Harmadik
Nagyjából negyed órát vezettem, amikor egy pillanatra leragadt a szemem, és rémültem a fékre tapostam. Chanyeolt csak a biztonsági öv tartotta meg, majd rögtön combomra markolt és éber döbbent tekintettel meredt rám.
- Jól vagy?
- Azt hiszem képtelen vagyok még fél órát vezetni – sóhajtottam, ahogy kitettem a vészvillogót és lassan az út szélére álltam. Még uralkodott rajta a sokk, mert tökéletesen tudtam, hogy ha többre nem is egy másodpercre, egyetlenegy pillanatra elaludtam a volán mögött, ami még sosem fordult elő velem.
- Ne haragudj, nem gondoltam bele, hogy milyen álmos lehetsz, minden rendben? – simított végig arcomon, mire kissé megkönnyebbültem.
- Jól vagyok, még sosem volt ilyen…
- Menjünk haza, 2 percre lakom innen – csatolta ki az övét és ki akart szállni.
- Megvagyok, csak mondd, merre menjük – húztam vissza.
Tényleg nem kellett sok idő, hogy egy az enyémnél sokkal menőbb környéken próbáljak besorolni a mélygarázsba és megszállt a béke, ahogy végre leállítottam a kocsit. Megkönnyebbülve dőltem hátra mire Chanyeol keze ismét lábamra szorított. Eddig fel se tűnt, hogy végig rajtam tartotta kezét, most viszont ismét kirázott a hideg.
- Menjünk fel – nyögte fáradtam és kiszállva várt meg engem is.
Szó nélkül szálltam ki és mélyeket lélegezve próbáltam túljutni az előbb történteken. Mintha nem is én lettem volna. Bár mostanában ezt gyakran elmondhattam magamról.
Nem kellett volna itt lennem, nem voltam felkészülve arra, hogy szembe találkozzak a családjával. Tényleg… Yoora. Mégis mit mondjak neki, hogy egyszer csak beállítok a vőlegénye oldalán már majdnem éjszaka? Megtorpantam a lift előtt és rájöttem, hogy nekem semmi keresnivalóm nincs itt.
- Baj van? – vett észre Chanyeol épp abban a pillanatban, hogy kinyílt a lift ajtaja.
- Haza kéne mennem.
- Miért? – zavarodott össze, intha elképzelése sem lett volna tényleg az okról. Mégis mit mondhattam volna? „Figyelj csak mégiscsak épp randizni akartam veled, és most a majdnem feleségedhez készülök felmenni.” Nem ezt valahogy nem tudom elképzelni.
- Mong egyedül van otthon… - vetettem fel végül azt az indokot, ami szégyenteljes módon eddig eszembe sem jutott.
- Ó… máskor nem szokott egyedül lenni?
- Jongin mindig ott volt – bukott ki számon és elhúztam a számat. – Mennem kell – vágtam hirtelen hátra arcot, menekülve a valóságom elől.
- Várj már Baek! – kapott utánam, de én nem akartam beszélni vele, nem akartam itt lenni. Nem is szabadott.
- Nem! Ez így nem jó!
- Mi?
- Bassza meg nemsoká feleségül veszed Yoorát, nem kéne itt lennem, nem nekem kell veled lenned.
- Annyira hülye vagy – szorított kezemre. – Miért nem tudsz úgy inni, hogy emlékezz rá? Miért vagy ennyire hülye, miközben amúgy okos vagy?
- Neked most mi bajod van? – kaptam fel én is a vizet. – Semmi jogod kiabálni velem, miközben te vagy az, aki félreérthető dolgokat tesz!
- Akkor miért nem rakod össze a képet, és hagyod abba a felesleges drámázást?
- Hogy mi van? – tátottam el a szám, és hirtelen nem tudtam visszavágni. Még, hogy drámázás! Ráadásul mi az, hogy nem rakom össze a képet? Olyan képek vannak a fejemben vele kapcsolatban, amiknek sehol nem kéne jelen lenniük. Nem még, hogy minden egyes pillanatban, amikor a közelemben van. – Nincs jogod ilyeneket mondani!
- Istenem Baekhyun, fogd már be! – rántott magához és erőszakosan ajkaimra mart.
A döbbenet és boldogság keveréke egy pillanat alatt levett a lábaimról. Megremegve kapaszkodtam inge aljába és hirtelen ezernyi érzés kavargott bennem. Elégedett voltam, végtelenül, amiért végre megízlelhettem ajkait, boldog, felszabadult és olyan kibaszottul tökéletes volt a pillanat, hogy tényleg regényekbe illően megremegett a lábam.
Aztán eszembe jutott a valóság. A két hét, a felesége, a baba, az esküvő és a násznép. És ekkor volt az első alkalom, hogy hátat fordítottam az elveimnek és mindennek, amiben valaha is hittem. Ekkor lettem az a Baekhyun egy pillanat alatt, akivé sosem akartam válni.
Hajába tépve húztam közelebb magamhoz, míg ő a legközelebbi autó motorháztetőjének döntött és szinte felfalt. Sosem éreztem még ennyire felszabadultnak magam hiába vesztettem el teljesen az eszem.
Chanyeol minden egyes érintése, sóhaja, a teste az enyémnek simulva, ujjai ingem alatt, minden olyan rohadt tökéletes volt, és annyival többet akartam. Nem tudtam kontrolállni magam, hajába téptem tarkóját karmoltam, és amikor egy pillanatra elhajolt tőlem ajkaim nyakába tévedtek és oda hintettem csókokat.
- Baekhyun…
- Fogd be, te mondtad, hogy fogjam be, a te hibád az egész – fúrtam fejem nyakába. – Minden a te hibád. Nem kellett volna megjelenned nálam, nem kellett volna Yoorának annyit jártatnia a száját, ez az egész a te elcseszett hibád. Egy mocskos féreg lettem…
- Baekhyun – próbált valahogy lenyugtatni
- Annyira utállak, de magamat még jobban, amiért szeretlek… Veled miért nem ment úgy minden, mint másokkal? Hogy meglátlak, megtetszel, kiderül, hogy heteró vagy és túllépek?
- Mert nem kell túllépned rajtam - fogta kezei közé fejemet. - Szerinted véletlenül közeledem feléd? Annyira hülyének nézel, hogy véletlenül adtam neked a jeleket? Akarlak.
- Mi? - fagytam le, és hirtelenjében, már sokkal gyengédebb csókját is elfelejettem viszonozni. De gyengéd cirógatása oldalom előhozott belőlem egy olyan ént, akit amíg élek gyűlölni fogok.
Körülnézni sem volt időm a lakásban, igazából vakon lerúgtam magamról a cipőt, majd már a kanapén fekve nyögtem Chanyeol érintéseitől. Aztán csak úgy jöttek a dolgok. A ruhák eltűntek, az érzékek felerősödtek, én pedig olyan mélyre kerültem abban a bizonyos árban, hogy nem tudtam lépést tartani. Az egyik pillanatban, még a kanapén markoltam hajába, a másikban már meztelen teste simult hozzám a zuhany alatt, egy örökkévalóságnak tűnő idő múltán pedig szenvedélytől túlfűtött hangon nyögött ajkaim közé az élvezetünket hajszolva.
Szex után mindig pörögtem. Az az ember voltam, aki ha élvezte az együttlétet többet akarva csikart ki egy újabb menetet saját kielégítetlen vágyai miatt. Most viszont csak feküdtem az ágyban a gondoltaimat erővel kizárva és élveztem a rám nehezedő kielégült fáradtságot, Chanyeol kezei között.
Mert Chanyeol nem csak a szexért akart. Hiába kapta meg a várt kielégülést, nem engedett, folyton érintett, becézett, és olyan gyengédséggel ért hozzám minden pillanatban, hogy megtépázott lelkem minden egyes másodperccel közelebb került ahhoz, hogy megtörjön.
Byun Baekhyun sosem volt egy olyan alak, aki belement volna egy kalandba, aminek tétje volt. Volt, akit akartam, aki tudtam, hogy olyan éjszakát ad nekem, amit hosszú hónapokig visszasírok, de sosem voltam hajlandó szeretőnek lenni.
Máig.
Mert miattam ez a házasság már nem lesz igaz. Én lettem az, aki undorító harmadikként a boldogság útjába állt.
Megcsallattam Yoorát. Én, aki az esküvőjét szervezi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése