Néha elég egy
pillanat, hogy minden a feje tetejére álljon. Egy kicsúszott szó,
egy meggondolatlan mozdulat, és a lavina elindul. Apróságokkal
kezdődik minden. Egy csepp víz, ami a végén az óceán maga. Ő
is ilyen volt. Elsőnek semmi, később nevetséges gondolat, mára
egy reménytelen érzés.
Nem tudta eldönteni,
mikor vált a semmi mindenné, és az egykori minden mikor tűnt el a
semmibe. Nem értette, hogyan fordulhatott meg vele a világ, ő
sosem akarta ezt. Jól érezte magát úgy ahogy volt, aztán
megjelent ő.
Az égimeszelő
méretével, a különleges szemeivel, elálló füleivel, neki pedig
esélye sem volt menekülni. Vonzotta magához, úgy manipulálta a
pillanatot, hogy talán észre sem vette. A véletlen érintések, a
másodperces szemezések, a megrettenés minden összepillantásnál,
a suta mosolyok, mind mind egy olyan pillanat volt, ami rettegéssel
töltötte el, de ami még ennél is rosszabb volt, vágyott rá.
Tetszett neki a tekintetük ütközése, mosolyt villantott minden
alkalommal és várta a viszonzást. Vonzotta a kissé nevetséges
vigyor, amit válaszul kapott.
Lépni akart, csak
az irányt nem tudta. Esze a hátrálást választotta, szíve pedig
minduntalan közelebb akart férkőzni a másikhoz. Meg akarta
érinteni, megtudni milyen a hajába túrni, beszívni a az illatát,
a fülében hallani a hangját.
Cseles volt. Sosem
tett konkrét dolgokat, mindig mindent függőben hagyott. Flörtölt
vele, majd kihátrált, egészen a végtelenségig. Játszott rajta,
akár egy zongorán. Ujjai néha észrevétlenül futottak végig a
gerincén, mosolya elnyújtotta a pillanatot, aztán egy csapással
végett vetett a melódiának.
Byun Baekhyun
számára, Park Chanyeol egy rémisztő, tehetséges zongorista volt.
Ugrált az idegein fürge hosszú ujjaival, adott neki valamit, amit
nem kért, de elvette tőle mielőtt megkaphatta volna. Hónapokig
játszotta a macska-egér játékot, mindig győztesen kerülve ki a
tudatlan csatából.
Chanyeol hozzá ért.
Rámosolygott. Nevetett, viccet mondott neki, italt hozott, mikor
kifulladt a táncba. Baekhyun lépést tartott az eseményekkel.
Próbált kikerülni a másik bűvköréből, de már az elején
tudta, hogy nincs esélye. Park Chanyeol egy manipulatív ember volt.
Sosem jött rá
ugyan, hogy játékai szándékosak voltak-e vagy csak az alkalom
szülte őket, de nem is érdekelte. Őt azok a pillanatok éltették.
A véletlen
érintések, a félreérthetetlenül félreérthető szavak, a
játszadozás. Prédának érezte magát, akit bármelyik pillanatban
felfalhatnak, ám nem akart menekülni. Mazochista volt, élvezte a
kétségbeejtő gyötrelmet, amit a magas minden mozdulata kiváltott
belőle. Megrémült, mikor egy lépéssel közelebb jött, féltékeny
volt, ha irányt váltott. Maga mellett akarta tudni, ám tisztes
távolságban magától, olyan volt mint egy éretlen gyerek, aki
képtelen döntést hozni egy fontos kérdésben.
Az esze és a szíve
harcolt.
Harcolt a pillanatok
ellen, a világ ellen, amit a másik szemében látott, ahol látta
magát vele. Baekhyun kettős életbe lépett, abban a pillanatban,
hogy Park Chanyeol belépett az ajtón és elsőnek mosolyodott el.
Kettőssé vált minden onnantól kezdve. Volt a Chanyeol előtti, és
utáni élete, voltak a vele érzett pillanatok és a nélküle
átszenvedett percek. Voltak a naiv gondolatok, amik édes álmot
szórtak szemeire, hogy világa szivárványfényben pompázzon a
szürke helyett, és megmaradt megtépázott realitása, ami
kegyetlen valósággá formálta valótlan álmait.
Baekhyun nem akart
semmit érezni. Nem akart mássá válni, nem akart érte lélegezni,
mégis akkor érezte azt, hogy kap levegőt – hiába fojtogatta
belül a kétségbeesett vágyódás – mikor vele volt.
Neki a levegő
Chanyeol mosolya volt, a nevetése, a csalfa szavai, az észrevétlen
mozdulatai, a hátborzongató mély hangján elsuttogott szavak,
olyanok voltak, mint egy csepp víz. Éltető, de messze nem
kielégítő.
Park Chanyeol egy
rémisztő kettősségként jelent meg az életében, alig pár
hónapra, majd távozott nyom nélkül, mintha sosem lett volna. Nem
mosolygott rá többé, nem érintette hosszú ujjaival a rejtett
pillanatokban derekát, szavai nem csengtek többé fülében. Ahogy
jött, úgy el is ment, káoszt hagyva maga után. Káoszba taszítva
Baekhyun egész zavart, megsebzett lényét.
Áh, olyan szép szerelmi kibontakozásként indult pedig, a végére azt hittem, hogy valami tutira lesz, aztán BUMM. Ez egyben szomorú és reális is, tehát sikerült királyul megoldanod. Valamiért úgy gondolom, hogy ezt a történetet nem dolgoztad ki részletesen, itt most olyanokra gondolok, hogy melyik korban játszódik, hogy itt volt egy asztal, ott volt egy szék, te csak írtad, mert jött a feeling. Nincs is ezzel semmi baj, én egyébként díjazom is, ha az író ad nekem egy kis teret, és engedi úgy elképzelni a dolgokat, ahogy én szeretném. Többnyire azért van így az én történeteimben is, meg idétlen minden szart leírni, tehát ez így király volt. Én ezt valamiért az 1900-as évek elején képzeltem, black and whiteban, és nagyot ütött.
VálaszTörlésNem is tudok többet mondani a történetről, bennem végig ott volt a reménykedés, aztán te ezt eltapostad aljas módon, olyan voltam olvasás után, mint egy teljesen hülyegyerek, aki éppen a cintányéros majomra gondol:D De ettől volt pont jó!
Ja, és még egy apró tanács-szerűség: Kiírhatnád, hogy éppen melyik idollal írsz egy-egy történetet. Ebbe most beletrafáltam, valahogy éreztem, hogy Baekyeollal írtál, de bizonyára többen nem tudták, hogy melyik párost, melyik idolt takarhatja a történet. Zárójelben a Baekyeol/Chanbaek szócska, vagy esetleg olyan kötőjel bigyóval, és akkor a shipperek egyből elolvassák, meg esztétikusabb is. Az ilyesmikre szeretek odafigyelni:D
És végre válaszolok! Most már komolyan!
TörlésHaha nemrég még azt mondtam neked milyen könnyű válaszolni, legalábbis neked biztosan. Csúfos kudarcot vallottam >< Bocsánat.
Igazából örülök a bummnak, mert legalább sikerült valamilyen meglepetést okozni. Igen ez a történek annyi volt, hogy márpedig én most írok és mi legyen és idáig jutottam. Bár már erről is beszéltünk, de tényleg szeretnék a fogalmazásaimon javítani, ez pedig egyfajta gyakorlás volt hozzá. Itt nem volt konkrét cselekmény, se párbeszéd – ami számomra nagyon nehéz – és hú, rettentő fura volt ezt írni ><
Az ilyen bemutatásos dolgok nekem se fekszenek, csak akkor ha a környezetnek tényleges szerepe van a történetbe. Szószám növelésnek nem vonz, bár már én is írtam ilyet szóval nem lehet egy szavam sem.
Nem gondoltam bele időbe, még csak azt se döntöttem el, hogy idolok, vagy hétköznapi emberek, de ez az 1900-as évek meglep. Nekem jelen időbe jött, de ez aztán itt tényleg lehet teljesen egyedi :D és ez tetszik is.
Hát, szerintem reális lett a vége, minden történet nem lehet boldog, nekik is jár a szenvedés. Legalábbis Baekhyunnak biztosan. És ki tudja... egyszer lehet visszatér még hozzá Chanyeol.
Tanács fontolandóra véve, bár én ezért címkézem lelkesen a fejezeteket, de lehet rá kellene erre is szoknom, de bevallom nem szeretném. Bár kellő „rossz” ezt elismerem.
Köszönöm, hogy írtál <3