Énekesmadár - IV. szárnycsapás

Bolondos bolondságok

Baekhyun tökéletes mosollyal szemezett a kamerával, hozva az elvárt formát, miközben fejben teljesen máshol járt. Otthon volt Szöulban, abban a tökéletes lakásban, ahol még csak egyszer járt, és ahova minél hamarabb vissza akart térni.

Mérges volt, hiába a jókedv, hisz azóta nem tudott találkozni vele, ráadásul a cégtől kapta a tucatnyi kérdést és kioktatást a hibáiért. Mégsem rettent meg, szimplán kiállt magáért több magánteret követelve, amivel hirtelen nem tudtak mit kezdeni. Baekhyun olyan irányíthatónak tűnt, sosem gondolta volna senki, hogy valaha ilyen előfordulhat. Meg akarták leckéztetni, de hát vele ez nehezen ment, nem adta fel könnyen az elhatározásait. Úgy volt vele, hogy ha ő találkozni akar Oh Sehunnal, akkor találkozni is fog. Hosszú napok vitái után pedig el is érte, amit akart. Több szabad teret kapott. Persze az titok maradt, hogy miért. Vagyis kiért.

Alig várta, hogy vége legyen a felvételeknek és legyen pár szabad perce, hogy válaszolhasson az üzenetekre. Pillanatok alatt vált részévé az üzenetek olvasása és küldése az értelmetlen mosolyog villantása, és a türelmetlenség a pár perces hívásokat megelőző időkben. Úgy viselkedett mint valami kistini de nem tagadta, hogy élvezte. Sehun jó hatással volt rá, sokkal könnyebben vette az akadályokat, az unalmas időszakok bár izgalmasak nem lettek, de könnyebbé vált minden, mert volt valami amire várhatott, amiért végezni akart. Ez pedig menedzserének is feltűnt de pár óvatos kérdés után feladta, hogy rájöjjön Baekhyun titkára. Nem hibázott így aztán nem volt miért aggódnia.

Már a harmadik napot töltötte Kínában, épp egy rádióadás közepén volt, ahol rajongói kérdésekre vártak tőle válaszokat.

- Milyennek találod az ideális lányt?

A kérdés megmosolyogtatta, hisz semmilyen ideálja nem volt, csak a begyakorolt szövege, de most nem volt kedve az alapján válaszolni.

- Külsőségekben nincsenek elvárásaim. A belső számomra sokkal fontosabb.

- Szóval a tulajdonságaival tud valaki megfogni?

- igen. Persze az első benyomás mindig fontos, de nem attól kezd érdekelni valaki, hogy milyen színű a szeme vagy milyen a mosolya. Sokkal jobban érdekel miért mosolyog, mit gondol.

- Van most valaki aki érdekel?

Majdnem kibukott belőle, hogy van, de időben befogta a száját és mivel tudta, hogy a szoba be van kamerázva csak sejtelmesen mosolygott, adva a szende kisfiú képét, aki bizonytalan bármit is bevallani. Persze, hogy mindenki értette a dolgokat.

*

Most, hogy nem volt a közelében Baekhyun igyekezett lerendezni magában a dolgokat. Az események olyan szinten felgyorsultak, hogy pár pillanatra kiesett kezéből az irányítás, olyanokat tett, amiket épp ésszel biztosan nem vitt volna véghez. Például sosem kellett volna felvinnie Baekhyunt a lakásába. De mégsem érezte hibának. Jól érezte magát, tetszett neki az a csók és a másik valója, ahogy viselkedett. Nem játszotta meg magát, nem adta a félénket, céltudatos volt, aki képes volt a másik tudtára adni mit akar.

Majdnem elnevette magát, amikor fent nála közölte a fiú, hogy nem hajlandó vele aludni, és addig a pillanatig nem hitte el a dolgot, amíg párna és paplan nem került a kanapéra. Bár még akkor sem teljesen. A végső szó az volt, mikor Baekhyun mosolyogva csukta ki a saját hálószobájából. Aztán persze egy órával később valami hajnali három tájt hallotta nyílni az ajtót és a csoszogást, majd az apró testet érezte maga mellé simulni. Akkor ott félálomban megmosolyogtatta a gyermeki cselekedet és mély álomba zuhant a tudat miatt, hogy a másik ott volt mellette.

- Milyen lelkes vagy mostanában... - Jegyezte meg koreográfus barátja, ahogy belépett a terembe. Izzadság szag csapta meg, és végignézett a tucatnyi fáradt arcon.

- Jonginnal mi a helyzet?

- Nem is felőlem érdeklődnél...milyen barát vagy te?

- Nem te vagy a felfedezettem, hogy veled foglalkozzak. Szóval?

- Tegnapelőtt a próbán félrelépett és meghúzta a bokáját. Három nap pihenőt adtam neki meg mankót, hogy véletlenül se terhelje. Nehéz helyzet a kölyök. Igazi tehetség, de még nem nőtt fel magához. Folyton túlhajszolja magát a teste még nincs elég jó állapotban ahhoz, hogy mindent meg tudjon csinálni, amire képes lenne.

- És pihen?

- Őszintén? Fogalmam sincs. A főnök elég pipa volt rá.

- És Minseok?

- Énekelget, de húzós neki a közelgő rosta. Több sebből vérzik a kölyök, ráadásul az önbizalma sincs rendben, nehezen veszi a kritikát.

Bólintott, hogy felfogta a dolgot és elhatározta a héten még elkapja a grabancát. Volt valami abbana fiúban, ami hiányosságai ellenére is mindenkiből pozitív érzést váltott ki. Nem volt kiemelkedő táncos, sem énekes, még csak az a megtörhetetlen elhatározás sem jellemezte, lelkileg meg harmatvirág kislegény volt, mégis mindenhol átsurrant.

- Mikor is lesz az a rosta?

- Nyár végén. Még másfél hónap. Akkor rakják össze az új bandát, hogy a télen debütáljanak és szórják ki az újoncokat.

Minseok és Jongin a két kedvence még fiatal volt az idei csapatba kizártnak tartotta a bekerülésüket, szóval a rostán kellett átjuttatnia őket. A táncost nem féltette, megvolt a magának való esze és tehetsége, de a másik már nehezebb ügy volt. Fél éve fedezte fel, bár nem volt kirívó tehetség volt valami a hangjában, ami megtetszett neki. Azóta járt ide csillogó szemekkel és összeszűkült gyomorral az idegességtől. Nehéz eset volt, Sehun hamar ráébredt, hogy a fiú ha ideges eszik, ezt pedig itt nem tolerálták, így szigorú diétára és mozgásra fogták, aminek megvolt az eredménye. Előtte sem volt épp egy hatalmas alkat, legalábbis az elmúlt pár évben nem, de most kilátszott minden bordája és szinte csont és bőr volt.

Ezzel is kezdenie kellett valamit.

- Leszállt a gépem. Be kell mennem az ügynökséghez. Visszaadhatnád végre a nyakláncom.

- Az én nyakamban jobban mutat a medál. Kapsz helyette másikat.

- Ez a minimum.

- Mikor végzel bent?

- Fogalmam sincs. Átbeszéljük kínát, meg a következő programokat ez mindig elhúzódik.

- Akkor nem várok rád. Nem hiszek benned meg a számokban.

- Hívjalak majd?

- Szabad a másnapod?

- Szabad :)

- Akkor hívj és megyek érted.

- Elmegyek hozzád ne fáradj.

- Jó.

Fél kettőkor kezdett kételkedni abban, hogy Baekhyun beállít még hozzá, így alváshoz készült, mikor mégis megszólalt a csengő. Félmeztelenül sétált az ajtóhoz, és tárta ki azt, ahol az apró alakkal találta szembe magát, aki lefagyva mérte végig. Egyik kezében szatyor pihent, másikban a telefonja, ami majdnem kicsúszott meglazult szorításából.

- Ha tudtam volna, hogy ilyen a fogadtatás nem megyek el sojut venni – jegyezte meg végül miután sikerült összekapnia magát és besurrant az ajtón.

- Ha tudtam volna, hogy mikor jössz, még műsort is csinálok neked – vágott vissza Sehun vigyorogva.

- Ahhoz sosincs késő.

A kicsi önállóan mászkált a lakásba, a szatyrot a konyhába cipelte és félig kipakolta, telefonját a nappali asztalára ejtette miután nyomogatta pár pillanatig, majd Sehun felé vette az irányt. Lábujjhegyre állva nyomott egy halovány csókot a másik ajkaira, majd a fürdőben tűnt el pár percig.

A magas egy hurrikánnak érezte Baekhyun megjelenését, jött ment, és mire észbe kapott egy póló landolt a képébe, amit sietve kapott fel és két pléddel indult meg a terasz felé. A kicsi már a beépített bútoron hevert, nagy kortyokban tüntetve el az alkoholt, amit hozott.

- Szabad neked innod egyáltalán?

- Beárulsz Ahjussi? - Vigyorgott rá. Sehun lemondón megrázta a fejét és inkább ő is szerzett egy üveggel.

- Mit ünneplünk?

- Semmit. Kikapcsolunk. Már azt hittem megőrülök. Direkt húzták el ennyire mert tudták, hogy programom van. Nagyon feszegetik a határokat, hogy kiderüljön merre megyek – panaszkodott.

- Miért ilyenkor mit mondasz hova mész?

- Hmm... -vágott elgondolkodó arcot, miközben maga mellé húzta Sehunt és elcsente az egyik takarót. - Mikor lesz program? Rendben, akkorra itt leszek.

- Ennyi?

- Mi más kellene még? Mondjam azt, hogy veled vagyok? Abból csak a baj lenne.

- Nagyon beszédes vagy.

- Fáradt vagyok.

- Akkor aludnod kellene talán.

- Nincs kedvem – vigyorodott el, és felé fordulva megint egy puszit nyomott szájára. Sehun nem tudta honnan lehet a másikban ez a kezdeményező készség de tetszett neki. Amióta leomlott az a picike fal, ami köztük volt, Baekhyun minden félelemérzet nélkül közeledett felé.

Az énekes hajnaltájban szunnyadt el, miután elcsórt egy törölközőt és váltóruhát, hogy fürödhessen. Mire Sehun végzett a fürdőben Baekhyun már a kanapén durmolt, álmában néha nagyot szusszanva vagy nyammogva párat. Nem hitte volna, hogy ez egy húszévesnél természetes lett volna, úgy tűnt ez csak rá volt jellemző. Mérlegelt magában, hisz a kanapé az ő helye lett volna, az ágy pedig a kisvendégé, de úgy tűnt neki jobban tetszett ez a hely. Sehunnak meg jobban tetszett a lehetőség, hogy vele aludjon semmint egyedül. Hamar eldőlt a fel nem tett kérdés, és kicsit lökdösődve furakodott be mellé.

*

- Sehun... - bökdöste a mellette fekvőt, de az csak nem akart reagálni. - Ya Oh Sehun! - adta fel és cseppet sem kedvesen belekiabált a fülébe.

- Baekhyun mi az isten?

- El kell mennem picikét, de ha gondolod utána találkozhatunk.

- Mennyi az idő? - nyögött fáradtan és igyekezett visszahúzni maga mellé a fiatalabbat.

- Hét lesz pár perc múlva.

- Reggel?!

- Szerinted? - csapta gyengén fejbe. - Szóval mi a kód?

- A múltkor már elmondtam...

- Szerinted ha megjegyeztem volna akkor...

- Akkor jegyezd meg és gyere majd vissza. Hat, hét, három, kilenc.

- Majd jövök – túrt a hajába, és miután lemászott a kanapéról hanyagul Sehunra dobta az eltúrt takarót.

- Várj! - ült fel hirtelen, mikor már az ajtónál járt.

- Mi az? - Baekhyun meglepetten fordult vissza, nem gondolt volna a másiktól semmi értelmes reakciót, annyira álomittas feje volt.

- Mivel jöttél?

- Kocsival.

- Kijózanodtál már? Három órája még ittál...

- Tök okés vagyok.

- Biztosan?

- Naná, mentem!

- Állj!

- Jézusom Sehun.

- Mióta van jogsid?

- Fél éve, azóta csak egy balesetem volt de az sem az én hibám – igazából ezt nem akarta elmondani, de úgy volt vele ennyi hiszti után megérdemli a férfi, hogy kapjon valami ilyesmi információt. Sehun rögtön felélénkült a hírre, ami miatt legszívesebben körberöhögte volna.

- Mi történt, hogy titkoltátok el?

- ütköztem egy másik kocsival a parkolóba, két napos jogsival. De az az ő hibája volt, nekem volt elsőbbségem. Na de mentem.

- Baek...

Halkan osont be az ajtón, semmi kedve nem volt beszélgetni a menedzserrel csak a programot akarta leellenőrizni, meg átöltözni valami másik ruhába. Folyton nevethetnékje támadt, ahogy eszébe jutott Sehun és félt attól, hogy kezd megőrülni. Nem volt köztük semmi konkrét vagy kimondott dolog, nem is akart ilyesmit, mert az csak bajt hozott volna a fejükre, meg hát mire fel mondtak volna bármit is, de hosszú ideje most érezte magát először jól a bőrében.

Végül pár szót muszáj volt váltania a menedzserrel de az már meg sem próbált vájkálni, amiért kimondatlanul ugyan de hálás volt. Mivel pár nap üresjárata volt, amire maximum próbát szerveztek be, így ő is szabadságot kapott, amit bolond lett volna kihagyni.

Ezernyi tanáccsal látta el Baekhyunt, aki csak szorgalmasan bólogatott és alig várta, hogy végre lenyugodjon minden. A menedzsere is hazamenjen pihenni és ő is ellóghasson akárhova. Ugyan nem bővelkedett a szabadidőben, sőt... mégsem volt semmi ötlete program gyanánt.

Amint egyedül maradt, átöltözött kényelmes ruhákba, kicsit pakolászott, átnézett pár rajongói levelet, tette azt, amit mindig szokott ha szabadideje van, de most rettenetesen unta magát.

*

Mikor felkelt a kanapé belső felén találta magát, oldalához pedig szorosan simult Baekhyun apróbb alakja. Elgondolkodott pár pillanatra, hisz biztosra vette, nem álmodta azt, hogy a fiú elment tőle, és ahogy körbenézett rá is ébredt, hogy igaza volt. A dohányzóasztalon pár csomag pihent, Baekhyun ruhái a széken pedig mások voltak, mint amiben éjszaka megjelent nála. Előkutatta párnája alól telefonját, ami tizenegyet mutatott. Nem gondolta volna, hogy ennyi idő alatt megjárja a dolgát... Fel kart kelni, a szokásos reggeli kávéjára vágyott de amint megmozdult a másik szorosabban simult hozzá, arcát vállához fúrta és kezével az övébe csimpaszkodott.

Hát nem mozdult többet.

- Felkelthettél volna... - jegyezte meg Baekhyun két falat sütemény között. - Nem akartam visszaaludni csak unatkoztam.

- Alig aludtál éjszaka.

- Tök kipihent voltam – ellenkezett mosolyogva.

- Három óra alvással? - vonta fel gúnyolódva a szemöldökét, mire Baekhyun értetlenül nézett vissza rá. - Mi van? Komolyan ennyit alszol átlagba?

- Mi ezzel a baj? - kapta félre a tekintetét.

- Ez nem túl egészséges...

- Jól vagyok – zárta le a témát kicsit mogorván, mire Sehun vette az adást, és nem is hozta fel később. Emellett elégedett volt azzal, hogy miután visszajött a fiatalabb még majd három órán át szuszogott a karjába csimpaszkodva.

A program a semmittevés volt, ez tökéletesen jellemezte őket, a kanapén fetrengtek, a tévében egy dorama ment, Baekhyun elnyúlva falatozgatott és néha rájött a beszélhetnék. Mesélt bármiről, ami csak az eszébe jutott, a gyermekkoráról, a régi háziállatáról, az első meghallgatásáról, a próbák nehézségeiről a céljairól, Sehun pedig bár a tévét bámulta az idő nagy részében teljesen rákoncentrált. Néha közbekérdezett, de hamar rájött, hogy ez a fiatalabbat mennyire kibillenti. Olyankor mindig válaszolt a kérdésre, de csak röviden, majd hosszasan hallgatott, mint akinek elment a kedve tőle. Olyan volt mintha elfelejtette volna, hogy valakinek beszél, és minden ilyen alkalommal megrémült volna. Aztán amikor kibeszélte magát, és ráunt a saját hangjára, Sehunt kezdte faggatni. A gyerekkoráról, az életéről, mindent megkérdezett, ami csak eszébe jutott félelemérzet nélkül. Sehun pedig olyan könnyedséggel válaszolt neki, mint soha senki másnak. Nem tudta volna megmondani miért bízik meg ennyire benne, hisz alig ismerte, mégis sokkal mélyebb szálak kötötték hozzá, mint sok előző sokkal hosszabb kapcsolatához. De tudta mennyire veszélyes vizeken evez.. mégsem érdekelte.

Teljesen hidegen hagyták az esetleges következmények, mikor Baekhyun áll alá nyúlva fordította maga felé arcát, hogy pillekönnyű csókot nyomjam ajkaira. Akkor sem foglalkozott a veszélyekkel, amikor a kicsi hozzá simult és többet akarva harapott alsó ajkára, akkor meg már gondolkodni sem tudott, mikor a fiatalabb elterülve rajta, szinte haját tépve könyörgött az érintésekért, amiket ő alig bírt szusszal visszaadni.

Baekhyun csillogó szemei egy új világot mutattak neki. Az halvány fények tükröződése, azok a boldog kis villanások kiszakítottál őt a mindennapok fogságából és valami különleges kis csalfaságot csentek a pillanatba. Nem ismerte őt jól, de mindennél jobban akarta. Tudni akarta a kis grimaszai jelentését, a mosolyok mikéntjét, mindent meg akart ismerni abból, ami a fiú volt. Az érintéseit magának akarta, az őszinte mosolyt mindig a szájára kívánta.

- Mi az? - hajolt közelebb, vékony keze ismét a tincsei közé futott.

- Szép vagy.

Baekhyun megletten pislogott rá, őszinte döbbenettel, majd zavart félrepillantás követte Sehun szavait. Félrenézett halvány pír fedte fakó bőrét és hirtelen reagálni sem tudott.

- Egy fiúra nem mondanak olyat, hogy szép.

- Akkor mit mondjak rád? A szexi lenéző, a dögös meg nem illik rád.

- Csábító? - vigyorodott el meghúzgálva egy tincset.

Sehun csak megrázta a fejét, és kissé ficergett, hogy kényelmesebb helyzetbe kerüljenek. Nem akarta elengedni Baekhyunt, ahhoz túl jó volt a közelsége, és nem is engedte mozdulni. Szorosan húzta vissza magára, minden kis rést megszüntetve maguk közt.

Nem történt semmi olyan köztük, nem érezte, hogy bármi olyasminek történne kellene, csak a közelségre a biztos tudatra vágyott, hogy ott van. Mindig.

*

Mosolyogva pillantott Sehunra, miközben ujjai a billentyűk közt kalandoztak egy eddig még sose hallott dalt lejátszva. Hangja halkan csatlakozott, majd a darab kiteljesedésével egyetemben erősödött fel. A lakást bejárta a dallam, minden kis zugba beszökött Sehun pedig szinte ámulatba esett. Ismerte Baekhyun tehetségét, de így ilyen nyersen és tisztán szembetalálni magát vele egy teljesen új élmény volt. Itt nem volt aláfestés és playback, ami segítette volna, csak ő maga. Az utolsó pár hang után néma csend telepedett közéjük. Baekhyun a zongoránál ült kihúzott háttal, hatalmas mosollyal, Sehun pedig csak az ajtóból figyelte szinte mozdulatlanul.

- Ezért akartam énekes lenni mindig. Hogy legyen valaki, akiből ezt váltom ki.

- Hihetetlen vagy – ismerte el akaratlanul Sehun a dolgot. - Nekem mindig csak az a gyereknépdal ment, az a pár billentyűs lassú cucc.

- Ahhoz képest egy csúcs szuper zongora áll tökéletesen behangolva a lakásodban. Tudod te mennyibe kerül egy ilyen darab? - fordult felé teljesen, és kíváncsian méregette.

- Tudom. De nem az enyém.

Baekhyun értetlenül nézett fel, és ahogy Sehun rezzenéstelen arcát figyelte, fejében máris ezernyi lehetőség futott végig és egyik sem kecsegtetett számára túl sok jót. Tudta, hogy túl veszélyes belevágni ebben az egészbe de nem hitte volna, hogy ilyen hamar megégeti magát. Sehun fényessége számára végeláthatatlannak tűnt csak azt felejtette el, hogy a végtelen nem csak egy irányba létezhet. Minél nagyobb az egyik annál nagyobb a másik, ez mindig is így volt.

Minél jobban vágyott rá, annál jobban esett bele a csapdába, én minél inkább magának akarta, annál jobban jött rá, hogy sosem lehet az övé.

- Baekhyun? - szólt rá Sehun mikor hirtelen felpattant.

- Eszembe jutott, hogy el kell mennem.

- Visszajössz csak mert...

- Nem! - rázta a fejét. - Vagyis nem tudom – zavarodott saját maga is össze. Tekintete szinte félelmetes gyorsasággal cikázott mindenfelé csak Sehunt kerülte célzatosan.

- Baek, minden rendben?

- Persze... - suttogta, majd egy pillanatra megfeszült válla, de mikor felnézett már a tökéletes mosolyú fiú létezett csak. - Igen, minden rendben.