2015. október 19., hétfő

A múlt képei, a jelen rémei? - 10. fejezet



Jongin
Május végén járt az idő, Baekhyun három hete tűnt el. Semmit nem tudtam róla, nem értettem mi történt, és azóta, hogy a főnök behívta az irodába nem hallottam róla.
Aznap este félve léptem be a lakásba. Hiába hívtam telefonon nem reagált, gondoltam dühös volt, de arra nem számítottam, hogy míg Baekhyunnak hűlt helye lesz, addig a telefonja a konyhaasztalon pihen.
Átkutattam az egész házat többször is, mire végleg felfogtam, hogy mi történt. Egy szó nélkül, minden nélkül elment. Fogta a cuccai egy részét és egész egyszerűen felégetett maga mögött mindent.
Egy régi beszélgetésünk jutott eszembe.
Volt régen egy kuncsaft, aki bejött neki, és a vendég is érdeklődött iránta. Végül szerelmet vallott neki, de Baekhyun kikosarazta, mikor szökésre kérték őt. Megkérdeztem miért nem tette, mire azt mondta mert nem szereti. A következő kérdésem a „mi lett volna ha...” volt.
„- Jongin én sosem leszek önfeláldozó, vagy mások érdekeit előrehelyező. Ha valaha valamit feladok, azt csak magam miatt fogom tenni. Tegyük fel, hogy eltűnök. Ha te küldenél el de én nem akarnám, a nyakadra járnék, ha viszont én akarnám újrakezdeni a dolgokat megeshet, hogy szó nélkül tenném ezt.”
Mosolygott, de nem hittem neki. Ki lenne képes egy szó nélkül eltűnni?
Pokolian éreztem magam, ráadásul feltűnt, hogy főnököm, még csak nem is hiányolta őt. Kellett egy kis idő, mire felfogtam, hogy ez mit jelent. Felmondott mielőtt elment.
Minden kezdett összeállni a fejemben. Ő ezt megtervezte. Ahogy zárkózott be előttem, úgy körvonalazódott a terve fejében. Észre kellett volna vennem.
Úgy véltem Chanyeol megjelenése indította el nála a lavinát, amire a kapcsolatom Sooval még rátett egy lapáttal. Aztán jött a testvére, és a drog és... elment. Felidéztem a beszélgetésünket mikor közölte, hogy nem fog egész életében rám támaszkodni. Már akkor is tudta. Tudnia kellett. A szemembe hazudott végig!
Egyrészről megbántott voltam, ilyen könnyen átvert volna a legjobb barátom? Másrészről dühös, mert nem értettem, hogy tehette ezt. Harmadrészt pedig megalázott, hisz pocsék ember voltam, amiért ebből semmit sem vettem észre.

Ahogy eltűnt Baekhyun, eltűnt Chanyeol is. Nem beszélt velem egy szót se, de minden este míg kint ittunk Sooval, áthatóan bámult. Soo a negyedik napon kérdezett rá Baekhyunra. Meglepően kiakadtam, nem tudott velem mit kezdeni. Kezdett elmaradozni, végül másfél hete volt utoljára a munkahelyemen.
Teljesen egyedül maradtam, de nem éreztem elveszettnek magam. Hiába nem volt mellettem Baekhyun, és hagyott el ismét Soo nem törtem meg. Soo még csak meg sem viselt, hiába szerettem még mindig, Baekhyun hiányát pedig egész egyszerűen nem engedtem magamnak érezni. A szobájában aludtam, azokat a kajákat ettem, amiket együtt vettünk, és nem. Sehogy sem voltam hajlandó elfogadni, hogy nem volt itt.
Beszéltem magamban, hisz ismertem annyira, hogy tudjam egy-egy megjegyzésemre mit válaszolna. Fejben egész nap kommunikáltam vele, amit a külső szemlélő nem érthetett. Furán néztek rám az emberek a mosodában, mikor vigyorogva meredtem magam elé, összerándulva minden egyes centrifuga kezdetén.
Kegyetlenül gyűlöltem a mosógépek hangját, mindig Baek pakolt be és ki, és adta le vasalásra ruháinkat. Most úgy tettem mintha épp valami dolga lett volna, és szívatásból rám akarta volna kenni ezeket a feladatokat.

Egy hónap után kezdtem bekattanni. Az ágynemű elvesztette Baekhyun illatát, elhasználtam az itt maradt parfümjét, elfogytak a közösen vett kaják, eltűnt a házból Baek jelenléte, mintha sose létezett volna.
Nem tudtam enni, már a létezés is fájdalommal járt. Azt akartam, hogy hazajöjjön, hogy nevesse ki szerencsétlenkedésem, vagy szóljon be, hogy a nappaliban üvöltő zenére táncolok. De nem szólt, hogy egész nap szólt a zene, nem cikizte ki az ízlésemet, nem veszekedett velem, ha két órát pancsoltam a kádba.
Az elején úgy aludtam el, hogy a következő napon már biztosan itt lesz. Most már csak úgy fetrengtem, hogy teljen az idő.
A munka az meg ugyanúgy ment. Soo eltűnt, én pedig ismét mindenki Kaija lettem. Nem érdekelt a csók vagy a szex, csak azt akartam, hogy Baekhyun visszajöjjön. Tudni akartam mi van vele, meg akartam ölelni, és jól fejbe vágni. Fel akartam hívni, hogy melyik fajta mosogatószert szokta a gépbe venni, de telefonja lemerülve pihent a konyhaasztalon.
Hiába reménykedtem benne, nem jött haza. Már nem is éreztem otthonomnak a házat, idegesített a nagy konyha, a négyszemélyes asztal, a pultnál a két bárszék. Minek kellett ennyi minden, ha mocskosul egyedül voltam?
Június elején szedtem össze magam, hogy beszéljek a főnökkel. Meg akartam tudni, mikor mondott fel Baek és mit mondott neki. Valami indok csak kellett, hogy elengedje.

- Ehhez semmi közöd Jongin – hajtott el első nap, mikor megkérdeztem megkérdeztem mi történt.
Következő nap ugyanezt kaptam, de nem adtam fel. Két hét múlva már annyira idegesítettem, hogy kibökte.
- Ki kellett rúgnom.
- Miért?
- Mert a hely a legfontosabb.
Nem értettem, de nem volt hajlandó ennél többet mondani. Ez viszont sok dolgot megváltoztatott. Ha nem ő mondott fel, akkor nem is ő akart elmenni. Fejemben legrosszabb dolgok fordultak meg, kezdve az elrablásától, egészen addig, hogy már megölték. Furdalt a bűntudat, hogy eddig nem gondoltam semmi másra, csak, hogy úgy elmenekült. Most még ha ez is történt, kicsit más fénybe került a dolog.
Újra fellobbant bennem valami, ami erőt adott. Baekhyun egyedül küzdött meg a dolgaival, így nekem is ezt kellett tennem.
Az elhatározásom után egy héttel hazajött. Másfél hónapot töltött nélkülem, és az a Baekhyun, aki visszajött tudtam bármire képes lehet az életben.

Baekhyun
Magabiztos mosollyal csaptam be a taxi ajtaját, bár belül megremegett a gyomrom. Nem tudtam mit fog szólni hozzám, nem tudtam megölel, vagy megöl.
Óvatosan léptem be a lakásba, amit már nem éreztem otthonomnak. Hontalan voltam, ám életemben először nem a nyomorúságos értelemben. Az elmúlt időben rengeteg dolgot tanultam, és úgy éreztem készen állok arra, hogy talpra álljak. Az utat még nem döntöttem el véglegesen, de reméltem Jongin megbocsát nekem és velem marad. Boldogultam volna nélküle, de nem lett volna élet.
Csendesen lépkedtem, bőröndjeim az ajtó előtt pihentek. Teljes csend fogadott, és totális káosz. Beléptem a nappaliba, ahol dobozok hevertek szerteszét, kapott ajándékainkkal keveredve. Nem értettem mi történt, de nem volt jogom felkapni a vizet a kupi miatt.
Szobám felé indultam, de ami ott fogadott ledöbbentett. Mindenhol Jongin cuccai hevertek. Az ágyam széttúrva, az éjjeliszekrényen egy közös képünk, a ruhái a szekrény ajtaján, büdös zoknijai a földön.
Halmokban hevertek a rendelt gyors kaják dobozai, kedvenc fehér szőnyegemen ezernyi felismerhetetlen pötty pihent.
Jongin... nem is ő lett volna – nevettem magamban.

Visszasétáltam a nappaliba, ahol a dobozok között felfedeztem legjobb barátom. Haja barna helyett sápadt szőke volt, de mikor lépteimre megfordult olyan boldog mosolyt villantott, hogy sírni támadt kedvem.
- Baek! - ugrott fel, ám megcsúszott egy ajándékpapíron mire seggre ült.
Nem bírtam ki, felnevettem, mire csatlakozott.
- Hiányoztál te bolond – mondtuk egyszerre, és fel akartam húzni, de ő inkább a bonbonrengetegébe rántott. Nevetve dőltem ki mellé.
- Merre jártál? - ölelt a földön fekve. Igazán otthon éreztem magam.
- Vidéken. Sajnálom.
Ezerszer végiggondoltam, mit fogok mondani, és hogyan kérek bocsánatot, de mindet elfelejtettem. Jongin volt életemben az egyetlen ember, akit nem tudtam beskatulyázni.
- Azt hiszem mindkettőnknek jót tett. Bár fájdalmas volt – ismerte el. - most már magaddal viszel?
Feltérdelt és úgy nézett rám.
Minden erőm elszállt, és szorosan magamhoz öleltem. Vigyorogva bújt nyakamba, és boldogan nevetgélt hosszú perceken át. Hihetetlen volt, hogy míg én a sírással küszködtem, addig ő letörölhetetlen vigyorral csimpaszkodott a nyakamba.

- Nem vagy kíváncsi? - kérdeztem vacsora közben. Két még nem penészes de párnapos hűtős tésztát eszegettünk.
- De. De most boldog vagyok, és az kemény beszélgetés lenne. Emellett tudom, hogy most már nem mész el, így ráér.
- Honnan tudod?
- Ha nem így lenne nem jöttél volna vissza. Hova megyünk?
Nem értettem őt, de nem hánytorgattam fel neki.
- Néztem pár kerülettel kintebb egy lakást. Ehhez hasonló, húszemeletes épület legteteje.
- Tető? Akkor?
- Beépített kert – bólintottam, mire felragyogott az arca. Imádtam a gyerek Jongint.
- És miből fogjuk fizetni az albérletet?
- Jongin. A ház a nevemen van – mosolyogtam rá.
- De hát az rengeteg pénz! - háborodott fel rögtön. - Be akarok szállni. Ez így nem igazságos.
- Rendben – bólintottam korrekt ajánlatára.
Nem is ő lett volna. Más azon háborgott volna, hogy nélküle döntöttem ilyen fontos dologról, ő persze rögtön az egyenlő anyagi megoszlást hajtotta. Régen is mindig ezt csinálta. Volt egy osztálytársa, aki szerelmes volt belé ezért mindig csináltatott neki is ebédet. A kislány nem tudta mennyit segített neki ezzel, de Jongin mindig elfogadta megköszönte és a tetőre rohant, hogy velem ehesse meg. Megesett, hogy naponta csakannyit ettünk, de soha nem tartotta meg magának, hiába mondtam, hogy nem kell. Azok miatt az idők miatt imádtunk a tetőn enni, de itt sose volt rá lehetőségünk.
Úgy voltam vele ha már házat veszek, akkor tényleg olyan lesz, amilyet akarok. Egyetlen egy pontban sem engedtem elhatározásomból, és igazából szembejött velem a lakás. Gyanúsnak tartottam, de elegem volt a folytonos bizonytalanságból. Yixing, a srác, aki segített nekem, ismert valakit, aki építész volt. Alaposan feltérképezte a lakást, és közölte, pár apróság, és minden rendben lesz vele. Érdekelte a francot, hogy miért adták ennyivel áron alul.

- Mikor költözünk? - Ennyi volt Jongin összes kérdése. Még aznap este nekiálltunk összepakolni.


4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Tyűha, most nagyon jó lett a kedvem így kora reggel. :-D
    Nem is gondoltam rá, hogy nem fog Baekhyun valamilyen életjelet adni magáról, de nem számítottam rá, hogy a következő részben már vissza is tèr. De milyen jó. *.* Persze hónapok teltek el... Jongin szerencsétlenkedése vicces is volt egyben meg sajnálatra méltó is. Jót szegénynek, ha Baek is vele van. ^^ Jaj olyan tündéri, amikor felszínre tör nála a gyermeki énje, mint például, amikor Baekhyun visszament. :-) Kíváncsi vagyok, hogy merre jár Baek és miket csinált, na meg, hogy Yixing hogy is került a képbe.
    Várom nagyon a folytatást. Pusz
    Ditta <3

    VálaszTörlés
  2. Szia :))
    Jézusom tényleg nagyon korán írtál!
    Nem akartam őket szenvedtetni és kitérni se annyira a dolgokra, meg ők akkor vannak a toppon ha együtt vannak :D
    Jongin egy kis idióta, aki Baek nélkül el van veszve, de épp ettől olyan hihetetlenül édes. Legalább is nekem >< Elő fog még jönni a gyermeki énje, nem is egyszer... xD
    Hú, hát bár sok mindenre nem tértem ki a következő részben, remélem azért így is tetszeni fog :)
    Köszönöm, hogy írtál.

    Liti ^^

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszett. Már azt hittem, hogy, Jongin egyedül éli le az életét.De Baeki nagyon szereti, így nem hadja magára.És ez így van jól.Köszi , hogy elolvashattam.Várom a folytatását.Jelölést kérhetek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Jongin és Baek össze vannak nőve, nem hagyják el ők egymást ^^ az nem lenne az igazi.
      Köszönöm, hogy írtál, és persze. A következő fejezetnél megjelöllek.

      Liti ^^

      Törlés