2015. november 3., kedd

A múlt képei, a jelen rémei? - 15. fejezet



Baekhyun

Chanyeol morcos képpel nézett a zárt ajtóra, és közölte, hogy csak reggel lehet kinyittatni, ha nincs meg a pót kód.
Persze, hogy nem volt meg.
Aztán feltűnt neki Jongin állapota, aki épp Luhan vérét szívta.
- Lulu! - kiáltozott, mit sem törődve az idővel. - neked miért szőke a hajad? - ragadott meg egy tincset, és alaposan megcibálta. - A klubba még barna voltál...
- Sehunie miatt – vigyorgott rá Luhan.
Ezek ketten furcsán jól jöttek ki, amit szegény Sehun nem nézett mindig jó szemmel.
- Miért?
- Mert szeretem, és meg akartam neki mutatni – magyarázta teljes komolysággal, vigyorral az arcán, mire végre a pasija is elmosolyodott.
- És örült neki? - babrált tovább a tincsekkel.
- Ha tudnád... - hagyta félbe a mondatot, mire Jongin szemei kisfiúsan elkerekedtek, majd elvörösödött.
- Ya! - döbbent le Luhan. - Te elpirultál?

- Szólok Kyungsoonak, hogy hagy aludjon nála – szólalt meg mellettem Chanyeol. Látta, hogy ellenkezni akarok, de nem hagyta. - Te is félrészeg vagy, Kyungsoo meg az orvosin tanul, és egy csomót pihent. Mindenki jobban jár ha ott alszik.
- Jongin ilyenkor kicsit... - kerestem a megfelelő szót a részeg viselkedésére. - fura.
- Majd megoldják – vont vállat.
- Biztos jó ötlet ez? - kérdeztem elbizonytalanodva, de nem ellenkeztem. Aludni akartam, és ez a részeg kis pajtás mellett nem ment volna.
Kyungsoo hamar megjelent, aminek Jongin felettébb örült, így Luhan helyett az éber baglyot célozta be.
- Soo! - rohant felé, mikor megbotlott a saját lábában, de hála nekem nem esett el. - Baek! - lelkesedett épp értem és puszit nyomott az arcomra. Aztán tovább is állt, és azzal a mozdulattal megcsókolta Kyungsoot.
Mindenki ledermed, szegény pára mozdulni sem tudott. Biztosan engem is lesokkolt volna ha a részeg, volt pasim lesmárol az ismerőseim előtt. Lemondóan sóhajtottam.
- Én mondtam... - jegyeztem meg, mikor éreztem Chanyeol tekintetét.
Joongin még mindig a másik száján lógott, aztán mikor leesett neki, hogy nem reagálnak rá elengedte. Kiskutya szemekkel pislogott rá párat, majd újra felé hajolt.
- Kim Jongin! - szóltam rá erélyesen, mire megijedt és felém pördült.
- Hyung! - állt sírásra a szája. - Miért nem csókolt vissza? - A sorozatos ledöbbenési hulláma a társaságnak, mosolyt csalt az arcomra.
- Mindig ilyen? - hallottam meg Luhan döbbent hangját.
- Mármint mindenkit lekap-e ha részeg? - kérdeztem, mire bólintott. - Nem. Az esetek nagy részében utál részegen csókolózni.
- Hát nekem nem úgy tűnik... - jegyezte meg Sehun.
- Mondtam. Az esetek nagy részében. A kivétel csak erősíti a szabályt.
Jongin nem foglalkozott beszélgetésünkkel, elmélyülten bámulta Kyungsoo száját, majd megnyalta saját kiszáradt ajkait.
- Adhatok puszit? - meredt az alacsonyabb szemeibe, mire az rábólintott a dologra. Kisfiús mosolyt villantott, majd cuppanós puszit nyomott a másik szájára. Boldogan vigyorgott saját cselekedetére.

Nehezen lekísértük Jongint a megfelelő emeletre, aztán kissé fájó szívvel meredtem a becsapódó ajtóra. Fél perc múlva csörömpölés hallatszódott, majd Kyungsoo bizonytalan hangja egy minden oké felkiáltással. Pislogtam párat, majd vállat vontam.
- Gyere – szólalt meg Chanyeol és az emeleten lévő másik lakás felé indult.
Szó nélkül követtem, bár nem tudtam, mit akart. Kinyitotta az ajtót, és belökdösött. Luhanék hamar lepattintottak minket, hogy reggel dolguk lesz, pedig meg akartam kérni őket, hogy csövezhessek a kanapén.
- Balra van a fürdő – mutatott az egyik csukott ajtóra, mire döbbenten pislogtam rá. - Mi van? Nincs hol aludnod nem? - túrt hajába idegesen.
- Öhm... köszönöm.
Elvettem kezéből a cuccokat, egy póló, boxer, és törölköző, majd a megadott ajtóhoz battyogtam. Gyors zuhanyt vettem, és egy alapos arcmosás, és ujjas fogmosás után előbújtam ruháiban. Furán éreztem magam, minden nagy volt rám, volt a ruháink között pár szám különbség. A kinézetem gyatraságához hozzájárult még az elivott kilóim hiánya, így elég nevetséges látványt nyújtottam. Chanyeol ellenben nem nevetett fel, mikor meglátott csak egy gyengéd mosolyt villantott, amit óvatosan viszonoztam.
- Köszi mindent – sóhajtottam, mikor lehuppantan a hatalmas kanapéra.
- Mi történt?
- Csak a munka... - vontam vállat. Nem akartam pont neki elmagyarázni a dolgokat. Mégiscsak Chanyeol volt.
- Nem normális, amit csináltok Baekhyun – jegyezte meg óvatosan. Oké, hogy beszéltünk néha pár szót, de kapcsolatunk egyetlen előreugrása Luhanék kíváncsiság reggelijén volt. Azóta nem igazán kommunikáltunk, illetve ezek a beszélgetések pár szavas, szomszédi csevegések voltak. Én próbáltam magamban letudni a dolgokat, hogy mégse őt hibáztassam, ami hála Jongin alapos fejmosásának egész jól ment. De mégiscsak tizenkét évről beszéltünk. Azt nem lehetett csak úgy semmissé tenni.
Emellett most jobban aggasztott Jongin állapota. Az a majom mindig könnyen megbetegedett, ráadásul részegen kegyetlen műsorokat tudott leadni. Ráadásul folyton Kyungsoo járt az eszébe – végre rájöttem mire fel a bagolyimádat – hiába is próbálta tagadni. Én pedig hiába próbáltam nem arra gondolni, hogy miként fogja tökéletes kis cseleivel az ujjai köré csavarni azt a szerencsétlen Mókusképűt, tudtam, hogy hamarosan magáénak tudja majd a veszett lelket. Ki voltak éhezve egymásra, hiába is próbálták tagadni, Jonginnak elég volt rá egy pillantást vetni, hogy utána órákon át szomorúan csoszogjon a lakás falait bámulva álomittasan.
- Fáradt vagyok... - sóhajtott végül, mire felkaptam a fejem. Teljesen elfeledkeztem róla. - Kihúzható, olyan, mint egy ágy, jó lesz? - bökött a kanapé felé, mire összerezzentem.
- Chanyeol... - szólaltam meg halkan. Meglepte. - nem aludhatnék veled? - kérdeztem reményvesztetten.
- Mi? -nyögte sokkosan. Nem hitte el, amit hallott. Én se, hogy meg mertem kérdezni.
- Én csak... ha valami baj van akkor... mindig Jonginnal aludtam és... - nyekeregtem egyre zavartabban.
- De nem mászol rám éjszaka, ugye? - sóhajtott lemondóan, és a szobája felé indult.
Rögtön felpattantam és utána rohantam. Megálltam mellette mikor az ágyát kezdte fixírozni, és rájöttem, mennyit jelentett az a tizenkét év egymás nélkül. Már nem én voltam, aki megvédte őt, nem nézett már fel rám, nem csodált. Jelen pillanatban, a Chanyeol illatú ruhákba bújva, elmúlt minden haragom és bánatom, ami egész végig kísért eddig. Alig vártam, hogy bebújhassak a paplan alá, és mindent hátrahagyhassak.
- Alhatsz belül – lépett arrébb és az éjjeliszekrényében kutakodott.
Nem kellett kétszer mondania, mire fenézett már a paplan alatt gubbasztottam, nyakig betakarózva, mélyeket szippantva.

Nem beszélgettünk elalvás előtt. Ő a plafont bámulta mélyeket lélegezve, én meg bűntudat nélkül őt. Orrom sem látszott ki a paplan alól, de nem zavart, mert az ő illatát éreztem. Egyedül Jongin tudott hozzá hasonló érzéseket kiváltani belőlem, de valahogy az és ez nem ugyanaz volt. Nem tudtam mikor aludtam el, de arra emlékeztem hogyan. Fejemben végig az járt, hogy ne jussak hozzá közelebb egy millimétert se. Végül hátat fordítottam neki, hogy eszembe se jusson bármit is csinálni.

Reggel valami csiklandozós érzésre ébredtem, és mikor kinyitottam a szemem a fallal találtam szembe magam. Ám az érzés nem múlt el. Sőt! Új dolgok társultak hozzá. Valami meleg a hátamnál, valami szorítás a derekamnál, és a csiklandó érzés a nyakamnál. Hátulról simultak nekem, teljes mértékben. Lábaim felhúzva pihentek, ám talpam valaki sípcsontjának simult. Kellett pár másodperc, mire leesett, ki volt mögöttem. Chanyeol.
- Ki mászik kire, Füles? - gúnyolódtam halkan suttogva. Nem akartam felkelteni.
Óvatosan simultam hátrébb, és próbáltam nyugton maradni, hogy vissza tudjak aludni. Persze, hogy nem sikerült.
Az ő szuszogása teljesen más volt, mint a megszokott Jongin-féle. Ő hangosabban vette a levegőt, és nagyobbakat szippantott belőle, mint legjobb barátom, aki ha rosszat álmodott – és akkor aludtunk együtt, amikor ez történt – kutyamód lélegzett, szinte kapkodva a levegőt. Már megszoktam azt, és ez teljesen kibillentett. Chanyeol nyugodt nagy sóhajai a nyakamnál, zavarba hoztak. Éreztem, hogy egyre melegebb lesz, de nem mozdultam volna az istenért sem. Nem toltam el magamtól, nem húztam lentebb a takarót. Kellemes volt ez a meleg.

Mire felébredtem, már egyedül voltam, ugyanolyan pozitúrában, mint, ahogy elaludtam. Nagyokat nyújtóztam, aztán eszembe jutott Jongin és felpattantam. Kikászálódtam a takaróhalom alól, és elindultam, hogy kiderítsem mi van vele.
- Szia! - köszöntem hangosan a konyhában bénázó Fülesnek. Megugrott hangomra, mire levert egy műanyag tálat. Szerencsére üres volt.
- Szi-szia... - nyögte mikor felém fordult, de csak egy pillantást vetett rám, rögtön elkapta tekintetét.
- Semmi vész Füles – vigyorogtam, mire visszakapta tekintetét.
- Micsoda?
- Megesik, hogy rámászol a hálótársadra – szórakoztam zavartságán.
- Mi?! Én nem! - mély hangján a kislányos ellenkezés igazán viccesre sikeredett, de próbáltam nem nevetni.
- Menjünk át Jonginhoz! - szakítottam félbe el sem kezdődött veszekedésünk. - De előtte le kell menni vásárolni! - kaptam észbe.
Szó nélkül elrohantam visszaöltözni tegnapi gönceimbe, és mikor jó öt perc múlva megjelentem Chanyeol, még mindig a konyhában csinálta a... semmit?
- Megyünk? - léptem mellé, és megszemléltem a semmijét. Valamilyen tésztának készülhetett. Talán... elég furán nézett ki.
- Menjünk – sóhajtott. - úgyis kell valami kaja – bánatosan csengett hangja.
- Miért, ez mi lett volna? - kavartam löttyébe.
- Palacsinta... - elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Menjünk – bólogattam végül.

Gyorsan megjártuk az utat. Vettem Jonginnak csokit, gyümölcspépet, kávét, és gyümölcslevet, meg egy rakat gyümölcsöt. Kapott még pár tucat vitamint, mert az orvos, azt mondta vitaminhiánya van, tekintve, hogy az utóbbi időbe full részeg volt, illetve mivel mindent kihányt, hát na... nem maradt túl sok minden, amit felhasználhatott volna a szervezete tápanyagként...
Aztán eszembe jutott Kyungso is, és a vélhetőleg átélt Jongin-féle akciói, így megszántam és ő is kapott egy kávét.
- Magadnak nem veszel? - lóbálta mellettem Chanyeol a bevásárló kosarát.
- Mit?
- Vitamint például.
- Nem én vagyok beteg – vontam vállat.
- De te is szar állapotba vagy – mért végig. Kösz szépen... - Fogytál, sápadt vagy, és karikásak a szemeid.
- Én megvagyok. Most Jongin a lé...
Megragadta a kezem, és visszarántott a vitaminokhoz. Random bedobált vagy fél tucatot és indult is tovább.
- Én jól vagyok... - motyogtam, de vita nélkül követtem a kosarammal.

Megnyomtam a csengőt, kapásból háromszor, hogy biztosan felébredjenek rám a lakók. Fél perc kellett mire kinyílt az ajtó, és egy nyúzott Kyungsoo nézett ránk. Mikor észrevett elkerekedett a szeme, és elvörösödött. Ebből leszűrhettem a lényeget...
Csak megveregettem a vállát, mikor beléptem mellette, és a kezébe nyomtam, azt a kávét, amit Chanyeol szerint szeret. Utána rögtön tovább álltam.
Jongin a kanapén kuporgott egy pokrócba bugyolálva, és valami mesecsatornát bámult. Mikor lépteket hallott felnézett, és elvigyorodott.
- Hyung! - helyezkedett törökülésbe.
- Tessék – nyomtam a kezébe a gyümölcspürét, mire vigyorogva bontotta ki, hogy megihassa. Valami furcsa vonzódása volt az édes pürészerű anyagokhoz... - Minden rendben? - néztem fel rá.
Még mindig sápadt volt, arca beesett, ám a szeme olyan szinten vidáman csillogott, hogy kétség sem fért hozzá, a kicsi részeg Jongin megszerezte magának, amit akart. Jelen esetben, akit akart.
- Igen – bólogatott. - minden oké.
Ahogy oldalra fordult észrevettem nyakán egy apró kis foltot. Most már totál egyértelmű volt, mitől lett ilyen boldog. Megcsóváltam a fejem, de mosolyogtam rajta. Még sosem tűnt ennyire békésnek, mint a volt pasija kanapéján kuporogva, betegen, kiszívott nyakkal.

Jongin

Nem sok dolgot fogtam fel abból, ami történt. A napok lassan összefolytak, és elegem volt a dologból. Baek tartotta magát, többet dolgozott, csak, hogy nekem kevesebbet kelljen, elcsábította a vendégeimet, hogy őt itassák, és engem békén hagyjanak. Mégis mindig akadt más, mindig jött valaki, akinek tetszettem. Baek hiába akarta nem tudott kimenteni az ivás alól. Tudtuk mindketten, hogy ő sokkal jobban bírja az alkoholt, ezért nem ellenkeztem az elején, de amikor már másfél óra múlva eltűnt, hogy hányjon, akkor kezdtem besokallni a dolog miatt. Ám senkit nem érdekelt, hogy mi van velünk. Úgy voltak vele, hogy majd beleszokunk, ők is megszokták. Főnökünk pedig a megszoksz vagy megszöksz állapot híve volt.
Hát egyik sem sikerült.
Nem tudtunk másra koncentrálni, nem kezdtünk el tanulni. Dolgoztunk hazamentünk és próbáltuk kiheverni a munkát, hogy estére újra szalonképes állapotba kerüljünk.
Két hétig ha bírta a szervezetem.
Elsőnek az tűnt fel, hogy fáradtabb vagyok, mint szoktam. Utána az, hogy a kedvenc testhez álló nadrágom lecsúszott rólam. A pólóim mintha kinyúltak volna, pedig semmi bajuk nem volt. Félve álltam a mérlegre és leesett, hogy fogytam. Nem is keveset. Baekhyunt is ráállítottam és nála sem volt más a helyzet.
Kezdett nagyon elegem lenni.
Aztán szombat este forogni kezdett velem a világ. Nem értettem miről beszélt a vendégem, és néha kiesett pár pillanat. Utána a mentőben tértem magamhoz. Aztán valahol máshol.

Baek végig velem volt, és egy kis idő után jobban lettem, de hát következett a jobban lét átka. Megéreztem az alkoholt.
Valahogy képbe került kedvenc HunHan párosom aztán megjelent Soo is. Olyan szinten vágytam rá, hogy az már fájt. Megcsókoltam. Józanon nem lett volna hozzá bátorságom, de most minden további nélkül meg mertem tenni.
Akartam őt, és elhatároztam mindenképpen megkapom.
Nem voltak tiszta gondolataim, nem tudtam pontosan mi történik, mit csinálok, de tetszett. Úgy voltam vele, hagyom hagy sodorjon magával az ár. Alig vártam, hogy kettesben maradjunk, még Baek is zavart, ami idáig sosem fordult elő.

- Jobban vagy Jongin? - kérdezte halkan Soo, mikor becsukódott mögötte az ajtó. Tudtam, hogy eljött az én időm.
- Soo... - nyafogtam gyermekien, és közelebb somfordáltam hozzá. A járás nem ment teljesen. Véletlen lelöktem egy izét. Tudja a fene mit. Nem érdekelt. Kiáltott valamit, aztán hozzám lépett, hogy megtartson, apró termete nem nyújtott túl sok támasztékot, de kicsit ránehezedtem, hogy ne menekülhessen.
Nyakához hajoltam, és apró csókokkal kezdtem bombázni, mire felsóhajtott. Megpróbált elhúzódni, de nem engedtem. Hát nem értette, hogy mit akarok?
- Jongin, ne. Részeg vagy.
- De én akarlak! - folytattam nyafogásom. - te nem? - hajoltam el tőle, és bevetettem megbántott tekintetem. Rögtön zavarba jött.
- De... - fújtatta. - De ez így...
Elhallgattattam egy csókkal, amit végre pár másodperc múlva viszonzott.
Elégedetten felmordultam, és támaszkodás helyett szorosan magamhoz öleltem. Lehet részeg voltam de a gondolataim időközben kitisztultak, és elmém minden része színtisztán tudta, mit akar.
Azt az apró teremtést, akit a karjaim öleltek.

Fogalmam sem volt, hogyan jutottunk az ágyba de cseppet sem bántam, hogy ilyen apró részletek kimaradtak. A lényeg megvolt. Az érintése, a csókja, a hangja, a keze a pólóm alatt, az ölelése. Minden, ami abban a pillanatban fontos volt pontosan agyamba vésődött.

Reggel úgy keltem, hogy őt öleltem, nyakába szuszogtam, és éreztem azt a tipikus Soo illatot. Ugyanaz volt mint régen. Az öblítő, a tusfürdő, és csak a rá jellemző illat. Elvigyorodtam. Nem tudtam mit csinálni, egyszerűen muszáj volt, annyira boldog voltam. Háttal feküdt nekem így nem tudtam alszik-e még vagy már magához tért. Magamhoz szorítottam, mire felsóhajtott, és óvatosan hátrapillantott. Éber volt.
Már hajoltam volna oda, hogy megcsókoljam, mikor észrevettem tekintetét. Rögtön lefagyott rólam a vigyor, még egy aprócska kis mosoly sem játszott számon. Komor volt. Megbánta? Mérges volt? Nem tudtam meghatározni.
Bizonytalanul engedtem el derekát és hátrébb húzódtam. Felültem, hajamba túrtam, és kerülni kezdtem tekintetét. Hülyének éreztem magam. Tökre az az érzés kerített hatalmába, mint a filmekben a kiscsajokat, amikor kiderül, hogy álmaik pasija csak egy éjszakára akarta.
Nem szólaltam meg, nem akartam beszélni, mégis vágytam magyarázatra. Mikor percekig hallgattunk és közben elmélyülten bámulta arcomat feladtam.
- Mi az? - pillantottam oldalról rá. Hangom élétől összerezzent. Ott szemeztünk egymással egy olyan éjszaka után, amire már nagyon rég vártam. Csak épp semmi romantikus vagy szeretetteljes töltete nem volt a dolognak.
- Ne haragudj, Jongin én...
- Nem számít – vágtam közbe mérgesen, és kikecmeregtem az ágyból. Pontosan nem is tudtam mit akartam, csak eltűnni a közeléből.
- Várj már! - kapott utánam, és visszarántott az ágyra. Meglepett, hogy ennyi ereje volt, de lehet én voltam inkább legyengülve. - Nem így akartam – morogta hátamnak, de átölelte nyakam.
- Mit?
- Ezt az egészet! Ez így nem jó.
- Ha megbántad mondd ki, ne szórakozz össze-vissza! - nem értettem mit bán. Azt, hogy lefeküdtünk, azt hogy így reagált vagy valami egészen mást?
- Részeg voltál és beteg, mi van ha... - elakadt.
- Ha?
- Nem ezt akartad. Ha nem gondoltad komolyan. Végig ez járt a fejemben.
- Oh... - lepődtem meg, és hirtelen nem tudtam reagálni.
Aztán mocskos énem előbújt, és pár pillanat múlva alattam találta magát.
- Nagyon is így akartam – hajoltam hozzá közelebb. - minden pillanatát élveztem, te talán nem Soo? - vigyorogtam felette. Kínlódott, hogy kezeit kiszabadítsa, és vörösödése alapján rettentő zavarba jött.
- Jongin... - nyögte, és gyilkosul méregetett, de vigyoromat nem tudta letörölni.
- Te nem élvezted? - faggattam tovább, zavarba hozása végett. - Nem tetszett, mikor hozzád értem, mikor megcsókoltalak, mikor...
- Ki ne mondd! - vicsorgott rám, mire meg inkább elvigyorodtam.
- Nem tetszik, hogy szeretlek?
Minden dühe elszállt, és tátott szájjal bámult szemeimbe. Bagolyszerű tekintete igazán vicces lett volna, ha nem jövök rá mit is mondtam. Talán nem kellett volna. Befoghattam volna a szám. Talán. De kicsit sem érdekelt. Örültem, hogy kimondtam.
- Sze-szeretsz? - suttogta döbbenten, mire közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Tudtam, hogy kiadtam magam, és minden ellenem fordulhat, de remélni akartam, hogy nem fog ez történni. Én csak szerettem őt. Mi volt ebben olyan rossz?
Csók közben elengedtem kezeit, hogy könyökömre ereszkedve simulhassak hozzá.
- Baj? - kérdeztem hosszú idő után, de nem húzódtam el. Nem akartam. Ha most ki is dob, akkor is közel akartam maradni hozzá.
- De hát én... elmentem és...
- És pokolian fájt, és szar volt, persze – folytattam az akadozó szavait. - de ha mindent elvesztettem, miért kellett volna az utolsó dolgot feladnom?
- Mé-még mindig részeg vagy? - értetlenkedett. Morcosan akartam eltávolodni tőle. Hogy lehet ilyen hülye? - Jongin, komolyan?
- Komolyan.
- Tényleg?
- Tényleg – bólintottam. Lassan kezdett megváltozni a tekintete.
- És Baekhyun?
- És Chanyeol? – fordítottam vissza a kérdést.
- De Baek...
- Baek a legjobb barátom, a családom, a legfőbb bizalmasom. Mindenben ő a legfontosabb egy dologban kivéve. Belé nem vagyok szerelmes. Szerinted, ha szerelmes lettem volna belé, hagytam volna egyszer is, hogy más pasi hozzáérjen, hogy host klubba dolgozzon, hogy másokkal lefeküdjön?
- De – ellenkezett még mindig.
- Majd szólj ha felfogtad, mit mondtam – másztam le róla dühösen. Nem hittem el, hogy mikor végre rászántam magam a színvallásra tömör falakba ütköztem. Mehettem neki buldózerrel is a fejében lévő blokádnak meg se kottyant.
Komolyan elgondolkodtam, hogy Soo belülről tényleg ilyen sötét lett-e. Lehetett egyáltalán a fejében valami kapcsoló, vagy minden körtét kiégetett? Megőrjített és jelen pillanatban egy cseppet sem pozitív értelemben.
- Felfogtam – ült fel az ágyban, mire visszapillantottam rá. - csak nehéz elhinni, hogy...
- Hinni Istenben kell. Bennem csak bíznod kellene.
- Bízom benned. Miattad jöttem vissza.
- Akkor?
- Féltél mikor elsőnek megláttál, el akartál menekülni előlem. Csak Baekhyunban bíztál. Tudtam, hogy elcsesztem épp ezért hihetetlen, hogy még mindig. Ez nem ilyen egyszerű... - rázta a fejét.
- Szerintem meg baromi egyszerű, nézd csak! – szeltem át a kettőnk közt lévő távolságot, és megcsókoltam. Rögtön viszonozta, ám én pár pillanat múlva elhúzódtam tőle. - Látod? - hagytam hátra és eltűntem a szobából, jól feladva neki a leckét.

Nagyjából ebbe az állapotba robbant be Baekhyun. Rengeteg cuccot hozott, kicsit körbeaggódott és tekintetéből tudtam, hogy valamilyen szintem szó nélkül is tisztában volt állapotommal. Legszívesebben nyakába ugrottam volna, hogy egy gyilkos ölelésben részesítsem, de végül nem tettem, csak lehúztam róla zakóját, és behúztam magam mellé a pokróc alá. Cinkosan rávigyorogtam, mire csak mosollyal a szája szélén forgatta szemeit.
- Ötletem sincs, mit csinálhattál vele, de alaposan letaglóztad – célzott Soora, és most először nem láttam fintort a szája szélén, mikor rá gondolt
- Ez volt a cél – vigyorogtam elégedetten, és tovább bámultam a mesét.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon cukik.Valószinü, én sem bírnák ennyi piával..De AZ a fö ,hogy összejöttek végre.Folytasd.Jelölsz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, köszönöm. Hát igen az alkohol kicsit sok volt már nekik, de jól van ez így :) Folytatom hamarosan :) köszönöm, hogy írtál.

      Törlés