Chanyeol morcos
képpel nézett a zárt ajtóra, és közölte, hogy csak reggel
lehet kinyittatni, ha nincs meg a pót kód.
Persze, hogy nem
volt meg.
- Lulu! -
kiáltozott, mit sem törődve az idővel. - neked miért szőke a
hajad? - ragadott meg egy tincset, és alaposan megcibálta. - A
klubba még barna voltál...
- Sehunie miatt –
vigyorgott rá Luhan.
Ezek ketten furcsán
jól jöttek ki, amit szegény Sehun nem nézett mindig jó szemmel.
- Miért?
- Mert szeretem, és
meg akartam neki mutatni – magyarázta teljes komolysággal,
vigyorral az arcán, mire végre a pasija is elmosolyodott.
- És örült neki?
- babrált tovább a tincsekkel.
- Ha tudnád... -
hagyta félbe a mondatot, mire Jongin szemei kisfiúsan elkerekedtek,
majd elvörösödött.
- Ya! - döbbent le
Luhan. - Te elpirultál?
- Szólok
Kyungsoonak, hogy hagy aludjon nála – szólalt meg mellettem
Chanyeol. Látta, hogy ellenkezni akarok, de nem hagyta. - Te is
félrészeg vagy, Kyungsoo meg az orvosin tanul, és egy csomót
pihent. Mindenki jobban jár ha ott alszik.
- Jongin ilyenkor
kicsit... - kerestem a megfelelő szót a részeg viselkedésére. -
fura.
- Majd megoldják –
vont vállat.
- Biztos jó ötlet
ez? - kérdeztem elbizonytalanodva, de nem ellenkeztem. Aludni
akartam, és ez a részeg kis pajtás mellett nem ment volna.
Kyungsoo hamar
megjelent, aminek Jongin felettébb örült, így Luhan helyett az
éber baglyot célozta be.
- Soo! - rohant
felé, mikor megbotlott a saját lábában, de hála nekem nem esett
el. - Baek! - lelkesedett épp értem és puszit nyomott az arcomra.
Aztán tovább is állt, és azzal a mozdulattal megcsókolta
Kyungsoot.
Mindenki ledermed,
szegény pára mozdulni sem tudott. Biztosan engem is lesokkolt volna
ha a részeg, volt pasim lesmárol az ismerőseim előtt. Lemondóan
sóhajtottam.
- Én mondtam... -
jegyeztem meg, mikor éreztem Chanyeol tekintetét.
Joongin még mindig
a másik száján lógott, aztán mikor leesett neki, hogy nem
reagálnak rá elengedte. Kiskutya szemekkel pislogott rá párat,
majd újra felé hajolt.
- Kim Jongin! -
szóltam rá erélyesen, mire megijedt és felém pördült.
- Hyung! - állt
sírásra a szája. - Miért nem csókolt vissza? - A sorozatos
ledöbbenési hulláma a társaságnak, mosolyt csalt az arcomra.
- Mindig ilyen? -
hallottam meg Luhan döbbent hangját.
- Mármint mindenkit
lekap-e ha részeg? - kérdeztem, mire bólintott. - Nem. Az esetek
nagy részében utál részegen csókolózni.
- Hát nekem nem úgy
tűnik... - jegyezte meg Sehun.
- Mondtam. Az esetek
nagy részében. A kivétel csak erősíti a szabályt.
Jongin nem
foglalkozott beszélgetésünkkel, elmélyülten bámulta Kyungsoo
száját, majd megnyalta saját kiszáradt ajkait.
- Adhatok puszit? -
meredt az alacsonyabb szemeibe, mire az rábólintott a dologra.
Kisfiús mosolyt villantott, majd cuppanós puszit nyomott a másik
szájára. Boldogan vigyorgott saját cselekedetére.
Nehezen lekísértük
Jongint a megfelelő emeletre, aztán kissé fájó szívvel meredtem
a becsapódó ajtóra. Fél perc múlva csörömpölés
hallatszódott, majd Kyungsoo bizonytalan hangja egy minden oké
felkiáltással. Pislogtam párat, majd vállat vontam.
- Gyere – szólalt
meg Chanyeol és az emeleten lévő másik lakás felé indult.
Szó nélkül
követtem, bár nem tudtam, mit akart. Kinyitotta az ajtót, és
belökdösött. Luhanék hamar lepattintottak minket, hogy reggel
dolguk lesz, pedig meg akartam kérni őket, hogy csövezhessek a
kanapén.
- Balra van a fürdő
– mutatott az egyik csukott ajtóra, mire döbbenten pislogtam rá.
- Mi van? Nincs hol aludnod nem? - túrt hajába idegesen.
- Öhm... köszönöm.
Elvettem kezéből a
cuccokat, egy póló, boxer, és törölköző, majd a megadott
ajtóhoz battyogtam. Gyors zuhanyt vettem, és egy alapos arcmosás,
és ujjas fogmosás után előbújtam ruháiban. Furán éreztem
magam, minden nagy volt rám, volt a ruháink között pár szám
különbség. A kinézetem gyatraságához hozzájárult még az
elivott kilóim hiánya, így elég nevetséges látványt
nyújtottam. Chanyeol ellenben nem nevetett fel, mikor meglátott
csak egy gyengéd mosolyt villantott, amit óvatosan viszonoztam.
- Köszi mindent –
sóhajtottam, mikor lehuppantan a hatalmas kanapéra.
- Mi történt?
- Csak a munka... -
vontam vállat. Nem akartam pont neki elmagyarázni a dolgokat.
Mégiscsak Chanyeol volt.
- Nem normális,
amit csináltok Baekhyun – jegyezte meg óvatosan. Oké, hogy
beszéltünk néha pár szót, de kapcsolatunk egyetlen előreugrása
Luhanék kíváncsiság reggelijén volt. Azóta nem igazán
kommunikáltunk, illetve ezek a beszélgetések pár szavas,
szomszédi csevegések voltak. Én próbáltam magamban letudni a
dolgokat, hogy mégse őt hibáztassam, ami hála Jongin alapos
fejmosásának egész jól ment. De mégiscsak tizenkét évről
beszéltünk. Azt nem lehetett csak úgy semmissé tenni.
Emellett most jobban
aggasztott Jongin állapota. Az a majom mindig könnyen
megbetegedett, ráadásul részegen kegyetlen műsorokat tudott
leadni. Ráadásul folyton Kyungsoo járt az eszébe – végre
rájöttem mire fel a bagolyimádat – hiába is próbálta tagadni.
Én pedig hiába próbáltam nem arra gondolni, hogy miként fogja
tökéletes kis cseleivel az ujjai köré csavarni azt a
szerencsétlen Mókusképűt, tudtam, hogy hamarosan magáénak tudja
majd a veszett lelket. Ki voltak éhezve egymásra, hiába is
próbálták tagadni, Jonginnak elég volt rá egy pillantást vetni,
hogy utána órákon át szomorúan csoszogjon a lakás falait
bámulva álomittasan.
- Fáradt vagyok...
- sóhajtott végül, mire felkaptam a fejem. Teljesen elfeledkeztem
róla. - Kihúzható, olyan, mint egy ágy, jó lesz? - bökött a
kanapé felé, mire összerezzentem.
- Chanyeol... -
szólaltam meg halkan. Meglepte. - nem aludhatnék veled? - kérdeztem
reményvesztetten.
- Mi? -nyögte
sokkosan. Nem hitte el, amit hallott. Én se, hogy meg mertem
kérdezni.
- Én csak... ha
valami baj van akkor... mindig Jonginnal aludtam és... - nyekeregtem
egyre zavartabban.
- De nem mászol rám
éjszaka, ugye? - sóhajtott lemondóan, és a szobája felé indult.
Rögtön
felpattantam és utána rohantam. Megálltam mellette mikor az ágyát
kezdte fixírozni, és rájöttem, mennyit jelentett az a tizenkét
év egymás nélkül. Már nem én voltam, aki megvédte őt, nem
nézett már fel rám, nem csodált. Jelen pillanatban, a Chanyeol
illatú ruhákba bújva, elmúlt minden haragom és bánatom, ami
egész végig kísért eddig. Alig vártam, hogy bebújhassak a
paplan alá, és mindent hátrahagyhassak.
- Alhatsz belül –
lépett arrébb és az éjjeliszekrényében kutakodott.
Nem kellett kétszer
mondania, mire fenézett már a paplan alatt gubbasztottam, nyakig
betakarózva, mélyeket szippantva.
Nem beszélgettünk
elalvás előtt. Ő a plafont bámulta mélyeket lélegezve, én meg
bűntudat nélkül őt. Orrom sem látszott ki a paplan alól, de nem
zavart, mert az ő illatát éreztem. Egyedül Jongin tudott hozzá
hasonló érzéseket kiváltani belőlem, de valahogy az és ez nem
ugyanaz volt. Nem tudtam mikor aludtam el, de arra emlékeztem
hogyan. Fejemben végig az járt, hogy ne jussak hozzá közelebb egy
millimétert se. Végül hátat fordítottam neki, hogy eszembe se
jusson bármit is csinálni.
Reggel valami
csiklandozós érzésre ébredtem, és mikor kinyitottam a szemem a
fallal találtam szembe magam. Ám az érzés nem múlt el. Sőt! Új
dolgok társultak hozzá. Valami meleg a hátamnál, valami szorítás
a derekamnál, és a csiklandó érzés a nyakamnál. Hátulról
simultak nekem, teljes mértékben. Lábaim felhúzva pihentek, ám
talpam valaki sípcsontjának simult. Kellett pár másodperc, mire
leesett, ki volt mögöttem. Chanyeol.
- Ki mászik kire,
Füles? - gúnyolódtam halkan suttogva. Nem akartam felkelteni.
Óvatosan simultam
hátrébb, és próbáltam nyugton maradni, hogy vissza tudjak
aludni. Persze, hogy nem sikerült.
Az ő szuszogása
teljesen más volt, mint a megszokott Jongin-féle. Ő hangosabban
vette a levegőt, és nagyobbakat szippantott belőle, mint legjobb
barátom, aki ha rosszat álmodott – és akkor aludtunk együtt,
amikor ez történt – kutyamód lélegzett, szinte kapkodva a
levegőt. Már megszoktam azt, és ez teljesen kibillentett. Chanyeol
nyugodt nagy sóhajai a nyakamnál, zavarba hoztak. Éreztem, hogy
egyre melegebb lesz, de nem mozdultam volna az istenért sem. Nem
toltam el magamtól, nem húztam lentebb a takarót. Kellemes volt ez
a meleg.
Mire felébredtem,
már egyedül voltam, ugyanolyan pozitúrában, mint, ahogy
elaludtam. Nagyokat nyújtóztam, aztán eszembe jutott Jongin és
felpattantam. Kikászálódtam a takaróhalom alól, és elindultam,
hogy kiderítsem mi van vele.
- Szia! - köszöntem
hangosan a konyhában bénázó Fülesnek. Megugrott hangomra, mire
levert egy műanyag tálat. Szerencsére üres volt.
- Szi-szia... -
nyögte mikor felém fordult, de csak egy pillantást vetett rám,
rögtön elkapta tekintetét.
- Semmi vész Füles
– vigyorogtam, mire visszakapta tekintetét.
- Micsoda?
- Megesik, hogy
rámászol a hálótársadra – szórakoztam zavartságán.
- Mi?! Én nem! -
mély hangján a kislányos ellenkezés igazán viccesre sikeredett,
de próbáltam nem nevetni.
- Menjünk át
Jonginhoz! - szakítottam félbe el sem kezdődött veszekedésünk.
- De előtte le kell menni vásárolni! - kaptam észbe.
Szó nélkül
elrohantam visszaöltözni tegnapi gönceimbe, és mikor jó öt perc
múlva megjelentem Chanyeol, még mindig a konyhában csinálta a...
semmit?
- Megyünk? - léptem
mellé, és megszemléltem a semmijét. Valamilyen tésztának
készülhetett. Talán... elég furán nézett ki.
- Menjünk –
sóhajtott. - úgyis kell valami kaja – bánatosan csengett hangja.
- Miért, ez mi lett
volna? - kavartam löttyébe.
- Palacsinta... -
elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Menjünk –
bólogattam végül.
Gyorsan megjártuk
az utat. Vettem Jonginnak csokit, gyümölcspépet, kávét, és
gyümölcslevet, meg egy rakat gyümölcsöt. Kapott még pár tucat
vitamint, mert az orvos, azt mondta vitaminhiánya van, tekintve,
hogy az utóbbi időbe full részeg volt, illetve mivel mindent
kihányt, hát na... nem maradt túl sok minden, amit
felhasználhatott volna a szervezete tápanyagként...
Aztán eszembe
jutott Kyungso is, és a vélhetőleg átélt Jongin-féle akciói,
így megszántam és ő is kapott egy kávét.
- Magadnak nem
veszel? - lóbálta mellettem Chanyeol a bevásárló kosarát.
- Mit?
- Vitamint például.
- Nem én vagyok
beteg – vontam vállat.
- De te is szar
állapotba vagy – mért végig. Kösz szépen... - Fogytál, sápadt
vagy, és karikásak a szemeid.
- Én megvagyok.
Most Jongin a lé...
Megragadta a kezem,
és visszarántott a vitaminokhoz. Random bedobált vagy fél tucatot
és indult is tovább.
- Én jól vagyok...
- motyogtam, de vita nélkül követtem a kosarammal.
Megnyomtam a
csengőt, kapásból háromszor, hogy biztosan felébredjenek rám a
lakók. Fél perc kellett mire kinyílt az ajtó, és egy nyúzott
Kyungsoo nézett ránk. Mikor észrevett elkerekedett a szeme, és
elvörösödött. Ebből leszűrhettem a lényeget...
Csak megveregettem a
vállát, mikor beléptem mellette, és a kezébe nyomtam, azt a
kávét, amit Chanyeol szerint szeret. Utána rögtön tovább
álltam.
Jongin a kanapén
kuporgott egy pokrócba bugyolálva, és valami mesecsatornát
bámult. Mikor lépteket hallott felnézett, és elvigyorodott.
- Hyung! -
helyezkedett törökülésbe.
- Tessék –
nyomtam a kezébe a gyümölcspürét, mire vigyorogva bontotta ki,
hogy megihassa. Valami furcsa vonzódása volt az édes pürészerű
anyagokhoz... - Minden rendben? - néztem fel rá.
Még mindig sápadt
volt, arca beesett, ám a szeme olyan szinten vidáman csillogott,
hogy kétség sem fért hozzá, a kicsi részeg Jongin megszerezte
magának, amit akart. Jelen esetben, akit akart.
- Igen –
bólogatott. - minden oké.
Ahogy oldalra
fordult észrevettem nyakán egy apró kis foltot. Most már totál
egyértelmű volt, mitől lett ilyen boldog. Megcsóváltam a fejem,
de mosolyogtam rajta. Még sosem tűnt ennyire békésnek, mint a
volt pasija kanapéján kuporogva, betegen, kiszívott nyakkal.
Jongin
Nem sok dolgot
fogtam fel abból, ami történt. A napok lassan összefolytak, és
elegem volt a dologból. Baek tartotta magát, többet dolgozott,
csak, hogy nekem kevesebbet kelljen, elcsábította a vendégeimet,
hogy őt itassák, és engem békén hagyjanak. Mégis mindig akadt
más, mindig jött valaki, akinek tetszettem. Baek hiába akarta nem
tudott kimenteni az ivás alól. Tudtuk mindketten, hogy ő sokkal
jobban bírja az alkoholt, ezért nem ellenkeztem az elején, de
amikor már másfél óra múlva eltűnt, hogy hányjon, akkor
kezdtem besokallni a dolog miatt. Ám senkit nem érdekelt, hogy mi
van velünk. Úgy voltak vele, hogy majd beleszokunk, ők is
megszokták. Főnökünk pedig a megszoksz vagy megszöksz állapot
híve volt.
Hát egyik sem
sikerült.
Nem tudtunk másra
koncentrálni, nem kezdtünk el tanulni. Dolgoztunk hazamentünk és
próbáltuk kiheverni a munkát, hogy estére újra szalonképes
állapotba kerüljünk.
Két hétig ha bírta
a szervezetem.
Elsőnek az tűnt
fel, hogy fáradtabb vagyok, mint szoktam. Utána az, hogy a kedvenc
testhez álló nadrágom lecsúszott rólam. A pólóim mintha
kinyúltak volna, pedig semmi bajuk nem volt. Félve álltam a
mérlegre és leesett, hogy fogytam. Nem is keveset. Baekhyunt is
ráállítottam és nála sem volt más a helyzet.
Kezdett nagyon
elegem lenni.
Aztán szombat este
forogni kezdett velem a világ. Nem értettem miről beszélt a
vendégem, és néha kiesett pár pillanat. Utána a mentőben tértem
magamhoz. Aztán valahol máshol.
Baek végig velem
volt, és egy kis idő után jobban lettem, de hát következett a
jobban lét átka. Megéreztem az alkoholt.
Valahogy képbe
került kedvenc HunHan párosom aztán megjelent Soo is. Olyan
szinten vágytam rá, hogy az már fájt. Megcsókoltam. Józanon nem
lett volna hozzá bátorságom, de most minden további nélkül meg
mertem tenni.
Akartam őt, és
elhatároztam mindenképpen megkapom.
Nem voltak tiszta
gondolataim, nem tudtam pontosan mi történik, mit csinálok, de
tetszett. Úgy voltam vele, hagyom hagy sodorjon magával az ár.
Alig vártam, hogy kettesben maradjunk, még Baek is zavart, ami
idáig sosem fordult elő.
- Jobban vagy
Jongin? - kérdezte halkan Soo, mikor becsukódott mögötte az ajtó.
Tudtam, hogy eljött az én időm.
- Soo... - nyafogtam
gyermekien, és közelebb somfordáltam hozzá. A járás nem ment
teljesen. Véletlen lelöktem egy izét. Tudja a fene mit. Nem
érdekelt. Kiáltott valamit, aztán hozzám lépett, hogy
megtartson, apró termete nem nyújtott túl sok támasztékot, de
kicsit ránehezedtem, hogy ne menekülhessen.
Nyakához hajoltam,
és apró csókokkal kezdtem bombázni, mire felsóhajtott.
Megpróbált elhúzódni, de nem engedtem. Hát nem értette, hogy
mit akarok?
- Jongin, ne. Részeg
vagy.
- De én akarlak! -
folytattam nyafogásom. - te nem? - hajoltam el tőle, és bevetettem
megbántott tekintetem. Rögtön zavarba jött.
- De... - fújtatta.
- De ez így...
Elhallgattattam egy
csókkal, amit végre pár másodperc múlva viszonzott.
Elégedetten
felmordultam, és támaszkodás helyett szorosan magamhoz öleltem.
Lehet részeg voltam de a gondolataim időközben kitisztultak, és
elmém minden része színtisztán tudta, mit akar.
Azt az apró
teremtést, akit a karjaim öleltek.
Fogalmam sem volt,
hogyan jutottunk az ágyba de cseppet sem bántam, hogy ilyen apró
részletek kimaradtak. A lényeg megvolt. Az érintése, a csókja, a
hangja, a keze a pólóm alatt, az ölelése. Minden, ami abban a
pillanatban fontos volt pontosan agyamba vésődött.
Reggel úgy keltem,
hogy őt öleltem, nyakába szuszogtam, és éreztem azt a tipikus
Soo illatot. Ugyanaz volt mint régen. Az öblítő, a tusfürdő, és
csak a rá jellemző illat. Elvigyorodtam. Nem tudtam mit csinálni,
egyszerűen muszáj volt, annyira boldog voltam. Háttal feküdt
nekem így nem tudtam alszik-e még vagy már magához tért.
Magamhoz szorítottam, mire felsóhajtott, és óvatosan
hátrapillantott. Éber volt.
Már hajoltam volna
oda, hogy megcsókoljam, mikor észrevettem tekintetét. Rögtön
lefagyott rólam a vigyor, még egy aprócska kis mosoly sem játszott
számon. Komor volt. Megbánta? Mérges volt? Nem tudtam
meghatározni.
Bizonytalanul
engedtem el derekát és hátrébb húzódtam. Felültem, hajamba
túrtam, és kerülni kezdtem tekintetét. Hülyének éreztem magam.
Tökre az az érzés kerített hatalmába, mint a filmekben a
kiscsajokat, amikor kiderül, hogy álmaik pasija csak egy éjszakára
akarta.
Nem szólaltam meg,
nem akartam beszélni, mégis vágytam magyarázatra. Mikor percekig
hallgattunk és közben elmélyülten bámulta arcomat feladtam.
- Mi az? -
pillantottam oldalról rá. Hangom élétől összerezzent. Ott
szemeztünk egymással egy olyan éjszaka után, amire már nagyon
rég vártam. Csak épp semmi romantikus vagy szeretetteljes töltete
nem volt a dolognak.
- Ne haragudj,
Jongin én...
- Nem számít –
vágtam közbe mérgesen, és kikecmeregtem az ágyból. Pontosan nem
is tudtam mit akartam, csak eltűnni a közeléből.
- Várj már! -
kapott utánam, és visszarántott az ágyra. Meglepett, hogy ennyi
ereje volt, de lehet én voltam inkább legyengülve. - Nem így
akartam – morogta hátamnak, de átölelte nyakam.
- Mit?
- Ezt az egészet!
Ez így nem jó.
- Ha megbántad
mondd ki, ne szórakozz össze-vissza! - nem értettem mit bán. Azt,
hogy lefeküdtünk, azt hogy így reagált vagy valami egészen mást?
- Részeg voltál és
beteg, mi van ha... - elakadt.
- Ha?
- Nem ezt akartad.
Ha nem gondoltad komolyan. Végig ez járt a fejemben.
- Oh... - lepődtem
meg, és hirtelen nem tudtam reagálni.
Aztán mocskos énem
előbújt, és pár pillanat múlva alattam találta magát.
- Nagyon is így
akartam – hajoltam hozzá közelebb. - minden pillanatát élveztem,
te talán nem Soo? - vigyorogtam felette. Kínlódott, hogy kezeit
kiszabadítsa, és vörösödése alapján rettentő zavarba jött.
- Jongin... -
nyögte, és gyilkosul méregetett, de vigyoromat nem tudta
letörölni.
- Te nem élvezted?
- faggattam tovább, zavarba hozása végett. - Nem tetszett, mikor
hozzád értem, mikor megcsókoltalak, mikor...
- Ki ne mondd! -
vicsorgott rám, mire meg inkább elvigyorodtam.
- Nem tetszik, hogy
szeretlek?
Minden dühe
elszállt, és tátott szájjal bámult szemeimbe. Bagolyszerű
tekintete igazán vicces lett volna, ha nem jövök rá mit is
mondtam. Talán nem kellett volna. Befoghattam volna a szám. Talán.
De kicsit sem érdekelt. Örültem, hogy kimondtam.
- Sze-szeretsz? -
suttogta döbbenten, mire közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam.
Tudtam, hogy kiadtam magam, és minden ellenem fordulhat, de remélni
akartam, hogy nem fog ez történni. Én csak szerettem őt. Mi volt
ebben olyan rossz?
Csók közben
elengedtem kezeit, hogy könyökömre ereszkedve simulhassak hozzá.
- Baj? - kérdeztem
hosszú idő után, de nem húzódtam el. Nem akartam. Ha most ki is
dob, akkor is közel akartam maradni hozzá.
- De hát én...
elmentem és...
- És pokolian fájt,
és szar volt, persze – folytattam az akadozó szavait. - de ha
mindent elvesztettem, miért kellett volna az utolsó dolgot
feladnom?
- Mé-még mindig
részeg vagy? - értetlenkedett. Morcosan akartam eltávolodni tőle.
Hogy lehet ilyen hülye? - Jongin, komolyan?
- Komolyan.
- Tényleg?
- Tényleg –
bólintottam. Lassan kezdett megváltozni a tekintete.
- És Baekhyun?
- És Chanyeol? –
fordítottam vissza a kérdést.
- De Baek...
- Baek a legjobb
barátom, a családom, a legfőbb bizalmasom. Mindenben ő a
legfontosabb egy dologban kivéve. Belé nem vagyok szerelmes.
Szerinted, ha szerelmes lettem volna belé, hagytam volna egyszer is,
hogy más pasi hozzáérjen, hogy host klubba dolgozzon, hogy
másokkal lefeküdjön?
- De – ellenkezett
még mindig.
- Majd szólj ha
felfogtad, mit mondtam – másztam le róla dühösen. Nem hittem
el, hogy mikor végre rászántam magam a színvallásra tömör
falakba ütköztem. Mehettem neki buldózerrel is a fejében lévő
blokádnak meg se kottyant.
Komolyan
elgondolkodtam, hogy Soo belülről tényleg ilyen sötét lett-e.
Lehetett egyáltalán a fejében valami kapcsoló, vagy minden körtét
kiégetett? Megőrjített és jelen pillanatban egy cseppet sem
pozitív értelemben.
- Felfogtam – ült
fel az ágyban, mire visszapillantottam rá. - csak nehéz elhinni,
hogy...
- Hinni Istenben
kell. Bennem csak bíznod kellene.
- Bízom benned.
Miattad jöttem vissza.
- Akkor?
- Féltél mikor
elsőnek megláttál, el akartál menekülni előlem. Csak
Baekhyunban bíztál. Tudtam, hogy elcsesztem épp ezért hihetetlen,
hogy még mindig. Ez nem ilyen egyszerű... - rázta a fejét.
- Szerintem meg
baromi egyszerű, nézd csak! – szeltem át a kettőnk közt lévő
távolságot, és megcsókoltam. Rögtön viszonozta, ám én pár
pillanat múlva elhúzódtam tőle. - Látod? - hagytam hátra és
eltűntem a szobából, jól feladva neki a leckét.
Nagyjából ebbe az
állapotba robbant be Baekhyun. Rengeteg cuccot hozott, kicsit
körbeaggódott és tekintetéből tudtam, hogy valamilyen szintem
szó nélkül is tisztában volt állapotommal. Legszívesebben
nyakába ugrottam volna, hogy egy gyilkos ölelésben részesítsem,
de végül nem tettem, csak lehúztam róla zakóját, és behúztam
magam mellé a pokróc alá. Cinkosan rávigyorogtam, mire csak
mosollyal a szája szélén forgatta szemeit.
- Ötletem sincs,
mit csinálhattál vele, de alaposan letaglóztad – célzott Soora,
és most először nem láttam fintort a szája szélén, mikor rá
gondolt
- Ez volt a cél –
vigyorogtam elégedetten, és tovább bámultam a mesét.
Nagyon cukik.Valószinü, én sem bírnák ennyi piával..De AZ a fö ,hogy összejöttek végre.Folytasd.Jelölsz?
VálaszTörlésSzia, köszönöm. Hát igen az alkohol kicsit sok volt már nekik, de jól van ez így :) Folytatom hamarosan :) köszönöm, hogy írtál.
Törlés