Észveszejtő - 5. fejezet

- Mit szólnál ha mégis eljönnél te is a pénteki buliba? Ha nem jön be tovább állunk.

Kyungsoo csak felpillantott rám, szemei véreresek voltak a kialvatlanságtól és stressztől, valahogy muszáj volt kikapcsolnom őt legalább egy kis ideig. Szülei válása a csendes kis békés elválásból, egyik pillanatról a másikra háborúvá alakult, amiből ő sem maradhatott ki, pedig hát... mennyi köze volt hozzá?

- Talán. Némileg nagyobb mennyiségű alkohol segítene a dolgokon.

- Tőlem mehetünk most is, holnap úgy sincs semmi érdekes...

Rámeredt jegyzetére, amiket már napok óta csak lapozgatott, majd lábára csapva, állt fel és intett, hogy mehetünk. Tíz perc alatt összeszedtük magunkat és nekivágtunk az útnak. Bármennyire is kellene talán most kibeszélnie magából a mindenséget, némán baktattunk egymás mellett bár ez köztünk olyan megszokott dolog volt.

Kyungsoot már ismertem akkor is, amikor a nagymamám egyszer az egyetemre jött és kivert egy balhét. Épp már ki tudja mi baja volt velem, de azzal fenyegetőzött, hogy kizárat az örökségből, amit én csak egy vállrántással rendeztem le, ami miatt még jobban felment az agyvize és az egész iskola előtt kezdett drámázni. Kyungsoo volt az, aki lenyugtatta a helyzetet és legalább annyit elért, hogy a koliszobába folytassa nagyi a hisztit, utána pedig szó nélkül ült mellettem addig, amíg összekapartam magam. Sosem hoztuk szóba, és meg sem köszöntem neki, de azóta ha bármi volt csak elmentünk valahova a másikkal, ahol kikapcsolhatott.

- Menjünk le oda, amit Jongin említett a múltkorában. Tudod az a hülye nevű. Azt mondta a rövidek olcsók csak a koktélok drágák, meg a soju. De jó lesz nekünk a sör is.

- Nekem megfelel – vontam vállat, majd a buszmegálló felé vettem az irányt, miközben telefonon útvonaltervezést kezdtem. A hely neve megvolt, de a címről fogalmam sem volt. A szerencse mellénk állt, nagyjából fél órára volt két átszállással, onnan még haza is tudom cibálni Kyungsoot, ha részegre issza magát. A magam részéről az utolsó, amit most akartam az a részegség, előző éjszaka is hajnalba másztam haza, holnap is ez lesz a program, és valljuk be ahogy a szénám áll ma sem lesz másképp.

Barátomnak azonban más volt a véleménye. Kikért két tucat rövidet, meg négy sört és elégedetten huppant le az egyik eldugott asztalhoz, ahonnan mindent látni lehet. Kismacskaként viselkedtem, szinte csak belenyalintottam az alkoholba, de nem volt menekvés. Utáltam Kyungsoot, amikor lenézően mért végig, és a szája szélére szökött az az apró alig látható de mégiscsak látványos félmosoly. Tekintetéből sugárzott a megvetés, még akkor is képes volt ezt a nézést produkálni, amikor semmi baja nem volt velünk, csak el akart érni valamit. Tényleg utáltam ezt benne. Nagy sóhajjal emeltem a számhoz félig elnyalogatott italomat, majd lehúztam, de ez még nem volt elégtétel. Kapásból követnie kellett még kettőnek és meggyötört fejem elég volt, ahhoz, hogy mosolyt csaljak az arcára.

Néha elfelejtem, hogy a legszebb öröm a káröröm... milyen kár, hogy általában én vagyok az örömforrás.

Fejfájással keltem az ébresztőmre, de a telefonom az Istenért sem volt a párna alatt. Junmyeon ágyánál kapcsolódott hamarabb a lámpa, nekem odáig sem sikerült eljutni. Valamit morgott az orra alatt de feladtam, hogy megértsem, csak hagytam, hogy átkutassa a cuccaim. Még akkor sem kezdtem méltatlankodni, amikor kezei zsebeimet tapogatták végig, és végül megtalálta telefonomat egy alapos fartaperolás után. Csak elmosolyodtam mikor végre elhallgatott a zene, és a fal felé fordultam.

- Na azt már nem! Aki éjjel legény, nappal is legyen az!

- Hyung! – nyavalyogtam, de ne hatotta meg szenvedésem, szó szerint kirángatott az ágyból. Karjaimnál fogva húzott le, így fenekem hatalmasat koppant a padlón, majd pár pillanat múlva a lábaim is követték farom sanyarú sorsát, aztán a kezeimet is elengedte, de fejem szerencsére valami puhára koppant a szobánk közepén.

- Mi az isten van veled, hogy most így pörögsz?

- Nem látod, hogy a földön fekszem a halálomon? Maximum a szoba forogna ha kinyitnám a szemem!

Nem értékelte humoromat, mert ismét nekiállt húzni, most már a lábamnál, és végigcibált az egész lakáson. Mivel erőm nincs ellenkezni, csak azt a puha valamit igyekeztem fejem alatt tartani, mielőtt valahol széttörik okos kis kobakom. Végül kiderült, hogy a végállomás a fürdőszoba, ahol megnyitotta a zuhanyt és közölte vagy mutatok valami aktivitást, vagy ruhástól fürdök, de mivel a reakcióidőm számára lassú volt, így mire észbe kaptam már a jéghideg víz alatt álltam szarrá ázott ruhákban. Baszd meg Hyung...

Lassan szedegettem le magamról a cuccaimat, miközben a víz hőmérsékletét is próbáltam belőni mielőtt elvisz a fagyhalál. Csak fél óra kellett, hogy összeszedjem magam és agyam már a kávé felé kalandozott közben. Reméltem van főzve egy jó nagy adag mert ha nem iszok meg kapásból kettőt az ajtóig sem jutok el, nem hogy órákra.

Csendesen ültem le az asztalhoz, mert Kyungsoo sem volt jobb állapotban, mint én. Hyung a kezembe nyomott egy nagy bögre kávét, majd egy szelet pirítóst adott csemegeuborkával.

- Cukorka nincs otthon – közölte, mikor értetlenül néztem rá,

- Ó... órák után vennem kell. De hát a múlt héten...

- Sehun ette meg.

- De az az enyém – nyavalyogtam.

- Így jártál. Ugye nem ti hánytátok végig a lépcsőházat?

- Szerinted kinek volt ereje ennyit lépcsőzni. Mi lifttel jöttünk – védekezem, mire Kyungsoo is rábólint.

Hyung ezek után nem piszkált tovább minket, csak hagyta, hogy valamennyire összeszedjük magunkat. Nem tudtam másoknak mikorra kell bemenniük, de én már egy órát le is késtem. Nem is volt kedvem bemenni, de ma kellett leadni egy fordítást ráadásul az egyik órán lehet előadást kell tartanom.

- Baekhyunie! – a lelkes hang majd keresztül szakította dobhártyámat, ráadásul ötletem sem volt ki a fene képes engem Hyunienak nevezni. Körbepillantottam, de mindenkin átsiklott a tekintetem, szóval reméltem, hogy nem én vagyok a célszemély. – Hé! Baekhyun, Baekhyun! – de... ez határozottan én voltam. – Luhan vagyok, állj már meg!

- Nyaklánc! – motyogtam magamban felvillanyozódva és rögtön a hang felé fordultam.

Luhan halvány rózsaszín tincsekkel a feje tetején meredt rám, szinte eltűnt a napsütésben, annyira sápadt volt. Mint valami kicseszett vámpír... fáradságomban még el is nézegettem hosszú nyakát, hátha megcsillan rajta a fény, mint abban a vámpíros filmben. De nem csillogott. Mondjuk nem tudom mi lett volna ha csillog, talán csak buzibbnak néztem volna annál, mint ami volt.

- Fura vagy – állt meg előttem, mire vállat vontam.

- Mostanság keveset alszom. Visszahoztad a láncot?

- Láncot? – látszott rajta, hogy alaposan elgondolkodott mi a fenéről beszélek, de kellett neki egy kis idő. – Ja nem. Az Yeolnál van. Sehun mondta, hogy itt vagy és elviszel hozzátok, és onnan együtt megyünk, mert nekem most nincs kivel menni, vagyis van, csak nincs kedvem már most ott lenni.

- Aha. Megbocsátasz egy pillanatra? – morogtam kissé összezavarodva, mert úgy hadart, hogy csak az információk talán negyede marat meg. Sehun, Luhan jön hozzánk és buli. Junmyeon ki fog akadni...

Egy pár lépést távolodtam tőle, miközben félvakon igyekeztem megtalálni a megfelelő számot, de Sehun harmadszor sem vette fel. Hát maradt az a helyzet, hogy én viszem el a balhét, ha Hyung berág. Intettem Luhannak, aki rögtön lelkesen mellém lépett és már be nem állt a szája. Olyan lelkes volt, hogy nem volt szívem közölni vele, hogy semmit nem fogok fel abból amit mond, ráadásul nem úgy tűnt mintha érdekelné a dumálásom. A buszút alatt írtam Jongdaenek és Jonginnak, hogy ha már úgy is tőlünk megyünk jöhetnének ők is ha van kedvük, de mindketten leszavazták a bulit más program miatt. Szerencsések. Én is sokkal szívesebben lettem volna bárhol, csak ne itt. Vagyis ott.

Luhan csillogó szemekkel követett, miközben még mindig be nem állt a szája, és szinte ugrált izgalmában, ahogy körbenézett és menet közben igyekezett minden apró helyre bekukkantani, hogy semmiről se maradjon le. Ha kérdezett röviden válaszoltam neki, azon gondolkodtam, hogyan mentsem ki magam az általa kreált bajból.

- Megjöttünk! – kiabáltam, amikor sikerült kinyitni az ajtót és Luhan belém sétált, annyira elnézelődött, ahelyett, hogy cipőjét vette volna le.

- Baekhyun? – kukkantott ki Hyung a szobánkból, mire védekezőn emeltem magam elé a kezem.

- Sehun mondta! – Erre rögtön engedékenyebb lett és felmérte a színes fejűt.

- Te vagy Luhan igaz? Örülök a találkozásnak Junmyeon vagyok.

És szerencsére az én feladatom itt véget is ért, mert a két jómadár nagyon hamar egymásra talált. Kiköltöztek a nappaliba, így befoglalhattam a fürdőt és utána elkészülhettem édes magányomban a szobámba, amíg rám nem tört Kyungsoo.

- Te mi a frászt csináltál a hajaddal? – döbbentem le, és akaratlanul simítottam végig, vörös tincsein. Már ahol volt! Oldalt majdnem nullás géppel mentek neki a fejének. – Úr Isten! Anyádék kicsinálnak ha ezt meglátják.

- Hatásos nem? – vigyorodott el, és innen két dolgot szűrtem le. Egy, Kyungsoo már nekilátott az alapozásnak. Kettő, egyáltalán nem bánta a feje kinézetét.

- Józan voltál napközben?

- Persze. Direkt csináltam, nem ittasan.

- Hát akkor jó – engedtem el a témát. – Amúgy jól áll.

- Az jó, mert holnapra téged is bejelentettelek fodrászhoz.

- Hogy mi? Minek?

- Emlékszel, hogy éjszaka fogadtunk?

Hát nem emlékeztem...

Aprócska problémával szembesültünk mikor megérkezett értünk a taxi, de nem sokat szenvedtek a többiek a többen vagyunk, mint kéne dologgal, egész egyszerűen Sehun ölébe száműztek és nem foglalkoztak a sofőr helytelenítő nézésével. Már most forgott a gyomrom és majd megsültem, de próbáltam nyugton maradni és nem foglalkozni olyan apróságokkal, hogy nincs hova pakolni lábaimat, mert mindenhol van valakinek valamije. Csak él órát kellett így kibírnom, de utána a járdán öt perc azzal ment el, hogy életet leheljünk lehelt tagjainkba. Sehun végig Luhannal fecsegett valami ostobaságról, Kyungsoo a telefonját bújta még, valakivel nagyon elbeszélgetett, Junmyeon meg csak a környéket nézegette mert neki még ismeretlen volt a hely.

Végül besoroltunk a többiek után és úgy tűnt most nagyobb buliba keveredtünk, mert sokat kellett várni, míg bejutottunk. Aztán persze mire kettőt pislogtam mindenki eltűnt a fenébe, én meg még sorban álltam a ruhatárban öt cuccal felpakolva. Fogalmam sincs, hogy a fenébe érték el mindig, hogy én maradjak hátra, de már megszoktam.

- Baekhyun? - torpant meg valaki mellettem, mire megrezdültem és felnéztem a magas alakra. Egy pillanat alatt váltam kővé, mert teljesen elfelejtettem, hogy a buliba megyünk egyenlő azzal, hogy találkozni fogok Chanyeollal. Ellenben ő nem zavartatta magát, valamit birizgált a nyakába, majd győzedelmesen felém fordította a kis ékszert.

- A nyakláncom! – esett le végre, és majdnem eldobtam mindent, hogy megszerezzem, de még időbe leálltam. A magas viszont mögém került és alig hozzám érve igyekezett visszaszolgáltatni tulajdonom. Kirázott a hideg a gyengéd érintésére, és éreztem, hogy direkt szerencsétlenkedik, hisz a saját nyakából pár pillanat alatt lecsatolta, ellenben az én nyakamnál majd fél percig piszmogott, de elnéztem neki, mert a nyaklánc megérte a pár lopott érintését. – Köszönöm – mosolyogtam fel rá, ahogy visszaállt mellém.

- Egyedül jöttél? – pillantott körbe, mert magányosan álldogáltam.

- Dehogy. Csak én vagyok a nyomi, akit lepasszoltak a ruhatárba.

- Ó... nem tűnsz meglepettnek – vigyorodott el.

- Valahogy mindig én kötök ki itt, nem tudom, hogy csinálják – vontam vállat, és ne ellenkeztem, amikor elcsórt tőlem három kabátot. Máris kényelmesebb volt a várakozás feleannyi cuccal.

- Luhan veletek jött ugye?

- Aha, Sehunnal van valahol. Talán. Igazából fogalmam sincs.

Bólint, hogy érti és beáll közénk egy pár perces csend, amivel nem tudok mit kezdeni. Bármennyire is mondta, hogy sajnálja a dolgot bennem még mindig bennem van az az aprócska puszi, amivel amúgy nem kellene foglalkoznom. Talán az sértett igazán, hogy melegnek nézett, miközben nem vagyok az. Egyáltalán honnan veszi bárki is azt, hogy meleg vagyok? Legszívesebben megkérdeztem volna, de inkább csak némán kushadtam a sorban várva, hogy végre megszabaduljunk a cuccoktól. És amikor ez sikerült, kimondhatatlan öröm lett úrrá rajtam. Táncolni akartam, mert az elmúlt pár napban csak vedeltem, mint valami rossz alkoholista, pedig nekem a bulizás nem ebből állt alapjáraton. Oké, persze a szituációk amikbe keveredtem egyáltalán nem bulisak, de tényleg szükségem volt már valami másfajta kikapcsolódásra is. Az is megfordult a fejemben, hogy fel kellene szedni valakit, de ha a magas alak végig mellettem lesz, mégsem lenne ez illendő.

- Hé Chanyeol, nincs kedvetek csocsózni?

Hirtelen kerül mellénk a két idegen alak, a magas pedig rám néz beleegyezést várva, mire vállat vonok, hogy nekem mindegy. Elindulnak valamerre, én pedig félig figyelve követem őket, mert mégiscsak másokkal jöttem, akik amúgy marhára leszarták, hogy mi van velem, de semmi vész... Így hát, amikor senkit nem szúrtam ki, elengedtem a dolgot, és inkább a magasra meg haverjaira fordítottam a figyelmemet.

- Csatár vagy hátvéd? – nézett rám Chanyeol.

- Elleszek lent – böktem a kapus felé, és be is álltam a helyemre.

Régen játszottam már, főleg az egyetemi bulikon szoktuk ezzel elütni az időt, de azok inkább a félév közepén szoktak ütősek lenni, a vizsgaidőszakban és félév elején, végén mindenki hulla. Vagy csak mert tudták a diákok, hogy a tanárok néha bekukkantanak, inkább kihagyták ezeket az összezördüléseket. Vizsgaidőszakban, amúgy is inkább kocsmázni mentünk, már, ami az ismerőseimet illette, néha, még a tanulás is megesett egy-egy ivós estén, amikor másnap valaki ment a kivégzésére.

Úgy tűnt Chanyeollal jó csapatot alkottunk, mert ő jól támadott, én pedig minden erőmmel koncentráltam a védekezésre. Szerettem csocsózni ezzel elment az idő és jól szórakoztam közben.

- Várjunk! – szólalt meg egy kívülálló, amikor megszereztük a második gólt. – Mi a tét?

- Semmi – vágta rá Chanyeol célzatosan, én pedig kezdtem félni ettől az egésztől.

- Mi az? Máskor te fogadsz a leglelkesebben.

- De most nem.

- Legyen csók. A vesztes páros csókolózik.

- Mi? – nyekkentem, és máris hátrébb léptem, mert kizárt volt, hogy én ebbe belemegyek.

- A vesztes fizet a nyertesnek egy piát – ellenkezett Chanyeol makacsul, ami nem tetszett a többieknek, és kezdetét vette egy majd öt perces vita, amit végül sikerült a saját javunkra – az enyémre legalábbis biztosan – fordítani. Nincs csók, csak egy sör, ez pedig nekem elég volt, hogy megnyugodva térjek vissza közéjük. Chanyeol rám pillantott, mire elmosolyodtam, majd visszavetettem magam a játékba.

- Cseréljetek helyet, ez így unalmas!

- Már miért lenne az? – vigyorogtam elégedetten, de végül belementünk a helycserébe, így nekem jutott a gólszerző szerep, míg a colosnak a védekezés. Ám sajnálatukra, tényleg jó csapatnak tűntünk együtt, mert két perc sem kellett a következő találathoz. Lelkesen csaptam Chanyeol hatalmas mancsaiba és fülig ért a szám. Szerettem győzni. Ilyen apróságokban, amiknek meg nincs komoly tétje pláne, mert nem volt a másik félnek sok vesztenivalója és nem kellett szaru érezne magam a győzelemért. Még tíz percig húztuk, és kaptunk két gólt, de a győzelem a mi oldalunkon volt.

Valamikor félúton elhagytam a félelmeimet Chanyeollal szemben és két sörrel később, már be nem állt a szám, úgy hadartam neki, mint ezer éves ismerősnek. Ő meg csak mosolygott és figyelt, néha megjegyzéseket tett, és elárult pár dolgot magáról. Halasztott féléven volt és dolgozott, itt is néha beállt segíteni, amiért ugyancsak kapott pénzt, tudott játszani gitáron és dobon, valamennyire énekelni, és tudott komponálni. De nem ebben a témában tanult, mert bizonytalannak érezte a jövőt ennyi tudással, így komolyabb szakmát választott. Pénzügyekkel foglalkozott, és az is kiderült, hogy nagyjából velem egyidős. Na meg az, hogy mindenki, de tényleg mindenki ismeri. Nagyjából egy órája voltam vele, de ezalatt ha vagy tucatnyian nem törtek ránk, akkor senki sem. Egyrészről idegesített a dolog, mert jószerivel minden témánkba belevágott egy idegen, másrészről viszont szimpatikus volt, hogy nem lépett le akármerre, hanem itt maradt velem dumálni, pedig semmi oka nem volt rá.

Luhan volt az, aki végleg ránk telepedett és szétrombolta kis világunkat de nem bántam különösebben. A rózsaszín kobakos lelkes mesélésbe kezdett és bár egy csomó mindent nem értettem, mégsem éreztem magam kívülállónak. Nem kellett sok és Sehunék is megjelentek, Kyungsoo egy apró sötétbarna hajú lánnyal telepedett hozzánk, aki félelemérzet nélkül mászott barátom ölébe, később pedig szájába is, és már lassan én éreztem zavarba magam, ahogy keze felfedezte barátom testét. Mondjuk ők legalább normális páros volta, nem úgy mint a két asztallal arrébb ülő két fiú, akik nem semmi előadást lenyomtak.

Ez pedig eszembe jutotta a feladatot, Chanyeol vonzódását és minden rám szakadt, aminek hála kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Bár a magas nem tett semmi olyat, ami félreérthető lett volna, mégis volt egy-két pillanat amikor tovább éreztem magamon a tekintetét, vagy kissé ábrándos mosolyát. Ráadásul ha csak olyan haver lettem volna, mint a többiek nem szentelt volna nekem ekkora figyelmet. De próbáltam azzal nyugtatni magam, hogy szimplán új ismerős vagyok, aki érdekes ezért kaptam meg a mások által áhított személy minden figyelmét. Mert akkor is velem foglalkozott, amikor a többiek itt voltak. A közelembe került, ha látta, hogy elvesztem a témában pár szóval felvázolta a helyzetet és ha unatkozni vélt elterelte a figyelmemet. Tényleg figyelt rám...

Ellenben nekem Sehun és Luhan kezdte lekötni a figyelmemet. Mindketten furán viselkedtek, a semmin nevetgéltek, de nem azzal a tipikus részeg vagyok humorral. Ismertem Sehunt tudta, hogy néhanapján lazításképp szerez magának pár bogyót, de azt egy másik buliban szokta más társasággal, Junmyeonék nélkül. Most viszont határozottan be volt tépve, ráadásul lakótársaink előtt, akik erről semmit nem tudtak. Hyung ki is baszta volna ha megtudja.

- Gyere Sehun! Táncolunk – ragadtam meg a karját és hátrahagytam mindenkit. Vigyorogva kissé imbolyogva követett. – Mit vettél be és mennyit? Tuti anyag? – faggattam rögtön, ahogy ketten maradtunk. Félig vállba csimpaszkodtam és lábujjhegyre álltam, hogy hallja a hangomat.

- Te is kérsz? Pár srácnál volt, jó fejek voltak, nem kértek sokat érte.

- Kér a halál! - ütöttem meg. – Fura vagy. Ráadásul Hyungék előtt betépni nem túl okos – szidtam rendületlenül de nem foglalkoztatta különösebben. Táncikált vagyis inkább próbált és közben nevetgélt, mint aki jól végezte dolgát. Nem foglalkoztatta, hogy mérgesen méregetem helyette megragadta a csuklómat és célba vett két lányt. – Az agyam eldobom tőled... – morogtam csak magamnak, de becsatlakoztam az édes négyes negyedik tagjának, hogy legalább addig is szemmel tartsam az idiótát.

Nem rémültem meg mikor az alacsonyabb lány kezei nyakamba csimpaszkodtak és kurvákat megszégyenítő mozdulatokkal próbált beindítani, csak hagytam magam, bár nem éreztem semmit. Rámosolyogtam, amikor még közelebb akart férkőzni hozzám, de végig szemmel tartottam barátomat. Elsimítottam az útból haját, amikor csókra nyújtotta hosszú nyakát és majdnem megadtam neki, amit kért, amikor valaki hátulról belé rohant és csak a szerencsén múlott, hogy nem a padlón végeztük. Összekapartam a magassarkúban imbolygót és szembetaláltam magam egy mérgesnek tűnő Luhannal, aki egyik kezével az én kezemet ragadta meg, másikkal Sehunt próbálta elkapni és elráncigálni. Még mindig nem értettem, hogy lehetett benne ennyi erő, de simán maga után cipelt, nem mintha annyira ellenkeztem volna. Talán ha szebb lett volna a lány, vagy hasonlított volna egy picikét is valakire... de így csak egy idegen volt, akivel kikezdtünk egymással, még csak arra sem vettem a fáradtságot, hogy a nevét megkérdezzem.

Ahogy Hyung végigmérte Sehunt, tudtam, hogy levágta a dolgot. Rögtön maga után húzta és eltűntek a tömegben a mosdó felé araszolva. Luhan, amint lepaterolt minket hátraarcot vágott így csak Kyungsoo és én maradtunk?

- Chanyeol? – pislogtam körbe de sehol nem találtam a zsiráf méreteket.

- A sarokban smárol egy sráccal – bökött az irányukban, én pedig egy olyan nyelvcsatát láttam, amiben kételkedtem, hogy valaha elfelejtek.

- Oh. Legalább tényleg nem jövök be neki – fújtattam lenyugodva, bár kissé azért mégis sértetten. Saját magam sem értettem mi is a problémám abban a pillanatban.

- Ebben azért nem lennék biztos. Olyan gyilkosul méregette a csajt... ha lenne szemmel verés...

- Ne képzelj felesleges dolgokat. Nézz körbe, szerinted, aki itt van, akar bármi komolyat?

- Nem. Szóval én megyek bulizni – lökte el magát és a kezembe nyomta a félig levő sörösüveget.

- Hé Kyungsoo. Mondd meg a többieknek, hogy leléptem!

- Hova mész? – fordult vissza és nem igazán tetszett neki a felvetésem. Szinte láttam, ahogy máskor fürge kis agytekervényei kattognak, de most az alkoholnak hála nem működtek olajozottan a kis szerkezetek fejecskéjében.

- Nem tudom. Fiatal még az éjszaka, ez a hely pedig nem az én világom.

A kezébe nyomtam a többiek ruhatár kártyáját én pedig viszlátot mondtam elvégre megkaptam a nyakláncomat. Ez az egy volt, amiért hajlandó voltam betenni ide a lábam.