2015. október 1., csütörtök

Byun Baekhyun szerelemébresztő kommandói - V. felvonás

 Szinte remegve kapkodott valami felső után a szekrényében turkálva. Taora reggel rájött, hogy itt bizony kurva meleg van és a hülye légkondi nem működik jól, minek hála elállított valamit, ezért a lakásban mínuszok röpködtek.
Na jó azért nem, de hála a rettegő kungfupandának a hőmérséklet jócskán húsz fok alatt volt. Pontosan 13 fokot mutatott a nappaliba kiakasztott hőmérő.
- Csak nem fázol? - lépett be vigyorogva Chanyeol, kis vörös elálló füleivel, vastag pulcsiba bújva.
- Szerinted? - nézett le libabőrös karjaira, aztán észrevett egy kellően melegnek tűnő pulcsit. Gyorsan magára kapta, mire máris jobb kedve lett. - Megölöm Taot...
- Legalább nincs meleg – vont vállat a magas.
- A Yoda füleid a fagyhalálról árulkodnak... - gúnyolódott rajta, mire Chanyeol a füleihez kapott, majd elvigyorodott.
- Nem mondtam, hogy nem fázom.
Baekhyun csak megcsóválta a fejét, aztán asztalához ült és elintézett még pár dolgot a gépén.

- Mássz beljebb – szólalt meg mikor laptopja már kikapcsolva pihent ágya szélén, ő pedig párnáját magához ölelve állt a magas ágya előtt.
- Miért? - pislogott rá Chanyeol, miközben nyakáig húzta a vastag takarót.
- Miért? Mert valaki – ejtette ki nem kevés célzatossággal a szót – reggel leöntötte a paplanomat kávéval. Rémlik?
- Ó, hogy az... - túrt kínos mosollyal hajába a magas. - Sajnálom.
- Kit érdekel a sajnálatod, ha megfagyok éjszaka egy nyamvadt pléd alatt? Húzz beljebb... - lökdöste lábával a másikat.
- Utálok belül aludni.
- Akkor mássz kintebb, nekem édes mindegy, de kell a paplanod. Nem fogok miattad megfázni és hallgatni mindenki szidását.
-Jól van na... - húzódott kintebb Chanyeol, mire Baek egy másodperc alatt az ágy belsejébe fészkelődött. Pulcsiját lehúzta és a földre dobta, így pólóban nyúlt el a másik mellett, a takaró nagy részét eltulajdonítva.
- Most velem alszol vagy a takarómmal? - kérdezett rá a magas, mire Baek egy morcos sóhajjal közelebb csúszott nagyjából két cetit. - Baekhyun...
- Yoda? - vigyorgott pimaszul a paplan alól, ám a következő pillanatban már torkába dobogott a szíve, ahogy Chanyeol megszüntette köztük a távolságot, és kényelmesen bevackolta magát mellé a vastag takaró alá.
- Jó éjszakát... - nyammogott elégedetten, mintha egy cseppet sem zavarta volna a tudat, hogy lábuk egymásnak simul.
- Neked is... - motyogta Baekhyun, és mikor úgy érezte a másik már elaludt óvatosan még egy egészen kicsikét közelebb simult hozzá.

Persze csak azért, hogy a takaró teljes fedje... egy másodpercig sem volt semmilyen hátsó szándéka... Dehogy!  

2 megjegyzés:

  1. Istenem ez nagyon édes!*-* még ilyeneket! Vagy ennel folytatást xd kíváncsi lennék mi lesz reggel. Hogyan ébrednek és mit szólnak meg minden. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöööm ^^
      Őszintén ez csak kipattant a fejemből, nem volt vele semmi tervem, csak a páros volt meg. Ha lesz még ötletem mindenképp megírom, vagy esetleg ennek egy folytatást, de nem ígérgetek inkább semmit ><
      Köszönöm, hogy írtál :)

      Liti ^^

      Törlés