Szombat délután
elrévedt tekintettel bámultam a tévét. Hiába halt meg épp a
főszereplő, egész napos vigyoromat nem tudtam letörölni. Tudtam,
hogy az éjszakának még meg lesz a böjtje, de annyira jó volt
újra érezni, és vele lenni, hogy semmi más nem érdekelt.
Baekhyun sejthette a
dolgot, de nem mondott semmit. Nem nézett rám rosszallóan, egész
egyszerűen úgy viselkedett, mint máskor. Akaratlanul érintette
meg ezerszer az apró kis medált nyakában, és mikor felfedezte
mindig mosoly szökött arcára.
Nem beszélgettünk
a hazaúton, és utána sem. Ő rögtön elment fürdeni, én pedig
ágyamba heveredtem. Mikor hallottam, hogy kész lett én is
lezuhanyoztam, bár nem sok kedvem volt, de tudni akartam, hogy ismét
kiüti-e magát. A válasz igen. A tű a földön volt, ő pedig
szinte ájultan hevert az ágyba. Ki kellett találnom valamit.
Így boldog vigyor
ide vagy oda, Baekhyunt kellett előre helyeznem, mielőtt valami
baromságot csinál magával. Addig merültem az éjszakai emlékeibe,
míg ki nem battyogott szobájából. Rögtön eltűnt vigyorom, és
amíg ő összeszedte magát, én csináltam neki ennivalót és
kávét.
- Köszi –
vigyorgott rám, de nem viszonoztam.
- Hyung... - rögtön
eltűnt mosolya, és fáradt szemekkel nézett fel rám.
- Nem lesz gond
Jongin. Csak egy kicsit... - kérlelt.
- Hyung nem!
Tönkretesz téged! Ne kezdd el megint! Olyan nehéz volt
abbahagynod! Annyira utáltad, nem akarod ezt újra, ugye?
- Persze, hogy nem,
de nem láttam mást csak ezt...
- Én itt vagyok –
sóhajtottam halkan.
- Jongin – nézett
rám komolyan. -, nem fogok egész életemben rád támaszkodni, ez
egyikünknek sem jó.
Elképedtem. Miről
beszél?
- Inkább drogozol
minthogy egy barát segítségét fogadd el? - csattantam fel
dühösen. - Ennyire hülye vagy? Túléltél egy csomó mindent és
pont egy ilyen szarral akarod tönkretenni magad? Csak, hogy tudd
leszarom, hogy mit akarsz. Nem fogom hagyni, hogy olyanná válj,
mint mikor megismertelek. Te jó vagy, nem kellene tönkretenned
magad.
- Meglepett, hogy
felbukkant Chanyeol és nem tudtam vele mit kezdeni. Nem értem miért
ment el, és ha el is ment miért nem tudott elköszönni.
Tegnapelőtt megcsókolt. A gyerekkori legjobb barátom! Érted?!
Tegnap voltam anyánál, és ott volt Hyung meg a felesége, és a
gyerekük. Azt akarta a felesége, hogy legyek a gyerek keresztapja.
Nem láttad Hyung tekintetét. Az az utálat és lenézés, mintha
tudta volna, hogy akkor sem voltam épp tiszta. Miért kellett
elvesztenem az egész családomat? Nekünk miért nem lehetett boldog
életünk? - nézett fel rám elveszetten.
Bár másképp éltük
meg a történteket, a lényeg ugyanaz volt. Egyikünknek sem maradt
senkije, akire támaszkodhatott volna. Én elvesztettem mindent mikor
Soot akartam, ő pedig egyedül maradt, mert senkinek nem volt ereje
segíteni rajta. Mérges voltam a bátyjára, mert annyit tehetett
volna a kicsi Baekhyunért, és akkor nem végezte volna így. Ha
kiállt volna érte, ha beszélgetett volna, ha testvérként
viselkedett volna... utáltam, hogy végül még az egészért
Baekhyunt is hozta ki hibásnak.
Ám a szenvedés
mellett egy másik dolog is szöget ütött a fejembe. Chanyeol
megcsókolta. Ezt eddig nem is mondta. Azt hittem a magas csak a
gyerekkori barátját látta Baekhyunba de ez elgondolkodtatott. Mi
van ha bejön neki Baek?
- Lefeküdtél vele
igaz? - szólalt meg percekkel később, mire azonnal rákaptam a
tekintetem és éreztem, elvörösödtem. - Jézusom Jongin –
nevetett fel. - még a nyakad is belepirult.
- Ya! Ez nem vicces!
- jöttem teljesen zavarba.
- Tudod már mi lesz
a vége?
- Nem... -
sóhajtottam. - de nem bántam meg.
- Akkor jó –
paskolta meg a fejem. - az éjjeli szekrény alsó fiókjába vannak.
Kidobhatod őket – mondta miközben feláll az asztaltól.
Rögtön
felpattantam, és szobájába rohantam, hogy mihamarabb
megszabaduljak az összes fecskendőtől és mindentől, ami csak
árthatott neki. Nem akartam egy pillanatot sem várni, nehogy
meggondolja magát. Hiába tudtam, hogy semmi nehézséget nem okoz
neki ismét beszerezni, elégedett vigyorral dobtam ki az elcseszett
szereit egyenesen a földszinti kukákba, hogy esélye se legyen
visszaszerezni ezeket.
Sok minden kavargott
a fejembe, de két csoportra lehetett őket osztani. Soo és
Baekhyun. Előbbivel nem tudtam volna mit kezdeni így csak néha
felbukkanó akaratlan vigyorom jelezte, hogy nem sikerült száműzni
teljes mértékben gondolataimból. Tudtam, hogy nem lett minden
rendben attól, hogy lefeküdtem vele, de úgy voltam vele, ennyi
boldogságot most én is megérdemlek, majd fáj később a fejem, de
akkor nagyon.
Baekhyun viszont nem
volt könnyű eset. Hiába, hogy csak pár órája szabadítottam meg
a szereitől, máris idegbeteg módjára viselkedett. Már a tudat is
megőrjítette, hogy nincsenek. Telefonját elkoboztam, hogy ne
szerezhessen be rögtön új adagokat, és idáig nem is követelte
rajtam apró kis készülékét. Nem hiányzott neki a szer, nem
szokhatott még vissza a szervezete, azt észrevettem volna, de a
tudat is elég volt neki, hogy nincs, hogy ismét törésbe taszítsa
őt.
Mivel nem tudott
magával mit kezdeni, nekiállt kacatjait tanulmányozni. Ismertem
őt, ez mindig felvidította, de még a kedvenc ajándékai se tudtak
boldog mosolyt csalni arcára.
Fájt őt így látni
és segíteni akartam neki, de ő nem kért belőle. Máskor addig
beszélt volna míg be nem reked, mert úgy érezte, hogy ha beszél
akkor a szavakkal távozik a gond egy része. De most makacsul
hallgatott, hiába hittem azt, hogy minden rendbe jött. Nem jött.
Hyung céltudatos kis falakat kezdett építeni összekötő hidaink
elé. Hamarosan azokat a hidakat égetgetni kezdi, nekem pedig
rengeteg erőre lesz szükségem, hogy ne hagyjam magam.
Valahogy meg kellett
ezt előznöm, de nem tudtam, mit kellene tennem. Hogyan segíthettem
volna, ha még ő sem volt tisztában bajaival?
Egyedül a
medálmániája volt, ami egy kis lelkesedést adott. Nem tudott nem
hozzá érni legalább minden tizedik percben. Bár mosolya a
sorozatos érintések alatt fakult, mégis volt, hogy akaratlan
vigyorral fordult felém.
Nem volt minden
veszve... csak labilis lábakon állt. Egy jó mérnök még stabillá
tudta volna tenni a dolgokat. De az érzelmek területén én nem
voltam jó. Mégis elhatároztam, hogy bombabiztos alapokat fogok
neki nyújtani kerül amibe kerül. Baekhyun nem fog visszaesni az
évekkel ezelőtti lyukba. Ha lyukat akar keressen egy másikat, én
azt is be fogom tömni!
Baekhyun
Nyughatatlan voltam,
folyton jártak kezeim, mintha tényleg hiányzott volna a Jongin
által drognak nevezett szer. Pedig nem volt az csak egy erősebb
fajta nyugtató, amit a balesetem után egy évvel betiltottak a
gyógyászatban mert kimutatták, hogy függőséget okoz. Hát én
függtem tőle. Már a tudat is szart volt, hogy nincs.
Este csendben
készültünk össze, és csendben mentünk munkahelyünkre. Először
éreztem félelmet a belépés után. Itt lesz Chanyeol? Megint meg
akar majd csókolni? Miért tehette? Mi a fene történt köztünk?
Az első ajtón
léptünk be, és hamar megakadt a szemem a két jómadáron.
Chanyeol a pultot támasztotta fancsali képpel, mellette Kyungsoo
ült, letörölhetetlen kielégült vigyorral. Majdnem rávicsorogtam.
Ki akartam vágni a picsába, annyira unszimpatikus alak volt. Nem
volt kedvem velük találkozni, mégis mire észrevettem magam, lábam
önszántából vitt feléjük.
Chanyeol
tekintetével találtam szembe magam, mire rögtön eszembe jutott a
csók. Zavarba jöttem. Én, aki host vagyok, és idegen pasiknak
adtam oda a testem. Zavarba jöttem gyerekkori barátom csókjának
emlékétől.
Chan csak
elmosolyodott zavarom láttán és felállt, majd elindult. Követtem
volna, mikor valaki megragadott.
- Az irodámba most!
- csattant rám a hang, mire megdermedtem.
Jongin rémülten
kapta felém tekintetét, el is felejtette eddigi szemezőtársát,
és Chanyeol is megtorpant menet közben. Mindenki engem figyelt,
miközben főnökön engedhetetlen vasmarokkal tartott.
- Nem hallottad? -
emelte feljebb a hangját. Megijedtem, bólintottam, és szorításával
az emlékeimben hagytam el a teret.
Hangosan csapódott
mögöttem az ajtó, és főnököm dühösen taszított az asztal
előtti székbe.
- Most pedig ki vele
Baekhyun! Mi a faszt kavarsz egy vendéggel? Elment az eszed? Azt még
elviseltem, hogy Jonginnal dugicimborák vagytok, de basszus
Baekhyun! Egy vendéggel? Park Chanyeol? Miért pont vele? Miért nem
jöttél össze azzal a szerencsétlennel, aki csak hozzád jár?
- Nincs köztünk
semmi Jonginnal... - jegyeztem meg halkan, mire még jobban felkapta
a vizet.
- Az érdekel a
legkevésbé, hogy köztetek mi van. Azt akarom tudni, hogy a Park
sráccal mi a helyzet. Ha ez kiderül lehúzhatom a rolót. Kotródj
innen, és soha többet be ne tedd ide a lábad, világos?
- Mi? - kaptam fel a
fejem. - Miért? Nem csináltam semmit!
- Ha kiderül, hogy
bármi közöd van Park Chanyeolhoz, nekem végem. Tudott te mekkora
neve van annak a kis piperkőcnek? Tudod?
Óvatosan megráztam
a fejem, jelezve fogalmam sincs mitől ekkora ász Chan.
- A szülei
Amerikában multi céget építettek ki. A gyerek el van jegyezve egy
hozzá hasonló kis örököshercegnővel. Ha kiderül, hogy téged
dug, és itt akkor végem... - csóválja a fejét. - leszartam a
dolgot, mert úgy tűnt téged nem érdekel, így nem okozott volna
gondot elküldeni, de most rájöttem, hogy tévedtem.
- Nem! Engem nem...
- Elég volt. Fogd a
cuccaid, és menj haza. A lakásról majd még beszélünk.
Maradhatsz ha fizetsz lakbért, minden egyebet a ruháktól kezdve a
kocsiig megtarthatsz, de soha többet nem teheted be ide a lábad.
- Miért nem küldi
el őt? Miért engem? - értetlenkedtem.
A főnök ismert,
tudta, hogyan éltem, és mit kellett átvészelnem. Esélyt adott a
maga módján, én pedig mindent megtettem a bizalmáért, nem
értettem, hogy miért kellett elárulnia. Miért kell megint
elvesztenem valamit?
- Ennyi volt
Baekhyun, ne kattogj rajta feleslegesen. A végkielégítést
megkapod, mindenben a szerződésed szerint fogunk eljárni. Most
menj.
- De...
- Sajnálom –
sóhajtott. - Ha lenne más választásom nem ezt tenném, de meg
kell értened. Nekem ez a hely a legfontosabb. A fontos dolgainkért
pedig áldozatot kell hoznunk. Nem ellened van, csak épp te kerültél
az áldozat szerepébe ebben a játékban.
Nem érettem miről
beszélt, de már nem is érdekelt. Chanyeolnak hála megint
elvesztettem valamit. Szó nélkül álltam fel, és indultam ki,
mikor megéreztem egy kezet a vállamon.
- Nem én javasoltam
ezt a helyet. Világos? - nyomott a kezembe egy papírt volt főnököm,
és megszorította a vállam. - Te egy egyéniség vagy a tucatban
Baekhyun. Értem én, hogy miért választottad ezt az utat, és ha
maradni akarsz ennyit tehetek érted. De azt javaslom lépj ki ebből
a világból. A kezdethez már van elég pénzed.
Végképp
összezavarodva bámultam rá, mert most már tényleg nem tudtam mi
a fene történt.
- Va-valaki ezt
akarta?
- Hy nem akarod,
hogy tönkretegyék az életed, kerüld el azt a srácot. Fogalmam
sincs, hogy honnan ismered, de ha nyugodt életet akarsz, kerüld el
őt. Hétfőn utalom a pénzt a számládra, a ház...
- Elköltözöm
onnan természetesen... - fújtam ki a levegőt. - nem tudom, hogy
segíteni akart, vagy csak megszabadulni tőlem, de köszönöm. Nem
a mait, hanem, hogy az elején segített.
- Sok sikert
Baekhyun – hallottam még mikor kiléptem az ajtón.
Megint romba dőlt
minden.
Jonginnak nem
szóltam, szó nélkül dobáltam ki szekrényemből mindent, és
észrevétlenül hagytam magam mögött a helyet. A lakásba
előszedtem két legnagyobb bőröndömet, és találomra bedobáltam
a cuccaimat.
Máskor mindig
gondosan válogattam, rendeztem és hajtogattam de most semmi
türelmem nem volt. El akartam tűnni. Telefonom a konyhaasztalon
hagytam, semmi elérhetőséget nem hagytam meg. Kezemben még mindig
az a cetli lapult. Jelenleg ezt éreztem az egyetlen biztos pontnak
az életemben.
Üresen néztem
körbe a házon. Egy részem meg akarta várni Jongint, és elmondani
neki mi történt. Ez a részem erős volt, makacs, ám mindezek
ellenére háttérbe szorult. Féltem, elveszett voltam, és nem
akartam, hogy Jongin miattam szenvedjen. Tudtam hülye gondolat, hisz
fordított esetben természetesnek éreztem a segítséget, és
elvártam volna tőle, hogy várjon rám. Ám valami nem volt rendben
velem, nem tudtam logikusan gondolkodni, vagy cselekedni, minden más
volt. Nem voltak tiszta gondolataim, amik megrémisztettek.
Mióta megjelent
Kyungsoo és Chanyeol minden a feje tetejére állt. Minden
visszajött én pedig már Jongin segítségével sem voltam képes
megbirkózni a dolgokkal. Ideje volt valamit kitalálnom, hogy
hamarosan visszatéressek, és ismét Baekhyun lehessek.
Szorongattam azt az
ostoba papírt, bár gyűlöltem eladni magam. Szorongattam, mert egy
biztos lehetőséget nyújtott. Tudtam, hogy sok pénzem van, de a
nélkülözéses évek fukarrá és pénzéhessé tettek. Szerettem a
pénzt, még ha nem is érdekelt. Az életemben ez volt minden...
Szó nélkül
hagytam magam mögött a lakást, és Jongint. Bőröndjeim kerekei
egyenletes kattogással kísérték lépteimet. Ideje volt
összeszedni magam. Ideje volt újrakezdeni.
Szia!
VálaszTörlésEgyre jobban kezdem azt érezni, hogy Jongin a kedvenc szereplőm. Minden, amit gondol, tesz vagy ahogyan teszi az nagyon tetszik nekem. ^^ Sajnálni fogom nagyon, ha tudatosul benne, hogy Baekhyun otthagyta. :-(
A teljes döbbenet költözött az arcomra, amikor világossá vált, Baekhyunt kirúgták. Mi lehet a háttérben? :-\
Mit fog kezdeni magával? Mert bár kapott egy címet, de én se tartanám annyira jó ötletnek úgy folytatni az életét, ahogy az eddig volt.
Hjaj izgatottan várom a folytatást.
Ditta <3
Szia :))
TörlésFura, nekem teljesen Baek az, aki irányít... de örülök, hogy szereted őt *.*
Még mindig csak annyit tudok mondani, hogy ez a történet nem túl bonyolult, és nincsenek benne nagy dolgok :)
Nemsokára kiderülnek majd a dolgok :) köszönöm, hogy írtál <3
Liti ^^