A múlt képei, a jelen rémei? - 4,5. fejezet

4,5.fejezet

Chanyeol

Kiskoromban volt egy srác, akit mindenkinél jobban szerettem. Amikor csak lehetett a nyakán lógtam, vagy ő az enyémen. Sok szempontból más volt mint a többiek, ez már a kis Chanyeolnak is feltűnt.

Baekhyun nem a pénzem miatt barátkozott velem, nem azért hozták át a szülei, hogy az enyémekkel nyájaskodjanak. Neki sosem voltak meg a legújabb játékai, nem volt hatalmas szobája, és nem vitték mindenhova kocsival.

Ő tömegközlekedéssel jutott el az iskolába, engem külön sofőr szállított minden nap. Ő nevetgélt a szüleivel, és verekedett testvérével, míg én csak komoran ültem a családi vacsorák alatt.
Náluk mindig hangos volt a ház, és sosem volt egy pillanat nyugalom sem. Otthon mindig csend volt. Nyomasztóan.

Már hét éves koromban tudtam, hogy Baek valamivel különlegesebb, mint akárki más. Nem tudtam, hogy miért lehetett ez, de éreztem. Ő nem nyalizott nekem, amikor úgy tartotta kedve nekem esett, és olyan dolgokat vágott fejemhez, amiket akkor még nem értettem. Változatosan káromkodott, már akkor értett egy csomó dolgot, és hiába, hogy nem voltak különórái, hamarabb sikerült megtanulnia írni, olvasni, mint nekem.

Persze ma már tudtam, hogy ezek a dolgok nem számítanak, mint ahogy arra is rájöttem, hogy mitől volt ő különleges.

Szüleim mindig szívesen látták, hagyták, hogy átmenjek, nem neveltek ellene. Úgy voltak vele – mai fejjel nézve –, hogy legalább egy igaz barátom volt. Sosem jöttem rá, hogy alapból is el akartak tőle választani, vagy csak kijelentésem robbantotta a bombát, ami miatt egyik pillanatról a másikra még Koreát is elhagytuk. Szó nélkül. Minden nélkül.

Tíz éves sem voltam, mikor utoljára láttam őt, de máig nem tudtam túllépni azokon a dolgokon.

Elsőnek hisztiztem, hogy akarom őt, és haza akarok menni.

Tizenkét évesen már korrektebb ajánlattal jöttem. Azt akartam, hogy írhassak neki levelet. Szüleim megengedték, ám leveleimet átolvasták, és ha kifogásolható dolog volt benne átíratták. Ám hiába küldtem több tucat levelet, egyikre sem érkezett válasz.

Tizennégy éves koromban, ismét vissza szerettem volna menni, de ahogy sejtettem nem lehetett. Rávettem anyát, hogy beszéljek Baekhyun szüleivel. Nem sikerült elérnie őket. Állítólag elköltöztek.

Tizenöt évesen kihisztiztem, hogy igenis keressék meg nekem Byun Baekhyunt. Nem találták meg, ám az apját igen. Alkoholistán hevert egy egyszobás lakásban. Gyereknek nyoma sem volt jelentéseik szerint. Anyjáról nem közöltek velem híreket. Baekhyun sehol sem volt.

Tizenhat évesen, teljesen begőzöltem és követeltem a visszamenetelt. Szüleim elárulták, hogy Baekhyun iskolába jár, és ne aggódjak miatta, hisz évekig raktak egy számára készített számlára minden hónapban egy bizonyos összeget, költözésünkkor pedig a számlán lévő pénzt megtriplázták.

Nem voltam elégedett de befogtam a számat.

Tizenhét évesen belógtam apám dolgozó irodájába, és keresgéltem papírjai között, mert tudtam többet tudtak, mint amit mondtak. Nem jutottam előrébb. Találtam egy bankszámla kivonatot, melyen Baekhyun neve szerepelt, de a számlán a papír szerint pár száz won csücsült.

Tizennyolc évesen elhatároztam, hogy hamarosan visszatérek Koreába és megkeresem őt.

Lehet hülyeség volt ennyire ragaszkodni ahhoz az emlékemben élő kissráchoz, de nem tudtam tőle szabadulni. Sem az emlékétől sem az érzéseimtől.

Tizenkilenc évesen bejelentettem terveimet, miszerint Koreába akarok tanulni. Szüleim elrendezett eljegyzést szerveztek. Belementem. Meg akartam találni Baekhyunt. Bármi áron.

Végül Amerikában kezdtem el iskolába járni, kezemen egy eljegyzési gyűrűvel.

Mikor magam alatt voltam, szerettem visszagondolni a régi időkre. Emlékszem mindig alig vártam, hogy hazaérjek az óráimról, és átmehessek hozzájuk. Anyukája egyszerű de finom sütivel fogadott, Baekhyun elmondta az aznap tanult érdekességeit, amik mindig lenyűgöztek. Nem szeretett iskolába járni, sokkal szívesebben fedezte fel környezetét. Mesélt eldobott állatokról, sántikáló öregekről, pénzt kéregetőkről.

Olyan dolgokat mutatott meg, amikről fogalmam sem volt. Imádtam vele beszélgetni, így nagyon örültem mikor megkaptam az első telefonomat. Nyolc éves lehettem, az akkori csúcsmodell volt. Minden nap hívtam őt, miután hazamentem tőlük, vagy ő tőlünk, de erre családja hamar ráunt, hisz neki még nem volt telefonja.

Hosszas gondolkodás után, kémkészlet játékot kértem, tölthető wooki-tokival.

Baekhyun mintha élete legszebb ajándékát kapta volna, úgy nézegette a szerkezetet. Onnantól kezdve mindig tudtunk beszélgetni anélkül, hogy bárkit zavartunk volna.

Szerettem játszani vele, mert mindig kreatív dolgokat talált ki. Imádott becenevet aggatni mindenkire, nekem nem meglepő módon a Füles jutott. Én csak angyalnak hívtam őt, amiért mindig seggberúgást kaptam, mert szerinte egy fiú nem lehet angyal.

Bírtam a szomszédjukat Darát, aki folyton szerelmes volt valakibe. Imádtam a szerelmes történeteit, amiktől Baek hányt, és úgy éreztem nekem Baek az a valaki. Mármint az, aki a másik feled, meg a mindened.

Nem zavart a dolog egészen oda voltam a felfedezésemtől, hogy nekem sosem kell majd olyanokkal szenvednem, mint Darának. Azt hittem nem lesznek felesleges randik meg miegyebek, hiszem nekem már ott volt Baekhyun. Olyan természetessé vált fejemben, hogy Baekhyun a szerelmem, hogy alig vártam, hogy kipróbálhassam Dara meséit. Tudni akartam, hogy tényleg olyan izgalmas-e a csók, vagy gyomorremegtető a kézfogás.

Szüleim akkor döntöttek a távozás mellett mikor közöltem velük ismeretlen hajlamaimat.

„- Anya, apa én mikor élhetek úgy Baekhyunnal, mint ti, együtt?”

Most már érettem szüleim miért szörnyedtek el szavaimtól, talán még a távozást is megbocsátottam nekik, de azt nem, hogy sosem találkozhattam vele. Már nem tartottam magam szerelmesnek, és rájöttem, hogy ezerszer nehezebb életem lesz, mint akkoriban Darának.

Hiányzott a gyerekkorom, hiányzott Baekhyun, de fogalmam sem volt merre lehetett. Reméltem minden rendben volt vele, képzeletemben volt egy gyönyörű barátnője, és rendben volt az élete. Talán matekkal kapcsolatos dolgot tanult valamelyik egyetemen, de bármiként el tudtam volna képzelni, olyan különleges embernek tartottam.

Még nem voltam tizenhat mikor megismertem Kyungsoot. Szüleim új üzlettársainak gyereke volt, aki abban az időben mindent utált. Borzalmas állapotban volt mikor megismertem. Egyedül itta le magát, amihez nemsoká csatlakoztam, hogy vigyázhassak rá. Hamar bizalmába fogadott, és elmesélte életét. Megtudtam, hogy miért gyűlölte szüleit, és miért nem volt hajlandó egy mukkot sem kommunikálni velük. Őszintén? Megértettem.

A közös sebek hamar összekovácsoltak, és segítettem neki átbotladozni nehéz időszakain. Hasonló sorsra jutott mint én, kezén gyűrű csillogott abban a pillanatban, hogy jobban érezte magát. Szülei így akarták megelőzni, hogy még egyszer beleszerethessen egy fiúba. Nem volt túl hatásos.

Huszonegy voltam, mikor végül visszatértem országomba. Az amerikai egyetemen, rengeteg sráccal ismerkedtem meg, és úgy tűnik a buzik vonzották egymást. Több tízezer diák tanult ott, több ezer ázsiai volt, én mégis hamar megtaláltam a hozzám hasonló érdeklődésűeket. Igazából nem zavart, és voltak full hetero haverjaim is, de végül a társaság nagy része, aki hazajött velem és Kyunsooval saját neméhez vonzódott.

Szüleim könnyen fogadták a hírt, úgy gondoltál biztosítva vagyok a gyűrűvel és rég hallották számból Baekhyun nevét. Tizennyolc éves koromban kezdtem a szomszéd kissrácnak nevezni, tudatosan elhallgatva mindenki elöl a nevét. Két okom volt rá. Magamnak akartam legalább ennyit, és úgy gondoltam így nagyobb esélyem lesz elszabadulni családomtól, hogy megkereshessem majd. Egyszer.

Alig vártam, hogy újra láthassam, az sem érdekelt, hogy érzéseim sose fognak kiderülni. Mesét gyártottam fejemben, hogy miért kellett elköltöznünk, mélyen titkolva hajlamaimat.

Amikor visszatértünk Koreába, az első adandó alkalommal felkerestem, azt a címet, amit még régen apám irodájából csórtam el.

Baekhyun apjának lakhelye elborzasztott. Sosem jártam Szöul ezen részén, de erre nem számítottam. Nyomornegyednek tűnt, lelakott romos épületekkel. Félve mentem fel a lépcsőn, mely keményen nyikorgott alattam, és megrémültem mikor leesett egy kis betondarab a függőfolyosó széléről. Jézusom! Itt lehet Baekhyun?

Hangosan kopogtam, háromszor is, mire kinyílt az ajtó.

Felismertem Baek apját, bár csak nyomokban. Ez a férfi nem hasonlított arra, akire emlékeztem.

- Mit akarsz? - lökött egyet rajtam. Kibillentem, és sokkosan meredtem rá, miközben hátrébb léptem.

- Jó napot – hajoltam meg. - Chanyeol vagyok, ha emlékszik, régen...

- Tűnj innen! - mordult fel, a régen szónál.

- Én csak... - zavarodtam össze. Óvatosan bekukkantottam, a házba, de semmi jelét nem láttam Baeknek. - Baekhyunt keresem. Nem tudja...

- Nem értesz a szóból? - kiabált rám dühösen. - Takarodj innen. Nem tudom, hol van az a kölyök, de ha megtalálod mond meg neki, hogy küldjön pénzt.

Arcomba csapódott az ajtó. Semmit sem értettem. Eszembe jutott a gyerek Baekhyun, amint apja elé szaladt mikor az hazaért a munkájából. A férfi nevetve kapta fel, ölelte magához, gyakran velem sem kivételezett. Baek testvérét is megölelte, és szüntelen mosollyal hallgatta mindannyiunk csacsogását.

Elképzelni sem tudtam, hogyan változhatott ennyi minden, ám egyre jobban meg akartam találni Baekhyunt.

Tovább tervezgettem és általános iskolájához mentem, de nem jutottam túl sokra. Találtam egy középiskolát,ahova tovább ment tanulni, de a második évtől nem tudtak róla semmit. Próbáltam kihúzni belőlük mindent, de semmi használhatóval nem szolgáltak. Egyik napról a másikra eltűnt, és a viszonyát sem szüntette be.

Elbizonytalanodtam, és megijedtem.

Hová lett Baekhyun? Anya azt mondta, hogy tanult, de az iskolából kiesett...

Kyungsoo hallgatta panaszáradatom, de ötlete sem volt, mi lehetett Baekhyunnal. Minden megfordult a fejembe, és minden egyre rosszabbul hangzott. Aztán felvetette, hogy kérdezősködjünk a szomszédoknál.

Megkerestem Darát. Őt nem volt nehéz megtalálni, de cseppet sem örült látogatásomnak. Egy szót sem volt hajlandó kinyögni Baekhyunról, és rövid távon lapátra tett, kérve, hogy többet ne zaklassam ezzel a témával. Másról hosszasan elbeszélgetett velem, de mindig hárított mikor a gyerekkorunk, vagy Baekhyun került szóba.

Mesélt nekem a férjéről, és hároméves kisfiáról, és faggatott Amerikáról. Meséltem neki, de végig Baek járt a fejemben. Láttam Dara szomorú tekintetét, mikor Baekhyun felől érdeklődtem, ami aggasztott.

Meg akartam tudni, hogy mi a fene történt vele.