2016. január 5., kedd

A múlt képei, a jelen rémei? - 29. fejezet



Baekhyun

A Park házaspárról elfeledkeztem egészen addig, amíg mosolyogva meg nem hívatták magukat egy vacsorára. Meglepődtem és kissé bűntudatom is volt, hisz lelkem legmélyére száműztem azt a találkozást, ami Mrs Parkkal történt.
Nem akartam rá gondolni, emlékezni, sem érezni azt amit akkor. Legszívesebben a találkozást is elkerültem volna, de már nem egy tini voltam, aki ellenkezik, hanem egy felnőtt, aki képes szembenézni a problémákkal és meg tudja oldani őket.
Szóval halvány jelenlétemmel segítettem a borongós szombat délelőttbe bevásárolni. Chanyeolt és engem küldtek el, aminek több oka is lehetett. Valamiért nagyon egymásra voltak kattanva Jonginék és szerintem csak meg akartak szabadulni tőlünk egy kis időre, és mi – vagyis Chanyeol – voltunk a leghasználhatatlanabbak a konyhába. De ugye egyedül nem küldünk el senkit, mert kis pisisek vagyunk, Jongint meg Kyungsoo nem küldi el a legjobb barátjával, főleg, hogy maximum beszélő viszonyba vannak, így maradtam én. Nem mintha bántam volna... ilyenről szó sincs, teljesen elvoltam Chanyeollal. Ő rohangált a cetlivel és összeszedett mindent, majd morogva keresgélt engem, folyton azon nyavalyogva, hogy nem tudok egy helyen maradni. Mikor megjegyeztem, hogy mehetnénk együtt, csak cukin elmosolyodott, a következő pillanatban pedig már megint egyedül voltam.
- Mi lenne ha tényleg együtt mennénk? - vesztetem el a türelmem.
- De neked nem szabad sokat járkálnod – értetlenül néztem rá. - Hát tudod... a tegnap... - vonogatta a szemöldökét és próbált szó nélkül kommunikálni, mire leesett.
- Hát te hülye vagy – csattantam fel. - Szerinted az még fáj?
- Nem?
- Akkor otthon döglenék és nem foglalkoznék ezzel az egésszel.
- Ó... Tényleg nem fáj már?
- Nem. Ezért rohangáltál így? Egyáltalán honnan jött ez neked?
- Hát tegnap elég sok mindent csináltunk – vigyorodott el. - És mivel ez elég megviselő, így gondoltam kedves leszek.
- Csak viselkedj normálisan – fújtam ki a levegőt. - vagy ahhoz hasonlóan.
- De azt itt nem lehet – vigyora levakarhatatlan volt, én pedig rögtön értettem enyhén perverz célzását.
- Ki hitte volna, hogy ilyen vagy? És még én vagyok telhetetlen – morgolódtam megjátszva magam, és folytattam utunkat.

Majd egy órát mászkáltunk a bevásárló központban, és nyakig pakolva mindenfélével tértünk haza.
Át akartam venni a nadrágom, mert az egyik üveg szójaszósz valahogy folyt, engem pedig rövidtávon irritálni kezdett ez az egész, így csendesen elsunnyogtam szobámba, miután bepakoltunk, ám még be sem csukódott az ajtó, Chanyeol már bent volt, és annak tolt neki, így becsapva azt, hogy megcsókolhasson.
Keze rögtön illetlen helyekre tapogatózott, fenekemnél fogva húzott magához, hogy érezhessem mennyire vágyik rám.
- Erről azért nem volt szó – szakadtam el tőle.
- Nem is azért csinálom – csókolt tovább.
- Akkor légy jó fiú, és viselkedj – bújtam ki ártatlan mosollyal kezei közül és indultam szekrényemhez.
- Azért erről se volt szó! - kapott utánam.
Kihívón szemeztem vele, ahogy lassan lépésről lépésre szüntette meg köztünk a távolságot, majd lehajolva néztünk irtó közelről farkasszemet.
- Mit szeretnél? - suttogtam szájába, miközben igyekezetem nem elpillantani.
- Csak téged.
Olyan természetességgel szöktek ki ajkai közül a szavak, hogy váratlanul ért belsőm robbanása. Mintha ezernyi pillangó kelt volna életre bennem, gyomrom remegett, szívem örülten dörömbölt, de nem mozdultam, nem tettem semmit. Ő volt az aki milliméterről milliméterre közelebb került hozzám, határozottan, mégis úgy, hogy bármelyik pillanatban leállhasson, ha soknak érezném.
De nekem nem volt sok.
- Úgy viselkedünk, mint két beindult tini – vigyorogtam rá, ahogy belegondoltam a helyzetbe.
- Téged elnézve simán elmész tininek – simult keze oldalamra és indult el lefelé.
- Te meg úgy viselkedsz, mint egy perverz kisiskolás – én hátán barangoltam, úgy húztam közelebb magamhoz.
- Most mit csináljak, ha izgató vagy?
- Fantáziálj – vigyorogtam. - Én meg átöltözök.
- Vagy átöltöztetlek.
- Ha így viselkedsz neked is azt kell majd tenned.
- Az kellemetlen lenne.
Kerülgettük egymást, meg a témát, mint bolond kisgyerekek ,nem mondtuk ki konkrétan a dolgokat, de ettől csak még jobb volt. Én tökéletesen nyugodt voltam, ami a tegnapi után nem csoda, de ő.. hát vele elég más volt a helyzet.
- Mert én kedves vagyok... - jegyeztem meg gúnyolódva, majd felhajoltam hozzá és megcsókoltam.
Kezeim rövidtávon lenti térségű vándorútra indultak, ő pedig nem ellenkezett.

Letörölhetetlen vigyorral hagytam hátra Chanyeolt a szobámba, és léptem ki. Gyorsan tettem egy kitérőt a fürdő felé, majd már boldogítottam is a Mókusképűt elmés megszólalásaimmal. Füles csak fél óra múlva bújt ki közénk, miközben az asztalhoz sétált, keze végigzongorázott hátamon, valami ismeretlen dallamot játszva le némán, pillanatok alatt.
Jongin kiszúrta és rám mosolygott, valami ismeretlen fénnyel szemébe, de nem foglalkoztam vele csak viszonoztam gesztusát.

Jongin

Soo és Chanyeol a vacsi elkészülte után elmentek, hogy összekapják magukat, ami rájuk is fért, bár el kellett ismernem, Soo remekül nézett ki főzés után. Arcán halvány mosoly játszott, majd hirtelen váltott szigorúba, ahogy elmagyarázta, mire figyeljünk, illetve még egy terítési parancsot is kaptunk. Szerencsére az asztal átalakítható volt, így hat fő – sőt több is – kényelmesen elférhetett, és mily meglepő, mindenből volt elég a lakásban, hiába is rendezkedtünk kettős életre. Bár aztán manapság rohadtul nem voltunk sose ketten, de ez már nem is zavart. Jó, hogy itt volt Soo és Chanyeol is, mert Baek egészen kivirult a közelébe. És mostanság jöttem rá, hogy nem is olyan nagy gond, hogy a szobáik nincsenek olyan közel egymáshoz, és jó hangszigetelést építettek itt ki.

Baek kapkodva készült össze, idegesen igazgatta haját és nyakát méregette, mire közelebb somfordáltam és észrevettem rajta egy foltot. Nem látszott nagyon de ott volt, mire felröhögtem.
- Ez nem vicces! Cseszed tudni fogják, hogy a fiúk csinálta! - sopánkodott.
- Fürdő belső szekrény, felső polc. Ott van az az alapozó, ami a bőrödhöz passzol.
- Kösz – rohant el, majd már csak a csapkodást hallottam, ahogy keresgélt.
Elkészülte után ellenőriznem kellett őt minden szögből, a létező összes helységben, hogy megnyugodjon a fedés biztos, közben pedig Chanyeolt ezerszer átkozta el, és küldte melegebb éghajlatra. Még valami bosszúról is hallottam... Hát a magas ezt biztosan megszívta.

A vacsora kezdete katasztrófa volt, Baekhyun ledermedve állt, nem tudta, kihez, hogyan kellene viszonyulnia, Chanyeolra rá se mert nézni. Soot kisajátította Mr Park és akaratlanul is ebbe a beszélgetésbe folytam bele, ahogy haladt előre az este.
A szülők jó fejek voltak, az anyuka mindannyiunkat sajátjaként kezelt, néma kínosan szülős kérdéseket feltéve, de sosem jött zavarba. Kikérdezett mindenféle dolgokról, volt amiről hazudtam, bár tudtam, hogy nem illik, mégis minden alkalommal megértőn csillogott a szeme, pedig tudta, hogy csalok.
Valahonnan mindent tudtak rólunk, mintha az életünk nyitott könyv lett volna. Valamivel később és egy pár pohár bor után, azonban már Baekék voltak terítéken, én pedig fél szemmel végig rájuk koncentráltam. Szerencsétlenek idegesen feszengtek, kicsit közelebb ülve egymáshoz, mint illett volna, miközben gyermekkori történeteiket hallgatták. Néha felragyogott legjobb barátom arcán egy kis mosoly, de gyakran meredt előre a semmibe, ahogy a múlt bekebelezte egy kis részét. Nehéz lehetett neki visszaenni abba az időbe, hisz akkorról már nem volt semmije.
Aztán egyszer csak megfagyott a levegő, Baek döbbenten bámult Chanyeolra, míg az anyuka nem fordított rá figyelmet csak tovább magyarázott valamit. Baek pedig felpattant és eltűnt a kertbe, szinte egy szempillantás alatt.
- Anya! - csattant fel a magas.
- De hát...
- Nem volt még elég? - hangjából áradt a tehetetlen düh, és már indult volna Baek után, de anyja nem engedte. Majd öt percet veszekedtek, mire Chanyeol végleg elvesztette a türelmét, és otthagyta a társaságot.
Tíz perc sem kellett, hogy újra megjelenjen, dühösen, és vagdalkozva vágja anyja fejéhez a dolgokat.
- Nem messze innen van egy szálloda. Nem ártana kipróbálnotok.
- Na de Chanyeol! - az anyuka hajthatatlan volt, próbálkozott volna beszélni, de Mr Park közbelépett.
- Rendben fiam.
- Remek.
Azzal ott maradtunk négyesben, miután hangosan csapódott mögötte az ajtó. Az anyuka még sopánkodott pár percig, én csak kapkodtam a fejem, majd szépen sorjában eltűnt mindenki, és csak mi maradtunk Sooval.
- Most mi van?
- Fogalmam sincs – sóhajtotta és a vacsora romjaira pillantott. - figyelj segítenék elpakolni meg minden, de...
- Beszélj vele, én meg összekaparom a kinti szerencsétlent – böktem a kert felé.
- Majd beszélünk még – hajolt fel egy csókra, utána pedig ő is távozott a lakásból.
- Baekhyun! - kiáltottam el magam. - Üres a ház gyerünk befele!
Néma másodpercek következtek, majd halkan tolódott el az ajtó és dugta be fejét.
- Tényleg nincs itt senki? - kérdezte kissé rekedt hangon, és mikor bólintottam, fázósan összehúzva magát bebandukolt. - Fasza... - sóhajtotta, és dühösen húzta be maga után az ajtót.
- Ez mi volt? - néztem rá bizonytalanul.
- A vége.

Baekhyun

A vacsora eleje jól telt, kissé kínos beszélgetéssel, félreérthetetlen megnyilvánulásokkal, amik nagyon zavartak. Chanyeol apukája, kissé kényelmetlenül érezte magát, de anyukája egyszerűen sugárzott. Kijelentette, hogy olyan, mintha kapott volna még három gyereket, ami Jongin arcára kisfiús bájt varázsolt, engem pedig megnyugtatott, hogy ő is része ennek az egésznek.
Kyungsoo minden probléma nélkül tudott kommunikálni velük bármilyen témáról képesek voltak beszélgetni, ezt pedig az apuka ki is használta, hiszen jószerivel kisajátította magának a Mókusképűt. Jongin csak figyelt, miközben magában majd kiugrott bőréből, látszott rajta a néha sikertelenül elfojtott gyermeki öröm, ahogy szeme egyszer csak felragyogott, arcán pedig kezelhetetlen mosoly futott át. Chanyeol és én maradtunk az anyukára, aki valamiféle furcsa helyzetbe sodort minket.
Kissé kínosan mosolyogtam rá, ahogy mesélte a gyerekkori emlékeinket, némelyik mosolyt csalt arcomra, másik viszont akaratlanul elkeserítettek, pár pillanatra. Füles mellettem ült, feszülten, néha felvillanó tekintettel, mint, aki cseppet sem örül a kialakult helyzetre. Nekem sem tetszett annyira, hogy nem létező kapcsolatunkat analizálta az anyuka, de mégsem mondhattam neki semmit ezzel kapcsolatban. Ez az egész túlságosan kínos és kényelmetlen volt, és ezzel mindenki tisztában volt csak ő nem.
Szerettem az anyukát, tiszteltem és mérhetetlenül hálás voltam neki, de nehezen tudtam elviselni ezt a helyzetet.
- Jaj a kicsi Chanyeol... - váltott témát miközben elmerengve figyelte fia, lassan dühtől feszült arcát. - Mikor csak tíz éves volt kijelentette, hogy veled akarja leélni az életét. Akkor még nem hittem el, de most itt vagytok – mosolygott ránk elmerengve, de egy cseppet sem érdekelt.
Chanyeolra kaptam a tekintetem, aki kiismerhetetlenül nézett vissza rám. Szemében érzelmek sokasága kavargott, nekem pedig majd kiugrott a szívem helyéről félelmemben. Mégis mi a jó égről beszélt az Anyukája?
- Olyan kis makacs volt, annyira nehéz volt elviselni – folytatta tovább a történetet, de én nem fordultam felé. Csak Chanyeolt bámultam.
- Anya... - sziszegte.
Ezért ment volna el? Szerelmes lett volna belém kicsiként? Ezért volt olyan, amilyen.
- És miattad visszajött és most együtt...
- Nekem ki kell mennem! - pattantam fel gyorsan mielőtt még elájultam volna a sokktól. Egy szóval sem akartam többet hallani ez is több volt, mint amennyit valaha tudni akartam. Vagyis amennyit tőle hallani akartam. Chanyeol más tészta volt... csak ő baszott beszélni.
Ki beszélt itt együttlétről, vagy szerelemről? Vagy bármi ilyesmiről? Mi a fene ez az egész?

- Baek...
- Ilyenről nem volt szó Füles! Azt mondtad segítesz, de arról nem volt szó, hogy szeretsz!
- Baekhyun, beszéljük ezt meg – próbált közelebb férkőzni hozzám.
- Hozzám ne érj – riadtan léptem hátrébb, mintha fertőző beteg lenne. - Nem játszottál tisztán. 
- Mégis, hogy a picsába játszottam volna tisztán? - vesztette el a türelmét. - Kicsiként tök természetes volt, hogy te leszel a nagy Ő, nem volt kérdés, hogy szeretlek és nem értettem, hogy mi a baj ezzel. Aztán elvittek innen, és ahogy felnőttem megértettem. Basszus Baek, sosem szerettem mást! Nem akartam mást szeretni, de nem is tudtam, de téged sem akartalak. És túl voltam rajtad, csak meg akartalak találni, hogy barátként melletted lehessek ha másképp nem is, mert sosem gondoltam volna, hogy ez így alakulhat.
- Akkor se mondtad el! Elmondhattad volna!
- Mégis mikor? Amikor szartál a fejemre, és a pokolba kívántál? Amikor közölted, hogy utálsz? Vagy amikor csak felejteni kellettem?
- Amikor tudtad, hogy ez az egész több, akkor kellett volna, de te kihátráltál. Én elmondtam neked mindent!
- Komolyan ennyire fontos ez? - túrt idegesen hajába, és megint próbált közelebb férkőzni hozzám.
- Szerinted nem? - néztem rá hitetlenkedve. - Arról beszélünk, hogy... - elakadtam mert sehogy sem tudtam kipréselni magamból, azt a kurva szót. Még belegondolni is rémisztő volt.
- Gyerek voltam, nem tudtam, hogy mit jelent ez az egész!
- És akkor már nem is fontos ugyebár...
- Nem ezt mondtam.
- Dehogynem!
- Baekhyun! - csattant rám, mire meglepetten hallgattam el. - Ezt nem lehetett elmondani, nem volt rá alkalom – lépett közelebb, én pedig nem hátráltam, csak engedtem neki.
- Csinálhattál volna... - suttogtam csalódottan.
- Azt se tudod eldönteni te mit érzel, hogy tudtad volna kezelni ezt az egészet? Esélyt se adtál volna magadnak, hogy megkedvelj, nem, hogy lehetőséget arra, hogy bármi legyen köztünk.
- Igazad van. Így viszont megkaptad a lehetőséged, hogy utána triplán baszd el. Én bíztam benned basszus! Olyan dolgokat mondtam el neked, amiről sosem akartam, hogy bárki tudjon!
- Kivéve Jongint nem de? - vágta hozzám vagdalkozva, szavaiból sütött a féltékenység.
- Hagyjuk már a fenébe Jongin, ez nem egy dráma! Ő a legjobb barátom! Ő az, akiben a legjobban bízom. Csodálkozol?
Nem szólt egy szót sem, csak megbántottan nézett rám, de nem védekezett. Értelmetlenné vált ez a beszélgetés, én pedig kezdtem fázni kint, hiába volt meleg, mégiscsak este volt már, és sokáig ácsorogtam itt, miután kimenekültem.
- Mit gondoltál, miért csinálom ezt az egészet? - kérdezte halkan.
- Nem tudom, sosem értettem. Mindig jót akartál nekem...
- Mert ennyi a szeretet Baek. Ennyit jelent szeretni valakit.
Maga felé fordított, én pedig hagytam magam, mert túlságosan is ismeretlenül csengtek a szavak abban az értelemben, ahogy ő használta. Homlokomra nyomott egy forró csókot, meg sem próbált átölelni, vagy számhoz érni. Csak két kézzel szorította a vállam, és égette bőrömet, azokkal a már jól ismert ajkakkal.
- De tudod... úgy érzem veled magam, mintha jégen lépkednék. Bármelyik pillanatban beszakadhatok, de nem tudhatom, hogy ott lennél-e, hogy kihúzz, mielőtt belepusztulok. Ez pedig szar érzés. Esély sem adsz igazán... sosem.
Aztán elengedett, elfordult, elsétált.
Én pedig ott maradtam és még sosem éreztem magam ennyire elveszettnek, és elcseszettnek.

Nem törtem össze, még csak különösebben meg sem viselt Chanyeol hiánya, egész egyszerűen csak feltűnt – legalábbis ezt hajtogattam magamba.
Nem rontott be a konyhába, mikor kaját csináltam, és nem kotnyeleskedett bele, mint ahogy szokott, hogy elcsenjen egy falatot. Telefonja nem hevert az enyém mellett az éjjeli szekrényen, és én csak a párnába tudtam fúrni a fejem, hogy érezzem illatát.
De nem hiányzott. Tulajdonképpen egész jól elvoltam – tényleg ezt hajtogattam magamba.
Ha kellet, elmentem vásárolni, vagy mosni, néha pakolásztam, és hát elvoltam. Tényleg nem volt semmi. Kyungsoo akárhányszor meglátott lenézőn végigmért majd tovább is állt, sosem mondva egy szót sem.
De hát mi volt a hibám? Mi rosszat tettem? Mert nekem semmi rossz tett nem jutott eszembe. Én őszintén elmondtam neki mindent, túlléptem magamon, de ő? Ő sose mondott erről az egészről semmit. Hallgatott az aranyos mosolyai mögött, és ki tudja mennyi hamisságot csempészet belém őszintének álcázva. Mérges voltam rá, legalábbis akartam lenni rá, de valahogy ez sem ment. Egész egyszerűen csak nem akartam foglalkozni vele.
Előtte is volt életem, leéltem már nyomoromban egy csomó évet, hát kit érdekelt, hogy mellettem van-e vagy sem, főleg, hogy nincs is közünk egymáshoz.

*

Három napja nyomát se láttam, és kezdett zavarni a dolog. Volt, hogy kezembe került a telefon, hogy megírjak neki valami balgaságot, és egyre nehezebb volt megállni a dolgot. De ő se keresett, ez pedig idegesített, szóval makacsságomnak hála nem mozdultam felé, és ő sem felém. Nem mintha annyira akart volna...

*

Augusztus utolsó hetébe léptünk, mikor hajnali háromkor megszólalt a telefonon. Chanyeol hívott, egy ostobán ellőtt közös képünk volt hozzá beállítva, amiről én nem is tudtam, az a majom csinálta.
Felvettem de nem szóltam bele, de ez őt nem zavarta.
- Hé Baek... mérges vagy még? Hiányzol. Anya szerint vissza kellene mennem Amerikába, mert ez a helyzet szar. Persze ő nem így mondta, de ez volt a lényege. Azt mondta ne foglalkozzak veled, meg, hogy te erős vagy és nem is számítok neked. De ő nem látja a tekintetedet, ugye fontos vagyok neked, hm? Szeretsz a közelembe lenni és imádsz hozzámérni. Hatással vagyok rád. Izgatott leszel, mikor megcsókollak és úgy reagálsz rám, ahogy senki másra. Szóval add fel és fogadd el. Szeretni valakit komolyan nem rossz, csak te látod valamiféle rémnek ezt az egészet. Láttam ám, hogyan méregetted Kyungsooékat, amikor valami romantikusat csinálnak. Néha fintorogsz, de máskor úgy csillog a szemed, mint egy elhanyagolt kiskutyának, te is vágysz azokra, csak gyáva vagy hozzá. Pedig velem lehetnél olyan.
- Chanyeol... - szóltam bele halkan figyelmeztetőn, mert attól tartottam elfelejtette jelenlétem.
- Végre reagálsz – sóhajtott elégedetten. - Mitől félsz? Én nem hagynálak el. Komolyan. De te folyton hezitálsz, és bizonytalan vagy. Ha nincs semmid, akkor nem akarsz foggal körömmel valamit? Értem még csak tenned se kellene, de kezdem feladni. Ha rajtad múlna biztosan belefulladnék abba a kurva tóba. Még nevetnél is, igaz, hogy milyen szerencsétlen vagyok.
Akaratlanul rándultam össze szavaira, mert nem voltak igazak. Igenis fontos volt nekem, és utána ugrottam volna a képzeletbeli tavába. Ő volt a rég egyetlen olyan dolga, ami nem romlott el, miatta voltam önmagam.
- Feladom Baek.
- Hé Chanyeol! Gyere már!
A háttérből hallottam néhány lelkes hangot, ahogy angolul szólongatták. Valamit válaszolt, megkopott tudásommal csak szavakat értettem meg, mint a mindjárt és egy pillanat, valamint, hogy semmi, meg nem fontos.
- Ma meg foglak csalni – szívem összeszorult, ahogy felfogtam mit mondott, közbe akartam vágni, hogy ne tegye, de esélyem sem volt rá. - Bár, hogy tehetném? Én csak segítettem, igaz? Ah szánalmas ez az egész. Tényleg feladom Baek...
- Chanyeol... - szóltam bele, de már csak a süket vonal figyelt rám. - Ne tedd meg, jó? Ne tedd... - suttogtam a telefonba összeszorult gyomorral.
Nem akartam, hogy ilyet tegyen, de nem volt jogom megállítani. Nem is tudtam volna. Én voltam az, aki elcseszte, hát így jártam. Görcsölve dőltem az ágyba, lehunyt szemekkel kerestem az utat az álmok birodalmába, de sehogy sem tudtam oda eljutni.
Képzeletemben a képek sokasága váltotta egymást. Az, ahogy engem csókol, ahogy rám mosolyog, az átélt pillanataink, és az, hogy ezt mással is megteszi. Nem hagyott nyugodni a gondolat, olyan mélyről jövő féltékenység lobbant bennem, hogy szinte beleremegtem. Ő velem volt az igazi, velem kellett volna lennie! Tényleg képes lenne ezt tenni?
Képes lenne megcsalni?
Órákig járt részeg vallomása fejemben, mert bár értelmes dolgokat mondott, összefüggően beszélt, éreztem, hogy ivott. Józanon nem mondott volna ilyet, nem ment volna velem ennyire szembe, ő mindig óvatos volt, ha rólam volt szó. Tényleg úgy lépkedett, mintha nem tudta volna, a jég mikor szakad be alatta. Ennyire instabil lennék? Még annyit se tudtam vele közölni, hogy bármi van, nem hagyom, hogy baja essen?
Morogva fúrtam párnámba a fejem, amiben márt csak halvány derengésként éreztem Chanyeol illatát, azt is inkább csak emlékeimből idézve orromba. A párnának már csak Baekhyun illata volt, mintha sosem lett volna a hatalmas, néha ágyamat teljesen elfoglaló óriás.
- Ah, ez szar.
Nyúzottan másztam ki végül hajnali fél ötkor az ágyból, hogy zuhanyt vehessek, hiába fürödtem este. Halkan osontam ki, a nappaliban ment a tévé, Jonginék a kanapén durmoltak, szorosan egymáshoz simulva. Igyekeztem nem zajt csapni, legalább őket békén akartam hagyni, miközben fejemben folyton ott zakatolt, hogy vajon Chanyeol megtette-e. Lefeküdt mással? Feladta? Képes lenne feladni mindazok után, amiket mondott?
Lassan zuhanyoztam le, elsőnek forró vízzel majd jegessel, szerettem, ahogy testem reagált, mindig felpezsdültem tőle. Még régen szoktam rá, amikor ébernek kellett lennem, és azóta sem hagytam el ezt az egészet. Persze furcsa volt halványlila ajkakkal és elkékült körmökkel végezni, de még ezt a részét is szerettem. Most is elégedetté tett, ahogy azon voltam, hogy fogaim ne koccanjanak össze remegésem közepette.

Halkan nyitottam ki az ajtót, majd meg is torpantam és visszaosontam a konyhába a hűtőn ott volt a kis tábla, krétával – amit Jongin annyira imádott – gyorsan felírtam, hogy anyához mentem. Utána már sokkal nyugodtabban hagytam el a lakást, legalább emiatt nem kellett bűntudatot éreznem.
A sír semmit nem változott, a virágok frissek voltak és több volt mint máskor, Chanyeol szüleire gyanakodtam. Talán a nagyszüleink látogattak ide. Velük se tartottam a kapcsolatot, ők csak Hyunggal foglalkoztak, pedig kiskoromban odáig voltak értem.
Emlékeztem a nagyi mosolyára, akárhányszor utaztak fel vidékről, és rémlettek még a hosszú játékok, amiket az apró faluban játszottunk az ottani gyerekekkel. Akkor még könnyen és gond nélkül illeszkedtem be mindenhova, elfogadtak és szerettek, de anya halála után már nem ment. Azon a nyáron is levittek magukhoz, de valami nem volt jó. Nem ment a játék, elkezdtek kerülni, és utána végleg megutáltak. Túlságosan városinak gondoltak, és csúfoltak árvaságom miatt, amit nem értettem, így folyton verekedtem.
A következő évben a nagyiék már csak Hyungra voltak kíváncsiak, engem pedig már nem is érdekelt az egész. Akkor már semmi sem érdekelt.

Óvatosan gyújtottam meg a gyertyát és helyeztem szokásos kis helyére, majd leültem a földre és csak bámultam ki a fejemből. Szerettem a hely adta nyugalmat, itt mindig minden rendbe jött, mert anyával voltam Ő mindig megértett engem, nevetett balga dolgaimon, segített eltitkolni baklövéseimet, és este ha bármi baj volt fülembe súgta a megoldást, mintha álmomba találnék rá. A halála után gyakran álmodtam vele, szép dolgokat mondott nekem, de egyszer csak ő is elhagyott.
- Mit csináljak vele, hm? Ő annyira... olyan. Én meg... nem. És nem értem. Bolondság mi? - suttogtam magam elé. - Ahh ez de beteg! - szólaltam meg hangosabban és dühösen túrtam hajamba.
Meg akar csalni? Hát csaljon! Érdekel is en...
- Baekkie?
Rémültem fordultam hátra, könyököm keményen érkezett a földre, majd döbbenten bámultam az aktatáskás alakra.
- Eunhyuk?
Meglepetten nézett rám, mintha nem hitt volna szemének, majd tekintete anyám sírjára vándorolt, aztán vissza rám.
- Nem hittem volna, hogy még találkozunk – mosolygott kínosan.
- Hát igen... - vakargattam meg a fejem. - Gondolom feltűnt, hogy eltűntem.
- Igen. Jól vagy?
- Persze – sóhajtottam. - Csak... Ahh semmiség.
Rám mosolygott biztatón, hogy nem kell tőle tartanom, én pedig hittem neki. Régen szerettem vele beszélgetni, mindig képes volt mosolyt csalni az arcomra.
- Nincs kedved beülni valahova? - A kérdése hirtelen ért, de nem lepett meg igazán.
- Nem hiszem, hogy ez...
- Mint ismerősök. Semmi más.
- Legyen.

Az egész napot vele töltöttem, a temetőben még virágot vitt egy sírhoz, de nem kérdezett semmit, hajamat mosolyogva megigazgatta, majd inkább sablonos témákról kezdett beszélni. Nekünk mindig órák kellettek, hogy kivesézzünk mindent, most sem volt ez másképp. Egy eldugott kávézót választott, mosolyogva érdeklődött felőlem és örömmel hallgatta, hogy feladtam munkám. Harmatgyenge bánat csillogott szemében, mintha egy része mégiscsak sajnálta volna a dolgot. Emlékeztem a tucatnyi ajándékra, amivel meglepett, a csókjaira, de nosztalgikus érzéseken kívül semmit nem éreztem. Ő egy kuncsaft volt, és az is maradt. Ha máskor és másként találkoztunk talán barátok lehettünk volna a korkülönbség ellenére is, de így ő is érezte a fényévnyi távolságot köztünk.
Elmesélte, hogy talált magának valakit. Valakit, aki meghallgatja, ha beszélgetni van kedve, egy olyan személyt, aki szívből mosolyogva várja őt haza, és mielőtt elváltak útjaink, a kora estében, azt kívánta én is találjak egy ilyen személyt. Azt mondta hiányoztam neki, és a jövevény pótolta hiányomat, minden téren, mégis adott egy pluszt, egy olyat, amire én sosem lettem volna képes.
Kellemes érzésekkel váltam el tőle, mikor elsétált a közeli metróhoz, én pedig leintettem egy taxit, hogy hazamehessek. Fáradt voltam, aludni vágytam, vagy csak a kanapéra heveredni és egy ostoba vígjátékon kikapcsolni. Most éreztem elsőnek azt, hogy mindezt Chanyeollal lenne a legjobb kivitelezni. Befészkelném magam lapát kezei közé, kínzóan simogatná oldalam és meséket suttogna fülembe ha unalmas lenne a történet. Én meg csak kinevetném, csitítanám, néha ráförmednék, hogy maradjon már csendben, de figyelném szavait, és mindent emlékeimbe vésnék, hogy ne felejtsem el azokat. Azokat, amik később egy borongós napom mosolyt csalnának az arcomra, miközben lelki szemeim előtt a kanapé lenne, ahol ölel, rám mosolyog, és vigyáz rám.
Azonban mikor hazaértem, egyedül voltam, a lakás sötét volt a hűtőn nem várt üzenet, én pedig csak a szobámba vonultam és reméltem az álomtalan álmokat.

- Hé – lépett be Jongin reggel, valami zacskóval kezében és lekuporodott ágyamra. - Minden rendben? 
Újra kellene festeni – kócoltam tincseit mosolyogva, de ő komoly maradt. Tekintete bágyadt volt, mosolya fakó, az egész lénye elhalványult. - Minden rendben.
- Ez így nem jó – sóhajtotta. - Nem tetszik. Baekhyun, miért?
- Ne legyél ilyen – komolyodtam el, de kérlelőn meredtem rá.
- De nem érzed? - tekintete láttán elfordítottam inkább a fejem, és a könyv kissé gyűrött hátlapját figyeltem. - Egyedül lenni...
- Akármi is történik, nem vagy egyedül, oké? - sietve vágtam szavába, kerülni akartam ezt, de tévedtem felvetésembe.
-Én nem vagyok egyedül, de te? Te egyedül vagy – meredt rám, máskor ártatlan gyermeki szemei sosem látott komolysággal csillogtak. - Te mindenki elől falak mögé bújsz. Még előlem is.
- Ez nem...
- Adj egy esélyt. Egy esély semmit nem jelent. Ha nem jön be kisétálsz és vissza sem nézel.
-Ennyi lenne? – hajtottam fejem felhúzott lábaimra.
- Az egész élet egy esély. Mindig van választás, még akkor is ha nem hiszel benne. Elfogadhattuk volna, hogy ott ragadunk ahol voltunk, de nézz körbe Baek. Hittél valaha ebben?
- A jobb kérdés, hogy szükségünk volt valaha erre? - motyogtam térdeimnek. Rossz kedvem magam alá temetett, és szikla szilárdsággal igyekezett Jongint is lerombolni. Kellett a puccos ház, meg a dizájner öltözet? Tényleg ennyire fontosnak kellett lennie a pénznek? Muszáj volt Jongint is ellöknöm magamtól? - Az életünk hazugság... te nem érzed ezt? - néztem végül fel.
- Nem. Már nem. Mert én igazinak élem. Én kommunikálok, beismerem, hogy vágyom az egyetemre, szeretem a kertünket és értékelem, imádlak, mint legjobb barátomat, és szerelmes vagyok Kyungsooba. Mi ebben a hazugság?
Semmi. Nem hazudott.

8 megjegyzés:

  1. Remélem hogy Chanyeol visszamegy hozzá, mert nem jó ez így.Az ember ne legyen magányra ítélve,csak mert nem tudja feldolgozni azt, hogy valaki szeretni akarja.Remélem Baekhyunnak megjön az esze, és rájön, hogy mekkora egy mamlasz igazából.Még jó, hogy ott van neki Kai., aki jobb észre téríti.Remélem.Folytasd, és jelölhetsz.Nagyon tetszik, ahogy írsz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Chanyeol csak elkeseredett, hisz akármit tesz, az úgy tűnhet az ő szemszögéből, hogy nem elég jó Baeknek. Ezt pedig elfogadni, vagy feldolgozni nem lehet könnyű, főleg egy kidobás után. Baekhyun pedig reménytelen eset, tudom. De valamiért mindig ez jön hozzá, egy kis bizonytalan majom még ő. De majd megjön az esze, Kai pedig mindig mellette van, ő is azt szeretné, ha végre boldog lenne, úgy igazán. Örülök, hogy tetszik, és köszönöm, hogy írtál :)

      Törlés
  2. Már az előző fejezethez is akartam írni, hogy felőlem aztán lehet az egész Baekyeol szemszögéből, időközben rájöttem, hogy így jobban járok meg a Baekyeolista lelkem is. Na de egyáltalán nem bánom, hogy ebben volt egy rövidke gondolatfoszlánya Jongin babának is.

    Hát mik voltak az első sorok...XD Komolyan, nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek, együttérezzek Chanyeollal, vagy ne. Ennél jobban már nem is tudta volna hangoztatni Baekhyun, hogy ő egy olyan izé volt. Hatalmas volt, elmosolyodtam rajta, meg Chanyeol aggódásán is a nagy semmi miatt. A bevásárlóközpontban teljesen megértettem Baekhyunt. Egy valamit még nem tudsz rólam. Utálom, ha ragad a kezem. Borzasztóan gyűlölöm, ha bármi ragadósat eszek akár iskolában, én felállok óráról és kimegyek kezet mosni, mert nem bírom elviselni. Fúj, utálom a ragadós dolgokat. A bolond kis tinik meg tetszettek, szimplán aranyos jelenet volt, a tartalma ellenére is. Szeretem az ilyeneket. Most egy olyan doramát nézek, amiben a fiú "visszafogja" magát, de egyszerűen nem bírja a nő közelében és bahh. Igen, a doramák királyak.

    És Jongin tudja, hogy Baekhyunnak milyen színű alapozó illik a bőréhez... ez azért durva, de jól durva, én még azt se tudom, hogy nekem milyen kell. Mindig a kezemen tesztelem először, nehogy elüssön a bőrömtől, mert akkor káosz van. Van az osztályomban nem is egy olyan lány, akik túlzottan szeretik a sminket, meg az alapozót. Ők a narancssárgák osztályát erősítik, de ha lenne egy olyan ország, hogy "Műszempilla", akkor az lenne a hazájuk:D De amúgy Baekhyunnak biztos nem volt vicces, de így belegondolva nekem az. Ez majdnem olyan, mintha szex közben buktak volna le. Végül is a nyomok megmaradtak:D Soha nem értettem ezt a fiúkban, mi a jó abban, ha kiszívják a dugópartner nyakát? Ezzel akarják tudatni a világnak, hogy ő foglalt, vagy mi a szar? MINDENESETRE IMÁDOM, NEM AZÉRT ÍRTAM, csak fura. De nem Chanyeoltól, hanem mindenki mástól rajta kívül:D Egyébként Jongin szemszögéből én azt hittem egy ideig, hogy Chanyeol anyja először a nemtetszését taglalja, és Chanye ezért szól rá, aztán koppantam egy nagyot. Nem azon, amit mondott, hanem Baekhyun reakcióján. Oké, ő egy érzelemmentes egyed, de ne baszakodjon már velem, hogy nem esik jól neki, hogy valaki szerelmes belé. Így a fejére zúdítva biztos too much volt neki, de törődjön bele és beszéljen Chanyeollal, mert ő is szerelmes belé, na. Annyit tud ez a Byun kölyök dramatizálni, komolyan:D

    Jaj, az a telefonbeszélgetés... Hát mi volt az? Belefájdult a szívem, éreztem minden szart, amit Chanyeol, vagy amit Baekhyun, és egyszerre volt rossz meg jó is. De azért ne csalja meg, abból semmi jó nem sülhet ki. Aaaannyira nagyon utálom a megcsalós szarokat... Mert hát semmi értelme, az összes ok hülyeség, amit fel lehet hozni ahhoz, hogy xy megcsalja a másikat. Feladja, bosszúból, hogy azt érezze, neki is mennyire fájt, meg nem tudom milyen hasonló baromságokkal állnak elő manapság a kis taknyosok. De tudom, hogy Chanyeol nem teszi meg.
    Így van, Jongin nem hazudott, ezért Baekhyun se tegye többé, mert most nagyon nagyot hazudik önmagának. Miért lenne az élete hazugság? Nem az!

    Na, ezek után nem tudom mit fogsz tenni, de várom a folytatást:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked az a lényeg, hogy baekyeol legyen, Jongin még nem zavar, de a kaisoo az már olyan hú :D nem? :D Vagyis nincs bajod velük, csak nem érdekelnek :D valahogy így fogtalak fel ><
      Hát mik voltak? :D
      Chanyeol egy puhi maci, aki védelmezi Baeket... még a teljesen felesleges dolgoktól is :D
      A ragacsos utálatot megértem, én is nehezen viselem, mostanság már ilyen kézfertőtlenítővel mászkálok, mert bár az sem tökéletes, de mégis jobb azzal kivárni a lehetőséget kézmosásra, mint anélkül ><
      Igen tudom. Te szereted a doramákat. Még mindig meglep mennyit képes vagy megnézni :D

      Háát egy host klubba dolgoztak, ahol mindig jól kell kinézni, nem alap, hogy sminkelik magukat? Nekem ez ugrott be, és kettőjük közül Jongin baba a nagyobb kis piperkőc, szóval simán vághatja. Amúgy meg az ő bőréhez illő van, meg Baekéhez náluk, az nem olyan sok x'D. Nem tudom mi ez a szívogatás xd szerintem vicces, egyik csoporttársamat látom, hogy folyton ki van szívva a nyaka de olyan kis cuki >< Náluk meg csak úgy jött, hogy Baek kerüljön csak még kínosabb szituba :D
      Baek egy idióta, érzelmek terén meg pláne, na meg nyuszi. De nemsoká rá fog jönni a dolgokra. Amúgy jól esne neki ha el tudná fogadni, csak ismeretlen neki? és fél tőle? :D de a Byun kölyök rá fog ébredni egyszer csak az érzéseire :D

      Hahh örülök, hogy tetszett, emlékszem megírtam és el is felejtettem, csak mikor újra olvastam esett le az állam, hogy mi az. Nekem akkor nem tetszett, kicsit furának éreztem, de végül maradt bár Baek talán vállalhatott volna egy kicsit nagyobb szerepet a kommunikációban. Most már mindegy.
      Őszintén? Ugye már késznek nyilvánítottam de ezt a megcsalást is úgy elfelejtettem, mint a sicc, szóval majd egy kicsit későbbi fejezetben még előhozakodom vele, ha olyanom lesz és megírom végre végleg. Amúgy nem akarom, hogy megcsalja, az olyan gonosz lenne, és tönkretenné szerintem ezt az egészet. Mert oké, hogy amíg Amerikában volt, volt kapcsolata mással, de mégiscsak más az és ez. Szóval maximum csókot vagy flörtölést írnék róla, amit ki tudja, hogyan fogadna Baek xd.

      Semmi különlegeset :D Marad minden az unalmas kis medrében:D Köszönöm, hogy írtál ;;

      Törlés
  3. Szia!
    Végre itt vagyok és bepótoltam a lemaradásom. :-)
    Jaj istenke, az a 28. rész....nagyon húha volt, bizony. *.*
    Aztán jött a bomba. Számítottam rà, hogy lesz valami rossz is a sok csillámfényes romantika után. Attól függetlenül hirtelen csapott képen a dráma. Nem tudom Chanyeol anyja vajon direkt csinàlta, hogy bekavarjon vagy azt hitte, annyira szép és idilli a fia kapcsolata, hogy nem árt neki a nosztalgia, hisz biztos mindent megbeszéltek. Mindegy is, ha nem tudom meg.
    Kíváncsi vagyok, hogy Baek mikor, hogyan fog túljutni ezen és megbékél-e a helyzettel. Jongin most is olyan szépen rávilágított a dolgokra, csak végig kéne gondolnia és elfogadni a nyilvánvalót meg azt, hogy szeretik és ez nem rossz.
    Az érdekelne még, hogy kb. milyen hosszúra tervezed ezt a ficit? Van valamilyen vázlat a fejedben, hogy még 5-10-20 részen belül fejezed be vagy csak úgy írsz és egyszer majdcsak vége lesz?
    Oh és lehet kicsit el vagyok késve ezzel a kérdéssel, de most gondolkodtam el azon, hogy ha komizok hogy szólítsalak meg? Nyilván tudom az igazi neved, de ott pl. lehet nem szereted a Timi becézés (van ilyen); ez meg egy blog itt van egy másik neved úgy illene talán hívni. Öhm tiszta dinkának érzem most magam emiatt, de valamiért fontosnak tartom tisztázni.
    Azt hiszem most be is fejezem, köszönöm,hogy olvashattam. Pusz
    Ditta <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Haha örülök, hogy jó lett a 28 rész, vagy valami hasonló, bár megint nem volt benne semmi konkrét de nekem rettenetesen égett az arcom miközben írtam ><. Pedig tényleg nem volt benne szinte semmi.
      Hát igen nem lehet minden szép és jó, de ez csak egy ideiglenes állapot, így vagy úgy happy end lesz a vége ^^". Szerintem legalábbis.
      Chanyeol anyjában nem volt semmi rosszindulat, ő csak miután elfogadta ezt az egészet talán túl lelkesen vetette be magát a támogatásba. Furcsa, mert egyáltalán nem ilyen karaktert szántam neki, sőt ez az egész jelenet másként élt bennem, de végül ez lett.
      Úgy tűnik Jongin kapja a komoly kis útmutató szerepet, pedig valahogy nem illene hozzá, de végül mindig rá marad az iránymutatás. A következő fejezetben Baek végigrágja magát a dolgokon és döntésre is jut, és persze igyekszik a maga kissé fura módján megoldani a helyzetet.
      És most bevallom, bár nem tudom olvasod-e talán nem is baj, de kibeszélem magamból, hogy eredetileg itt teljesen más események történtek, más fejezetbeosztásban és mindenben, de végül hosszas átírás és pakolgatás után ez lett. Talán pár helyen szemet is szúrhat, de igyekeztem eltüntetni a kivágott fejezetek nyomait.
      Húú ezzel a neves kérdéssel most megfogtál :) Igazából az egész nevemet nem szeretem, de attól tudok a falra mászni ha Tímeának szólítanak, a Timivel nincs különösebb gondom. Amúgy írásnál a Litit szoktam meg - sokkal könnyebb volt így megosztani bármit is. Ismeretlennek lenni jó - de teljesen rád bízom, hogy a szemedben melyik névvel jelenek meg ^^. Írás terén szeretek Liti lenni - tisztára személyiség zavarosnak érzem magam - de ha az igazi nevem, akkor leginkább egyszerűen Timi ><. Szóval hát, ez Rád van bízva, amelyik neked szimpatikusabb :)
      Köszönöm szépen, hogy írtál:3
      Liti^^

      Törlés
  4. Oh, rendben, most látom, hogy Te is díjat kaptál. Gratu ;-)
    Ott pedig látom, hogy 33 fejezetes lesz a történet. Akkor ez már tiszta ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen ^^ érdekes kis dolgok voltak ezek ><
      Igeen 33 fejezet és vagy vége, vagy még egy epilógus és akkor van vége. Ez majd a hangulatomtól függ ^^"
      (És igen képes voltam külön válaszolni, de egyszerűen belepusztulok, ha páratlan számú marad a megjegyzések számlaló, miután válaszoltam ><. Agybaj, bocsi ^^)
      Puszi <3

      Törlés