A múlt képei, a jelen rémei? - 1. fejezet

Baekhyun

Laposokat pislogtam, miközben próbáltam, kitalálni, hogyan is érhetett véget az este. Bár igazából mindegy, minden este ugyanolyan volt.

- Baekhyun, baszd meg, kelj már fel! Három múlt! - üvöltött Jongin, és közben erősen kezdte gyötörni ajtómat.

- Mi van? - laposan pislogtam rá, mikor kinyitottam az ajtót.

- Ma korábban nyitunk, és a főnök beszélni akar mindenkivel – sóhajtotta, és beengedte magát.

- Mintha olyan sokan lennénk... - jegyeztem meg magamban.

Host klub voltunk. Egy olyan host klub, ahol férfiak, férfiakat elégítettek ki. Egy vip szolgáltatás, ahova kevesen jutottak be. A hely nagy, de mégsem fogadtunk tíz tizenöt vendégnél többet egyszerre, csak ritka alkalmakkor. A mai is egy ilyen esemény volt. A főnök minden évben többször csinált ilyet. Ez volt a hostok legutálatosabb dolga. Pénzes spinék kibérlik az egész helyet, és kedvükre szórakoznak.

Az ügyfél mindenek előtt. És ilyenkor, mikor tudják, hogy bármit megtehetnek, elengedik beteg fantáziájukat. Jobb esetben kihúztam akár két három napot is szex nélkül. Egy rosszabb éjszakán kaptam ennyit. Ilyenkor... ilyenkor mindent megkaptam, amit a szabályzat nem tiltott. Utána napokig rosszul éreztem magam, és a többieket is kikészítette a ritkaságok hétvégéje.

- Öt körül le kell mennünk – huppant le ágyamra. - állítólag a mai nap valami nagyon spéci cucc lesz.

- Remek...

Konyhába ballagtam, Jongint szobámban hagyva. A belvárosban éltünk egy luxuslakásban. A munkával járt. Egy wont sem kellett fizetnünk érte. Minden hostnak járt egy lakás, de mi mondtuk, hogy megvagyunk ketten együtt, a főnök pedig elfogadta, és ahelyett, hogy valamelyikünkhöz költözött volna a másik, kaptunk egy teljesen új helyet. Két szobás volt, nappalis, konyhás, fürdős, teljes felszereltséggel, mindenből luxus kivitellel.

Megvolt igazából a szabad életünk, a főnököt nem érdekelte, mit csinálunk mikor nem dolgozunk, de a lakás mégis valamilyen szinten felügyelet alatt tartott minket, bár egyikünket sem zavarta a dolog. Úgysem csináltunk nagyon semmit.

Kapcsolatokra nem igazán volt szükségünk, hisz minek, a másik fél pedig úgy sem tudta volna elfogadni a munkánkat.

- Csinálsz valami kaját? - jelent meg haverom, és lehuppant az egyik bárszékbe.

- Ma te vagy a soros – morogtam, de már vettem is elő a szerény tudásomhoz illő alapanyagokat.

- Tudom, de rohadtul fáradt vagyok. Gáz volt az éjszaka... - nyögött.

Nem szerettük kibeszélni a munkánkat, tudtuk, hogy mivel jár, csak néha hoztuk szóba, vagy ha dumáltunk is róla, a poénokat helyeztük előtérbe.

- Írtak a középsuliból, hogy osztálytalálkozó lesz – jegyeztem meg már evés közben.

- Semmi kedvem menni. A tavalyi is katasztrófa volt. Mindenki a főiskoláról, szerelemről, vagy munkáról beszélt, nekünk semmi ilyesmink nincs. Utálom a felvágós képüket.

- Egyetértek – nyammogtam. - akkor ne menjünk?

- Ne...

Jongint tizenhat éves koromban ismertem meg, és kölcsönösen voltunk a másik segítségére. Szar életem volt az azt megelőző időszakban, de a kreol bőrű érdekes szerzet kirángatott belőle. Hat éve ő volt az egyetlen akire barátomként tekintettem, és ő az akivel a szart is meg tudtam beszélni, legyen az akármilyen büdös. Vele jöttem rá, hogy biszex vagyok, ő segített elfogadni a dolgokat, nem hagyott szarban mikor kész voltam, és segített hátrahagyni minden elcseszettséget az életemben.

Nem mondom, hogy most hú de jó minden, de jobb, mint volt. Hiába voltam host, a múlt megtanított arra, hogy a pénz az úr, és mindent meg kell tenni érte. Ha ehhez az kellett, hogy eladjam magam, minden éjszaka, hát felőlem, legyen.

Tudtam, hogy hasonlóan gondolkodik, és úgy mint ő, én is ismertem az életét.

Alsó középiskolában még hagytuk, hogy a kivetettek kegyetlen élete uraljon minket, de körültekintőek voltunk, és nem engedtük, hogy az az időszak még egyszer megismétlődjön. Idősebb voltam osztálytársaimnál, Jonginnál is de ez sosem érződött rajtunk. És az utolsó iskola utolsó három évében sem volt hatással ránk.

Balesetem volt, minek hála megcsúsztam az iskolával, és alig voltam képes visszakapaszkodni. Hiába tudtam, hogy semmire se fogok menni, ha csak az általános iskolám van meg, egy év kihagyás után, még megbuknom is sikerült. Őszintén nem bántam, mert máskülönben nem ismertem volna meg őt, és talán már egy drogtelepen leledzenék, vagy egy névtelen sírban, hisz senkinek sem hiányoznék.

Persze ez nem mindig volt így...

* * *

- Végre! - csapott az asztalra főnökünk.

- Elnézést, dugó volt. Baleset.

- Tudom, mindegy – legyintett. - ma nehéz éjszakátok lesz remélem erre felkészültetek – nézett végig mindannyiunkon.

Tíz host dolgozott alatta, plusz még egy tucat ember. Nehéz volt bekerülni, hisz alaposan megválogatta az alkalmazottakat. Minket is alig akart elfogadni, de egy próbaéjszaka után rájött, hogy kellhetünk neki, és azóta sem hagytuk cserben egymást.

Felesleges tagadni, hogy az elején nem voltunk túl bizalomgerjesztőek. Jongin haja kusza volt, sosem foglalkozott a kinézetével, akkoriban az én fejem, olcsó szőkítővel volt borzalmas színre kifakítva. Az arcunk volt, hogy verekedéstől csúflott, és kegyetlen mocskosul és lekezelőn beszéltünk mindenkivel. Nem voltunk utcakölykök, de a stílusunk hasonlított a drogos népségre, akik étel gyanánt, anyagra kunyeráltak.

Mikor felvett minket, közölte, hogy ilyenek nem lehetünk többé. Becsüljük meg magunkat, és tegyünk a bizalmáért, máskülönben egy pillanat alatt az utcán találjuk magunkat. Elfogadtuk, akkor még csak az ígért pénz miatt, ám cserébe enm várt luxust kaptunk életünkbe.

Lakást, ruhatárat, külsőnk rendbetételét, és mire észbe kaptam egy teljesen új Baekhyun nézett szembe velem. Tetszettem magamnak, és megtanultam egyedül is elérni ezt a hatást. Felemelő érzés volt, mikor végre azért néztek utánam mert tetszettem nekik, és nem lenézés csillant az elkapott pillantásokban, hanem csodálat, néha irígységgel keveredve.

Megtanultam vezetni, belátást kaptam a pénzügyekbe és egy vállalat vezetésébe, még ha nem is a megszokott formában.

Megesett, hogy keresetem hozzám hasonlókon vertem el, csak mert úgy hozta kedvem. Nem egy lányt vittem ágyba, a munkahelyemhez hasonló helyen, irdatlanul magas borravalót hagyva magam után egy egy alkalommal.

Nekem nem jelentett semmit a pénz. Tudtam, hogy pár naponta érkezik a bankszámlámra a fizetésem, és már egy ilyen utalás fedezte a havi szükségleteimet, nem még az utána következő pár. Nem tartottam számon mennyi pénzem van, mert nem érdekelt. A vendégek borravalója pedig még több összeget hozott nekem. Gazdagok voltak, és nem sajnálták a kedvenc hostjukra a pénzt. Ajándékokat kaptam, drága ajándékokat, van amivel nem tudtam mit kezdeni, de mindent megtartottam. Hogy miért? Mert az enyém volt. Nekem szánták őket, az irántam érzett rajongásukat fejezték ki, nekem pedig ez hízelgett. Imádtam, hogy imádtak, még ha ilyen elcseszettül is jött össze a dolog.

Fél füllel figyeltem a főnököt, de a lényeg megmaradt. Húsz plusz mínusz pár fő, és a megszokott szabályok játszanak, amik ezeken az esteken éltek.

Máskor a szex csak egy fővel mehetett, itt, amelyik host beleegyezett – a főnök előre kikérte, és csak azokat engedte olyan terepre – akár egy csoportos kavarás is megengedett volt. Máskor a vendégek egymással nem foglalkozhattak, most ez a szabály is érvényét vesztette.

Az első ilyen alkalommal, belekeveredtem egy kellemes kis négyesbe, amit végül megúsztam mert a társaság inkább egymásra volt beindulva, mint rám. Kis ideig hanyagoltam is ezeket a dolgokat, aztán még egyszer vállalkoztam rá. Azóta mindig a kedvem határozta meg, hogy épp melyik csoportba tartoztam.

Egy szabályt azonban mindig betartottunk, hostok egymással nem. Legalábbis én ebbe sosem egyeztem bele, hiába lett volna rá lehetőség ezen alkalmakkor. Bár Jongin is meleg, sosem kerültünk közel egymáshoz ilyen téren. Volt, hogy vele aludtam, ha valamelyikünk nagyon kész volt, adtunk egy puszit a másiknak, de az ölelkezés vagy egy ártatlan puszi volt a legintimebb köztünk. Nem tudtuk volna elképzelni egymással a dolgokat, amit meg is beszéltünk egyszer. Tiszteltük és szerettük egymást annyira, hogy sose rontsuk el a barátságunkat ilyen hülyeségekkel. Mert vele a szex nem lett volna más csak ostobaság.

- Te Baek... - nyúlt el Kai mellettem az egyik kanapén. - Benne vagy ma? - nézett fel rám szeme unalomtól csillogott. Sose vállaltuk be egyszerre a többest, nehogy a végén valami gáz legyen.

- Akarod?

- Hagyjuk ki. Rossz érzésem van – csúszott fentebb és ölembe ejtette fejét.

- Rossz érzés? - nevettem fel. - Mi van veled Jongin?

- Nem tudom – morogta. - csak az az érzésem, hogy rosszul fog elsülni a mai este, így próbálom előre elkerülni a bajokat.

Hallgattam rá. Miért ne? Majd más vállalja.

- Kai, Baekkie? Nem? - meredt ránk. - Egyikőtök sem? - megráztam a fejem, és tudtam barátom is ezt tette. - Sok pénztől estek el.

- Nem érdekel – nyögtem, és kényelembe helyeztem magam.

- Rendben. Kivételesen ha meggondoljátok magatokat szóltok. De csak ma.

Tudta, hogy legvégső esetben is csak egyikünk megy be, de úgy volt vele egy próbát megérhetünk. Két év alatt már kiismert minket, és elfogadta a dolgainkat. Jó munkaerő voltunk. Rengeteget keresett velünk.

- Még fél óra... - sóhajtott Jongin, és megigazgatta kusza haját. - alig várom... - morogta.

Tényleg bajt érezhetett.

Joongin

Tudtam, hogy szar lesz a mai nap, bár fogalmam sem volt, hogy miért. Örültem, hogy Baekhyun hallgatott rám, és nem kérdezgetett vagy ellenkezett. Nem sokszor voltak istenadta megérzéseim, de ha elkaptam egy ilyet, amellett foggal körömmel kitartottam. Az első ilyen akkor volt mikor, nekimentem pár idősebb arcnak a suli mellett, mert bántottak valakit. Az a valaki lett az egyetlen barátom, Baekhyun. Azóta sem bántam meg, hiába kezdtem az iskolát egy repedt csuklóval, és rossz hírnévvel. De lett egy barátom, aki ugyanúgy ragaszkodott hozzám, mint én hozzá. Még pár törött csontot is megért volna.

Akkor határoztam el, hogy a megérzéseimre hallgatnom kell. Ám ma nem tehettem. Ha ma arra hallgattam volna, akkor még lehetőségeimhez mértem az országot is elhagytam volna. Görcsben volt mindenem, annyira nem akartam itt lenni.

- Nem lehet semmi nagy gáz – szólalt meg Baek, miközben gyümölcslevet iszogatott.

- Tudom, mégis... - nyöszörögtem.

Sokkal erősebb voltam nála, külsőleg biztosan, és a megjátszott magabiztosságom is rásegített erre. Csak ő tudta, hogy félénk vagyok, és nehezen engedek fel emberek között, hogy milyen egyszerűen zavarba lehet hozni, amivel gyakran szórakozott. Elég volt egy számomra kényes témát megérintenie, hogy amúgy is sötét bőröm elvörösödjön. Mindent tudott rólam, ő mégis a viccesen kényes témákat hozta fel, sosem kapott bele fájó pontokba, amiért nagyon hálás voltam neki. Ritkán hoztuk fel a múltunkat, hisz nem akart egyikünk se rajta kattogni, csak ha valami visszaidézte azt.

Ilyen volt minden évben az anyukájának szülinapja, vagy néha az apja hívása, amit bár el tudott volna utasítani sosem volt rá képes. Engem már egy boldog család képe az őrületbe tudott kergetni, és legszívesebben porig romboltam volna őket, de mindig leállított.

Gyerekként, megesett, hogy valami bekattant a fejembe, és semmi miatt verekedést szítottam. Mindig nálam erősebb emberekkel kezdtem ki, amik nagy részét én jártam meg, de egy törött kéz, vagy repedt borda, olyan megnyugvást hozott életembe, hogy folyton kerestem az ilyen lehetőségeket.

Mikor Baekhyun miattam sérült meg, letettem a többi ilyenről. Akarta a franc, hogy az egyetlen fontos ember az életemben, miattam legyen kórházba.

Volt, hogy furcsa dolgokat talált ki, hogy lenyugtasson, és ne a verekedést válasszam. Sok helyre szöktünk be rengetegszer kerültünk őrizetbe a gyerekes csínyjeink miatt. Sosem léptük át a határt, mindig tudtuk mi az, ami még nem okozza a vesztünket.

Mászkáltunk a suli tetején a lezárt részen, lógtunk be jégcsarnokba, koncertre, meccsre. Egyszer még egy idoloknak való meghallgatást is tönkre vágtunk megjelenésünkkel. Baekhyun épp kijelentette, hogy ő énekes lesz, és mi egy duó leszünk. Tetszettünk a zsűrinek, de Baek nagy szája, és az én feltétel nélküli melléállásom kivágta náluk a biztosítékot.

Csórok voltunk, naná, hogy mielőtt pénzt akartunk.

Mindig megbotránkoztattuk a környezetünk. Volt, hogy szétverve jelentem meg az iskolában, barátom pedig kitalált történetet mesélt, ami elterjedt és kiakasztotta a tanári kart. Megesett, hogy napokig csöveztünk egy szaunában, mert nem volt hol aludnunk, és olyan is volt, hogy tél idején majd egy hónapig hét fokos lakásban éltünk, gáz és meleg víz nélkül, mert nem volt miből befizetni a számlákat. Olyanok voltunk, mint a koldus kölykök, de sosem kértünk senkitől semmit. Nem akartuk, hogy bárkihez tartozzunk. Mi csak ketten voltunk. Két gyerek, akik legjobb barátok voltak, és nem kértek a szoros kapcsolatokból.

- Biztosan nem? - lépett elénk a főnök, és kérdése közben alaposan végigmért.

- biztosan – jelentettem ki, mire nagyot sóhajtva bólintott.

- Baekkie szedd rendbe magad. Kai a hajad borzalmas. Öt perc múlva nyitás legyetek, kint!

Szó nélkül fogadtuk kirohanását, és hátra mentünk az öltözőkhöz, ahova csak az alkalmazottak léphettek be.

- Nem is szar a hajam... - morogtam, magam a tükörben nézegetve, és begyakoroltam a szokásos vigyoraimat. Ezt a procedúrát Baek, mindig vigyorogva követte, majd ő is vágott pár cseppet sem vonzó grimaszt a tükörképemnek, mire én derültem jó kedvre.

Barátom helyre rángatta nadrágját, megigazgatta ingét, és szokásosan kevesebb gombot gombolt be, mint amennyit illett. Rávigyorgott magára, szemén ellenőrizte sminkjét, és dobott egy csókot nekem a tükörbe.

- Beteg vagy... - morogtam nevetésbe fulladozva, mire nyakon vágott.

- Csak dobd le magad a kanapéra a bájaimtól – cukkolt, mire éreztem, hogy vörösödöm. Tökéletes pillanatban dobta be egyik emlékemet, és már szakadt a fejem láttán. - Szegény kicsi Joongin-ah... - paskolta meg arcom.

- Hyung! Gonosz vagy! - nyavalyogtam bevetve minden gyermekiességem, de mellette esélyem sem volt. Hiába van köztünk majdnem két év az én vesztemre, Baekhyun személyisége és arca sokkal gyermekibb volt.

- Gyere, menjünk – komolyodott el, de a csak nekem szánt mosolyával invitált munkába.

- Hyung! - kiáltottam még egyszer utána vigyorogva, és pár lépés alatt beértem. - Holnap menjünk le a játékterem be! Szórakozni akarok!

- Oké! - vigyorgott rám. - Jongin-ah... tényleg borzalmas a hajad!

- Ya! - kaptam fejemhez bizonytalanul, mire elrohant. - Ya! Ez nem vicces! Baekkie! - tértem át a klubban használatos nevére.

Az egész folyóson hallatszódott nevetése. Bolond Hyung!

Vidáman lépdeltem hangja után.