A múlt képei, a jelen rémei? - 11. fejezet

Jongin

Meglepő volt, hogy nem veszekedtünk, csatáztunk vagy akármi. Egész egyszerűen minden olyan volt, mintha nem tűnt volna el.

Bár Baek megjegyezte, hogy kimoshattam volna az ágyneműjét, én csak vállat vontam, mondván ismer és tudja, hogy rühellem a mosógépeket. El nem ismertem volna, hogy a végletekig ragaszkodtam hozzá.

Egész éjszaka csomagoltunk, aminek egy része azzal ment el, hogy random a nyakába borultam, és agyonölelgettem, hogy pótoljam Baekhyun hiányomat. Ő pedig egyszer sem ellenkezett, csak vigyorogva szorított magához.

Telefonja még mindig a konyhaasztalon pihent, de nem zavart, mert ő végre itt volt. Még az este folyamán felmondtam, szóval költözés előtt álltunk egy új lakásba, munka nélkül. Ám nem aggódtam. Baek biztos gondolt mindenre.

Hiába nem akartam ennyire ráakaszkodni egyszerűen nem bírtam ki. Túl sok ideig volt távol, így egy másodpercet sem akartam kihagyni. Halogatni akartam a beszélgetést, mert akkor minden a nyakamba szakadt volna. Nem tudtam volna elmondani, hogy mi történt velem az elmúlt másfél hónapban, mert szánalmasnak éreztem magam. Ő talpra állt, és erőssé vált, én pedig nem tettem semmit. Nem voltam túl büszke magamra.

Végül éjfél után nem sokkal szakadt el nála a cérna.

- Beszüljük ezt meg Jongin. Jobb túlesni rajta, és tisztán indítani mindent, nem? - meredt rám. Épp szobáját pakoltuk.

- De. Azt hiszem – bólintottam. A cél az én cuccaim eltüntetése volt, hogy utána az övéit nézhessük át. - szóval... mi történt?

- Én... - el is akadt, és hajába túrt. - Yixingnél voltam. Sokat segített.

Bólintottam. Yixing volt a srác, aki engem is összekapart az idegösszeomlásomból.

- Sajnálom Jongin, besokalltam. Igazából nem értettem mi folyik körülöttem, nem tudtam ésszerűen gondolkodni. Nem akartalak itt hagyni, de nem tudtam veled maradni, végül arra jutottam, hogy nem lehetek melletted mindig, ha most nem szedem össze magam.

- Ezt, hogy érted?

- Te vagy az én támaszom, és én vagyok a tied. De nem tudtam segíteni. Nem tudtam tanácsot adni vagy megvédeni.

- De hyung... segítettél.

- Nem tudtam hozzászokni Kyungsoo jelenlétéhez. Féltékeny voltam, és magamnak akartalak. Egy igaz barát nem gondolkodik így.

- Nem számít Soo! - csattantam fel, mire felkapta a fejét. Összezavarodva meredt rám. - Ha te vagy ő lenne a kérdés, te lennél. Mindig!

- Tudom Jongin, de azt akarom, hogy boldog legyél. Én a legjobb barátod vagyok és nem a szerelmed. Megérdemled mindkettőt, nem?

Fájdalmas fintort vágtam. Megérdemelném? Meg kellene kapnom Baekhyunt és Soot is? Mégis kettejük közül mindketten eltűntek, mikor úgy volt, ám úgy tűnik csak Baek tért vissza hozzám, Soo megint elment.

- Talán nem Soo kell nekem... - vontam vállat lazának szánt mozdulattal.

- Mindenkire féltékeny lettem volna, aki csak egy szemernyit is fontos neked. Nem akartalak elveszíteni, ezért engedtelek el.

- Csak ezért mentél el?

- Nem. Magam miatt is. Össze kellett szednem magam. Nem akartam visszaszokni a drogra, és nem akartam, hogy Hyung újra csalódjon bennem, nem akartam, hogy Chanyeol lásson, vagy ha lát úgy lásson, amilyen most vagyok. Tudod nagyon sok minden járt a fejemben, és nem értettem magam. Mindig erős akartam lenni, aki biztos lábakon áll, de mintha saját magamat rugdostam volna.

Elhallgatott és egy pólómat kezdte hajtogatni.

- Hyung... - szólaltam meg pár perc múlva. - legyél erős, mert én nélküled nem birok talpon maradni.

- Jongin, ne légy buta. Túlélted ezt az időt, ami bizonyítja, hogy mennyivel erősebb vagy nálam – mosolygott rám.

Ha tudnád Hyung milyen pocsékul voltam, nem gondolnád ezt...

- És ezután, mi lesz? - kérdeztem inkább tématerelésnek.

Elgondolkodva huppant le az ágyra, és hallgatott kis ideig.

- Igazából... nem tudom. Pénz még van, de a két út közül nem tudom melyiket válasszam.

Lehuppantam az asztalhoz, és értelmeztem szavait.

A két út. Az elfogadott, és a miénk, amin eddig jártunk. Tudtam, hogy ugyanazon járt a feje, mint az enyém. Főiskola, normális élet, elfogadott felszínes kapcsolatok más emberekkel, vagy a sötét világ, ahol nincs semmi csak mi és a pénz.

Szerettem volna táncot tanulni, vagy valami olyat, amivel később elhelyezkedhetek. A host lét senkinél sem tartott örökké. De most van itt az ideje? Megvan az amivel elégedett lehetek? Nem kellene többet szenvednem pénzhiány miatt?

- Melyik vonz? - kérdeztem végül rá. Én nem tudtam dönteni. Nem volt bátorságom egyik mellé sem állni. A normális annyira ismeretlen volt, tele veszélyekkel, amikkel féltem nem tudok megbirkózni.

- Én host maradok Jongin, de neked nem kell ezt választanod.

Egy valamiben voltam biztos egész végig. Oda megyek ahol Baekhyun van. Ha a pokol, hát a pokolba. Ha egy host klubba? Akkor nem veszem le Kai álarcomat. Ezerszer szívesebben voltam Kai Baekhyunnal, mint Jongin nélküle.

- A főnök adott egy számot. Beszéltem velük. Mindkettőnket felvennék. Egy egészen kicsit már rendszerű, mint a mostani, de lenne esélyünk beilleszkedni – szólalt meg mikor leolvasta az arcomról a választ. - Ugyanaz ott is a helyzet, mint volt. Kapnánk házat, ruhát mindent, de közöltem, hogy a ház nem kell, helyette több pénzt kapnánk.

- Mikor kezdünk?

- 22.-én hétfőn, ha vállaljuk.

- Három nap... - morogtam magamban. Annyi végül is elég, hogy mindent lerendezzünk. - oké. Vágjunk bele! - nyújtottam pacsira a kezem, mire vigyorogva csapott bele. - Sok dolgunk lesz... - néztem körbe a lakáson. Már hajnali három volt, mi meg nem voltunk sehol.

- Majd belehúzunk. Egy csomó cuccot nem is kell elvinnünk... gondolj bele a bútorok úgyis maradnak, legalább azokkal nem kell szenvedni.

- Igaz! Szerinted délutánra összepakolhatunk?

- Ha egyszer eltűnnek a cuccaid... - dobott egy fél pár zoknit nekem ágyából célzatosan.

Aznap éjszaka kapcsoltuk be elsőnek a lakásban levő mosógépet. Baekhyun szorgosan rakosgatta bele épp kezébe kerülő ruháinkat, majd másfél óra múlva a szárítót célozta be velük. Vasalással egyikünk sem próbálkozott. Gyűrötten de tisztán pakoltuk épp oda őket ahol helyet találtunk nekik.

Kilenc felé, már a fél lakást mondhattuk, úgy, hogy kész volt így költöztetőt kerestünk, vagy valaki olyat, aki elcuccol minket a házból. Nem volt nehéz dolgunk, mivel kedvezett, hogy nincsenek bútorok, de a pénzt ugyanúgy hajlandóak voltunk kifizetni.

Délre kész volt minden kivéve a nappali. A kacatjaink ugyanúgy hevertek, mint mikor Baek hazajött. A kanapén fetrengtünk és onnan néztük a káoszt.

- Mit kerestél? - nézett felém Baek álmosan.

- A parfümödet... tudtam, hogy valaki kiszimatolta és vett neked.

- Minek kellett neked a parfümöm?

- Hiányzott az illatod... - motyogtam megszégyenülten.

- Szóval ezért fogyott el, a majdnem teli üveg, amit itt hagytam.

- Bocsánat...

- Olyan buta vagy – lökött vállba. - Megtartsuk őket, vagy szortírozzunk egy nagyot?

- Szerintem dobjuk ki őket. Úgyis egy új kezdetünk lesz.

- Mindent nem vagyok hajlandó! - ellenkezett rögtön hisztisen. Kegyetlenül ragaszkodott a dolgaihoz. De csak ezekhez.

- Sejtettem. De biztos vagyok benne, hogy a csokik nagy részét nyugodtan kidobhatnánk.

- De... - nyekergett kislányosan. - van amelyikből kirakták a nevem...

- Baek, a neved Baekhyun és nem Baekkie.

- Akkor is! - ellenkezett.

Hosszas huzavona után végül csak sikerült rendbe szednünk mindent. Dobozok álltak mindenhol, de cseppet sem bántam.

- Jongin... szerintem meghalt a telefonom... - Baekhyun a konyhában állt, és rázogatta úgy tűnik élettelen készülékét.

- Nem lehet, hogy csak nem töltött fel?

- De hát már egy csomó ideje bedugtuk – ellenkezett. - fizetted az áramszámlát? Van áram?

- Nem vagyok hülye Hyung. Persze, hogy fizettem! - morcoskodtam. - Akármilyen hihetetlen életképes vagyok nélküled is.

- Jól van na! Csak egy ötlet volt – védekezett feltartott kezekkel. - akkor el kell majd menni venni egy másikat – jegyezte meg, és fejben biztos felírta kis listájára a többi teendőnk mellé.

Baekhyun

Hiába próbáltam életet lehelni poros kis telefonomba az csak nem akart működni. Mégis zsebre vágtam, hogy majd egy táskámba dobhassam. A kártyák kellenek majd belőle, ha veszek egy másikat. Töltőmet – jobban mondva azt hiszem Jongin-é... - az asztalon hagytam, majd szobámba vonultam. Már nem volt ott semmi, csak doboz és táskahalom.

A nappali volt csak káosz, de már az sem volt vészes. Ellenben hulla fáradtak voltunk.

Nem hittem volna, hogy, amint visszajövök így felgyorsulnak az események. Vidéken Yixingnél, minden olyan nyugodt volt, nem volt semmi gond meg miegymás, de itt máris mindent kellett azonnal csinálni.

- Hyung! Lejárt a szárító! - kiabál Jongin a szobájából.

Legszívesebben megvertem volna, hogy még attól a nyavalyás géptől is félt. Komolyan! Ha nem lenne ki kellene találni őt! Félt a mosógéptől – és szárítótól – utált idegenekkel telefonon beszélni – sosem szeretett semmit rendelni, de tényleg semmit! - ráadásul csak és kizárólag körfolyosós házban volt hajlandó megmaradni. Mert az nem zárt... nem tudják sarokba szorítani. Oké volt benne valami, de ember! El sem tudja képzelni milyen nehéz volt megfelelő lakást találni főleg ezzel a kikötésével! Mert bár nem tudtam, hogy megbocsát-e vagy sem, de mindenképp számára is alkalmas helyet akartam.

Mindemellett eszembe jutott, vajon, hogy boldogult nélkülem. Nem akartam aggódni érte, hisz mikor megismerkedtünk, akkor is ő volt az erősebb, most mégis elbizonytalanodtam. Az a parfümös megjegyzése elég megdöbbentő volt. Mi van ha szarul volt? Mi van ha ártottam neki ezzel? Akkor is megérte ez az egész? Vagy itt kellett volna maradnom vele? Szólnom kellett volna, nem csak úgy elmenni. Nem elmenekülni, hanem az ellenség előtt talpra állni. Mi van ha Jongin sokkal jobban megsínylette ezt a dolgot, mint hittem?

Egy részem, azt hitte, hogy Kyungsoo is itt lesz, de nyoma sem volt. Sehol. Egy szót nem hallottam róla... Furcsa volt az egész. Egy egész kis részem Chanyeolra is kíváncsi volt. Tudni akartam, mi történt miután elmentem, de nem volt merszem megkérdezni. Mi van ha feltépek valamit?

Mi van ha... - túl sok volt a feltételezés, és semmi biztosat nem tudtam, de Jongin itt volt. Ez a legfontosabb.

Morogva pakoltam ki a száraz ruhákat, és raktam be a következő kört, majd egész egyszerűen a földön heverő sporttáskába gyömöszöltem az összes cuccot. Nem volt már kedvünk hajtogatni, vagy akármi, amúgy is gyűrött volt, hát nem mindegy?

Délután négykor csengetett fel a költöztető, mi pedig nekiálltunk a kipakolásnak. Még apró dolgainkat bedobáltuk egy utolsó kacatos dobozba, és félkómásan hagytuk el véglegesen a lakást.

Jó háromnegyed órát kellett menni, mire odaértünk új lakhelyünkhöz. Szorosan követtük a szállító kocsit saját járművünkkel, mert bizony magamtól nem találta volna meg a helyet. Oké, van gps... de még sosem kellett használnom, nem akartam pont az új lakás megtalálására felszentelni.

Jongin laposakat pislogott az útra, hulla fáradt volt, amit megértettem. Derült égből villámcsapás minden a feje tetejére állt, erre még én se készültem fel.

Talán az volt az egyetlen szerencsénk, hogy a lakás berendezett állapotban került eladásra, illetve megvételre. Legalább ágyunk volt már az alváshoz.

Dobozok ki a kocsiból, dobozok be a házba, Jongin elámult arca, a lift csipogása... Jongin lelkesedése a szobája iránt, a boldog mosolya... Hiányzott. Pár kört segítettünk felhordani a költöztetőknek, de a negyedik után úgy voltam vele tőlem el is lophatják, én innen egy tapodtat se mozdulok, így lehuppantam hatalmas kanapénkra.

- Hű... ez hihetetlen! Nézd Baek! - rohangált Jongin egy épp felfedezett távirányítóval. - Csak megnyomod a gombot, és lehúzza a redőnyt! A másik meg felhúzza! Mindennek van távirányítója? Légkondi? - fedezte fel követező csodálnivalóját. - Hol lehet kimenni a kertbe?

Na erre már felpattantam, és izgatottam vezettem a kijárati ajtóhoz. A konyhából nyílt az étkező, és abból a kert.

- Na? - tártam ki előtte az ajtót.

- Hyung... - suttogta és kilépett.

Az egész be volt építve, sehol nem látszott a tető sivársága. Egy része ugyan betonozott volt, de mégsem lehetett érezni, hogy alapból is az. Mindenhol máshol fű hevert, vagy bokrok, virágok, igazán megnyugtató volt az egész kinézete.

- Ez tényleg a miénk? - fordult felém.

- Igen. Csak a miénk – mosolyogtam rá.

- Ez annyira nem igaz! - huppant le a hintaágyra és meglökte magát. - Hyung! Szöul közepén saját kertünk van! - nevetett fel hitetlenül. Kicsit őrültnek tűnt a hangja, mint, aki lehetetlennek tartja ezt az egészet. Értettem mi baja volt. Mi a nincstelen kis senkik, megkaptuk egy luxusház, legnagyobb luxusát. Mi ,akiknek a kezdetekbe semmijük sem volt. Két kis csöves nyomoronc.

- Jongin-ah. Ha akarjuk ez örökre a miénk marad. Innen már senki sem küldhet el minket, oké?

- Hyung... - lehajtotta fejét, de láttam a könnyeket csillogni a szemében. - Én soha többé nem akarok veszíteni az élettel szemben. Mindent akarok magamnak, amire valaha vágytam. Ez rossz? - nézett fel végül.

- Nem rossz. Mindent megérdemelsz.

- Ha még egyszer elmész abba belepusztulok, ugye tudod? Ugye tudod, hogy borzalmas volt nélküled, hogy... hogy... majd belehaltam?

- Sajnálom. Nem akartam, nem így akartam.

- Csak ígért meg Baekhyun. Ígérd meg, hogy ha nem is ilyen közel, de mindig mellettem leszel.

- Ígérem – vágtam rá gondolkodás nélkül. Bármit megtettem volna érte, mint mindig.

Fáradtan keltem hiába aludtam át az éjszakát és a fél napot. Délután kettő volt, ami azt jelentette, hogy több, mint tizennégy órát aludtam. Mellettem Jongin szuszogott egy bagoly plüsst ölelgetve. Megint összeszedett valami fura heppet?

Értetlenül ráncoltam a szemöldökön, de az a fura kis lény tényleg egy bagoly volt. Ráadásul rohadtul emlékeztetett valakire, de basszus, nem jöttem rá, hogy kire. Végül feladtam a dolgot, és óvatosan hagytam el a szobám. Jongin persze meg se moccant mikor hatalmasat rúgtam a küszöbbe. Az előző lakásba sehol sem volt, így nyugodt szívvel mászkálhattunk mezitláb, vagy csoszoghattunk, ám itt minden ajtónál volt egy nagyjából egy centis kiugró rész, lábujjaim legnagyobb sajnálatára.

Kávéra vágytam így a konyha irányát próbáltam becélozni, hogy főzzek egy adagot. Igen ám, de nem várt nehézségekbe ütköztem. A hatalmas konyhapulton ott pihent a kávéfőző, ám teljesen ismeretlen volt számomra. Még sosem láttam ilyen fajtát. Volt pedig nekünk már minden. Biztosan valami új szerkezet volt...

Mikor megvettem a lakást, kerestem valakit, akinek elég volt lediktálni, hogy mit akarok, hogy csinálja a dolgát. Jó munkát végzett, de... igazán hozhatott volna egy koreai útmutatót is ehhez a kicseszett szerkezethez...

Halkan morogva nézegettem a gépezetet, mikor meghallottam Jongin panaszos nyögését.

- Mi bajod van már reggel Hyung? - lépett be a konyhába. Még sosem láttam szőke haját szétaludva, de sejthettem volna, hogy eszményi látvány lesz. Álmosan dörzsölgette szemeit, és a hűtőből kivett egy doboz gyümölcslevet.

- Nincs ehhez a szarhoz útmutató – böktem mérgesen a csodagépre. Sokra mentem vele ha nem tudtam használni...

- Öhm... Baek... - nézett rám furán, majd vissza a hűtőre. - itt azt írják, hogy a legszélső fiókos szekrényben, minden papírt és szükséges eszközt megtalálunk, ami kellhet.

Pislogtam párat. A hajamba túrtam. Morcosan baktattam a leírt helyre, és végül megleltem, ami kellett.

- Kapszulás kávé, Jongin! Kapszulás! Hova megy még ez a világ? - morgolódtam mikor majd fél óra alatt sikerült kiszenvedni a kávéfőzőből a löttyöt. Jongin meg csak nevetett. Mint mindig mikor ostobaságokon morogtam.

- Miért én kaptam a belső szobát?

A lakás felépítése nem volt túl bonyolult. A bejárat egy tágas előszobába nyílt, ahonnan folyosó vezetett a nappaliba. A nappali egyik faláról nyílt, az én szobám, vele szemben a fürdő volt. A bejárattal szembeni falon a konyha foglalt helyet, amiből külön nyílt az étkező, ahonnan ki lehetett menni az udvarra és per vagy tetőre. Jongin szobája az utolsó falon kapott helyett a fürdő mellett. Az volt a legtávolabb a létező összes bejárati helytől. Utált túl közel lenni az ajtókhoz, mert attól félt hogy ha betörnek az ő szobájába mennek elsőnek. Úgy volt vele, hogy hagy legyek én a csali... amúgy nem zavart.

- Szerinted miért?

- Köszi, Hyung! - nevetett megint.

- Te meg az ostoba heppjeid... - jegyeztem meg vigyorogva, mire vállat vont.

- Ismersz. Nem tehetek róla – szerénykedett.

- Mocskos kis hazug! Az összesről te tehetsz, meg az ártatlan kis gyermeki világod...

- Nem értem mire célzol... - játszotta az ostobát.

- Nem? Kim Jongin, tényleg nem? - vigyorogtam még inkább.

- Fogd be Hyung! - pirult el. - Amúgy is! Az csak ne szólogasson be, aki nem tud kávét főzni!

- Az is mélyen hallgasson, aki azért jött össze egy lánnyal, hogy közelebb kerüljön a bátyjához!

- Megérte nem?

- Meg... - hagytam rá. Igaza volt.

Sajnáltam Krystalt de basszus a bátyja... persze Jongin bebukta, mert Jaejoong teljesen hetero volt, ráadásul be is vert neki, amiért ezt tette a húgával, de a lopott csókot állítólag azóta sem bánta.

- Azok a régi szép középiskolai napok... - jegyezte meg gúnyosan.

- A végén még azt kell hinnem, hogy visszasírod őket – folytattam az élcelődést.

- Imádtam fűtetlen beázott helyen élni.

- Milyen szép napok voltak, mikor a penésztől meg gombáktól nem kaptunk levegőt, nem?

- Gyűlöltem...

- Melyik dobozba csomagoltuk a bögréket, meg poharakat? Ki akarom rakni őket.

Jongin elhűlve nézett rám, majd a nappaliban heverő dobozokra.

- Fogalmam sincs, Hyung...

Kezdetét vette a kipakolás. Minden másodpercét utáltam. Hát még, ami utána következett.