Május végén járt
az idő, Baekhyun három hete tűnt el. Semmit nem tudtam róla, nem
értettem mi történt, és azóta, hogy a főnök behívta az
irodába nem hallottam róla.
Aznap este félve
léptem be a lakásba. Hiába hívtam telefonon nem reagált,
gondoltam dühös volt, de arra nem számítottam, hogy míg
Baekhyunnak hűlt helye lesz, addig a telefonja a konyhaasztalon
pihen.
Átkutattam az egész
házat többször is, mire végleg felfogtam, hogy mi történt. Egy
szó nélkül, minden nélkül elment. Fogta a cuccai egy részét és
egész egyszerűen felégetett maga mögött mindent.
Egy régi
beszélgetésünk jutott eszembe.
Volt régen egy
kuncsaft, aki bejött neki, és a vendég is érdeklődött iránta.
Végül szerelmet vallott neki, de Baekhyun kikosarazta, mikor
szökésre kérték őt. Megkérdeztem miért nem tette, mire azt
mondta mert nem szereti. A következő kérdésem a „mi lett volna
ha...” volt.
„- Jongin én
sosem leszek önfeláldozó, vagy mások érdekeit előrehelyező. Ha
valaha valamit feladok, azt csak magam miatt fogom tenni. Tegyük
fel, hogy eltűnök. Ha te küldenél el de én nem akarnám, a
nyakadra járnék, ha viszont én akarnám újrakezdeni a dolgokat
megeshet, hogy szó nélkül tenném ezt.”
Mosolygott, de nem
hittem neki. Ki lenne képes egy szó nélkül eltűnni?
Pokolian éreztem
magam, ráadásul feltűnt, hogy főnököm, még csak nem is
hiányolta őt. Kellett egy kis idő, mire felfogtam, hogy ez mit
jelent. Felmondott mielőtt elment.
Minden kezdett
összeállni a fejemben. Ő ezt megtervezte. Ahogy zárkózott be
előttem, úgy körvonalazódott a terve fejében. Észre kellett
volna vennem.
Úgy véltem
Chanyeol megjelenése indította el nála a lavinát, amire a
kapcsolatom Sooval még rátett egy lapáttal. Aztán jött a
testvére, és a drog és... elment. Felidéztem a beszélgetésünket
mikor közölte, hogy nem fog egész életében rám támaszkodni.
Már akkor is tudta. Tudnia kellett. A szemembe hazudott végig!
Egyrészről
megbántott voltam, ilyen könnyen átvert volna a legjobb barátom?
Másrészről dühös, mert nem értettem, hogy tehette ezt.
Harmadrészt pedig megalázott, hisz pocsék ember voltam, amiért
ebből semmit sem vettem észre.
Ahogy eltűnt
Baekhyun, eltűnt Chanyeol is. Nem beszélt velem egy szót se, de
minden este míg kint ittunk Sooval, áthatóan bámult. Soo a
negyedik napon kérdezett rá Baekhyunra. Meglepően kiakadtam, nem
tudott velem mit kezdeni. Kezdett elmaradozni, végül másfél hete
volt utoljára a munkahelyemen.
Teljesen egyedül
maradtam, de nem éreztem elveszettnek magam. Hiába nem volt
mellettem Baekhyun, és hagyott el ismét Soo nem törtem meg. Soo
még csak meg sem viselt, hiába szerettem még mindig, Baekhyun
hiányát pedig egész egyszerűen nem engedtem magamnak érezni. A
szobájában aludtam, azokat a kajákat ettem, amiket együtt
vettünk, és nem. Sehogy sem voltam hajlandó elfogadni, hogy nem
volt itt.
Beszéltem magamban,
hisz ismertem annyira, hogy tudjam egy-egy megjegyzésemre mit
válaszolna. Fejben egész nap kommunikáltam vele, amit a külső
szemlélő nem érthetett. Furán néztek rám az emberek a
mosodában, mikor vigyorogva meredtem magam elé, összerándulva
minden egyes centrifuga kezdetén.
Kegyetlenül
gyűlöltem a mosógépek hangját, mindig Baek pakolt be és ki, és
adta le vasalásra ruháinkat. Most úgy tettem mintha épp valami
dolga lett volna, és szívatásból rám akarta volna kenni ezeket a
feladatokat.
Egy hónap után
kezdtem bekattanni. Az ágynemű elvesztette Baekhyun illatát,
elhasználtam az itt maradt parfümjét, elfogytak a közösen vett
kaják, eltűnt a házból Baek jelenléte, mintha sose létezett
volna.
Nem tudtam enni, már
a létezés is fájdalommal járt. Azt akartam, hogy hazajöjjön,
hogy nevesse ki szerencsétlenkedésem, vagy szóljon be, hogy a
nappaliban üvöltő zenére táncolok. De nem szólt, hogy egész
nap szólt a zene, nem cikizte ki az ízlésemet, nem veszekedett
velem, ha két órát pancsoltam a kádba.
Az elején úgy
aludtam el, hogy a következő napon már biztosan itt lesz. Most már
csak úgy fetrengtem, hogy teljen az idő.
A munka az meg
ugyanúgy ment. Soo eltűnt, én pedig ismét mindenki Kaija lettem.
Nem érdekelt a csók vagy a szex, csak azt akartam, hogy Baekhyun
visszajöjjön. Tudni akartam mi van vele, meg akartam ölelni, és
jól fejbe vágni. Fel akartam hívni, hogy melyik fajta
mosogatószert szokta a gépbe venni, de telefonja lemerülve pihent
a konyhaasztalon.
Hiába reménykedtem
benne, nem jött haza. Már nem is éreztem otthonomnak a házat,
idegesített a nagy konyha, a négyszemélyes asztal, a pultnál a
két bárszék. Minek kellett ennyi minden, ha mocskosul egyedül
voltam?
Június elején
szedtem össze magam, hogy beszéljek a főnökkel. Meg akartam
tudni, mikor mondott fel Baek és mit mondott neki. Valami indok csak
kellett, hogy elengedje.
- Ehhez semmi közöd
Jongin – hajtott el első nap, mikor megkérdeztem megkérdeztem mi
történt.
Következő nap
ugyanezt kaptam, de nem adtam fel. Két hét múlva már annyira
idegesítettem, hogy kibökte.
- Ki kellett rúgnom.
- Miért?
- Mert a hely a
legfontosabb.
Nem értettem, de
nem volt hajlandó ennél többet mondani. Ez viszont sok dolgot
megváltoztatott. Ha nem ő mondott fel, akkor nem is ő akart
elmenni. Fejemben legrosszabb dolgok fordultak meg, kezdve az
elrablásától, egészen addig, hogy már megölték. Furdalt a
bűntudat, hogy eddig nem gondoltam semmi másra, csak, hogy úgy
elmenekült. Most még ha ez is történt, kicsit más fénybe került
a dolog.
Újra fellobbant
bennem valami, ami erőt adott. Baekhyun egyedül küzdött meg a
dolgaival, így nekem is ezt kellett tennem.
Az elhatározásom
után egy héttel hazajött. Másfél hónapot töltött nélkülem,
és az a Baekhyun, aki visszajött tudtam bármire képes lehet az
életben.
Baekhyun
Magabiztos mosollyal
csaptam be a taxi ajtaját, bár belül megremegett a gyomrom. Nem
tudtam mit fog szólni hozzám, nem tudtam megölel, vagy megöl.
Óvatosan léptem be
a lakásba, amit már nem éreztem otthonomnak. Hontalan voltam, ám
életemben először nem a nyomorúságos értelemben. Az elmúlt
időben rengeteg dolgot tanultam, és úgy éreztem készen állok
arra, hogy talpra álljak. Az utat még nem döntöttem el
véglegesen, de reméltem Jongin megbocsát nekem és velem marad.
Boldogultam volna nélküle, de nem lett volna élet.
Csendesen lépkedtem,
bőröndjeim az ajtó előtt pihentek. Teljes csend fogadott, és
totális káosz. Beléptem a nappaliba, ahol dobozok hevertek
szerteszét, kapott ajándékainkkal keveredve. Nem értettem mi
történt, de nem volt jogom felkapni a vizet a kupi miatt.
Szobám felé
indultam, de ami ott fogadott ledöbbentett. Mindenhol Jongin cuccai
hevertek. Az ágyam széttúrva, az éjjeliszekrényen egy közös
képünk, a ruhái a szekrény ajtaján, büdös zoknijai a földön.
Halmokban hevertek a
rendelt gyors kaják dobozai, kedvenc fehér szőnyegemen ezernyi
felismerhetetlen pötty pihent.
Jongin... nem is ő
lett volna – nevettem magamban.
Visszasétáltam a
nappaliba, ahol a dobozok között felfedeztem legjobb barátom. Haja
barna helyett sápadt szőke volt, de mikor lépteimre megfordult
olyan boldog mosolyt villantott, hogy sírni támadt kedvem.
- Baek! - ugrott
fel, ám megcsúszott egy ajándékpapíron mire seggre ült.
Nem bírtam ki,
felnevettem, mire csatlakozott.
- Hiányoztál te
bolond – mondtuk egyszerre, és fel akartam húzni, de ő inkább a
bonbonrengetegébe rántott. Nevetve dőltem ki mellé.
- Merre jártál? -
ölelt a földön fekve. Igazán otthon éreztem magam.
- Vidéken.
Sajnálom.
Ezerszer
végiggondoltam, mit fogok mondani, és hogyan kérek bocsánatot, de
mindet elfelejtettem. Jongin volt életemben az egyetlen ember, akit
nem tudtam beskatulyázni.
- Azt hiszem
mindkettőnknek jót tett. Bár fájdalmas volt – ismerte el. -
most már magaddal viszel?
Feltérdelt és úgy
nézett rám.
Minden erőm
elszállt, és szorosan magamhoz öleltem. Vigyorogva bújt nyakamba,
és boldogan nevetgélt hosszú perceken át. Hihetetlen volt, hogy
míg én a sírással küszködtem, addig ő letörölhetetlen
vigyorral csimpaszkodott a nyakamba.
- Nem vagy kíváncsi?
- kérdeztem vacsora közben. Két még nem penészes de párnapos
hűtős tésztát eszegettünk.
- De. De most boldog
vagyok, és az kemény beszélgetés lenne. Emellett tudom, hogy most
már nem mész el, így ráér.
- Honnan tudod?
- Ha nem így lenne
nem jöttél volna vissza. Hova megyünk?
Nem értettem őt,
de nem hánytorgattam fel neki.
- Néztem pár
kerülettel kintebb egy lakást. Ehhez hasonló, húszemeletes épület
legteteje.
- Tető? Akkor?
- Beépített kert –
bólintottam, mire felragyogott az arca. Imádtam a gyerek Jongint.
- És miből fogjuk
fizetni az albérletet?
- Jongin. A ház a
nevemen van – mosolyogtam rá.
- De hát az
rengeteg pénz! - háborodott fel rögtön. - Be akarok szállni. Ez
így nem igazságos.
- Rendben –
bólintottam korrekt ajánlatára.
Nem is ő lett
volna. Más azon háborgott volna, hogy nélküle döntöttem ilyen
fontos dologról, ő persze rögtön az egyenlő anyagi megoszlást
hajtotta. Régen is mindig ezt csinálta. Volt egy osztálytársa,
aki szerelmes volt belé ezért mindig csináltatott neki is ebédet.
A kislány nem tudta mennyit segített neki ezzel, de Jongin mindig
elfogadta megköszönte és a tetőre rohant, hogy velem ehesse meg.
Megesett, hogy naponta csakannyit ettünk, de soha nem tartotta meg
magának, hiába mondtam, hogy nem kell. Azok miatt az idők miatt
imádtunk a tetőn enni, de itt sose volt rá lehetőségünk.
Úgy voltam vele ha
már házat veszek, akkor tényleg olyan lesz, amilyet akarok.
Egyetlen egy pontban sem engedtem elhatározásomból, és igazából
szembejött velem a lakás. Gyanúsnak tartottam, de elegem volt a
folytonos bizonytalanságból. Yixing, a srác, aki segített nekem,
ismert valakit, aki építész volt. Alaposan feltérképezte a
lakást, és közölte, pár apróság, és minden rendben lesz vele.
Érdekelte a francot, hogy miért adták ennyivel áron alul.
- Mikor költözünk?
- Ennyi volt Jongin összes kérdése. Még aznap este nekiálltunk
összepakolni.
Szia!
VálaszTörlésTyűha, most nagyon jó lett a kedvem így kora reggel. :-D
Nem is gondoltam rá, hogy nem fog Baekhyun valamilyen életjelet adni magáról, de nem számítottam rá, hogy a következő részben már vissza is tèr. De milyen jó. *.* Persze hónapok teltek el... Jongin szerencsétlenkedése vicces is volt egyben meg sajnálatra méltó is. Jót szegénynek, ha Baek is vele van. ^^ Jaj olyan tündéri, amikor felszínre tör nála a gyermeki énje, mint például, amikor Baekhyun visszament. :-) Kíváncsi vagyok, hogy merre jár Baek és miket csinált, na meg, hogy Yixing hogy is került a képbe.
Várom nagyon a folytatást. Pusz
Ditta <3
Szia :))
VálaszTörlésJézusom tényleg nagyon korán írtál!
Nem akartam őket szenvedtetni és kitérni se annyira a dolgokra, meg ők akkor vannak a toppon ha együtt vannak :D
Jongin egy kis idióta, aki Baek nélkül el van veszve, de épp ettől olyan hihetetlenül édes. Legalább is nekem >< Elő fog még jönni a gyermeki énje, nem is egyszer... xD
Hú, hát bár sok mindenre nem tértem ki a következő részben, remélem azért így is tetszeni fog :)
Köszönöm, hogy írtál.
Liti ^^
Nagyon tetszett. Már azt hittem, hogy, Jongin egyedül éli le az életét.De Baeki nagyon szereti, így nem hadja magára.És ez így van jól.Köszi , hogy elolvashattam.Várom a folytatását.Jelölést kérhetek?
VálaszTörlésSzia :)
TörlésJongin és Baek össze vannak nőve, nem hagyják el ők egymást ^^ az nem lenne az igazi.
Köszönöm, hogy írtál, és persze. A következő fejezetnél megjelöllek.
Liti ^^