Mosolyogva egymás csapdájába esni
Sehun kissé
idegesen pillantott a pohártartóban heverő telefonjára, amíg a
tabletjén kedvenc sorozatának új része töltött be. Nem akart ő
kiakadni, esze ágában sem volt, ám jócskán tizenegy múlt
Baekhyunnak pedig színét sem látta.
Kezdte úgy érezni a kicsi átverte őt és otthon pihen, ám büszkesége nem engedte, hogy sebességbe rakja a kocsit és elhajtson. De még arra sem vitte rá a lélek, hogy üzenetet írjon neki. Nem. Az annyira szégyenletes dolog lett volna. Sokkal inkább nézte a harmadik részt a sorozatból semmint felkeresse a másikat.
Kezdte úgy érezni a kicsi átverte őt és otthon pihen, ám büszkesége nem engedte, hogy sebességbe rakja a kocsit és elhajtson. De még arra sem vitte rá a lélek, hogy üzenetet írjon neki. Nem. Az annyira szégyenletes dolog lett volna. Sokkal inkább nézte a harmadik részt a sorozatból semmint felkeresse a másikat.
Az első pár
percnél azt hitte tényleg kijátssza a másik a sztár vagyok
kártyáját, amivel hencegett. Tíz perc után már kissé
morcoskodva várta a jövevényt, fél óra múlva pedig telefonját
bűvölte. Így most már több, mint egy óra múltán, már nem
fűzött sok reményt a dologhoz, mégis felpillantott mikor az
érzékelős lámpa felkapcsolt.
Az apró alak
óvakodva sunnyogott a kocsik között, fejére húzott kapucnija
alatt fekete baseball sapka lapult, teljesen homlokába húzva az
elejét. Egy pillanatra elbizonytalanodott, hogy Baekhyun lehet-e az
idegen, de ki más öltözött volna ennyire egyértelműen
sunyiskodva ha nem egy idol? Kettőt villogott a fényszóróval,
mire a kicsi felkapta a fejét, és így már felismerte az arcát.
Fakó volt, Baekhyun mindig sápatag bőrrel rendelkezett, ajkai
ellenben élettől színesedtek, amik tökéletes kontrasztot adtak
szelíd, gyakran durcáskodó gyermekarcának.
Sietve indult a
kocsi felé, hezitálás nélkül nyitotta ki annak ajtaját és
fejét behúzva ült be. Sehun már nyitotta volna a száját a
panaszáradatra, mikor a másik lehúzta kapucniját és fejéről a
sapkát laza mozdulattal a hátsó ülésre dobta, majd az addig
látott legszebb mosollyal jutalmazta meg őt.
- Sajnálom. Az
emberek a cégnél nem tudják elképzelni, hogy vannak saját
döntéseim.
- Tizenegy múlt...
- Tulajdonképpen
mindjárt féléjfél lesz – mosolygott még mindig.
- Féléjfél?
- Fél tizenkettő.
Huszonhárom harminc. Este tizenegy óra harminc perc.
- Még sosem
hallottam, hogy valaki féléjfélnek mondja – kezdett
magyarázkodni, el is feledve, hogy ez másfél óra késést jelent.
Tulajdonképpen mindent megbocsátott abban a pillanatban, mikor
rájött, hogy a másik nem csak szórakozott.
- Nem megyünk? -
dőlt hátra Baekhyun és áthúzta vékony valóján a biztonsági
övet. - Nem tagadlak vagy ilyesmi, de nem szívesen fedném fel,
hogy a kocsidban kuksolok.
- Ez nem nagy dolog
– vont vállat, de szinte hang nélkül megindult a kijárat felé.
Elmosolyodott mikor Baekhyun összébb húzta magát. - Sötétített
üvegek vannak, és erre van az a hátsó lépcső, amit az
észrevétlen kijutáshoz szoktatok használni. Senki nem gondolná,
hogy itt vagy. Ezt a helyet nem veszi egy kamera sem, de ez titok.
*
Megnyugodva fújta
ki a levegőt. Nem tagadta ő Oh Sehunt, bár fogalma sem volt arról,
mit keresett a kocsijában, de nem is akart pletykát generálni.
Semmilyet. Még a legártalmatlanabb felkapást is el akarta kerülni
Sehunnal kapcsolatban.
- Mit néztél? -
nyúlt a hanyagul ledobott tablet felé, és minden félelemérzet
nélkül oldotta fel. - Ó erről a sorozatról már olvastam –
csillant fel a szeme. - Azt mondják jó, de, hogy már vége van...
- Egy részt sem
láttál belőle?
- Nem.
Féloldalas
pillantottak egymásra Baekhyun pedig megigézve bámulta tovább a
másikat. Nem hitt benne, hogy lent lesz, mikor leér, de az a két
villanás olyan volt számára, mint valami fénysugár. Mármint
persze, hirtelenjében tényleg kisütötte a szemét, de a szívét
is melengette, hisz Sehun vette a fáradtságot arra, hogy megvárja.
Soha senki nem várt még rá eddig. Mert talán ha elmondja, hogy
dolga van és késik, mert nem engedik el, akkor talán. De ő egy
üzenetet sem küldött semmi életjelet magáról, a másik mégis
megvárta.
- Na és miért
kellett féléjfélig ott lenned? - érkezett a kérdés, ami mosolyt
csalt arcára. Szerette ezt a szót, bár mindenki butának nézte
érte őt. Még gyerekkorában a szomszéd kissrác volt az, aki
mindig mindenféle kutyulmány szavakat hangoztatott, és Baekhyun
volt az egyetlen a gyerekek közül, aki foglalkozott vele. Nem volt
komplett a kissrác és addig nem is játszott Baekhyunnal, amíg az
ki nem talált valami egyedi és különleges szót, és ez volt a
féléjfél. Egy gyermekkori semmiség, ami végigkísérte az
életét. Amíg a kisfiú kijárt a játszótérre, Baekhyun volt a
Féléjfél gyermeke. Legalábbis a másik mindig így nevezte.
Ezernyi magyarázatot csatolt hozzá, mindig a kedvétől függött,
hogy miért is ez a becenév, de ő az összeset szerette. Chanyeol
volt a legjobb barátja, még ha csak pár hónapig is ismerte,
gyermekfejjel. Aztán állítólag elköltöztek, egyik napról a
másikra, amit akkor még nem értett, de pár évvel később
megvilágosodott, ahogy szülei már elfelejtették mennyire kedvelte
a srácot és előtte beszélgettek róla.
A kisfiú, akivel
ideje nagy részét szerette tölteni, az egyetlen, aki kedves volt
számára, elszökött otthonról hatéves fejjel és egy balesetben
– bár Baekhyun utána keresett a dolognak és ott kétes volt a
baleset vagy önkezűség – meghalt. A hírportál, ami írt az
esetről, pár furcsa számára idegen betegséget hozott fel, nem is
keresett utánuk, félt, hogy az a jó barát kiskorából
szörnyeteggé változna ha megértené mi volt a fejében. Így csak
egy aranyos pajtás volt, akivel jókat játszhatott és mesélhetett
neki álmairól.
- Min gondolkozol? -
pillantott rá Sehun.
- Bocsi. Ha szabad
vagyok szeretek gondolkodni – vont vállat.
- Baj van?
- Nincs – rázta
meg picit a fejét, majd kipillantott az ablakon. - Hova megyünk?
- Gondoltam
feljöhetnél hozzám... - vetette fel az ötletet.
- Van otthon kajád?
Éhen halok.
- Rendelni tudunk.
- Akkor már üljünk
be valahova – vetett ellen.
- Nem félsz, hogy
felismernek?
- Tök álcázva
vagyok! - pillantott magára, mire Sehun kinevette.
- Max annyit nem
tudnak, hogy ki vagy, de azt tutit tudják, hogy mi vagy.
- Ó... - húzta el
a száját. - Lehet benne igazság.
- Mindig így
bujkálsz igaz?
- Sosem megyek
sehová. Nincsenek magán programjaim.
- Elcsábítottalak
– villantott féloldalas mosolyt Sehun.
Nem válaszolt, csak
belesüllyedt az ülésbe, nyakát behúzva a pulcsijába bújt, ami
legalább két számmal nagyobbnak tűnt, mint ő.
Nem hazudott,
tényleg nem szokott szinte sehova sem járni, ha el is megy, csak a
családjával találkozik. Sosem volt olyan személy akiért megérte
volna bárit kockáztatni, Sehun első szavára mégis ugrott, mint
valami bolond kisgyerek. ÉS ahogy belegondolt annak is érezte
magát. A másik már egy felnőtt férfi volt, dolgozott volt élete.
Persze ezt rá is lehetett mondani, de hát neki nem voltak saját
döntései igazán. Mindig csak ment, amerre mondták, nem
ellenkezett vagy habozott a programok láttán, nem szólt bele
semmibe. Talán ezért is volt ma akkorra a döbbenet, mikor szólt,
hogy menni akar és nincs kedve a további próbához, amit máskor
szó nélkül viselt.
*
Nehéz volt az útra
koncentrálnia, a másik már csak néma jelenléte is mintha elvette
volna az eszét. Hát még ha megeredt a nyelve és beszélt hozzá.
A színpadon egy felnőtt komoly embernek tűnt Baekhyun, de itt
mellette, néhány őszinte információt elejtve magáról, olyan
gyermeki. Azon gondolkodott milyen fiatal lehetett a másik. Elvégre
látta a rengeteg gyakornokot, akik mindent hátrahagyva vetették
bele magukat az álmuk elérésébe. Baekhyun pedig gyorsan és hiba
nélkül járta be az utat.
Emlékezett az első
fellépésére, valamiért jelen kellett lennie a felvételeken.
Akkor állt elsőnek ténylegesen színpadra a fiú, mindenki
próbálta nyugtatgatni, de a körülötte lihegő emberek idegesek
voltak. Baekhyun akkor csak annyit mondott, hogy ne aggódjanak,
nincs semmi gond, mindenre emlékszik és semmit nem fog elrontani.
Mégis a felvételek végéig rágták a körmüket az emberek, bár
a fiú betartotta ígéretét. Hiba nélkül, profin állt színpadra
és hagyott hátra mindent, hogy egy új útra lépjen.
És most ennek a
fiúnak nyoma sem volt mellette. Mert elcsábította, pedig semmit
nem tett. Az, hogy ő Baekhyun hatása alá került nem lepte meg.
Akaratlanul figyelte évek óta, a tetőn lévő instabil alakja
pedig rabul ejtette, de nem értette ő mit tett. Hisz... tényleg
nem tett semmit.
Egy csendes –
diszkrét – kis étteremnél állt meg, a parkoló az épület
alatt volt, segítve a rejtőzködést. Egyszer egy régi barátja
mesélt neki a helyről, aki ide járt randizni, hogy a felesége ne
tudjon semmit a félrelépéseiről. Nem egy tipikus megcsalós hely
volt szó sem róla, szimplán ügyeltek a vendégek azon igényére,
hogy jelenlétük titkos legyen.
Baekhyun kérdés
nélkül szállt ki a kocsiból, végigpillantott magát, hisz
fogalma sem volt hova jött ruhája pedig elég laza volt.
- Jó leszel így,
nem valami puccos hely.
- Könnyű ezt
mondani ingben... - nézett felé a kisebb fintorral, mire Sehun
felnevetett.
- Nem fogok rosszul
érezni magad.
- Nem is félek
ilyentől, ne aggódj – gúnyolódott, majd megindult a bejárat
felé.
Sehunnak ez furcsán
hatott, a fiatalok mindig bizonytalanok és idegen helyen
iránymutatást várnak, ám Baekhyunnak nem volt szüksége ilyenre.
A lift felé indult határozott léptekkel, nem pislogott hátra,
tudta, hogy ott lesz a nyomába. És ez Sehunnak tetszett. Igazán
zavarta a másik fiatalsága, mégis annyira hozzáillőnek gondolta
a kort, meg aztán nem is tudott mit kezdeni vele. De nem úgy tűnt
mintha egy bizonytalan kisfelnőttel találkozott volna.
Baekhyun hatalmas
mosollyal az arcán rendelt hatalmas adag ételt, ami Sehun figyelmét
sem kerülte el. Rá is kérdezett mindig ennyit eszik-e de nemleges
választ kapott. Nem lepődött meg, a fiatal túl vékony volt, bár
aztán ő nem vethetett ilyesmit a szemére. Mégis Baekhyun ezerszer
többet hajtott, mint amennyit ő.
Nem voltak túl
beszédesek vacsora közben, szavak nélkül is megértették
egymást, ráadásul a kicsi szája folyton tele volt, még repetát
is rendelt, a vacsora végére szinte mozdulni sem bírt annyira
eltelítette az étel.
- Részemről
mehetünk – dőlt hátra, míg Sehun az utolsó falatokkal küzdött.
- Haza szeretnél
menni vagy...
- Kaptam egy
meghívást hozzád, nem? - vágott a szavába felvont szemöldökkel,
mire elmosolyodott. Nem csak hazudozós volt, de néha pofátlanul
határozott is. Kár lett volna tagadnia, Baekhyun ezen tulajdonsága
is rendkívül vonzó volt számára.
- És mit szeretnél
csinálni? - adta vissza a feldobott labdát, de nem is reménykedett
abban, hogy lecsapással győzhetne. Az túl egyszerű lett volna.
Érdeklődve várta a választ, ami nem késett sokat, mély hatást
gyakorolva rá, ahogy előre hajolva az asztalra könyökölve nézett
szemeibe.
- Te vagy a
kezdeményező. Én csak egy kalitkába zárt madár vagyok, akinek
mutatják az irányt nem?
- És ha kinyitom a
kalitkát?
- Talán
elrepülök... de az is lehet, hogy meg sem mozdulok...
- Menjünk – tolta
hátra székét és intett a pincérnek.
Baekhyun meg sem
próbálkozott a fizetéssel, úgy tűnt elvárja a meghívást, és
nem töri magát az egyenlőségért. Sehunnak ez ellen nem volt
semmi ellenvetése. Tetszett neki ez a játék, amit műveltek, bár
fogalma sem volt a másik miként tekint rá. Tett lépéseket,
aprókat és sokat, néhány látványosabbat is, de tökéletes
homályba taszította őt a kisebb. Látszott szemeim, hogy remekül
szórakozik, ahogy minden konkrétumot mellőz és Sehunra hagyja a
közeledést.
És ezzel semmi gond
nem is lett volna, ha ő mer konkrétan nyit. Csak épp nem tehette.
Tojáshéjakon táncolt, amik már rég megrepedtek és csak a
pillanatot várták, hogy megadhassák magukat. Nem tudta, át tud-e
jutni úgy az akadályokon a másikig, hogy nem tesz kárt semmiben.
Most ez lehetetlennek tűnt.
*
Ámulattal nézett
körbe a lakásban, ahogy belépett. Cipőjét hanyagul hagyta el az
ajtóban, nem várt udvarias beinvitálást, csak belépett mikor
kitárult előtte az ajtó és szinte rögtön felfedezésre indult.
Egy lakás ha otthon funkciót töltött be az adott személy
életében rettenetesen beszédes volt. Sehuné ellenben egyszerre
volt otthonos mégis hideg. A konyha egyben volt a nappalival, a
melegség mellé, mégis hidegnek hatott a konyha szürkesége és
annak hófehér falai. A nappali viszont az ellentéte volt.
Otthonosnak tűnt a modernség mellett, erős zöld falai a tavaszra
emlékeztettek, mosolyt csaltak akaratlanul is ajkaira. Az egyik
oldalt teljesen elfoglalták a hatalmas ablakok, erkélyt sejtett
arra, amit mindenképp ki is akart deríteni, de még rengeteg
megfigyelnivalója volt. A másik fal szinte telítve volt
könyvekkel, pár apró kacattal kiegészítve a polcrendszert. Arra
vette az irányt.
Porfogók hada volt
ott, pár kép, szobrocskák, bekeretezett papírok.
A családi képeken
átugrott, nem akart a személyes térbe gyalogolni, nem ismerte még
annyira a másikat, hogy bármelyiket is megfigyelhesse. Ellenben a
baráti köre a hozzá közeli személyek érdekelték őt.
Majd negyed órát
nézelődött Sehun pedig addig eltűnt a konyhába, nem zargatta őt.
Az ajtók mögé nem mert benézni csak az ablakon bámult ki és
ámuldozott a kilátáson és a várt teraszon. Hatalmas volt, kint
is állt egy asztal, egy beépített ülőgarnitúra, pár virág, ő
pedig alig várta, hogy kimehessen. Sehun a belvárosban lakott, az
egyik legdrágább környéken, így nem is várt mást a helytől,
mint a tökéletességet.
- Kimehetsz –
simult hozzá hátulról Sehun, ő pedig nem habozott rögtön
picikét hátrébb helyezte testsúlyát.
- Csak engedélyre
vártam – ismerte el mosolyogva és félig visszatükröződött
alakjukra figyelt, úgy szemezett a másikkal.
- Mehetsz –
nyitotta ki az ajtót fél kézzel, és ahogy visszahúzta azt
óvatosan simított végig a másik derekán.
- Igenis uram –
billent előre és kilépett a Szöuli éjszakába. Nyár eleje lévén
nem volt hűvös, kellemesen fülledt idő telepedett rájuk, ő
pedig rögtön a szépen kidolgozott korláthoz lépett.
- Ugye most
nincsenek furcsa ötleteid? - ért el hozzá Sehun bizonytalan
hangja.
- Ami akkor volt nem
fog többet előfordulni – fordult szembe a másikkal.
- Miért mi volt
akkor?
- Nem tudom.
- Baekhyun...
- Tényleg nem –
nézett félre. - Én csak besokalltam. Tudom ez hülyén hangzik.
Tudom tökéletes az életem és mindent megkapok, de néha sok. Néha
nincs elég erőm ahhoz, hogy kedves legyek, hogy úgy csicseregjek,
ahogy elvárják, hogy mindent megtegyek, amit akarnak. Az én hibám.
Néha... csak újra önmagam akarok lenni.
- Ez hangzik hülyén?
Tudod a legnagyobb fény adja a legnagyobb árnyékot. Ez nem a te
hibád. Nem a te gyengeséged. - A fiatalabb csak elmosolyodott
enyhén félredöntött fejjel.
- Sosem féltem az
árnyékomtól, és sosem értettem miért teszi valaki. A fény egy
részed, de az árnyék is te vagy. Aki ezt nem ismeri fel elbukik.
Te félsz az árnyékodtól Sehun?
- Úgy tűnik én
bukásra vagyok ítélve.
- Miért?
- Mert rettegek az
árnyékom vágyaitól.
- Mire vágysz?
- Most?
- Akár.
- Rád.
- Ijesztő lennék?
- lökte el magát a korláttól és közelebb lépett a másikhoz.
- Te nem félsz?
- Mitől?
- Ne szórakozz...
ez nem az a pillanat – vágott hátraarcot és besétált a
nappaliba.
- Nem szórakozom,
de nem történt semmi olyan, amitől félnem kéne – mondta, ahogy
utána sétált és óvatosan húzta be maga mögött az ajtót. A
csendbe halk hangja szinte pengeként hasított végig a helységen.
Sehunon végigfutott a hideg, ahogy
meghallotta Baekhyun halk, alattomos hangját, ahogy egy szót
suttogott. - Még.
*
Még.
Ennyi járt Sehun fejében, ahogy farkasszemet nézett Baekhyunnal.
Mikortól kell akkor félnie? Mi az, ami félelmet kelt benne, és
miért? Bár tiszta játékot akart, nem hitte volna, hogy megkapja.
Kizökkent szerepéből, teljesen idegen volt neki a helyzet.
-
Mi az ami...
-
Ez – szüntette meg kettejük közt a távolságot.
Harmatgyenge
csók volt, alig pár pillanat, mégis mindent megpecsételt
közöttük. Elhúzódott, szeme izgatottan csillogott, Sehun látta
benne a bizonytalanságot, amit még sosem láthatott de ott volt
valami egészen más is. A reményt. Baekhyun akarta a folytatást,
és ő sem volt vele másként. Hogy is ne akarta volna.
Végigsimított a porcelán bőrön és lehajolva adott egy igazi
csókot. Olyat, amiről álmodni sem mert volna sosem, hogy adhat,
olyat, amire sosem mert viszonzást várni. Ám Baekhyun szorosan
simult hozzá, kezei nyakát ölelték és haját piszkálták.
Percekig ismerkedtek a másikkal, szünetet sem hagyva maguknak, nem
foglalkozva a másnappal és a problémákkal, amit ez okozott.
Sehun
félt. Attól, hogy mi lesz ha csak játék az egész, attól pedig
még jobban, hogy bármi komoly lehet ebből. Annyi minden volt, ami
lehetetlenné tette ezt az egészet, és mégis ott volt a
pillanatban. Abban, ahol az aranytorkú énekesmadár önként sétált
a vadász karmai közé, és abban, ahol a vadász talán életében
először megadta magát a zsákmányának.
*
- Sehun... - halk
suttogásra ébredt és alig érezhető rázogatásra. Lustán
pislogott párat, mire felfogta a helyzetet.
- Mit keresel te
itt? - fúrta fejét a párnába, alig lehetett érteni mit mond.
- Idegen volt az
ágyad. Nem tudtam aludni.
- Ezért száműztél
a kanapémra?
- Sajnálom. Mi az
ajtó kódja? Mennem kell.
- Mennyi az idő?
- Fél hét körül.
- Aludj inkább még.
- Nem lehet. A cég
szerintem már így is idegbajos. Húsz hívás, meg több tucat sms.
Mennem kell.
- Nem szóltál
senkinek?
- De. Csak éjszakai
kimaradást nem említettem.
- Hat, hét, három,
kilenc – motyogta még mindig félálomban.
- Köszöntem –
nyomott egy puszit a másik hajára, majd le is kúszott az ágyról.
Sehun fél füllel
hallgatta, ahogy Baekhyun keresztülsasszézott a nappalin, majd a
zár pittyegését, az ajtócsapódást és végül csak a csend
hangja kísérte. Fejét a másik párnára ejtette, lusta volt
bemenni a hálószobába, és Baekhyun illata akaratlanul is orrába
szökött.
A hanyagul ledobott
telefonja fülsértőn rezgett kettőt a padlón és vakon tapogatta
ki a készülések.
Énekesmadár
üzenete: „Te vagy az első ember, aki miatt félnem kell. De
nem bánom :)”
Saját maga sem
értette, hogyan tudott két ennyire különböző ember mosolyogva
egymás csapdájába esni.
Kedves Liti!
VálaszTörlésBevallom, eleinte furcsa volt, hogy egyszerre két új ficit is írsz, nem értettem, hogy ez így mire jó. De most, ahogy elolvastam az Ènekesmadarat is, nincs semmi kérdésem. Ez merőben eltér a többi könnyedebb fictől és ettől nekem per pill különlegesebb. :-)
Nyugtass meg, hogy van más is, aki olvassa csak épp nem írtak Neked eddig ide a blogra. :-|
Este kezdtem és most hajnalban fejeztem be az eddigi részeket és merem állítani, hogy ez is lesz akkora kedvencem, mint az Észveszejtő. ;-)
A SeBaek páros nem olyan régóta a kedvedvencem, szóval örülök, hogy van egy második fic is, amit olvashatok velük. Kicsit fura tőled ez a páros, aki hatalmas BaekYeol fan vagy, nagyrészt azzal a párossal írtál eddig. ^^ De szerintem ez egy remek választás, mással talán nem is lenne ennyire jó, mint egy idősebb, pedo (jaj nem) Sehunnal a ,,pici" Baekhyun. :-) Arra gondolok, hogy ez a történet nem fog a nagy számok közelébe kerülni a fejezeteket illetően. Már ebben a három részben is rengeteget haladt a sztori. Bár lehet, hogy tévedek. Oh és még mindig ott van az a kártyád, amivel már éltél, hog tragédia lesz és Baek mégiscsak kipróbálja milyen repülni és akkor nem lesz ott az angyala, hogy megmentse. Remélem azért nem leszel ilyen drasztikus. ^^
Úgy élveztem Sehun és Baek ,,csipkelődéseit", remélem még lesz ilyen. *.* Huh, szinte éreztem magam körül a szobámban azt a vonzzást, ami kettejük közt lehetett minden részben. Nem is tudom hogy voltál képes ezt elérni. ;-)
Most rettentően béna vagyok, nem tudom megfogalmazni rendesen a gondolataim. Itt van benn a fejemben csak az ujjaim nem engedelmeskednek. :-(
Igazán egyedi ez a történet, alig várom, hogy megírd a folytatását. *.*
Köszönöm, hogy olvashattam.
Ditta <3
Szia Ditta ^^
TörlésNem csodálom, hogy furcsa volt, én sem szívesen vágtam bele, hisz most az Észveszejtő volt a már kiépített betervezett történetem, amivel foglalkozni akartam, nem is tetszett, hogy belevágjak egy másik történetbe hisz ez így sokkal bizonytalanabb, de nem bírtam ki, egyszerűen sokkal jobban leköt jelenleg ez, mint a Baekyeol. Bár nem szép dolog a saját történeteinket rangsorolni, de nekem messzemenően ez a kedvencem, pedig annyi minden szól ellene.
Örülök, hogy ez is elnyerte a tetszésedet. Bevallom jóval kevesebben szemezgetnek vele, mint az eddigi Baekyeolokkal, de nem bánom, mivel ehhez a történethez én kötődök és ezért minden hiányt kiöl belőlem ( na jó nagyjából ><).
Jó érzés, hogy a friss szereteted ellenére belekukkantottál és nem csalódtál benne. Igen nekem a Baekyeol a mindenem, a Sebaek pedig talán a kedvelt párosok között szerepel bár még ott sem igazán ><. Valahogy mégis rögtön ők voltak a fejemben, és jó érzés, hogy te is megfelelőnek tartod őket ehhez a történethez. Pedo Sehun... xDD ez most fájt, de van benne igazság :D
Tényleg nem tervezek hosszú történetet nekik, elsőnek maximum öt fejezetre gondoltam, de utána túlságosan belopakodtak a szívembe, hogy ennyi elég legyen velük. Nagyon jól látod a dolgokat :D Elsőnek egyértelmű tragédiának szántam, még csak nem is titkolva a dolgot, de a fene a szívembe, hogy túlságosan szeretem őket, így sokkal nehezebb végigmenni az úton... Szóval jelenleg fogalmam sincs a történet végéről :/ majd kiépíti magát és nekem is meglepetés lesz ><" Amúgy pontosan ezt terveztem Baekhyunnak, kiismertél már ^^.
Én is szerettem írni az ilyeneket, az emberek mindig csipkelődnek, azok a legélvezetesebb és legviccesebb részek, és itt a komorság mellé kell is azt hiszem. Á, nagyon jó érzés ezt olvasni, nem hittem volna, hogy sikerül átadni azt, ami köztük lehet, de ha te érezted akkor minden tökéletes^^
Ugyan, nekem már ez is hatalmas öröm és visszajelzés, hisz láthatom, hogy mit érzel közben. Véleményt írni pedig mindig nehéz :))
Örülök, hogy így látod, igyekszem a folytatásával, remélem nem lesz csalódás.
Köszönöm szépen, hogy írtál <3
Liti ^^