A múlt képei, a jelen rémei? - 18. fejezet

Baekhyun

A mélygarázsban ültem a volán mögött, mikor megláttam Chanyeolt. Szatyrokat cipelt, miközben próbált valakivel telefonon beszélni. Elmosolyodtam langaléta szerencsétlenkedésén, ahogy próbálta vállával tartani a telefont, lábban kinyitni az ajtót és nem elejteni semmit.

Szenvedett majd másfél percet, mire nekem már fülig ért a szám, de nem siettem segítségére. Sokkal jobban éreztem magam a titkos kukkoló szerepében. Aztán becsapódott az ajtó mögötte és elhalt minden hang. Néma lett minden.

Rossz volt.

Ültem még pár percet, aztán egyszer csak kipattantam a kocsiból. Szinte futottam az ajtóhoz, ahogy az ismeretlen elhatározás lökdösött türelmetlenül előre. Azt hiszem a hetediken volt a lakása a Mókusképűjével egyetemben. Nem tévedtem. Épp akkor csukódott az ajtó mikor kiszálltam a liftből.

Megtorpantam.

Mit akarok én itt? Miért jöttem hozzá? Mi jár a fejemben? Miért?

Kérdések voltak, a válaszok ellenben eltűntek, mint szürke szamár a ködben.

A lábam magamtól mozdult. A kezem úgy szintén. A szívem kiugrott abban a pillanatban, mikor elfordult a kilincs. Kitágult szemekkel meredtem rá egy pillanatig. Csak egy pillanat volt.

Utána nekisimultam, átkaroltam a nyakát, és lehúztam magamhoz. Az első csókot nem viszonozta. Döbbent volt. Merev, mint egy szobor. A másodiknál már éreztem, hogy megmozdult, de reakciója nem volt igazán. A harmadiknál ellökött, és szuszogva meredt rám.

- Baek...?

- Azt kérdezted a klubban mi lenne ha te segítenél. Hát segíts! - meredtem rá könyörgőn.

Harcot vívott magában. Elképedve bámult kisi ideig, aztán lassan elvörösödött. Nehezebben vette a levegőt.

Nem vártam tovább válaszára. Laza pulcsijánál magamhoz rántottam és ismét megcsókoltam. Pár másodpercig nem reagált.

Aztán életemben először megtapasztaltam milyen csókolózni Park Chanyeollal.

Azt hittem bizonytalan lesz, de kis idő múlva én simultam a fal és közé. Egyik keze derekamat szorította másikkal a falnak támasztotta magát, hogy ne lapítson ki. Én nyakába csimpaszkodtam néha hajába túrva, és közelebb erőszakolva magamhoz.

Elakadt a lélegzetem mikor megéreztem nyelvét végigfutni alsó ajkamon. Vadabbul tapadtam rá, megtéptem haját. Felnyögött. Én pedig kezdtem mocskosul élvezni minden pillanatát az eseményeknek.

Minden kiröppent fejemből, csak Chnyeol maradt. A csókja, az érintése, a teste, a közelsége. Közelebb akartam tudni magamhoz. Úgy tűnt ő is így volt velem, mert valamerre terelni kezdett. A szobája volt a cél, de félvakon neki se ment könnyen az irányítás, én pedig egy pillanat szabadságot sem akartam neki hagyni. Alig vánszoroghattunk két métert mikor fogta magát, és felemelt. Megijedtem, elszakadtam tőle, de ő rögtön szám után kapott. Szorosan csimpaszkodtam nyakába, lábaimmal is átkaroltam, míg ő fenekem alatt kulcsolta össze kezeit.

Furcsa volt nem érezni a talajt és haladni, de egy pillanatig sem féltem. Valamiért bíztam benne, ez pedig cselekvésre késztetett. Hiánba nem jutottunk el még céljáig, vetkőztetni kezdtem. Lehúztam válláról a pulcsit, és szája helyett nyakába csókoltam. Meglepte a váltás, mert megbotlott a küszöbbe.

Remélten kaptam rá a tekintetem és szemeztem vele. Aztán akaratlanul mosolyra húzódott a szám, ami ragályosnak bizonyult. Ott vigyorogtam a kezébe, mint valami majom, de ő sem tűnt épeszűbbnek nálam.

Lassan hajoltam vissza ajkaira, és kóstolgattam az eddigieknél gyengédebben. Ő pedig viszonozta. Mosolya lassan elhagyta száját és játékunk teljes komolyságba fordult.

Amint fenekem alatt megéreztem az ágyat lerángattam róla pulcsiját és pólója alját is megragadtam. Nem ellenkezett rám hagyta az irányítást.

Hagyta, hogy magam alá teperjem, hogy elnyúljak rajta, hogy kedvem szerint érjek testéhez.

Végigcsókoltam arcát, nyakát, csálé elálló füleit, ő pedig közben csak csípőmet szorongatva húzott magához, miközben kínlódott sóhajaival.

Hosszú csókot nyomtam szájára, teljesen belefeledkeztem, kezeim közben néha köröm csikarva értek mellkasához. Még mindig nem vette el tőlem az irányító szerepét, mintha tudta volna, hogy erre van szükségem.

Pozíciót váltottam, számmal mellkasát fedeztem fel, elégedetten kifigyelve érzékeny pontjait. Kezem egyre lejjebb tévedt, farmerján keresztül érintettem meg mire felnyögött. Elégedetten kaptam rá a tekintetem, és le se tudtam volna törölni a vigyort arcomról. Vagyis azt hittem...

a következő pillanatban alatta találtam magam... póló nélkül. Megzavarodtam pár másodpercre végül ráhagytam a dolgot. Úgy sem kellett nekem az a póló egy ideig...

Nem gondoltam volna de élveztem a csókjait, az érintéseit, szinte sóvárogtam értük... nem rémített meg vagy okozott kellemetlen érzést, mikor nadrágom gyengéd érintések közepette eltűnt rólam. Vagy mikor fogai közé vette mellbimbóm.

A testem szinte sikított Chanyeol érintéseiért, és rég éreztem akkora vágyat, mint a kezei közt.

Egészen különleges érzés volt lefeküdni vele. Teljesen más mint eddigi kapcsolataim, még azoknál is különlegesebb volt, amiket élveztem. Felejteni akartam, kikapcsolni, de valami egészen mást kaptam. Gondoltaim elillantak, józan eszem úgy elbújt, hogy kételkedtem valaha is létezett-e.

Chanyeol bennem furcsa volt.

A szemembe nézett az első lökésnél, megcsókolt a másodiknál, és szorította kezem a sokadiknál. Hiába voltam én alul, egy másodpercig sem éreztem magam kevesebbnek nála. Nedves homloka, izzadt hajtincseimhez tapadt, mikor már alig bírta tartani magát, de mégsem engedett.

Úgy mentem el, hogy Chanyeollal egymás elől kapkodtuk a levegőt, hogy utána szinte belefulladhassunk a csókunkba.

Zavarban éreztem magam. Ahogy csillapodott légzésem, úgy szivárogtak vissza gondolataim. Vörösödött fejem, és féltem szembenézni gyerekkori barátommal.

Mit tettem? Helyes volt? Én... kihasználtam őt...

Féltem szemébe nézni, így rettegtem mikor államhoz ért, hogy maga felé fordítsa. Kérdéseket vártám, ám csókot kaptam. Mélyet, gyengédet... érzelmeset?

Hagytam a fenébe minden józan észhez kapcsolódó dolgot, és csak rá koncentráltam. Hamar visszakerültem abba tökéletes világba, amit teremtett nekem, és úgy éreztem nem akarok onnan még kiszabadulni.

Együtt zuhanyoztunk, csókolóztunk, újra és újra felfedezve a másik testét fáradhatatlanul. Olyan dolgokat tapasztaltam meg azt hiszem, amikben nem hittem.

Eszembe se jutott a holnap, vagy az ébredés pillanata, amikor ki leszek ebből a világból szakítva. Fogalmam sem volt mikor támadtam le őt, meddig hajtottuk egymást a másik felé. Valamikor felájultan hagytam magam álomba merülni félig mellkasán feküdve.

A kölcsönkapott boxer ismét nagy volt rám, de Chanyeol csupasz mellkasának érintése teljesen elfeledtette velem az ilyen kis problémákat.

Még rémlett félálomba, ahogy lusta csókokat nyomtam elérhető testfelületére, aztán már csak a gyengéd simogatás maradt meg tudatomban, végül minden megszűnt.

Reggel eszeveszett telefoncsörgésre ébredtem. Valakin. Chanyeolon. Visszafúrtam fejem a mellkasa és a paplan közé, amit még fejemre is húztam, hogy halkabb legyen az a nyomoronc készülék.

A hívó lelkes volt. A harmadik kicsörgésnél elvesztettem türelmem és ledobtam a takarót. Félmeztelenül álltam neki keresni azt a rohadt telefont, végig magamon érezve Chanyeol vidám tekintetét. Miközben szétszórt ruháim zsebét vizsgálgattam megnéztem az időt. Hajnali hat...

 KI A FRANC NEM HAGY BÉKÉN HAJNALI HATKOR?!

Igazából tudtam a választ, épp ezért volt bennem annyi, hogy mikor megtaláltam a telefont, felvettem, és nem vágtam a falhoz.

- Hyung! - hallottam Jongin éber hangját. - Minden oké?

- Hm... - morogtam és megdörzsöltem szemeim.

- Te hol... várj! - Kiáltott döbbenten. - Itt a kocsid, de nem voltál a lakásban...

- Okos meglátás... - poénkodtam még mindig csipáimat dörzsölgetve.

- De... te... Várj! Te lefeküdtél valakivel! - nem tudtam hol volt pontosan de hallottam a háttérzajt így tudtam emberek veszik körül. Ciki neki. - Basszus! - suttogott kétségbeesetten – mindenki engem néz!

- Így jártál...

- Ne már Hyung! Kivel? Mikor? Hogy?

- Ya! - vesztettem el a türelmem. - Bökd már ki mit akarsz, mert álmos vagyok....

- Rémisztő... - hallottam két helyről, mire eszembe jutott Chanyeol. Felé fordultam. Laposan pislogott rám az ágyból.

- Igazából semmi csak... - puff.

Jongin megszívta. Bűntudat nélkül nyomtam rá a telefont. Visszavánszorogtam az ágyhoz, végig Chanyeol szemeibe mélyedve.

Gondoltam beszélnünk kellene, el kellene mondanom, hogy a mostani egy egyszeri alkalom volt.

Az volt? - hallottam fejemben a kérdést.

Rávágtam volna, hogy igen, de... nem voltam biztos benne.

Fáradt voltam gondolkodni, nem is akartam. Vissza akartam bújni az ágyba és aludni még. Sokat. Jó sokat.

Chanyeol nem kérdezett semmit, mikor mellé feküdtem, és sunyi módon osontam egyre közelebb hozzá. Mosolyogva nézett szemembe, sóhajtott egyet, és megszüntette köztünk a távolságot.

Csókot kaptam, bizsergetőt, gyengédet, rövidet, utána átölelt fejem nyakához simult hajam birizgálta fülét. Szuszogásom csiklandozta nyakát, de nem szólt semmit. Pedig tudtam, hogy csikis a nyaka.

Fejem elfordítottam, így orrom a párnához volt közelebb én pedig jobban neki tudtam simulni. Kezem átvetettem hátán, és nyakánál kötött ki. Ujjaim akaratlanul kutakodtak tincsei között.

A békés semmittevés közepette pedig lassan álomba merültem. Igazán szép álomba...

Jongin

Vasárnap este miközben a tévét bámultam, a kupi közepéről megszólalt a csengő. Meglepetten kapta arra a fejem, és még jobban ledöbbentem mikor egy nyúzott Sehunnal találtam szembe magam.

- Hát te meg? - mértem végig alaposan. Szeme fáradtan csillogott haja kócos volt a sok beletúrástól. Szarul nézett ki.

- Lóghatok itt? - lépett be igazából engedély nélkül, de semmi vész...

- Minden oké?

- Úgy nézek ki? Összevesztünk Luhannal – huppant le a konyhaasztalhoz. - van itthon valami piád?

- Nézz körbe a dobozokba – böktem ajándékos ládikáinkra. Gondoltam Baekhyun se bánta volna némely hiányát... úgy se veszi észre, csak ragaszkodik.

Sehun felállt, majd levágta magát a dobozokhoz.

- Ez bebasz... import francia bor. Magyar házi pálinka? - nézett felém mire megvontam a vállam. - akkor ezt eltulajdonítom – kapta fel az egyszerű üveget.

Kedves voltam elővettem neki egy feles poharat, majd mellé telepedtem a gyümölcslevemmel. Végül is mindkettő gyümölcs volt, így nem lehetett egy rossz szava se. Emelett az utolsó, amire vágytam a közeljövőben az az alkohol volt. Nem nyavalygott az egyedül ivás miatt, rögtön két pohárral lehúzott. Egy fintort se vágott csak töltötte a következőt.

- Tudod... az én szüleim tudják, hogy meleg vagyok, és el is fogadták. Luhanról is tudnak. Be akartam őt mutatni, erre kiverte a hisztit – kezdett mesélni kérdés nélkül, bár nem zavart. Érdekelt mi miatt kapott össze az elválaszthatatlan páros. - Felhúzta magát azon, hogy egyáltalán tudnak róla. Olyanokkal jött, hogy hogy képzeltem, hogy elmondom meg, hogy mit hiszek az életről, azt hogy mindig elfogadnak majd, meg hogy mit tudom én...

Nem említettem meg neki a hogy szó túlzott használatát, gondolom pont leszarta a szóismétlését.

- Rólad tudják?

- Tudják -bólintottam. - ki is tagadtak...

- Tényleg ennyire rossz melegnek lenni? LE kellene tagadnom Luhant, úgy, mint ő engem? Mindig azt kellene mondanom, hogy nem jön be senki, és elviselni, hogy lányokat ajánlgasson a rokonság? Luhan még csak annyit sem közölt szüleivel, hogy van valakije, nem még, hogy fiúja...

Elkeseredettnek tűnt, amit teljesen megértettem. Mikor összejöttünk Kyungsooval alig vártam, hogy elmondhassam valakinek, de végül titokban kellett tartanunk. Akkoriban sokat gondolkodtam, hogy a szerelem bűn-e de mindig arra jutottam, hogy ami ennyire jó az nem lehet rossz.

- És ha egyszerűen még vársz ezzel? - kérdeztem bizonytalanul.

- Én benne lennék, de ő kirakott azzal, hogy gondolkodnia kell. De basszus egész életünkben nem titkolhatjuk a dolgot!

Aznap este az alkoholmámoros Sehun a kanapénkon durmolt, összeráncolt szemöldökkel apró rángásokkal. Igazán sajnáltam a srácot, mert sütött róla, hogy teljesen bele volt bolondulva Luhanba. Volt valami a hangjában, ami miatt le se tagadhatta volna az érzéseit.

Délelőtt elcammogott kicsit másnaposan, és hírét se láttam utána.

Kedd este már dolgozni mentem, ám az út közben még mindig a szomszédaink jártak fejemben. Igazából hasonlított a helyzetünk Sehunnal. Persze alapjáraton teljesen más volt de akkor is volt benne néhány közös vonás.

Kicsit bűntudatom volt döntésem miatt, miszerint akkor adok majd fel valamit ha Soo is megteszi értem. Pedig én sem akartam nagy dobra verni kapcsolatunkat, mert nem láttam értelmét. Csak vele akartam lenni, megölelni, megcsókolni, szeretni. Nem akartam az után szájába mászkálni, vagy nyílt színen letaperolni, semmi esetre sem vágytam a döbbent, undorodó tekintetekre, megszólásokra. Csak vele akartam lenni, az sem zavart volna ha ez a négy fal között marad.

Végig nyomott volt a hangulatom, nem fogtam fel egy-egy vendég akaratát, és tiltakoztam minden érintés ellen. Egy csókot sem adtam, és szinte borravaló nélkül távoztam hajnalban, Heechul szúrós tekintetével, de nem érdekelt. Annyira szartam bele. Talán csak magamnak ártottam azzal, hogy itt voltam még mindig.

Gyalog jöttem így taxit foga vánszorogtam haza. Alig vártam, hogy ledőlhessek aludni, ráadásul már kopogott a szemem az éhségtől. Teljesen kiment a fejemből, hogy bevásároljak.

Lezuhanyoztam összeszedtem magam, és hajnali hat környékén elindultam bevásárolni. Álmos voltam ugyan, de arra gondoltam kocsival megyek. Már csak a parkolóba esett le, hogy a kulcsot fenn felejtettem. Ám egy sokkal érdekesebb dologra lettem figyelmes.

Baek kocsija a helyén állt. De a lakás üres volt. Vagyis...

Rögtön hívtam, mert kíváncsi voltam, és nem érdekelt a korai idő. Megszokhatta már, mint ahogy a kitartásomat is, így végül harmadik próbálkozásra sikert értem el. Rövid beszélgetésünk után égő fejjel, és gondolatok sokaságával álltam az utcán. Páran még mindig figyeltek rám, apró elkiáltásom miatt, ami rettentően zavart, de sokkal jobban érdekelt, merre lehetett Baek. Mert nem otthon volt, de a házban. Vagyis...

- Lefeküdt Chanyeollal? - suttogtam halkan, döbbenten.

Rohanva intéztem el dolgaimat, mert azt hittem mire hazaérek már otthon lesz. Hát nem volt. Nagyon nem. A lakás ugyanolyan kihalt volt, mint mikor eljöttem. Egy porszem elmozdulása sem jelezte, hogy valaki járt volna erre. Baek... még mindig nála volt. Vagy valakinél. De kinél másnál lehetett volna? Idegennel csak nem... nem. Az nem vallt volna rá. Főleg nem itt.

Meg akartam várni, de a fáradtság és a teli gyomrom – végre valahára – győzedelmeskedtek így elvonultam aludni. Ritka alkalmak egyikeként nyitva hagytam az ajtóm, hogy hallhassam ha hazaér.

Mikor felébredtem Baekhyun a nappaliban ült teljesen magába zuhanva.

- Baek?

- Szia – kapta fel a fejét és gyors mosolyt villantott.

- Minden rendben?

- Persze. Veled? Volt valami amíg nem voltam itthon?

- Csak néhány apróság – igazából alig vártam, hogy elmondhassam mi történt Kyungsooval, de elsőnek meg akartam tudni a vele kapcsolítos dolgokat. - A család? - kérdeztem félve, mert nem akartam fájdalmat okozni neki.

- Yixing megint segített. Apámat elviszik elvonóra és utána vidékre egy otthon szerű intézménybe, ahol a nap minden pillanatában felügyelet alatt lesz.

- Hogy viseled?

- Furcsa... - sóhajtott és törökülésbe helyezkedett. Zavartam piszkálta valamelyik távirányítót. - Beszélnem kellett vele, és ott lennem, mikor elintézték a dolgokat. De... azt hiszem ez így a legjobb. Talán így nem árthat többet sem nekünk, sem magának.

- Sajnálom.

- Én... kicsit úgy érzem cserbenhagytam őt. De... meddig kellett volna még néznem, ahogy mindent még jobban tönkretesz? - nézett rám tanácstalanul. - A fia vagyok mellette kellene állnom, mégis úgy érzem megkönnyebbültem. Nem bírnám elviselni ha többet bántana. Hyungot is megviselte, de neki családja van, meg kell védenie őket, nem?

- Baek – ültem mellé. - jól tetted. Ezzel mindenkinek segítettél. Talán apád is megnyugszik és feldolgozza a dolgokat. Ez volt a legtöbb, amit tehettél érte.

- De... nem kellett volna vele maradnom, kitartani mellette?

- Baek azzal csak magadnak ártottál volna. Meddig kellett volna elviselned ezt? Miért kellett volna önként kínoznod magad? Az apád nem normális. Belerokkant abba, ami történt.

- Tudom – sóhajtott. -Hagyjuk, még kell egy kis idő, amíg lezárom magamba.

- Jól döntöttél – böktem oldalba, hogy oldjam kicsit feszült hangulatunkat. Felém fordult rám mosolygott.

- Nem akarod visszakapni a nyakláncot? - váltott témát mire elfintorodtam és megráztam a fejem.

- Az a tied Hyung. Nem is illik máshoz.

- És Kyungsoo?

Nem fintorodott el, amikor kimondta a nevét, ellenben nekem megrándult a szám. Érdeklődve nézett rám, gondoltam arra várt elmondjam mi történt.

- Elmondom ha te is – vigyorodtam el gonoszan, mire összeszaladt a szemöldöke. - Chanyeol? - kelletlenül bólintott és mintha zavarba jött volna.

- Csak úgy jött... - suttogta maga elé meredve, és egyértelműen látszott rajta a pirulás. Egy pillanatra felvillant, hogy de jó lenne kicukkolni de elvetettem a dolgot. Hogy Baekhyun elvörösödött az... akárhogy is nagyon ritkán fordult elő. Ő nem volt egy könnyen zavarba hozható srác, vagy ha az is lett volna szinte sosem látszott meg rajta.

- Ultimátumot adtam Soonak. Vagy felvállal és feladok érte rajtad kívül bármit, vagy minden marad úgy, ahogy most van.

- És mit reagált?

- Nem tudom. Chanyeollal beszéltem... - vontam vállat, pedig engem is ez érdekelt volna.

Rosszul éreztem magam a munkahelyemen, irritált mindenki, aki hozzám akart érni, nem tudtam elhitetni senkivel, hogy igazán akarom. Idegesített ez a tunya viselkedés, ám hiába próbáltam túllépni rajta egyszerűen nem ment.

- Mindig ő jár a fejembe Baek, de addig nem adom neki magam, amíg legalább egy kicsit ki nem mutatja, hogy szeret. Gyűlölöm, azt a cseszett gyűrűt az ujján, legszívesebben lenyomnám a torkán, akárhányszor látom.

- Kellemes halál lenne... talán belefulladna az aranyba – gondolkodott el. Tátott szájjal bámultam ré majd kirobbant belőlem a röhögés.

Nem akartam de elképzeltem a jelenetet, ahogy Soo nagy szemei még inkább kiguvadnak és... jó persze nem gondoltam komolyan, és nem akartam neki ártani, de a képzeletemben lejátszódó kis film igazán feldobott.

- A lényeg, hogy most sehol vagytok – összegezte.

- Ez így gonosz. Most ott vagyunk, hogy megint én várok rá.

- Vagyis sehol!

- Hyung! - csattantam fel. - neked most...

- Fogd be a szád! - jött zavarba ismét! ISMÉT!

- Te nagyon fura vagy... - morogtam és közelebb hajoltam hozzá. Igenis ki akartam hozni belőle egy ártatlan zavarba levő srácot. Úgy látszott sikerült, mert tényleg vörösödött. Megint!

- Hagyd már abba!

- Tudod te mennyi szívatásodat nyeltem az évek alatt, naná, hogy vissza akarom adni! - vigyorogtam elégedetten.

- Hülye – ütött vállba. - élvezd ki mert utána triplán kapsz vissza minden egyes kis momentumot.

- Megéri – paskoltam meg vidáman a pofiját, mire felfújta és összehúzott szemekkel meredt rám durcáskodva.

Gyerekes volt, de jól volt ez így.