Énekesmadár - VI. szárnycsapás

Baekhyun mindennapjai szabálytalan mederben folytak, mégis ott voltak neki az állandó pillanatok, amik egy egy nap kezdetét vagy végét jelentették. Sehun jelenléte a néha csak pár perces találkozások, az egyre óvatlanabb érintések, mind izgatták Baekhyunt.
A cégnél már kiderült, hogy jóban vannak, ám ez még senkit nem zavart, hisz bárhol összefuthattak vagy beszélhettek, ők pedig ezt kihasználva minden alkalmat megragadtak, hogy így is találkozhassanak.

Baekhyun ütemterve gyorsult, ahogy közeledett a közös munka Kin Jongdaeval, akivel már beszélt is párszor. Szimpatikus volt neki a fiú, tehetséges volt, élőben is tiszta hanggal rendelkezett, Baekhyunban pedig ott volt a félsz, hogy alulmarad. Kimondatlan riválisok voltak ők, Jongdae egy évvel később debütált, mint ő, de lassan felért hozzá a csak magának hitt piedesztálra. Mindkettejük számára jó volt a közös munka, és úgy érezte ha mély barátságba nem is keveredik a fiúval, de haveri szinten ellehetnének.

Mégis ott volt benne, hogy még ha csak egy hajszálnyival is de jobbnak kell lennie.

- Baekhyun... nem mehetnénk? – nyögött Sehun a kanapéról, ahonnan már lassan két órája figyelte a saját tükörképét tanulmányozó fiút. Nem volt elég, hogy már ennyi ideje itt rohadt unalmában, már előtte lebeszélték a találkozót, csak az idol mindent elfelejtett, amint zenét hallott.

- Mindjárt... – lihegett a kisebb és a fülében újra felcsendült a szám, ő pedig szorgosan igyekezett minden mozdulatot a helyére tenni.

- Már három órája is ezt mondtad... – dőlt ki végül a férfi és fél szemmel méregette a másikat.

Hajnali kettő múlt mikor Sehun végleg megunta a semmitevést, és a mindenféle dolgát is elvégezte gépén, és ekkor lett elege végképp a fiú kapkodó lélegzetéből és néha megbicsakló lábából. Épp ezért ragadta karon és húzta ki füléből a kis dugókat. Üvöltött bennük a zene, számára már sértő hangosságú volt, Baekhyunt pedig teljesen megzavarta a hirtelen támadás. Már nyitotta volna a száját, hogy könyörögjön még tíz percért, de Sehun még csak annyit sem engedett neki. Hatalmas tenyerével szinte az egész arcát letakarta, így a kicsi feladta a küzdelmet. Összeszedegette dolgait, a vize nagy részét mohó kortyokban tüntette el, és még ennyi idő alatt sem csitult el szapora légzése.

- Elmegyek zuhanyozni...

- Majd nálam.

- De büdös vagyok! Én így nem ülök be a kocsidba! – ellenkezett makacsul.

- Akkor sétálunk.

- Sehun! Negyed óra és kész vagyok csak...

- Ahogy ismerlek mire megtalállak már itt leszel ugyanolyan csapzottan. Szóval megyünk.

- De szarrá izzadtam!

- Nem érdekelsz... – kapta ki a kezéből a táskát és elindult ki a teremből. Baekhyun még mindig döbbenten bámult rá, majd ahogy lekapcsolódott minden lámpa belendült és letámadta Sehunt a cuccaiért.

Az idősebb csak vigyorogva hárította a minitorpedóként újra és újra belendülő Baekhyunt, néha nedves tincseit kócolta és próbálta visszatartani hangját. De elég volt egy-két elfojtott nevetés, hogy Baekhyunnak leessen a dolog és most már szitkozódások közepette esett neki.

- Nyugi már! – dobta le végül a táskát és elkapta a csapkodó mancsokat és azzal a lendülettel közelebb is rántotta magához, hogy megcsókolhassa. Az ellenkezés pillanatok alatt szűnt meg, Baekhyun pedig mohón viszonozta az érintést a lefogásból pedig szép lassan kézfogás lett. – Mehetünk? – kérdezte, amikor már zsebében érezte a győzelmet.

A kicsi csak pár suta bólintással egyezkedett, miközben ködös tekintettel méregette őt.

*

Lustán nyújtózott, majd mosoly szökött ajkaira, ahogy megérezte derekán Sehun kezét. Mindig ő szokott bújni és csimpaszkodni, ám az elmúlt pár napban, akárhányszor kelt fel, Sehun keze testén pihent és ez nagyon tetszett neki. Saját magát tartotta a ragaszkodóbbnak, de most, hogy ennyi dolga volt, és szinte mindig rohant Sehun is kezdett változni ilyen téren.

Pár napja azt írta, hogy hiányzik neki Baekhyun.

Szerencsétlen szíve majd kiugrott a helyéről, mikor elolvasta az üzenetet, a sminkes noona, aki lassan fél órája szenvedett a karikákkal szeme alatt, teljesen ledöbbent, ahogy a halvány pírt látta átütni a tökéletesnek hitt alapozáson.

Lassan egy hónapja tartott köztük az a valami, ami volt, és ez még néha most is meglepte. Nem hitte el, hogy Sehun tényleg kedvelheti őt, vagy bármi komolyat akarhat tőle, de... kezdett reménykedni, hogy ez a valami esetleg hosszabb távon is megmaradhatna közöttük.

- Miért nem alszol? – pislogott rá álmos szemekkel a másik.

- Csak felkeltem.

- Mondom én, hogy nem kényelmes a kanapé.

- Én szeretek itt aludni... – nyomott egy puszit a szájára. – De fel kell kelnem, megígértem, hogy tíz előtt hazaérek, és már kilenc múlt. Én meg pocsékul festek.

- Pocsékul is tetszel.

Na ezek a pillanatok tették tönkre Baekhyun szívét teljesen.

Hatalmas mosollyal figyelte a félkómás férfit, aki álomittasan túrt hajába és látszott rajta fogalma sincs az öröme forrásáról. Végül ráhagyta a dolgot és csak másik oldalára fordulva próbált visszaaludni. Baekhyun máskor figyelmen kívül hagyta volna, hisz szinte mindig ez volt, amikor ő korán kelt – igazából bármikor kelt fel, Sehun fáradt volt még – de most lendületet vett és rávetette magát a férfira, aki csak kelletlenül nyögött a plusz súly alatt.

- Nincs kedved ma átjönni? – duruzsolta mosolyogva, ahogy a férfi füléhez fészkelődött.

- A menedzsered?

- Szabadnapja van, ma úgy is csak próbáim vannak, ahhoz meg nem kell ő.

- Ezért jöttél kocsival?

- Aham. Sokkal kényelmesebb így. Szóval átjössz?

- Mikor végzel?

- Öt plusz mínusz, inkább plusz pár óra.

- Te meg a maximalizmusod. Ha hétig nem hívsz, hogy otthon vagy, akkor felejtsd el.

Baekhyun felfújt arccal nézett a másikra, de azt cseppet sem hatotta meg a durcáskodás, hiába cukiskodott. Néha elfelejtette, hogy cuki arc ide vagy oda, nem mindenkit nyer meg magának ezzel.

- Időben otthon leszek, apuci... – kocogtatta meg gúnyosan Sehun fejét, majd ahogy órájára pillantott kapkodva mászott le. – Szép álmokat – kiabálta, direkt, hogy kiröptesse Sehun fejéből az álmokat.

- Én is Baekhyun... – hallotta még a morgást, ami arra késztette, hogy késés ide vagy oda vigyorogjon, mint a vadalma.

Negyed hatkor egyszer csak azt mondta ennyi elég és végleg kikapcsolta a zenét. Koreográfusa megdöbbenve figyelte a pakolászó idolt, hisz ez aztán egyáltalán nem volt jellemző rá. Baekhyun mindig ráhúzott plusz órákat a próbáira, ám most szépen elpakolt előkészítette a váltóruháit, és egy mély meghajlás után már indult is zuhanyozni.

Fél hat sem múlt mikor írt Sehunnak, hogy indul haza szóval jöhet ő is, a válasz pedig csak egy tátott szájú emoji volt. Baekhyun ezt is csak megmosolyogta, hisz nem hitte volna, hogy ekkora döbbenetet okoz az, ha időben befejezi feladatait, és nem húz rá mindenre órákat.

Sehun gyorsnak ígérkezett, alig pakolt arrébb pár dobozt, hogy hozzáférjen a nappali zugaihoz, már szólt a csengő, hogy valaki bebocsátásra vár. Félig figyelve engedte fel a férfit, miközben halkan dúdolgatott és Sehun ebben a kissé furcsa állapotban talált rá.

- Minden rendben van veled? – lépett be döbbenten, és azért kissé bizonytalanul nézett körbe, nincs-e itt valaki. De nem volt senki, csak egy túl lelkesnek ható kis Baekhyun.

- Nem lehet jó kedvem?

- Én örülök a legjobban, ha jó kedved van – visszakozott.

- Az jó mert a te hibád. Ahogy az is, hogy a koreográfusom sokkot kapott, amikor eljöttem.

- Nem hittem volna, hogy tényleg időben eljössz.

- Veled lenni jobb, mint csutakosra izzadni egy megtanulhatatlan koreográfia felett.

- Nehéz?

- Nagyon...

- És miért is kötöttünk ki nálad? Bajod van a lakásommal?

- Az én ágyam kisebb... – jegyezte meg vigyorogva, ami Sehunt megakasztotta egy pillanatra. – Ne nézz már így, viccelek. Bár mondjuk igaz. Csak kajálni akartam.

- Enni is lehet nálam... – vonta össze a szemöldökét Sehun.

- Csak fogadd el, hogy itt vagy. És Baekhyun-féle kaját csak itt kapsz!

- Szóval romantikus vacsora?

- Romantikusnak nem nevezném, inkább viccesnek – mosolygott.

- Félelmetes vagy Baekhyunie.

- Ez a célom! Na figyelj. Megmutatom neked a túlélő kajámat!

Sehun döbbenettel és leplezett undorral figyelte a hatalmas tányér kreálmányt, amit Baekhyun röpke tíz perc alatt hozott létre.

- Most jut eszembe, hogy idefele jövet vettem kaját, lent van a kocsiban.

- Ne már!

- Ettől nem kapsz gyomorrontást? Mármint úristen miket raktál bele?

- Ha az én hasam bírja a tied is bírja! Ne légy nyuszi!

- Baekhyun ez finoman fogalmazva is undorító.

- De finom! Csak kóstold meg.

Sehun fintorogva nyúlt a kanálért, és szinte remegő kezekkel emelte szájához a falatot. Még egyszer Baekhyunra pillantott, de az csak biztató kis bólintásokkal sarkallta evésre. Nagy levegőt vett és bekapta a falatot.

Hát az minden volt csak finom nem. Egyszerre volt csípős, édes, sós és savanyú, a sokfajta íz pedig hányingerkeltő volt számára. Elképzelni sem tudta, hogy Baekhyun hogyan volt ezt képes bármikor megenni, de elég volt arcára néznie, hogy rájöjjön.

- Bíztál bennem – vigyorgott a kicsi elégedetten és félelemérzet nélkül ült a másik ölébe, hogy csókot lopjon, ám nem tartott sokáig. – Fúj...

- És most mutasd meg szépen, hogy milyen jól is bírod... – nyújtott Sehun felé kárörvendőn egy tömött kanalat.

Arra azonban nem számított, hogy cserébe Baekhyun végighányja az éjszakát.

A hátát lapogatva, ezerszer megbánva tettét figyelte egész éjszaka a másik sápadt bőrét, és legszívesebben leütötte volna magát, amiért nem hagyta veszni a bosszúját. Az apró kis énekesmadarát még sosem látta rosszabb színben, mégis volt benne valami elragadó bájosság.

*

Minseok és Jongin izgatottan toporogtak a sok gyakornok között, Sehun alig bírta elkapni őket. Most volt egy elő rosta, ilyet ritkán csinált a cég, de pár gyakornokra nem volt tovább szükség, így azokat most egyik pillanatról a másikra kidobták. Sehun ugyan tudta, hogy a két védence biztonságban van, azok ketten nem voltak ennyire biztosak a dolgukban. Tíz név szerepelt a listán, ám mellette volt kint egy másik is, amit már komolyabban kellett venni. A kétesélyesek...

- Minseok nincs semmi gond. Ez csak arra sarkall, hogy többet gyakorolj. Még van egy hónapod, addig fejlődhetsz – próbált Sehun lelket önteni a fiúba, de az csak magába roskadva ült a terem közepén. Jongin a fal mellet terült el, nem tudott mit mondani, hisz milyen lett volna ha ő kezdi vigasztalni és megértésről beszélni.

- Ki fognak rúgni, és az egész felesleges volt.

Sehun épp valami vigasztalón gondolkodott, amikor kicsapódott a terem ajtaja és Baekhyun jelent meg. Jongint csak a szentlélek mentette meg az orrtöréstől, meg a szerencse, hogy időben elkapta az ajtó elől a fejét.

- Nahát a tánczseni, a kétesélyes és a mentor. Mi ez a komorság? – nézett körbe, és megakadt Minseok gyilkos tekintetén. – Ne nézz így, az, hogy azon a listán vagy nem az én hibám.

- Baekhyun...

- Ne Baekhyunozz nekem – nézett Sehunra ellentmondás nem tűrően, előbújt belőle az idol, aki mindenki felett áll. – Nesze edd meg aztán kapard össze magad mert a legnehezebb időszak még most jön. Neked is – bökött a falnál ülőre. – Azt ne hidd, hogy a tánctudásod majd simán megvéd. Nálad nagyobb ászt is dobott ki a cég.

Jongin csak megrettenve pillantott rá, majd eddig nyugodt tekintete rémültté vált, ahogy felfogta a szavakat. Ellenben Baekhyunt már csak Minseok ellenséges tekintete kötötte le, vele nézett hosszasan farkasszemet.

- Mire volt jó a délutáni? – nézett Sehun a tükörből Baekhyun fáradt szemeibe.

- Csak fel akartam világosítani őket, hogy az a lista nem jelent mindent.

- Minseok utál.

- Sokan utálnak, nem veszem magamra – vont vállat.

- De neki oka is van rá.

- Miért?

- Mert bunkó voltál... szerencsétlen teljesen maga alatt volt, te pedig még bele is tapostál, hogy árts neki.

Baekhyun erre már megtorpant és kemény tekintettel fordult a másik felé.

- Mikor az első meghallgatásom nem sikerült, az akkori barátaim mind vigasztaltak és azt hajtogatták, hogy milyen jó vagyok. Tudtam, hogy az vagyok. A családom is ezt mondta, én pedig még inkább elhittem magamnak. Bemagyaráztam, hogy csak szar nap volt az akkori, és ennyi. Ugyanazzal a tudással mentem vissza de megint nem kellettem. Aztán elkapott az egyik fejes, hogy emlékszik rám, és ott voltam a listán, mint esélyes, de vegyek vissza magamból, mert ha nem fejlődök és teszem oda magam sosem fogok senkinek kelleni. Persze léleksimogató ha valakinek a legjobb vagy, de ha az a valaki nem A valaki, akkor szarra sem mész vele.

- Baek...

- Ne nézz kivert kiskutya szemekkel Sehun, ez az igazság. Minseok jó gyerek, terveznek vele. Rajta van a listán. De ha nem ad bele kétszer annyit, mint most minden bánat nélkül kidobják. Volt egy srác. Zseni volt, mint Jongin a táncban. Túlságosan makacs volt, nem tanult olyan lépést, ami távol állt tőle. Azóta se futott be... már meg is szabadultak tőle.

Sehun csak meglepetten nézett rá. Mostanság ő a boldog, felszabadult Baekhyun képéhez volt hozzászokva, akinek nem okozott gondot az alvás, aki nevetgélt vele a filmek alatt, aki nem volt a színpad közelében és nem hordott álarcot.

De most elgondolkodott, hogy mi van akkor ha félreértette a dolgokat. Ha a színpadon keresztül világot meghódító fiú, nem is csak egy álarcos, hanem saját magát adja.

- Szerinted ez segít neki?

- Ha ez nem is, más majd igen – vont vállat. – Kész vagyok, ma nem gyakorlok.

- Miért? – értetlenkedett Sehun, hisz ez még szokatlanabb volt Baekhyuntól. Elvégre itt voltak a teremben már mióta.

- Holnap felvételek lesznek. Formában kell lennem.

- Akkor?

- Menjünk el enni valahova.

*

Jongdae mosolyogva folyton viccelődve vitte előre a felvételek próbáit, Baekhyun pedig meglepően felszabadultnak érezte magát a közelében. A másiknak sokkal jobban ment a közös munka, mint neki, vissza tudta fogni a hangját a közös részeknél, míg Baekhyun folyton az előtérbe törekedett, és a maximumot adta. Ez pedig nem illet ehhez a számhoz. Idegesítette a dolog, de a másik mindig elsütött egy apró poént, ami feloldotta a hangulatot.

Reggel óta dolgoztak, Baekhyun pedig kezdett fáradni. Nem testileg, a hangját sem viselte meg a folytonos használat, lelkileg kezdett megviseltté válni. Jongdae olyan könnyen alkalmazkodott hozzá, minden hiba nélkül, de amikor ő csatlakozott be a fiúhoz, mindig túl volt. Túl erős, túl hangos, túl határozott, túl egoista.

- Ez nem a te hibád. A szólósok mindig nehezen dolgoznak együtt másokkal – huppant le mellé a szünetben Jongdae teát iszogatva. – Akik csapatban dolgoznak hamar hozzászoknak, hogy egy dalban, nincs én van hanem csak mi.

- Neked nehéz volt beleszokni?

- Pokolian – vigyorodott el. – Hónapok kellettek rá, mire szinte mindenkivel sikerült megtalálni a közös hangot, de még ma is van olyan, hogy szétcsúszunk.

- Mire figyeljek?

- Ne akarj nyerni. Tudom, hogy ez egyfajta verseny közöttünk, a cégem is azzal biztat, hogy ne maradjak el melletted, de ez csak egy dal. Ráadásul egy olyan dal, ami közös. Most együtt comebackelünk, de nem egymás ellen hanem egymás mellett. Ha ezt sikerül elfogadnod, akkor könnyebb lesz.

- Kösz, Jongdae.

Majd tíz percébe tellett megszerezni az információt, hogy a fiú hol tartózkodik, de végül csak elmondták, hogy a lenti termek közül melyikbe fészkelte be magát. Mindenki – kis kivételekkel, például saját magát – maximum három órára foglalhatott le egy termet egyéni foglalkozásra, ő pedig más a harmadik óra elejét taposta, így Baekhyun kapásból beírta magát az utána levő két szabad órára, majd el tűnt az öltözők felé.

- Szia Minseok... – kiáltotta túl a zenét, mire a fiú megdermedt és döbbenten bámult rá, majd a kezén pihenő órára nézett.

- Még van több, mint fél órám.

- Még van több mint két és fél órád. Tudom, hogy utálsz, de csak segíteni szeretnék.

- Miért?

- Nem tudom. Én csak... úgy érzem szeretnék.

- És mégis miben?

Baekhyun pedig tudta, hogy megnyerte a fiút.

Éjfélig lehettek ott addig pedig igyekezett minden fontos információt elmondani, ami régen neki segítséget jelentett, Minseok pedig árkus szemekkel figyelte minden mozdulatát, és próbált mindent megjegyezni. Hirtelen változott meg a véleménye Baekhyunról, ahogy ott lihegett mellette, és semmi felsőbbrendűséget nem látott benne. Az idolfiú ugyanúgy elfáradt, mint ő, ugyanúgy csinálta vele a sorozatot, nem csak dirigált, és mindent megmutatott, amivel problémája volt.

- Kidoblak a kolinál. Ott laksz nem?

- De. Te is ott laktál?

- Igen. Fent a legfelső emeleten, amelyiknek ki van törve az ablakról a rácsa.

- Azt tudom, ott nem lakik most senki, azt mondják veszélyes – Baekhyun ezen csak felnevetett, majd elindult, ahogy a lift ajtaja kinyílt.

- Egy akkori barátommal ketten laktunk ott, mindig idegesített minket, így hosszú hónapok alatt leszedtük. Sajnos pont az egyik fejes kocsijára esett, ahogy próbáltuk leengedni és kicsúszott a kezünkből.

- És a másik sráccal mi lett?

- Nem sikerült neki a rosta. Akkor még más volt a rendszer. Egy csapatot akartak indítani velünk, de végül a hatból kettőt elküldtek szó nélkül, kettejüknek azt mondták, hogy maradjanak háttértáncosnak, és akivel maradtunk egymás ellen küldtek, hogy csak az egyikünk debütálhat.

- És mi lett?

- Ő jobb volt nálam, ellenben volt egy hibája. Nem tudott megalkudni. Sok mindent tudott, de nem tudott behódolni másik kívánságának.

- És te igen?

- Enyém lett a színpad, nem?

Minseok csak elgondolkodva sóhajtott fel, ahogy beült a kocsiba, és az út alatt sem szólalt meg egyikük sem.

- Tudod... nem is vagy olyan rossz fej – jegyezte meg már a koli előtt mielőtt kiszállt.

- Kösz.

- Ha máskor lesz időd gyakorolsz még velem?

- Persze – mosolygott Baekhyun.

Akkor még nem tudta mennyi közös ideje is lesz a fiúval, és mekkora szüksége lesz azokra a próbákra.

*

Sehun unottan pislogott az órájára, és nézte a laptopot. Hiába is volt annyi ideje, csak elhavazódott a munkával, Baekhyun túlságosan elterelte a figyelmét. Most sem azzal foglalkozott, amivel kellett volna, hanem a netet böngészte a legkülönbözőbb sztárcikkeket olvasgatva. Bevett szokása volt, hogy felfedezettjei útját figyelte, és az utóbbi időben Baekhyun neve is automatikus kereséssé vált számára. Maga a fiú is érdekelte, de leginkább a spekulációkat követte nyomon, hogy a rajongóknak feltűnt-e a változása, gyanítanak-e valamit. Pár cikk foglalkozott vele, feljött, hogy esetleg barátnője van, de mások ellenkeztek és azzal érveltek, hogy biztosan pihen mostanában, hisz kevés nyilvános megjelenése volt. Mások a töretlen támogatásukról tettek ígéretet sorozatosan, és oppa szeretlekkel zárták a megszólalásukat.

Sehun mindig megmosolyogta, hogy mennyire tudták szeretni őt. Persze volt, aki utálta, megesett, hogy belefutott utálkozó cikkekbe, hozzászólásokba, de mégis eltörpültek a támogatások mellett. Épp bezárta volna az oldalt, mikor egy új cikket jelzett, így mivel jobb dolga úgy sem volt, gondolta belenéz.

„Baekhyun egy hónappal ezelőtti fellépésében több probléma is felmerült, például két számmal később következett, mint kellett volna, ráadásul szinte rögtön eltűnt a színpadról, ahogy fellépése véget ért, a rajongókra nem is figyelt, pedig mindig mély meghajlásokkal és mosolyokkal, kedves szavakkal köszönte meg a támogatást. Nem is vennénk elő a hírt, ha nem érkezett volna be a blogra egy érdekes videó az aznap estéről. Időpont szerint a felvétel, fél órával az előtt készült, hogy Baekhyun a színpadon előadta volna aktuális számát.

Nézzék meg és gondolkodjanak el, hogy vajon valós-e. A beküldő elmondta, hogy nagyon sokáig gondolkodott rajta, hogy a fiú ott fenn a magasban tényleg kedvenc idolja lehet-e de amikor pár napja kijöttek a felvételről készült képek, ahol egyértelmű volt, hogy a ruhák egyeznek, már biztos volt benne.”

Sehun előre sejtette mire fel volt a nagy rizsa, és fél kézzel már telefonját túrta elő, miközben megnyitotta a videót. Nem volt túl éles a kép, de kivehető volt, ahogy valaki a tető szélén álldogál, majd elereszti azt, de az utolsó pillanatban visszarántja valaki.

- Láttad igaz? – szólt bele Baekhyun, hatalmas háttér zsivajjal.

- Minden rendben?

- Kitört a káosz. Épp a felvételek közepén vagyunk, itt van Jongdae meg a másik cég, meg mindenki. Teljesen elszabadult minden.

- Megoldod? Jól vagy? – A háttérből hallotta, hogy valaki Baekhyunt keresi.

- Nem tudom. Nem. Majd kiderül. Hívlak ha tudlak. Sze...

Megszakadt a vonal és félbevágta Baekhyun mondandóját, amit Sehun nem tudott hova rakni. Sze... Egy másodpercre talán túl sokat is képtelenségnek tartotta, hogy azt készült mondani, amit még ő maga sem tudott volna elképzelni, bár a szíve mélyén titkon, úgy tűnt vágyott rá.

Inkább a cikk végén levő hozzászólásokat kezdte olvasni, ahol kitört a vita, hogy mindenki kedvenc idolja sosem lenne öngyilkos, és kezdődött a találgatás, hogy ki volt az a hirtelen felbukkanó alak, aki visszarántotta.

Tényleg kitört a káosz.

„Azt hiszem egy ideig nem fogunk tudni találkozni. Elkobozzák a telefonom, szóval törlök mindent. Majd írok valamikor.”