Kicsi Manó - Baekyeol

Baekhyun elborzadva nézett az asztalán heverő rengeteg papírra. Mind színes volt, valamiért a rádió vezetője, imádta a színes papírokat, Karácsony táján pedig még inkább. 

- Jó, hogy idén te is elvállaltad Baekhyun, négy főnek ez már túl sok lett volna – túrt hajába Cl, aki a vezető szerepét töltötte be. Harmadéves volt az egyetemen és ez volt az első alkalom, hogy elvállalta ezt a nevetséges feladatot, pedig minden évben könyörögtek neki.

- Gondoltam jótékonykodok – vont vállat, és ledobta kabátját az egyik székre. - De ezt tényleg mind nekem kell megcsinálnom? - sopánkodott, ahogy végigmérte a rengeteg papírt.

- Igen. Szétszedtem neked öt kupacra. Minden nap huszonnégy kívánság. Mindegyiket meg kell csinálnod! - szólt rá CL mikor nekiállt volna átlapozni őket. - Csak csináld szépen sorban! Mindegyik teljesíthető, pénzt vehetsz ki a kasszából, de csak akkor fogadom el, ha beadsz blokkot, hogy mire kell. Tavaly megszívtam, mert Taeyang fogta magát és elköltött egy csomót feleslegesen. Szóval ne csalj.

- Jól van – sóhajtott frusztráltan.

- Sok sikert picikém – paskolta meg a lány az arcát, majd ki is robogott a teremből.

- Kellett nekem ebbe belemenni – fújta ki a levegőt, majd elolvasta az első rózsaszín lapot.

1. feladat. Tizenkét bonbont vinni az E épület 38-as termébe, Son NaEun számára, a második óra utáni szünetben.

Baekhyun már ekkor sejtette, hogy nevetségesebbnél nevetségesebb feladatokon kell átesnie. Minden papíron megvoltak az alapadatok, illetve, hamar rájött, hogy a rózsaszín kis fecnik, pontos meghatározásúak, a kékek tök mindegy mikor vannak, illetve volt egy zöld papír, is de az a kupac alján pihent, ő pedig valamiért rettegett annyira Cl-től, hogy nem merte megnézni. A lány imádta azt a színt, ez pedig annyit jelentett, hogy valami különleges dologról lehet szó.

Félidőnél, már azon volt, hogy nem foglalkozik ezzel az egésszel tovább, mert elege volt. Az egyik lány, azt kérte, hogy ebédszünetben egyen vele, ami rendben lett volna, de még a kajáját is neki kellett kifizetni. Egy elsős srác, azt akarta, hogy vágja le a haját. A hetedik feladat, az volt, hogy szerelmes számot kellett énekelnie a rádióban. A tizennegyedikben névtelen ajándékot kellett továbbítania az egyetem jéghercegének Krisnek, aki majdnem átdöfte tekintetével, amiért zavarni merte. Nem volt különösebben félős alak, ráadásul már kész volt a keresgélés miatt, mégis majdnem hátraarcot vágott, mikor meglátta a magas alakot, a folyosó egyik ablakában üldögélni.

- Na mi van? - ült mellé Hongki. - Elég nyomott fejed van, ennyire nem tetszik? - vigyorgott haverján. Nem voltak különösebben jóban, más szakra jártak, csak a rádiós terem volt közös bennük, és persze a manó mizéria. Legalábbis az idősebb így nevezte a dolgot. Őszintén bevallva nem sok mindent tudott Hongkiról, de amit igen az kiakasztotta. Együtt voltak elsősek, ám míg saját maga már a harmadik évét húzta angol szakon, addig a másik még mindig elsős volt, csak már más szakon. És már régebb óta ide járt, mint ő, így elképzelni sem tudta, mégis hány ilyen húzása lehetett.

- Nevetséges dolgokat kérnek az emberek – panaszkodott. - És még meg kell csinálnom nyolcat – emelte meg a paksamétát.

- Látom idén te kaptad a zöld projectet.

- A mit?

- Cl kiemelt projectje. Nem mesélt róla?

- Dehogy. Szerintem attól félt akkor visszatáncolnék.

- Megeshet – vont vállat Hongki.

- Neked még sok van?

- Mára már végeztem – vigyorgott elégedetten, és előszedett egy üveg sört táskájából.

- Nem mondod? - tátotta el a száját.

- Megérdemlem! - vont vállat. - Ez az ára, hogy csicskáztatnak. Kérsz?

- Kösz nem – rázta meg a fejét, majd inkább a következő papírba menekült.

- Te tudod. Sok sikert – csapkodta vállat párszor, majd lelépett. Sörrel a kezében. Baekhyun sejtette, hogy Hongki hamarosan, ismét bajba fog kerülni. Igazi egyéniség volt a srác, csak azt nem tudta eldönteni, hogy jó vagy rossz fajtából.

Már csak két feladat várta, mikor öt órát ütött a nem messze levő templom órája, Baekhyun pedig remény nélkül olvasta a papírt. Kim Minseokot kellett megkeresnie, akinek egy aranyos kis csomagot kellett átadnia a fociedzés után. A végéig még volt tíz perc, így megigazgatta fején az ostoba sapkát és sietve az irodába ment, hogy felkutassa a kis csomagot. Két perccel a befejezés előtt ért oda, így az ajtóban várakozott. Farzsebében már csak a zöld lap pihent, épp elhatározta volna, hogy elolvassa, mikor kicsapódott a tornaterem ajtaja, ő pedig rémültem ugrott el az útjából.

Nem volt túl ismerős ebben a közegben, nem igazán szokott sportolni, ismerősei sem voltak innen, így csak furán néztek rá. Tudta ki is Kim Minseok, ráadásul fénykép is volt róla a lapon, így gond nélkül léphetett az ismeretlen elé.

- Szia! Az ajándékküldő szolgálat manója vagyok, és van valami, amit neked kell átadnom – hadarta mosolyogva, hisz érezte a fiún a szabadulni vágyást.

- Szia Baekhyun – mosolygott rá kedvesen, ami meglepte. Honnan ismerhette őt? Nem rémlett neki, hogy valaha lett volna közös órájuk, bár néhányra csak aludni járt be. Talán ott találkozhattak. Végül nem is foglalkozott tovább a kérdéssel, csak felé nyújtotta a hatalmas kék masnis csomagot.

- Előre is Boldog Karácsonyt!

- Azt tudod esetleg kitől kapom? - kezdte el izgatottan bontogatni a csomagot, miközben fél szemmel a másikat figyelte.

- Sajnos nem volt név mellékelve – rázta meg picit a fejét.

- Ó, én már tudom – ragyogott fel az arca. - Idióta – somolygott orra alatt, majd magához ölelte az ajándékot. - Köszönöm. Neked is kellemes ünnepeket – köszönt el tőle, majd az öltöző felé rohant.

Ő pedig egyedül maradt, az enyhén izzadtságszagot kapott folyosón. Várt pár pillanatot majd elővette az utolsó feladatot.

- Cl! Ez mégis mi az isten kínja?

Hiába akart csendes maradni, hangjában vibrált a tehetetlen düh és felháborodás. Az elmúlt tíz percben, több tucatszor olvasta el a feladatot, majdnem fejre állt hátha más szögből mást lát, de felesleges lett volna kitörnie nyakát. A lapon minden szögből és fényből ugyanazt tudta leolvasni.

Ajándék Park Chanyeolnak. Ajándékozó Byun Baekhyun. Ajándék... megcsókolni Chanyeolt.

Egyéb: fél hatkor végez a különórájával a D épület zenetermében, utána indul a buszhoz. Ami ötvenkor érkezik a megállóba. Szeret a...

Baekhyun nem foglalkozott a tovább olvasással, mert felesleges volt.

- Micsoda? - érkezett Cl csengő hangja a vonal másik végéről, érezni lehetett benne a mosolyt.

- Menj a picsába! Minek így kibaszni velem? Tudom, hogy tudod, hogy meleg vagyok de ez nem jogosít fel arra, hogy...

- Ez egy kérés Baekhyun. Nem én találtam ki.

- Hongki valami zöld projectről beszélt! Ez az! Mi az?

- Nyugodj már le fafej! - vesztette el a lány a türelmét a vonal másik felén. - Az annyit jelent, hogy a manónak – jelen esetben neked – közöd van a feladathoz. Itt épp te vagy az ajándék.

- De én nem akarok ajándék lenni az isten bassza meg!

- Engem meg nem érdekel! Három éve könyörög neked a rádió, hogy csinálj valami közös programot, ha elvállaltad megcsinálod nincs apelláta. Kapd el a colost, csókold meg azt a szerencsétlent, és ne nyavalyogj, mint holmi hároméves kispisis.

Na Baekhyun ebben a pillanatban maradt csendben, és nyomta ki inkább a telefont elköszönés nélkül. Cl ijesztő volt, de őt hol érdekelte ez? Neki meg kell csókolnia egy tök idegen gyereket, mert valaki azt akarja. Hát mi ez az elmebetegség?

Mégis mire észrevette magát, már a zeneterem előtt állt és idegesen bámulta az ajtót. Még öt perc volt az óra végéig, de halk megjegyzésként szerepelt, hogy hétfőnként általában pár perccel korábban szabadulnak a diákok. Mivel bentről még hallotta a hangszerek hamis hangjait, így csak várt.

Végül tényleg hamarabb szabadultak, pár gyerek szinte kirobbant a teremből. Mindenki vetett rá egy pillantást, majd elnézett végül vissza, ahogy felfogták mi a jelenlétének oka. Volt, aki megállt, hátha ő a kiválasztott, de Baekhyun senkit nem méltatott figyelemre, csak a magas alakot várta. A fura fazon, pedig csak vállára csapott hátizsákkal vágott ki a teremből. Szinte rögtön szembetalálták magukat, de a másik hihetetlen gyorsasággal nézett félre, és folytatta útját.

- Chanyeol! - kiáltotta el magát, és utána eredt. - Várj már! - szedte rövid lábait. - Én vagyok a koboldod, vagy a manód. Ah a fasz se tudja, hogy... - nem várt hatást ért el káromkodása, ugyanis a magas végre megállt.

- Mit szeretnél? - kérdezte végül sóhajtva.

- Csak, hogy teljesen biztosra menjünk. Te vagy Park Chanyeol, ugye? - nézett fel a magas alakra, pár lépés távolságból.

- Igen.

- Remek. Byun Baekhyun vagyok, az ajándékozó manód – itt Chanyeol szája apró mosolyra húzódott, ahogy végigmérte őt. - és az ajándékod... hát az én vagyok... - mondta bizonytalanul a végét.

- Micsoda? - a döbbenet közéjük fagyott, ahogy néma csendben meredtek egymásra. Baekhyun zavarban volt, elvégre a legkínosabb dolgot még el sem mondta, Chanyeol pedig az elvárttól eltérő reakciót mutatott. - Tuti Jongdae volt... - sóhajtotta, majd félrepillantott. - Essünk túl rajta.

- Te... biztos vagy ebben? Mert...

- Persze. Szóval...

Nem tudta befejezni mondatát, mert a világ legváratlanabb dolga történt vele. Baekhyun elfogadta a dolgot, és csak túl akart lenni ezen az egészen, így hirtelen cselekedett. Lábujjhegyre állt, ám szégyen szemre, így sem érte el a magasat, így magához húzta vékony karjaival, ahogy átkarolta nyakát. Még csak nagyon meg sem ízlelhette a magas ajkait, az elvált tőle.

- Mit csinálsz? - meredt rá szaporán kapkodva a levegőt, mintha történt volna köztük tényleg bármi is, szemeiben zavar cikázott, arca pedig halvány pírt kapott a hirtelen meglepetéstől.

- Ez az ajándék. Az az ajándékod, hogy megcsókollak.

- Ő anyám... - fújta ki magas a levegőt. - ez nagyon gáz – túrt hajába.

- Én sajnálom! Azt mondták mindenképp csináljam meg és...

- Akkor csináld – szakította ismét félbe. Baekhyun legszívesebben lecsapta volna az alakot. Nem elég, hogy meg kellett csókolnia, még folyton a szavába is vágott.

- Ha neked ez nem oké, akkor...

- Csináld – lépett közelebb, mire megállt benne az ütő.

Chanyeol szemei izgatottan csillogtak, valamiféle vágyakozással kavarodott tekintete, szinte keresztül szúrta őt. Nevetségesen bizonytalanul szüntette meg köztük a távolságot, karjai lassan csúsztak fel a másik nyakába, majd ismét megemelte magát, és lentebb húzta az óriás alakot. Pár pillanatig lehetetlen közelségből figyelte a másik tekintetét, majd lehunyta szemeit, és ajkait a másikéhoz simította.

Gyengéd puszikkal kezdődött az egész, miközben derekán megérezte a másik karjait, majd alsó ajka fogságba került. Lassan döntötte oldalra a fejét, ezzel pedig ténylegessé tette a csókot. Hosszasan simultak egymáshoz, nem küzdöttek az irányításért, szimplán társakká váltak egy pár perces csókban.

Baekhyun az elején, csak egy szimpla puszira gondolt, vagy valami rövid, béna csókra, de ez az egész teljesen megbolondította. Nem akart ő ilyen közel kerülni egy ismeretlenhez, ám hiába akart elválni tőle nem tudott. Az egész túl jó volt. A csók, az illat, az érzés, a gyengéd simogatás az inge alatt, sosem hitte volna, hogy ennyire izgatóak lehetnek a természetellenesen hosszú ujjak. Márpedig a hideg rázta attól a tökéletes érzéstől, ahogy Chanyeol ujjai szinte az egész hátát cirógatták.

Érzéketlen akart maradni, nem állt szándékában az elvártnál többet adni, mégis ujjai a másik tincsei közé furakodtak, gyengéden túrt a magas hajába, és karcolta végig körmeivel a nyakát. Ő akart elsőnek kiválni a csókból, de túl jóra sikeredett, semmint ereje legyen feladni a dolgot, így csak megadta magát az ismeretlennek és hagyta magát elcsábítani.

Végül tényleg Chanyeol szakította meg a csókot, hangosan kapkodta a levegőt, ahogy elhúzódott, Baekhyun pedig nem tudta leállítani magát, még így fulladás közeli állapotban is visszahúzta magához egy puszira.

- Adakozó Manó vagy? - kérdezte Chanyeol, mikor végleg elváltak egymástól, Baekhyun pedig döbbenten zuhant vissza a valóságba.

- Én... - nyögte sokk közeli állapotban, ahogy még mindig túl közelről nézett a másik szemébe. - Nem... vagyis... - megrázta a fejét, hátha helyre rázódnak gondolatai, de még mindig csak a csók jutott eszébe, meg a legyőzhetetlennek tűnő vágy, ami azt súgta még. Mert ez neki nem volt elég. - Csak Kellemes Ünnepeket. Igen! - talált végre magára zavarában. - Kellemes Ünnepeket kívánok! - hadarta el újra. Rémesen kínosnak érezte a helyzetet. Ha ezt tudja biztosan nem vállalja el ezt az egészet!

- Az már most megvan – mosolyodott el a magas, majd megborzolta a kicsi kusza tincseit. - Köszönöm Baekhyun. Neked is Kellemes Ünnepeket. Bár még lesz közös óránk – vigyorodott el a magas, majd mikor órájára pillantott visszakomolyodott. - A buszom!

- Na mizu? - huppant le mellé kedd reggel Hongki. - Mi van veled menő Manó? - paskolta meg arcát, mire csak sértetten pislogott rá. - Ó, nem jött be a zöld project?

- Park Chanyeol az a nyavalyás szar.

- Nem ismerem – vont vállat lazán, és táskájából, most egy szál cigit vadászott elő. Baekhyun hiába is próbált megbékélni a másik viselkedésével, az mindig képes volt meglepetést okozni neki. - Egy szálat?

- Itt?

- Az ablakba – bökött a külvilág felé, de csak fejrázást kapott válaszul. - Na és miért lett zöld a srác?

- Én vagyok az ajándéka... - fújta ki lemondóan a levegőt. Tegnap csak úgy faképnél lett hagyva, ráadásul egész éjszaka torkában dobogott szíve, mert nem tudta kiverni fejéből a csókot. Nem volt ő ennyire elcseszett, könnyen túl szokott lépni az ilyeneken, de ez az egyetlen kis csók úgy befészkelte magát gondolataiba, hogy sehogy sem tudott szabadulni.

- Nem is tudtam, hogy vannak ilyen perverz kívánságok is... - Hongki gondolatai keresztül vágták a fejébe szálló ködöt, és visszatérítették a kedd reggelbe.

- Baszd meg! Nem játszunk szado-mazót!

- Ki beszélt itt ilyenekről? – vigyorgott, és a szabadba fújt egy adag füstöt. - nem hittem volna, hogy ilyen beteges dolgok iránt vonzódsz...

- Nem vonzódom én semmihez!

- Dehogynem. Rögtön ezt tagadtad! - mutatott Baekhyun mellkasára, mintha valami nagy igazságot talált volna.

- Mert ez számomra a legbetegebb! Istenem reggel van, hagyj inkább létezni! - fordult el, és igyekezett kizárni a fura srác kegyetlen kiröhögését.

Cl-t próbálta elkapni, egyrészt a feladatai miatt, elvégre nem akart manósapkában mászkálni egész nap feleslegesen. Márpedig a lánynak nyoma sem volt egészen harmadik óráig, de akkor is csak kiosztotta a napi feladatokat, majd tovább is állt. Baekhyunnak még megszólalni sem volt ideje, a lány vékony ujjait ajkaira helyezte, majd megpaskolta arcát, és elhúzott a fenébe. Ezt is utálta Cl-ben. Mindig nyomorultul könnyen lerázta őt.

Majdnem szívrohamot kapott mikor meglátta a zöld cetlit a halom közepén. Tegnap ráébredt a feladatok mibenlétére, így a rózsaszín cetliket nem bolygatta a többit viszont kiszedte és átfutotta. Ma nem volt kedve annyit várni, mint tegnap, ráadásul izgatta a zöld papír.

Nem tudta pontosan mit várt, ám a szavak szinte fejbe csapták. Ismét Park Chanyeollal kellett találkoznia, és ismét meg kellett csókolnia. Agyrém volt ez az egész...

A hatodik óráig a feladatok nagy részét letudta, már csak a csók volt hátra, valamint az időhöz kötöttek. Egy lánynak ismét énekelnie kellett, egy másiknak pedig a kutyáját kellett levinnie sétálni – itt azért már alaposan elgondolkodott tisztában vannak-e az emberek a manóprogram lényegével.

Ebédkor egy kínai srác társaságában találta magát, aki alig szólalt, meg és bánatosnak tűnt, mint valami kivert kutya.

Próbált vele szót érteni, de hamar feladta a dolgot, hisz semmi értelme nem volt erőfeszítéseinek. Csak némán falatozgatott miközben a csókos idegen járt fejében. Az ebédszünet utáni órán viszont szinte meghűlt a vér az ereiben.

- Nekünk van közös óránk? - állt meg a magas előtt, hangja számon kérő volt. A srác mellett ülő alak, csak döbbenten pislogott felváltva rájuk.

- Tudomásom szerint négy is.

- Négy? - tátotta el a száját Baekhyun. - Hát én még sosem láttalak... - tátotta el a száját. - De ha már itt vagy, akkor óra végén várj meg.

- Mi?

- Most mennem kell – lépett hátrébb és elindult barátai felé. Manósapkáját elégedetten húzta le fejéről.

- Hé Mini Manó! - köszönt rá Jongin.

- Kapd be! - mordult fel, és kissé zavartan pillantott vissza Chanyeolra. Nem akart ennél jobban beégni, már így is épp elég kínos dolog történt vele.

Jongin unottan heveredett le a padra, majd lehunyta szemeit és hosszan sóhajtott mikor meghallotta a vén oktató első szavait. Baekhyun először próbált figyelni, de hamar feladta a dolgot, és barátja mellé feküdt. Nem sok kellet, hogy ugyanúgy elszunnyadjon, és csak halk egyenletes sóhajai tudassák a világgal, hogy még élnek.

Alig érezhető érintés érte el elsőnek tudatát, majd nem sokkal utána már egy határozottan bökdösésnek nevezhető akármi. Fintorogva nyitotta ki szemeit és nagyot nyújtózott. Félig még csukott szemein keresztül észrevette, hogy a terem kiürült, Jongin pedig a pad helyett már a székeken szundikált. Már csak ébresztője volt számára ismeretlen, de mikor ránézett akkor is kellett pár pillanat, hogy összerakja fejben a dolgokat.

- Chanyeol? - pislogott kábán, majd gyorsan megdörzsölgette szemeit.

- Te mondtad, hogy várjalak meg óra után, de ha rajtad múlik, a következő órát is itt töltenénk... - jegyzete meg kissé élesen.

- Mennyi az idő? - kapta fel a fejét, és máris papírjai után kutakodott. Már csak a csók és két meghatározott idejő feladata volt mára.

- Negyed négy – Kutakodás közben rácsapott Jongin lábára, aki erre csak felmordult, majd tovább álmodozott.

- A fenébe... Van kövektező órád?

- Nincs. Mára végeztem.

- Akkor megvársz az aulában? Tíz perc és... ó a fenébe... - kapkodta cuccait, ugyanis teljes késésben volt a feladatától. - Jongin baszd meg kelj már fel! - rúgott a másikba. - Aula, tíz perc múlva – szólt még Chanyeolnak, majd elrohant.

Felkutatta az apró nyakláncot a rádiós terembe, majd rohant a c épületbe és reménykedett, hogy időben kiszúrja még a lányt. Szerencséje nem hagyta cserben, épp a lépcsőn igyekezett lefelé a kiszemeltje.

- Kim Sora! - kiáltotta el magát, és reménykedett abban, hogy nem nézik a kelleténél nagyobb hülyének. Még felkapta idióta sapkáját, ami célzatosság volt, rohanása miatt, így máris kevésbé érezte magát kínosan. A lány megállt és meglepődve pislogott a kissé lihegő fiúra. - Byun Baekhyun vagyok, a manószolgálattól és... - kínosan előkapta zsebéből a kártyát, mert teljesen elfelejtette kitől is kapja a célszemély az ajándékot. - Do Kyungsoo szeretne rajtam keresztül Kellemes Ünnepeket kívánni – nyújtotta át a kis tasakot, amiben vékony láncon egy medál lógott.

A lány pipacsvörösre pirult a hirtelen meglepetéstől és enyhén remegő kezekkel vette át az ajándékot.

- Én... köszönöm – motyogta, majd szinte rögtön barátnőihez rohant, hogy elújságolja a hírt.

Baekhyun még egyszer a biztonság kedvéért ellenőrizni akarta a lapot, de bár ne tette volna. „Do Kyungsoo, TITKOS HODOLÓ!”

- A fenébe... - csapott homlokára. - Végülis, most már mindegy – vont vállat.

Igyekezett lenyugtatni magát, miközben az aula felé sietett, előre sejtette, hogy szüksége lesz a szuszra, elvégre tegnap is eléggé elhúzták a csókot maguk közt. Kíváncsi lett volna Chanyeol mit gondol erről az egészről. Mert oké, hogy saját magáról tudta, hogy meleg, de a másikkal mi lehetett a helyzet? Nem tűnt eltérőnek, nem tűnt fel a magas alakban semmilyen tulajdonság, ami arra engedte volna következtetni, hogy a másik nem vonzza.

Talán ki akarta próbálni, és reménykedett, hogy ezzel az egésszel gond nélkül letudhatja, bár ez számára is nevetséges gondolat volt. Esetleg valamelyik barátja, így akart kibaszni vele, ő meg szimplán élvezte a dolgot és hagyta magát. Akárhogyan is saját maga elég kínosan érezte magát, és ezt csak fokozta az aulában üldögélő magas alak látványa. Mert hiába is tagadta volna Park Chanyeol hihetetlen helyes volt. Magassága felhívta rá a figyelmet, hatalmas kezei gyengédek voltak és biztonságot nyújtóak, ha pedig a szemeibe nézett – és a hülye csók előtt nézett – akkor megnyugodott. Az egész lényéből áradt valami, ami Baekhyunt megnyugtatta, pedig ő nem igazán érezte jól magát mások közelében.

- Bocsi – fújta ki a levegőt, mikor mellé érkezett. - Csak ez a hülye feladat... - bökött sapkájára.

- Nem gond – vont vállat a másik. - Én most úgy sem sietek. Tessék – nyújtotta felé telefonját. - A teremben felejtetted.

- Basszus... Kösz. És bocs. Ez elég kínos – mosolygott szánalmas fintorral ajkai szélén.

- Nyugi már. Nem néztem bele, a haverod mondta, hogy a tied. Igazából zenét hallgatott rajta – jegyezte meg furcsa hangsúllyal.

- Szokott ilyet csinálni.

Némaság állt be közéjük, de nem a jófajta, hisz alig ismerték egymást. Ez kínos volt és feszengő, amolyan hallgatunk, mert nem tudunk mit mondani -féle. Végül Baekhyun összeszedte magát, telefonját farzsebébe rejtette.

- Szóval... megint manó vagyok – szólalt meg bizonytalanul, a magas pedig felvont szemöldökkel várta a folytatást. - És nekem megint meg kéne téged csókolnom. Tudom, hogy ez fura, és baromi kínos, szerintem totál beteg ez az egész, elvégre miért lenne jó neked, hogy megcsókolsz, meg ez az egész alapjáraton fura, és ha nem akarod én totál megértem, mert a helyedben valami beteges perverznek gondolnám magam, aki hát mit mondtam valami beteges perverz. Jézusom! A lényeg, hogy ha...

- Megcsókolsz végre?

- Mi? - vesztette el Baekhyun a már alapból gubancos fonalat beszédében. - De... te... neked ez, hogy is mondjam... Nem tudom. Nem izé?

- De izé – bólintott rá Chanyeol.

- Látod? Istenem ez olyan kínos! Egy életre elástam magam előtted, és...

- Engem nem zavar ha megcsókolsz.

- Nem?!

- Nem.

- De hát ez... és...

Végleg elakadt a szava, ahogy hadoválása közepette Chanyeol lehajolt hozzá, és időt sem adva neki a felkészülésre, megcsókolta. Kezei akaratlanul csusszantak a magas nyakába, hogy stabilabban pipiskedhessen, és igazán kivehesse részét ebből az egészből. A magas kedves volt, derekán pihenő mancsa stabil támasz volt számára, a hátán végigfutó ujjak, pedig másodpercekkel később tarkójánál fogva húzták közelebb magához.

Ismét nem kellett sok, hogy magával ragadja az érzés, és önként dalolva adja meg magát a másik irányításának. Chanyeol gyengéden ízlelgette őt, ujjai lágy simogatásokkal igyekeztek még varázslatosabbá tenni a csókot. Baekhyun pedig szinte olvadozott. Legszívesebben fejbe csapta volna magát mikor elégedett sóhaj szökött ki ajkai közül, amit még tagadni sem tudott volna. Ráadásul a másik megértette jelentését, mert ajkai felfelé kunkorodtak és közvetlen utána hevesebbé vált. Felesleges lett volna tagadnia, volt köztük valami kis szikra, ami úgy tűnt fellobbantja őket, nem is akármennyire.

Az ágyában feküdve azon gondolkodott, vajon mi is lehetett Chanyeol indoka. Olyan bolond nem lehetett, hogy ő kérte magának az ajándékot, hisz az első találkozásnál meglepett volt, ám mégsem ellenkezett, vagy lepődött meg, mikor a csókra terelődött a szó. Normális hetero fiú undorodott volna a dologtól, egy kalandvágyó egyetemista, még ha bevállalós sem lett volna ilyen határozott és magabiztos, szóval annyiban nagyjából biztos volt, hogy a magas meleg. De akkor sem volt képes megérteni a másikat.

Nagyon remélte, hogy a következő napon, nem kell szembetalálnia magát a zöld kártyácskával, de már nem reménykedett különösebben. Emellett felesleges lett volna tagadni, hogy odáig volt csókjaik minden egyes pillanatáért. Chanyeol valamiféle varázzsal csábította el őt, neki pedig semmi kedve és ereje nem volt ellenállni. Arra jutott, jobb kiélvezni pár kósza csókot, minthogy siránkozzon rajtuk az élvezet helyett.

Már nem lepődött meg a zöld kártyán, nem kezdett veszekedni Cl zsarnok főnökséggel, csak csendben lehuppant Hongki mellé, aki valami fura löttyöt ivott.

- Ez mi a fene? - bökött az üvegre, és undorodva húzta el száját a furcsa piros itóka láttán.

- Egészséges életet élek – vont vállat a másik és meghúzta az üveget.

- Te... egészséges... ne nevettess.

- Bal lábbal keltél? Vagy nem kaptad meg a csókod? Esetleg... - húzódott sejtelmes mosolyra a szája. - A tegnapi aulás puszi nem elégített ki? - cukkolta Baekhyunt.

- Mi van?

- Láttam ám... - pimaszkodott tovább a másik. - Szinte rámásztál, neki csak meg kellett adnia magát... Nem jó ám, ha ilyen könnyen adod magad, a végén még kihasználnak.

- Szerintem ez a szar pusztítja az agysejtjeid – tért ki enyhén vörösödve a válasz elől.

- Ugyan... ne hazudj Baekhyun. Alig várod, hogy megint érezhesd.

Csak félre nézett és látványosan kezdte bámulni az ablakon keresztül az ezernyi apró hópelyhet.

Negyedik órán ismét meglátta a magas alakot, és észre sem véve magát felé vette az irányt. Már csak akkor jött rá, mit is csinál, mikor szembetalálta magát a másik meglepett tekintetével. Ám ez nem volt sok idő, pár pillanat és a magas ajkai mosolyra húzódtak.

- Szia Baekhyun.

- Öhm... szia.

- Mi járatban? - érkezett a kérdés mire összevonta szemöldökét. Nem értette.

- Órám lesz.

- Azt tudom. A kérdés az, hogy miért jöttél ide? - mosolygott tovább a magas, Baekhyun pedig nem tudta hova tenni ezt az egészet. - Megint az ajándékom leszel? - döntötte oldalra fejét.

- Nem. Ma nem – vágta rá kapásból, mert idegesítette a helyzet. Igaza volt Chanyeolnak. Minek is jött ide? Miért nem ment a szokásos helye felé. Szó nélkül akart lelépni, de a magas utána kapott.

- Ne húzd fel magad – szólt békítőleg, és enyhe ráhatással invitálta maga mellé a padba. - Csak cukkoltalak.

- Nem vagy vicces – morgott, ahogy leült. Nem szerette ha szórakoznak vele, ráadásul nem értette, hogy ha ez az egész piszkálódás, akkor azok a hosszú ujjak miért cirógatják észrevétlenül a derekát.

Egész órán feszengett, mert Chanyeol tekintete csak pillanatokra szakadt el tőle. Végig szóval tartotta, ezernyi apróságról kérdezte, és ő is sokat mesélt magáról. Baekhyunnak rettentő furcsa volt a helyzet. Jongin nem írt neki egy szót sem, hogy merre van és Chanyeol barátai is más helyet találtak erre az órára, így mondhatni kettesben maradtak. Ez pedig felettébb frusztráló volt a kicsi számára. Nem volt elég a kezdeti piszkálás, utána a cirógatás is jött, majd folytatódott a sor a végeláthatatlan kérdésekkel, amikre bár saját maga is meglepődött ezen, könnyen válaszolt. Pedig nem volt egy olyan tipikusan közlékeny típus. Volt olyan ember, aki semmilyen körülmények között nem tudott volna belőle, kihúzni egy szót sem, de Chanyeol olyan könnyen bontotta le benne a gátlás falait, hogy saját maga is megdöbbent rajta.

Már csak akkor kapta fel a fejét és tért vissza a világba, mikor mindenki szedelődzködni kezdett és a szemfülesen gyors menekülők már el is hagyták a termet.

- Hát ezért Miss He megfojtana, de messze menően ez volt idáig a legérdekesebb órám vele – mosolygott fel Baekhyun a pakoló magasra. - Kösz Chanyeol.

- Hát, nincs mit. Én csak adtam magam – vont vállat, és hátára kapta a táskáját. - Sok feladatod van még hátra mára?

- Van egy pár... - motyogta és előhúzta a paksamétát, majd oda is nyújtotta a másiknak, aki rengeteget kíváncsiskodott efelől.

- Milyen színes – forgatta meg a lapokat majd belekukkantott egybe.

- Cl szereti a színeket, és szeret így csoportosítani.

- De csak egy zöld van... - húzta ki a lapot Chanyeol, mire Baekhyun megakadt és felé kapta a tekintetét.

- Az vagy te – adta meg a választ, bár már úgy is mindegy volt. A magas átfutotta a rövid sorokat, majd elmosolyodott.

- Ma is meg kéne csókolnod, igazam van?

- Ja.

- De te hazudtál – pöckölte meg a homlokát, mire döbbenten nézett fel rá.

- Te most ezt... komolyan? - háborgott, ám rögtön nem ez lett a legnagyobb gondja, ahogy Chanyeol közelebb hajolt hozzá. - Mit csinálsz? Itt? Nem! - húzódott hátrébb.

- Ez egy tökéletes alkalom. A tanár már bezárta a termet, a következő óra csak negyed óra múlva kezdődik.

- Bezárta? Hogy-hogy bezárta?! Mikor? - kapkodta a fejét, de a terem tényleg kihalt volt, csak ők álldogáltak még mindig a padsor szélén. - Hogy a fenébe nem vett észre minket?!

- Azt hiszem a haverod ment ki utoljára – vigyorgott még mindig Chanyeol, és lazán a padnak dőlt.

- Te ezt élvezed.

- Megeshet – vont vállat.

Baekhyun fejében megfordult, hogy rákérdez a csókra, kíváncsi volt a másiknak mi köze van ehhez az egészhez, miért pont ő, de arra jutott ez a kérdés még ráér. Tényleg nem lehetett ennél jobb időpontot találni a csókra, ő pedig ugyancsak vágyott rá, hát elraktározta fejében a kérdések hadát és közelebb lépett.

- Most nincs manó sapka? - vigyorgott a magas, ahogy ellökte magát a padtól, és alig pár centire állt meg a másiktól.

- Ne légy telhetetlen – korholta fejét óvatosan megcsóválva.

- Eszemben sincs.

Baekhyun volt az, aki megszüntette a távolságot közöttük, kezei a már ismert útvonalon szökött fel a magas nyakába, aki nem félt rögtön hevesen viszonozni mindent kósza érintést. Még mindig újdonságot nyújtott ajkaik találkozása, a kisebb testében ezernyi apró szikra futott végig, ahogy közelebb szorította magát a másikhoz, és igyekezett mindenhogyan hozzá simulni. Most nem akarta elkövetni azt a hibát, hogy belesóhajt a csókba az elégedettségtől, pedig nagyon igyekezett kiszökni belőle a hang, de meg tudta állni. Addig a pillanatig, amíg Chanyeol nem követte el ellene a legszemetebb húzást. Egy aprócska félfordulat volt, majd a kezek a derekán rászorítottak, és eltűnt lába alól a talaj. Kivált a csókból, és aprót nyögött, mikor feneke a magasabban levő padra huppant, és csak döbbenten bámult a másikra. Kötözködni akart és felháborodni, hogy ezt mégis hogyan képzelte, ám nem tudott megszólalni sem, mert csókot kapott.

Ellenkezhetett volna, szíve joga szerint, hisz a feladatott teljesítette, elváltak egymástól, megvolt a csók, ám csak hagyta, hogy elméje ismét kábulatba rántsa és arra koncentrálhasson, ami vagyis aki igazán érdekli. Chanyeol nem sietett el semmit, lágyan közeledett felé, folyamatosan mélyítve el az egészet, úgy hogy mindez fel sem tűnt igazán neki. Csak akkor kapott valamelyest észbe, mikor azok az eszméletlenül hosszú ujjak, forrón simultak csupasz hátára. És ez volt az a pillanat, amikor nem tudta visszafogni sóhaját, sem pedig kezeit, így az eddigi nyakat cirógató ujjak gyengéd karmolásba váltottak át, bal keze pedig többet akarva szorított a másik tincseire.

Majd szívrohamot kapott, amikor hallotta nyílni az ajtót. Eltelt volna negyed óra? Szinte idegbeteg módjára lökte el magától a magasat és huppant le a padról. Táskáját vaktában kapta fel és kettesével ugrált le az oldalt kialakított lépcsőkön.

- Hát mag...uk? - pislogott meglepetten a tanár, de Baekhyun csak egy gyors meghajlás után már el is sietett a helyszínről, a másikra hagyva a magyarázkodás kínos pillanatait.

Csütörtökön már mindenféle ellenérzés nélkül pislogott a zöld lapra, rajta Chanyeol nevével. Még csak el sem gondolkodott különösebben a dolgot, biztos volt benne, hogy lesz alkalmuk megejteni a rövidnek nem mondható összefutást.

- Ya Byun Baekhyun! - ragadta meg Cl hátulról a nyakán. - Nem lóghatod el a feladataidat.

- Mit tettem? - nyöszörgött szerencsétlenül és igyekezet kificeregni a kellemetlen érzés alól.

- Park Chanyeol...

- Mit tettem? - szenvedte ki magából újra a kérdést.

- Nem csókoltad meg!

- De hát én... de – zavarodott össze. Egy pillanatra szívrohamot kapott, hogy esetleg rossz alakba futott bele Chanyeol név alatt, de hát az, hogyan is lehetne! Honnan tudta volna az a magas alak, hogy neki ez a feladata.

- Márpedig tegnap nem tetted meg... Mindent tudok ám.

- Megcsókoltam! - ellenkezett hangosan, mire többen feléjük fordultak a folyosón.

- Manóként?

- Mi van?

- Csak csináld jól! És vedd fel azt a hülye sapkát! - paskolta meg a lány mosolyogva a fejét, majd tovább sasszézott. - Lee Hongki! Hányszor mondtam már, hogy ne írj nekem részegen?! Szerinted...

Baekhyun csak lesokkoltan állt, még mindig a kíváncsi tekintetek kereszttüzében, majd úgy döntött, minél hamarabb ajánlatos lesz megkeresni Chanyeolt. És megölni... Tuti ő volt a ludas ebben.

Az első óráján kiderítette, hogy merre található a magas, így óra végén ő volt az első, aki elhagyta a termet – hála az oktatónak három perccel korábban. Szinte átrohanta az iskolát, így elkaphatta a magas alakot, aki vigyorogva lépett ki az órájáról.

- Chanyeol... - a magas meglepetten torpant meg, haverja végigmérte őket, majd egy félreérthetetlen vigyorral lépett le. - Gyere – biccentett a rádiósterem felé.

- Furcsa vagy, történt valami?

- Miért mondtad azt Cl-nek, hogy nem csókoltalak meg? - esett neki, amint becsapódott az ajtó és elszigetelte őket a külvilágtól. - Szerinted mi a franc volt a tegnapi ha nem csók, ha?

- De hát én nem mondtam ilyet. Odajött megkérdezte, hogy tudom-e ki vagy, és mikor mondtam, hogy igen, faggatott a csókokról.

- És?

- Ennyi. Én nem mondtam, hogy nem csókolóztunk.

- Valamit mondtál ha már nekem esett! - morgott az alacsonyabb és még mindig mérgesen méregette a másikat.

- Nem volt rajtad sapka. Erre felcsillant a szeme, de nem tudom miért.

- Istenem Cl... az agyára ment már a mindenség. Mennem kell, majd...

- Kérem a csókot.

- Mi?

- Meg akarlak csókolni – jelentette ki Chanyeol határozottan, mire Baekhyun megtorpant.

- Miért?

- Muszáj erre válaszolnom? - Halovány mosolya silány utánzat volt, azokhoz képest, ami a kicsi az elmúlt pár napban megtapasztalt. Nem válaszolt csak figyelmesen vizslatta az annyira már nem is idegen arcot. - Ennyi jár nekem – vont kényszeres lazasággal vállat, mintha őt nem feszélyezné ez a téma, pedig koránt sem volt így. Vállai megfeszültek, szemei másként csillogtak, Baekhyun pedig már rég megbocsátotta az akaratlan árulkodást.

- Vedd úgy, hogy rajtam van a sapka – lépett vissza az ajtóból és lendületesen tapadt a másik ajkaira.

Chanyeol csak azért sem vette figyelembe a képzeletbeli sapkát, hosszú ujjai most először Baekhyun világos tincsei közé futottak be. Most nem nyúlt hosszúra a csók mégis valahogy más volt, mint az eddigiek, Baekhyun pedig majdnem a másik ajkai után kapott mikor az elvált tőle.

- Elkésel óráról... - suttogta halkan Chanyeol.

„Nem érdekel” - suttogta majdnem a kicsi, de időben befogta száját. Pedig sokkal szívesebben maradt volna a kihalt teremben a másikkal és folytatta volna a csókok végtelen sorozatát, de össze kellett kapnia magát. Ez csak egy feladat volt, egy manófeladat, amit annyira nem akart, mégis, hogy a fenébe kerekedett az aprócska kényszerből majdhogynem ismeretlen vágy?

- Megyek – biccentett, és indult volna, mikor Chanyeol a hajába túrt elrendezgetve kusza tincseit, majd egy vigyorral inkább az egészet összeborzolta még rémesebbé téve az összhatást. - Kösz... - morogta a kicsi, és hajába gabalyodva lépett el a másiktól, hogy órára siessen.

Egy elsős lány mellett bandukolt, víve a táskáját – igen ez is egy kérés volt, egy daliás lovagtól, aki nem merte felfedni magát a hölgyemény előtt. Helyette csicskának fogadta Baekhyunt, aki nem törte magát különösebben a feladatért, csak ebédszünet előtt odasétált a lányhoz, elregélte neki sapkájában a dolgokat, aki örömmel adta át a nehéz táskát neki.

Tényleg nehéz volt elképzelni sem tudta volna, hogy a viszonylag apró tatyó mégis mi a fenét rejthetett, de meg mert volna esküdni, hogy téglákkal van tele. Az apró hölgyemény szinte az egész épületet bejárta keresztül-kasul Baekhyun pedig már nyálát csorgatva álldogált az ebédlő előtt, amíg csicskáztatója egy másik nőszeméllyel társalgott. Idegesítették az illatok, pillanatok választották el hasát egy hatalmas étel után ácsingózó korgástól, mikor a semmiből egy szendvics került a szeme elé.

Hosszú kar, ennyit látott, ami a válla felől érkezett, így hátra kapta fejét és meglepően közelről szemezett Chanyeollal.

- A haverod küldi. Azt mondta sajnálja, de rohannia kell... táncolni? - bizonytalanodott el a végére.

- Jongin táncol – bólintott és gyorsan megkaparintotta az életet jelentő falatokat. - Köszi.

- Mit csinálsz? - cövekelt mellé a magas, és végignézte ahogy a táskával megpakolva próbálta kiszerencsétlenkedni a szendvicset a most igencsak tartós csomagolásából.

- Manó vagyok – sóhajtott és mosoly szaladt szájára mikor sikerült bekapni az első falatot. - Mizu? - motyogta teli szájjal.

- Tessék – nyújtott felé egy dobozos kólát és megelőzve a szenvedést kibontotta azt.

- Hú! El vagyok kényeztetve – vigyorgott, de hálásan fogadta az üdítőt. Shin Minah tényleg kimászkáltatta belőle a lelket. Nem is értette, hogy a pálcika vékony lány, hogyan volt képes azokon a magas sarkokon botlás nélkül megmaradni. Főleg, hogy máskor még a téglatáskája is nála van. Igazán csodálta ezt a lányokba. - Jongin életet mentett ezekkel.

- A kólát tőlem kaptad, Törpe – Baekhyun meglepettem pillantott fel Chanyeolra, majd hálásan elmosolyodott.

- Köszönöm, kedves tőled.

Péntek volt, a rádiós szobában pedig Hongki elégedetten falatozott egy nagy doboz bonbont. Néha Baekhyun szájába is belenyomott egy darabkát, amit az érintett csak rágcsálással vett tudomásul, amúgy vastag könyvét bogarászta.

- Na gyerekek! - Cl, mint mindig most is nagy zajjal robbant be a terembe. Hongkit nem rettentette meg a dolog, Baekhyun viszont rémültében becsapta a könyvet, így mutatóujja több száz lap közé szorult. Fojtottan nyögött fel és mérgesen méregette a lányt. - Örülhet a fejetek, ez az utolsó nap. Baekhyun – nyomta kezébe a megszokott papírkupacot, benne a zöld lappal, ami mosolyt csalt arcára.

Kiszedte a nem időhöz kötött feladatokat, és mosolyogva lapozta át őket. Aranyos kéréseknek tartotta ezeket, nem olyan bugyutának, mint a többit, amibe belefutott. Leginkább ajándék átadások voltak, amik nem vettek el sok időt az életéből, de kedves apró gesztusokat követeltek.

Halvány mosollyal kezdte olvasni az első kötött feladatot, de elég volt megpillantania egy nevet, hogy elmenjen mindentől a kedve.

„ Második óra után a D épület aulájában gitárral elénekelni egy számot Park Chanyeolnak, és odaadni a mellékelt ajándékot.„

Baekhyun csak értetlen tekintettel pillantott Cl-re. Miért neki adta Chanyeolt, miközben tudta, hogy minden nap csókolózik vele? Többek között ma is. Ráadásul mérges volt magára. Úgy tűnt teljesen elbűvölte őt a magas alak, és most kénytelen volt keményen földet érni a valóságban.

Unottan kapta fel a falnak támasztott gitárt, meg a csinos kis rózsaszín ajándékot. Tudta a dal szövegét, így azzal nem foglalkozott csak felszerelkezve indult meg órára, hogy utána rögtön mehessen teljesíteni a feladatot, amihez semmi kedve nem volt.

- Hát te? - kérdezte Jongin mikor belépett a terembe, és elvonszolta magát a helyére.

- Csak hülye vagyok – vont vállat és leült mellé.

- Mi ez? Vettél nekem ajándékot? - lelkesült fel a csomag láttán, de Baekhyun hamarabb elcsente minthogy megszerezhette volna.

- Az Chanyeolé.

- Mit vettél neki? - csillant fel a szeme izgatottan.

- Nem tőlem – morgott meglepő méreggel hangjában. - Valami hülye libától...

- Te... féltékeny vagy? - lepődött mg Jongin.

- Már miért lennék az? - csattant fel és mérgesen vágta füzetét a padra. - Minek kéne nekem bármit érezni ha? Ez csak egy hülye feladat, ami a nyakamba szakadt és amit egy percig sem akartam, minek kéne ezen rágódnom?

- Akkor miért vörös a fejed a pipától?

- Én nem vagyok ideges!

Jongin szó nélkül hagyta a dolgot, csak sunyiban mosolygott ott mellette, mintha valamit tudott volna, amit ő nem. De Baekhyun csak azért sem adta meg magát a kíváncsiságnak, hanem egész órán szar kedvvel bámulta a kivetített szöveget, természetesen egy szót sem megjegyezve belőle.

Legszívesebben cafatokra vagdosta volna a gitár húrjait, pedig imádta a hangszert, csak nem így. Nem most. Mégis milyen elmebeteg dolog volt már az, hogy annak a srácnak kellett énekelnie más nevében, akivel négy napja csókolózik!? És azok a csókok nem akármilyenek voltak! Volt már neki kényszer helyzete, mikor üvegeztek a haverokkal, vagy egy buliban hirtelen felindulásból betámadott valakit, de az, amit Chanyollal csinált teljesen más volt. Abban a pár csókban volt érzés, nem csak a kényszer miatt csinálták. Mármint persze, hogy amiatt, hisz ha nincs ez a feladat észre sem vette volna Chanyeolt, ami most így belátva hiba lett volna. A magas alak figyelmes volt és törődő, imponált neki, hogy nem nézett át rajta, örült a kólának, amit kapott és közel került hozzá egyetlen óra alatt, amit végig beszélgettek. Szerette ha valaki előhozza az igazi énjét és mellette önmagának érezte magát. Beszélt az énekről neki, hogy mennyire szereti a zenét, a filmekről, az érzéseiről, még olyan felesleges dolgokról is, hogy mi a kedvenc színe, vagy ha rossz kedve van akkor mit csinál. És ezeket ő is megtudta. Mert kérdezni a másiktól, és nem csak a kényszer vezette hanem a kíváncsiság. Tudni akart Chanyeolról.

A szünetben a falnak támaszkodva figyelte a tömeget és pásztázta a magas alakot. Egy alacsonyabb sráccal jelent meg elmélyülten beszélgettek, ő pedig fintorogva fogta le az első akkordot. A folyosó meglepetten pislogott rá, de ő csak a magas tekintetét kereste, amit hamar megtalált.

Élete egyik legrosszabb és leghosszabb négy percén esett keresztül, ahogy teljesítette a feladatot. Chanyeol halvány mosollyal tartotta vele a kontaktust, a végén már alig két méterről szemeztek, Baekhyun pedig törni-zúzni szeretett volna. Utálta ezt az egészet, és csak hamar túl akart rajta lenni. Amint véget ért az ének, hátára fordította a gitárt, felemelte az apró kis csomagot és a magas elé állt.

- Szia, Baekhyun vagyok a manószolgálat küldötte, és kellemes ünnepeket szeretnék kívánni Park SooYoung nevében.

Hiába próbálta moderálni a hangját valami mégiscsak kihallatszódott belőle. Chanyeol mosolya megfakult, ahogy átvette az ajándékot, tekintete mégis szinte felégette őt.

- Ez az egész tőle van?

- Tőle... - sziszegte Baekhyun, ellenszenvesen állva a tekintetet.

- Szóval manó vagy, és neked ennyi közöd van ehhez.

- Igen...

- Értem – sóhajtott, majd átvette az apró kis csomagot. - Köszönöm Baekhyun.

- Chanyeol – biccentett és ezzel el is slisszolt mellette, hogy minél hamarabb túl legyen a dolgon, és eltűnhessen a másik közeléből.

Jongin a kijárat mellett támasztotta a falat, kezében Baekhyun táskájával és a gitártokkal, majd rohant is a kicsi után, aki kiszáguldozott az ajtón.

- Hát ez elég érdekes volt – kuncogott utána sietve, míg a másik csak sértetten hümmögött egyet.

- Ez az egész Cl hibája. Bolondot csinált belőlem.

Utolsó óra után már leamortizálva sétált fel a rádiós teremhez, hogy ledobja azt az ostoba sapkát és végre letudhassa az egész mindenséget. A csókot kihagyta, úgy gondolta az ajándékozás után aztán már semmi szükség erre, így majdnem felkiáltott, mikor valaki megragadta a kezét és behúzta egy üres terembe.

- Mégis mi a... - kezdett volna bele, de felismerte tarkóján a hosszú ujjakat. - Chanyeol? Mi a fenét csinálsz?

- A közös óránkon ott lifegett a kezedbe a zöld cetli – jelentette ki győzedelmesen, Baekhyun pedig összerakta magában a dolgokat.

- Minek akarod a csókot, ha van valakid?

- De hát nekem nincs senkim.

- Basszus ne mondd már ezt! Szerenádot adtam neked egy csaj nevében! - vesztette el a türelmét és mérgesen fordult szembe vele. - Én nem leszek az a valaki, akivel megcsalsz mást!

- Nem csalok meg senkit – simított vissza megint a nyakába és közelebb lépett hozzá.

- Akkor mégis mi ez az egész?

- Ő egy barátom, aki vesztett egy fogadáson.

Baekhyun csak gúnyosan felvonta a szemöldökét, miközben értelmezte a mondatot. Egy része azt suttogta, hogy el ne higgye már ezt, ez egy ostoba hazugság, másik része viszont már rég elfelejtette a dolgokat és csak a bekövetkező csókra várt. Chanyeol ajkai óvatosan simultak az övére, teljesen más érzést keltve benne mint eddig, ő pedig pár másodperc múlva megadta magát, és még egy egészen picikét közelebb lépve, viszonozta a csókot. Most az ő kezei kalandoztak a másik derekán, de ő megölelni is nehezen tudta igazán a másikat. Az ő ujjai rövidek voltak, Chanyeol háta pedig széles, semmint be tudta volna járni fél kézzel az egészet.

Nem tartott sokáig a varázs, a magas elhúzódott és közelről nézve a szemébe ejtette ki a legmegdöbbentőbb két mondatot.

- Nekem te tetszel, Baekhyun. Téged akarlak.

Baekhyun két bögre kávé után is ugyanolyan mosott szarnak érezte magát mint nélkülük, ahogy tételeit bámulta. Három napja kezdődött a vizsgaidőszak, már karácsony elejét nyaldosták, ő pedig itt feszengett egy halomnyi tétel felett, mert huszonharmadikán még meg kellett jelennie egy vizsgán. Hiába igyekezett mindent a fejébe verni gondolatai rettenetesen kuszák és csalogányok voltak, ahogy napjában tucatszor férkőzött fejébe Chanyeol komoly tekintete és mély bizsergető hangja, ahogy bevallja neki, hogy kedveli őt.

Olyan gyorsan még nem tűnt el az egyetemről, mint aznap kora este, a magas alakot pedig egy szó nélkül otthagyta. Nem akart ő ilyet tenni, egész egyszerűen annyira lesokkolódott, hogy mire felfogta miről is volt szó, már a zuhany alatt állt. Azóta pedig került mindenféle lehetséges találkozást. Nem mert a másik szeme elé kerülni, az egész helyzet annyira abszurd volt és kínos.

Remélte a közeljövőben nem fog egy levegőt szívni a magas alakkal.

De persze kívánságát most sem hallgatta meg senki.

Fülében üvöltött a zene, ahogy kapkodta lábait, mert sikeresen elaludt reggel, így természetesen nem volt formában. Csak egy írásbelit kellett túlélnie, ám késéssel azt is nehezen tudta volna le, szóval csak a legkényszerűbb dolgokat végezte el reggel. A fésülködés például nem tartozott ezek közé, így az ablaknál megtorpanva próbálta rendezni kusza tincseit, de azok csak nem akartam normálisan állni. Ám az üvegből pont kiszúrta, ahogy a folyosó végéről valaki őt figyelte. Kezei megdermedtek és a visszatükröződésen keresztül nézett a másik szemeibe. Hát persze, hogy neki is pont ma és pont most kellett bejönnie. Nehezen ment a megfordulás, de mire rávette magát, már alig pár lépés volt köztük.

- Szia, beszélhetnénk?

- Sajnálom Chanyeol de sietnem kell, mindjárt kezdődik a vizsgám.

- Nem sok idő. Két perc.

- Ne haragudj – hajtotta le a fejét és rá sem nézve próbált minél hamarabb eltűnni a folyosó végén.

Mire végzett persze, már nyoma sem volt Chanyeolnak, ami egyrészt bántotta, hisz elég bunkón menekült el tőle, pedig talán csak... Fogalma sem volt mit akarhatott tőle. Másrészt viszont megnyugodott mert most két hétig biztosan nem lesz az iskola közelében, ami annyit jelentett, hogy addig nem találkozhatnak.

Ám a várt békességnek hűlt helye volt. Szeretett volna kikapcsolódni, de mindig a magas alak járt az eszében és sehogy sem tudta kiűzni őt onnan. Bűntudata volt a megbántott tekintete miatt és bár sosem gondolta volna de hiányzott neki a másik.

- Hé Baek elég nyomi vagy mostanában – ült mellé Jongin egyik nap mikor a közelgő közös vizsgájukra nézték át az anyagot.

- Chanyeol kedvelt.

- Szerintem ez jelenidőben helyesebb.

- Micsoda? - kapta fel a fejét.

- Szerinted minek találták ki a haverjai a feladatot? - Baekhyun továbbra is értetlenül nézett. - Neked tényleg nem tűnt fel, hogy egy csomó ideje figyel? Még valamelyik buliba is eljött és beszélni próbált veled, de annyira eláztál, hogy esélye sem volt.

- Te miről beszélsz?

- Az a szerencsétlen már tavaly második félév óta figyel téged. Sőt beszéltél is vele. Tudod tök alap témák. Mi volt az órán, meg ilyenek.

- Én? Mikor? - lepődött meg még jobban. A feladatig ő még csak Chanyeol létezéséről sem tudott.

- Nem véletlenül neveznek téged vaknak. Sosem figyelsz.

Nem akarta megkérdezni mégis, hogyan figyelhetne oda minden emberre, aki valami ostoba kérdéssel elé áll. Rengetegen keresték meg őt, vagy a tananyag miatt, vagy a rádióval kapcsolatosan persze, hogy egy idő után átállt az agya a monoton válaszolgatásra mindenféle figyelem nélkül.

- Legalább jó fej voltam vele?

- Semleges. Mint mindig. Gondolom ezért jött ez a terv. Cl meg persze, hogy belement.

- Te mégis honnan tudsz ennyi mindenről? - akadt ki teljesen. - És mért nem mondtad?

- Ismerem Chanyeol egyik haverját.

- Te is benne voltál?

- Nem. Én csak megfigyeltem és összeraktam a képet magamban.

- Szólhattál volna...

A második félév első hetében még csak nyomát sem látta a magas alaknak, pedig nyitott szemmel járt, és ezerszeres figyelemmel volt mindenre. De sehol nem volt. Aztán hirtelen a semmiből a második héten ott termett rögtön az első óráján. Középtájon ült, mellette Jongdae nyomogatta telefonját – ő volt az, akivel jóba volt Jongin – Baekhyun pedig összeszedte magát és feléjük vette az irányt.

- Sziasztok – köszönt rájuk, mikor sikerült átverekednie magát a fél soron, ám így is csak Jongdae mellé tudott eljutni, márpedig neki nem ezt volt a célja. - Jongin hátul ül és keresett valami miatt – próbálta lerázni a másikat, aki hamar vette az üzenetet és nagy vigyorgások közepette eltűnt a színről.

- Hát te? - pillantott rá Chanyeol, mire Baekhyun elhúzta a száját.

- Zavarok?

- Nem mondanám.

Több szó nem esett köztük, ráadásul az óra kezdete előtt belibbent egy lány, aki Chanyeol mellé ült, és egész órán lefoglalta, így esélye sem volt próbálkozni.

A következő órára inkább visszavonulót fújt és Jongin mellett méregette az ismét megjelenő nőszemélyt.

- Ki az?

- Akitől az ajándékot kapta – adta az információt haverja, Baekhyun pedig már meg sem lepődött azon, hogy mindent tud.

- Még, hogy nincs köztük semmi...

- Féltékeny vagy?

- Már miért lennék? - háborodott fel és mérgesen temetkezett bele jegyzeteibe. Nem volt ő féltékeny, szó se róla, csak rettentően idegesítette a lány.

Egész héten a macska egér játék ment köztük, ha oda is keveredett valahogy Chanyeol mellé, a másik vagy nem foglalkozott vele, vagy talált más partnert a beszélgetéshez, Baekhyun pedig kezdte feladni a dolgot. Igazából azt sem értette miért is követte a másikat, hisz ő menekült el a beszélgetés elől, minden az ő hibája volt, most mégis kiskutyát játszott.

És folytatta ezt a számára nevetséges dolgot még három hétig.

Március eleje volt már, mikor Chanyeol az órájuk után megragadta a csuklóját és szó nélkül kezdte húzni maga után. Az F épületben voltak, itt volt a legtöbb előadásuk, itt mindig sok ember lézengett, ám ahogy lesétáltak a földszintre majd utána az alagsorba már nyoma sem volt senki másnak csak nekik. Baekhyun három év alatt még sosem járt erre, nem is tudta le lehet-e egyáltalán ide jönni, de nem ellenkezett csak lépdelt az óriás léptek után, gyakrabban kapkodva rövid lábait.

- Kitaláltad már mit akarsz mondani? - állt meg hirtelen Chanyeol és szembe fordult vele.

- Mi?

- Nem beszéltem veled, mert fogalmad sem volt mit akarsz mondani.

- Most sincs sok... - motyogta bizonytalanul és lehajtotta a fejét.

Igaza volt. Idáig követte mint valami minikopó, de sosem gondolkodott azon mégis mit kéne mondania. És most rögtönöznie kell. Utált meggondolatlanul megszólalni, abból mindig csak a baj volt.

- Én csak... sajnálom.

- Micsodát? - nyúlt álla alá Chanyeol.

- Azt, hogy akkor hirtelen elrohantam. Meg, hogy utána esélyt sem adtam, hogy megbeszéljük.

- Nem haragszom.

- Tényleg nem? - nézett meglepetten. - Én a helyedben...

- Nem vagy a helyemben, és ne akard inkább rontani a helyzeted – tette ujját a szájára, hogy elhallgattassa.

- Igen, azt hiszem igazad van.

- Szóval akkor? - nézett várakozón a magas, Baekhyun pedig megint nem tudta mit kezdjen magával. Most minden rajta múlt, ő volt az, aki nem mondott semmit, aki ezt az egészet idáig juttatta.

- Tartozom neked két csókkal. Amikor nem volt rajtam sapka, akkor nem voltam manó.

- Egyszer azt mondtad képzeljem oda – piszkálódott halkan Chanyeol, de ujjai már Baekhyun világos tincsei közé siklottak.

- Odaképzelted? - nézett fel rá.

- Eszem ágában sem volt – vigyorodott el, és lehajolt a másikhoz.

Elsőnek szemeztek ennyire közelről, ami Baekhyunt rettentő zavarba hozta, ám megszüntetni a távolságot nem volt mersze, csak élvezte a múló másodperceket. Chanyeol a tarkóját simogatta hosszú ujjai néha tincsei közé vándoroltak, miközben egy pillanatra sem szakította meg a szemkontaktust. Aprót lépett felé, bizonytalanul, mire orruk egy pillanatra összeért, ami mosolygásra késztette őt.

- Akarsz még valamit mondani, mert ha nem...

- Én csak... jól érzem magam a közeledben... veled.

- Kezdetnek szerintem ennyi tökéletesen elég – nyomott egy puszit Baekhyun szájára. A kicsinek pedig ennyi volt elég, hogy a magas ajkai után kapjon és végre megszerezze magának csókját.

- Hova sietsz? - húzódott el Chanyeol.

- Nem akarom, hogy meggondold magad.

- Nem fogom.

Baekhyun száját rágcsálva ült az előadóban a már megszokott helyén, de a máskor tanárokat idegesítő négyesnek most nyoma sem volt csak ő koptatta a padot. Jongin táncversenyen volt Jongdae és Chanyeol pedig a fene tudja merre lófráltak. A professzor meg is jegyezte milyen csendes és nyugodt a terem, majd Baekhyunra vetett kárörvendő pillantásokat és az óra első húsz percében igyekezett minél jobban bevonni őt az előadásba. Ám nem járt sikerrel, a kérdésekre csak tőmondatokban kapott választ, és sehogy sem tudta kommunikációra bírni diákját. Így hát feladta és inkább élvezte az általános csendet.

Baekhyun pedig gondolkodhatott. Tulajdonképpen mióta kibékült Chanyeollal, ennek volt már több, mint egy hónapja, olyanokká váltak, mint a legjobb barátok. Beültek sörözni az egyetem után, vagy kajáltak valahol, eljártak bulizni, dumáltak mindenféle hülyeségről, teljesen egy hullámhosszon voltak, Chanyeol mellett tényleg felszabadult volt, és nyitott, amit többen meg is jegyeztek, a magas alak ilyenkor pedig csak büszkén mosolygott, mint valami lelkes szülő. De ezen kívül nem volt semmi.

Se egy csók, se egy puszi, se semmi. Viszont Chanyeol gyakran ölelte szorosan magához, amiket Baekhyun az elején fülig vörösödve ugyan de nagyon élvezett. Ám fogalma sem volt, hogy ez mit jelenthetett. Az összes közös órán egymás közelébe ültek, a szünetek nagy részét együtt töltötték, de nyoma sem volt semmi többnek szimpla barátságnál.

Őt pedig kezdte aggasztani a dolog és bár hangosan ki nem mondta volna – most még legalábbis biztosan nem – hiányzott neki az a Chanyeol, aki vágyakozva csókolta, és túrt a hajába. Nem értette ezt a váltást elvégre Chanyeol volt az, aki már régebb óta kedvelte őt. Vagy figyelte. Most már semmiben sem volt biztos.

Sokadik felköszöntést tudhatta maga mögött, ahogy végigsöpört a hír baráti körén, hogy május hatodikán ünnepli a szülinapját, ő pedig csak feszengve mosolygott és köszönte meg a jókívánságokat vagy fogadta el az apró ajándékokat. Igazából jól estek neki ezek a gesztusok mindenkitől, de valahol mélyen mégiscsak Chanyeol köszöntésére vágyott. Csakhogy nyoma sem volt annak a három alaknak, akikkel ideje nagy részét töltötte.

Hongki nem túl kreatív ajándék gyanánt síkosítóval lepte meg, mondván nemsoká úgyis szükségük lesz rá, a furcsa alak az elejétől fogva tökéletesen tisztában volt mindennel, és nem vetette meg a lehetőséget, hogy a rádiós szobában rajta élcelődjön. Aztán ha úgy hozta az élet, előfordult, hogy komolyabban vették a témát, Baekhyun talán csak neki mesélt igazán arról, ami belülről nyomasztotta. Persze Hongki meghallgatta, adott pár jó tanácsot, meg lelkesítést, de utána jött a váltás és már csak a piszkálódást tudhatta magáénak tőle.

Cl nekiadta a manósapkát, amivel még karácsony előtt ismerkedett össze, mondván igazán kis édes volt benne, illik a törpe termetéhez.

Chanyeolt csak az ebédlőben szúrta ki, ám az asztal ahol ült telítve volt, egy milliméternyi hely sem maradt neki, így nem is próbálkozott odafurakodni. Az ebédlő másik részébe telepedett le, egy üres helyre és nem kellett várnia sokat, hogy a magas mellé huppanjon.

- Miért nem jöttél oda? Direkt a széken hagytam a táskám.

- Nem láttam – vont vállat, és halványan elmosolyodott, ahogy elcsentek egy falatot a tányérjából.

- Engem vagy a helyet?

- Téged láttalak, mikor nem látlak? - tette fel a költői kérdést, észre sem véve a másik szemének felcsillanását. - Csak a helyet nem láttam.

- Mert túl pici vagy és vak. És sértődékeny...

- Egyéb rossz tulajdonság? - vonta fel gúnyolódva a szemöldökét.

- Nem mondod ki mit akarsz, több nincs.

- Mit nem mondok ki? - háborodott fel. - Tök őszinte vagyok. Például tök nagyok a füleid. Olyan vagy mind Dumbó!

- És ha megsértődsz sértegetsz. De más már tényleg nincs – vigyorgott a magas.

- Chanyeol...

- Jól van nyugi már – túrt tincseibe. - csak cukkollak. Megszokhattad volna már.

- Megszoktam.

- Aranyos vagy.

Baekhyun megfagyott mozdulata közben és tökéletesen érezte, ahogy vörösödése végigfut rajta. Csak döbbenten meredt maga elé, Chanyeol még sosem mondott rá ilyet. Még sosem nevezte aranyosnak és ez... rettenetesen zavarba hozta.

- Na mond ilyeneket – motyogta gyorsan összekapva magát.

- De ha igaz!

- De nem igaz.

- Most még aranyosabb vagy.

- Ya! Chanyeol! - vesztette el a türelmét, és mérgesen, na meg kipirulva szólt rá kellően hangosan a magasra. - Ne szórakozz velem.

- Ezt komolyan gondolom – meredt rá mosolytalanul, így kicsit képes volt lenyugodni.

- Őszinteségi rohamod van?

- Megeshet – vont vállat és megint elcsent egy falatot.

- Na akkor csiripelj nekem – vigyorodott el.

- Mit szeretnél hallani?

- Az igazat mi mást?

- Baromira irritáló, hogy még nem másztál rám. Meddig várjak, hogy legalább megcsókolj?

Na ez volt az az igazság, amire sosem számított volna.

- Én? Téged? Te viselkedsz úgy mintha legjobb barátok lennénk csak!

- Mert az én érzéseim világosak, te vagy az, aki nem tudja mit érez.

- Tudta – javította ki halkan múlt időre a szót. - Nagyon is tisztában vagyok azzal mit érzek.

- És mit érzel? - hajolt közelebb, ami még kínosabbá tette a helyzetet. Pláne, hogy az ebédlő közepén ültek.

- Mérget. Nem köszöntöttél még fel – vágta ki magát vigyorogva, és felpattanva indult leadni ebédje maradékát.

- Borzalmas vagy Baekhyun – hallotta még felsóhajtani a másikat, de csak elégedetten vigyorgott. Nem egy ebédlő közepén fogja elismerni, hogy totál belezúgott. Vagy valami hasonló.

Meglepetten lépett be Chanyeol lakásába, ahol rengetegszer fordult már meg, ám sosem vaksötétben. Akaratlanul furcsa gondolatok futottak át agyán, ám a fények hirtelen felkapcsolódtak, ő pedig ott találta magát egy meglepetés partin. Fülig vörösödve nevetséges gondolatai miatt. Hajnalig nem hagyták egyedül, még ha az emberektől el is szabadult egy pohár mindig a kezében pihent valamivel megtöltve. A vége felé már igyekezett alkoholmentes dolgokra cserélni aktuális italát, és Chanyeol társnak jelentkezett a csínyre, így végül már csak tőle fogadott el bármit. Nehezen csitult a hajnal, már hat óra múlt mire mindenkit sikerült eltüntetni és kettesben maradtak.

- Köszönöm – mosolygott fel a magasra, aki csak zavartan vállat vont.

- Már nem vagy mérges, amiért nem köszöntöttelek fel, ugye?

- Nem is voltam. Tudtam, hogy nem felejtenéd el. Vagyis reméltem.

- Szóval akkor szent a béke?

Baekhyun csak elmosolyodva bólintott és apró léptekben odasétált a félkómás óriáshoz. Óvatosan bújt a másik karjai közé és hajolt fel egy csókért. Pár másodperc volt az egész, de nem is tervezte hosszasnak.

- Ezzel még tartoztam, de az utána levőek már csak az enyémek – suttogta a másik szájába, és apró leheletnyi puszikkal halmozta el ajkait. - Szeretlek Chanyeol.