Reggel fáradtan
estem be a lakásba, és alig vártam, hogy lezuhanyozhassak. Több
pénzt vertem el, azt hiszem, mint eddig bármikor de nem érdekelt.
Az már annál
jobban, hogy a folyosón átestem egy cipőn, így megismerkedtem a
földdel. Morogva fordultam a tárgy irányába. Eszméletlen magas
és vékony sarkú cipő hevert a kövön.
- Ya! Kai! -
ordítottam el magam. Sosem csajozott a rendes nevén.
Két perc múlva már
előttem állt álmos tekintettel, baszós hajjal és harapásnyomos
kreol bőrével. Én még mindig a földön voltam, de már
törökülésbe helyezkedtem.
Másnapos voltam,
álmos, és mocskos. Zuhanyt akartam, de a cipő tulaja elcsente
előlem a helységet.
- Ha öt percen
belül nem lesz kint esküszöm bemegyek hozzá – morogtam.
- Hidd el Hyung,
élvezné – kacsintott, mire lábon vágtam.
- Csak tüntesd el a
fürdőből – nyavalyogtam.
* * *
Egy órával később,
kávét kortyolgattunk a nappaliban, miközben valami főzős műsort
néztünk. Nem tudtuk főzni, de a távirányító az asztalon maradt
az asztal pedig három lépésnyi távolságra volt a kanapétól.
- Ah, Hyung! Éhes
vagyok! - siránkozott Jongin, és megsimogatta pocakját.
- Hát egyél.
- De én rendes
kaját akarok, nem fél fagyasztottat.
- Akkor rendelj.
- Utálok rendelni,
tudod – nézett rám nagy bánatos szemekkel.
- A fasz kivan veled
komolyan mondom – tápászkodtam fel mérgesen, és a telefonomért
battyogtam. Útközben csak azért is átkapcsoltam a tévét.
Feltúrtam szobámat, mire leesett, hogy a nadrágom zsebében
maradt, amit a fürdőben hagytam. - mit akarsz enni? - kérdeztem
végül mikor visszatértem.
Egy órás vitába
kezdtünk.
* * *
Három napja
kezdődött az egész, és én már úgy éreztem megőrülök. Két
hét hallgatás után mr Park – igen, ez Chanyeol – újra
megjelent.
Kedden Jonginnal épp
a tegnap esti filmet beszéltük ki, mikor elkapott a főnök. Még
volt öt perc nyitásig, így gondoltam a szokásos ellenőrzése
lesz, de tévedtem.
- Kai, amint kinyit
a klub beülsz az irodába és hajnali kettőig ki sem teszed onnan a
lábad. Utána fogod a cuccaidat és hazamész. Nem beszélsz
senkivel, világos?
- Micsoda? - néztünk
rá döbbenten.
- Kirúg? - sápadt
el barátom.
- Nem. Ez a mai
munkád. Pénzt is kapsz érte.
- Micsoda? -
zavarodott össze még inkább.
- Vedd úgy, hogy ez
egy vendég kérése, és milyen a vendég kérése?
- Szent és
sérthetetlen? - bizonytalankodott barátom. Én még mindig nem
tértem magamhoz.
- Valamit csinált?
- értetlenkedtem még mindig. Nem rúghatja ki! Nem! - mindig jó
munkát végzett nem? Egy panasz sem volt rá, és...
- Elég volt
Baekkie. Ez nem kirúgás. Hülye lennék titeket kirúgni.
- De... -
ellenkeztem még mindig, ám befogták a számat.
- Kai mehetsz már
most – nem mozdult, csak engem bámult összezavarodva. - most!
- Baek?
- Nincs semmi vész
– mosolyogtam rá nyugtatón, bár én sem hittem magamnak.
- Te pedig –
fordult hozzám a főnök, amint Jongin kilépett, és megállt az
ajtóban, bár ezt a dirigálom nem látta. - Négyes szoba. Most.
Bizonytalanul
sétáltam a helyemre, és semmit sem érettem. Mi a fene folyik itt?
Nem lehet, hogy kirúgja Jongint. Ha megy, én is megyek, ez holt
biztos. De két hostot így kibaszni nem lett volna túl okos tőle.
Tudtam, hogy a pénz nagy részét rajtunk nyerte, mert van pár
folytonos visszatérőnk, akik rengeteget költöttek ránk. Nem
csináltunk semmi olyat, ami miatt így kellene tennie...
Lenyomtam a
kilincset, és mikor beléptem mindent megértettem.
- Szia, Baekkie –
mosolygott rám Chanyeol. Kellett egy pillanat, hogy összeszedjem
magam, ám mielőtt válaszolhattam volna folytatta mondandóját. -
foglalj helyet, és nyugodtan tegezz – továbbra sem fakult
mosolya, ami rettenetesen idegesített és zavart. Nem voltam ura a
helyzetnek.
- A te műved, igaz?
- álltam még mindig az ajtóban.
- Gyorsan rájöttél.
- Miért?
- Kyungsooért.
Nem válaszoltam,
csak összeszorítottam a szám. Tudtam, hogy igazat mond, de azt is
tudtam, hogy visszavágásnak szánta az előző találkozásunkért.
Hiába tagadtam volna, betalált.
- Ne gyere ide
többet.
- Én egy vendég
vagyok Baekkie, és téged kértelek hostnak. Nem kell többet
belelátnod a dologba.
- És mit szeretnél?
Megcsókolni, lefeküdni velem? - egy pillanatig kitágult szemekkel
nézett rám, és mintha elbizonytalanodott volna.
- Te szeretnéd? -
fordította vissza a kérdést.
- Én egy host
vagyok, és te pedig a vendégem. Azt szeretném, amit te.
Most először
gondoltam Chanyeolra másképp. Sosem fordult meg a fejemben, hogy
úgy tekintsek rá, ahogy most itt volt. Mikor még velem volt, nem
volt semmilyen indíttatásom egyik nem felé se. Mikor pedig
kiderült apró bakim a nemi beállítottságom felé, akkor ő már
valahol Amerikában tengette mindennapjait.
- Én azt szeretném,
ha nem dolgoznál tovább itt.
- Gondolom tudod,
hogy ez nem a te dolgod.
- Tudom – ismerte
el szomorú mosollyal. - de egy próbát megért.
Nem válaszoltam, és
ő sem kezdeményezett beszélgetést.
Igazából négy
órán keresztül hallgattunk, ami baromi idegesítő volt, de nem
akartam megszólalni. Felhúztam lábaimat és kényelembe helyeztem
magam a fotelba, ő viszont végig ugyanolyan helyzetben maradt,
szinte meg sem mozdult. Éreztem magamon gyakran a tekintetét, de
egyszer sem vettem fel a szemkontaktust. Már majdnem kettő volt,
mikor kinyújtóztam, és készültem felállni.
- Hova mész? -
állított meg a hangja, így állás és ülés közti mozdulatomban
megtorpantam.
- Kettőig tart a
munkaidőm és egy perc múlva végzem.
- Hatig van nyitva a
hely, addig fizettem.
Meglepetten
pislogtam rá. Hatig? Nyitástól zárásig? Ő volt az első, aki
ennyi időre kibérelt. Másnak csak tiztől kettőig, vagy kettőtől
hatig volt ilyen lehetősége. Meglepett, főleg, hogy Jongint
kettőig záratta be az irodába.
- Ez esetben a
mosdóba – kaptam végül észbe.
Gyorsan elintéztem
dolgaimat, de Jonginnal nem tudtam összefutni, pedig ezt akartam, de
nagyon. Tudtam, hogy aggódik értem, és meg akartam nyugtatni, hogy
minden rendben.
Morogva tértem
vissza, Chanyeol még mindig ugyanúgy ült.
- Kérsz valamit
inni? - léptem be a szobába, de ekkor észrevettem a bort az
asztalon, meg a két poharat.
- A pultos, azt
mondta ezt szereted – bökött az üvegre.
Naná, hogy
szerettem, mivel a legdrágább volt, és az volt a dolgom, hogy
lehúzzam anyagilag a vendégeket.
- Nem szoktam inni –
hárítok.
- Ezt kétlem Baek.
Sikeresen végignézhettem egy munkaested, ha nem emlékeznél –
morogta gúnyosan, furcsa éllel a hangjában.
- Igazad van –
mosolyogtam rá. - ez esetben engedd meg, hogy töltsek – léptem
az italhoz, és berögzött mozdulatsort mutattam be.
Összekoccintottam
poharainkat, és visszamásztam a fotel nyújtotta kis szigetemre.
Elkortyolgattam a bort, majd megvártam míg az ő pohara is kiürült,
és újra eljátszottam a dolgom. Unatkoztam, és feszült voltam.
Nem tudtam mit akart ezzel elérni Chanyeol, de egyáltalán nem
tetszett a jelenléte.
Alváson kívül még
sosem voltam ennyi ideig kussban, ami még inkább idegesített.
Szerettem beszélni, hisz mindig találtam valami témát az
emberekkel.
Mikor kettőt
kopogtak az ajtón, letörölhetetlen vigyorral ugrottam fel, mert ez
a szabadságomat jelentette.
- Viszlát, Chanyeol
– köszöntem el tőle, hátra sem nézve, és a takarító srácot
gyorsan kikerülve tűntem el az öltözőbe.
Rendbe szedtem
magam, bár ugyanúgy néztem ki, mint mikor érkeztem. Belőtt haj,
kifogástalan ruházat, tökéletes smink.
Reggel lévén a
főajtón távoztam, amit hamar megbántam. Chanyeol támasztotta a
falat mellette. El akartam menni, de hangja megállított.
- Hazaviszlek –
jelentette ki.
- Lesheted –
nevettem fel jókedvűen. - kizárt, hogy engedek bármi ilyesmit.
Most már nem vagyok a hostod, hogy elviseljelek.
- Baek. Kocsival
vagyok, és ennyi.
Nem értettem hisz
ivott, de megláttam a sötétített ablakú járművet pár méterre.
- Nem.
- Csak egy hazaút,
semmit nem fogok csinálni veled.
- Dehogynem! Épp
elég ha itt zaklatsz, kell a francnak, hogy a magánéletembe is
befurakodj. Hagyj engem békén.
Szó nélkül
indultam el, és meg sem álltam a metróig. A közelből induló
busz szinte a házunk előtt tett volna le, de inkább mentem egy
másfél órás kerülőn sok átszállással, mert kinéztem belőle,
hogy követősdit játsszon.
Jongin
Sokkosan ültem az
irodába, és még inkább ledöbbentem, mikor a főnök kezembe
nyomot egy laptopot.
- Legalább valami
haszna legyen, hogy nincs semmi dolgod – morogta és befogott némi
papírmunkába.
Ha néha-néha
bepillantást is kaptam az üzlet helyzetébe az Baekhyun miatt volt.
Ő mindenhez értett, sokszor besegített a főnöknek az elején,
némi plusz pénzért. Én értetlenül meredtem a rahedli számra,
és hosszas magyarázkodás után értettem meg, hogy mit is kellett
volna csinálnom. Lassú voltam, és fél óra múlva már jojózott
a szemem a sok számtól. Parancsolóm megunta ezt, és
reménytelennek titulált. Közölte, hogy van rajta egy játék,
foglaljam le magam, és maradjak kussba. Végül szót fogadtam neki.
Kettő előtt tíz
perccel kirakott, hogy húzzak haza, és közölte, hogy nem
beszélhetek senkivel. Nem tudtam húzni az időt, így Baekhyun
nélkül kellett végül hazamennem.
Nem örültem neki.
Nem értettem a
dolgokat.
Sokat kattogtam
vajon kihez kellett mennie, és nekem miért kellett egész
munkaidőben az irodában csöveznem. Rossz érzésem volt, de nem
tudtam kitalálni mi lehetett. Gondolkodtam, hogy visszafordulok, és
beosonok, de ha kiderült volna, biztosan az utcán találtam volna
magam, amit nem akartam. Bíztam Baekben és abban, hogy meg tudja
oldani a dolgokat.
Nyolckor esett haza.
Nyolckor!
- Hol a francba
voltál? - pattantam fel rögtön a kanapéról.
- Én is örülök
neked – morogta, és ledobta cipőjét. Kibújt pulcsijából, és
hajába túrt.
- Mi történt?
- Chanyeol műve az
egész – sóhajtotta, és lehuppant mellém.
- Micsoda?
- Ő intézte el,
hogy az irodában gubbassz, és reggel hatig kibérelt.
- És... mi történt?
- pislogtam rá félve. Nyolc óra összezárva valakivel, hát
minden csak nem kevés.
- Semmi! - csattant
fel. - Érted?! Semmi! Ültünk mint a búval baszottak, és nem
csináltunk semmit. Azt hittem felrobbanok! Utána meg haza akart
hozni! Szerinted normális?
- Haza? Ide? -
pislogtam elveszetten.
- Ja – nevetett
fel de csak a frusztráció miatt. - másfél órát utazgattam, hogy
biztosan ne tudjon követni. Kinézem belőle, hogy megpróbálkozott
vele. Egy hülye makacs görény volt már kiskorában is.
- De, miért? -
értetlenkedtem. Mondjuk rá, hogy Baekhyun zaklatását megértettem,
de én miért? Arra már rájöhetett, hogy minket nem tud
elszakítani egymástól, még vitát sem lehetett generálni
köztünk. Azzal meg, hogy pár órára elszakít tőle még nem
nyert semmit. Kyungsoo jutott eszembe de el is hessegettem. Kizárt,
hogy idáig elmentek volna. Baekhyun rám nézett, és mintha
gondolataimban olvasott volna, bólintott. - Soo? - nyeltem egyet. -
ő is ott volt?
- Nem tudom. De azt
hiszem így akarnak téged kivonni a forgalomból.
Aznap este ismét az
irodában találtam magam, Baekhyun pedig a négyes szoba felé
cammogott. Telefonomat nyomkodtam, odafigyelés nélkül játszottam
azzal, amit épp találtam, és ledöbbentem mikor éjfélkor a főnök
a nyolcas szobába száműzött.
Tudtam, hogy nem
lesz ott senki így telefonomat magammal víve léptem be a
helységbe. Azt hiszem nem meglepő, hogy tévedtem.
- Jongin – pattant
fel Kyungsoo. Két hét után ismét az ölelésében találtam
magam.
Ledöbbentem, így
megint addig ölelhetett amíg csak akart. Fejét mellkasomhoz
szorította, apró kezei görcsösen fonódtak körém. Nem tudtam
irányítani magam, kezeim akaratomon kívül öleltek vissza. Van
amit az évek sem tudnak megváltoztatni.
Sokáig ölelt,
éreztem, ahogy néha megremegett kezeim között. Emlékeztem, hogy
akkor ilyen ha ideges vagy mérges, így kezeim ismét öntudatlanul
kezdték nyugtatni. Gyengéden cirógattam hátát.
- Annyira sajnálom
– szólalt meg ki tudja mennyi idő múlva. Kicsit eltávolodott,
felnézett rám. - én nem ezt akartam Jongin-ah – könyörgött
némán tekintetével.
Magamhoz tértem,
elengedtem, és leültem a fotelba. Remegett a kezem, és féltem
bármelyik pillanatban felmondhatja lában a szolgálatot. Megint
minden olyan volt, mintha az elmúlt évek meg sem történtek volna.
De én már nem voltam az a tizennégy éves srác, aki ujjongva
leste Hyung minden szavát. Hiába éreztem jobban magam kezei közt,
mint bármikor eddig az elmúlt években, nem törölhettem ki ezt a
hat évet. Hat évig nem volt itt, és addig, amit el lehetett
veszíteni én elvesztettem. Miatta. Mert szerettem.
Bizonytalanul
huppant le a kanapéra, nagy szemeit egy pillanatra sem levéve
rólam. Baekhyun szerint mókus feje van. Nekem inkább egy bagoly
jutott róla eszembe.
- Miért vagy itt? -
kérdeztem gyenge hangon. Annyira szerettem volna, olyan határozott
lenni mint Baek, de nem sikerült. Ő dühöngött egy sort, és
sikeresen túljutott a Chanyeol döbbenetén, ám én erre képtelen
voltam. Én hallani akartam Soo hangját, meg akartam ölelni,
csókolni, és nem akartam elengedni. Nem akartam, hogy így lásson,
úgy, ahogy most vagyok, de féltem volna a hétköznapi életben
szembetalálni magam vele.
- Jongin –
csúszott közelebb hozzám, és egy gyengéd mozdulattal a fotel elé
térdelt. - én el akarom mondani, hogy mi történt. Régen...
Megmerevedtem, mert
lepergett előttem az az időszak.
A megismerkedésünk,
a szoros barátságunk, és az azt követő hihetetlen hónapok,
amikor azt mondhattam, hogy szerelmes vagyok. A napok amiket
ellógtunk, hogy együtt lehessünk, az első érintéseink,
szerencsétlen felfedezéseink a másikon, ahogy rájöttünk, hogy
hogyan kell szeretni egy azonos neműt, hogy mindkettőnknek jó
legyen. A kusza ígéretek, a véletlen találkozások, boldog
mosolyog, szavak, amik a világot kiszínezték, minden lepergett.
Egy pillanat alatt. És ahhoz sem kellett több, hogy mindez
tönkremenjen.
Soo nem jött el a
fél éves fordulónkra. Együtt akartuk tölteni a napot, és az
éjszakát, szüleimnek mesét adtam elő, hogy merre leszek.
Megbeszéltük a találka helyszínét és időpontját, én pedig
alig vártam, hogy úgy ölelhessem, csókolhassam, ahogy csak
akartam. Ám az idő telt Soo pedig sehol sem volt. Próbáltam hívni
de telefonja nem volt elérhető.
Tudtam, hogy valami
baj történt, mikor apám kocsija állt meg a buszállomás
főbejáratánál, velem szemben. Szikrázó tekintettel pattant ki,
és kegyetlenül vonszolt a kocsiba. Nem mondott semmit, féltem
tőle, ő pedig idegbeteg módjára vezetett. Nem tudtam, hogyan jött
rá, de biztos voltam benne, hogy tudja Kyungsoo nem csak egy barát
volt számomra.
Beparancsolt a
házba, és amint becsapódott az ajtó hatalmas pofont adott.
Elhordott mindennek, undorítónak, betegesnek nevezett, úgy vélte
az érzéseim abnormálisak, és selejtesnek titulált. Azt mondta
megbocsát ha soha többet nem beszélek Kyungsooval, de én nem
akartam.
Aznap kegyetlen
verést kaptam, de egy pillanatra sem tántorodtam el. Estére nem
volt otthonom, nem volt családom, és nem volt szerelmem. Egyedül
maradtam Szöul utcáin.
Kyungsoohoz mentem,
útközben ezerszer hívtam de nem reagált semmit, nem tudtam
elérni. Még a házhoz sem értem, mikor két férfi elkapott és a
verésadagomat megtriplázta. Görcsösen szorongattam sporttáskámat,
amiben az életem pihent, és végül zokogva adtam fel mindent.
Kórházban
ébredtem, anyám mellettem ült könnyes ám rideg tekintettel.
Kezembe nyomott egy
borítékot mikor rájött, hogy felébredtem, majd szó nélkül
állt fel.
„Soha többet ne
gyere haza. Te már nem vagy a mi fiúnk.” - ezek voltak utolsó
szavai hozzám.
- Nem akarom, hogy
elmond. Nem – ráztam a fejem miközben éreztem könnyeimet
megindulni. - Tönkretettél mindent, és nem akarom tudni, hogy
miért. Miattad volt minden. A te hibád az egész! - a végére
kiabáltam, miközben szakadatlanul bömböltem.
Tényleg nem
érdekelt, hogy miért csinálta. Talán megbánta évek múltán,
hogy elhagyott, talán a lelkét akarta megnyugtatni. Nekem édes
mindegy volt, a múlton nem változtatott.
- Rájöttek... -
suttogta megtörten, és szorosan magához ölelt. Éreztem a
könnyeit, mire még jobban nekilendültek az enyémek is.
Gyűlöltem őt,
gyűlöltem magam, és gyűlöltem az életet, hogy ilyen lapokat
osztott.
- Bárcsak soha ne
ismertelek volna meg – suttogtam halkan fülébe, miközben
lemásztam a fotelból, hogy még szorosabban ölelhessem. - Bárcsak
sose csókoltalak volna meg. Bár sose mondtad volna, hogy szeretsz –
hajoltam nyakához és csókot nyomtam rá. - Én tényleg nagyon
gyűlöllek téged Kyungsoo – hajoltam el tőle, és könnyek közt
néztem szemébe. - Tudod miért? - engedtem el. - Mert tönkretettél,
és elvettél tőlem mindent.
Elkerekedett
szemekkel hallgatott. Sajnáltam, hogy megbántom, de egy szavamat se
vontam volna vissza. Miatta volt
minden. Az ő hibája az egész. Ő tett tönkre.
Szia!
VálaszTörlésAhogy azt már írtam, kissè feledèsbe merült ez a blog, ezért eme csodás fic egy pár részéről is lemaradtam. :O De nem is baj, mert így négy részt olvastam el egyhuzamban és ez így sokkal jobb. :-) Azon is elgondolkodom, hogy ezután is minimum két fejezet után fogok olvasni. Hülye ötleteim vannak, tudom. :-P
A harmadik részben teljesen elszomorodtam Jongin kiborulásán. Olyan nèha, mint egy kisgyerek, akit meg kell óvni és ezt Baekhyun meg is teszi. Egyes megnyilvànulàsai után rámtör a fèltő-óvó noona szerep, csak épp nincs itt a drága, hogy megölelgessem. Mesélni kell neki, kutyát akar, tündèri. Voltak sejtéseim, hogy mi történhetett a múltban közte és Kyungsoo között, de még nem bizonyosodott be ebben a részben. Arra viszont nem volt tippem, hogy Chanyeol miféle bűnt követett el, amiért Baek ennyire harciassá vált vele szemben. De ez is kiderült lassan ès hát...hm. Ez van, ha valaki fiatalon kis buta, tudatlan ès meggondolatlan. Mèg jó, hogy nem fogadták kitörő örömmel Chan szülei a kérdésèt. >< Cseles volt, ahogy megpróbálták kiiktatni Jongint a munkából, de nem hiszem, hogy ezt mindennap el lehetne játszani.
IPPSLWILRKFJVMA mi ez itt a végén! o_O Jongin sír ezt nem bírom, olyan rossz megtudni, hogy mi is történt anno. Nem tudom, hogy mi lesz most, de nagyon várom. Reménykedem, hogy egyszer majd megbeszélik rendesen és lesz még KaiSoo, nq meg BaekYeol. ^^
Oh, HunHant imádtam, Lu valami fantasztikus részegnek. XD
Imádom ezt a ficit, nagyon szeretem, ahogy fogalmazol. Köszönöm, hogy olvashattam. Pusz
Ditta <3
Sziaa~
TörlésÖrülök, hogy visszatértél hozzám és még írsz is. Tényleg te vagy a pozitív energia szolgáltatóm :)
Ez a két fejezetes ötlet nem rossz dolog, értem az alapelvet :D
Jongin <3 Hát igen neki vannak néha cuki, furcsa és gyermeki megnyílvánulásai, és szerintem még lesznek is.
Chanyeol bűne, mondhatni nem is az ő bűne, de hát Baek makacs és fáj neki néhány dolog a múltból, ami miatt nem tudott vele szemben racionális maradni, így hát... szegény Chanyeol kapja az összes hideget jóformán.
A végére minden tiszta lesz ígérem, szerintem semmilyen kérdés nem fog maradni senkivel kapcsolatban. Legalábbis remélem.
Jaj a Hunhan nekem is nagy gyengém, pedig elsőne nem is akartam nekik szerepet, de kikövetelték maguknak xD
Örülök, hogy tetszik a történet, és köszönöm, hogy írtál nekem :)
Puszi<3