2016. szeptember 29., csütörtök

Észveszejtő - 14. fejezet



Elgondolkodva hallgattam Minseok szabályos légzését, ki tudja mióta lehetett ébren. Tegnap hálásan fogadta a lehetőséget, próbált mindenkivel jól kijönni, mégis valahogy csak velem találta meg az első pillanatban a közös hangot. Nem mintha sokat beszéltünk volna...
Kiszenvedtük az apró gardróbból a pótágyat, felhúztuk neki az ágyneműt majd mindenki elvonult a dolgára. Érezhető volt a légkörben, hogy nem volt ez feltétlen jó ötlet, de tudtam, hogy Minseok jelenléte már csak hab volt a nem létező tortán. Talán még segített is. Attól féltem, hogy Sehunnal egymás torkának esünk ha kettesben maradunk, de rajtunk kívül még három fővel, ennek az esélye igen csekély volt.
Kezdett elegem lenni saját magamból. Tudtam, hogy vannak azok a pillanatok, amikor az ember életében minden összejön, nekem legalábbis most sikerült ezt összehoznom, de azt is tudtam, hogy ezeken a dolgokon túl kell tudni lendülni. Fejemben kész kis lista volt a bajok forrásáról, ám kár lett volna tagadni, hogy minden szál hozzám futott. Az én életem volt, az én döntéseim és tetteim, hát nem siránkozhattam a végletekig.
Én vállaltam be a kurzust, én csöppentem bele Chanyeol világába, hisz nemet is mondhattam volna. És ha megtettem volna, most nem lett volna ő, se Luhan és Sehunnal is minden rendben lett volna, talán még a nem messze tőlem fekvő fiú sem került volna képbe. A saját életem központjában én álltam, és aki ennyi hibát halmozott fel az én voltam. Így hát ideje volt végre a kezembe venni az irányítást és nem holmi idióta kistiniként szenvedni az elbaszott dolgaim közt.
Az első és legfontosabb most Sehun volt. A legjobb barátomról volt szó, isten se tudja számon tartani hányszor támaszkodhattam rá, egy idióta külső alak miatt nem voltam hajlandó összeveszni vele. Aztán jött a feladat. Muszáj voltam megoldani, meg akartam oldani, a legjobbat akartam kihozni magamból.
De ebben a pillanatban Minseok felé fordultam, mert még magamnál is szerencsétlenebbnek éreztem.
- Nyugodtam felkelhetsz, nem kell a többiekre várnod – szóltam hozzá, mire felém fordult.
- Fogalmam sincs, hogyan működik a kis rendszeretek.
- Mire gondolsz? - támaszkodtam alkaromra, majd eszembe jutott a tegnap esti hajcihő. - Ne vedd magadra, alapjáraton mindenki sokkal jobb fej.
- Már dolgozom az ügyön, hogy legyen hol laknom, de az ösztöndíj a tandíjra elég, dolgozni meg heti pár óránál többet nem tudok az óráim miatt. Egy csoporttársam mondta, hogy költözzek hozzá, de basszus a rezsire nem futná nemhogy magára a bérleti díjra.
- Menő srác? - mosolyodtam el.
- Ja. Az apjának magánklinikája van Gangnamba.
- Oh... hát akkor megértelek. Na, ha akarsz kelni gyere, pár dolgot meg tudok mutatni meg magyarázni.
Lelkesen pattant fel – talán kissé túlságosan is – és rendezte mellém mozdulatait.

Egész délelőtt Minseokkal kalandoztunk, a lakás után a kolit is megmutattam neki, majd a környék felfedezésébe is segítségére voltam. Kellett egy kis idő valaki olyan társaságában, akivel jól éreztem magam és ez a srác minden megmozdulásával egy picit szimpatikusabb lett.
A lakásban szinte örömtáncot lejtett, amikor észrevette a kávéfőzőt, azt mondta hihetetlen kávé fan, és utálja, amikor valami pocsék szart kell innia. Aztán lelkesedett a környezetért, hogy bár messzebb van a suli, de gyönyörű a hely. Ezzel nem tudtam ellenkezni. Kintebbi kerületben laktunk de jó környéken, pár száz méterre már igazán nyüzsgött az élet, de itt park volt, meg macskaköves utak, igaz mindenhol magas épületekkel, de hát ez nem lehetett meglepő.
Kora délután caplattunk fel a lakásba, vettem a fáradtságot, hogy hiszti nélkül lerendezzem a bevásárlást és, ahogy beléptünk három szempár meredt ránk.
- Hali – mindenki moderálta magát, majd bedobtam azt amivel tudtam, hogy Minseok egy életre bevágódik. - Ma Minseok főz – vigyorogtam.

Sehunnal némán ültünk szorosan egymás mellett a kanapén, a másik oldalamon Junmyeon foglalt helyet lelkesen beszélgetve a többiekkel, csak mi hallgattunk. Az asztalon hevertek a telefonjaink, mindkettőnké villogott, engem valószínűleg Chanyeol talált meg nála pedig Luhan nevét véltem felvillanni. Azon gondolkodtam, mit kellene mondanom, hogyan kellene lerendeznem ezt az egészet.
- Bocs, hogy elhallgattam – szólalt meg végül inkább ő. Egy pillanatra mindenki elhalkult, de Kyungsoo hamar vette a lapot és kirángatta őket a konyhába. Ez volt a legnyerőbb, ráadásul, ahogy ismertem Kyungsoot szemmel akart minket tartani azért...
- Azt hiszem megértem. Barátok vagytok. Csak besokalltam. Tegnap kicsit idegbeteg voltam.
- Csak úgy mint az utóbbi időben – szúrt belém, de el kellett ismernem, hogy igaza van.
- Ja. De összeszedem magam. És sajnálom. Belegondolva nem tudom én mit tettem volna.
- Figyi csak. Kérdezhetek pár dolgot?
- Persze.
- Mi a fene volt ez a nagyfülűvel?
- Aish... Tudod van a spec kurzusos órám, az írós – pillantottam rá, ő pedig csendben bólintott várva a folyatást. - És van a feladatom. Egy meleg kapcsolat.
- Kipróbáltad?
- Hát ennél kicsit azért árnyaltabb de lényegében igen.
- Csakhogy Chanyeolnak tetszel.
- Tetszettem.
- Hát nem tudom. Luhan kétségbeesése és húzása nekem mást sugall. Gondolj bele Baek. Hányszor voltunk velük bulizni, és amikor először találkoztunk Chanyeol nem fogta vissza magát... de utána csak veled foglalkozott.
- Tudom – sóhajtottam. - Azt is tudtam, hogy tetszem neki, de nem vettem komolyan. Hogyan is lehetne ezt?
- És te? Neked tetszik?
- Mi van? - kaptam fel a fejem és majdnem nyakon vágtam.
- Amióta szakítottatok úgy viselkedsz, mint egy sértett tini, szóval jogos a kérdés.
- Nem éreztem iránta vonzalmat.
- Nem ezt kérdeztem, hanem azt, hogy tetszik-e.
- Nem tudom Sehun, ez olyan fura – bukott hátra a fejem és minden eddigi elzárt érzésemet próbáltam szabadjára engedni. - Amikor megcsókolt nem éreztem semmit. Ha tetszene ő, tetszett volna a csókja is, de olyan talán csak egyszer vagy kétszer fordult elő, de nem is utáltam. Nem undorodtam tőle, hogy meleg és attól sem, hogy megcsókolt. Nem hiányzott de nem is bántam. De Chanyeol maga, az a srác, aki akkor volt az pokolian hiányzik.
- Több mint egy barát nem igaz?
- Nem vagyok buzi. Nem...
- Baekhyun, nyugi. Mi lenne ha elgondolkodnál azon, hogy pontosan mi is volt neked akkor ő?
- Tökéletesen tudom mi volt. Egy srác, aki felajánlotta a segítségét az órai feladatomhoz.
- Szerintem meg egy srác volt, akit nem löktél el magadtól attól függetlenül, hogy heteró vagy.
Nyitottam volna szóra a számat, de csak tátogtam, mint egy idióta hal. Nem löktem el magamtól igazán sosem. Persze, amikor közöltem vele a dolgokat, az más volt, de előtte...
- Most már mindegy nem? - néztem félre.
- Nem hinném. Valahol mélyen tetszik neked. Senki másra nem fordítottál annyi időt, mint rá. Közös program Chanyeollal, dumálok Chanyeollal, bulizok Chanyeollal, ebédelek Chanyeollal... amíg nem kaptatok össze minden Chanyeollal kapcsolatos volt, utána meg durca, hogy nincs Chanyeol.
- Ne hajtogasd már folyton a nevét! - vesztettem el a türelmem. - Anélkül is felfogtam.

Elgondolkodva meredtem a telefonomra, miközben a többiek a nappaliban ültek és veszekedtek, hogy ki következik a játékba. Minseok két nap alatt beilleszkedett, reggel már közösen kávézgatott Kyungsooval és Sehunnal együtt lopakodott ki az apró erkélyre elszívni egy szál cigit Hyung tudta nélkül. Igazából Minseok is idősebb volt nálam, ami miatt először kiröhögtem bakker olyan gyerek feje van, hogy csak na, aztán meg még nekem kellett elnézést kérnem...

- Szia... Baekhyun?
- Szia – hunytam le a szemem és még egyszer végiggondoltam mit akarok mondani.
- Minden uhm rendben? - kérdezett bizonytalanul, amikor még percek teltek el szótlanul.
- Ma az órám után ráérsz? - tettem fel végül a kérdést nagy nehezen.
- Persze! Miért? - vágta rá kissé lelkesen, ami megmosolyogtatott. Néha annyira egyszerű alaknak tűnt.
- Azt hiszem az lenne a legegyszerűbb ha megbeszélnénk a dolgokat, nem?
- A szakítás utáni dolgoktól eltekintve én tisztán játszottam, te vagy az, akin nem tudok kiigazodni.
- Jézusom, tudom! Ha ilyen vagy akkor hagyjuk inkább sz...
- Nem, várj, bocs! - vágott szavamba. - Beszéljünk. Látni szeretnélek már... mint barátot? - tette hozzá kis szünet után bizonytalanul.
- Ja, asszem.
- Szóval mikor végzel?
- Nyolc után pár perccel az egyetem előtt?
- Rendben.
- Köszi.
- Hé Baek...
- Hm?
- Luhan elmondta, hogy ott hagyott a bulin. Sajnálom.
- Semmi gond – mosolyodtam el őszintén, és valahogy elpárolgott az ez iránti haragom irányába. - akkor este találkozunk. Szia.

Görccsel a gyomromban nézegettem az ajtót, mikor hátulról hirtelen valaki nyakon vágott.
- Nos Mr Byun, összekapta magát?
- Dolgozom az ügyön – mosolyodtam el.
- Parancsoljon, itt vannak a papírjai. Az ötlet még mindig jó, csak koncentráljon. Nincs olyan, hogy valaki nem érez semmit.
- Tudom... de mégis így jön.
- Nem lehet, hogy a karaktere csak fél érezni? Nem véletlen választottam ezt a témát, ám sosem gondoltam volna, hogy maga ilyen szemszögből közelíti meg. Mégis honnan vette ezt az ötletet? - elgondolkodtam mert a tanáromnak mégsem vallhattam be, hogy átálltam egy kicsit félmelegnek.
- Csak úgy jött – vontam vállat.
- Akkor órára is jöjjön be végre és kapja össze magát. Nem láttam még ilyen szétesettnek... - Na hát ha már a tanárom ilyennek gondolt és a szemembe mondta, tudtam, hogy baj van.

Felfrissülve léptem ki az épületből pár pillanatra el is felejtettem Chanyeolt aztán fejbe csapott a felismerés, ahogy egyenesen neki sétáltam. Annyira lenyugtatott az óra, hogy ki is ment a fejemből mi vár rám azután. Kótyagosan szívtam magamba az illatát, ahogy automatikusan átölelt és magához szorított pár kínos másodpercre. Bizonytalanul öleltem vissza, fejem a mellkasának döntöttem, karjaim hosszú nyakába fonódtak és kellemetlen volt elismerni de hiányzott. Hiányzott az illata, az a furcsa kis légkör, ami vele valahogy mindig jelen volt, megnyugtatott ujjai monoton mozgása a hátamon. Majdnem lábujjhegyre álltam, hogy egy puszit nyomjak ajkaira de időben leálltam és helyette felvettem egy minimálisan nagyobb távolságot, ami azért még mindig túl közeli volt.
- Szia – köszönt rám végül, ami kissé nevetségesen hatott azok után, hogy egy csomó ideig öleltük egymást.
- Bocsánat mindenért.
- Én is sajnálom – simított végig arcomon, mire lehunytam a szemem. - Nem vagyok túl jó barát.
- Nem voltunk túl jó hatással egymásra az utóbbi időben – ismerem el, mire felnevetett.
- Sajnálom, ami a buliban történt csak már elegem volt, hogy nem vagyok elég jó neked. Hiába is próbálkoztam. Tudom nem vagy meleg, de kellett egy kis idő, hogy elfogadjam és túllépjek rajta, hogy ki lettem kosarazva.
Ajkaimra fagytak a szavak, fogalmam sem volt róla mit kellett volna mondanom. Persze tudom, tetszettem neki, de annyi emberrel volt körülvéve, hogy tényleg nem vettem igazán komolyan sosem. Chanyeol olyan volt, mint egy playboy, aki mindenkié volt de közben mégsem szerezhette meg igazán senki. Legalábbis eddig ebben a hitben voltam. Annyira nyitott volt, annyira szertelen és komolytalan, kalandot kalandra halmozott, hogy tényleg nem hittem abban, hogy én több lennék holmi kis fellángolásnál nála. De úgy tűnt, hogy ha halálosan nem is szeretett belém, azért valamennyire mégis sikerült neki. És ez egyszerre volt jó és rossz érzés.
Rossz volt mert tudtam milyen, amikor olyat akarunk, aki nem lehet a miénk, főleg, hogy most én kerültem a kikosarazó szerepébe, de mégis jól esett, hogy egy olyan srácnak, mint Chanyeol én kellettem.
- Ne érezz furcsa dolgokat, túl vagyok rajta és most már nem leszek gyökér – próbálta oldani a kialakult hangulatot, de tőlem csak egy bólintásra futotta.
- Én meg próbálok normális lenni? - tettem neki a kérdő ígéretet.
- Igen, az sokat javítana a helyzeten.
- Majom...

Minseok Junmyeonnal kuksolt a kanapén, amikor hazamentem és úgy rebbentek szét hirtelen az ajtó hangjára, mintha rosszban sántikáltak volna. Mondjuk aztán éjfél előtt nem sokkal ez a kis társulás nem enyhén volt megdöbbentő.
- Hát ti? - dobtam le a cipőm és a táskám hanyagul, majd a konyhából csórtam egy üveg vizet.
- Inkább te, merre jártál? - kérdezett rögtön Hyung mire megcsóváltam a fejem.
- Bocsi, anyu, de dolgom volt. Beszéltem Chanyeollal.
- Szóval pasiztál, szegény anyádnak fáj a szíve – dramatizált Hyung ellenben én félrenyeltem, Minseok pedig döbbenten meredt maga elé.
- Micsoda? - Nekem csak a fuldoklás jutott, könnybe lábadt szemekkel, így a kérdést újdonsült lakótársunk tette fel.
- Remélem nem vagy meleg ellenes. Tudod Baeknek volt pár ferdén elsült kapcsolata, de az utóbbi időben egész jól kijön, csak épp nem egy lány lett nála a nyerő, hanem egy srác.
- Te mégis mi a rákról beszélsz? - emeltem fel a hangom, cseppet sem foglalkozva a másik szoba lakóival. - Szó sincs semmi ilyesmiről, Chanyeol csak egy barát!
- Egy baráttal nem csókolózol!
- Csók? - kotyogott közbe megint a döbbent hallgató.
- Hyung! Te miről beszélsz?!
- Láttalak titeket, pár alkalommal. Ha még csak egy véletlen esetről lett volna szó beveszem a barát dumát, meg a kíváncsiságot de...
- Pedig nincs köztünk semmi, csak barátság – hadakoztam. - A feladat miatt volt.
- Ne áltass Baekhyun, ahogy ránéztél, az nem holmi feladat miatt volt.
- Micsoda?

Egész éjszaka csak forgolódtam, Hyung pedig három körül ezt megunva fülön ragadott és kiköltözött velem a nappaliba. Megesett már, hogy beszélgetős éjszakát tartottunk, amikor úgy hozta az élet, ilyenkor egymás felé fordultunk az ágyban és halkan suttogva dumáltunk órák hosszat, ám most figyelemmel voltunk Minseokra így a nappalit céloztuk be. Érett felnőtt révén egy bögre kakaóval bújtam a plédem alá, és kezdtem mesélni mindenféléről, ami eszembe jutott. Amikor épp kifogytak szavaim Hyung vette át a fonalat, kérdezgetett, feltételezett, egyszerű történeteket mesélt el. Szerettem, amikor ilyen volt, lenyugtatott és észre sem vettem mikor nyomott el az álom. Végre.

Visszaállt minden ki tudja hanyadjára, lógtam Chanyeol nyakán ki tudja mennyiszer és sokkal jobban éreztem magam a bőrömben. Minden úgy volt jó, ahogy volt, legalábbis nagyjából, de elégedett voltam a helyzettel. Persze még messze nem volt minden tökéletes. Ott volt Luhan, akit kerültem mint a leprát, mert semmi kedvem nem volt hozzá és ott volt Minseok, aki napról napra közelebb került hozzám. Igazából már cseppet sem bántam, hogy hozzánk került, bár kissé furcsán viselkedett mióta kiderült állítólagos melegségem. Mondjuk inkább úgy kilengésem. Egy csomószor éreztem magamon tekintetét, de nem mertem felhozni a témát, mert csak felesleges mentegetőzésnek tűnt volna az egész, és amiről nem beszéltünk, azzal tehettünk úgy, mintha meg sem történt volna. Én legalábbis ezzel nyugtattam magam.
Pénteken Jiyeon elkapott és agyonölelgetett, majd valami buliról beszélt, ünnepelvén a semmittevés édes időszakát az egyetemen. Igazából csak egy indok volt, hogy mindenki leihassa magát, ám nekem nem volt sok kedvem hozzá. Alig vártam, hogy hazaessek és végre kialudjam magam, egész hétvégén semmit nem akartam csinálni csak fürdőzni a lustaság tengerében, így hamar leráztam őt a témával kapcsolatban és helyette beültem még a könyvtárba tanulni egy kicsit, hogy tényleg ne legyen semmi dolgom. Ennyit arról, hogy nincs semmi feladat.
Kilenc után csámborogtam haza, fura volt az egész koli kihaltnak tűnt, a folyosó csendes volt, alig láttam egy-két alakot. Mondjuk ilyentájt szerettek hazalógni az emberek, néha leléptek egy-egy péntekről, hogy hosszabb legyen a hétvége, és megérje hazautazni akárhova, de ez nekem csak jó volt. Béke csend és nyugalom... és egy alul öltözött csokiba tocsogó Eunji a konyhapulton.
- Mi a franc? - szökött ki ajkaim közül meggondolatlanul a szó, ahogy végigmértem a lányt vagy kétszer. Rémülten sikkantott fel és próbálta eltakarni testét, mire Hyung kikukkantott a szobából.
- Baekhyun az isten basszon meg, mi a faszt keresel te itt?
- Itt lakom? - álltam neki veszekedni, aztán pár másodperc alatt leesett a szitu, ugyanis Hyung se volt épp felöltözve. - A francba már a perverzségetekkel gyerekek! - csattantam fel.
- Húzz el, aludj, ahol akarsz, Sehun azt mondta mára mindenki lelép.
- A francba Sehunnal! - csattantam fel morcosan, mire felém repült az egyik párna a kanapéról. - A francba veled is, én csak ki akartam pihenni magam – dobbantottam dühösen és leakasztottam kabátom, majd zsebébe gyűrtem a tárcám és a telefonom. - Itt se vagyok, perverzkék – morogtam sötéten és duzzogó kisgyerekként csaptam be magam mögött az ajtót.
Hol is volt az a nyamvadt buli? 

12 megjegyzés:

  1. Szia!

    Hú, hát nem is tudom mit írjak most így hirtelen... Nagyon-nagyon megörültem, mikor felléptem a blogra, és az fogadott, hogy feltöltötted a fejezetet, hisz hiányzott már nekem egy jó ideje :) Igazán vártam már, olvashassam, főleg azok után a sejtelmes válaszok után, amelyeket az előzőleg feltett kérdéseimre kaptam. Miattam lett Minseok??
    Most gyorsan újra átfutottam az elejét... Én akkor is szeretem Minseokot, mikor csak úgy van - itt is olyan édes, istenem, pedig tényleg szinte meg sem szólal -, úgyhogy igazán semmi ötletem, mit tervezel, hogy még jobban megkedveltesd velem... Túlságosan szeretem :D Én valahogy sosem így képzelem el, nálam ő valamiért mindig olyan kis ártatlan gyerek, mégis nagyon tetszett, ahogy Sehunnal eltűnve kiszökött rágyújtani. Meg persze minden - egy kicsit megijesztett ugyan az, hogyan fog Baekhyun kvázi-másságára reagalni.
    Örülök, hogy Baekhyun végre kibékült mindenkivel, Chanyeollal is, mondjuk nem tudom, mi fog tórténni most velük... Biztos lesz valami csavar a bulin - és remélem Minseok is felbukkan valamikor -, gondolom közöttük is újra történik valami, meg persze, hogy lesz most Lu Hannal, hogy így összevesztek Baekhyunn... Remélem, hamar kiderül! Jaj, várom már :D
    Köszönöm, hogy olvashattam! 😘 Hozd gyorsan a folytatást - most sem bírom már!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)))
      Előre is sajnálom a kusza választ, teljesen szét vagyok csúszva nem merem ígérni, hogy bármi értelmes gondolatot sikerül kicsikarni magamból, még egy válaszra sem ^^"
      Rettenetesen örülök, hogy te mindig itt vagy és meglepsz a kommentjeiddel, és észreveszel magadtól, nem kell neked csoport vagy értesítés csak úgy megjelensz itt, mint egy kis - nem is olyan kicsi - ajándék nekem <3. Igyekeztem, igyekeztem, örülök, hogy hagyott benned kérdéseket az előző válaszom. Ígérem most már valamivel nagyobb figyelmet fordítok ezen a téren a reakciókra, meg mindenhol... Hát persze, hogy miattad lett Minseok. Teljesen a hatása alá vont az a sunyi kis alak hála neked, már akkor tudtam, hogy meg fog jelenni, amikor a történetnek még egy szava sem volt lepötyögve. Hidd el rengeteg téren hatással vagy az emberekre, még ilyen apróságokkal is.
      Szegény tényleg nem kap nagy szerepet, és még csak megígérni sem tudom, hogy ez a későbbiekben változni fog, de mégiscsak remélem, hogy ennek ellenére is szeretni fogod. Nem csodálom, hogy szereted, az a srác... istenem, annyira édes. Hát néha kell a változatosság, hiába a cukormáz ajta, azért vannak tekintetei, amikor az ember nagyon is tudja, hogy tudja magáról milyen jó pasi és ahh. Szóval valahogy nem esett nehezemre így látni őt. Hát, Baekhyun még ha meglepetést okozott is neki, hogy is mondjam... talán nem bánta Minseok ezt az egészen aprócska kis ferdülési információt ^^
      Igen szerencsére, kezd megjönni az esze és rendbe szedni a dolgait, a kérdés már csak az, hogy ezt sikerül-e tartania, vagy megint káoszt fabrikál csekély kis eszével. Muhahhaa majd meglátod mi lesz velük :D mondjuk úgy, hogy én elvoltam a következő fejezettel, meg a többivel is. Igyekszem mindenféle irányba kitekinteni bár nem tudom ez megrögzöttségemmel mennyire sikerül - most belegondolva valószínű sehogy - és kíváncsi leszek mennyi meglepetést tudok okozni ><.
      Én köszönöm, hogy írtál nekem :)) Hát mondanám, hogy gyorsan folytatom, de belegondolni is rémes milyen rég volt már friss. Na de majd most. Pár nap és megpróbálkozom a lehetetlennel ígérem ^^

      Törlés
  2. Hű, nagyon tetszett :3 Nagyon örülök az új résznek, szeretem ezt a ficet (meg úgy igazából általában a ficjeidet) Már tegnap elolvastam, csak nem volt erőm írni v.v Minseok nekem gyanús. Nem akarok most elméleteket gyártani, de nekem ő most gyanús. Luhannal nem tudok mit kezdeni, elvégre nem gonosz, csak szerelmes. Éééés visszatér Chanyeol aminek nagyon örülök :3 Viszont nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, hogy mi lesz a buliba, szóval én már konkrétan agyban tovább is szőttem a dolgokat (igen, ezzel álmodtam :"D)
    Nem mondom, hogy siess, de nagyon-nagyon olvasnám már a folytatást :3 ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa Nida
      Elmondhatatlanul sajnálom, hogy ennyi ideig nem válaszoltam :( Ellenben nagyon jó érzés ezt olvasni, az ilyen kis megnyilvánulások rángatnak mindig vissz arra, hogy írni szeretnék. ( Tudom ez az elmult honapban nem igazán látszodott, de tényleg. Szóval köszönöm. )
      Mondhatni jó meglátásaid vannak vele kapcsolatban, bár szerencsétlen szerepe valamelyest eltörpül az eredeti tervhez képest.
      Luhan nehéz kérdés így van ez... kívancsi vagyok később mit fogsz gondolni róla és bizony Chanyeol is visszatér állandosult szerepbe. Ha nem lennék biztos benne, hogy már nem emlékszel az álmodra, most biztosan könyörögnék, hogy mondd el, de hát olyan rég volt rész, és olyan rég írtál, hogy már lehet a történet sem rémlik, nem hogy az álmod ><
      Hát a sietés messze áll tőlem, de most már igyekszem nagyon hamar visszatérni és felrakni a fejezeteket, de legalább a következőt biztosan ^^
      Köszönöm, hogy írtál <3

      Törlés
  3. Úr Isten! Ez valami eszméletlenül jó lett! Nagyon örültem, mikor észrevettem az új részt, rögtön el is olvastam. Tűkön ülve várom a folytatást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)))
      Nagyon örülök, hogy tetszett és mélységesen sajnálom, hogy eddig halogattam, mind a választ, azt, hogy valamiféle élerjelet adjak magamról. Bocsánat.
      Ígérem hamarosan érkezik a folytatás, ami nagyon nagyon remélem, hogy tetszeni fog.
      Köszönöm, hogy írtál, és, hogy mindig itt vagy :)

      Liti ^^

      Törlés
  4. Sziaa
    Most olvastam el az összes részt, és nehéz így 2:57-kor vmi értelmeset írni xd de a lényeg az, hogy ez valami eszméletlen!!! Remélem fojtatod, mert ha nem abba belehalok de komolyan!! Szval siess a folytatással lészgyiii!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa
      Bocsáss meg nekem a késői válaszért, nem vagyok mindig ilyen szemét esküszöm. Nagyon örülök, hogy rátaláltál a történetre és wáo, egyben elolvasni ennyi részt, még ha azok nem is hosszúak, örülök, hogy sikerült lekötni téged ^^
      Tényleg nem szoktam ilyen szerencsétlen lenni és eddig húzni a dolgokat, mentségemre szóljon, hogy úgy repült el felettem az október, hogy észbe kapni sem volt időm. Reménykedem benne, hogy azért még van bennem valami halvány reményed és néha visszanézel, nagyon hamarosan ígérem érkezik a folytatás.
      Köszönöm, hogy írtál <3

      Liti ^^

      Törlés
    2. Mindig figyelem, hogy van e új rész! <3 ^^

      Törlés
    3. Ó Istenem, el sem hiszed mennyire örülök neki <3 Ígérem hamarosan már tényleg jön a folytatás ^^

      Törlés
  5. Szia Liti!
    Jó rég volt már, hogy írtam volna komit ide, ezért elnézést kérek.
    Szerencsére Baekhyun és Sehun tisztázták a problémát, ami kialakult köztük. Reménykedtem is ebben, mert teljesen értelmetlen volt az az állapot.
    Minseok *.* igazán nem csinált eddig még semmi érdekeset csak úgy ott van, de nekem nagyon kellemes a jelenléte. Hozzám is beköltözhetne egy pótágyra. ^^
    Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz azon a bulin, ahova Baek kénytelen elmenni. Vajon Chanyeol is ott lesz és ismét együtt buliznak majd így az újrakezdett barátságuk óta? Meglátjuk. Várom a folytatást. :-)
    Ditta <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Ditta :))
      El sem hiszem milyen rég írtál már nekem én pedig bunkó módon meddig húztam a választ, ne haragudj.
      Igen Sehunék között helyre állt a béke, egy barárságot azért nem ilyen könnyű tönkretenni szerencsére.
      Hát szerencsétlen Minseok eltévedt a szerepével, jól elbaltáztam szegényt de örülök, hogy semleges szerepben is kedveled őt, bevallom nem is tudom már mit kéne keudenem vele ^^"
      Ígérem hamarosan kiderül, jelenleg rengeteg mindenf tudnék elcsacsogni, mert sikerült talán túllendülni magamon, de mondjuk rá, hogy ez még abjövő zenéje, remélem tetszeni fog a történet alakulása ^^
      Köszönöm, hogy írtál <3

      Törlés