Baekhyun
Fáradhatatlanul
sétáltunk fel a kíméletlen emelkedőn, az elhanyagolt utakon,
nekem pedig akaratlan mosoly játszott számon.
-
Emlékszel? - pillantottam oldalra, mire Jongin csak fújtatva rázta
meg a fejét.
-
Nem kellene – csóválta a fejét, de én már rá is csaptam
vállára és kissé hátra is löktem.
-
Te vagy a fogó! - kiabáltam
és megindultam.
Szorgosan kapkodtam a lábaimat, Jongin nevetve rohant utánam de nem kapott el.
Szorgosan kapkodtam a lábaimat, Jongin nevetve rohant utánam de nem kapott el.
Tudtam,
hogy gond nélkül el tudott
volna érni,
de hagyott nyerni, mint mindig ha olyat játszottunk. Kifulladva
támaszkodtam térdemre, ahogy megálltam az épület előtt. Falai
málltak, az alagsorba vezető régen korhadt faajtó, csak a falnak
támasztva pihent, nem védve az időtől a lenti részt. Nyáron ez
nem volt olyan nagy baj, legalább bement a meleg a pállott falak
közé, de télen halálra lehetett fagyni.
-
Gyorsabb lettél – jegyezte meg, miközben nyakamnak döntötte
homlokát. Ő is szaporán vette a levegőt, ami elégedettséggel
töltött el.
-
Az idő... az idő – vigyorogtam. - Nálad van a kulcs?
Előhúzta
zsebéből, majd meglengette orrom előtt, de mikor érte nyúltam
elrántotta. Fintorogva engedtem le kezem és engedtem előre.
A
kellemetlen sötétbe telefonunkkal világítottunk, ahogy a hátsó
kis tároló felé tartottunk, ami lakhelyünk volt régen. Vastag
lakat pihent rajta, néhány helyen megsérülve, de nem adta meg
magát a próbálkozásoknak. A kulcs gond nélkül csúszott bele és
pár pillanat múlva már a kis helységben álltunk. Jongin most is
csak kissé összegörnyedve tudott megmaradni a helységben, nekem
még volt egy pici rés a plafon és fejem búbja között, de ha
nyújtózkodtam nekem is képes volt fájdalmat okozni.
Ez
volt az a hely, ahol a munka előtti időszakban éltünk. Egy esős
napon találtunk rá, és a lakókban volt annyi, hogy nem üldöztek
el minket, bár nem is kedveltek különösebben... Hiába voltak
ugyanolyan nyomorultak, mint mi,egy idő után néhányukban volt
annyi, hogy segítsen nekünk. Nem nagy dolgokban, de akkor az is
több volt mint, amire számíthattunk volna. Adtak nekünk egy régi
de puha matracot, vastag takarót, ami megmentett minket a
fagyhaláltól, a negyediken lakó öreg néni, aki ma már nem élt,
pedig mindig megengedte, hogy pár naponta alaposan lesúroljuk
magunkat a fürdőszobájában.
Ma
már elképzelhetetlen volt az, amit akkor átéltünk, most
belepusztultam volna ha egy percig is így kellett volna léteznem.
Jongin
csak lehuppant az elhasználódott matracra, és fél kézzel a
korhadt szekrénybe turkált. Amikor megkaptuk a munkát mindent itt
hagytunk egyik percről a másikra, csak egy lakatot vettünk és
mentünk a nagyvilágba.
-
Hé Baek! - vágott hozzám
valamit. - Nem ez volt a kedvenc pólód?
Vigyorogva
hajtottam szét a kissé nedves anyagot és tettem magam elé, mintha
fel akarnám próbálni. A méret még mindig jó volt, ez pedig
mosolyt csalt arcomra. Ez a póló volt egyfajta kezdet, akkor is ez
volt rajtam mikor találkoztam Jonginnal. Érdeklődve pillantottam
rá, de ő csak valamiféle furcsa fintorral figyelte a darabot.
- Na jó, ki vele!
- Szerinted jó, ami
most van? - tekintete komor volt, nekem pedig fogalmam sem volt mire
céloz. Láthatta rajtam a sötétséget mert bizonytalanul tovább
folytatta. - Jó, hogy Soo velem van? Tönkretettem őt és ez...
- Állj le. Ne kezd
megint ezt a furcsa logikát. Kyungsoo maga döntött úgy hogy téged
választ. Te szereted őt és boldog vagy szóval állítsd le magad!
- És te? Veled mi
van?
- Én? Mi?
- Semmi – zárta
le inkább a dolgot, majd teljesen eltűnt a szekrénybe.
- Jongin... - léptem
közelebb és szorosan mellé ültem. - Mi van velem?
- Neked – fordult
hirtelen hátra, így rémületesen közelről néztünk egymásra. -
Elég neked Chanyeol? Boldog leszel vele? Szereted?
- Mi az istenről
beszélsz?
- Szereted őt, nem?
Meglepetten bámultam
szemeibe, ám nem a kérdés sokkolt hanem a bennem végigfutó
érzelmek.
Nem tudtam milyen
szeretni valakit szerelemmel, bizonytalan voltam abba, milyen ha
valaki fontos, és fogalmam sem volt az érzéseimről. Nem
faggathattam senkit sem, olyanokkal, hogy milyen szerelem, milyen
érzés mert mindenkinek más volt. Más volt kötődni Jonginhoz, és
más volt szereti anyát, vagy Hyungot, és más volt az a lánc, ami
gyermekként Chanyeolhoz kötött. Mindegyikük fontos volt, de más
és más okból, minden teljesen más volt.
Mégis nem az volt
az, ami lesokkolt, hanem a tény, hogy nem rettentem meg, nem kerstem
kifogásoat és ellenérveket. Szeret Chanyeol? Lehet. Nem volt
biztos, de már elfogadásra került bennem a lehetőség, hogy
talán. Én nem voltam szerelmes, nem tudtam milyen érzés az, de
kedveltem őt. Az is valami volt, nem?
- Nem tudom mit
érzek iránta – vallottam be zavartan Jonginnak az igazat, amin
elmosolyodott.
- Nálad már ez is
haladás.
Szabadon engedett a
témától, semmiségekről kezdtünk beszélgetni ám furcsa
viselkedése sehogy sem akart elmúlni. Egész nap benne maradt, de
nem tudtam mit kezdeni vele, nem akartam olyanról faggatni, amire
nem állt készen, bár fogalmam sincs mi baja volt.
- Hé Baek... -
szólalt meg miközben épp Chanyeolt hívtam. Meglepetten fordultam
bizonytalan hangja felé – ugye nem fogsz elhagyni? - kétségbeesett
kérdése után szó nélkül nyomtam ki a telefont meg se nézve,
hogy Füles reagált-e.
- Miért hagynálak?
- Mi van ha valaki
fontosabb lesz neked, mint én? Mi lenne ha kapnál egy olyan életet,
ahol elélnél?
- Buta vagy már
megint. Mi együtt vagyunk – arca kissé megrándult erre. - Nem
foglak elhagyni. Te vagy a legjobb barátom. Olyan, mintha a
testvérem lennél.
- Igazad van –
mosolygott fáradtan, majd szorosan megölelt. - Mintha testvérek
lennénk – suttogta fülembe.
- Nagyon furcsa vagy
– jegyeztem meg halkan, miközben hátát cirógattam.
- Csak eszembe
jutott valami régről és... tényleg fura vagyok – húzódott el
kínosan mosolyogva. Értetlenül néztem rá, de nem kezdett
magyarázkodni. Nekem pedig eszembe jutott valami.
- Jo... - megszólalt
telefonom, a képernyőn Chanyeol képe villant fel.
- Vedd fel Hyung.
Bizonytalanul néztem
pár pillanatig, de szemében ott csillogott az a megszokott valami,
ami megnyugtatott.
- Szia Füles! - köszöntem neki vidáman,
mire Jongin a háttérben felkuncogott a becézésre. Olyan volt,
mintha az egész meg sem történt volna, mintha nem is lett volna
rossz kedve.
- Minden rendben van veled?
- Persze. Miért ne lenne?
- Mert tegnap...
- A tegnap megdöbbentő volt, de nem rossz –
vallottam be. - Meglepődtem, de rég éreztem magam ennyire... -
kerestem a megfelelő szót, de nem találtam.
- Valaki gyerekének?
- Talán. Nem tudom. De jó volt.
- Rendben. Csak ezt akartam... Akkor... -
éreztem, hogy ez a majd később beszéljünk hangja, ami nem
tetszett.
- Füles! - szóltam gyorsan mielőtt
elköszönhetett volna.
- Igen?
- Nálad alhatok?
Felnevetett, ami zavarba hozott, elvégre saját
magamat sem értettem. Hogy a fenébe mertem ilyen nyíltan
rákérdezni. Ha igaz volt a feltételezésem, Jonginnak kellett egy
kis idő nélkülem.
- Ha velem akarsz aludni, inkább hívj meg.
Elfelejtettél két egészen apró tényezőt.
-Mit? - néztem meglepetten magam elé.
- A szüleimet, te bolond! - kiáltott bele a
telefonba.
- Ó... tényleg... - esett le a dolog, de nem
sokáig foglalkoztatott. - Akkor alszol nálam?
- Komolyan kérdezed? - hangja furcsálló volt, mintha nem várt volna ilyen ajánlatot.
- Persze.
-
Akkor
majd felmegyek.
- Hívlak ha otthon leszek. Szia.
Lecsaptam
a telefont anélkül, hogy bármi reakciót vártam volna, és akkor
tűnt fel, hogy nem
azt értem el, ami az eredeti tervem volt. Én akartam eltűnni
otthonról, nem pedig magamhoz rángatni őt. Chanyeol néha okozott
számomra időszakos zavarokat.
Jonginnal végül nekiálltunk és
összeszedtünk néhány doboznyi cuccot, amit magunkkal vittünk.
Míg ő egy utolsó kört fordult, addig én a kocsiba raktam be a
cuccokat majd a semmibe bámulva gondolkodtam a dolgokon.
Valamiféle
izgalom járt át, ahogy az estére gondoltam, hogy Chanyeol nálam
alszik, pedig nem
volt ebben semmi különleges,
már többször pihent ágyamba, miközben engem ölelt. Persze a
mostani más volt, hisz szülei itt voltak. A szülei, akiknek
ittlétének okáról, még mindig nem volt ötletem.
Megráztam a fejem, mert még mindig nem
akartam ezeken gondolkodni. Egész nap jól sikerült kizárni ezeket
a dolgokat, nem akartam most megtörni.
Mosolyogva pillantottam legjobb barátomra,
mikor az utolsó dobozzal is leballagott, és berakta a
csomagtartóba. Lecsapta a tetőt, majd beült mellém.
- Na lezártad? - meglepetten pillantott rám,
de gyorsan félre is kapta a tekintetét.
- Dolgozom az ügyön, de haladok.
Jongin
Rossz volt a hangulatom, mert a bizonytalanság
letaglózott. Nem értettem, hogy idáig miért került el, illetve
most mi hozta elő ennyire. Talán Chanyeol szüleinek a megjelenése?
Akárhogy néztük, mindannyiunk közül én váltam a
legelhagyatottabbá egy pillanat alatt. Bár ezt kimondani nem mertem
volna, hisz azzal Baek lelkét téptem volna még apróbb darabokra.
Valószínűleg ezért törtek fel megint a ragaszkodásom
legelcseszettebb formái.
Másfél éve is ez volt, mikor Baekhyun apja
nyájaskodva jelent meg és visszahódította fiát, hogy utána
alaposan a földbe döngölhesse. Baek akkor is gyermekké vált, aki
minden kételkedés nélkül itta apja hazug szavait, bennem pedig
akkor is eluralkodott az érzés, hogy magamnak akarom őt. Csak
féltékeny voltam, gyerekes és megbántott ezzel nyugtattam magam.
Ezért erősödött fel az egész, és képzeltem olyan dolgokat,
amik nem voltak valósak.
Csendben vezetett, ajkai enyhén felfelé
kunkorodtak, szemei pedig ritka élettel csillogtak a zavar fátyla
alatt. Valamin gondolkodott, de nem láthattam fejébe, hogy
megtudjam a megfejtést, ezen törni a fejem pedig nem volt célszerű.
Ő mindig furcsa volt, talán még nálam is jobban, ez pedig elé
magyarázat volt gondolatai megfejthetetlenségére.
- Nem állunk meg a közelben lévő boltnál?
- szakított ki félálmomból, mire vállat vontam. Negyed órája
hívott Soo, hogy este nála aludhatnék, én pedig örömmel
egyeztem bele. Szükségem volt rá, jobban, mint bármikor, bár a
kettősség mindig bennem lappangott, de próbáltam túllépni
rajta, vagy legalább elnyomni.
- Álljunk. Úgyis venni akartam valamit.
- Mit? - csillant fel szeme, hogy végre
kommunikálok vele.
- Soonak. Valami ajándékot... - rögtön
megváltozott benne valami, de pár pillant múlva töretlen
lelkesedéssel figyelt. Én próbáltam elnyomni magamban az undok
bűntudatot. Borzalmas voltam.
- Menjünk be abba az izébe – csapkodott
kuszán, amiért nem jutott eszébe az üzlet neve. - Irtó jó ruhák
voltak ott. Az egyik totál illik a Mókusképűhöz.
- Menjünk – hagytam rá elmosolyodva.
Természetesen hiba volt őt elengedni...
- Nézd, nézd, nézd! - csapkodta kapom, ami
majd leszakadt, miközben egy feszes sötétkék farmerral
szemezgetett.
- Nem volt elég?
- Nem. Fel kell próbálnod!
- Nekem?
- Neked. Gyerünk! Add ide a szatyrokat! Miért
van nálad amúgy is az összes?
- Mert egy kerge-marha vagy.
Erre csak bokán rúgott, majd leemelte
méretemet és elküldött próbálni. Természetesen jó lett, ami
elviselhetetlenül elégedetté tette. Épp indult volna további
felfedezésekre, mikor megragadtam a grabancát és a kijárat felé
kezdtem vonszolni. Halkan nyüszögött, kissé elégedetlenül, de
végül feladta az ellenkezést mikor szóba került Chanyeol. Ha
tudtam volna már az elején benyögöm a dolgot. Sokkal könnyebb
lett volna.
Soo kedves mosollyal fogadott, fáradt szemei
megdöbbentettek, így inkább magamhoz öleltem. Halkan mesélte el
rémálmát, nekem pedig amiatt támadt bűntudatom, hogy még így
sem bánta, hogy az éjszaka Baekhyunnal voltam, és nem vele.
Rosszabb voltam mindenféle rémálmánál, mert én a valóság
voltam.
- Baj van? - kérdezte már miután teleettük
magunkat mindenfélével, de csak megráztam a fejem. Hamis mosolyom
melyet tökéletesnek szántam, elbukott, ahogy tekintetét
csalódottan hunyta le.
Remek. Még hazudni se tudok igazán.
Egész este kelletlen feszült volt a légkör,
hiába próbáltam mindenhogyan elterelni a figyelmet erről az
egészről. Bolondos történeteket meséltem, de mosolya fakó
maradt, cirógató érintéseim pedig mesterkélt hamissággal tűntek
átitatottnak. Pedig szerettem őt. Tényleg és őszintén most
valahogy mégsem tudtam magam kifejezni.
Ezzel pedig úgy tűnt mindenkinek ártok.
Miután megfürdött már álomkóros
tekintettel pislogott felém. Könnyek csillogtak bennük, de nem
szólt semmit, lemondóan hajtotta mellkasomra fejét, miközben
erőtlenül ölelt át.
- Szeretlek – suttogtam fülébe gyengéden.
- Tényleg? - nézett fel, nekem pedig
megszakadt a szívem.
Baekhyun, Baekhyun volt. A legjobb barátom, az
új családom az egyetlen srác, aki rengeteg helyzetből mentett
meg, aki nem engedett valami szörnyeteggé válni. Ő volt az a
srác, aki folyton felnyitotta a szemem, miközben vakabb volt
mindenkinél, és ő volt az, akit boldognak akartam látni...
valakivel.
Soo pedig...
Sosem mentett meg, nem segített és évek
kellettek hozzá, hogy egyetlenegyszer kiálljon értem, miközben a
poklok poklát éltem meg ezerszer. De mégis több volt valamivel
legjobb barátomnál. Baekhyun tökéletes volt, csak egy egészen
apró probléma volt vele. Nem Kyungsoo volt. Nem az a srác, aki
elcsente az első csókomat, aki nevetségesen könnyen bolondított
meg. Soo mindenben a második volt az életbe, kivéve a szerelemben.
Mert ott egyedül csak ő létezett nekem.
- Tényleg.
- Akkor miért érzem, azt, hogy bánod ezt az
egészet?
- Azért... - néztem bizonytalanul szemébe. -
mert igazad van.
- Micsoda?
- Ha nem lennék akkor nem lennél ilyen. Nem
lennél hulla fáradt egy rémálom miatt, a szüleid foglalkoznának
veled, ha nem jöttetek volna vissza minden a régi lenne és...
- Tényleg ennyire félsz? - sóhajtotta
megkönnyebbülten én viszont csak összezavarodtam.
- Mi?
- Baekhyun mielőtt eljöttél írt egy smst.
Azt mondta, hogy félsz és megijedtél, és, hogy legyek veled
elnéző, ha bármi butaságot csinálnál.
- Tényleg?
- Aha – bólintott. - Meg utána telefonon is
beszéltem vele – húzta el picit a száját, hisz ők ketten még
mindig nem voltak jóban.
- És?
- Szerinte jót tenne neked ha kicsit csak mi
ketten lennénk, és akkor végre dűlőre jutnál magadban, bár ezt
nem tudom mire értette, mert kitért a válasz elől. Azt is mondta,
hogy most furcsa vagy, de ne vegyem fel, és nem is tenném, csak
felkavart az, amit a szüleim kavartak a háttérben. És...
- Nagyon-nagyon szeretlek – vágtam szavába
és megkönnyebbülve csókoltam meg.
- Én is téged – motyogta apró puszik
közben, én pedig rájöttem, hogy minden bizonytalan
megmozdulásomnál nem léphetek vissza abba a kis világba, amit
Baekhyun jelentett nekem. Nem menekülhettem mindig, most meg pláne
nem, hisz az élet végre megadott nekem mindent, amire valaha
vágyhattam.
Velem volt az a személy, akit szerettem,
biztos háttérrel rendelkeztem, tartoztam valahova... Őszintén?
Eddigi életem során most volt a legtöbb mindenem.
Már azt hittem ,hogy szakít Kyungsooval.De a remény hal meg utoljára.Ugye?Jelölj, és folytasd.
VálaszTörlésNem szerettem volna lerombolni a párosukat, ők jól vannak úgy, ahogy vannak. Igyekszem a folytatással, köszönöm a véleményt ^^
TörlésSzia;;
VálaszTörlésNekem most nagyon nagy zűr van a fejemben. Már amikor kezdtem volna elhinni, hogy Jongin szerelmes Baekhyunba robbantottad a bombát, és újra Kyungsooval volt. Nekem végig fura volt Jongin, főleg a gondolkodásmenete. Mert nem tudtam kikövetkeztetni Baek szemszögéből hogy mégis mi járhat a fejében, szerintem teljesen máshogy vélekedett a dolgokról, és akkor is amikor már Kyungsooval volt. Azt hittem, hogy valami féltékenységi jelenetet fog rendezni, vagy hasonló. Minimum megkéri Baekhyunt, hogy ne vegye fel a telefont, mert tudta, hogy Chanyeol az. ÉS az a borzasztó az egészbe, hogy nem tudom, hogy melyiknek örültem volna jobban:D Nem szeretem, ha pont a két kis egyemmegem boldogtalan, de mivel Jonginnak ott van Soo, ezért nem az, ugye? Legalábbis az utolsó mondat erre engedett következtetni. Amúgy végig milyen feszült volt a hangulat köztük... Még akkor is, amikor Jongin azt mondta hogy szereti. Nem éreztem valódinak, aztán meginogtam, de végül megint nem tudtam eldönteni. Meg amikor először mondta... BAEKHYUNT KÉPZELTE ODA? Azért megnéztem volna Kyungsoo fejét, ha a szó mellé név is társult volna (vagy csak én értettem félre hahahaha). Aztán a vége tökéletes lezárás volt Kaisoo részére. Mindenesetre édes volt az a Kaibaek jelenet, és az előző fejezetről meg annyit, hogy JÉZUSOM. Nagyon váratlan volt, mert eddig nem esett róluk szó semmi vonzódásról, aztán így mostanra derült ki, hogy valójában Jongin érez valamit Baek iránt. Azért ezt furcsálltam, valamelyik régi fejezetben elkélt volna egy kis elszólás mondjuk Jongin részéről, hogy ez ne legyen ennyire érdekes most. Lehetséges, hogy nekem nem jó a memóriám, és már volt valami burkolt megjegyzés erre. Bár tudod, nekem jöhet Kaibaek, úgyhogy örülök neki hahahaha. Az a csók sksjdkjldkj, olyan szépen leírtad, és habár csak pár másodpercig tartott, akkor is szép volt.
Akarok már olvasni valami Baekyeolt. Együttalvós Baekyeolt. Egyébként szeretem, hogy nem változtak meg egymás társaságában. Mármint ragaszkodóbbak lettek, én így látom, de úgy érzem, hogy megmaradt a barátságuk is. Kedvelik egymást, de Baek ugyanúgy cseszteti Chanyeolt, mint általában, és ez olyan jó. Szeretem, amikor valami új, mégis régi.
Nem tudom mit szándékozol tenni, gyorsan hozd azt az új részt! Ami mostantól csak Baekhyun szemszög?:D
Igazad van elég nagy káosz lett ez az egész, nem tudtam jól megoldani a dolgokat :/ Se itt sem az előzőben.
TörlésSokat gondolkodtam, hogy Jongin mit tehetne, de végül arra jutottam, hogy benne van, hogy neki van egy Kyungsooja, Baekhyun meg valamit érez Chanyeol iránt. Na jó, igazából fogalmam sincs. ez a fejezet messze nem volt átgondolt és megoldott, sokáig bizonytalan voltam benne és most sem tetszett. Ez az egész egy valami, ami nem sikerült :/.
Az érzéseket direkt próbáltam bizonytalanná tenni, és még a feszélyezettség is tervben volt, csak a többi nem.
Az egész Kaibaek miattad van >< egyrészt egyszer beszéltünk róla, utána pedig megszállt valami, hogy nekem kaibaek kell ><
Igazad van, nem volt előzetes megjegyzés, cserébe próbáltam valami kétségbeesett ragaszkodássá szelídíteni a dolgokat Jongin részéről. Örülök, hogy legalább a sok baki mellé a csókot sikerült nagyjából jóra megírni ><.
Lesz Baekyeol, azt nem mondom, hogy húú de jó, de lesz ><
Szeretem amikor civakodnak, az annyira illik a párokhoz. Mármint akkor, amikor nem ilyen kegyetlen beszólós a dolog ><
Haha én se tudom mit akarok. Borzalmas... de jön már az új rész ( illene hamarabb válaszolnom). Igen, egy kis csalással de Baekhyun szemszög :)
Köszönöm, hogy írtál ^^ <3 és bocsánat, hogy nem sikerült még értelmesen válaszolni sem. Legközelebb összekapom magam >< <3