15 perc - Baekyeol

Chanyeol idegesen igazgatta a szemét eltakaró kendőt, miközben próbált nem csalni. Bár aztán édes mindegy volt, hisz állítólag egy vaksötét szobába kerül ezek után.

Osztálytársai szerint ez egy bevett beavatás volt, amit ő legszívesebben kihagyott volna, de ha már ennyire akarták, nem hátrálhatott meg.

Hallotta, ahogy nyílik az ajtó, két újdonsült haverja, Jongdae és Yixing pedig belökték őt a szobába, majd már csak a kulcs hangját hallotta.

- Ne feledd, nem szólalhatsz meg, vagy veszítesz. Tizenöt perc mostantól – vigyorgott Jongdae, majd elhalt minden zaj.

Lassan fújta ki a levegőt, miközben azon gondolkodott, a kendőt leveheti-e vagy azzal is csalna. Bár ha tényleg sötét van... Már nyúlt volna a csomóért, mikor valami hozzáért.

Rémülten ugrott hátra, de csak annyit ért el, hogy háta az ajtónak ütközött, a könyökét pedig jól bevágta. Szájába harapott, hogy lenyelje a káromkodást, és idegesen szusszant fel. Mi a fene ez?

Próbált fülelni, de semmit nem hallott. Olyan volt minden, mintha nem lett volna itt senki, pedig valaki egyértelműen hozzáért.

Néhány pillanat múlva ismét megérezte az érintést, de most csak kissé összerándult az ismeretlen érzésre, nem mozdult. Amúgy sem tudott volna hova menekülni, a többiek pedig biztosan tudták, hogy valaki lesz itt rajta kívül. Egy pszichopatával pedig majdcsak nem zárják össze...

A vékony ujjak végigcirógatták az arcát, átugrottak a kendőn, majd már azt érezte, ahogy valaki épphogy testének simul, és lassan bontogatni kezdi a szemét fedő vékony sálat.

Pár másodperc mozdulatlanság után a kendő eltűnt, ő pedig rögtön kíváncsian pillantott körbe, ám csalódna kellett. A sötétben még a másik körvonalait sem tudta kivenni, nem hogy bármi konkrétat megállapítani róla.

Bizonytalanul nyúlt előre, lassan, puhatolózva, hisz fogalma sem volt a másik kilétéről, neméről, magasságáról, semmiről. Kezei hamar egy puha hajkoronába tévedtek, ami rettenetesen közel volt hozzá. Sarokba szorítva érezte magát, de még mindig nyugtatta a tudat, hogy a kintiek erről tudnak, így semmi gond nem lehet.

A másik egy pillanat múlva már fulladás szorosan préselődött hozzá. Ilyen közelségből még jobban érezte a magasságkülönbséget, a haj hossza pedig arra engedte követeztetni, hogy egy fiú állt vele szemben. Ez pedig nem volt normális.

Milyen srác áll ilyen közel egy másikhoz?

Egy egészen aprót jobbra próbált lépni, ám még csak be sem fejezte mozdulatát, a másik máris ugyanúgy előtte állt. Talán ezzel próbálták szóra bírni? Megbeszélték, hogy ezt csinálják vele? Alattomos bandának gondolta haverjait, amiért ilyen kényelmetlen helyzetbe hozták.

Lassan fújta ki a levegőt, ám az benne akadt, mikor a másik alak kezeit nyaka köré fonta, szinte érezte a távolság csökkenését, majd már egymás elől szívták a levegőt.

Meg kellett volna rémülnie és undorítónak tartania a dolgot, de nem ment neki. Valamiféle ismeretlen izgalom járta át a testét, hogy egy vadidegennel került ilyen helyzetbe. Persze az agya valahova távolra űzte a tényt, hogy az idegen fiú. Azonos nemű vele, ez pedig egyet jelentett azzal, hogy...

Megcsókolta. Jobban mondva ezernyi kisebb apró puszit nyomott szájára, hol a felső ajkát kényeztetve, hol az alsót, hol csak az orcáját érintve puha ajkaival.

Chanyeolban benne rekedt a levegő, majd szíve értelmetlen ritmusba kezdett, ahogy próbált túljutni az első sokkon. Érezte, ahogy átjárta a vágy, pedig nem történt köztük több néhány kósza puszinál. Márpedig egy ismeretlen érzés arra sarkallta, hogy vigye tovább az eseményeket. Eddig tétlen kezei lassan simultak a másik derekára. Egyik mancsa máris gyengéd cirógatásba kezdett a felső anyagán keresztül, másik keze viszont az idegen hátán végigzongorázva jutott fel a kicsi nyakához. A céltudatos puszik egy pillanatra sem szűntek meg, de érezte, hogy a másik is többre vágyik, ám nem volt hajlandó átlépni a határt. Ez egyértelműen Chanyeol feladata volt.

Gondolkodhatott volna, hogy mégis hogyan tegye ezt, de szerencséjére esze lelassult, így fejében nem cikáztak a kétségekkel teli gondolatok. Ez pedig annyit jelentett, hogy élvezhette az adott pillanatot.

Egy tétova, kissé elnyúlt puszi után pedig le is csapott. A másik fejét közelebb húzta magához, ujjai a tincsekbe vándoroltak, biztosítva őt, hogy a kicsi nem húzódhat el tőle, majd lassú mély csókot kezdeményezett.

Az első pillanat után az apró test szorosabban simult hozzá, a nyakában lógó laza kezek akaratosan csimpaszkodtak belé, és minden kapkodóvá vált.

A finom ujjak haját tépték, többet és többet akarva, a testéhez egy felhevült test simult, keze ellenállás nélkül szoríthatta magához a másikat.

Perceken át csak falták egymás ajkait egy pillanat szabadságot sem hagyva a másiknak, hiába is lett volna szükségük levegőre. Abban a pillanatban Chanyeol úgy érezte, ezerszer inkább pusztul bele a csókba, semmint elváljon az idegentől, aki ismeretlen érzések kavalkádját robbantotta testében.

Sosem érzett vágy uralkodott rajta, érezni akarta a másik testét, bátorsága mégsem volt a vékony szövet alá nyúlni, csak azt markolászta minduntalan szorosabban és erősebben.

- Egy perc! – hallott az ajtón kívülről egy hangot, mire megrebbent, de ereje nem volt elszakadni a másiktól. A kicsi, ha lehetett egyáltalán, még vadabbul csókolta, majd ujjai kicsúsztak tincsei közül.

Chanyeol a csóktól kábultam észre sem vette, mikor került vissza szemére a vékony, ám jól takaró kendő.

Az egyik pillanatban még elképzelhetetlen vággyal cibálták egymás ajkait, a következő pillanatban pedig már csak kapkodta a levegőt.

Észre sem vette, mennyire szomjazott rá, addig, amíg tüdejébe nem áramlott az első adag. Lihegve szorította magához még mindig a másikat, akin érezte ugyanazt a kapkodást. A kicsi még egyszer lábujjhegyre állt, és ajkait az övére simította, ám nem csókolta meg újra. Egymás elől kapkodták a levegőt, majd egy alig érezhető puszit kapott.

- Lejárt az idő! – kopogtattak az ajtón.

A kicsi megragadta kezét, és elrántotta onnan.

- Még találkozunk – suttogta borzongatóan csábító hangján, majd eltűnt a semmibe. Chanyeolnak két pillanat kellett, hogy felfogja a dolgokat. Idegesen tépte le fejéről a kendőt, ám a nyitott ajtón át beáradó fény megvakította egy pillanatra.

- Ez mi az Isten volt? – kérdezte öt perccel később, mikor már szeme visszaszokott a rendes fényhez, ő pedig képes volt rendesen venni a levegőt. Hajában még mindig érezte a másik kutakodó ujjait, és fejben újra és újra lejátszódott a csók elképesztő varázsa.

- Ne aggódj – röhögött Jongdae, miközben megveregette a vállát. – Baekhyun mindenkit megcsókol.

Chanyeol csak döbbenten pislogott haverjára, miközben gondolatban jóval melegebb éghajlatra küldte.

Arról pedig mélyen hallgatott, hogy a csókot nem Baekhyun kezdte. Hanem ő.

És hogy ki is az a Baekhyun? Chanyeol ezen kattogott napok óta, de senki nem volt hajlandó elmondani neki. Yixing csak mosolyogva megpaskolta a fejét, majd közölte, hogy felejtse el őt, mert Baekhyun csak azzal kezd másodszorra, akitől akar valamit. Ilyet pedig még a kínai állítólag nem látott. A napok múltával pedig Chanyeol kezdte elhinni a kósza meséket.

Rengeteget fülelt, és az így szerzett információk nem tetszettek neki. Ráadásul az iskolában mindenki, de tényleg mindenki tudta, ki Baekhyun, csak ő nem.

- Szia – huppant mellé egy fiú a könyvtárban, mikor magányosan üldögélt a matekházija felett.

- Szia – pillantott rá, majd inkább füzetébe temetkezett, de az egyenlet nem oldotta meg magát, ő pedig nem értette.

- Segítsek? – A magas csak furán pislogott rá, majd bizalmatlanul bólintott. A házi az házi, és mindennél jobb, ha kész van. Főleg kissé agyament matektanáránál. – Akkor mutasd – mosolyodott el a kicsi alak, majd egészen picit közelebb húzódott.

Chanyeol orrát megcsapta a kellemes illat, és ismeretlen szimpátia vonzotta a másik felé, de próbált inkább a matekra koncentrálni.

Egy órával később madarat lehetett volna fogatni vele, hiszen életében először sikerült egyedül helyesen megoldania egy ilyen típusú példát. A srác nem csak a házijában segített neki, hanem utána felajánlotta, hogy elmagyarázza az anyagot, és mikor már esküdözött, hogy nincs jobb dolga ennél, Chanyeol nem leplezett örömmel egyezett bele a korrepetálásba.

Másnap reggel félálomban feküdt a padján, mikor Jongdae berobbant a terembe.

- Nézz ide! – csapott a padra, mire Chanyeol felugrott ijedtében.

- Mi az? – pislogott bambán a kíváncsi tekintet kereszttüzében, de választ nem kapott. Barátja csak két kezébe fogta arcát, majd alaposan, minden szögből megfigyelte.

- Ki hitte volna... – mosolyodott el.

- Mit? Mi van? – értetlenkedett, de természetesen ismét válasz nélkül maradt.

Az ismeretlen srác egyre gyakrabban bukkant fel a közelében, mindig kedves mosollyal, ami tetszett Chanyeolnak. Barátságosnak tartotta a másikat, akivel jól el tudott beszélgetni, ráadásul bármi gondja volt, segített neki. Olyan volt, mint egy titkos kis figyelő, aki mindig akkor jelenik meg, ha szüksége van rá.

Lassan eszébe se jutott Baekhyun, annyira lefoglalta az új srác, ám furcsa mód ahányszor odajutott volna, hogy megkérdezze, ki is ő, az ismeretlen lelépett. Naponta összefutottak, az ebédlő elhalkult, amikor a fiú belépett, mindenki néma fegyelemmel figyelte komor arcát, ami abban a pillanatban kivirult, ahogy észrevette őt. Mindig hozzájuk ült, mosolyogva beszélgetett velük, pedig a felettük levő évfolyamba járt, vagyis végzős volt, ám őt ez cseppet sem zavarta.

- Nem értem... – sóhajtotta lemondón, és a padra ejtette a fejét.

- Nem tanultál?

- De... de a fizika és én nem vagyunk jóban.

Yixing csak felnevetett, majd elé dobott egy puskát, ami az utolsó reményt jelentette volna neki. Ám mielőtt belemélyedhetett volna az apró papírba, valaki elkapta azt előle.

- Puskázni botor dolog, Chanyeol... – paskolta meg a fejét nem túl régi haverja.

- Add vissza, kérlek – pislogott rá kérlelőn, és legnagyobb meglepetésére a kis fecni tényleg visszakerült a tulajdonába.

- Ha szóltál volna, segítek.

- Rendben, Hyung – mosolygott rá.

Miután váltott pár szót az időközben beérkező tanárral, a fiú eltűnt, csak ő maradt, a fizika puska és Jongdae hitetlenkedő arca.

- Komolyan nem értem.

Szerdán reggel az iskola előtt találkozott össze Hyungjával, aki kissé remegve álldogált a kapuban.

- Jó reggelt – mosolygott rá a kisebbre, akinek az arca rögtön felderült.

- Szia.

- Minden rendben? Eléggé hideg van, te pedig...

- Csak otthon felejtettem a sálam – vont vállat, mintha mindegy lenne, de csak fázósan húzta össze magát.

- Tessék, én úgyse szeretem – tekerte le a sajátját, majd pár mozdulattal eltüntette a kisebb fél arcát a sál mögé.

- Chanyeol illata van... – jegyezte meg halkan a másik, ami megmosolyogtatta a magasat.

Hetek teltek el ebben a furcsa kis játékban, Chanyeol pedig egyre biztosabb lett. Ahogy alaposabban figyelte a fiút, a vonásait, az ujjait, egyre inkább tudta, hogy ő Baekhyun. Ez pedig egyszerre borzolta fel idegeit és nyugtatta meg őt.

A srác, aki senkivel sem foglalkozik újra egy csók után, mellé szegődött minden mozdulatát óvva.

- Hé Chanyeol... – ült mellé apró kezeit kabátja zsebébe száműzve.

- Szia Baekhyun.

- Hát rájöttél? – mosolyodott el az apró alak.

- Nem volt nehéz.

- Igazad lehet – fordult előre, és dőlt hátra ő is a padnak. – Bár mondtam, hogy még találkozunk...

- Nem hittem benne már a végén – ismerte el halkan Chanyeol, mire a kicsi elmosolyodott.

- Szép idő van, nem? – dőlt a másik vállának.

- Majd’ megfagysz...

Hosszú ideig ültek egymás mellett néma csendben, de valahogy egyikük sem bánta.

Izgatott pusmogás szaladt végig az egész évfolyamon, amikor kiderült, hogy Chanyeol osztályába új diák érkezik. Meglehetősen mozgalmasnak számított ez az év, hisz már a második új diák érkezett az osztályba, az évfolyamba pedig már talán a hetedik.

- Szervezzünk neki is beavatást? – pislogott Yixing nagy szemekkel, és fejben már tervezte is a próba helyszínét és a csínyt, amivel ráveszik az áldozatot a csókra.

- Erre semmi szükség Yixing – lépett be a terembe Baekhyun. Chanyeol felé gyengéd mosolyt villantott, majd a kínai felé fordult, aki döbbenten pislogott rá.

- Nem kell?

- Nem.

- De hát eddig... – hablatyolt összezavarodva – és a negyed órás összezárás meg a...

- Már tetszik valaki. Nem érdekel más.

Chanyeol unottan lapozgatta matekkönyvét, miközben Baekhyunra várt, aki öt perccel ezelőttre ígérte magát, ám még sehol sem volt.

- Ne haragudj – futott be az emlegetett. Kabátját gyorsan ledobta magáról, és szorosan Chanyeol mellé ült. Testéből áradt a hideg.

- Mi ez a negyed óra összezárva valakivel? – nehezen szánta rá magát a kérdésre, ami már hosszú ideje csiklandozta fantáziáját .

- Negyed óra alatt eldől, hogy valaki érdekel-e vagy sem. Hiszek abban, hogy így megtalálom a párom – mosolygott töretlenül.

- És az új diákkal miért nem csinálod ezt? – Úgy volt vele, ha már elkezdte, nem hagyja félbe. Kíváncsi volt, és tudni akarta a válaszokat.

- Mennyit hallottál rólam?

- Sok mindent – fújta ki a levegőt. – Baekhyun, aki valaki különleges, akit mindenki ismer...

- De senki nem kerül a közelébe.

- Pontosan – bólintott. – Olyan vagy a többiek szemében, mint valami drága, de elérhetetlen kincs.

- És a te szemedben? Neked ki vagyok?

- Nem tudom... Nekem nem tűnsz elérhetetlennek.

- Ez így van rendjén – mosolygott elégedetten.

- Miért?

- Mert megcsókoltál – jelentette ki a kicsi, mire Chanyeol döbbenten pislogott rá.

- De te kez... – Baekhyun ujjai egy mozdulattal betapasztották a száját, így kénytelen volt elhallgatni.

- És egy csókkal magadba bolondítottál.

- Én? Téged?

- Nem érezted? – meredt oldalra döntött fejjel Chanyeolra, aki nem tudott reagálni. – Tényleg nem? – biggyesztette le száját kisfiúsan, majd közelebb hajolt. – Figyelj... – suttogta a másik ajkaira már lehunyt szemekkel.

És Chanyeol újra érezhette azokat a kábító ajkakat.

Jongdae ledöbbenve pislogott a kissé kelekótya Baekhyun felé, aki halkan dúdolgatva állt a kapu előtt, sálját orráig felhúzva.

- Nem hiszem el, hogy így elcsavartad a fejét... – háborgott halkan a magasnak.

- Szerintem aranyos – motyogott halkan Chanyeol, ahogy mosolyogva figyelte a kisebbet. Bár teljesen új és ismeretlen volt még ez az egész, az érzés tetszett neki.

- Jól vigyázz, mert sosem szabadulsz meg tőle – figyelmeztette haverja, mire csak vállat vont és elindult a kicsi felé.

- Yeol – lelkesedett rögtön Baekhyun, ahogy észrevette a magasat. – Neked biztos nem fázik a nyakad? Leveszem és...

- Jó ez így – ölelte át a vállát, mire a kicsi rögtön közelebb simult hozzá. Apró keze átsiklott Chanyeol hátán, majd cselesen a távolabbi zsebébe férkőzött keze.

A magas csak mosolyogva figyelte az attrakciót, majd Jongdae felé fordult.

- Nem is akarok.

- Helyes. Én megyek, sziasztok!

- Nincs kedved tizenöt percre bezárkózni valahova?

- Az csak egyszer működött – nevetett fel Baek.

- Hátha még jobban belém esel...

- Ennél jobban már nehéz lenne – ágaskodott fel, és gyengéd puszit nyomott a magas szájára.

- Egy próbát megérne – vigyorgott Chanyeol.

- El akarsz csábítani?

- Nem. Csak meg akarlak csókolni.