nem is volt rá anyagi kerete. Egy állat rengetegbe került, ő pedig hiába kapott egész jó fizetést, nem igazán tudta volna kigazdálkodni, hogy mindenre jusson. Persze rakhatott volna félre kevesebbet - bár így sem sokat tudott - de az anyagi biztonság mindig fontos volt számára.
Most viszont itt volt ez a törpe cirkáló, aki úgy cseppent az életébe, mint valami csoda.

- Gyere már ide - ragadta meg Chanyeol a karját, és maga mellé húzta a kanapéra, mire a kiskutya rögtön átmászott az ölébe. - Bír téged, nézd, hogy csóválja a farkát.
- Nagyon cuki - makogta, miközben bizonytalanul ért hozzá. - Tényleg a miénk?
- Persze. Mivel én vittem le a dokihoz, így az én nevemre került, de ha szeretnéd átirathatjuk a tiédre.
- Szerintem ez tök felesleges - rázta meg a fejét. Rohadtul nem számított, hogy kinek a nevén szerepel, úgy is itt lakik velük.
- Viszont neked hoztam őt, te jutottál eszembe, amikor megláttam, hogy mennyire szerettél volna mindig kutyát.
- Mikor hangoztattam én ezt ennyire?
- Amikor iszol, elég beszédes leszel. Akkor sok mindenről mesélsz, aztán másnapra elfelejted.
- Ezt komolyan nem tudtad volna korábban megemlíteni? - sokkolódott le, belegondolva hányszor ázott el Chanyeol mellett az elmúlt években.
- Általában előjön egy titkos cuki éned, ami halál édes, így gondoltam nem vonom meg magamtól a cukiságod.
- Hülye - lökte meg. - Szóval Toben... - ölelte magához az apró kutyát. - Mennyi idős lehet?
- A doki szerint egy éves múlt. Azt mondta egész jó formában van, szóval szerinte nem volt utcakutya, csak nemrég szabadulhattak meg tőle.
- Szegény... milyen rossz lehet neki. Volt egy családja és most nincs senkije...
- De már van, szóval csak annyi a dolgunk, hogy jobbak legyünk, mint a nyomik, akik kirakták.
- Én nem értek a kutyákhoz.
- Szerintem megoldjuk a dolgot - borzolta össze Chanyeol a haját.