2015. október 3., szombat

A múlt képei, a jelen rémei? - 4. fejezet



4. fejezet.
Jongin
- Jongin! Neked kellett volna elmenned vásárolni! - hallottam Baek hangját.
- Mindjárt!- kiáltottam vissza, és felkaptam egy felsőt. Hajam még nedves volt de nem érdekelt. Kirobbantam a konyhába. - Mehetünk! - vigyorogtam rá.

Hálás voltam, amiért nem hozta fel az éjszakát, bár tudtam valamikor beszélnünk kell róla. Ellenben sejtettem, hogy ő sincs toppon így, nem akartam kínozni. Durván kiosztott mindenkit, aki hirtelenjében nem tetszett neki, és nem hagyta, hogy elveszítsem az eszem. Azt nem jegyeztem meg, hogy bűzlött egy másik pasitól... ő így akarta levezetni a feszültséget.
Én hajnalba csak beestem a kanapéra, és bekapcsolt tévé mellett vártam az álommanókra. Baekhyun rögtön lefürdött, gyűlölt szex után létezni ilyen téren, de inkább vállalta ezt, minthogy egy másodperccel tovább maradjunk a kelleténél.
Hat körül már majdnem bealudtam, mikor megéreztem, hogy mellém telepszik. Végül rajtam talált magának helyet, és a tv halk hangja mellett nyomott el minket az álom.

- Ya! Vizes a hajad! - pöckölte meg homlokom.
- Jó ez így. Már jó idő van – vontam vállat.
- Menjünk... - hagyta rám. Felkapta kulcsát, és papírjait. Telefonnal nem vesződött mondván aki el akarja őt érni, az majd keres engem. Végül is igaza volt. Mi mindenki szemében együtt léteztünk.

A nem messze lévő boltba bandukoltunk, hogy beszerezzük túlélésünk legalapvetőbb dolgait. Egy rakat gyorskaját, és egy tucat félkész ételt.
Egyikünk sem volt konyhafőnök, én egyszer egy konyharuhát gyújtottam fel, Baekhyun meg felrobbantotta a kávéfőzőt. Sírva nevetünk mindkét eseten, hisz akkoriban még a csórók soraiban lépdeltünk. Egy cseszett konyharuhát sajnáltunk, mert alig volt másik. A kávéfőzőt pedig egyenesen megsirattuk.
Visszasétáltunk házunkhoz, és menet közben megterveztük a mai programot. Ramen készítés, étkezés, és punnyadás. Úgy voltunk vele ha lesz erőnk kipróbáljuk a pár napja vett egyik pc-s játékot, de az éjszaka beszélt játéktermezést hanyagoltuk.. Ennél többre nem is vágytam a mai napon.

- Rendben vagy? - kérdezte Baek, miközben legyilkolt egy zombit.
- Megvagyok. Ha nem lettél volna, valószínűleg nem így festenék. Honnan tudtad rögtön, hogy Soo, Soo?
- Elég volt megnézni mindkettőtök fejét. Egyértelmű volt.
- Értem...
- Jongin...
- Hm?
- Ne reménykedj. Eljegyzési gyűrű volt rajta.
Zombivadászom kipurcant, és megjelent a game over felirat.
Szóval már jegyben járt valakivel. Sokkolt a dolog, bár aztán tőle mit várt volna az ember? Nagyot sóhajtottam. Nem az én dolgom volt. Nem tartozott rám. Mégis hálás voltam, hogy Baekhyun közölte. Soo volt életem azon része, amin nem tudtam egyszerűen túllépni. Pedig nem volt nagy kaland a miénk. Egy elcseszett kis első szerelem volt, semmi több. Ám mégis minden tönkrement.
- És te?
- Adott egy valag pénzt...
- Micsoda? - dobtam le a konzolt.
- Egy borítékba. Azzal a szöveggel, hogy hagyjam ezt abba. Nevetséges.
Felnevetett de egyáltalán nem őszintén. Hazaúton is gyanítottam, de most már biztosra vettem, hogy ő is kibukott.
- Hajnalban láttam, egy gyűjtést. Egy állatmenhelynek szánják. Majd nekik adom – mosolygott.
- Nem akarunk egy kutyát? - meredtem rá. Egyedül nyomkodta a joystickot.
- Minek? Sok vele a macera és nincs rá időnk... szar lenne neki, ha csak aludni járunk haza, amit még csak nem is normális időben teszünk.
Nem válaszoltam, tudtam, hogy igaza van, mégis szerettem volna egyet.
- A főnök sem biztos, hogy megengedné – folytatta – de majd rákérdezünk jó? - mosolygott rám. - Ha meg nagyon akarsz, maximum keresünk egy olyan lakást, ahol lehet tartani.
- Majd még kitaláljuk... - vonogattam lelkesen vállat. Nagyon akartam, de azt is tudtam, hogy Baek utál minden kötődés félét.

Lustán feküdtem a kanapén, fejem Baekhyun ölében, miközben lehunyt szemmel meditáltam. Párnám töretlen lendülettel gyilkolt mindenkit a játékban, nem foglalkozott azzal, hogy barát vagy ellenség volt az egyén.
- Tudtad, hogy Chanyeol meleg? - halkan kérdeztem. Éreztem, hogy egy pillanatra megmerevedik, de hamar összeszedte magát.
- Nem. Kiskorában mindig a szomszéd lányról áradozott. Dara volt a neve, és idősebb volt nálunk, de be sem állt a szája róla...
- Azt mondta szereti? - szerettem a gyerekkori történeteit. Aranyos gyerek volt, boldognak tűnt, én pedig szerettem ha boldog.
- Nem. Arról mesélt, hogy szép, és egy nap biztosan beleszeret egy remek srácba. Nagyon odavolt érte, hetente járkáltunk hozzájuk. Dara szeretett minket, hiába voltunk két taknyos kölyök. Volt egy nálunk talán két évvel idősebb öccse. Ő sosem bírt minket.
- Milyen volt?
- Már meséltem, Jongin – pöckölte meg a homlokom.
- Tudom. De szeretném hallani. Szeretem a kicsi Baekhyunt.
Lemondóan sóhajtott.
- Egyszer volt hol nem volt...
- Hyung! - csapkodtam meg lábát.
- Nem volt nagy házunk vagy sok pénzük, de nagyon szerettem akkoriban mindent. Anyáék otthont csináltak a kis panellakásból, és mindenki jól kijött a szomszédaival. Chanyeol viszont nem a házból való volt mégis mindenki ismerte. Rengeteget játszott nálunk, hiába volt egy gazdag kisgyerek. A mi házunk a paneltenger végén volt, rögtön mellette már egy gazdag negyed állt. Chanyeol háza pedig a a mi épületünk mellett volt. Alig volt közte pár méter mégis egy teljesen más életet ígért. Engem nem zavart, hogy ő gazdag, őt pedig nem érdekelte, hogy én nem vagyok az. Egy utánzós kis majom volt, és nagy füleivel folyton történeteket akart hallani. Rengeteget beszéltem mellette, de mindig többet akart hallani. Egyszer kapott egy kémjáték készletet, és volt benne két wooki-toki. Az egyiket nekem adta, és mindig azon beszélgettünk. Sose kapcsoltuk ki, mert nem akartuk, hogy bármiről lemaradjon a másik. Volt, olyan, hogy egész nap náluk voltam, de mire hazaértem már azon zaklatott...
- Ilyen nekünk is jó lenne – jegyeztem meg mosolyogva.
- Minek? Itt vagyunk egymástól jó esetben is pár méterre.
- Igen, de ha rosszat álmodik valamelyikünk csak mondanánk, hogy gyere, és a másik már ott is lehetne.
- Most sincs másként...
- Szerinted lehetséges az, ami az este történt?
- Sosem hittem volna, hogy valaha még látom... - sóhajtott. - tíz éves sem volt, mikor fogták magukat és Amerikába költöztek. Franc se hitte, hogy egyszer csak megjelenik. Ráadásul így...
- Ugye? Soo... beszélni akart velem, és... olyan volt a tekintete mint régen. Éreztem a szívverését mikor átölelt. Baek... nem akartam, de éreztem. És minden olyan volt mint régen.
Felnéztem rá, és meglepetten bámultam szemeibe. Sosem volt még szerelmes, így nem érezte át azt, amit mondtam neki. Hülyeségnek tartotta az ilyen érzéseket, sőt bárminemű kötödést ellenzett. Máig nem értettem meg, hogy engem hogyan tudott a bizalmába fogadni, miközben már senkiben sem hitt.
- Sajnálom – morogtam megtörten. - utálom őt. Tényleg. de...
- Semmi vész – ütögette meg gyengéden a fejem. - nem lesz semmi gond...
Hiába hagyott cserben az a nyomorék, hiába maradtam egyedül miatta fiatalon még mindig szerettem. Nem érdekelt, hogy mindent elvesztettem. Megbocsátottam volna neki, ha akkor ott lett volna. De nem. Egyedül voltam, egyedül vártam, és örökre egyedül maradtam. Már, ami a szerelmet illette.

Emlékszem mikor bepályáztuk a host állást, a főnök rahedli kifogása közül az egyik az volt, hogy Baekhyunnal dugópajtik vagyunk. Hiába tagadtuk, és magyaráztuk, hogy nem, sokáig nem hitte el. Még akkor sem mikor állandósult munkaerők lettünk, és néha úgy éreztem a mai napig is kételkedik bennünk.
Engem nem érdekelt, Baekhyunt nem érdekelte, így nem foglalkoztunk vele. Magasról tettem rá, hogy más mit gondol rólunk. Volt, hogy az utcán zokogtam kezei közt, volt, hogy ő őrjöngött, megesett, hogy csak ő tudott megállítani, mikor elkattant a fejem a tökéletes család láttán. Ő ment szembe értem Kyungooval, és védte meg magát Chanyeol ellen. Bármikor bevertem volna a magasnak, de nem lett volna erőm Kyungsoot bántani. Baek túllépett magán, és értünk megtett mindent.
Tudtam, hogy gond nélkül tenné tönkre Kyungsoot, ha úgy érezné ezzel megvédhetne. Ismertem annyira, hogy tudjam határok nélkül rohanna értem. És tudtam, hogy ő az egyetlen, akiért feladnám Soot.
Romantikus értelemben nem. Soot szerelemmel szerettem, Baek pedig a családom volt, de ha valaha is választásra kényszerültem volna, szó nélkül mondok búcsút neki. Akármikor. Őszintén.
Baek az életem, Soo pedig annak csak egy fejezete volt.

Baekhyun
Jongin kezei közt aludtam el, végigálmodtam a hajnalt, és kínkeservesen ébredtem.
Rengeteg pénzzel tértem haza, aminek örültem volna. Csak épp a mocskos colos pénze is táskámban lapult. Komolyan azt hitte ezzel eléri, amit akart? Egyáltalán mit akart? Semmi értelme nem volt tetteinek.
Jó... el kellett ismernem én magam sem voltam normális. Beszélhettem volna kulturáltabb módon is, hisz mégiscsak a munkahelyemen voltunk, de a francba is. Ki gondolta volna, hogy megjelenhet ő?

Jongin belendült, és mesét akart hallani. Nem volt elég, hogy végigálmodtam újra gyerekkorom, még mesélni is kellett. De hát Jongin egy gyerek volt. Szerette a meséket. Egy szerencsétlen szerelmes kölyök volt.
Igazán nem értettem, mit evett a másik kölykön, annyira semmilyennek tartottam. Ő sokkal különlegesebb volt. Mégis olyan átéléssel és szerelemmel beszélt arról a srácról, aki faképnél hagyta és tönkretette, hogy egy elcseszett részem vágyott rá. Nem Jonginra. Az érzéseire. Csak a beszélgetéseink közben jött rám, hogy bárcsak egyszer én is így szeretnék valakit.
Hasonlót már éreztem, de még sosem ismertem el magamról, hogy szerelmes vagyok. Volt, aki bejött, srác és lány egyaránt, olyan is akadt, akivel amíg tartott komolyan gondoltam, de ugye az elmúlt másfél évben nem is kerestem semmi hasonlót.

Délután hat körül nekiálltunk összeszedni magunkat. Jongin fürdött, én addig kaját csináltam. Míg én fürödtem addig ő összeszedte gönceinket. Jó ízlése volt, és mindig keresett nekem is a munkához való ruhákat. Sosem öltöztünk tipikusan buzisan, leginkább egymás iránti ragaszkodásunkat értették félre az emberek, pedig semmi nem volt köztünk. Előbb vágtam volna le a kezem, minthogy úgy érjek Jonginhez.
- Hyung! Le kéne majd mennünk a mosodába – caplatott a fürdőbe miután végeztem. - Lassan feléljük az egész ruhatárunkat...
- Hát menj... - morogtam miközben hajammal próbáltam valamit kezdeni.
- Hyung... - morgott. - tudod, hogy utálom azokat a mosógépeket.
- Mi lenne ha az itthonit használnánk? - vetettem fel. Egy külön helységben állt egy remek kis szerkezet, de Jongin mily meglepő, azt is utálta. Azt mondta jobb a mosodákban mosni, mert ott is lehet hagyni, hogy kivasalják őket. Egyikünk sem volt házitündér. Ez van.
- Húzd ki a szemed – bökött szemceruzámra.
Ő utált sminkelni, gyűlölte a szemceruzát, de engem mindig nyúzott, hogy csináljam. Nem volt vele bajom, és a klubban még jobban buktak rám emiatt, de az utcán sokszor megnéztek. Volt, hogy egy csapat lány jött oda hozzám, és arról faggattak, melyik cégnél vagyok. Nem tudtam hirtelen mire gondolnak, de végül kiderült, hogy kezdő idolnak néztek. Én meg majdnem kiböktem, hogy host vagyok. Buzi host. Szerencsére találtak helyettem más érdekességet, így dobva lettem pillanatokon belül.

Laza este volt, visszatért a megszokott rend, nem volt csoportszex, sem engedélyezett durvaságok. Taemin a pultnál törölgette a poharakat, és Kai fenekét bámulta. Egyszer felhoztam barátomnak, hogy mozduljon rá a pultos srácra, de, azt mondta nem az esete. Jól kijöttek de nyoma sem volt a szikrának, csak az egyik oldalon.
- Baekkie – jelent meg főnököm. - Eunhyuk-ssi téged vár a hármasban.
Bólintottam, és egyik visszatérő vendégem kedvenc borát kértem ki. Két pohárral indultam a szobához.
- Szia Baekkie – mosolygott rám a kanapéról.
- Rég láttalak –viszonoztam gesztusát, és lehuppantam mellé.
Kedveltem mert lehetett vele beszélgetni, mert kedves volt, és a pár ember közül ő volt az egyik, akivel élveztem a szexet, ha arra került a sor. A hármas szoba a kedvence volt, egyszerű berendezésével, és hangulatos világításával.
- Sok a munka. Mindig bent tartanak a cégnél. De örülök, hogy megérezted a hiányom. Nálad sosem tudhatja az ember.
- Persze, hogy hiányoztál – hajoltam közelebb miután megszabadultam az italtól. Rögtön ajkaimra hajolt.
Céltudatos csókot kaptam, amit hevesen viszonoztam. Azt akartam, hogy érezze mennyire vágyom rá, hogy nem csak neki jó, hogy velem lehet. Egyik keze derekamra simított, másik tarkómnál húzott közelebb magához. Elfordította fejét, hogy mélyítse csókunkat, és úgy tűnt azt akarta én vezessem összekuszálódott testünket.
Hamarosan már nyakát csókolgattam, míg ő ingemet rángatta le rólam.
- Kiszívhatod – morogta, mikor megérezte fogaimat. Imádtam jeleket hagyni, de szabály volt, hogy csak engedéllyel tehetem. Eunhyuk pedig már tökéletesen ismerte ezeket.
Minden alkalommal meg kellett kérdeznie, hogy lefekszem-e vele, hogy mit tehet, én pedig bármire nemet mondhattam. És minden alkalommal meg kellett mondania, hogy mit akar. Rajtam állt, hogy teljesítem-e.
Ritkán mondtam neki nemet, hisz élveztem az együtt töltött perceket. Néha sajnáltam, hogy mennyit költött rám, előfordult, hogy nyitástól zárásig magának akart, de hát ez van. Megértem az áramat, és kiköveteltem mindenkitől, hogy fizessen értem, ha akart valamit.
Hiába kedveltem, nem volt több, mint egy vendég. Az egyetlen különlegessége, hogy úgy élveztem vele a szexet, hogy közben nem kellett megjátszanom magam.

Négy órát maradt velem, valagnyi borravalót hagyott, és kielégülten távozott. Testileg és lelkileg is kisegítettem. Tudtam róla, hogy magányos, de szeret beszélgetni, így mindig szívesen hallgattam. Nem mondott felesleges dolgokat, érdekes és okos személy volt, így nem volt nehéz rákoncentrálni.
Egy gyors zuhany után, kitisztult fejjel, és más ruhában tértem vissza munkámhoz. Hajnali kettő körül járt, ami azt jelentette a javán már túl vagyok. Ha tízre jöttem alapból kettőig kellett maradnom, de ha olyan kedvem volt folytathattam a melót.
Kielégült voltam, jó kedvem volt, így gondoltam keresek még valamennyi pénzt magamnak. Táskámban amúgy is ott lapult Chanyeol pénze, hogy reggel a vásárlás után beadjam a kiszemelt jótékonysági szervezethez.
Nem voltam nagy adakozó, mert nem érdekeltek az emberek. Sajnáltam a betegeket, és az árvákat, de rajtam sem segített senki mikor ugyanabba a helyzetbe kerültem. Egy nálam majdnem két évvel fiatalabb srác kapart össze, aki ugyanolyan csóró és szerencsétlen volt, mint én.
Az állatokat legalább bírtam. Ők az emberek hibájából kerültek olyan helyzetbe, amilyenbe, így a közös ellenség a barátaimmá tette őket.

Mikor visszatértem, Jongin egy nagyjából vele egykorú háromfős társaságot szórakoztatott. Mosolyogva flörtölt egyszerre mindegyikkel, akik nem tudtak mit kezdeni a figyelemmel, és röhögve próbálták elszórni szüleik pénzét.
Körbenéztem de úgy tűnt mindenkinek megvan a dolga, így a pulthoz sétáltam. Taemin rögtön jeges teát nyújtott felém, mire hálásan biccentettem, és felugrottam az egyik székre. Neki sem volt dolga, hát sablonos beszélgetésbe elegyedtünk, hogy elüssük az időt. Hazamehettem volna, de gondoltam megvárom barátomat, aki cseszettül élvezte a kis görcsök húzását.
Felé fordulva élveztem a műsort. Pénz csúszott zsebébe, és az egyik szerencsétlen csókot nyomott arcára.
- Hihetetlen, hogy el tudjátok ezt viselni – jegyezte meg Taemin, mire visszafordultam.
- Élvezi hát miért ne csinálná? - vontam vállat.
- De nem mindig élvezitek. Mielőtt jöttetek volt pár durvább eset, amik miatt szigorított a főnök.
Megint megrántottam vállam, mert teljesen leszartam. Én a kezemben tartottam az irányítást. Első alkalmakkor nem voltam hajlandó kamerázatlan szobákba menni. Ha történt is intimitás közöttünk, hát legyen inkább kamerák előtt sem mint megerőszakoljanak.
- Ha ennyire undorítónak tartod, miért vagy itt?
- Mert kell a pénz – vigyorgott rám, mire felnevettem.
- Hasonlítunk – koccintottam vele.

Jongin részegen baktatott mellettem, hangosan nevetett saját fogásán. Rengeteg pénzt szedett be a három kis újonctól, akik vörösen, felizgulva közölték, hogy mindenképpen visszatérnek.
- Megijedt, mikor hozzáértem – nevetett elégedetten, és komolykodva játszotta el a szituációt.
Tipikus gyerek volt. Élvezte hódításait, de nem zavart mert legalább jó kedvre derült. Táncolt az utcán valami hallhatatlan számra, és örült mikor elkaptam esése előtt.
Vigyorogva hazacibáltam és ágyba dugtam, magamat pedig rendbe szedtem. Fél hét volt még csak, de nem akartam lefeküdni aludni. Estére szabadnapot kaptam, így arra jutottam beszerzek és elszórok néhány cuccot. Leginkább költekezni vágytam, erre pedig a vásárolgatás, és Chanyeol pénzének eltüntetése remek lehetőség volt. Tudtam, hogy Jongin mérges lesz ha nélküle veszek ruhákat, de istenem! Rosszabb volt, mint egy lány.
Egyszer öltönyt akart venni, de alapból egy sportruházati boltba ment, utána a kedvenc üzleteit kellett végig járnunk, és mire a célhoz értünk volna bezárt a hely.
Tudtam azt is, hogy külön töltjük az estét. Másképp szerveztünk magunknak egy éjszakás kalandokat. Ő bulizni ment, ahol felszedett csak és kizárólag lányokat, míg én maradtam a magamfajtáknál, és egy host klubba ültem be, de ilyenkor én is csak nőkkel szűrtem össze a levet. Tetszett, néha a fordított helyzet, és élveztem, hogy átlátok olcsó cseleiken, amiket én is nap, mint nap bevetettem, de nem sajnáltam rájuk a pénzt. Volt, hogy amit egy nap kerestem, azt következő szabad éjszakámon el is vertem. Annyira nem érdekelt...

Fél kilenc körül léptem le otthonról, és örültem, hogy alig volt bennem alkohol, mert így mehettem kocsival. Főnökünk természetesen ezt is biztosított nekünk, bár mi ebből is csak egyet kértünk. Nem az eget rengető luxus modell volt, de a felső kategóriába még belelógott, amivel megelégedtem. Beugrottam a szervezethez, ami a menhelynek gyűjtött, nem kicsi sokkot okozva a felajánlott összeggel. Mikor nevet kértek Chanyeolt adtam meg, és mivel értesíteni kívánták, egy üzenetet is csatoltam hozzá, hogy ha személyesen megjelenne adják át neki.
Idegesíteni akartam, és megmutatni, hogy nélküli is jó vagyok.
„Ne tedd ezt többször. Ha még egyszer pénz kerül hozzám tőled, esküszöm a bérgyilkosodat fizetem ki belőle.”

Kedves üzenetem felvetette, hogy ez nem is lenne rossz, ám a levélke felérne egy esetleges vallomással ha bármi hasonló történne vele. Ráadásul hiába utáltam mindenkinél jobban, nem kívántam a halálát. Még csak annyira rosszat se neki. Csak azt akartam, hogy tőlem jó távol legyen. És legyen. Meg legyen valamilyen élete. Többet nem.  

4 megjegyzés:

  1. Szia!:) (el sem hiszem, hogy így kezdtem el)
    Szóval, én most titokat fogok felfedni előtted, ami talán bunkóság lesz más szemszögéből, és emiatt nem mindig kedvelnek az emberek, de a te szemszögedből remélhetőleg jó lesz.
    SOHA nem szoktam többször elolvasni egy fictiont, annak már olyannak kell lennie, hogy minimum elbőgjem magam rajta, ilyen feltehető kivétel volt az Október 27, és Vanda írásai. Vanda írásait mindig örömmel olvasom el többször is, mert valami különleges pluszt visz minden egyes mondatába. Ez tudod, hogy mit jelent? Látok benned valamit. Látok valamit az írásmódodban, ami megfogott. Szeretem a karaktereidet. Szeretem, hogy érzéseket közvetítesz. Nekem azok nagyon fontosak, és mindig ki is hangsúlyozom akkor is, amikor én írok, hogy nem feltétlenül azt szeretném elérni, hogy minél líraibban fogalmazzak, hanem hogy olyan érzelmeket tudjak közvetítetni, ami engem kísér végig írás során, ami megfog, ami bizserget. Borzasztó kevés embernél érzem ezt, de te, kedveském... Hihetetlenek ezek a karakterek. Nem tökéletesek, még csak azt sem mondanám, hogy okosak (na de buták se:D), de kellően intelligensek, és megtesznek mindent a megélhetésért. Annyira realisztikus az egész. Emberek. Húsvér emberek. Olyan karaktereket formáltál, akiket nem fogok elfelejteni egykönnyen. Rengeteget olvastam már, könyveket, fanfictiont, de most ha fel kellene eleveníteni egyet, akkor csak Daemon Black karaktere ugrana be. Vagyis a kedvenc könyvem férfikarakterével. Hasonlóan erős karakter számomra Baekhyun. Annyira eltaláltad. És igen, így számomra egy picit eltörpül Jongin, meg a Kaisoo (ejj, még mindig kellene azért valami Isteni áldás), de őket sem lehet kihagyni a teljes képből. És engem egyáltalán nem zavar, hogy trágár szavakat használsz. Régebben borzasztóan zavart egyébként. Aztán elolvastam a Larry Stylinsont, amiben Harrynek hasonlóan erős karaktere van, és ez egy életre megváltoztatta a véleményem. Annyira emberivé lehet tenni egy történet, ha belecsempészik az ember egy-két trágár szót. Már csak magamból kiindulva is. Úgy kezdem a hétfő reggeleket, hogy a rohadt életbe:D Szóval igen, na. Szeretem ezt a történetet. És várom a folytatást ;; ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :))
      Milyen cseles, észre sem vettem, hogy írtál ><
      Hát más szemszögéből nem tudok és nem is akarok nyilatkozni, de saját részemről nagyon örülök, és köszönöm <3
      Fogalmam sincs mit láthatsz bennem, mi látható bennem, de rettenetesen örülök, hogy van valami.
      Furcsa én pont azt érzem mindig, hogy nem tudom átadni az érzéseket, és a líraiság sincs meg, mert hát nincs az tény. De egyszerűen így sikerülnek a dolgok, ha változtatni akarok se tudok rajta. Már csak azt kell majd eldöntenem, hogy ez baj, vagy sem :3
      Próbálok reális karaktereket teremteni, még ha az adott helyzet nem is teljesen reális - mert valljuk be, nem az. Na de ugye ha már csak magunkból indulunk is ki, rengeteg hibát elkövetünk, és ez tesz minket emberre. Szóval nem is áll szándékomban tökéletes karaktert létrehozni, mert olyan nincs is. A másik pedig, hogy szeretem így őket ><
      Igen én is érzem, hogy a Kaisoo rész gyengébb, és fogalmam sincs miért. Amikor ez az egész kezdődött, még a Kaisoo páros volt a gyengém, de Baekhyun hát... úgy látszik tényleg erős személyiség lett, mert mire kettőt pislogtam már csak vele forgott az agyam.
      A trágár szavak. Haha ezt már írtam neked, de tényleg nem tűnt fel. Sőt nem szeretem írásban használni őket, de úgy tűnik hozzájuk illik, mert teljesen maguktól jöttek az események.
      És igen a hétfő reggeleket szerintem mindenki hasonlóan kezdi :D vagy rosszabbul magamból kiindulva :D
      Köszönöm. Nagyon köszönöm. Úgy mindent ^^

      Liti ^^

      Törlés
  2. 2016 óta ez a 8.dik eset,hogy olvasom ezt a ficit és basszus még mindig megtudd fogni és még mindig olyan beleélésel tudom olvasni mint először ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen *.* El sem hiszem, köszönöm szépen ❤❤❤❤❤❤❤❤❤

      Törlés