2015. október 7., szerda

A múlt képei, a jelen rémei? - 5. fejezet



Baekhyun

Reggel fáradtan estem be a lakásba, és alig vártam, hogy lezuhanyozhassak. Több pénzt vertem el, azt hiszem, mint eddig bármikor de nem érdekelt.
Az már annál jobban, hogy a folyosón átestem egy cipőn, így megismerkedtem a földdel. Morogva fordultam a tárgy irányába. Eszméletlen magas és vékony sarkú cipő hevert a kövön.
- Ya! Kai! - ordítottam el magam. Sosem csajozott a rendes nevén.
Két perc múlva már előttem állt álmos tekintettel, baszós hajjal és harapásnyomos kreol bőrével. Én még mindig a földön voltam, de már törökülésbe helyezkedtem.
Másnapos voltam, álmos, és mocskos. Zuhanyt akartam, de a cipő tulaja elcsente előlem a helységet.
- Ha öt percen belül nem lesz kint esküszöm bemegyek hozzá – morogtam.
- Hidd el Hyung, élvezné – kacsintott, mire lábon vágtam.
- Csak tüntesd el a fürdőből – nyavalyogtam.

* * *
Egy órával később, kávét kortyolgattunk a nappaliban, miközben valami főzős műsort néztünk. Nem tudtuk főzni, de a távirányító az asztalon maradt az asztal pedig három lépésnyi távolságra volt a kanapétól.
- Ah, Hyung! Éhes vagyok! - siránkozott Jongin, és megsimogatta pocakját.
- Hát egyél.
- De én rendes kaját akarok, nem fél fagyasztottat.
- Akkor rendelj.
- Utálok rendelni, tudod – nézett rám nagy bánatos szemekkel.
- A fasz kivan veled komolyan mondom – tápászkodtam fel mérgesen, és a telefonomért battyogtam. Útközben csak azért is átkapcsoltam a tévét. Feltúrtam szobámat, mire leesett, hogy a nadrágom zsebében maradt, amit a fürdőben hagytam. - mit akarsz enni? - kérdeztem végül mikor visszatértem.
Egy órás vitába kezdtünk.

* * *
Három napja kezdődött az egész, és én már úgy éreztem megőrülök. Két hét hallgatás után mr Park – igen, ez Chanyeol – újra megjelent.

Kedden Jonginnal épp a tegnap esti filmet beszéltük ki, mikor elkapott a főnök. Még volt öt perc nyitásig, így gondoltam a szokásos ellenőrzése lesz, de tévedtem.
- Kai, amint kinyit a klub beülsz az irodába és hajnali kettőig ki sem teszed onnan a lábad. Utána fogod a cuccaidat és hazamész. Nem beszélsz senkivel, világos?
- Micsoda? - néztünk rá döbbenten.
- Kirúg? - sápadt el barátom.
- Nem. Ez a mai munkád. Pénzt is kapsz érte.
- Micsoda? - zavarodott össze még inkább.
- Vedd úgy, hogy ez egy vendég kérése, és milyen a vendég kérése?
- Szent és sérthetetlen? - bizonytalankodott barátom. Én még mindig nem tértem magamhoz.
- Valamit csinált? - értetlenkedtem még mindig. Nem rúghatja ki! Nem! - mindig jó munkát végzett nem? Egy panasz sem volt rá, és...
- Elég volt Baekkie. Ez nem kirúgás. Hülye lennék titeket kirúgni.
- De... - ellenkeztem még mindig, ám befogták a számat.
- Kai mehetsz már most – nem mozdult, csak engem bámult összezavarodva. - most!
- Baek?
- Nincs semmi vész – mosolyogtam rá nyugtatón, bár én sem hittem magamnak.
- Te pedig – fordult hozzám a főnök, amint Jongin kilépett, és megállt az ajtóban, bár ezt a dirigálom nem látta. - Négyes szoba. Most.

Bizonytalanul sétáltam a helyemre, és semmit sem érettem. Mi a fene folyik itt? Nem lehet, hogy kirúgja Jongint. Ha megy, én is megyek, ez holt biztos. De két hostot így kibaszni nem lett volna túl okos tőle. Tudtam, hogy a pénz nagy részét rajtunk nyerte, mert van pár folytonos visszatérőnk, akik rengeteget költöttek ránk. Nem csináltunk semmi olyat, ami miatt így kellene tennie...
Lenyomtam a kilincset, és mikor beléptem mindent megértettem.

- Szia, Baekkie – mosolygott rám Chanyeol. Kellett egy pillanat, hogy összeszedjem magam, ám mielőtt válaszolhattam volna folytatta mondandóját. - foglalj helyet, és nyugodtan tegezz – továbbra sem fakult mosolya, ami rettenetesen idegesített és zavart. Nem voltam ura a helyzetnek.
- A te műved, igaz? - álltam még mindig az ajtóban.
- Gyorsan rájöttél.
- Miért?
- Kyungsooért.
Nem válaszoltam, csak összeszorítottam a szám. Tudtam, hogy igazat mond, de azt is tudtam, hogy visszavágásnak szánta az előző találkozásunkért. Hiába tagadtam volna, betalált.
- Ne gyere ide többet.
- Én egy vendég vagyok Baekkie, és téged kértelek hostnak. Nem kell többet belelátnod a dologba.
- És mit szeretnél? Megcsókolni, lefeküdni velem? - egy pillanatig kitágult szemekkel nézett rám, és mintha elbizonytalanodott volna.
- Te szeretnéd? - fordította vissza a kérdést.
- Én egy host vagyok, és te pedig a vendégem. Azt szeretném, amit te.
Most először gondoltam Chanyeolra másképp. Sosem fordult meg a fejemben, hogy úgy tekintsek rá, ahogy most itt volt. Mikor még velem volt, nem volt semmilyen indíttatásom egyik nem felé se. Mikor pedig kiderült apró bakim a nemi beállítottságom felé, akkor ő már valahol Amerikában tengette mindennapjait.
- Én azt szeretném, ha nem dolgoznál tovább itt.
- Gondolom tudod, hogy ez nem a te dolgod.
- Tudom – ismerte el szomorú mosollyal. - de egy próbát megért.
Nem válaszoltam, és ő sem kezdeményezett beszélgetést.
Igazából négy órán keresztül hallgattunk, ami baromi idegesítő volt, de nem akartam megszólalni. Felhúztam lábaimat és kényelembe helyeztem magam a fotelba, ő viszont végig ugyanolyan helyzetben maradt, szinte meg sem mozdult. Éreztem magamon gyakran a tekintetét, de egyszer sem vettem fel a szemkontaktust. Már majdnem kettő volt, mikor kinyújtóztam, és készültem felállni.
- Hova mész? - állított meg a hangja, így állás és ülés közti mozdulatomban megtorpantam.
- Kettőig tart a munkaidőm és egy perc múlva végzem.
- Hatig van nyitva a hely, addig fizettem.
Meglepetten pislogtam rá. Hatig? Nyitástól zárásig? Ő volt az első, aki ennyi időre kibérelt. Másnak csak tiztől kettőig, vagy kettőtől hatig volt ilyen lehetősége. Meglepett, főleg, hogy Jongint kettőig záratta be az irodába.
- Ez esetben a mosdóba – kaptam végül észbe.
Gyorsan elintéztem dolgaimat, de Jonginnal nem tudtam összefutni, pedig ezt akartam, de nagyon. Tudtam, hogy aggódik értem, és meg akartam nyugtatni, hogy minden rendben.
Morogva tértem vissza, Chanyeol még mindig ugyanúgy ült.
- Kérsz valamit inni? - léptem be a szobába, de ekkor észrevettem a bort az asztalon, meg a két poharat.
- A pultos, azt mondta ezt szereted – bökött az üvegre.
Naná, hogy szerettem, mivel a legdrágább volt, és az volt a dolgom, hogy lehúzzam anyagilag a vendégeket.
- Nem szoktam inni – hárítok.
- Ezt kétlem Baek. Sikeresen végignézhettem egy munkaested, ha nem emlékeznél – morogta gúnyosan, furcsa éllel a hangjában.
- Igazad van – mosolyogtam rá. - ez esetben engedd meg, hogy töltsek – léptem az italhoz, és berögzött mozdulatsort mutattam be.
Összekoccintottam poharainkat, és visszamásztam a fotel nyújtotta kis szigetemre. Elkortyolgattam a bort, majd megvártam míg az ő pohara is kiürült, és újra eljátszottam a dolgom. Unatkoztam, és feszült voltam. Nem tudtam mit akart ezzel elérni Chanyeol, de egyáltalán nem tetszett a jelenléte.
Alváson kívül még sosem voltam ennyi ideig kussban, ami még inkább idegesített. Szerettem beszélni, hisz mindig találtam valami témát az emberekkel.
Mikor kettőt kopogtak az ajtón, letörölhetetlen vigyorral ugrottam fel, mert ez a szabadságomat jelentette.
- Viszlát, Chanyeol – köszöntem el tőle, hátra sem nézve, és a takarító srácot gyorsan kikerülve tűntem el az öltözőbe.
Rendbe szedtem magam, bár ugyanúgy néztem ki, mint mikor érkeztem. Belőtt haj, kifogástalan ruházat, tökéletes smink.
Reggel lévén a főajtón távoztam, amit hamar megbántam. Chanyeol támasztotta a falat mellette. El akartam menni, de hangja megállított.
- Hazaviszlek – jelentette ki.
- Lesheted – nevettem fel jókedvűen. - kizárt, hogy engedek bármi ilyesmit. Most már nem vagyok a hostod, hogy elviseljelek.
- Baek. Kocsival vagyok, és ennyi.
Nem értettem hisz ivott, de megláttam a sötétített ablakú járművet pár méterre.
- Nem.
- Csak egy hazaút, semmit nem fogok csinálni veled.
- Dehogynem! Épp elég ha itt zaklatsz, kell a francnak, hogy a magánéletembe is befurakodj. Hagyj engem békén.
Szó nélkül indultam el, és meg sem álltam a metróig. A közelből induló busz szinte a házunk előtt tett volna le, de inkább mentem egy másfél órás kerülőn sok átszállással, mert kinéztem belőle, hogy követősdit játsszon.

Jongin

Sokkosan ültem az irodába, és még inkább ledöbbentem, mikor a főnök kezembe nyomot egy laptopot.
- Legalább valami haszna legyen, hogy nincs semmi dolgod – morogta és befogott némi papírmunkába.
Ha néha-néha bepillantást is kaptam az üzlet helyzetébe az Baekhyun miatt volt. Ő mindenhez értett, sokszor besegített a főnöknek az elején, némi plusz pénzért. Én értetlenül meredtem a rahedli számra, és hosszas magyarázkodás után értettem meg, hogy mit is kellett volna csinálnom. Lassú voltam, és fél óra múlva már jojózott a szemem a sok számtól. Parancsolóm megunta ezt, és reménytelennek titulált. Közölte, hogy van rajta egy játék, foglaljam le magam, és maradjak kussba. Végül szót fogadtam neki.
Kettő előtt tíz perccel kirakott, hogy húzzak haza, és közölte, hogy nem beszélhetek senkivel. Nem tudtam húzni az időt, így Baekhyun nélkül kellett végül hazamennem.
Nem örültem neki.
Nem értettem a dolgokat.

Sokat kattogtam vajon kihez kellett mennie, és nekem miért kellett egész munkaidőben az irodában csöveznem. Rossz érzésem volt, de nem tudtam kitalálni mi lehetett. Gondolkodtam, hogy visszafordulok, és beosonok, de ha kiderült volna, biztosan az utcán találtam volna magam, amit nem akartam. Bíztam Baekben és abban, hogy meg tudja oldani a dolgokat.
Nyolckor esett haza. Nyolckor!

- Hol a francba voltál? - pattantam fel rögtön a kanapéról.
- Én is örülök neked – morogta, és ledobta cipőjét. Kibújt pulcsijából, és hajába túrt.
- Mi történt?
- Chanyeol műve az egész – sóhajtotta, és lehuppant mellém.
- Micsoda?
- Ő intézte el, hogy az irodában gubbassz, és reggel hatig kibérelt.
- És... mi történt? - pislogtam rá félve. Nyolc óra összezárva valakivel, hát minden csak nem kevés.
- Semmi! - csattant fel. - Érted?! Semmi! Ültünk mint a búval baszottak, és nem csináltunk semmit. Azt hittem felrobbanok! Utána meg haza akart hozni! Szerinted normális?
- Haza? Ide? - pislogtam elveszetten.
- Ja – nevetett fel de csak a frusztráció miatt. - másfél órát utazgattam, hogy biztosan ne tudjon követni. Kinézem belőle, hogy megpróbálkozott vele. Egy hülye makacs görény volt már kiskorában is.
- De, miért? - értetlenkedtem. Mondjuk rá, hogy Baekhyun zaklatását megértettem, de én miért? Arra már rájöhetett, hogy minket nem tud elszakítani egymástól, még vitát sem lehetett generálni köztünk. Azzal meg, hogy pár órára elszakít tőle még nem nyert semmit. Kyungsoo jutott eszembe de el is hessegettem. Kizárt, hogy idáig elmentek volna. Baekhyun rám nézett, és mintha gondolataimban olvasott volna, bólintott. - Soo? - nyeltem egyet. - ő is ott volt?
- Nem tudom. De azt hiszem így akarnak téged kivonni a forgalomból.

Aznap este ismét az irodában találtam magam, Baekhyun pedig a négyes szoba felé cammogott. Telefonomat nyomkodtam, odafigyelés nélkül játszottam azzal, amit épp találtam, és ledöbbentem mikor éjfélkor a főnök a nyolcas szobába száműzött.
Tudtam, hogy nem lesz ott senki így telefonomat magammal víve léptem be a helységbe. Azt hiszem nem meglepő, hogy tévedtem.
- Jongin – pattant fel Kyungsoo. Két hét után ismét az ölelésében találtam magam.
Ledöbbentem, így megint addig ölelhetett amíg csak akart. Fejét mellkasomhoz szorította, apró kezei görcsösen fonódtak körém. Nem tudtam irányítani magam, kezeim akaratomon kívül öleltek vissza. Van amit az évek sem tudnak megváltoztatni.
Sokáig ölelt, éreztem, ahogy néha megremegett kezeim között. Emlékeztem, hogy akkor ilyen ha ideges vagy mérges, így kezeim ismét öntudatlanul kezdték nyugtatni. Gyengéden cirógattam hátát.
- Annyira sajnálom – szólalt meg ki tudja mennyi idő múlva. Kicsit eltávolodott, felnézett rám. - én nem ezt akartam Jongin-ah – könyörgött némán tekintetével.
Magamhoz tértem, elengedtem, és leültem a fotelba. Remegett a kezem, és féltem bármelyik pillanatban felmondhatja lában a szolgálatot. Megint minden olyan volt, mintha az elmúlt évek meg sem történtek volna. De én már nem voltam az a tizennégy éves srác, aki ujjongva leste Hyung minden szavát. Hiába éreztem jobban magam kezei közt, mint bármikor eddig az elmúlt években, nem törölhettem ki ezt a hat évet. Hat évig nem volt itt, és addig, amit el lehetett veszíteni én elvesztettem. Miatta. Mert szerettem.
Bizonytalanul huppant le a kanapéra, nagy szemeit egy pillanatra sem levéve rólam. Baekhyun szerint mókus feje van. Nekem inkább egy bagoly jutott róla eszembe.
- Miért vagy itt? - kérdeztem gyenge hangon. Annyira szerettem volna, olyan határozott lenni mint Baek, de nem sikerült. Ő dühöngött egy sort, és sikeresen túljutott a Chanyeol döbbenetén, ám én erre képtelen voltam. Én hallani akartam Soo hangját, meg akartam ölelni, csókolni, és nem akartam elengedni. Nem akartam, hogy így lásson, úgy, ahogy most vagyok, de féltem volna a hétköznapi életben szembetalálni magam vele.
- Jongin – csúszott közelebb hozzám, és egy gyengéd mozdulattal a fotel elé térdelt. - én el akarom mondani, hogy mi történt. Régen...
Megmerevedtem, mert lepergett előttem az az időszak.
A megismerkedésünk, a szoros barátságunk, és az azt követő hihetetlen hónapok, amikor azt mondhattam, hogy szerelmes vagyok. A napok amiket ellógtunk, hogy együtt lehessünk, az első érintéseink, szerencsétlen felfedezéseink a másikon, ahogy rájöttünk, hogy hogyan kell szeretni egy azonos neműt, hogy mindkettőnknek jó legyen. A kusza ígéretek, a véletlen találkozások, boldog mosolyog, szavak, amik a világot kiszínezték, minden lepergett. Egy pillanat alatt. És ahhoz sem kellett több, hogy mindez tönkremenjen.
Soo nem jött el a fél éves fordulónkra. Együtt akartuk tölteni a napot, és az éjszakát, szüleimnek mesét adtam elő, hogy merre leszek. Megbeszéltük a találka helyszínét és időpontját, én pedig alig vártam, hogy úgy ölelhessem, csókolhassam, ahogy csak akartam. Ám az idő telt Soo pedig sehol sem volt. Próbáltam hívni de telefonja nem volt elérhető.
Tudtam, hogy valami baj történt, mikor apám kocsija állt meg a buszállomás főbejáratánál, velem szemben. Szikrázó tekintettel pattant ki, és kegyetlenül vonszolt a kocsiba. Nem mondott semmit, féltem tőle, ő pedig idegbeteg módjára vezetett. Nem tudtam, hogyan jött rá, de biztos voltam benne, hogy tudja Kyungsoo nem csak egy barát volt számomra.
Beparancsolt a házba, és amint becsapódott az ajtó hatalmas pofont adott. Elhordott mindennek, undorítónak, betegesnek nevezett, úgy vélte az érzéseim abnormálisak, és selejtesnek titulált. Azt mondta megbocsát ha soha többet nem beszélek Kyungsooval, de én nem akartam.
Aznap kegyetlen verést kaptam, de egy pillanatra sem tántorodtam el. Estére nem volt otthonom, nem volt családom, és nem volt szerelmem. Egyedül maradtam Szöul utcáin.
Kyungsoohoz mentem, útközben ezerszer hívtam de nem reagált semmit, nem tudtam elérni. Még a házhoz sem értem, mikor két férfi elkapott és a verésadagomat megtriplázta. Görcsösen szorongattam sporttáskámat, amiben az életem pihent, és végül zokogva adtam fel mindent.
Kórházban ébredtem, anyám mellettem ült könnyes ám rideg tekintettel.
Kezembe nyomott egy borítékot mikor rájött, hogy felébredtem, majd szó nélkül állt fel.
„Soha többet ne gyere haza. Te már nem vagy a mi fiúnk.” - ezek voltak utolsó szavai hozzám.

- Nem akarom, hogy elmond. Nem – ráztam a fejem miközben éreztem könnyeimet megindulni. - Tönkretettél mindent, és nem akarom tudni, hogy miért. Miattad volt minden. A te hibád az egész! - a végére kiabáltam, miközben szakadatlanul bömböltem.
Tényleg nem érdekelt, hogy miért csinálta. Talán megbánta évek múltán, hogy elhagyott, talán a lelkét akarta megnyugtatni. Nekem édes mindegy volt, a múlton nem változtatott.
- Rájöttek... - suttogta megtörten, és szorosan magához ölelt. Éreztem a könnyeit, mire még jobban nekilendültek az enyémek is.
Gyűlöltem őt, gyűlöltem magam, és gyűlöltem az életet, hogy ilyen lapokat osztott.
- Bárcsak soha ne ismertelek volna meg – suttogtam halkan fülébe, miközben lemásztam a fotelból, hogy még szorosabban ölelhessem. - Bárcsak sose csókoltalak volna meg. Bár sose mondtad volna, hogy szeretsz – hajoltam nyakához és csókot nyomtam rá. - Én tényleg nagyon gyűlöllek téged Kyungsoo – hajoltam el tőle, és könnyek közt néztem szemébe. - Tudod miért? - engedtem el. - Mert tönkretettél, és elvettél tőlem mindent.

Elkerekedett szemekkel hallgatott. Sajnáltam, hogy megbántom, de egy szavamat se vontam volna vissza. Miatta volt minden. Az ő hibája az egész. Ő tett tönkre.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Ahogy azt már írtam, kissè feledèsbe merült ez a blog, ezért eme csodás fic egy pár részéről is lemaradtam. :O De nem is baj, mert így négy részt olvastam el egyhuzamban és ez így sokkal jobb. :-) Azon is elgondolkodom, hogy ezután is minimum két fejezet után fogok olvasni. Hülye ötleteim vannak, tudom. :-P
    A harmadik részben teljesen elszomorodtam Jongin kiborulásán. Olyan nèha, mint egy kisgyerek, akit meg kell óvni és ezt Baekhyun meg is teszi. Egyes megnyilvànulàsai után rámtör a fèltő-óvó noona szerep, csak épp nincs itt a drága, hogy megölelgessem. Mesélni kell neki, kutyát akar, tündèri. Voltak sejtéseim, hogy mi történhetett a múltban közte és Kyungsoo között, de még nem bizonyosodott be ebben a részben. Arra viszont nem volt tippem, hogy Chanyeol miféle bűnt követett el, amiért Baek ennyire harciassá vált vele szemben. De ez is kiderült lassan ès hát...hm. Ez van, ha valaki fiatalon kis buta, tudatlan ès meggondolatlan. Mèg jó, hogy nem fogadták kitörő örömmel Chan szülei a kérdésèt. >< Cseles volt, ahogy megpróbálták kiiktatni Jongint a munkából, de nem hiszem, hogy ezt mindennap el lehetne játszani.
    IPPSLWILRKFJVMA mi ez itt a végén! o_O Jongin sír ezt nem bírom, olyan rossz megtudni, hogy mi is történt anno. Nem tudom, hogy mi lesz most, de nagyon várom. Reménykedem, hogy egyszer majd megbeszélik rendesen és lesz még KaiSoo, nq meg BaekYeol. ^^
    Oh, HunHant imádtam, Lu valami fantasztikus részegnek. XD
    Imádom ezt a ficit, nagyon szeretem, ahogy fogalmazol. Köszönöm, hogy olvashattam. Pusz
    Ditta <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa~
      Örülök, hogy visszatértél hozzám és még írsz is. Tényleg te vagy a pozitív energia szolgáltatóm :)
      Ez a két fejezetes ötlet nem rossz dolog, értem az alapelvet :D
      Jongin <3 Hát igen neki vannak néha cuki, furcsa és gyermeki megnyílvánulásai, és szerintem még lesznek is.
      Chanyeol bűne, mondhatni nem is az ő bűne, de hát Baek makacs és fáj neki néhány dolog a múltból, ami miatt nem tudott vele szemben racionális maradni, így hát... szegény Chanyeol kapja az összes hideget jóformán.
      A végére minden tiszta lesz ígérem, szerintem semmilyen kérdés nem fog maradni senkivel kapcsolatban. Legalábbis remélem.
      Jaj a Hunhan nekem is nagy gyengém, pedig elsőne nem is akartam nekik szerepet, de kikövetelték maguknak xD
      Örülök, hogy tetszik a történet, és köszönöm, hogy írtál nekem :)
      Puszi<3

      Törlés