A múlt képei, a jelen rémei? - 7. fejezet

Baekhyun

Még elalvás előtt felhívtam a főnököt, hogy Jongin beteg lett így elfogadta, hogy nem dolgozhatott. Nem mondtam időpontot, hogy mikortól mehetne vissza, úgy voltam vele, hogy ez már az ő döntése.

Mérges voltam, és tehetetlen, aminek hála nem tudtam aludni. Túl sok minden járt a fejemben, magamra rángattam a saját gondjaim mellé Jonginét is. Nem éreztem tehernek, mert ő sosem volt az, de most nem tudtam mit kellene tennem.

Gyűlöltem a Mókusfejűt annak ellenére, hogy Jongin halálosan szerelmes volt belé.
Tudtam, hogy támogatnom kellene, de nem tudtam hinni a másikban. Nem voltam biztos benne, hogy Jongint hogyan viselné a következő csalódást, így próbáltam elkerülni azt.

Lehet, hogy Kyungsoo viszont szerette őt, de bassza meg az ujján ott csillogott az a kicseszett gyűrű! Szerelem ide vagy oda, van valakije! Az utolsó, amit elfogadtam volna, hogy Jongin valakinek a kitartott kis titkos kúrópajtása legyen.

De a gyűrű nem érdekelte legjobb barátomat.

Chanyeollal inkább már nem is foglalkoztam, mert félő volt beleőrülök a gondolataimba. A srác ma csomószor nézett rám, olyan tekintettel, mintha bejönnék neki. Hiába nyugtatgattam magam, hogy ez biztosan lehetetlen, nem tudtam kiverni a fejemből.

Reggel hatkor kipattant a szemem, és nem bírtam tovább a seggemen maradni. Idegileg kész voltam, folyton kavarogtak gondolataim, és nem éreztem jól magam. Feltúrtam éjjeliszekrényem és a legalsó fiókban megtaláltam, amit kerestem. Pár injekciós tű hevert benne, fecskendővel, és néhány üvegcse. Régen használtam utoljára belőle, de a megszokott mozdulatok megmaradtak. Letörtem az üvegcse tetejét, felszippantottam a fecskendőbe a folyadékot, és minden felkészülés nélkül szúrtam karomba a tűt. Fájt ugyan de nem jobban, mint régen, vénát találtam vele, így lassan magamba fecskendeztem az oldatot.

Pár perc múlva sokkal jobban éreztem magam, és szinte beájultam az ágyba.

Mikor dolgozni indultam még éreztem magamban a gyógyszer hatását. Tizenkettő voltam, mikor elsőnek használtam, és szinte a függője lettem. Aztán Jongin miatt leszoktam róla, de négy év az négy év, így mindig volt otthon belőle pár darab vész esetére. Hivatalosan már nem volt rá szükségem, de hivatalosan minden olyan kibaszott szép volt. Elvégre a politikusok is mindent olyan szépen elhallgattak, hogy hivatalosan a világ szép és jó volt, nem hivatalosan romlott és erkölcstelen. Melyik lehetett az igaz? Naná, hogy a második.

Szóval nem hivatalosan mindig volt nálam gyógyszer.

Nem lepett meg, hogy Chanyeol várt rám a négyes szobában. Farmert és inget viselt, idáig ez volt a legátlagosabb megjelenése. Kissé bizonytalanul léptem át a küszöböt, ám neki ezt nem tűnt fel. A fotelba rogytam és köszönés nélkül lehunytam a szemem.

- Minden rendben van Jonginnal? - tette fel a kérdést. Ránéztem és láttam telefonja képernyőjét bámulja.

- Megvan – bólintottam. Forgott kicsit a világ.

Hallottam pötyögni telefonján.

- Ma nem jön?

- Nem.

- Mikor fog megint jönni?

- A fasz se tudja Chanyeol – vesztettem el a türelmem. Miért kell nekem mindent tudni? Jongin hozzám se szólt mikor kijöttem szobámból, hogy készüljek. Nem ettem ma egy falatot sem, és a gyógyszer túl erősen hatott. Idefele jövet esküszöm a felhők táncoltak. Hiába tudtam, hogy hülyeség a szemem teljesen elhitte. Mégis alig vártam, hogy hajnalba bevehessem a következő adagot, hisz nem tudtam nélküle aludni.

Chanyeol nem reagált rám, tovább pötyögött telefonján, és szart arra, hogy én itt voltam. Vegetáltam a fotelba, ám elaludni nem tudtam, pedig nem bántam volna. Lehet a gyógyszer kiütött és elaltatott, mégsem éreztem magam teljesen feltöltődve ébredés után.

- Kyungsoo aggódik érte. Eléggé megviselte az este – hozta fel fél óra múlva a másik kettőt. Örültem neki. Mi a faszt kezdjek velük?

Menekülni akartam, bár tudtam nem hagyhatom magára Jongint attól, hogy úgy éreztem elárult. Amíg nem jelent meg Kyungsoo csak én voltam neki. Lehettem valakinek a legfontosabb ember az életében. Nem kellet ehhez szerelem, vagy rokoni kapcsolat. Felesleges volt mindkettő. Ám megjelent az egyik tényező, és magamat máris feleslegesnek éreztem. Jongin fejében csak ő járt, csak rá gondolt, és csak vele akart lenni. Nem kérdezte meg, hogy mi van velem, hogy hogyan viseltem Chanyeolt, hogy mit érzek. Hozzám sem szólt. Tudtam, hogy megviselte a találkozás, a pokolba is megértettem, de kezdett felemészteni az összevisszaság.

Nem volt esélyem kikapcsolni mert a füles kisajátított magának munkahelyemen, pedig nem egy vendégem volt, aki ígérte jelentkezését. Olyanok, akik segítettek volna kicsit kikapcsolni és megnyugodni.

- Holnap is jönni akarsz? - kérdeztem valamikor. Fogalmam sincs mennyi volt az idő, totál szétesett a kép.

- Igen! - lelkesen vágta rá, de még mindig telefonját bűvölte.

- Nem akarom, hogy gyere.

- Mi? Miért? - nézett felém. Félig lehunyt pillákkal mértem végig.

- Mert ki akarok kapcsolni – nálam ez annyit jelentett, hogy egy valamire való vendéggel elvonultam szexelni egyet, vagy kettőt. Eunhyuk lett volna az ideális, de sajnos nem tudtam mikor jelentkezik megint. Ellenben tudtam ha illegetem magam kint a főtéren, hamar párt találok magamnak.

Felállt a kanapéról és elém sétált. Lehajolt hozzám hosszan nézett szemembe. Nem értettem mit akart, mikor közeledni kezdett.

- Mi lenne ha én segítenék? - hajolt ajkaimra, és lágyan megcsókolt.

Ledermedtem. Izmaim befeszültek, és a karfába csimpaszkodtam két kezemmel. Kitágult szemekkel meredtem magam elé, míg ő folytatta tevékenységét. Alsó ajkamat ajkai közé vette, és óvatosan megszívta. Akaratlanul hajoltam közelebb hozzá, és mielőtt észrevettem volna, lehunyt szemmel hagytam, hogy kóstolgasson.

A gyógyszerre fogtam. Azt is, hogy hagytam, és azt is, hogy utána kóvályogva néztem, ahogy eltávolodott.

- Baek... - suttogta, ahogy végigsimított arcomon.

- Gyűlöllek Chanyeol – folyt végig egy könnycsepp arcomon. - még az emlékeinket is tönkreteszed...

Merev tekintettel hátrált el tőlem, miközben számat bámulta.

- Holnap nem jövök.

Jongin

Nem tudtam mit kezdjek Baekhyunnal, teljesen össze voltam zavarodva. Mérges voltam magamra, amiért megbántottam. Pont őt. Pont azt a személyt, aki...

- A fenébe... - csaptam mérgesen a konyhaasztalra.

Úgy gondoltam bocsánatkérésképp kitakarítom az egész házat, hiába volt takarítónk ez mindig egyfajta békülési mód volt közöttünk.

Megvártam míg elment, nem mertem ránézni vagy hozzászólni, és nekiláttam a pakolásnak.

Igazából nem volt sok cuccunk, nem vettünk felesleges kacatokat, csak azt tartottuk meg amit ajándékba kaptunk a vendégektől. Baek teljesen oda és vissza volt, mikor meglepetést kapott akármelyik kuncsaftjától, néha napokig vigyorgott az elégedettségtől. Nekem nem jelentettek sokat a kacatok, csak bedobtam őket egy dobozba, amit pár havonta átnéztem, és a nagy részét mindig kidobtam. Volt ugyan néhány dolog, amit megőriztem, mert nem volt rossz egy-két dologra emlékezni, vagy esetleg tetszett a cucc. Leginkább a ruhákat tartottam meg, hisz vendégeim mindig megfigyelték öltözködésemet, és meg-megtaláltak hozzám passzoló ruhákat. Ha tudtam, hogy valamelyikük aznap jön, némelyiket még fel is vettem, hogy hízelegjek neki, amiért persze rengeteg borravalót kaptam.

Azt hitték ettől különlegesebbek, vagy jobban szeretem őket, pedig csak a pénzükre hajtottam. Én nem ragaszkodtam egyik vendégemhez sem, Baek viszont annál inkább. Volt egy srác, akiért teljesen odáig volt. A kezdetek kezdetétől hozzá járt, és a mai napig volt, hogy megjelent. Én személy szerint nem bírtam, mert Baek túl sokat foglalkozott vele, de hát ez van.

Ő meg utálta Kyungsoot. Hiába tudtam, hogy a kettő messze nem ugyanaz, ezzel nyugtattam háborgó lelkemet, hogy nem baj, amiért még mindig szeretem őt.

Végigjártam a ház minden pontját, a végére hagytam szobáját. Ágya bevetetlenül hevert, néhány ruhája szerteszét, de ami lesokkolt az a tű a földön.

Rég láttam utoljára, igazából már azt hittem nincs is neki. Ő bemagyarázta magának, hogy ez csak orvosság, én igazából drognak tekintettem. Azt mondta a balesete után kapta egy ideig orvosoktól, és hatásos volt, így bár nem legális úton de tovább szedte. Mikor megismertem naponta háromszor négyszer is beadta magának, és majdnem fél év kellett mire rá tudtam beszélni, hogy hagyja abba. Fokozatosan szoktattam le róla, és bár tudtam, hogy néha használta, nem gondoltam volna, hogy még mindig.

Dühösen szedtem össze a darabokat, a tűről egy csepp vér a fehér szőnyegébe kenődött. Kidobtam és megfordult a fejemben, hogy átkutatom a szobáját, hogy minden ilyentől megszabaduljak, de leállítottam magam. Nem volt hozzá jogom, bármennyire is féltettem őt.

Gondolkodtam mi vehette rá, hogy megint ehhez forduljon, de csak három dolog jutott eszembe. Illetve személy. Én, Chanyeol, és közvetetten Kyungsoo. Még nagyobb bűntudat kezdett bennem munkálkodni.

Hajnalban mikor hazajött, nem kérdeztem tőle semmit. Bement a szobájába, és ki is fordult, majd felém sétált. Csendben megölelt, én pedig szorosan csimpaszkodtam belé. Nemrég teljes tudatomban kijelentettem, hogy ha valaha választanom kell közte és Soo között, őt választom. Úgy éreztem ez egy szavak nélkül kimondott kérlelés volt, bár valószínű még ő sem tudott róla.

Megpróbáltam beszélgetni vele, de elhárított. Szobájába vonult hamarosan, és becsukta maga mögött az ajtót. Azt mondta fáradt.

Rágódtam a dolgon, de negyed óra múlva arra jutottam, hogy meg kellene beszélnünk a helyzetet. Halkan benyitottam, és vaksötétben csoszogtam felé, hogy ne ijesszem meg.

Felesleges volt aggódnom, teljesen kiütötte magát.

Délelőtt mikor felkeltem még meleg étel állt letakarva a pulton mellette egy kis üzenettel.

„ El kell intéznem valamit, majd jövök. Egyél!! :)”

Sosem irtunk egymásnak olyat, hogy valamit, sosem hagytuk úgy üzenetet, hogy nem írtuk meg hova megyünk. Fel akartam hívni de elbizonytalanodtam.

Baekhyun elkezdett bezárkózni, és ez az egész az én hibám volt.

Nem ért haza mielőtt munkába kellett mennem...

Éreztem, hogy valami nem jó, hogy valami nincs rendben de nem tudtam rájönni, hogy a többi mellé mégis mi tudott még bekavarni. Csak mikor beléptem az öltözőbe és a naptárra tévedt tekintetem esett le. Május 6.-a volt. Baekhyun születésnapja.

Elfelejtettem.