A múlt képei, a jelen rémei? - 2. fejezet

Baekhyun

Kinyitottunk, de az ígért társaság még nem érkezett meg. Fura is lett volna ha pontosan érkeznek, így Jonginnal leültünk a pulthoz, míg a többiek az ajtóban álltak szépen sorban. A sor vége volt a mi helyünk, így szinte észrevétlenül tudtunk mindig az utolsó pillanatban beesni oda, ha megérkezett az akármilyen puccos népség.

- De most komolyan! - nyavalygott. - tényleg szar a hajam?

Még mindig nem tudott lekattanni a témáról, ami miatt már prüszkölve nevettem. A pultos srác Taemin, ezredjére is megnyugtatta, hogy nem, de Kai nem hitt neki, hisz a srác fülig belé volt zúgva.

- Nem tök mindegy? Fél óra múlva úgyis baszós hajad lesz.

- Ya! - vág nyakon, és tovább igazgatja egyébként rendben lévő tincseit. - akkora majom vagy...

- Őszintén sajnálom, de neked csak egy majom jár.

- Jó ez így – jegyzi meg halkan, mire jongin-mosolyomat villantottam neki.

Épp megjegyeztem volna, hogy milyen már, hogy itt szenvedünk puccba vágva magunkat, mikor nyílt az ajtó, jelezve, hogy vendégeink megérkeztek.

Kai lerántott a székről, mire majdnem elestem, de ahogy fogott, nem hagyta, hogy orra bukjak. Apró kuncogások közepette léptünk helyünkre, hogy még elkapjuk a főnök utolsó szavát.

- Amerikaiak.

Ez felvetette bennem a kérdést, hogy akkor, hogyan fogunk velük kommunikálni, de már nem volt időm ezt hangosan is megjegyezni, mert belépett az első tag. Totál koreai volt.

Általában, akik ide jöttek, öltönyben tették, vagy laza eleganciával, de az első srác lógós farmert, és egyszerű pulcsit viselt, mégis érezni lehetett belőle a pénzt. Furán hangzott lehet, de egyszerűen sütött róla, nem volt mit tenni. A következő is hasonló volt, mire összenéztünk Jonginnal, hogy hú. Aztán visszapillantottam.

Apró alak lépett be, nagy szemekkel és szájjal. Nem lehetett nem észrevenni. Olyan mókus szerű tekintete volt. Gyorsan visszanéztem haveromra, hogy összevigyorogjunk, ám rajta nem láttam mosolyt, csak döbbenetet.

- Kyungsoo... - nyögte halkan, és megremegett.

Visszakaptam a tekintetem a srácra, és azonosítottam Jongin történetével. Úr Isten! Lassan esett le, hogy mi van itt. Ő ismerte a mókust. Ráadásul nem akármilyen közelségből. Mókus uraság felénk nézett, és rajta is megpillantottam azt a döbbenetet.

- Jo... - kezdte volna, de be is fogta száját, és némán meredt a mellettem állóra.

Basszus! Mit keresett ez itt?

Sosem láttam élőben, de ahogy pörögtek fejemben barátom meséi, ráismertem az egyénre. Leírásához képest valamelyest változott, de tudtam, hogy tényleg ő az. Ismét Jonginra kaptam a tekintetem, és óvatosan megrángattam fekete ingét, jelezve, hogy minden oké. Rám pillantott, hátul kapaszkodott felsőmbe, és úgy nézett vissza a másikra. Bár nem ért ténylegesen hozzám, éreztem, ahogy remegett az anyag keze koordinálatlan mozgásától.

Mókuspofa félreállt, és előre engedett mindenkit, közben legjobb barátomra meredt. Én meg rá. Éreztem, hogy gyilkosul méregetem, de eszem ágában sem volt félrenézni róla. Óvatosan pillantott át rám, majd szinte rögtön vissza az előző célpontjára.

Hirtelen egy kéz lökte meg őt, ezzel mindhármunkat kirángatva a kábulatból, de csak egy azaz egy pillanatra.

Basszus! Chanyeol!?

- Igazad volt Jongin. Ez az éjszaka gáz lesz... - suttogtam halkan.

De még mennyire gáz.

Nem tudtam összekapni magam, mert megéreztem a tekintetét. Ránéztem, mire ugyanolyan sokkosan meredt rám, mint a másik Jonginra.

A régi Baekhyun most odamenne és nyakon vágná, majd elkezdene bömbölni. Az új Baekhyun ellenben végigmérte tetőtől talpig, és mikor szemébe nézett gúnyos ám flörtölős vigyort villantott.

A fő host kissé ledermedt a rengeteg ember láttán, - a húsz plusz mínusz egy – majdnem harminc fős társaságot jelentett. Magamra vállaltam a kellemetlen szerepet, mert úgy gondoltam csak így tudok túllépni a sokkon.

- Üdvözöljük önöket! - köszöntem mélyen meghajolva ezzel mindenki tekintetét magamra vonva, és a fogadóra pillantottam, hogy csinálja már a dolgát.

- Erre parancsoljanak – hajolt meg Onew illedelmesen és előre indulva mutatta az utat. Ügyes fiú. Vetett rám egy pillantást, jelezve értékelte tettem.

- Kapd össze magad! - ütöttem egyet Jongin combjára, mire rám meredt. A mindig erős srác, most könnyekkel a szemében nézett rám. - nincs semmi gond, oké?

- Oké...

Megvártuk, míg elsétálnak mellettünk, ám a kellemetlen kettős maradt. Merészen bámultam egy másodperc elejéig Chanyeol szemébe, majd megfordulva, óvatosan elrángattam magammal Jongint az ingénél fogva. Szerencsétlen követett, mint valami kivert kutya.

- Baek... ez mi a franc? - suttogta bizonytalanul.

- Egy munkaeste. Egy munkaeste, semmi más – válaszoltam szintén suttogva.

Lassan összeszedte magát, és már a tömeg közepén találtuk magunkat. Észrevétlenül vettem magamhoz egy üveg pezsgőt, és máris poharakba töltöttem, addig ismételve a folyamatot, míg mindenkihez került. A mókusfejű és a colos is az én hatásköröm volt, ám még mindig töretlen bátorsággal néztem szembe velük.

- Parancsoljon – hajoltam meg a kicsi előtt, és eljátszottam a magassal is.

- Baekhyun? - meredt rám még mindig döbbenten Chanyeol.

- Baekkie – néztem fel rá, miközben kissé illetlenül nyomtam kezébe a poharat.

- Mit csinálsz te itt?

- Dolgozom – hajoltam meg ismét. Minden válasznál meg kellett hajolni, ezzel mutatva alárendeltségünk. - elnézést – hátráltam el, és már Jongin mellett is termettem.

Összekapta magát, egy férfi már kis is szemelte őt nyakában csimpaszkodott, vele bonyolódott társalgásba, így magára mertem hagyni. Tudtam, hogy erős, mint ahogy azt is, hogy a múlt milyen könnyen elsöpri őt.

Hála a sok embernek, nem kerültem Chanyeol közelébe, bármennyire is próbálkozott. Hamarosan külön szobában találtam magam, egy enyhén ittas férfi társaságában, aki hamar a lényegre akart térni. Nem volt kedvem hozzá, így szemét taktikát alkalmazva folytonos itatásba kezdtem. Minél hamarabb akartam szabadulni, zsebre téve a nem kevés pénzt, amit már rám költött. Fél óra múlva már nem tudott magáról, és csókot lopott tőlem. Erőszakosan nyomult számba, én pedig kelletlenül viszonoztam alkoholos csókját.

Nem kellett sok idő, és elszunnyadva hevert egyik kényelmes bőrkanapénkon. A főtérről hallottam a hangokat, miszerint már belendültek a csoportos tevékenységekbe. Voltak vidám röhögések, elképedt nyekkenések, és kéjes nyögések. Elbambultam még pár percig vendégemet, majd megveregetve combját magára hagytam.

Hátraosontam az öltözőbe, és táskámba gyűrtem a rakat bankjegyet.

Nem volt kedvem megszámolni, nem is érdekelt mennyi. Volt és kész. Jongint akartam megtalálni, de fogalmam sem volt merre lehetett.

Jongin

Amint lehetett eltűntem a színről. Nem volt nehéz nagy volt a kavarodás, a főnök nem tudta mit kezdjen ennyi emberrel. Baek hamar talpra állt, még szemétkedni is volt ereje de nekem hirtelenjében nem ment. Nem voltam büszke menekülésemre, de sosem gondoltam volna, hogy valaha még találkozom Do Kyungsooval. Sosem akartam többet látni. Ráadásul Baekhyun múltja is megjelent vigyorral az arcán az enyém mellett. Sose mutatott arról a gyerekről képet, de tudtam, hogy ő az. Láttam Baek-en és a srácon is. Már amennyire képes voltam ránézni, és nem Soo ijedt, tág szemeibe bámulni.

Berontottam az öltözőbe kitártam az ablakot, és mélyeket lélegeztem. Legszívesebben összevertem volna valakit vagy valamit, de nem volt semmi, amin levezethettem volna a feszültségem. Annyira éreztem, hogy valami nem lesz rendben. Tudtam, hogy valami nincs rendben. Tudtam, hogy minden el fog csesződni.

Tíz percet hagytam magamnak, utána visszatértem. Baek eltűnt valahol, de a múltjaink ott álltak a bárpultnál és szinte ragadozóként méricskélték a tömeget. Pár másodperc alatt kiszúrtak, de a főnök megmentett, még mielőtt felénk indultak volna.

- A szülinapos téged szeretne, Kai! - ölelte át a vállam. Megilletődtem, de meg is nyugodtam. Egy pillantást vetettem még a másik kettőre, elkapva Soo tekintetét, de máris elfordultam, hogy felmérjem ki lehet az ünnepelt.

- Kai! - robbant valaki a nyakamba. - Luhan vagyok – mosolygott rám.

- Kai – hajoltam meg illedelmesen, és máris sikerült visszarázódnom szerepembe. - Boldog születésnapot! - mosolyogtam rá.

- Köszönöm! - éreztem, hogy ivott. Azt nem tudtam, hogy mennyit, de már hatással volt rá. - Menjünk valahova – ölelte át derekam, mire egyik munkatársamra pillantottam. Egy hátsó szoba felé bökött.

- Szeretne egy italt? - kérdeztem közelebb hajolva hozzá, hogy leheletem csiklandozza fülét. Hatással voltam rá.

- Tegezz, jó? - csimpaszkodott még inkább rám.

- Ahogy szeretnéd. Kérsz valamit inni? - tettem fel ugyanazt a kérdést.

- Én téged akarlak megenni! - nyakamba harapott. Majdnem Soo felé kaptam fejem, de idejében leálltam. Nincs Soo. Nem kell Soo.

- Az is lehetséges – vetettem rá egy flörtölős mosolyt, mire következő pillanatban számra hajolt, hogy csókot lopjon tőlem.

- Luhan! Gyere koccintsunk rád! - valaki elragadta tőlem, és mikor felnéztem a magas meredt rám. - A barátod biztosan megvár... - meredt rám gyilkosul.

Kedves mosolyt villantottam, és figyelmen kívül hagytam tekintetét. Rögtön poharakért fordultam, és bár semmi kedvem nem volt hozzá, Kyungsoo körébe kerültem. Luhanra koncentrálva koccintottam velük, és aprót kortyoltam pezsgőmből. Nem tudtam alkoholmenteset elvenni, ellenben tilos volt részegre inni magunkat, így minden korttyal vigyáztam.

Luhan szóval tartott, és leszarta a magas minden megmozdulását, amivel el akart távolítani tőle. Próbáltam természetesen viselkedni, és csakis Luhanra figyelni. Nekem nem itt volt a helyem, és alig vártam, hogy ez a főnöknek is feltűnjön, hisz ő az egyetlen, aki szembemehet a vendéggel. Meg a biztonságiak, de kételkedtem abban, hogy rá tudom venni akármelyiket, hogy kidobja ezt a kettőt, pedig fél kezem odaadtam volna érte.

- Kai-ssi, mutasd meg vendégünknek az egyes szobát – jelent meg hirtelen. Egyes szoba...

- Azonnal – mosolyogtam megnyugodva. Nem voltam beindulva, így úgy döntöttem szarok a szabályra, és Luhant támogatva, elcsórtam még egy üveg pezsgőt, és két poharat. Koccanás nélkül terelgettem vendégem a szoba felé, hamarosan eltűnve a másik kettő tekintete elől.

- Hogy Chanyeol milyen fura volt – huppant le Luhan a kanapéra, és maga mellé ütögetett. - Azt akarta, hogy ne legyek veled, pedig ez az én születésnapom. Érted te ezt? - meredt rám felháborodott szemekkel. Értettem hát!

- Biztosan találtak neked jobb pasit, nem lehet?

- Nálad jobbat? - nevetett fel, és mikor mellé ültem nyakamra tapadt. Éreztem fogát bőrömhöz nyomódni, majd lassan csókot nyomott rá. Máskor elhúzódhattam volna, hisz tilos kiszívni a nyakunkat, de ma nem élt ez a szabály. Elfordítottam fejem, hogy jobban hozzám férjen, és hagytam, hagy túrjon hajamba.

Úgy tűnt ne ki nem volt szüksége több alkoholra, ahhoz, hogy rám induljon. Hozzám simult, és csókra nyújtotta száját. Megtettem. Ez volt a dolgom.

Hazudtam volna, ha azt mondom nem élveztem. Jól csókolt, és könyörgött az irányításért. Tipikus alárendelt volt egy kapcsolatban, sikított róla, hogy ő a passzív fél a szexben. Hamar lehámozta rólam ingem, pedig a gombokkal alig boldogult. Makacsul szemezett velük és valamit motyogott talán kínaiul, mikor nem sikerült egyet kibújtatnia helyéről.

- Kai! - vesztette el türelmét, és megrángatta ingem. A gomb elpattant.

Elégedettem simogatott, beleborzongtam érintésébe, és minden idegszálammal rá koncentráltam, hogy megfelelő legyen viselkedésem.

- Tudod... - állt meg hasam aljánál, és rám meredt. - én szerelmes vagyok az egyik srácba. De ő nem vesz komolyan. Azt hittem, hogy így talán... - motyogta, és el is húzódott tőlem.

Megnyugodtam. Nem fog lefeküdni velem, ám mégiscsak szülinapja volt, én pedig a hostja voltam.

- Sajnálom – simítottam végig arcán. - ha nem vesz észre téged meg sem érdemel.

- De ő... ő tökéletes. Férfias, elegáns és és... annyira szeretem. Miért nem vesz észre?

- Biztosan vak, ha téged nem értékel – vigasztaltam lomhán, mire átölelt, fejét mellkasomhoz nyomta.

- Vele akarok lenni, ma is azt akartam. De ő... ő végig csak rólatok beszélt.

Bolond lehetett a srác, főleg ha olyannak írta le Luhan, mint amilyen tényleg volt. Ez az őzike arcú teremtés bárkit megkaphatott volna. Férfi létére tényleg szép volt, egész arca lányos bájosságot rejtett, mégis volt benne valami férfias.

- Segíts nekem, Kai! - nézett fel rám. - Hozz össze Sehunnal! Kérlek!

Így lettem hostból lelki szemetes, és kerítő egy személyben. De hát mit mondhattam volna erre?

- Minden tőlem telhetőt megteszek rendben? Csak ne légy szomorú, jó?

- Köszönöm – hajolt fel hozzám, és óvatos puszit nyomott számra. - Annyira szeretem... - suttogta gyengéden elmosolyodva. - Annyira fáj itt – mutatott szívére.

- Elhiszem, de megoldjuk, jó? Az éjszaka végére, Sehun másra sem fog tudni nézni csak rád – simogatom gyengéden.

- Ha nem sikerül, leszel velem? - motyogta zavarba esve.

- Én a tiéd vagyok, ezt ne felejtsd el, rendben?

Öt perc múlva visszagombolt ingben léptem ki – szerencsére a legalsót szakította le -, Luhan pedig karomba csimpaszkodott. Valamit magyarázott, de hiába közöltem vele, hogy nem értem csak motyogott tovább valami nyelven. Talán kínaiul, de nem voltam benne biztos, hát hagytam, hagy érezze jól magát.

Mikor kiértünk rámutatott Sehunra, aki épp Onew száját fedezte fel. Hoppácska, ez biztosan nem tetszett Luhannak.

- Látod? Nem szeret! - kámpicsorodott el, és megint ingem gombjait támadta be.

- Ezt nem tudhatod biztosan -vigasztaltam gyengéden.

Felmértem a terepet, próbáltam megkeresni Baeket is, de sehol nem volt. Ellenben a magas és Soo épp Taeminnel beszélgetett a bárpultnál. A pultos felém mutatott mire a másik kettő is rám meredt. Úgy tettem, mint aki nem látja, és nem érzékeli, pedig megint remegni kezdtem.

- Kai is szerelmes? - nézett fel rám Luhan. Keze szívemen pihent, biztosan észrevette, hopgy kihagyott pár ütemet, majd felgyorsult.

- Kai sosem szerelmes – mosolyogtam rá.

- Kai érzéketlen? De akkor miért dobog így? - ütögetni kezdte mellkasom szívem ütemtelen ütemével megegyezően.

- Ez csak egy szív. Értelmetlen dolgokat akar.

- Ez igaz. Az enyém – tette saját szívére másik kezét. - olyat akar, aki engem nem akar. Bolond, bolond... - ütögette magát.

- Ilyenek ezek a szívek nem? - mosolyogtam rá, mindkét kezét elvéve.

Könnyeket pislogva nézett rám, és megint motyogni kezdett saját nyelvén. Jaj istenem. Egy szex könnyebb lett volna...