Káposzta
Szó nélkül pakoltam kartonba Jongin cuccait a hálóba, míg ő a nappaliban tette ugyanezt. Bár nem akartam itthon lenni, amikor elmegy, mégsem tudtam csak úgy lelépni. Helyette fájdítottam a szívem, ahogy pár kósza percig az ajtónak támaszkodva néztem őt. Rajta is látszott a szakítás utáni rongy állapot, óvatosan mosolyodott el, ahogy ajtót nyitottam neki, mert már nem volt joga a kulcsot használni. A kulcsot, ami most ott pihent a konyhapulton arra várva, hogy száműzzem a többi közé majd a helyére. Már nem lógott rajta Jongin kedvenc kulcstartója, csak az a három fém és egy műanyag darab, amivel be kellett jutni hozzám.
Néha elmosolyodtam, ahogy egy-egy tárgyról beugrott valami emlék, sok hülyeséget csináltunk együtt, minden percét élveztem a kapcsoaltunknak, mégha nem is mutattam ki neki igazán. Talán legközelebb nyitottabbnak kéne lennem. Talán akkor a leendő párom is látni fogja, hogy nem vagyok olyan rossz, mint amilyennek tűnök. Talán akkor végre szerelmes lehetek.
- Kyungsoo lent van a kocsiba.
- Nem tudom, hogy akarok-e vele most beszélni.
- Kicsit igazságtalannak érzem. Régebb óta a barátd, mint amennyit velem töltöttél, nem gondolod, hogy igazságtalan, hogy vele nem foglalkozol?
Összepréseltem ajkaim, mielőtt olyat mondtam volna, amit csak a hirtelen indulat hoz ki belőlem, és elkezdtem magamban számolni. Nem kezdek el ordíbálni, kiakadni, és senkit nem küldök el a francba. Nem.
- Elég nehéz volt elfogadni ezt az egészet, hiába tűnö nyugodtak nem olyan könnyű.
- Senkinek sem az. Neki sem és nekem sem.
- Épp most cuccoltuk össze, szakítás után három nappal... - közöltem cinikusan.
- Attól még szar.
- Nekem is! - emeltem meg a hangom. - Sosem gondoltam volna, hogy ti ketten... de elfogadtam és vita nélkül elengedtelek.
- Mert csak egy dugocimbi voltam neked.
- Kretén - Lezártnak tekintettem a témát és telefonomat felkapva az ágyamról döntöttem a távozás mellett. Mong tanácstalanu pislogott kis ideig kettőnk között, majd mellém szegődött. - A kulcsodat dobd majd be a postaládába ha elmentetek.
- Baek, várj már!
De nem vártam.
Lent megláttam Kyungsoot, de egy hátraarc után elindultam a közeli buszmegálló felé, jelezve, hogy a legkevésbé sem akarok, most beszélgetni. Persze a bérletemet nem hoztam el, készpénz nem volt nálam a kocsikulcsom pedig ugyancsak a nappali dohányzóasztalán pihent. Igazán büszke votlam magamra, meg az idióta megnyílvánulásaimra. Tíz perce se távoztam, mikor megszólalt a telefonom, és még arra se vettem a fáradságot, hogy megnézzem ki az, csak felvettem.
- Byun Baek...
- Tudom ki vagy, ne csináld ezt.
- Kyungsoo.
- Tudom, hogy szar most neked, mindhármunknak az, de nem fogom feladni a barátságunkat ennyiért, te se tedd.
- Szóval ha arra kérnélek, hogy ne legyél vele, akkor elengednéd?
- Baekhyun...
- Tudod, hogy nem kérnék ilyet - sóhajtottam fel. - Csak adj egy kis időt.
- Mérges vagy?
- Igen. Nem tudom. Fogalmam sincs mit érzek, annyi minden van bennem. Basszus egy részem még szurkol is nektek én sem értem magam - nevettem fel frusztráltan. - Csak adj egy kis időt, hogy lerendezzek magamban mindent.
- Nem lenne jobb megbeszélni és utána összegezni mielőtt idióta következtetéseket vonnál le magadban, csak mert hülye vagy?
- Épp hozzád cuccol a volt pasim és van képed lehülyézni? - kaptam fela vizet.
- Ez a tényen nem változtat.
- Megcsalt? - tettem fel a kérdést, ami bár a lényegen nem változtatott nagyon is soakt számított.
- Sokszor találkoztunk, neki sokkal később esett le a vonzalom, és rettegett tőle.
- De?
- De sosem történt semmi. A legtöbb egy ölelés volt.
- Beismernéd ha lefeküdtetek volna?
- Be. Nincs értelme hazudni.
- Jó. Pár nap múlva benézek hozzád. Egyelőre munkaügyben, aztán... - hagytam félbe a mondatot. - Fura lesz.
- Az - értett egyett. - De nem hiába vagyunk tíz éve barátok, nem?
- Azért mg lhet szeretnék behúzni neked egyet - mosolyodtam el.
- Amekkorát ütni tudsz, hajrá, majd eljátszom, hogy fájt.
- Majd még beszélünk - köszöntem el tőle, és valamivel nyugotabban indultam el az irodám felé.
Jó volt egyedül lenni Mong a kanapén aludt néha felnyüsszentve álmába, ami mindig megmosolyogtatott, én pedig az új esküvőkkel szemezgettem, miután elégedetten láttam, hogy az értékelésem visszament négyegész kilencre. Így is kell ezt. Még az az egy tized is idegesített, de hát esélytelen volt mindenkinek megfelelni. Ellenben megint kaptam három e-mailt, akik szerettek volna velem dolgozni. Egyről tudtam, hogy esélytelen, mivel ők nem arra vágytak, amit tőlem kaphattak. Szeretem az egyszerű esküvőket, de ártartományban én nem abba a rétegbe tartoztam, mint ők. Egy alig húsz fős esküvőt akartak, egyszerű helyszínnel alacsony árakkal, amiket nem biztos, hogy tudtam volna garantálni nekik, aztán eszembe jutott Gowon. Írtam Seohyunnak egy e-mailt, hogy velük is egyeztessen majd hétfőn időpontot, és épp hisztibe kezdtem volna, amikor rezgett a telefonom.
Park Chanyeol: Ráérsz ma?
Én: Rá, az irodába vagyok, ha kellenék.
Park Chanyeol: 20 perc és ott vagyok.
Nem válaszoltam neki, nem is kellett, szerintem nem is várta, viszont valami bizsergető érzés futott végig rajtam már ennyitől. Olyan volt ez az egész, mint egy gyorsba lebeszélt randi, egy kellemes kis találkozó. Ha nem lettem volna tök átlagos cuccokba, még készülődni is kezdtem volna, de egy szaggatott már továbbszakadt farmer és egy laza hosszúujjas póló, sehogy sem nyújtott randiképes bevágósdos szerkót, szóval elengedtem a dolgot. Helyette öt percig bűvöltem a kávéfőzöt, mire rájöttem, hogy ki van húzva, a végén pedig inkább kimentem az apró hátsó kertbe egy cigire.
Mindig piszkáltak az ismeőseim, hogy miért cigizek kivéve Kyungsoot, mert a határidő örületbe, néha kénytelen volt ő is rágyújtani. Más volt egy irodai dolgozó stressz hatása, és más az enyém. Ők papírokkal foglalkoztak, meg nyomoronc főnökökkel, én emberekkel és főnök voltam. Ha én elcsesztem valamit, az annyit jelentett, hogy kevesebb pénzt kapok. Magamnak pedig én adtam a fizetést, szó szerint én dolgoztam meg minden egyes wonomért.
Hallotta Chanyeol autóját megállni az iroda előtt, így a hátsó bejáratot, ami a kertbe hoz kinyitottam, és halvány mosollyal intettem nei, hogy jöjjön erre. Kivett a kocsiból egy nagy szatyrot, majd óriás lépteivel pillanatok alatt elém ért.
- Nem is tudtam, hogy ilyen menő az irodád hátulja - nézett körbe.
- Ez a titkos kis nyugalomszigetem. Régen még egy minitavat is akartam, de aztán rájöttem, hogy a halakat etetni kell, és Mong mellé nem mertem bevállalni még több felelősséggel járó életet.
- Mintha megint részeg lennél - mért végig.
- De bunkó vagy! - csíptem karjába.
- Jobban vagy?
- Kezde összeszedni magam. Azt hiszem kicsit a munkába menekülök és akkor nagyon boldog leszek, hogy már szingli vagyok, mert nincs időm senkire. Mit hoztál? - érdeklődtem a szatyrot figyelve.
- Káposztát. Gondoltam jobb kedved lesz tőle.
Sosem az számított valakiben, hogy elegáns helyekre vigyen, és drága cuccokat vegyen nekem. Nem érdekeltek a külsőségek, a pénz, a kinézet. Nem azért akartam beleszeretni valakibe, hogy örök életre lent legyen a gondom mindenről. Olyan párt akartam, akivel különleges dolgokon mehetek át, egy olyan embert, aki nem a megszokott módon közeledik hozzám. Nem akartam virágot, bort, elegáns vacsorát, vagy romantikus hétvégét, és párosmasszást. Valami mást akartam. Egyedit. Meglepőt. Hozzámillőt.
És kaptam az élettől egy zacskó... káposztát.
- Kyungsoo lent van a kocsiba.
- Nem tudom, hogy akarok-e vele most beszélni.
- Kicsit igazságtalannak érzem. Régebb óta a barátd, mint amennyit velem töltöttél, nem gondolod, hogy igazságtalan, hogy vele nem foglalkozol?
Összepréseltem ajkaim, mielőtt olyat mondtam volna, amit csak a hirtelen indulat hoz ki belőlem, és elkezdtem magamban számolni. Nem kezdek el ordíbálni, kiakadni, és senkit nem küldök el a francba. Nem.
- Elég nehéz volt elfogadni ezt az egészet, hiába tűnö nyugodtak nem olyan könnyű.
- Senkinek sem az. Neki sem és nekem sem.
- Épp most cuccoltuk össze, szakítás után három nappal... - közöltem cinikusan.
- Attól még szar.
- Nekem is! - emeltem meg a hangom. - Sosem gondoltam volna, hogy ti ketten... de elfogadtam és vita nélkül elengedtelek.
- Mert csak egy dugocimbi voltam neked.
- Kretén - Lezártnak tekintettem a témát és telefonomat felkapva az ágyamról döntöttem a távozás mellett. Mong tanácstalanu pislogott kis ideig kettőnk között, majd mellém szegődött. - A kulcsodat dobd majd be a postaládába ha elmentetek.
- Baek, várj már!
De nem vártam.
Lent megláttam Kyungsoot, de egy hátraarc után elindultam a közeli buszmegálló felé, jelezve, hogy a legkevésbé sem akarok, most beszélgetni. Persze a bérletemet nem hoztam el, készpénz nem volt nálam a kocsikulcsom pedig ugyancsak a nappali dohányzóasztalán pihent. Igazán büszke votlam magamra, meg az idióta megnyílvánulásaimra. Tíz perce se távoztam, mikor megszólalt a telefonom, és még arra se vettem a fáradságot, hogy megnézzem ki az, csak felvettem.
- Byun Baek...
- Tudom ki vagy, ne csináld ezt.
- Kyungsoo.
- Tudom, hogy szar most neked, mindhármunknak az, de nem fogom feladni a barátságunkat ennyiért, te se tedd.
- Szóval ha arra kérnélek, hogy ne legyél vele, akkor elengednéd?
- Baekhyun...
- Tudod, hogy nem kérnék ilyet - sóhajtottam fel. - Csak adj egy kis időt.
- Mérges vagy?
- Igen. Nem tudom. Fogalmam sincs mit érzek, annyi minden van bennem. Basszus egy részem még szurkol is nektek én sem értem magam - nevettem fel frusztráltan. - Csak adj egy kis időt, hogy lerendezzek magamban mindent.
- Nem lenne jobb megbeszélni és utána összegezni mielőtt idióta következtetéseket vonnál le magadban, csak mert hülye vagy?
- Épp hozzád cuccol a volt pasim és van képed lehülyézni? - kaptam fela vizet.
- Ez a tényen nem változtat.
- Megcsalt? - tettem fel a kérdést, ami bár a lényegen nem változtatott nagyon is soakt számított.
- Sokszor találkoztunk, neki sokkal később esett le a vonzalom, és rettegett tőle.
- De?
- De sosem történt semmi. A legtöbb egy ölelés volt.
- Beismernéd ha lefeküdtetek volna?
- Be. Nincs értelme hazudni.
- Jó. Pár nap múlva benézek hozzád. Egyelőre munkaügyben, aztán... - hagytam félbe a mondatot. - Fura lesz.
- Az - értett egyett. - De nem hiába vagyunk tíz éve barátok, nem?
- Azért mg lhet szeretnék behúzni neked egyet - mosolyodtam el.
- Amekkorát ütni tudsz, hajrá, majd eljátszom, hogy fájt.
- Majd még beszélünk - köszöntem el tőle, és valamivel nyugotabban indultam el az irodám felé.
Jó volt egyedül lenni Mong a kanapén aludt néha felnyüsszentve álmába, ami mindig megmosolyogtatott, én pedig az új esküvőkkel szemezgettem, miután elégedetten láttam, hogy az értékelésem visszament négyegész kilencre. Így is kell ezt. Még az az egy tized is idegesített, de hát esélytelen volt mindenkinek megfelelni. Ellenben megint kaptam három e-mailt, akik szerettek volna velem dolgozni. Egyről tudtam, hogy esélytelen, mivel ők nem arra vágytak, amit tőlem kaphattak. Szeretem az egyszerű esküvőket, de ártartományban én nem abba a rétegbe tartoztam, mint ők. Egy alig húsz fős esküvőt akartak, egyszerű helyszínnel alacsony árakkal, amiket nem biztos, hogy tudtam volna garantálni nekik, aztán eszembe jutott Gowon. Írtam Seohyunnak egy e-mailt, hogy velük is egyeztessen majd hétfőn időpontot, és épp hisztibe kezdtem volna, amikor rezgett a telefonom.
Park Chanyeol: Ráérsz ma?
Én: Rá, az irodába vagyok, ha kellenék.
Park Chanyeol: 20 perc és ott vagyok.
Nem válaszoltam neki, nem is kellett, szerintem nem is várta, viszont valami bizsergető érzés futott végig rajtam már ennyitől. Olyan volt ez az egész, mint egy gyorsba lebeszélt randi, egy kellemes kis találkozó. Ha nem lettem volna tök átlagos cuccokba, még készülődni is kezdtem volna, de egy szaggatott már továbbszakadt farmer és egy laza hosszúujjas póló, sehogy sem nyújtott randiképes bevágósdos szerkót, szóval elengedtem a dolgot. Helyette öt percig bűvöltem a kávéfőzöt, mire rájöttem, hogy ki van húzva, a végén pedig inkább kimentem az apró hátsó kertbe egy cigire.
Mindig piszkáltak az ismeőseim, hogy miért cigizek kivéve Kyungsoot, mert a határidő örületbe, néha kénytelen volt ő is rágyújtani. Más volt egy irodai dolgozó stressz hatása, és más az enyém. Ők papírokkal foglalkoztak, meg nyomoronc főnökökkel, én emberekkel és főnök voltam. Ha én elcsesztem valamit, az annyit jelentett, hogy kevesebb pénzt kapok. Magamnak pedig én adtam a fizetést, szó szerint én dolgoztam meg minden egyes wonomért.
Hallotta Chanyeol autóját megállni az iroda előtt, így a hátsó bejáratot, ami a kertbe hoz kinyitottam, és halvány mosollyal intettem nei, hogy jöjjön erre. Kivett a kocsiból egy nagy szatyrot, majd óriás lépteivel pillanatok alatt elém ért.
- Nem is tudtam, hogy ilyen menő az irodád hátulja - nézett körbe.
- Ez a titkos kis nyugalomszigetem. Régen még egy minitavat is akartam, de aztán rájöttem, hogy a halakat etetni kell, és Mong mellé nem mertem bevállalni még több felelősséggel járó életet.
- Mintha megint részeg lennél - mért végig.
- De bunkó vagy! - csíptem karjába.
- Jobban vagy?
- Kezde összeszedni magam. Azt hiszem kicsit a munkába menekülök és akkor nagyon boldog leszek, hogy már szingli vagyok, mert nincs időm senkire. Mit hoztál? - érdeklődtem a szatyrot figyelve.
- Káposztát. Gondoltam jobb kedved lesz tőle.
Sosem az számított valakiben, hogy elegáns helyekre vigyen, és drága cuccokat vegyen nekem. Nem érdekeltek a külsőségek, a pénz, a kinézet. Nem azért akartam beleszeretni valakibe, hogy örök életre lent legyen a gondom mindenről. Olyan párt akartam, akivel különleges dolgokon mehetek át, egy olyan embert, aki nem a megszokott módon közeledik hozzám. Nem akartam virágot, bort, elegáns vacsorát, vagy romantikus hétvégét, és párosmasszást. Valami mást akartam. Egyedit. Meglepőt. Hozzámillőt.
És kaptam az élettől egy zacskó... káposztát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése