Baekhyun
- Megnyomod még ma?
- hallottam egy hangot, mire megugrottam, és rémülten fordultam
hátra.
- Chanyeol?
Érdeklődve nézett
rám, míg én meg se bírtam moccanni, nem hogy kinyögni bármi
értelmeset.
Szám porzott a szárazságtól így gyorsan benedvesítettem. Magára vonzotta Chanyeol tekintetét és a következő pillanatban, már az ajtónak nyomva tapadt számra.
Szám porzott a szárazságtól így gyorsan benedvesítettem. Magára vonzotta Chanyeol tekintetét és a következő pillanatban, már az ajtónak nyomva tapadt számra.
Karjába
csimpaszkodtam a hirtelen érzelmi kavalkád miatt, éhesen
viszonoztam csókját. Egy másodpercig sem zavart, hogy a folyosón
estünk egymásnak ahol bárki megláthatott minket. Bár őszintén...
ki járhatott volna erre?
Chanyeol vaktában
próbálta beütni a kódot, és második alkalommal már sikerült
is, mire az ajtó megadta magát. Hirtelen tántorodtam hátra, nem
számítottam a támasztékon eltűnésére. Ha nem tartott volna
biztos kezekkel biztos a padlón kötöttem volna ki, emlékezetes
kék zöld foltokkal. Így viszont csak botladozva léptem hátra
párat, végig szájába csimpaszkodva.
Nem tudom, hogyan
sikerült becsuknia az ajtót, bár felőlem nyitva is hagyhatta
volna. Az se érdekelt volna ha valaki végignézi csókunkat.
Hamar a konyhapulton
találtam magam, ahova úgy rakott fel, mint valami élettelen kis
marionett bábút. Morcosan pillantottam rá, de ő csak egy apró
gúnyos mosolyt villantott. Mivel magas volt a szekrény így én is
magasabb lettem, és még őt is túlnőttem. Ritka alkalma egyike...
Teljesen más érzést
keltett a csók most, hogy nem nekem kellett felhajolnom. Lábammal
derekába csimpaszkodtam és közelebb húztam magamhoz. Chanyeol
csak a hajamba túrt, és ugyanolyan szenvedélyesen csókolt, mint
eddig.
Aztán egyik keze
megindult lefelé a hátamon, majd vissza az oldalamon a póló
alatt. Beleremegtem természetellenesen hideg érintésébe, és a
végigfutott rajtam a libabőr. Hogy lehetett nyáron ilyen hideg a
keze?
- Sajnálom –
morogta a csókba. - fagyasztott zöldségek – magyarázta
hidegsége okát, mire elhúzódtam tőle. Halál komolyan meredt
rám, ami kezelhetetlen röhögőgörcsöt eredményezett nálam.
- Talán el kellene
pakolnod – jegyzetem meg jó öt perc múlva nevetéstől rekedt
hangon.
- Talán... - hagyta
rám de egy millimétert se mozdult semerre.
- Talán nem
kellene, hogy kiolvadjanak... - próbáltam cselekvésre ösztönözni,
bár aztán akarta a franc, hogy elmenjen még ha csak pár percről
is volt szó.
- Talán majd veszek
másikat – hajolt vissza számra.
Nem ellenkeztem,
elvégre hol érdekeltek engem azok a nyamvadt kaják?! Sokkal
fontosabb dolgokkal kellett foglalkoznom nap mint nap és jelenleg
Chanyeol kötötte le minden gondolatom.
Elmém egy része
meg akarta kérdezni, miért megy ebbe bele. Neki semmi érdeke nem
függött tőlem, ha egy jó numerát akart, biztosan felszedhetett
volna bárkit, de ő nem. Ő pár napja kicsókolta lábaimból az
erőt és azt mondta, ha kell még nekem, akkor jöhetek.
Talán azt hitte nem
jövök? Végül is igaza lehetett. Ha nem jelent volna meg a hátam
mögött, akkor csengettem volna? Lett volna hozzá bátorságom? Le
tudtam volna győzni a szégyent, amit éreztem? Ő nem ezt
érdemelné... nem így kellene valakivel lennie, mint, ahogy velem
volt.
- Ne gondold túl a
dolgokat, Baek – suttogta nyakamba, mire megremegtem.
- Én... - nyögtem
szétesve, ahogy másik keze is becsúszott pólóm alá. - nem tudok
ésszerű lenni... - nyögtem miközben vállára ejtettem fejem.
Lehunyt szemmel élveztem minden érintését.
- Nem is kell...
Újabb csókot
kaptam, minek hála tényleg minden normális gondolatom megszűnt.
Agyam alfába állt és csak a legfontosabb információkat dolgozta
fel. Chanyeol jelenléte, Chanyeol érintése, Chanyeol létezése...
semmi más nem maradt a fejemben. Chanyeol mindenhol... abban a
pillanatban csak ő létezett nekem, és ezt tökéletesen elégnek
éreztem.
Gyengéd érintésre
ébredtem, mire laposakat kezdtem pislogni. Szemeim sehogy sem
akartak kinyílni, így nekiálltam alaposan megdörzsölni őket.
Percekig kínoztam magam, mire hajlandóak voltak pár milliméternél
is nagyobb résen szemlélni a világot. Elsőnek a nem megszokott
szoba tűnt fel, utána realizálódott bennem az ébredésem oka.
Oldalra fordítottam fejem, és egy lehunyt szemű Chanyeolt láttam,
akinek keze ütemesen simogatta oldalam.
Nagyot nyújtóztam,
mire végül ő is feladta a meditálást és kinyitotta szemeit.
Álmosan csillogtak, mégis úgy éreztem egy pillanatot sem aludt.
- Miért? -
kérdeztem hosszú csend után. Próbáltam kutatni tekintetében, de
olyan ismeretlen érzések voltak benne, amiket nem tudtam
megfejteni.
Boldognak tűnt,
nyugodtnak, olyan... valamilyennek. Semmi negatívat nem láttam
bennük, ami szokatlan volt számomra. Hiába imádtam Jongint, őt
sosem láttam ilyennek, ő egy pillanatra se tudta hátrahagyni
múltját.
- Mi miért? -
kérdezett vissza. Nem engedett el, én pedig akaratlanul csúsztam
egy kicsit közelebb.
- Miért hagyod,
hogy ez történjen. Kettőnk közül mostanában te rendelkezel a
több ésszel akkor...?
- Akkor? Nekem
kellene nemet mondanom? - bólogatok. - És ha én nem akarok nemet
mondani? - nézett rám kíváncsian.
- Miért nem?
- Azért amiért
akkor azt mondtam segítenék felejteni, azért amiért amikor
megjelentél és visszacsókoltam, azért amiért ma örültem, hogy
ott álltál az ajtóban.
- Miért? -
kérdeztem makacsul.
- És te miért? -
fordította vissza a kérdést. Tanácstalanul bámultam arcát. A
kérdésre választ nem kaptam, de rájöttem, milyen jól néz ki a
szája ennyi csók után. Szinte könyörgött néhány pusziért de
türtőztettem magam. Mi most beszélgettünk. Vagy mi a fene. Nem
éreztem túl kommunikatívnak magam.
- Nem tudom... -
nyögtem végül a haszontalan választ, de nem lett dühös. Én a
helyébe elküldtem volna magam a fenébe egy ilyen után. Én
kérdezgetek, de egy választ se tudok adni.
- Majd elmondom ha
rájöttél a miértedre – hajolt közelebb és alig érezhető
csókot nyomott számra. Aztán orromra, szemhéjamra, homlokomra,
fülemre, én pedig előre remegtem minden érintéséért.
Valamikor
visszaaludtam elmémbe égetve a tudatod, hogy Chanyeol mellettem
fekszik, átölel és néha random puszit nyom arcomra. Nem alhattam
mélyen, mert minden rezdülését éreztem és pontosan tudtam mikor
mit csinált. Így eshetett meg, hogy mikor mocorogni kezdett
hátráltatása érdekében felé fordultam és hozzá bújtam.
Hangosan engedte szabadjára sóhaját, ami homlokomat melengette, de
nem csinált semmit amivel elüldözhetett volna. Helyezkedett
kicsit, aztán átölelt és mély egyenletes levegővételek
közepette hagyott pihenni.
Már percek óta
éber voltam, tekintetem csupasz mellkasára irányítottam, és csak
üresen pislogtam. Természetesnek tűnt itt lenni, átölelni.
Légzéséből tudtam, hogy nem alszik, de nem is bántam.
- Ap... - elakadtam
és megfeszültem. én... majdnem elmondtam neki, hogy mi történt
velem.
- Baek? - pillantott
le rám, mire elhúzódtam és felültem.
- Semmi – ráztam
a fejem gyorsan, zavartan.
Lassan ő is
feltápászkodott haja mindenhogy állt, csak sehogy sem, amitől
mosolyoghatnékom támadt. Még rémlett milyen volt beletúrni
miközben...
-Kérsz valamit
enni? - nyújtózott nagyot, mire végigmértem testét és elakadt a
szavam. Imádtam nézni.
- Ugye nem akarsz
palacsintát csinálni? - nyögtem visszadőlve mire fintort vágott.
- Nem. Nincs itthon
tojás.
Nehezen kecmeregtünk
ki az ágyból és basszus vörös fejjel szedtem össze szerteszét
heverő ruháimat. Rajta nem látszott a zavarnak semmi nyoma, ami
pokolian dühített. Hamarabb összekapta magát és ki is ment így
végre én is hajlandó voltam felöltözni és ledobni a takarót
vissza az ágyra. Hajamat igazgatva léptem ki a nappaliba és most
először néztem igazán körbe. Ciki nem ciki első alkalommal
aggódtam Jonginért utána pedig meglehetősen más elfoglaltságaink
voltak. A tv felé – jobban mondva a szekrény felé, ahol volt –
vettem az irányt, és rengeteg fényképpel találtam szembe magam.
Egy csomó azzal a
társasággal, akikkel elsőnek láttam, még több Kyungsooval.
Aztán a családjával is láttam néhányat, meg egy csomó
idegennel. Ami viszont igazán megfogott az a három darab kép, amin
én is szerepeltem. Az egyik a hetedik szülinapomon készült.
Hyung anya nyakába
csimpaszkodott, mi Chanyeollal pedig apa ölében vigyorogtunk
cinkosan a kamerába, miközben valamit mindketten szorongattunk.
Valami plüss volt, amit tőle kaptam, mondván mi is olyanok vagyunk
mint ők. Azt hiszem tépőzár volt a mancsaikon, ami a
ragaszkodásukat jelképezte...
A másodikon Dara
Noona is rajta volt, hárman ültünk a lány szobájába. Épp
hajamat birizgálta, amit annyira szerettem. Itt is a kamerába
vigyorogtunk. Chanyeol nagy elálló füleit pedig kiemelte az épp
jelentkező baseball sapka imádata.
A harmadik képen
csak mi voltunk. Én a kamerába nevettem valamitől vörös volt az
arcom, Chanyeol pedig engem bámult. Sokszor volt, hogy éreztem
magamon tekintetét, mire mindig azt hittem van valami az arcomon.
Mikor rákérdeztem csak teli szájjal elvigyorodott és megrázta
fejét, majd tovább bámult.
Valami utálatos
ruha volt rajtam, talán az általános iskolai egyenruhám, amit
gyűlöltem. Olyannak éreztem magam benne, mint egy kirakati majom.
Chanyeol is olyat viselt, mégis más volt. Az övé ízléses volt
és elegáns. Látszott rajtunk, hogy mások voltunk.
Most tűnt csak
szembe igazán, hogy régen mennyire mások voltunk. Persze
emlékeztem a körülményekre, de sosem érdekelt különösebben.
Ha vidáman újságolta az új játékát, akkor kipróbáltam vele,
de nem éreztem irigységet vagy bármi ilyesmit. Nekem nem kellett
sose semmi, hogy akár órákra elfoglaljam magam.
Végigpillantok a
Mókusképűvel közös képein. Nagyjából felfedezem a
növekedésüket és változásukat. Láttam a nagy szemű változását
a képein, és észrevettem valamit, amit nem akartam. A tekintete
olyan volt, mint Jonginé.
Jongin
Mivel nem volt jobb
dolgom felajánlottam Sehunnak, hogy hazadobom. Elfogadta, így
visszasétáltunk a lakáshoz, hogy összeszedjük a kocsimat.
Nyomott hangulata visszatért, és kedvetlenül dobta be hátra a
táskáját.
Meg akartam
kérdezni, hogy komolyan gondolta-e azt amit mondott, hogy végleg
vége Luhannal de nem volt bátorságom felhozni a témát. Amúgy
sem volt hozzá semmi közöm, hisz messze nem voltunk olyan jóban.
- Amúgy te tényleg
nem vagy együtt Baekhyunnal? - szólalt meg mikor már beindítottam
a kocsit.
- Tényleg nem. Baek
a legjobb barátom. Sose történt köztünk semmi.
- Csók se? - nézett
rám furán.
- Nem – ráztam
meg kicsit a fejem.
- Pedig kajak
olyanok voltatok, mint valami baszó pajtások.
- Sokan félreértenek
minket, pedig sosem léptük át a határt.
- A határt?
- Tudod a barátság
és a barátság extrákkal.
- Ja...
Az út többi része
nagyjából némaságban telt, Sehun teljesen magába fordult és
csak bámult ki az ablakon. Kedvtelenül köszönt el és szállt ki
egy szép külvárosi családi háznál, majd lépett be a szépen
rendezett kis első kertbe. Még intett egyet, aztán én tovább is
álltam.
Gondolkodtam, hogy
mit csinálhatnék de semmi nem jutott eszembe, így csak városi
tempóban kocsikázgattam mindenfele.
Délután kettő
körül csörgött a telefonom, mire alaposan szívrohamot kaptam.
Nem a megszokott csengőhang jelzett, ami azt jelentette, hogy nem
Baek keresett. Helyette Soo képe villant fel a telefonom
képernyőjén. Gyorsan fülembe dugtam a fülhallgatót és
csatlakoztattam telefonomhoz is, hogy tudjak vele kommunikálni.
- Szia – köszöntem
kissé bizonytalanul. Elég rég beszéltünk.
- Ráérsz? -
kérdezte fáradt hangon, mire összevontam szemöldököm.
- Történt valami?
- hiába próbáltam kihallatszott az aggodalom hangomból.
- Majd személyesen,
jó?
- Hol vagy?
- Egy óra múlva
már otthon. A reptéren vagyok hívok ta...
- Kimegyek eléd –
vágtam szavába. - Egy negyed óra és ott vagyok, jó?
- De... - elakadt
majd nagyot sóhajtott. - Rendben.
- Sietek Soo –
mosolyodtam el, és bontottam a vonalat.
Tényleg nem kellett
sok idő, hogy odaérjek, mert valamiért alapból erre húzott a
szívem. Érdekes pedig még sosem repültem. Hamar odataláltam bár
a bejutással bajlódtam, és fogalmam sem volt egy idő után, hogy
merre kell mennem, vagy hol voltam.
Hát maradt az, hogy
hívtam Soot.
- Igen?
- Itt vagyok a...
valahol... - adtam neki értelmes magyarázatot. Aprót nevetett majd
elhalt hangja.
- Valami konkrétum
Jongin?
Alaposan körbenéztem
és kiszúrtam egy igencsak érdekes szobrot, amit el is magyaráztam
neki. Azt mondta tudja, hogy az hol van és mindjárt ott lesz. Sas
szemekkel pásztáztam a tömeget, és nem tettem le a telefont.
Tényleg két perc kellett és feltűnt. Egy közepes utazótáskát
húzott maga után, úgy nézelődött.
Lehet tilos volt
elhagyni a kocsit, de én kiszálltam és eszeveszett csápolásba
kezdtem, miközben mondtam neki, hogy forduljon meg. Így sikerült
egy viharos elköszönés után megint találkoznunk.
Mosolyogva indult
felém, és óvatosan megölelt mikor hozzám ért.
Szó nélkül
pakolta be bőröndjét a hátsó ülésre és huppant be a kocsiba.
Nekem kellett pár pillanat míg reagálni tudtam otthonos,
természetes mozgására. Ám arra nem számítottam, hogy, amint
becsukom az ajtót hozzám simul és megcsókol. Annyira meglepődtem,
hogy pár pillanatig nem is viszonoztam, de miután sikerült
felfognom mi történt rögtön ugyanolyan heves lettem mint ő.
Percekig faltuk
egymás ajkait nyilvánosan egy kocsiban, de annyira nem tudott
érdekelni...
Kifulladva váltunk
el egymástól, majd mintha mi sem történt volna, lihegve hátra
dőlt. Én csak pislogni tudtam és tágra nyílt szemekkel bámulni.
Aztán felemelte kezét... amin nem volt ott a gyűrű.
- Soo? - nyögtem
döbbenten. Felém nézett és rám mosolygott.
- Elmondtam a
szüleimnek.
- De hát... -
elakadtam. Nem tudtam megszólalni, de még csak gondolkodni sem
igazán.
- Csak vigyél haza
és bizonyítsd be, hogy megérte.
Megérte?
- Mi történt? -
kaptam végre észbe, de ő csak megrázta a fejét. - Baj van?
- Csak menjünk
haza, jó? Majd... - sóhajtott és lehunyta szemét.
Bámultam pár
pillanatig, végül szó nélkül indítottam, hogy teljesítsem
kérését.
Az úton meg se
szólalt.... Komolyan vagy mindenki azt hiszi, hogy csendbe kell
lenni miközben vezetek, vagy ennyire rossz társaság vagyok...
- Baekhyun? -
kérdezte már a parkolóban.
- Nincs otthon ha
erre vagy kíváncsi.
- Felmehetek? - csak
bólintottam. Nem tudtam pontosan mi történt vele.
Az oké volt, hogy
elmondta szüleinek de hogyan reagáltak rá? És pontosan mit
mondott? Hogy találkozott velem? Vagy nem akarja az esküvőt? Velem
akar lenni? Mit?
Nem is ment a saját
lakásához bőröndöstől jött fel hozzám.
- Szóval? Kérdeztem
mikor becsukódott mögöttem az ajtót.
- Türelmetlen
vagy... - sóhajtott.
- Csodálkozol? -
Háborodtam fel akaratlanul.
- Az utolsó
találkozás után azt hittem nem érdekellek... - vágta oda
csípősen mire zavarba jöttem.
- Én... én csak...
- Mindegy. Nem azért
jöttem mert veszekedni akarok veled. Kimehetünk? - pillantott a
kert felé mire bólintottam.
Csendben
helyezkedett el a hintaágyba én meg mellé huppantam, mire ringani
kezdtünk. Egy óvatlan mozdulattal ölébe húzott, én pedig
kényelmesen elhelyezkedtem fejemet combján pihentetve.
- Szerinted mi
lehetünk olyanok, mint évekkel ezelőtt?
- Akkor gyerekek
voltunk – ellenkeztem.
- Ha akkor együtt
maradunk, még most is együtt lennénk?
- Nem tudom... én...
én még mindig szeretlek szóval... - motyogtam. Vallomásomra végre
kaptam egy boldog mosolyt. Szeme felcsillant, de valami borús
ragyogás még mindig volt benne.
- Ezeket kérdezte
anya...
- Miért?
- Mert azt akartad,
hogy álljak ki érted, és mert bűntudatom volt, mert te már
évekkel ezelőtt felnőttebb voltál, mint én. Te tizennégy éves
fejjel kiálltál értem, én pedig csak most jutottam el idáig.
Sajnálom.
- Én nem ezt
akartam... - suttogtam. Nem akartam, hogy ténylegesen összevesszen
a szüleivel. Én csak annyit akartam, hogy velem legyen, hogy ne
legyen az a nyamvadt gyűrű.
- Anyám egész jól
fogadta... mintha sejtette volna, hogy ha nem te akkor egy másik
srác. Apa... ő... ennyire nem tudta elfogadni.
- Mi történt? -
néztem arcát, ahogy a semmibe bámult. Ujjai tincseim közé
furakodtak, és gyengéden birizgálta őket.
- Azt mondta, hogy
undorító, és hogy felelőtlen vagyok, nem gondolok rájuk.
Közölte, hogy nem fogadja el és az eljegyzéssel jött.
Visszaadtam a gyűrűt és megmondtam, sosem fogom elvenni azt a
lányt. Azt hiszem akkor jött rá, hogy komolyan gondoltam. Szó
nélkül elment, anya meg utána, én pedig visszajöttem.
- Sajnálom... -
suttogtam, még mindig őt figyelve mire rám mosolygott.
- Én is. De itt
vagy.
Akaratlanul is
elmosolyodtam.
- Én végig itt
voltam.
- Tudom. Sajnálom,
hogy eddig tartott...
- Talán nem is baj.
Lehet akkor még túl fiatalok voltunk...
- Szerinted akkor
már szakítottunk volna? - nézett le rám.
- Nem tudom. Csak
annyit tudok, hogy örülök, hogy itt vagy végre.
- Én is.
Felszerencsétlenkedtem
magam ülésbe, mire majdnem levágódtam a hintaágyból de megérte.
Végre sikerült ellopnom tőle úgy egy csókot, hogy együtt
voltunk. Teljesen belefeledkeztünk de egy milliméterrel sem léptük
át a határt. Csak csókoltuk egymást, és olyan boldogságot
éreztem, amit már évek óta nem.
- Már nem
gondolhatod meg magad – suttogtam ajkaira csukott szemmel.
- Te se, mert nem
szabadulsz tőlem.
- Nem is szándékozom
– nevettem el magam és visszahajoltam hozzá.
Semmittevéssel
töltöttük a napot, néha csókcsatával tarkítva, apróságokról
beszélgetve. Rengetegszer tapogattam végig kezét, mindig megörülve
a gyűrű hiányának, amit nem tudtam elrejteni, bár nem is
akartam. Olyannak éreztem mindent mint régen, bár valami
hiányzott. Úgy tűnt végre egyikünknek sem kellett titkolni, hogy
együtt voltunk.
Estefelé szakadt
meg idilli kis világunk, mikor meghallottam egy puffanást és Baek
kellemes hangján a szokott cifra káromkodást.
Felpattantam és
vigyorogva húztam magammal Soot, aki nem volt annyira lelkes. Baek a
folyosón ült lábát dörzsölve szemével a bőröndöt gyilkolva.
- Mi a büdös pi...
- megakadt morgásában, ahogy észrevett minket. - Nem tudtátok
volna legalább nem az út közepén hagyni? - nyavalygott, mire a
képébe röhögtem.
- Béna vagy Hyung –
engedtem el Soo kezét, és felhúztam azt a szerencsétlent.
- Tudod milyen
kemény a kereke? A földről már ne is beszéljünk! - háborgott.
- Szia – vette végül figyelembe Soot, aki csak bizonytalanul
intett. - az a kurva kerék... - nézegette a táskát, aztán valami
villant a szemében. - Miért van ez itt?
- Sooé – mondtam,
mire kihunyt a fény és értetlenül pislogott ránk. - Amerikába
volt... - még mindig értetlen. - Mi... - elakadtam mert olyan nehéz
volt már elhinni is, hogy kibékültünk, nem hogy elmondani.
Ellenben Baek nem
várt magyarázatot Soohoz sétált és már emelte a kezét, hogy
bemosson neki. És nem állt meg! Tényleg megütötte.
- Ha valaha még
egyszer, csak egyetlenegyszer megbántod esküszöm kifilézlek
feldarabollak és cápakaját csinálok belőled, hogy sose
találjanak meg – Soo csak az orrát fogta, bár sejtettem nem
lehetett baja, mert Baek nem tudott akkorát ütni. - Amúgy bocs, és
örülök, hogy összejöttetek – mosolygott rá. - De... - itt
félbehagyta a mondatot és szobájába masírozott.
- Aú... - nyögte
mikor elengedte nóziját. Picit piros volt, de egyszerűen nem
tudtam komolyan venni, csak visszanyelni nevetésem.
- Nagyon fáj? -
simogattam meg arcát mire elmosolyodott.
- Nem. Nem ütött
olyan nagyot.
- Hallottam! -
kiabált még ki Baek a szobából, mire feladtam és nevetni
kezdtem.
Örülök,hogy Kai és D:O kibékültek,ők a kedvenc párosom a bandából.Az biztos, hogy minden részt elolvasok majd.
VálaszTörlésKöszönöm szépen a bizalmat, örülök, hogy tetszett :) A Kaisoo párost pedig nem csodálom, igazán aranyosak :)
TörlésAljas módon becsaptál, de tudtam ám, hogy kész átverés az egész, és te nem vagy gonosz. Igazság szerint már a szerkesztett képből is látszik, hogy egyelőe - ki tudja meddig- happines delight uralkodik Baekhyun és Jongin kapcsolatában is.
VálaszTörlésIgazából nem tudok mit mondani, de valóban elgondolkoztató volt Baekhyun kérdés-sorozata, hogyha Chanyeol nem lett volna az ajtóban, akkor képes lett volna megnyomni a csengőt. De szerencsére ott volt hahahaahahaha. Egyébként nem így képzeltem el, de abszolút pozitívan csalódtam, és végre Chanyeol is Chanyeol volt, és imádtam, hogy random csókokat váltottak egymással. Meg amikor Baekhyun azt mondja, hogy "újabb csókot kapott". Olyan aranyosak. Mi mindannyian tudjuk Chanyeol miértjét, de Baekhyun komolyan egy ekkora érzelmi analfabéta?:D A válaszra már akkor rá kellett volna jönnie, amikor azon a helyen felajánlotta neki Chanyeol a segítségét. De tudom én, hogy ez így szokott lenni, csak hát olyan frusztráló, hogy ott a válasz az orra előtt, és konkrétan tapógatózik a sötétben. És amikor majdnem elárulta neki az apját... Csak nem újra bízni kezdett benne?
Kaisooék... Hát nem tudom, aranyosak voltak. Nem igazán tudok mit hozzájuk fűzni, egyébként sokkal negatívabban álltam hozzájuk, ahhoz képest még örülök is, hogy boldogok együtt. Valamiért úgy érzem, hogy nekik még sok kérdésre választ kell találniuk, csak jelen pillanatban nem akarják elrontani ezt az idilli állapotot. Tetszik, hogy nem lépik át a határt. És Baekhyun...:D Egyem meg, tényleg nem nézek ki belőle erősebb ütést. Bár Kyungsoo is egy porcelánbaba, biztos fájt neki. De a vége olyan felszabadító volt, végre jöhet egy kis boldogság a sok feszültség után. Király vagy!
Várom a folytatást ;;
Átvertelek volna? Nem tudom mire gondolsz^^"
TörlésNem tehetek róla, romantikus lélek vagyok és szenvedtek már szegények épp eleget - az én véleményen szerint legalábbis.
Hát sosem derül ki, hogy megnyomta-e volna a csengőt. Szerintem nem >< Félt volna tőle.
Mit képzeltél? Most már komolyan tudni akarom >< de te sose emlékszel semmire :'(
Chanyeol nem lesz már többet ilyen kis mimóza, szerintem határozottan fejlődött. Ah annyira örülök, hogy tetszik, amit alkot az a két szerencsétlen, és aranyosnak találod őket ^^
Igen Baek komolyan ekkora érzelmi analfabéta. xD Lesz még nagyobb is, ne aggódj >< és igen, egy egészen picikét elvette az eszét Chanyeol és bizalmat ébresztett benne. Haladnak ők xD
A Kaisoo páros lassan a végéhez ér, már ami a történetüket illeti, ők olyan együtt vannak és jól elvannak és megvannak és ennyi >< Nekik már nem tervezek világvége akciókat, ők túl cukik, hogy szétmenjenek *.*
Ahhoz képest pedig, hogy hidegen hagynak téged, happyzmus, hogy örülsz nekik xD
Szegény Baek, így lenézed szerencsétlent? Bár aztán igazad van xD Olyan kis cuki, hogy jó azt hinni, hogy ilyen kis ártalmatlan xD
Köszönöm, hogy írtál <3 <3 <3