Észveszejtő - 6. fejezet

Junmyeon elképedve nézte a nappali számomra kijelölt falát, ahol cetlik tucatjai sorakoztak. Ideje volt belekezdeni a projectbe és az elmúlt egy héten szinte mással sem foglalkoztam csak ezzel.
Vasárnap felhívtam Taemint, aki meglepődött ugyan – elvégre totál elfeledkeztem róla, hogy megígértem, hogy keresem – de segítőkésznek bizonyult. Hétfőn beszéltem is vele egy kellemes kis kávézóban, még mindig kerülgetve ugyan a témát, de nem vette magára a kérdéseimet és mindenre válaszolt. Elhatároztam, hogy legközelebbre már felkészültebb leszek és igenis belevetem magam a dolgokba. Kedden megkaptam a professzortól a fejmosást, mert mindenki jól haladt csak én szerencsétlenkedtem, ezért rááldoztam egy éjszakát egy alapötletre, amit el is küldtem neki, és amit szerdán visszadobott, hogy pocsék.

Szarul érintett, de igaza volt csupa sablonjelenetet vázoltam fel benne, nem volt semmi kreativitás, ami nem volt rám jellemző, hát töröltem az egészet. Csütörtökön rászántam magam életem legmegpróbálóbb dolgára, de csúfos kudarcot vallottam. Jimin mesélte, mikor óra után együtt sétáltunk a buszmegálló felé, hogy az idolokkal rengeteg meleg történetet írnak. Gondoltam keresek néhányat és belekukkantok, de hát... Nem az én világom volt. Sehun arra ért haza, hogy a nappaliban kuporogtam a gépemmel és vörös fejjel olvastam a zavarba ejtő sorokat. Nem tudom hol rontottam el a dolgokat, de mindegyik perverz, rosszul megírt beteg történet volt. Úgy tűnt a fanok nagy része beteges rajongású kis mocskos fantáziájú tizenéves volt, mert elképzelhetetlennek ható jelenteket vetettek papírra. Vagyis internetre.

- Látom belendültél – ült le mellém Hyung és elcsent egy papírt. – De Baekhyun... mik ezek? – akadt ki mikor elolvasott egy kis cetlit.

- Hyung te tudod mi az a yaoi?

- Miért? - akadt meg, és sütött róla, hogy ismeri a fogalmat.

- Azt kell írnom.

- Akkor ezért van „f egy” meg „f kettő”. Azt hittem magadtól csábultál el.

- Te utálod a melegeket?

- Nem. Nincs velük semmi bajom. Eunji pedig egyenesen bírja őket. Egy csomó ilyen történetet ismer.

Hát este természetesen ráírtam a lányra, és éjszaka több tucatnyi – állítása szerint – jól megírt történet linkjét kaptam meg. A lélek még nem vitt rá, hogy megnézzem őket.

Chanyeol úgy vált a mindennapjaim részévé, hogy észre sem vettem, nyoma sem volt a kiakasztó egyénnek, sem a megismerkedésünk kellemetlenségének, egyik pillanatról a másikra vált egy jó ismerőssé a szememben, akinek nem volt kényszer az, hogy válaszoljak, vagy esetleg találkozzak vele. A buli után ő keresett, rám írt, de nem volt benne semmi olyan, ami kényelmetlenül érintett volna. Ő élte a saját megszokott világát, én is az enyémet, csak útjaink keresztezni kezdték egymást. Mikor elszóltam magam, hogy szeretek néha karaokézni járni, felvetette, hogy elmehetnék majd vele és néhány haverjával, mert ők rendszeresen lézengenek ott, így egy szombat estét rááldoztam, úgy is rám fért a kikapcsolódás, és semmi kedvem nem volt a komolyabb bulizáshoz. Eléggé elszaladt velem a ló az utóbbi időben, ritka pocsék teljesítményt tudhattam magam mögött, ráadásul egy hét alatt szinte elbuliztam az egész havi költségvetésem, amiért pokoli mérges voltam magamra. Nem voltam én ilyen kótyagos és idióta, mint amit az utóbbi időben produkáltam, hát igyekeztem visszaszokni a rendes életbe. Emellett tényleg jól éreztem magam a magassal.

Azért kissé feszengtem, mert semmit nem tudtam a társaságról, akikkel időmet tölteni kívántam, ráadásul még Luhan, mint kiderült nem tervezett jönni, ami azért meglepett. A srác minden második gondolata Chanyeol volt, nem is értettem tökéletesen a kapcsolatukat, hisz a pinkfejű néha szinte ódákat zengett a magasról. És ugye csókolózni is láttam őket... furcsa volt ez az egész, de valahogy kezdtem hozzászokni. Az ő világuk teljesen más volt, mint amit addig tapasztaltam, csak abban reménykedtem, hogy ez nem feltétlen rossz.

- Szia – köszöntem rá Chanyeolra, ahogy a közeli buszmegálló egyik oszlopának dőlve várt rám telefonjába merülve.

- Hali, mizu?

- Nincs semmi, sokat vártál?

- Dehogy. Épp sikerült elérni a busz, fél perce ha elment – vigyorgott. Állítása szerint mindenhova befutóra vette a dolgot. Egyszer például egy vizsgáját késte le, mert nem volt kedve a húsz perccel korábbi busszal menni, de az övé meg beragadt egy baleset miatti dugóba.

- Hova is megyünk?

- Egy kicsit nyugisabb karaoketerembe. Egyik haverom ott dolgozik, és már megszokták, hogy visz minket hülyülni.

- Jól hangzik.

Azt hittem tényleg valami csendes helyre megyünk, ehhez képest fél órával később a felkapott negyedek egyikében sétáltunk és beszélgettünk a semmiségekről, miközben ránk sötétedett. Kinevetett mikor elmeséltem pár gyerekkori történetem, amik mások körében mindig sikert arattak. Ugyan nem tudta, de az, hogy ilyeneket meséltem neki, már a bizalom egy minimális jelenlétére utalt. Cserébe ő is elmesélte, hogyan törte el a karját két helyen, és milyen béna volt síeléskor.

- Sosem értettem, hogyan képesek az emberek összehozni a két lábukat. Elég ránéznem egy sílécre és pofára esek.

- De azt mondtad, minden évben mentek a családdal, meg barátokkal télen a hegyekbe.

- Showboard – vigyorgott elégedetten, én meg majdnem csillogó szemekkel néztem rá. Imádtam, de még sosem jutottam el, hogy kipróbáljam.

- Tudsz vele ugratni, meg trükközni meg minden? – lendültem be akaratlanul, és amíg meg nem érkeztünk különböző történeteket mesélt magáról és a havas téli kiruccanásokról.

Ahogy bandukoltam mellette és figyeltem vonásait, és hallgattam hangjának lelkes vibrálását, elhatároztam, hogy egyszer én is ki fogom próbálni. Az istenbe már, itt voltam lassan huszonhárom éves! Mikor kellene élnem ha nem most?

Végül csak igaza lett, egy egész csendes mellékutcába tértünk, aminek a közepén volt a karaokebár villogó fényekkel és... egész nagy tömeggel. Nekem pedig megint rá kellett ébrednem, hogy Chanyeolnak rengeteg ismerőse van, mert ezekben semmi közöset nem találtam hosszú ideig. Mindenki lelkesen üdvözölt és máris fogadásokat kötöttek arra, hogy milyen bothangom van, de az egyik közben lelkesen nyugtatott, hogy semmi gond nincs azzal, valamelyik haverjánál rosszabb egész biztosan nem lehetek. Vigyorogtam, mert tudtam, hogy nincs fahangom és nem fogok felsülni, de ezt nem kötöttem az orrukra. Csak Chanyeol mellé somfordáltam, amikor ténylegesen fogadni kezdtek és adtam neki egy jó tanácsot.

- Ha nyerni akarsz csak fogadj arra, hogy nekem van a legjobb hangom – veregettem hátba, mire hangosan felnevetett.

- Micsoda egoizmus... – gúnyolódott vigyorogva, de tartotta a tétet és bizalmat szavazott nekem. – Mit kapok ha veszítek?

- A nyilvános beégésemet?

- Az csak a szívemet melengeti, de a pénztárcám attól még koldus lesz – sóhajtott lemondóan. – És ha miattad elvesztem a holnapi meg a hétfői kajapénzem...

- Mekkora szemét vagy! Jó ha nincs igazan akkor hétfőn fizetem az ebéded, de ha nyerek te veszel nekem kaját! – lobbant fel bennem a harci szellem.

- Kezet rá – vigyorgott elégedetten és amikor határozottan megráztam hatalmas tenyerét fennhangon közölte, hogy duplázza a tétet, hogy én vagyok a legjobb.

Nevetve nyugtáztam magamban, hogy egy idiótával sikerült barátságot kötnöm.

És hétfőn persze ott szobrozott az egyetem előtt és egy lemondó de mégis kedves mosollyal hívott meg ebédelni. Cserébe kapott egy kávét, ha már elraboltam a szabadideje nagy részét.

- A szüleim ölni tudtak volna azért, hogy ide járjak – jegyezte meg, ahogy visszafelé baktattunk az egyetemre.

- És miért nem ide jöttél?

- Dacból. Nem akartam mindent elfogadni. Bármennyire is az én döntésem volt, hogy háttérbe szorítom a zenét a biztonságért, a magam módján akarom elérni a céljaim. Elrontottam a felvételimet, hogy esélyem se legyen.

- Te hülye vagy? – torpantam meg. – Mások ölni tudnának annyi észért, ami neked van.

- Valakinek megadtam magam helyett az esélyt. És amúgy sem biztos, hogy felvettek volna – vonogatta a vállát, de é még mindig meglepetten néztem fel rá.

- Milyen is az átlagod?

- Négy egész hetvenöt.

- Pofám leszakad – sóhajtottam lemondóan.

- Ne féltékenykedj, az nem szép dolog.

- Te sosem vagy az?

- Dehogynem. Minden pillanatban – vigyorgott mélyen a szemembe nézve, majd mintha mi sem történt volna félrenézett és tovább ballagott.

Miért érzem úgy, hogy nem volt véletlen az aprócska félreértelmezésem?

Unottan támaszkodtam a pulton, mivel megint nem volt túl nagy a vendégek száma, ráadásul Jongdae pörgött, én meg nem, így ráhagytam a lelkendezést. Egy szalvétára firkantottam pár dolgot, ami megmaradt fejemben, még tegnap estéről. Valami alapot kellett kitalálnom, de sehogy sem akart összeállni a kép. Pár pillanat már megvolt, amit el tudtam képzelni – alapos cenzúrával, és egy elég lányos sráccal – de többre nem futotta.

Csak fetrengtem a pulton és vártam, hogy hátha fejbe csap valami isteni szikra, de nem jött semmi. Kettőkor jött egy új srác váltani, én pedig egy pacsi után már ott is hagytam Jongdaet a szerencsétlen kölökkel.

Ám napom nem ért véget, amit elmondhatatlanul bántam másnapra.

Lehajtott fejjel, apró fintorral fogadtam a tucatnyi beszólásra a hajammal kapcsolatban. Kyungsoo tegnap, amint hazaértem tovább is rángatott és eddig egész jól kinéző tincseimet valami botrányos lilára festette. És vigyorgott közben. Legszívesebben bemostam volna neki, amiért ezt tette velem. Sorozatosan értek a beszólások, mintha tehettem volna arról, ami velem történt. A legrosszabb az egészben az volt, hogy még csak nem is emlékeztem milyen fogadást veszítettem el, amiért ezt a kegyetlen bánásmódot érdemeltem. Biztosra vettem, hogy többet nem fogok ennyit inni, hogy még csak képek se villanjanak fel az estéből, megmentve engem a tudatlanságtól.

Délután Chanyeol volt az első, aki nem nevetett rögtön körbe, hanem mosolyogva sétált közelebb, majd hanyag mozdulattal túrt kusza tincseim közé még jobban összekuszálva azokat. Mérgesen löktem el a kezét, mire végül csak felnevetett.

- Bocs, csak szeretem a frissen festett haj tapintását. Jól áll. Mire fel a változás?

- Csak színezés szerencsére és Kyungsoo az ok – morogtam, miközben rendezgettem tincseim.

- Akárhogyan is illik hozzád – vont vállat.

- Te miről beszélsz? – botránkoztam meg, mert ez egyszerűen minden volt csak jó nem. – Mindenki rám mutogat és összesúgnak a hátam mögött. Már a szőkénél is piszmogtak de most.

- Féltékenyek. Nem sok embernek áll jól a színes, ráadásul be se merik vállalni, ne foglalkozz velük. Tényleg jól áll.

És úgy mondta, hogy én meg tényleg elhittem.

Egy közeli kajáldában kötöttünk ki, amiért hálás voltam, mert egész nap nem volt időm enni. Most épp neki járt a szája, a munkájáról mesélt, meg pár kollégájáról, akikkel bajba keveredtek tegnap este, amiért ellógtak pár feladatot. Nevetve hallgattam a fejmosásról szóló mesét, amit biztosan alaposan kiszínezett, de feldobta a kedvem szóval nem bántam.

- Akkor most bent kell maradnod ma is tovább? – csak bólintott, mire én értetlenül pislogtam rá. – Akkor miért is vagy most itt?

- Mert megígértem – mondta úgy, mintha egyértelmű lenne a válasz.

- De feladatot van!

- Csak körbe kell járnom a környéket, pár ügyfélnek. Majd azt mondom lerobbant egy busz, vagy valami.

- Elmegyek veled! – pattantam fel, minek hála majdnem magamra borítottam az ételt.

- Nyugalom mintadiák – intett le nevetve. – A nagyjával már végeztem, nincs ezzel semmi gond.

Átható tekintettel méregettem, mire belement abba, hogy vele menjek és indultunk is, amint magába tömte azt a két falatot, ami még volt az ebédjéből.

Péntek. Imádtam mert ilyenkor megesett, hogy fogtam magam és ellógtam a napot, ami nem volt szép dolog de kit érdekelt? Ám most inkább ültem volna órán, semmint Taemin mellett a lakásuk kanapéján, hogy pornót nézzek.

- Ez nem hiszem, hogy jó ötlet... – nyögtem fejemet az ölembe heverő párnába temetve.

- Figyelj. Olvasni nem olvastál, nem néztél meg semmit, ez a tökéletes a tanuláshoz.

- Ez annyira beteg – húztam össze még inkább magam. – Nem akarom! Elolvasok mindent csak el ne indítsd!

- Késő – énekelte és vigyorogva karolta át a vállam, és dobta a kanapé másik felére a távirányítót. - Igaza volt Minhónak, fel kellett volna szerelni egy kamerát a fejedért.

Őt cseppet sem zavarta, hogy egy tökidegennel kezdett meleg pornó nézésébe, sőt igazán jól szórakozott. Ám kezdeti lelkesedésem – haha sosem volt semmi ilyesmim – rémületbe csapott át, abban a pillanatban, amikor a magasabb alak levette a másik alakról a pólót, de még bírtam. Rettegve fújtam ki a levegőt, mert tudtam mi vár rám az elkövetkező másfél órában. Minek forgatnak ilyen hosszú pornót? Kinek van kedve végignézni? Legalább tudnám le húsz perc alatt és... És hopp a kicsi már alsóban van.

- Jó nem! Én ezt nem! – pattantam fel, de Taemin rögtön a nyakamban lógott és visszarántott.

- Nem lehetsz ilyen nyafka! A haverjaidat még nem láttad alsóba? Nem jártok ti fürdőbe?

- Mi a frászról beszélsz te? – kapálóztam alatta, és az ötperces kis vitánk alatt felgyorsulni tűntek az események.

- Na figyelj kicsi Baekhyun, ilyen egy igazi pasi – bökött elégedetten a képernyőre, ahol épp... a magas fogta le a kicsit és szopta le. Igen a nem létező leli fejlődésemnek pont ezekre a képkockákra volt szükségük...

Lemondón hunytam le a szemeimet és csak hallgattam a tévéből szűrődő sóhajokat és nyögéseket.

- Mondd, hogy legalább te erre nem indulsz be – könyörögtem halkan.

- Ha Minho itt lenne... ah miért kellett neki hazamennie hétvégére?

- Még szerencse!

- Na figyelj és tanulj kicsi padavan! Először is. A pasiknak mindig kell gumi és síkosító. Gumi nélkül nem fekszel le senkivel, világos?!

- Ugye vágod, hogy nem vagyok meleg?

- Ugye vágod, hogy megérzem ha valaki ferde? – mosolygott rám és megveregette a fejem. – Szóval csak jegyezd meg. Ismételd szépen.

- Gumi nélkül nem kefélünk, ez alap.

- Okos fiú.

- Figyi csak... ugye tudod, hogy idősebb vagyok nálad?

- Ugye tudod, hogy régebb óta vagyok kapcsolatban egy pasival, mint te?

- Nem mondod! Heteró vagyok. Heteró! Csajokra bukok! Érted te ezt? – Kezdett felmenni bennem a pumpa, de ő teljesen nyugodtan kezelte a helyzetet.

- Alapjáraton nem más nagyon lefeküdni egy pasival, mint egy csajjal. Már, ami az aktívabb félt illeti. Neki nagyjából ugyanaz. Ide dug, oda dug csak egy picit más – fúj... észre sem vette undorodó pillantásomat folytatta tovább a dumálást. – Akinek ez az egész sokkal komolyabb kihívás az, aki a gyengébb úgymond.

- Vagyis te?

- Ennyire látszik? – mosolyodott el.

- Hogyan dőlt el? Hogy lettél te alul?

- Így alakult. Nem tudom. Nagyon sok idő kellett mire megbíztam Minhóban, hogy bármi olyat tegyen velem. Előtte is volt már barátom, de vele sosem jutottunk el odáig, hogy lefeküdjünk.

- Én tuti képtelen lennék rá.

- Sose mond ezt, amíg nem próbáltad ki. Jöhetnek a további sokkoló dolgok?

- Mesélj csak, nekem már mindegy... – adtam meg magam, és hátradőltem érzéketlenül szegezve a tekintetem a képernyő... helyett az ablakra. Nem ment ez nekem.