Amíg boldogok vagyunk
Mong izgatottan szimatolt körbe, ahogy beléptem a hangulatos kis kávézóba, reggeliző társam tekintete pedig felcsillant, ahogy észrevette a kutyát. Engem teljesen elfeledve guggolt le hozzá és máris lelkes ajnározásba kezdett, míg hűséges ebem csak pár szimatra méltatta majd elfeküdt székem mellett. Chanyeolt ellenben ez cseppet sem zavarta, ahogy maga a helyzet sem, hogy a földön gubbaszt egy viszonylag elegáns vendéglő kellős közepén.
- Én is kapok egy sziát, vagy csak a kutyának jár az öröm? - hajoltam le érdeklődve az asztal alá, amikor még mindig nem méltatott figyelemre. Tekintetét meglepetten kapta rám, szeme felcsillant, ahogy közelről meredtünk egymás szemébe, majd elmosolyodott.
- Gondoltam tudod, hogy vágyom a társaságodra, ha már meghívtalak reggelizni, nem akartam túlfényezni az egód.
- Annak sosem árt - vontam vállat, és elégedetten vettem tudomásul, hogy végre felült a székbe velem szembe.
- Ugyan már… De ha ezt szeretnéd, még kialvatlanul is meglepően szép vagy - közölte pimaszul, én pedig enyhén tátott szájjal bámultam rá. Éreztem, ahogy arcomat elöntötte a meleg és nem volt nehéz rájönni: elvörösödtem.
- Egófényezésről volt szó, nem zavarba ejtésről - vágtam vissza.
- A kettő nálam együtt jár, emellett csak tényt közöltem, nem hízelegtem - villantott rám egy egyértelműen flörtölős mosolyt.
- Na, jó ezt most hagyjuk abba - kaptam félre tekintetem és hirtelen nagyon érdekesnek tűnt az asztalon helyet foglaló virág.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan feladod, elég versengő szellemnek tűnsz - nevetett fel kissé kárörvendőn.
- Mit kellene mondanom? Hogy te pedig reggel is olyan fess vagy, mint minden alkalommal, amikor találkozunk?
- Nem rossz, nem rossz, de azzal is beértem volna, ha elismered, hogy megremeg a lábad minden alkalommal, amikor találkozunk.
- Túlmész a határon Park - szisszentem fel, és dühösen kaptam rá a tekintetem.
Mérges voltam rá. Mérges, mert épp feleségül készült venni egy várandós nőt, mérges voltam, mert félreérthetetlenül flörtölt velem, és mérges voltam magamra, mert hagytam, élveztem és akartam is.
- A kutyád cukibb, mint te, szóval ne legyél ilyen - rendezte le egy pillanat alatt a dolgot, majd felkapva az étlapot átfutotta.
- Miért pont francia hangulatú kávézó? - váltottam inkább témát.
- Mert az egyetem alatt egy évet Párizsban tanultam, és imádom a francia konyha egy részét.
- Tényleg? - ámultam el, mert engem mindig is vonzott Franciaország, de sosem adódott lehetőségem rá, hogy elutazzak oda.
A téma találónak tűnt, mert rendelés után rögtön mesélni kezdett az ottani élményeiről, a helyekről, ahol járt, a kis lakásról, amiben lakott, a francia emberekről, mindenről, én pedig úgy éreztem vele együtt voltam ott, olyan érdekesen és valósan mesélte el élményeit. Reggeli közben már az ételekről mesélt inkább, elmagyarázta némelyik miért annyira más, mint mondjuk itt, mennyivel finomabb "eredeti" hozzávalókkal készítve, és milyen hangulatos volt a kedvenc kis kávézója, ahova szinte minden nap betért iskola előtt. Szinte észre sem vettem, hogy rohant vele az idő, bevont a beszélgetésbe, hiába ő volt az, aki irányította azt, és elfogott a vágy, hogy minél hamarabb repülőre üljek és elmenjek oda.
A reggeli után, még rendelt egy kávét és mellé tipikusan francia süteményt, macront, ami mostanság, amúgy is nagy népszerűségnek örvendett, de állítása szerint itt volt a legfinomabb.
Ahogy ott ültünk teljesen elfelejtettem, hogy ő nemsoká feleségül vesz egy nőt, csak élveztem a társaságát, néha Mong közbeugatott halkan jelezve, hogy már menne, de nekem semmi kedvem nem volt elindulni. Végül Chanyeol mondta, hogy mennie kell, így egy kisebb vita után, amiben természetesen én maradtam alul, kifizette a reggelinket, és mosolyogva indult útnak.
Mellette annyira másnak éreztem magam. Ha belegondoltam - bár tudtam, hogy nem szabad, de az eszem most végleg cserben hagyott - egy igazi álomszerű kapcsolatot képzeltem el vele. Romantikus reggelik, két apró szünet közé zsúfolt hangulatos találkozók, meglepetések. És nem, nem a pénzes és klisésen szar dolgokra gondoltam. Sosem vágytam arra, hogy fizessenek helyettem, vagy drága éttermekbe hurcoljanak, bár nem vetettem meg, Chanyeol pedig amúgy is ebben a közegben mozgott. Gyerekkora óta körbevette a pénz, amivel nem volt semmi baj, de nem ezért vonzott. Igazából fogalmam sem volt, mivel keltette fel ennyire a figyelmem, hogy még hetero férfiként is magával ragadjon.
Ahogy hazaértem bedőltem az ágyba egy gyors zuhany után, és bár telefonomat nem némítottam le, reméltem, hogy senkinek nem lesz ma szüksége rám. És szerencsém is volt. Jonginra ébredtem, ahogy délután négy körül hazaért, és apró puszikkal ébresztett a kínai kaja félreismerhetetlen illatával. Hiába reggeliztem bőségesen éhesen kordult a gyomrom, így nagyot nyújtózva öleltem magamhoz, de csókot nem sikerült lopnom tőle.
- Ne haragudj, nem igazán akarlak megcsókolni, szerintem beteg leszek - tüsszentett egy nagyot, mire homlokára csúsztattam a kezem.
- Meleg vagy - jegyeztem meg, mire felnevetett.
- Tudom, azért vagyok veled - bökött oldalba.
- Hülye. A nappali komódban van gyógyszer, vegyél be belőle, és csinálok mézes teát neked - másztam ki az ágyból.
- Kyungsoo már vetetett velem pár gyógyszert és küldött levest is.
Egy pillanatra lemerevedtem és kezdtem azt érezni, hogy valami nagyon nem okés dolog történik ráadásul pont az orrom előtt. Ahogy Jongin ajkaira pillantottam, arra az ábrándos kis görbületre rájöttem valamire. Valamire, amitől összeszorult a szívem, elkapott a féltékenység, mégsem tudtam haragudni érte. Valamire, amiről még nem akartam tudni, sem pedig beszélni.
- Vegyél be akkor azokból, ha már elkezdted szedni, de teát akkor is kapsz.
- Azt akarok is, te csinálod a legfinomabbat - ölelgetett meg.
Kiültünk a nappaliba, és bár tisztes távolságot tartottunk mégis jól telt a délutánunk. Levest ettünk, idióta filmeket néztünk, összeveszve a romantikus szarokon, mégis egy ritka jó napot tudtunk magunk mögött.
Este, amikor Jongin már aludt engedtem a kétségeimnek. Nem voltam hülye, tudtam már akkor, amikor először találkoztak, hogy Kyungsoo és Jongin összeillenek. A vak is látta volna, bár életemben nem jutott volna eszembe, hogy ők ketten. Jongin csenevész volt, kissé céltalan, szeleburdi, Kyungsoo ellentétben összeszedett, céltudatos és annyira egyenes... Olyan kettős érzés volt az egész.
Engedjem el már most? Vagy tartsam még magam mellett? Tudtam, hogy nem leszünk együtt egész életünkben, hittem abban, hogy mindkettőnk életében lesz majd valaki. De már most?
- Min gondolkodsz? - éreztem meg egy kezet a derekamon, mire felé fordultam.
- Jongin...
- Hm? - pislogott fáradtan.
Megbeszéltük, hogy addig leszünk együtt, amíg boldogok vagyunk, de... mi lesz velem nélküled?
- Semmi. Csak az egyik esküvőn gondolkodtam.
- Te meg a mániákusságod - ölelt magához és nyakamba bújva aludt el pillanatok alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése