2015. október 14., szerda

A múlt képei, a jelen rémei? - 9. fejezet



Jongin

Szombat délután elrévedt tekintettel bámultam a tévét. Hiába halt meg épp a főszereplő, egész napos vigyoromat nem tudtam letörölni. Tudtam, hogy az éjszakának még meg lesz a böjtje, de annyira jó volt újra érezni, és vele lenni, hogy semmi más nem érdekelt.
Baekhyun sejthette a dolgot, de nem mondott semmit. Nem nézett rám rosszallóan, egész egyszerűen úgy viselkedett, mint máskor. Akaratlanul érintette meg ezerszer az apró kis medált nyakában, és mikor felfedezte mindig mosoly szökött arcára.

Nem beszélgettünk a hazaúton, és utána sem. Ő rögtön elment fürdeni, én pedig ágyamba heveredtem. Mikor hallottam, hogy kész lett én is lezuhanyoztam, bár nem sok kedvem volt, de tudni akartam, hogy ismét kiüti-e magát. A válasz igen. A tű a földön volt, ő pedig szinte ájultan hevert az ágyba. Ki kellett találnom valamit.

Így boldog vigyor ide vagy oda, Baekhyunt kellett előre helyeznem, mielőtt valami baromságot csinál magával. Addig merültem az éjszakai emlékeibe, míg ki nem battyogott szobájából. Rögtön eltűnt vigyorom, és amíg ő összeszedte magát, én csináltam neki ennivalót és kávét.

- Köszi – vigyorgott rám, de nem viszonoztam.
- Hyung... - rögtön eltűnt mosolya, és fáradt szemekkel nézett fel rám.
- Nem lesz gond Jongin. Csak egy kicsit... - kérlelt.
- Hyung nem! Tönkretesz téged! Ne kezdd el megint! Olyan nehéz volt abbahagynod! Annyira utáltad, nem akarod ezt újra, ugye?
- Persze, hogy nem, de nem láttam mást csak ezt...
- Én itt vagyok – sóhajtottam halkan.
- Jongin – nézett rám komolyan. -, nem fogok egész életemben rád támaszkodni, ez egyikünknek sem jó.
Elképedtem. Miről beszél?
- Inkább drogozol minthogy egy barát segítségét fogadd el? - csattantam fel dühösen. - Ennyire hülye vagy? Túléltél egy csomó mindent és pont egy ilyen szarral akarod tönkretenni magad? Csak, hogy tudd leszarom, hogy mit akarsz. Nem fogom hagyni, hogy olyanná válj, mint mikor megismertelek. Te jó vagy, nem kellene tönkretenned magad.
- Meglepett, hogy felbukkant Chanyeol és nem tudtam vele mit kezdeni. Nem értem miért ment el, és ha el is ment miért nem tudott elköszönni. Tegnapelőtt megcsókolt. A gyerekkori legjobb barátom! Érted?! Tegnap voltam anyánál, és ott volt Hyung meg a felesége, és a gyerekük. Azt akarta a felesége, hogy legyek a gyerek keresztapja. Nem láttad Hyung tekintetét. Az az utálat és lenézés, mintha tudta volna, hogy akkor sem voltam épp tiszta. Miért kellett elvesztenem az egész családomat? Nekünk miért nem lehetett boldog életünk? - nézett fel rám elveszetten.
Bár másképp éltük meg a történteket, a lényeg ugyanaz volt. Egyikünknek sem maradt senkije, akire támaszkodhatott volna. Én elvesztettem mindent mikor Soot akartam, ő pedig egyedül maradt, mert senkinek nem volt ereje segíteni rajta. Mérges voltam a bátyjára, mert annyit tehetett volna a kicsi Baekhyunért, és akkor nem végezte volna így. Ha kiállt volna érte, ha beszélgetett volna, ha testvérként viselkedett volna... utáltam, hogy végül még az egészért Baekhyunt is hozta ki hibásnak.
Ám a szenvedés mellett egy másik dolog is szöget ütött a fejembe. Chanyeol megcsókolta. Ezt eddig nem is mondta. Azt hittem a magas csak a gyerekkori barátját látta Baekhyunba de ez elgondolkodtatott. Mi van ha bejön neki Baek?
- Lefeküdtél vele igaz? - szólalt meg percekkel később, mire azonnal rákaptam a tekintetem és éreztem, elvörösödtem. - Jézusom Jongin – nevetett fel. - még a nyakad is belepirult.
- Ya! Ez nem vicces! - jöttem teljesen zavarba.
- Tudod már mi lesz a vége?
- Nem... - sóhajtottam. - de nem bántam meg.
- Akkor jó – paskolta meg a fejem. - az éjjeli szekrény alsó fiókjába vannak. Kidobhatod őket – mondta miközben feláll az asztaltól.
Rögtön felpattantam, és szobájába rohantam, hogy mihamarabb megszabaduljak az összes fecskendőtől és mindentől, ami csak árthatott neki. Nem akartam egy pillanatot sem várni, nehogy meggondolja magát. Hiába tudtam, hogy semmi nehézséget nem okoz neki ismét beszerezni, elégedett vigyorral dobtam ki az elcseszett szereit egyenesen a földszinti kukákba, hogy esélye se legyen visszaszerezni ezeket.

Sok minden kavargott a fejembe, de két csoportra lehetett őket osztani. Soo és Baekhyun. Előbbivel nem tudtam volna mit kezdeni így csak néha felbukkanó akaratlan vigyorom jelezte, hogy nem sikerült száműzni teljes mértékben gondolataimból. Tudtam, hogy nem lett minden rendben attól, hogy lefeküdtem vele, de úgy voltam vele, ennyi boldogságot most én is megérdemlek, majd fáj később a fejem, de akkor nagyon.
Baekhyun viszont nem volt könnyű eset. Hiába, hogy csak pár órája szabadítottam meg a szereitől, máris idegbeteg módjára viselkedett. Már a tudat is megőrjítette, hogy nincsenek. Telefonját elkoboztam, hogy ne szerezhessen be rögtön új adagokat, és idáig nem is követelte rajtam apró kis készülékét. Nem hiányzott neki a szer, nem szokhatott még vissza a szervezete, azt észrevettem volna, de a tudat is elég volt neki, hogy nincs, hogy ismét törésbe taszítsa őt.
Mivel nem tudott magával mit kezdeni, nekiállt kacatjait tanulmányozni. Ismertem őt, ez mindig felvidította, de még a kedvenc ajándékai se tudtak boldog mosolyt csalni arcára.
Fájt őt így látni és segíteni akartam neki, de ő nem kért belőle. Máskor addig beszélt volna míg be nem reked, mert úgy érezte, hogy ha beszél akkor a szavakkal távozik a gond egy része. De most makacsul hallgatott, hiába hittem azt, hogy minden rendbe jött. Nem jött. Hyung céltudatos kis falakat kezdett építeni összekötő hidaink elé. Hamarosan azokat a hidakat égetgetni kezdi, nekem pedig rengeteg erőre lesz szükségem, hogy ne hagyjam magam.
Valahogy meg kellett ezt előznöm, de nem tudtam, mit kellene tennem. Hogyan segíthettem volna, ha még ő sem volt tisztában bajaival?
Egyedül a medálmániája volt, ami egy kis lelkesedést adott. Nem tudott nem hozzá érni legalább minden tizedik percben. Bár mosolya a sorozatos érintések alatt fakult, mégis volt, hogy akaratlan vigyorral fordult felém.
Nem volt minden veszve... csak labilis lábakon állt. Egy jó mérnök még stabillá tudta volna tenni a dolgokat. De az érzelmek területén én nem voltam jó. Mégis elhatároztam, hogy bombabiztos alapokat fogok neki nyújtani kerül amibe kerül. Baekhyun nem fog visszaesni az évekkel ezelőtti lyukba. Ha lyukat akar keressen egy másikat, én azt is be fogom tömni!

Baekhyun
Nyughatatlan voltam, folyton jártak kezeim, mintha tényleg hiányzott volna a Jongin által drognak nevezett szer. Pedig nem volt az csak egy erősebb fajta nyugtató, amit a balesetem után egy évvel betiltottak a gyógyászatban mert kimutatták, hogy függőséget okoz. Hát én függtem tőle. Már a tudat is szart volt, hogy nincs.

Este csendben készültünk össze, és csendben mentünk munkahelyünkre. Először éreztem félelmet a belépés után. Itt lesz Chanyeol? Megint meg akar majd csókolni? Miért tehette? Mi a fene történt köztünk?
Az első ajtón léptünk be, és hamar megakadt a szemem a két jómadáron. Chanyeol a pultot támasztotta fancsali képpel, mellette Kyungsoo ült, letörölhetetlen kielégült vigyorral. Majdnem rávicsorogtam. Ki akartam vágni a picsába, annyira unszimpatikus alak volt. Nem volt kedvem velük találkozni, mégis mire észrevettem magam, lábam önszántából vitt feléjük.
Chanyeol tekintetével találtam szembe magam, mire rögtön eszembe jutott a csók. Zavarba jöttem. Én, aki host vagyok, és idegen pasiknak adtam oda a testem. Zavarba jöttem gyerekkori barátom csókjának emlékétől.

Chan csak elmosolyodott zavarom láttán és felállt, majd elindult. Követtem volna, mikor valaki megragadott.
- Az irodámba most! - csattant rám a hang, mire megdermedtem.
Jongin rémülten kapta felém tekintetét, el is felejtette eddigi szemezőtársát, és Chanyeol is megtorpant menet közben. Mindenki engem figyelt, miközben főnökön engedhetetlen vasmarokkal tartott.
- Nem hallottad? - emelte feljebb a hangját. Megijedtem, bólintottam, és szorításával az emlékeimben hagytam el a teret.
Hangosan csapódott mögöttem az ajtó, és főnököm dühösen taszított az asztal előtti székbe.
- Most pedig ki vele Baekhyun! Mi a faszt kavarsz egy vendéggel? Elment az eszed? Azt még elviseltem, hogy Jonginnal dugicimborák vagytok, de basszus Baekhyun! Egy vendéggel? Park Chanyeol? Miért pont vele? Miért nem jöttél össze azzal a szerencsétlennel, aki csak hozzád jár?
- Nincs köztünk semmi Jonginnal... - jegyeztem meg halkan, mire még jobban felkapta a vizet.
- Az érdekel a legkevésbé, hogy köztetek mi van. Azt akarom tudni, hogy a Park sráccal mi a helyzet. Ha ez kiderül lehúzhatom a rolót. Kotródj innen, és soha többet be ne tedd ide a lábad, világos?
- Mi? - kaptam fel a fejem. - Miért? Nem csináltam semmit!
- Ha kiderül, hogy bármi közöd van Park Chanyeolhoz, nekem végem. Tudott te mekkora neve van annak a kis piperkőcnek? Tudod?
Óvatosan megráztam a fejem, jelezve fogalmam sincs mitől ekkora ász Chan.
- A szülei Amerikában multi céget építettek ki. A gyerek el van jegyezve egy hozzá hasonló kis örököshercegnővel. Ha kiderül, hogy téged dug, és itt akkor végem... - csóválja a fejét. - leszartam a dolgot, mert úgy tűnt téged nem érdekel, így nem okozott volna gondot elküldeni, de most rájöttem, hogy tévedtem.
- Nem! Engem nem...
- Elég volt. Fogd a cuccaid, és menj haza. A lakásról majd még beszélünk. Maradhatsz ha fizetsz lakbért, minden egyebet a ruháktól kezdve a kocsiig megtarthatsz, de soha többet nem teheted be ide a lábad.
- Miért nem küldi el őt? Miért engem? - értetlenkedtem.
A főnök ismert, tudta, hogyan éltem, és mit kellett átvészelnem. Esélyt adott a maga módján, én pedig mindent megtettem a bizalmáért, nem értettem, hogy miért kellett elárulnia. Miért kell megint elvesztenem valamit?
- Ennyi volt Baekhyun, ne kattogj rajta feleslegesen. A végkielégítést megkapod, mindenben a szerződésed szerint fogunk eljárni. Most menj.
- De...
- Sajnálom – sóhajtott. - Ha lenne más választásom nem ezt tenném, de meg kell értened. Nekem ez a hely a legfontosabb. A fontos dolgainkért pedig áldozatot kell hoznunk. Nem ellened van, csak épp te kerültél az áldozat szerepébe ebben a játékban.
Nem érettem miről beszélt, de már nem is érdekelt. Chanyeolnak hála megint elvesztettem valamit. Szó nélkül álltam fel, és indultam ki, mikor megéreztem egy kezet a vállamon.
- Nem én javasoltam ezt a helyet. Világos? - nyomott a kezembe egy papírt volt főnököm, és megszorította a vállam. - Te egy egyéniség vagy a tucatban Baekhyun. Értem én, hogy miért választottad ezt az utat, és ha maradni akarsz ennyit tehetek érted. De azt javaslom lépj ki ebből a világból. A kezdethez már van elég pénzed.
Végképp összezavarodva bámultam rá, mert most már tényleg nem tudtam mi a fene történt.
- Va-valaki ezt akarta?
- Hy nem akarod, hogy tönkretegyék az életed, kerüld el azt a srácot. Fogalmam sincs, hogy honnan ismered, de ha nyugodt életet akarsz, kerüld el őt. Hétfőn utalom a pénzt a számládra, a ház...
- Elköltözöm onnan természetesen... - fújtam ki a levegőt. - nem tudom, hogy segíteni akart, vagy csak megszabadulni tőlem, de köszönöm. Nem a mait, hanem, hogy az elején segített.
- Sok sikert Baekhyun – hallottam még mikor kiléptem az ajtón.
Megint romba dőlt minden.

Jonginnak nem szóltam, szó nélkül dobáltam ki szekrényemből mindent, és észrevétlenül hagytam magam mögött a helyet. A lakásba előszedtem két legnagyobb bőröndömet, és találomra bedobáltam a cuccaimat.
Máskor mindig gondosan válogattam, rendeztem és hajtogattam de most semmi türelmem nem volt. El akartam tűnni. Telefonom a konyhaasztalon hagytam, semmi elérhetőséget nem hagytam meg. Kezemben még mindig az a cetli lapult. Jelenleg ezt éreztem az egyetlen biztos pontnak az életemben.
Üresen néztem körbe a házon. Egy részem meg akarta várni Jongint, és elmondani neki mi történt. Ez a részem erős volt, makacs, ám mindezek ellenére háttérbe szorult. Féltem, elveszett voltam, és nem akartam, hogy Jongin miattam szenvedjen. Tudtam hülye gondolat, hisz fordított esetben természetesnek éreztem a segítséget, és elvártam volna tőle, hogy várjon rám. Ám valami nem volt rendben velem, nem tudtam logikusan gondolkodni, vagy cselekedni, minden más volt. Nem voltak tiszta gondolataim, amik megrémisztettek.
Mióta megjelent Kyungsoo és Chanyeol minden a feje tetejére állt. Minden visszajött én pedig már Jongin segítségével sem voltam képes megbirkózni a dolgokkal. Ideje volt valamit kitalálnom, hogy hamarosan visszatéressek, és ismét Baekhyun lehessek.
Szorongattam azt az ostoba papírt, bár gyűlöltem eladni magam. Szorongattam, mert egy biztos lehetőséget nyújtott. Tudtam, hogy sok pénzem van, de a nélkülözéses évek fukarrá és pénzéhessé tettek. Szerettem a pénzt, még ha nem is érdekelt. Az életemben ez volt minden...

Szó nélkül hagytam magam mögött a lakást, és Jongint. Bőröndjeim kerekei egyenletes kattogással kísérték lépteimet. Ideje volt összeszedni magam. Ideje volt újrakezdeni.


2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Egyre jobban kezdem azt érezni, hogy Jongin a kedvenc szereplőm. Minden, amit gondol, tesz vagy ahogyan teszi az nagyon tetszik nekem. ^^ Sajnálni fogom nagyon, ha tudatosul benne, hogy Baekhyun otthagyta. :-(
    A teljes döbbenet költözött az arcomra, amikor világossá vált, Baekhyunt kirúgták. Mi lehet a háttérben? :-\
    Mit fog kezdeni magával? Mert bár kapott egy címet, de én se tartanám annyira jó ötletnek úgy folytatni az életét, ahogy az eddig volt.
    Hjaj izgatottan várom a folytatást.
    Ditta <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :))
      Fura, nekem teljesen Baek az, aki irányít... de örülök, hogy szereted őt *.*
      Még mindig csak annyit tudok mondani, hogy ez a történet nem túl bonyolult, és nincsenek benne nagy dolgok :)
      Nemsokára kiderülnek majd a dolgok :) köszönöm, hogy írtál <3

      Liti ^^

      Törlés