2016. május 31., kedd

Észveszejtő - 7. fejezet



Izzadtan ültem fel az éjszaka közepén, végigzongorázott gerincemen a hideg, ahogy megint bevillant az álmom. Nem volt tipikusan rémálom, nem halt meg senkin, nem zuhantam a semmibe, mint máskor, csak egy homályos alak... egy fiú ért hozzám.
Taemin biztosan körberöhögött volna ha ezt tudta volna, egész álló nap piszkált amíg nála voltam, és utána is írt pár üzenetet.
De... segített. Nem mondom, hogy lettek ötleteim, mert még mindig betegnek tartottam ezt a dolgot, de már láttam valamiféle kis szikrát a végtelen sötétségben végződő alagút végén. Vagyis volt már valami. Még ha az épp rémálmok formájában is jelent meg lelki szemeim előtt.
A hideg rázott az érintések emlékére, a lelkem legmélye is irtózott a dologtól, még álmomban sem tudtam élvezni a dolgot. Vajon a valóságban is ezt éreztem volna, ha valaki hozzá ér? Ellenben hiába is próbáltam visszaaludni, hamar feladtam a dolgot, és Eunji üzenetei közt kezdtem bogarászni.
Csöpögős című szarok voltak, A nagy szerelem, Igaz valóság és egyéb romantikus elbaszások, aztán akadt egy cím, ami egészen megtetszett. Szélcsendben is hóvihar.
Egy oneshot volt áldva a szerencsémet valami Vhope párossal, akiket viszont belőni se tudtam kik lehettek, de nem is foglalkoztam vele. Csak el akartam olvasni életem első yaoiját hajnaltájban Hyung szuszogásával a szobában, mert legalább az nyugtatóan egyhangú volt.

- Baekhyun, te mi a jó eget csinálsz? - Sehun szinte pofára esett a rémülettől, ahogy kivánszorgott a szobából és meglátott a kanapén. - Már megint van valami beadandód?
- Nincs. Olvasok.
- Azért könnyes a szemed? Azt ne mond, hogy olvasol valami szar romantikus baszást és bőgsz is rajta.
- Ez a fáradtság te vadbarom! Faszom fog sírni két buzin – motyogtam az orrom alatt, de már nem foglalkozott velem. A konyhába ment, kicsapta a hűtőajtót és tíz perc alatt felzabált mindent amit talált, majd egy ásítás közepette visszavonult a szobájukba. Egy pár percre elgondolkodtam, hogy nem-e alvajáró, de egész ébernek tűnt. Csinált szendvicset, visszapakolt a hűtőbe, még a koszos edényeket is belerakta a mosogatóba... Félelmetes.
Az meg pláne az volt, hogy telezabálta magát mindennel és egy dekát nem hízott sosem. Igazából Sehun olyan volt, mint valami anorexiás kiscsaj. Mármint nem nézett ki lányosan, de basszus, kint voltak a bordái! Középsuliban egyszer beteg volt, amiért összeesett a tesiórájukon. Annyira szarul nézett ki, hogy mindenféle vizsgálatra elküldték, és a család nyakára jártak, hiába derült ki, hogy csak valami vírust szedett össze. Senki nem hitte el, hogy kicsi Sehun rendesen táplálkozik egészen addig, amíg három napra be nem zárták a kórházba és meg nem figyelték az étkezési szokásait. Utána már egy rossz szavuk sem lehetett a családra.

Jegyzeteket gyártottam, mindent leírtam, ami csak eszembe jutott, majd a felét a kukába vágtam, csoportosítottam és káosz fogadott mindenkit, ahogy kiléptek szombat délelőtt a szobájukból. Kyungsoo majdnem elcsúszott pár szétdobált papíron, aztán meg enyhe sokkot kapott, ahogy előkerültem a kanapé mögül, ami alá becsúszott pár lapocska. Szerinte ilyenkor olyan voltam mint valami perverz megszállott. Aztán lehet volt benne igazság, de hát muszáj volt végre valahova jutnom. Hajnalban tanárom e-mailje fogadott, hogy ha nem szedem össze magam csúfos kudarcot vallok, ez pedig épp eléggé beparáztatott ahhoz, hogy kétségbeesésemben már bármit bevessek.
Reggeli közben lebeszéltük ki mit vállal a szokásos melókból, én pedig menekülve a rendrakástól, gyorsan jelentkeztem a málhás szamár bevásárlásra. Nagyjából mindig ez volt a rendszer. Sehun mosott és mosogatott, Hyung takarított, Kyungsoo meg rendet rakott. Délutánra elígértem magam Chanyeolnak mert vissza akartam adni neki a pendriveot, amit a hét elején passzolt le, hogy pár zenét feltöltsek rá.

Vigyorogva sétáltam felé, miközben a telefonján beszélt erősen artikulálva, kissé morcos tekintettel. Vicces volt a feje, amikor valami ostoba dolog miatt húzta fel magát, erre már rájöttem régebben, de most aztán végképp látszott. Intettem neki, ahogy melléléptem, mire rám mosolygott, és folytatta tovább a diskurálást. Nem figyeltem rá, csak vártam, hogy befejezze, addig a közeli kirakatokkal szemezgettem picit távolabb tőle.
- Bocs törpe, muszáj volt elintéznem.
- No problem. Minden oké?
- Persze csak be akartak rántani ma dolgozni, de az egész hetet végigtúlóráztam szinte, így nem volt sok kedvem hozzá.
Picit sajnáltam Chanyeolt, mert tényleg szinte folyton a munkával volt elfoglalva. Akárhányszor összefutottunk, vagy írtam neki a kérdésre, hogy mit csinál, merre jár, csak a munka volt a válasz. Utáltam a gondolatát, hogy nekem is ezt kell majd tennem, ráadásul esetleg hétvégén is, hisz csessze meg szombat délután volt! Ilyenkor nem pihennie kellett volna az embernek?
- Na és te mit csináltál ma?
- Vásároltam a túlélés érdekében és... ennyi.
- Izgalmasan hangzik.
- El tudom képzelni. Nem megyünk be abba a boltba, van egy pulcsi, amit meg akarok nézni.
- Nem hiszem, hogy a mi árkategóriánk az a hely.
Hát igaza volt. Szinte tátott szájjal bandukoltam ki az üzletből, pár perc nézelődés után, ő pedig a lesokkolt valómat vigasztalgatta mosolyogva. Nem értetem, hogy volt képes ennyiszer ferde hajlamra bírni ajkait, mindenféle megerőltetés nélkül. Ő még akkor is mosolygott, amikor dolgoznia kellett, pedig látszott rajta, hogy a pokolba kívánja a dolgot.
- Basszus otthon hagytam! - esett le, amikor már menni készült.
- Mit?
- A pendriveodat!
- Ja, hát annyi baj legyen.
- Eljössz érte?
- Ma már nem tudok, mennem kell találkozom egy haverommal, és este megyünk bulizni.
- Holnap? - biggyesztettem le ajkaim, mert idegesített szétszórtságom.
- Oké, de tényleg ráér. De ha ennyire fontos holnap összefuthatunk.
- Délután?
- Este? Délután be kell mennem a céghez...
- Te meg a munkád – csóváltam a fejem.
- A végén még félreértem és azt hiszem hiányzom neked.
- Azt hiszem épp eleget lógok a nyakadon.
- Nem zavar. Na holnap, jó legyél Törpe!
Búcsúképp a hajamba túrt, amit rettentőn utáltam, ő viszont annál jobban szeretett, és valljuk be hatalmas kezei ellen esélyem sem volt, így csak halvány mosoly közepette igazgattam rendbe tincseimet. Alig vártam, hogy kikopjon a színe.

Álmosan kapartam telefonom után, ami szüntelenül csörgött. Kint már sötét volt, én pedig elképedtem, hogy a délutáni tanulásomból estébe nyúló alvás lett észrevétlenül. Szerencsétlenségemben lerúgtam magamról a takarót, így a telefonom is födet ért, de legalább megvolt.
- Igen?
- Hol vagy? Már tíz perce várlak.
- Chanyeol?
- Így hívnak, igen – nevetett.
- Figyelj, elküldöm a koli címét, ha nem sietsz eljössz? Most keltem fel.
- Persze. Csörgetlek ha odaértem jó?
- Köszi.
Elmosolyodtam bár ő ezt nem láthatta, és gyorsan bepötyögtem neki üzentbe a címet, meg a legegyszerűbb útvonalat. Nem volt messze, talán negyed órára, így sietnem kellett, hogy összekapjam magam. Mire fogat mostam és felvettem egy farmert, már meg is jelent, így kócosan még indig kicsit fáradtan mentem le elé, és invitáltam fel. Éreztem magamon tekintetét, alaposan végigmért, ami kicsit idegesített, de elengedtem.
A buliról mesélt, de valahogy izgágának tűnt. Toporgott a liftben, és mikor a folyosón sétáltunk már rendesen sasszézott. Mikor megkérdeztem mi baja, csakannyit válaszolt már kíváncsi volt arra hol lakom, és milyen vagyok. Lebolondoztam, mert nem hittem el, hogy tényleg erre volt kíváncsi, de mikor belépett tényleg rögtön nézelődni kezdett.
- Nem nehéz együtt lakni ennyi emberrel?
- Simán meg lehet szokni – vontam vállat. - Szeretnél körbevezetést?
- Naná!
- Nappali – mutattam körbe, majd az egész lakásom körbeirányítgattam nem mintha olyan nagy lett volna vagy bármi, de alaposan elnézelődött. Szerinte még a konyha is vicces volt, ahogy mindenkinek megvolt a maga kis helye. Sehunék szobájába csak bepillantott, ellenben az enyémnél pofátlan módon megnézett mindent, még az ágyamat is kipróbálta, olyan volt, mint valami lelkes gyerek. - Kiszorakoztad már magad?
- Mindjárt. A nappaliban mi volt az a cetlikkel teli fal?
- Baekhyun ötlettára.
Rögtön felpattant és visszasétált a nappaliba, és már a falam előtt álldogált. Mellé sétáltam és átfutottam pár kifüggesztett cetlimet és kényelmetlenül zavarban éreztem magam, mert minden a mostani téma körül forgott. Ráadásul nem volt elég a fal, az apró dohányzóasztal is tele volt ötletekkel, sőt még a föld is. Némám nézegettem őt, míg tanulmányozta a jegyzeteimet.
- Író akarsz lenni?
- Ez csak amolyan hobbi. Kikapcsol.
- És yaoit írsz? Azt hittem heteró vagy.
- A kettő kizárja egymást? Amúgy ez egy iskolai feladat, de...
- Nem megy?
- Elképzelni sem tudom mit érezhet egy meleg srác.
- Ezért jöttél el a buliba?
- Az egyik haveromnak van egy meleg ismerős párosa, velük akartam beszélni. Aztán összeakadtunk és gondoltam tőled is megtudok pár dolgot, de félreértetted.
- Mondanám, hogy sajnálom azt a puszit, de hazudnék – vont vállat.
- Sejtettem.
- Szóval az írás? - tért vissza a témára, mintha nem lett volna az aprócska kitekintésünk.
- Szeretem, de nehezen megy. Fejben – böktem kobakomra – megvannak a dolgok, az események, de leírva már káosz az egész és béna, de szeretem. Szeretem mert megnyugtat, mert az egész életemet végigkísérte, mert önmagammá tesz, még akkor is ha nem vagyok jó benne.
- És a yaoi?
- Van egy kurzus az iskolában. Nulla kredites nem jelent semmi pluszt, csak az írással foglalkozik. A tanárunk talált ki témákat, amiket kihúztunk, és nekem egy kapcsolat bemutatása jutott egy meleg párosnál. De ezzel kapcsolatban nem tudok semmit. Nekem idegen ez az egész, de már piszkálnak és akarják legalább az alapot, de nem megy...
- Mi lenne ha segítenék? - vetette fel, mire rápislogtam.
- Mire gondolsz? Hogy tudnál ebben segíteni? - értetlenkedtem.
- Mi lenne ha megmutatnám milyen egy ilyen kapcsolat? Ha megírnád a mi történetünket?
- Mi van? - sokkolódtam le és hátrébb léptem. Bassza meg! Nem arról volt szó, hogy vége ennek és nem tetszem neki meg semmi?
- Nem kell komolyan venni, nem véglegesen csak... megmutatom mi ez az egész.
- Nem.
- Baekhyun.
- Ez beteg!
- Nem akarsz bizonyítani? Nem akarod megmutatni, hogy képes vagy a legjobbra?
Rátapintott a gyenge pontomra, ami még nagyobb rémületet okozott. Szinte kivert a víz, ahogy hangja visszhangzott fejemben az ajánlatával. Hogy értette ezt pontosan? Mit gondolt miért mennék én ebbe bele? Ki menne ebbe bele?!
- Baekhyun, figyelj – hátrébb lépett tőlem, megadva a tisztes távolságot, és halk megnyugtató hangon kezdett beszélni. - Bizonyítani akarsz, de ötleted sincs, nem igaz? Én csak megmutatnám milyen ez az egész, nem kell ettől félned, vagy megijedned. Nem tennék veled olyat, amit nem élveznél vagy félnél tőle.
- Nekem ez az egész rémisztő és természetellenes. Én nem vagyok meleg, hogy bármi ilyesmit élvezzek.
- Honnan tudhatnád, amíg nem próbálod ki?
- Szóval menjek bele és játsszuk azt, hogy van valami köztünk?
- Játsszuk azt, hogy együtt járunk és megmutatom neked, milyen egy ilyen kapcsolat.
- Ez... nem. Ez veled sem igazságos.
- Velem? - hökkent meg, mintha magára nem is gondolt volna. - miért?
- Mert tetszem neked. Nem tudom mennyire de tetszem ezt érzem minden pillanatban. Én nem leszek egy görény, aki kihasználja az érzéseidet – gyengéden elmosolyodik, mintha valami neki tetszőt mondtam volna.
- Figyelj Baek, ha nekem ez gond lenne nem mondanám.
- Nem. Ez így nincs rendben.
- Csak gondold végig. Kötetlenül tehetnél bármit, nincs következménye és meg tudnád oldani a feladatot.
- Hallod te magad? Ez őrültség! - hüledeztem. - És mégis mit jelentene ez? - Biztos voltam benne, hogy elmentek neki otthonról, bár már abban sem voltam biztos, hogy alapjáraton normális.
- Azt, ami egy rendes kapcsolatot. Randikat, ahol megismernénk egymást, csókokat, érintéseket.
- Nem – ráztam a fejem. - Nagyon nem! Nekem ez lehetetlen.
- Az eleje olyan lenne mint most, barátok, akik...
- Akik kihasználják a másikat? Ez lenne nem?
- Ha mindkettőnknek jó...
- A saját részemet még meg is értem. Elvégzem a feladatot és vége, de te? Te elveszed, amit akarsz és utána érzések nélkül továbblépsz? Ez lenne?
- Elvenni amit akarok? Ne legyél gyerekes ez nem ennyiből áll.
- Akkor azt hiszed, hogy beléd esek és minden rendben lesz?
- Baj lenne ebben reménykedni?
- Te nem vagy normális.
- Ne velem és az érzéseimmel foglalkozz. Estem már pofára, tetszett már olyan, akinél esélyem sem volt, én ezzel megbirkózom.
- De én nem – ráztam meg a fejem. - Nekem ez az egész... nem érted?
- De értem. Rettegsz – Megint úgy nézett rám, mintha ismerte volna minden titkomat, mintha tökéletesen tudta volna melyik pillanatban, hogyan és miért dobban úgy a szívem. Mintha ismerte volna a lényemet. - És tudom, hogy bizonyítani akarsz, és van mit bizonyítani. Hallottalak beszélni, tudom mire vagy képes.
- Mire? - suttogtam kétségbeesetten, ahogy lassan átvette felettem az irányítást, ez pedig nem tetszett, nagyon nem.
- Sok mindenre. Megadom neked a lehetőséget, hogy szárnyalhass, neked csak el kell fogadnod.
Némán bámultam a földet, mert nem mertem elhinni, hogy meggyőzött. Túl régóta túl sok mindent kellett lenyelnem ahhoz, hogy egy ilyen lehetőséget elszalasszak. Bolondnak éreztem magam, és tudtam ezerszer meg fogom ezt bánni, de akartam a sikert. És Chanyeol olyan lehetőségeket nyújtott, amikkel esélyem lett arra, hogy végre egyszer tudjak valamit csinálni, ami jó lehet.
- Ne rettegéssel gondolj erre.
- Olyat készülök tenni, ami messze áll tőlem.
- Baekhyun ebbe nincs kényszer. Nincs olyan, amit meg kell tenned, csak engedd el magad.
- Mintha az olyan egyszerű lenne – morogtam.
- Mindent meg fogok tenni azért, hogy ne feszeng a közelembe. Megmutassam? - lépett közelebb.
- Ne! Én még várj! - hátráltam sokkosan, mire felnevetett.
- Nem sietünk.
- Nem? - végre vettem a bátorságot, hogy felnézzek rá, és szinte elvesztem csillogó szemeibe.
- Nem. Gyere! - nyújtotta felém a kezét, de mikor csak bizonytalanul pislogtam rá, leengedte és távolabb lépett tőlem. - Nem fogok semmi olyat tenni. Az első csókot pedig akkor lopom el tőled, amikor nem számítasz rá. Most túl kényszeres lenne – vigyorgott.
- Akkor most mit akarsz?
- Máris haladni szeretnél? - szekált, mire gyorsan megráztam a fejem. - Gyere, elmegyünk kajálni és kiverem a fejedből a rémületet.
- Nem vagyok rémült!
- Remegsz, Baek...

Este egyedül ültem a kanapén a gyomron görcsben állt és nem tudtam mi a fenét gondoltam. Chanyeol elráncigált kajálni, elterelte a figyelmemet, majd amikor visszakísért szimplán összeborzolta a hajam és itt hagyott. De végig ott volt az a valami plusz, amit pontosan nem tudtam meghatározni. Pedig nem tett semmit, szóval bennem volt a változás...
- Baekhyun? Mit csinálsz?
- Sehun... szerintem én egy idióta vagyok.
- Ebben mi az újdonság? Mit csináltál?
- Én... belementem valami olyanba, amibe sosem kellett volna... és nem bánom. Sőt! - kaptam fel a hangom, mire összerezzent. - talán még izgalommal is tölt el.
- Ez törvényellenes, illegális?
- Nem.
- Akkor csak tedd, amit jónak látsz.
Szó nélkül hagytam, és csak tovább bámultam ki a fejemből. Végigpörgettem magamban a lehetőségeket, amik birizgálták fantáziámat, bármennyire is állt távol tőlem a dolog. Kíváncsi voltam Chanyeol mit akart elérni ezzel, és mit gondolt mit fog tenni. Nem tudtam hova tenni a felvetését, sem azt, hogy miért mentem bele, egészen addig, amíg a professzor nem válaszolt az e-mailemre, amit hazajövetelem után rögtön megírtam neki.
„Kíváncsian várom a munkáját Byun uraság.”

Nem akartam ezt, nem vágytam Chanyeolra olyan értelemben, mint, amit adni készült, nem akartam tőle semmit de... szükségem volt rá.  

10 megjegyzés:

  1. Húúúú!!! Ez eszméletlenül jó lett! Most nagyon felcsigáztál! Nagyon imádom a 2 fiút külön- külön, de együtt még jobban! Nem is tudok mit mondani! 😃 Jobban várom most a folytatást, mint eddig bármikor! 😃😃😃

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett és sikerült felcsigázni téged :D Igen ez velem is így van, alig vártam már, hogy közös jeleneteket gyárthassak ^^" Igyekszem hamarosan hozni a következő fejezetet ^^

      Liti ^^

      Törlés
    2. Remélem sikerül az igyekezeted, mert én már tűkön ülve várom! :-) 2 hete itton vagyok táppénzen és már szomjazom valami kis izgalomra! :-) :-) :-)

      Törlés
    3. Ó sajnálom, remélem nincs semmi komoly bajod, bár a pihenés sosem árt :))
      Azt hiszem megemberelem magam és átnézem azt a fejezetet, és reménykedem benne, hogy tetszeni fog ^^"

      Törlés
    4. Igazából mondhatni komolynak, mert 3-4 napig menni nem tudtam. A jobb lábfejemben az ízületek gyulladtak be. hétfőn már megyek melózni, de még nincs jól. :(

      Törlés
    5. Ó ez tényleg rosszul hangzik. Remélem tudod azért majd kímélni, hogy ne legyen semmi komolyabb baja, és hamarosan meggyógyulsz teljesen :))

      Törlés
  2. Úristenúristenúristenúristeeeen, én nem bírok várni a következőig T^T Nagyon-nagyon köszönöm ezt a részt, végig vigyorogva olvastam, és alig várom azt az ellopott első csókot*^* Azért kíváncsi vagyok Baek felengedésére is, gondolom nem egyik pillanatról a másikra fog megváltozni a véleménye, de biztos szórakoztató lesz olvasni.^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most gonosz vagyok, de örülök, hogy ennyire várod a következő fejezetet ^^" Én köszönöm, hogy szeretted és élvezted olvasni is :D A csók talán picikét másként alakul majd, mint az elhintve volt, de ez hamarosan kiderül. Jól gondolod tényleg hosszú út lesz az, mire Baekhyun felenged, bár tartogathat - remélem - meglepetéseket ^^. Köszönöm, hogy írtál

      Liti ^^

      Törlés
  3. Szia Liti!
    Pont most kaptam egy kellemetlen hírt a munkahelyemen, így igazàn ràmfért, hogy rögtön utàna olvastam el a legújabb fejezetet. Eszméletlenül örülök, hogy végre már ráfordultunk az izgalmakkal kikövezett útra. :-) Chanyeolnak jár a pacsi, (na meg Neked is főleg), hogy rávette Baekhyunt erre a ,,randizgassunk" dologra. ;-)
    Ah, tényleg nagyon itt volt az ideje, hogy beinduljanak az események. Baeknek is csak jobb lesz, eddig csak szenvedett ezzel a feladattal.
    Izgatottan várom hát a folytatást, most többet írni nincs lehetőségem. Köszönöm, hogy olvashattam. Pusz
    Ditta <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Ditta :))
      Remélem semmi komoly hírt nem kaptál, és csak apró búfelejtő szerepet kapott a fejezet. Hát, azt hiszem nem siettem el a dolgokat, de most már igyekezni fogok.
      Chanyeol határozott kis ördög (haha köszönöm ^^) nem hagy ki egy lehetőséget sem, hogy megszerezze, akit akar :D
      Tudom, tudom elég unalmasak voltak az előző fejezetek, bár őszintén nem sajnálom, mert alapjából lightos történetnek terveztem, csak mégiscsak jobb olvasni-írni az izgalmasabb részeket. Hát az biztos a kérdés már csak az, hogy ezzel kevesebb szenvedés jár-e neki :D
      Igyekszem vele, és én köszönöm, hogy írtál <3

      Liti ^^

      Törlés