A bakfis és a sátán - Chansoo

Kyungsoo félve pillantott át a könyve felett, hisz tudta, ha arra néz, el fog veszni azokba a tökéletes vágású szemekbe. Hiába próbálta kontrollálni magát, szüksége volt azokra az érzésekre melyeket a másik tekintete vetített felé. Olyan szintű vágyakozást érzett, mint még soha. Fel akart állni, oda akart sétálni a másikhoz, megcsókolni, majd karon ragadni és elvonszolni innen.

De nem mozdult.

Sose mozdult.

Hangtalan sóhajjal temetkezett vissza könyvébe, de még hosszú ideig érezte magán a sóvárgó pillantásokat.

Park Chanyeol egy drog volt. Csak épp egy baj volt a vele. A függőséget okozó, függő volt. Kyungsoo tudta nem sétálhat bele a kelepcébe. Tudta, hogy távol kell a másiktól maradnia különben ugyanarra a sorsra jut.

*

Alig érezhető fájdalom cikázott végig hátán, ahogy a magas körmeit végighúzta rajta. Nem mélyen, csak érezhetően.

- Mond csak Kyungsoo, ha a kezedben lenne a világ sorsa mit tennél? Megmentenéd, vagy romba döntenéd?

- Milyen kérdés ez? - suttogta vágytól elködösült hangon. A karcolások, most tűzben égtek, Chanyeol csókjai alatt.

Hason feküdt a másik lakásának szőnyeggel borított padlóján félmeztelenül. Chanyeol kusza csókjai az őrületbe kergették, imádta ezeket a pillanatokat, mégis úgy érezte összeroppanhat akármelyik másodpercben.

A magas tojáshéjakon táncolt, és sosem lehetett tudni mikor jön el a pillanat, mikor súlya legyőzi a reményt, és minden összeroppan. Mert mindig összeroppant.

- Én elpusztítanék mindent, és mindenkit – dőlt mellé, és oldalról pillantott rá. Szeme lángolt, szája vörös és duzzadt volt. - téged is elpusztítanálak. Nem hagynám, hogy másé legyél.

- Ha nem akarsz másnak, miért nem mentesz meg mindenkit? - érdeklődött a fiatalabb, miközben ujjai óvatosan siklottak végig a szőnyeg egy mintáján.

- Minek tenném? Hogy elhagyhass? - nevetett fel mély reszelős hangján. Kyungsoo tudta a másiknak nincs sok hátra. Pár lépés és összeroppan. Imádta az utolsó pillanatokat, de gyűlölte, ami utána következett. Mégsem volt képes lemondani róluk.

- És ha nem hagylak el?

Lenéző pillantás volt a válasz.

- Az emberi természet az árulásra és gonoszságra van beprogramozva. Még saját magadnak sem hihetsz, akkor miért fektetnéd másba a bizalmad?

- És ha csak ketten maradnánk? Akkor mindenki eltűnik csak mi nem. Miénk lenne a világ...

- Most ketten vagyunk – mozdult hirtelen Chanyeol és Kyungsoot hátára fordítva ült csípőjére. - El tudnád képzelni ezt a világot? Ezt az életet? Ezt a pillanatot örökkévalóságnak?

- El.

- Hazudsz! - lökte el magát. Bizonytalanul tápászkodott fel, kapaszkodót kellett találnia a valamikor dohányzóasztal keretében. Kyungsoo még emlékezett rá, mikor Chanyeol pár hónappal ezelőtt ezernyi szilánkká zúzta az üveglapot, és vörös árnyalatot adott nekik. - Rosszabb vagy mindenkinél. Velem vagy miközben tudod milyen vagyok, nem mész el miközben remegsz a félelemtől. Mazoista vagy? A halálra vágysz? Tudod, hogy meg tudom adni neked. Még élvezném is!

*

Lecsapta laptopja tetejét, az eddig olvasott könyvet a többire helyezte. Nem bírta tovább. Hiába vágyakozott mindennél jobban a könyvtárban ülő alak felé, hátraarcot vágott miután összepakolt. A könyveket csak a megszokott helyre rakta, majd egy halk viszláttal köszönt el a recepción ülő idős nőtől.

A megszokott útvonalon indult haza, érezte magán a tekintetét, de nem lassított, nem állt meg. Tökéletes ütemben rakta lábait egymás után, semmi sem zökkentette ki.

Mikor befordult a sarkon előhúzta táskájából a cigijét, és gyors mozdulattal tolta szájába, majd gyújtotta meg. Utálta a nikotint, egyenesen rosszul volt minden egyes száltól, mégis inkább ettől függött, mint a mögötte sétáló alaktól.

Bár aztán hiába tagadta. Ha választania kellett volna, hogy melyikről mond le, gond nélkül menesztette volna életéből a parázsló rudat.

*

- Kérsz egy slukkot? - nyújtott felé Chanyeol egy tekert szálat.

- Tudod, hogy nem füvezem – a másik már nyúlt zsebébe de közbeszólt. - cigi sem kell kösz.

- Ki gondolta volna, hogy az élet összehoz mr. jófiúval... - gúnyolódott a magas, miközben mélyet szívott a fűből. Kyungsoo imádta az illatát, de utálta a hatását. Chanyeol nem viselte jól a füvet, mégsem mondott le róla.

Már egy ideje rájött, hogy a magasnak mindegy volt mi van benne, csak legyen. Nem számított mitől, mikor és meddig, de be kellett, hogy álljon. Állítólag ilyenkor nem üldözte őt a szürkeség, a rutin.

- Ha azon az éjszakán nemet mondasz... - sóhajtott Chanyeol. A fű előhozta siránkozós énét, ami komoly nehézségeket okozott Kyungsoonak. - Nem tudtam volna elviselni.

- Igent mondtam.

- De ha nem...

- De igent mondtam. Chanyeol – fordította maga felé a magas fejét. - itt vagyok – hajolt hozzá egy csókra.

A magas könnyek közt viszonozta csókját, remegő makacs kezekkel szorította magához. Sós íz keveredett nyelvük ütközésével. Kyungsoo utálta ezeket a csókokat, de szerette Chanyeolt.

Nagyon remélte, hogy a másik egy ideig nem kerül fű közelébe. Gyűlölte mikor álomba sírta magát, olyan dolgokon merengve amik meg sem történtek, ő mégis szentül hitte igazát.

Chanyeol mikor füvezett mindig más életét élte át. Volt már gazdag gyerek, aki elvesztett mindent, volt szegény proli, luxuskurva, bukott tanár, szerető és minden egyes életkép úgy pörgött szeme előtt, hogy szentül hitte róla szólt. Mikor tanára öngyilkos lett a válás miatt, Chanyeol majdnem leugrott egy tetőről, mert úgy érezte ezt kell tennie. Kyungsoo keserves órák alatt szenvedte le őt a házról, szinte csüngött rajta míg a fű okozta kábulat tovaszállt testéből.

*

Chanyeol az iskolában más életet élt, mint a valóságban. Itt mosolygott, nem lehetett látni igazi énjét. Kyungsoo mégis tudta milyen valójában, bár gyakran kívánta az édes tudatlanságot. Figyelte, ahogy a magas egy alacsonyabb sráccal bohóckodott. Sosem értette Baekhyunt. Ismerte Chanyeolt? Tudta milyen, mikor lekerül róla a maszk? Ismerte a többi mosolyát, tudta mit jelentenek?

Őszintén kíváncsi volt a másik kettő kapcsolatára. Baekhyun akkor jelent meg nagyjából, mikor ő eltűnt. Feladta magát, és a szerelmet, hogy a józan ész győzzön, és ne ragadhassa magával Chanyeol kavalkádja.

Hiába tagadta volna romlottságát, a velejéig vágyott vissza a hónapokkal ezelőtti időszakba. Akarta a magas csókjait, érintését, gondoskodását, mely ha néha furcsán is jött ki, mégis szeretet árasztott. De tudta hiba lenne oda visszamenni. Chanyeol csak magával ragadná, és olyanná válna, mint ő. Attól pedig rettegett.

Neki mindig, azt mondták, hogy csak járja végig a kijelölt utat, és biztos jövőt, békés életet kap. Kyungsoo pedig a másik megjelenése előtt nem is vágyott semmire. Természetesnek vélte az életet, mint mindenki más, elfogadta a kijelölt utat, sosem lázadozott. Csak aztán jött Park Chanyeol és minden, ami természetesnek tűnt addig, egy pillanat alatt művé vált.

*

- Mégis mire készülsz? - állt meg a magas kerítés előtt, és elhatározta ő innen egy tapodtat sem mozdul.

- Siess, mielőtt meglátnak – ragadta meg Chanyeol a kezét és nagyobb erőfeszítés nélkül vonszolta tovább.

- Mégis mi a fenéért vagyunk mi a régi víztoronynál? - próbált szabadulni, később pedig már bármi jelentőset csinálni, amivel megakadályozhatja a feljutást.

- Gyere már. Innen a legszebb a környék!

- Leszarom! - ellenkezett tovább, a káromkodása pedig nem várt hatással volt a magasra. Meglepetten megtorpant.

- Még sosem hallottalak csúnyán beszélni – vigyorodott el.

- Ha nem megyünk le innen most azonnal...

- Akkor?

- Melyik a nagyobb büntetés? A káromkodásom, vagy annak hiánya?

- Nem tudom... - sóhajtott elmerengve Chanyeol – édes vagy, de a káromkodás mocskosul beindít... - vigyorgott perverzen, miközben közelebb lépett.

- Baszd meg! - hátrált Soo – kizárt, hogy itt bármire ráveszel!

- Te csak, azt hiszed – hajolt le hozzá egy csókra.

Kyungsoo pár perc alatt elvesztette a csatát...

*

A tanulás teljesen lefoglalta őt, így könnyebb volt kipótolni valamivel, azt az űrt, amit a szakítás után érzett. Bár még mindig mindennél jobban vágyott vissza a magashoz, józan esze megakadályozta. Nem lehetett vele. Ha őt választotta volna, az életét kellett volna feladnia, azzal pedig csalódást okozott volna, azoknak, akik mellette álltak. Kyungsoo nem mert szembeszegülni szüleivel, hisz annyi mindent köszönhetett nekik. Felnevelték, szerették, támogatták, sosem hagyták őt cserben, és egy biztos életet és megélhetést adtak neki. Nem lehetett hálátlan, nem hallgathatott a szívére, hiába is akart annyira.

Chanyeol maga volt a rossz. Mindent tönkretett, és felégetett, amivel csak kapcsolatba került, vele sem volt ez másként. Elcsábította, magával ragadta, és a jövőjét, csak egy üres lepelnek ábrázolta. Kyungsoonak pedig nem volt semmi baja az addigi képpel.

Egyetem, munka, család, barátok. Minden olyan átlagos, egyszerű... rutin.

Csak épp Chanyeol miatt megutálta azt a szót.

A magas isten tudja épp melyik szerétől rettentő filozofikus állapotokba tudott kerülni, és személyiségéhez tartozott, hogy mindent el tudott hitetni.

*

- Mit vársz az élettől? - kérdezte őt, egyszer egy alkalommal. Még nem régóta ismerte, az első csókokat lopták egymástól, minden meseszerű és szép volt.

- Hogy érted ezt? - fordult felé a kanapén. Még csak nem is sejtette, hogy érkezése előtt a másik szerhez nyúlt. Chanyeolt annyira különleges személynek tartotta, hogy akkoriban meg sem fordult a fejében, hogy lehet egy másik oldala is.

- Mit vársz az élettől? Ez egy egyszerű kérdés – mosolygott rá, mire akaratlanul mosolygott ő is. Nem tudta kontrollálni a boldogság érzését, teljesen magával ragadta a másik.

- Hát... - gondolkodott el már komolyabban a kérdésen. - Elvégzem az egyetemet, aztán munkát keresek...

- És egy feleséget, meg kertes házat, a két kölöknek, akit majd közösen nevelgettek, nemde?

Kyungsoo elakadt a másik hangjában lévő gúnytól. Nem értette mi volt ezzel a gond, mi ezzel a baj. Miért lenne rossz normális, egyszerű életre vágyni? Persze amióta megismerte a gyerek, téma és az ilyesmik kissé elhalványultak, elvégre már azzal is elégedett lett volna abban a pillanatban, ha a magassal nehézségek nélkül élhettek volna egyszer, ha úgy hozta volna az élet.

- Ez rossz? - kérdezett végül nyíltan rá.

- Nem rossz, csak rutin. A rutin pedig megöli az életet. Nem tűnt még fel? - Soo csak megrázta a fejét, mire Chanyeol közelebb hajolva nyomott apró csókot szájára, miközben végigsimított arcán. - Annyira ártatlan vagy, annyira egyszerű, és mégis magával ragadó... - sóhajtotta miközben a döbbent arcot tanulmányozta. - A rutin másból sem áll, mint szabályokból. Reggel felkelsz mikor megszólal az ébresztő, dolgozni mész, ahol alárendelnek mások akaratának, nyalod a seggeket, hogy feljebb juthass, este pedig már csak annyira van erőd, hogy megfogadd holnap jobban végzed majd a dolgod. Nem kiábrándító?

- Akkor... szerinted, hogyan kellene élni? Lógassam a lában és várjak a csodára, ami jön agy nem, míg éhen nem pusztulok?

- Túl gyakorlatias vagy... - vont vállat Chanyeol és ezzel lezártnak tekintette a témát.

Úgy pillantott Kyungsoora, mint egy öreg sok mindent megélt veterán, aki egy egyszerű gyermeki gondolkodású kisfiúval találta szembe magát. És ez a kisfiú szent meggyőződéssel bizonygatta, hogy már ismeri a életet. Tekintete gyengéd volt, ám nyomasztó, így Kyungsoo inkább a tévére kapta pillantását, hiába nem ment a készülék. Chanyeol lakásásban éppen nem volt áram.

*

Apró mosollyal lépkedett felfelé a lépcsősoron, hiába állt alig pár méterrel lejjebb, hogy tilos az épületbe felmenni. Semmit nem változott a hely, mióta nem járt itt, ami jókedvre derítette. A város szélén állt, elhagyatott volt, a régi időkre emlékeztetett. Csak épp a régi idők Kyungsoonak, és a romos épületnek mást jelentettek.

Neki a lopott csókot juttatta eszébe, és az ádáz harcot, a makacskodást a csábítás ellen, amit végül édesen feladott, az épületnek pedig, a valamikori kisváros békés életét, nem azt a nyüzsgést, ami ma jellemezte.

Kilépett az épület szélére, és körbepillantott.

Chanyeol imádta ezt a helyet, azt mondta csak vele hajlandó idejönni, és Chanyeol mindig tartotta a szavát, így nem félt attól, hogy valaha is találkozna itt a másikkal. Míg a magas soha többet nem jött ide, addig Kyungsoo számára ez lett a menedék a rutin elől. Bár ha belegondolt már az is rutinná vált, hogy idejöjjön. Talán...

Nem akart ezen gondolkodni, nem akarta Chanyeol szemével látni a világot, inkább letelepedett a korlátra és elmerült a táj szépségében.

*

Chanyeol Kyungsoo hálószobájának padlóján ült, és valami furcsa port hevített öngyújtóval egy kis üvegcsében. Kyungsoo már a szagától is émelygett, ám Chanyeol hajthatatlan volt, azt mondta szüksége van rá, vagy belepusztul. Kyungsoo pedig hagyta, bármennyire is gyűlölte, mert jobban fájt neki látni így Chanyeolt, mint beállva.

Fél óra múlva, már kitárt ablaknál feküdtek egymás mellett, Chanyeol a kezeiket bámulta, amik a magasban voltak, hála neki. Soo nem értette mi olyan érdekes a kézfejeiken, de tetszett neki, ahogy Chanyeol egy idő után közelebb húzta arcához, majd mint valami csodát nézegette. Óvatos érintéssel fedezte fel a bal kezét, minden látható és Soo számára láthatatlan dolgot alaposan kielemezve.

Aztán egy pillanat alatt megváltozott. Csókot nyomott ujjai hegyére majd felült, és felhúzta őt is.

- Játszunk én még sosemet... Én kezdem. Én még sosem nyaltam meg a lábujjam.

- Micsoda? - képedt el Kyungsoo, és nem tudta visszatartani nevetését, az ostoba kijelentésen.

- Ez nem vicces! - háborgott a magas. - Próbáltam de nem érem el őket.

- Én még sosem próbáltam megnyalni a lábujjaimat – ment bele végül egy sóhaj után Soo a játékba, mire Chanyeol arca felderült.

- Nem túl kreatív de megteszi... kezdetnek. Én jövök – mutatott magára vigyorogva. Soo már előre látta, hogy a következő megmozdulása is valami ostobaság lesz. - Én még sosem csókoltam meg egy menyétet.

Kyungsoo lehunyta a szemét, és próbált uralkodni magán. Úgy tűnt ez a szer sem volt túl jó hatással a magas elméjére.

Mégsem tudott kiszállni a játékból, mert Chanyeol boldog mosolya minden hülye megszólalást megért.

- Én még sosem játszottam hegedűn.

- Uncsi! Valami izgalmasat mondj! Ezt nem fogadom el! Kit érdekel egy hegedű?!

- Engem. Mindig meg akartam tanulni játszani rajta – vallotta be Soo, mire a másik arca elkomorult.

- Tényleg? Miért?

- Mert tetszett -vont vállat.

- ÉS miért nem próbáltad ki sose? - tette fel a nagy kérdést.

- Mert... talán sosem hozta úgy az élet...

- Látod. Ezért unalmas az a dolog, amit életnek nevezel – pöckölte meg a homlokát, mire Kyungsoo elfintorodva kapott oda. Chanyeol ismét álomittas vigyorral fordult felé. - Én még sosem láttam dinoszauruszt.

*

Laposakat pislogott és próbált odafigyelni a katedrán álló tanárra, de egyszerűen, ami az egyik fülén bement, az a másikon ki is surrant, nyomot sem hagyva maga után. Chanyeol a teremben volt, három sorral, és tizennégy székkel arrébb bal felé. Érezte magán a tekintetét.

Hónapokkal ezelőtt ezt az órát, még ketten ülték végig, egymásnak simulva, halkan beszélgetve, ám Kyungsoo kiszakította magát abból a világból, és most egyedül lézengett az ismeretlenben.

- A következő dolgozatot, párokban kérem leadni, az alapján a lista alapján, amit év elején adtak le. A témája... - Kyungsoo agya olyan gyorsan kapcsolt be, mint ahogy pár másodperc múlva ki is kapcsolt.

Azon a listán... rémülten és meggondolatlanul pillantott hátra, és szembetalálta magát Chanyeol elégedett mosolyával. A magas magabiztosan nézett a szemébe. Arra a cseszett listára, év elején még hatalmas mosollyal írta fel, Chanyeol és a saját maga nevét.

Ó, hogy mennyire bánta az akkori lelkesedését. Miért nem írt mást? Mondjuk kit tudott volna írni? Senkivel nem barátkozott össze, csak néhány csoporttársával volt beszélőviszonyban, és minek keresett volna mást, ha Chanyeol volt a pasija?

- Ezt nem hiszem el... - suttogta magának.

Amint megszólalt az óra végét jelző csengő, felpattant és bár szégyennek tartotta a menekülést, valljuk be, hónapok alatt rettenetesen belejött. Így minden gond nélkül sikerült elsőnek távoznia az előadásról, és még a szinte üres folyosókon átrohanva kijutnia a szabadba.

Szüksége volt egy szál cigire. Vagy egy dobozra. Talán egy gyár megvásárlásával beérte volna...

*

- Kyungsoo, nyisd már ki! - dörömbölt Chanyeol az ajtón. Az említett laposakat pislogva csoszogott a bejárat felé, és félálomban majd egy percig szenvedett a zárral.

- Mi történt? - pislogott a magasra, aki csurom vizesen állt előtte. - Esik? - lepődött meg, de Chanyeol csak megrázta a fejét. - Akkor miért vagy tiszta víz? - húzta beljebb, és már szedte is le a másikról a kabátot.

- Beleestem egy szökőkútba – vigyorgott a magas, és apró mosollyal hagyta magát levetkőztetni.

- Hogy a francba? - sóhajtott lemondóan az alacsony, mikor már gyakorlottan szabadította ki a halványkék ing gombjait. Egy perc se kellett és Chanyeol bokszerben állt előtte.

- Nagyon megy ez már neked – vigyorgott, mikor végigpillantott magán, ám Kyungso szemében nem villant fel az a valami, amit annyira szeretett.

Chanyeolnak feltűnt, hogy mostanság más lett...

- Menj el fürdeni, addig keresek neked valami ruhát, jó? - már indult is, mikor utána kapott a magas.

- Mi van veled? - fordította vissza. Félve nézett rá, rosszat érzett.

- Semmi gond. Csak fáradt vagyok, oké? - Simult Kyungsoo a vizes alakhoz, majd apró csókot nyomott szájára. De Chanyeol érezte... érezte, hogy valami pokolian nem volt rendben, és ez dühítette.

*

- Úgy látszik nagyon megy neked a menekülés – hallotta Kyungsoo miközben meggyújtotta a cigijét. Délelőtt lett volna közös órája Chanyeollal, de ellógta.

- Már eléggé bennem van – ismerte el szemrebbenés nélkül.

- Miért?

- Mit miért?

- Igaz is... - gúnyolódott. - túl sok kérdést hagytál magad után, nem is tudod melyikhez kapj.

Megrándult a kisebb arca, de egyéb reakciót nem mutatott, pedig belé mart a másik. Chanyeol mindig remekül tudott bánni a szavakkal, és tökéletesen tudta, mit kell mondani, hogy valakinek fájjon.

- Minek tagadjam? - vette fel a flegma álarcát, hogy ne ejthessen a másik sebet rajta. - Mit akarsz? Tíz perc múlva órám lesz...

- Az húsz perc, és már nem is kell bejárnod... emellett nem katalógusos, hogy ennyit számítson.

- Mire célzol ezzel? - kapta fel a fejét. Rosszat sejtett. Chanyeol szeme vidáman csillogott.

- Mindig tudom mi jár a fejeben. Felesleges flegmáznod vagy menekülnöd, nm tudsz szabadulni tőlem.

- Már hónapok óta nem vagyok veled.

- Testileg lehet nem – adott igazat. - de kijársz a víztoronyhoz, szívod a cigit, és beülsz a könyvtárba csak hogy nézhesselek. Nem menekülsz, amikor követlek, és ellazulsz mikor érzed magadon a tekintetem.

- Ez nem jelent semmit.

- Dehogy nem! - vigyorgott Chanyeol és közelebb lépett. Gyengéden simított végig az alacsonyabb arcélén.

- Talán csak rutinná váltál, erre még nem gondoltál? - lökte el a magas kezét, aki a szavak hatására ledermedt. Kyungsoo még látta a mérhetetlen fájdalmat megcsillanni a másik szemében, de nem akart megbánást érezni.

- Csak... csak azért mondod, hogy bánts – ellenkezett elgyengülve. Már meg sem próbált a másik közelébe kerülni.

- Azért mondom mert ez az igazság – vetette oda hidegen, majd hátat fordított és elindult.

- Te tényleg a sátán vagy... - suttogta Chanyeol a másik hátának megtörten.

*

Kyungsoo fáradt mosollyal figyelte a földön heverő Chanyeolt. Alig pár perce aludt el, előtte pedig rombolt, mint mindig ha azt a furcsa szürke port szívta magába.

Ám most olyan nyugodtnak tűnt. Eltűnt arcáról a fájdalom és düh, vonásai kisimultak. Karja feje alatt feküdt párnák helyett, és édesdeden szuszogott.

Nem akart körbenézni a lakáson mert tudta, hogy a békés kis rendjének nyoma sem volt. Chanyeol mindent feldúlt, üvegszilánkok sokasága hevert a konyha kövön, csak mert kiszabadult oda és lesodort mindent a polcokról. Kyungsoo mégsem takarítani kezdett, hanem a másik lábáról húzta le óvatosan a zoknit, hogy elláthassa. Mezítláb mászkált a szilánkok tucatnyi vágást hagytak talpain.

Ellátta őket, lefertőtlenítette, és az egészet bekötözte, hogy reggel majd ne fájjon a másiknak annyira. Csak utána indult a lakása felderítésére.

Egyre nehezebben bírta elviselni az ilyen epizódokat. Egyre inkább nem akart a másik közelébe lenni ilyenkor. Fájt látnia, ahogy Chanyeol kifordult magából. Mostanság mindig az ilyen szerekhez nyúlt. Talán erre vágyott talán csak erre volt pénze, nem tudta. Nem is akarta.

A szíve mindenképpen a másik mellett akart maradni, de az esze egyre inkább tiltakozott Chanyeol megjelenése ellen. Észrevétlenül húzódott el a csók elől, több programot vállalt, hogy kevesebbet tudjanak találkozni, és Kyungsoo tudta, hogy Chanyeol is sejtett valamit. Hiába szívta el az agyát, nem volt hülye. Talán épp emiatt kapott rá pár napja ezekre a szerekre...

*

Kyungsoo szombat hajnalban hangos dörömbölésre ébredt. Félkómásan csak egy pizsama nadrágban ment ajtót nyitni. Egy kis része a régi időkre emlékezett, mikor Chanyeol állt az ajtó előtt, de elhessegette a gondolatot. Mit keresett volna ő itt? Mégis mikor kinyitotta az ajtót, a magas állt vele szemben.

Pupillái kitágultak, amiből Kyungsoo rögtön tudta, hogy megint valami szer volt benne. Kedve már nem volt találgatni, hogy mi lehetett az.

Pár másodpercig csak bámultak egymásra, majd Chanyeol törte meg a csendet.

- Le fogok állni.

Nem magyarázta túl, egyszerű kijelentés volt, ám mégis hatalmas súllyal bírt.

- Micsoda?

- Leállok. Leállok mert nem akarok a rutinod lenni. Chanyeol vagyok, nem holmi rutinná váló egyén.

Kyungsoo a hajnal miatt még mindig nehezen értelmezte a dolgokat, így csak zavarodottan pislogott.

- Leállsz? Teljesen?

- Teljesen – bólintott a másik.

- De hát most is be vagy állva!

- Ez volt az utolsó!

A kicsi nem tudta mit mondhatna, vagy tehetne. Egy része mélyen belül visított az örömtől, de nem vehette komolyan Chanyeol szavait. Még ha az elhatározás meg is volt a függőség nem annyiból állt, hogy na akkor többet nem. Lehet, hogy most határozott volt, de mi lesz, amikor kiszáll belőle a hatás, ő pedig visszaváltozik és ismét a saját szemével látja a világot? Kyungsoo tisztelte a másikat az elhatározásáért, de nem hitt benne. Ezt pedig Chanyeol tökéletesen érezte.

- Nem hiszed el...

- Nem erről van szó – tiltakozott akaratlanul. - csak...

- Csak?

- Leszokni nehéz – próbálta megtalálni a szavait Kyungsoo. - Nem megy egyik pillanatról a másikra, és beállva könnyű azt mondani, hogy ennyi volt.

- Tudom... - sóhajtott a magas, és lecsúszott a fal tövénél a földre. Nagy kezeit figyelte, miközben a térdein támaszkodott. - És gyűlölöm a gondolatot, hogy nem lehet több ilyen pillanatom, mint a mostani, de nélküled sokkal szarabb. Inkább élek a rutinban veled, minthogy egyedül a másságban...

- Chanyeol... - suttogott döbbenten Kyungsoo.

A magas még mindig ennyire a szívére vette a hiányát? Nem lépett túl? De hisz...

- Csak ígérd meg, hogy ha tiszta leszek, adsz nekem még egy esélyt, jó? Komolyan Soo, kérlek – nézett fel rá könyörgőn.

Kyungsoo majdnem rávágta, hogy a francot sem érdekli a drog, csak csókolja meg és pótoljanak be mindent, amit elvesztegettek, de türtőztette magát. Nehezen tudott túljutni Chanyeol határozottságán és kijelentésén.

Még mindig szerette.

*

- Ha mese lenne az életünk, tudod ki lennél, Soo?

- Ki lennék?

- A sátán.

- Sátán?

- Igen. Magadba bolondítasz mindenkit, és mire bárki észbe kaphatna, már nem tud szabadulni a hálódból.

- És te ki vagy?

- Én? A szerencsétlen bakfis, aki már az első lépést rossz irányba tette meg.

*

Chanyeol nem jelent meg hétfőn a közös órán. Aztán csütörtökön sem. A következő hétfőn pedig a professzor közölte, hogy Baekhyun lesz a párja a hamarosan leadandó dolgozatnál. Tökéletesnek tűnt a kivitelezés, tekintve, hogy Chanyeol leadta az órát, Baekhyun pedig csak félévkor jelentkezett át. Kyungsoo szó nélkül fogadta a dolgot. Annyira sokkolta a kijelentés, hogy nem tudott mit reagálni.

Szombaton még a lelket is kicsókolta belőle megpecsételve az ígéretet, most meg eltűnt a semmibe.

Idegesen robbant ki a teremből, amint a tanár útjukra engedte őket. Elsasszézott a hatalmas tömegben, és amint kiért az épület elé, már gyújtotta is meg cigijét. Nem értette a dolgot. Hova lett Chanyeol? Miért adta fel pont most az egyetemet? Hisz olyan jól vitte! Nyoma sem volt a drogos énjének, amikor napközben itt szórakozott mindenkivel!

- Na végre! - érintette meg valaki a vállát, és egy lihegő Baekhyunnal találta szembe magát. - majdnem egy magasak vagyunk, mégis sokkal gyorsabb vagy... - méltatlankodott fújtatva, majd lassan felegyenesedett. - Mi van Chanyeollal?

- Honnan kéne tudnom? - értetlenkedett.

- Onnan, hogy szombaton mikor vele voltam, hozzád ment, és utána eltűnt.

- Eltűnt? - kapta fel a fejét, és majdnem kiejtette cigijét a kezéből. - Hogy érted ezt?

- Nincs otthon, nem veszi fel a telefont, és nem lehet elérni. Eltűnt. Szóval mit tudsz róla? - támadott rá az alak. - Te beszéltél vele utoljára!

Baekhyun kifejezetten ellenségesen méregette, ami igencsak zavarta őt. Egyáltalán minek kellett volna válaszolnia. Ennek az alaknak semmi köze nem volt hozzá.

- Kérlek Kyungsoo! - meredt rá könyörgőn. - Chanyeol az egyetlen barátom, aggódom érte!

Őszinte félelemmel ám teljes komolysággal meredt Kyungsoora, akinek leesett, hogy itt bizony többről van szó, mint holmi enyém-tiéd játékról. Baekhyun nagyon is komolyan vette azt, ami Chanyeollal történt, így hiába is tiltakozott a válasz ellen, arra jutott, hogy a másik megérdemli az információkat.

- Eljött szombat éjszaka.

- Tudom. Vele voltam.

- Azt mondta leáll.

- És utána? Hova ment?

- Fogalmam sincs.

- Kyungsoo!

- Tényleg nem tudom. Beszéltünk és utána elment. Nem mondott semmit arról, hogy órát adna le vagy bármi.

- Értem... - sóhajtott. - Kicsit indiszkrét lesz lehet de... adtál neki egy esélyt?

Kyungsoo nem jegyezte meg, hogy ez a kérdés, nem kicsit tartozik a magánélet témába. Valamiért már nem is volt olyan unszimpatikus neki ez az egyén.

- Adtam.

Baekhyun arcán hatalmas mosoly játszott a válasz hallatán.

*

Kyungsoo kényelmetlenül érezte magát a tömegben, egyszerűen nem is értette mit keresett itt. Annyira nem az ő társasága volt, mégis valahogyan idekeveredett.

Már épp a lelépésen gondolkodott mikor egy magas alak sodródott mellé.

- Szia – mosolygott rá. - Új vagy?

- Igen... - válaszolt bizonytalanul, miközben végigmérte az idegent. Nagy szemek, formás ajkak, elálló fülek, és valami meghatározhatatlan boldogság.

- Park Chanyeol – mutatkozott be. - Gyere, errefelé elég lapos a buli – ragadta meg a kezét, és esélyt sem adott a kicsinek a menekülésre.

Kyungsoo döbbenten hagyta magát elrángatni, pedig máskor mindig megfontolt és elővigyázatos volt.

-Na és hogy tetszik a buli? - kérdezte Chanyeol, amikor berángatta őt a tömegbe és táncolni kezdett.

- Ez... nem az én stílusom – vont vállat, és meg sem próbált a zene ütemére mozogni. A magas csak elmosolyodott a válaszán, de nem engedte szabadulni.

- Mindjárt jobb zene lesz – vigyorgott, miközben a dj felé nézett.

- Jobb zene?

- Aha. Olyan amire mindenki tud... táncolni.

Kyungsoonak szemet szúrt a kis szünet, de nem tulajdonított neki nagyobb figyelmet.

Még szenvedett kis ideig a tánctéren, mikor a fények elhalványultak, és tényleg megváltozott a zene. Egy lassú dallam csendült fel, minek hála a kicsi hátán égnek állt a szőr. Most már igazán menekülni akart, ám megint nem járt sikerrel. Chanyeol egyik keze a derekára simult, és határozottan vonta közelebb magához. Pillanatnyi döbbenet után, kezeivel a másik mellkasának feszült, hogy ne csökkenhessen köztük a távolság. Ám a magas nem olyan alak volt, akit ennyivel meg lehetett állítani.

Másik szabad kezével tarkójára simított és Kyungsoo életében először csókolózott nyílt színen egy sráccal.

Próbálta tartani magát, hiába esett jól neki a csók, de minden ereje elhagyta, amint megérezte a másik nyelvét alsó ajkához simulni. Akaratlanul sóhajtott fel, és észrevétlenül adta meg magát.

Chanyeol, amint érezte az együttműködést lazított görcsös szorításán. Keze közelebb húzta magához a kicsit, és lassan lépkedni kezdett vele a zene ütemére. Kyungsoo a számára hirtelen megmozdulás miatt majdnem elvesztette egyensúlyát, de végül talpon maradt. Átkarolta a másik nyakát és kiélvezte a fulladásig tartó csókjukat.

- Tetszel nekem – suttogta Chanyeol az ajkaiba, majd tovább folytatta azok kényeztetését.

Kyungsoo hiába érzett vonzalmat a magas iránt, nem hitt abban, hogy ez egy esténél tovább tarthatna köztük. Ám élvezte a dolgot és nem akart lemondani róla, de természete nem engedte magát szobára vinni.

Végül arra jutott, jutnak, amire jutnak itt és most, ha pedig a srác átlépné a határait csak lelép. Biztosan nem találkoznának többet.

De aznap este Chanyeol egy milliméterrel a határ előtt behúzta a kéziféket és esélyt sem adott a másiknak arra, hogy csalódhasson benne. Kyungsoo pedig belesétált a csapdába vágytól ködös szemekkel.

*

Baekhyun vidám arccal nézte a telefonján a jegyet.

- El se hiszem Soo, hogy végül ötöst kaptunk. Pedig, hogy utált minket a tanár...

- Csodálod? Folyton járt az óráján a szád... miattad engem is utált. Jövőre biztos nem veszek fel veled közös órát...

- Ugyan már – lökte meg vállal a másikat barátságosan. - unalmas lenne nélkülem az életed. Csak tanulnál és tanulnál, és tanulnál és...

- Felfogtam, csak fogd már be.

Baekhyun csak felnevetett, majd tovább pötyögött a telefonján. Kyungsoo néha idegbajt tudott kapni a sráctól, aki Chanyeol eltűnése után szó szerint a nyakába szakadt. Nem tudta levakarni magáról, egy idő után pedig már nem is akarta.

Őszintén bevallva, jót tett neki a másik közelsége, és lelkesedése, ami néha magával ragadta őt is. Baekhyun érdekes személyiség volt. Teljesen más mint Chanyeol de nagyon érdekes. Sokat beszélgettek a magasról, mindketten olyanokat tudtak meg róla, amit a másik nem is gondolt volna.

Kyungsoot megdöbbentette, hogy amikor megismerte Chanyeolt még nem drogozott. Pedig ő végig abban a hitben volt, hogy a srác akkor már régen benne járt a drogok világában, pedig nem. A megismerkedésük után nem sokkal kapott rá.

Baekhyun úgy jellemezte, hogy Chanyeol egy egészen másfajta függő, mint a legtöbb drogos. Ő nem azért vette az anyagot mert nem bírta volna nélküle, hanem mert kötötte valakihez. Kyungsoo pedig hamarosan megtudta, hogy az a valaki ki is volt...

*

- Mikor ismerted meg Chanyeolt? - kérdezte egyik tanulós napjukon Kyungsoo.

- Nem sokkal azelőtt, hogy szakítottatok. Egy buliban láttam, és muszáj volt megismernem. Miatta jöttem ide.

- Miatta? - kapta fel a fejét, és a féltékenység apró kis szörnyei szívébe martak.

- Igen. Emlékeztetett valakire.

- Kire?

- Egy seggfejre – vigyorgott Baekhyun. - Ugyanakkora gyökérnek tűnt, mint egy régi ismerősöm. És tökéletesen igazam volt vele kapcsolatban.

- Hogy érted ezt?

- Chanyeol egy cseszett függő. De mindenki azt hiszi, aki beszívva látja, hogy a drogtól függ, pedig ez nem igaz.

- Még mindig nem értem.

- Kényszercselekvés. Olyan mint neked a cigizés ha eszedbe jut.

- Én nem...

- Persze – vágott a szavába vigyorogva. - Chanyeol tőled függ. Nem a drogtól. Csak a végére elvesztette önmagát. Az emberek gyakran tévesztik össze a valós szükségletet és a pótcselekedetet.

- Micsoda? - zavarodott véglegesen össze Kyungsoo. - És honnan veszed ezt?

- Mondtam már. Chanyeol hasonlít valakire, akit ismerek.

*

Kyungsoo unottan figyelte a tömeget. Egyáltalán nem az ő közege volt, csak Baekhyun hisztije miatt jött el. Ám Baekhyun rövidtávon eltűnt egy lány szájában, így ő egyedül maradt. Mennyire nem szerette az ilyen bulikat... mindenki taj részeg, és olyan kapcsolatokba bonyolódnak, amik nem tartanak tovább egy éjszakánál, ami után meg sírnak vagy menőznek, attól függően, hogy a fél melyik nemből való.

- A buli nem itt van – hallott egy hihetetlenül ismerős hangot közvetlenül a fülénél.

Gyorsan kapta hátra a fejét, mire állon vágta a másikat.

- Chanyeol? - pislogott sokkosan, észre sem véve az ütközést. Hónapok óta nem látta a magas alakot.

- Gyere táncolni – nyújtotta mosolyogva Soo felé a kezét.

A kicsi egy pillanat habozás után megadta magát, és hagyta, hogy a tömegbe vesszenek.

- Hol voltál? - kérdezte rögtön, mikor megállak egymással szemben. Meg sem próbált a zenére mozogni.

- Elintéztem néhány fontos dolgot.

- Hogy mi?

- Majd később beszélgetünk erről jó? Most táncolj!

- Tudod, hogy nem tudok táncolni.

- Van olyan szám amire mindenki tud – kacsintott, és a következő pillanatban megint felcsendült az a régi szám, amire először csókolóztak.

- Ez meg... ? - pislogott a dj felé, aki épp Baekhyunnal beszélgetett. - Ő is benne van?

- Érted? - vigyorgott Chanyeol, miközben közelebb húzta magához. - Naná, hogy!

- Borzalmas vagy... - sóhajtott lemondóan, de kezei célirányosan indultak a másik nyakába. Hiába utált táncolni, hagyta, hogy Chanyeol lassan irányítgassa.

- Hiányoztam? - kérdezte halkan a magas, mire Kyungsoot kirázta a hideg.

- Pokolian.

- Akkor is szeretnél ha a régi lennék? Ha drogoznék, és beszívva ostobaságokon merengnék?

- Nem érdekel.

- Elviselnéd az összes faszságomat?

- El.

- Csöpögős lettél – vigyorgott Chanyeol, mire Kyungsoo csak nyakába csípett.

- Elmehetsz a picsába...

- Még mindig szexi a káromkodás.

- Akkor szerencséd van mert Baekhyunt csak rengetek kiakadás mellett lehetett elviselni...

- Ha ez hallaná...

- Szóval? - nézett fel Soo kíváncsian a másikra.

- Szóval mi?

- Nem fognád be végre a szád, és vennél le a lábamról?

- Már rég megtettem – vigyorgott elégedetten Chanyeol.

- Seggfej – húzta le magához végre egy csókra.