Észveszejtő - 15. fejezet

Szinte ismerősként köszöntött a dübörgő zene és az aurát sértő emberek sokasága, ahogy beléptem a bulinegyed egyik egyetemisták által felkapott helyére. Megcsapott az alkohol és a cigi szaga, keveredve a buli egyedi parfümjével és máris nem bántam annyira, hogy az alvás helyett itt kötöttem ki. Imádtam bulizni, táncolni és inni, ezek mindig feldobtak, hát bánatomra egy ferde éjszaka tűnt a legjobb megoldásnak.

Célirányosan vettem az egyik hátrébb lévő terem felé az irányt, tudtam, hogy ha Sehun itt volt csak ott lehetett. A többi zene számára agyrém volt, nem mintha igazán jó számok mentek volna egy efféle helyen.

Nem tévedtem, vele kapcsolatban sosem sikerült, a dj pult előtt táncolt egy lánnyal, keze már szemtelenül simult a hölgyemény formás hátsójára, miközben egymás ajkait fedezték fel. Le akartam szidni, amiért nem szólt, hogy mi a helyzet otthon, de jó kedvem volt, így nem szakítottam meg csajozását.

- Baekhyun! – valaki megragadta a vállam és mikor megfordultam Minseok mosolygott rám. – Te is ki lettél rakva a lakásból? – nevetett, mire fintorogva bólintottam.

- Csak sajnos nem tudtam róla, és megint kellemes helyzetbe kerültem. Már ha annak lehet mondani, hogy a Hyungod barátnőjét látod nyakig csokisan.

- Csokisan? Mit csináltak ezek?

- Hát... – hagytam félbe, majd megrántottam a vállam. Elég sok elképzelésem volt arról, hogy miket is csinálhattak, aztán Minseok arcán is átfutott a felismerés.

- Ó...

- Ó bizony, na gyere igyunk valamit!

Fél szememmel végig Sehunt követtem, mert azért mégiscsak mérges voltam, hogy nem szólt Hyung éjszakai perverzséges ötletéről, de nagyon rákattanhatott a csajra, hisz egy csomó ideig nem láttam. Aztán, amikor végre megtaláltam leesett az állam, mert Luhan állt szorosan mellette. Mi a francot keresett ez itt? Megint felcsapott bennem a düh, még mindig mérges voltam arra a kis rohadékra, amiért sorozatosan kibaszott velem. Igazából hiába volt gyakran jó fej, már nem tudtam eldönteni mikor volt kis átlátszó szemétláda és mikor volt őszinte.

- Félelmetes vagy, amikor így méregetsz valakit Baekhyunie.

- Ó, bocs – vigyorodtam el, és kikaptam Minseok kezéből a piáját, majd gond nélkül lehúztam. – Fúj, te miket iszol?

- Abszint.

- Magába? – kezdtem fulladozni és ahogy elgondolkodtam rájöttem, hogy egész végig ilyen aranyos kis pohárkákkal vándorolt. – Te mennyit tudsz inni bakker?! – Felém nyújtott egy üveg kólát én pedig mohón nyeltem, hogy életben maradjon nyelőcsövem.

- Sokat? – vont vállat. – Vidéken nőttem fel, ott szeretnek inni az emberek mindenféle időpontokba, én meg egyke gyerek voltam, mindig segítettem otthon szóval hamar megtanultam élni.

- Aha... engem apám elvert, amikor tizenöt évesen részegen mentem haza.

- Nem csodálom – röhögött ki.

- Nem vagy kedves – csóváltam a fejem.

- De...az vagyok – mosolygott rám. - Figyi csak, ki az a srác, akivel kavarsz?

- Jaj – nyögtem, ahogy felfogtam kérdését és körbe pillantottam mert nem akartam, hogy bármelyik ismerősöm téves képet alakítson ki magában rólam. – Az nem volt semmi komoly Minseok, nem kell ennyire komolyan venni, tudom, hogy ki vagy akadva miatta és minden okod megvan rá, mert...

- Meleg vagyok, nem vagyok kiakadva.

- Mi van?! De hát benned semmi olyan nincs!

- Miért benned van?

- De hát én nem vagyok meleg! Chanyeol teljesen más téma!

- Nem értelek.

Fújtatva ragadtam meg a kezét és vittem fel cigizni, hogy minél távolabb kerüljünk mindenkitől. Egy szállal a számban meredtem rá, miközben az öngyújtóját kereste és szó nélkül gyújtotta meg cigimet. Nehezen vettem rá magam a beszédre, nem is tudtam pontosan hogyan magyarázhattam volna meg ezt, pláne, hogy ő meleg volt. Jézusom! Ma már mindenki ilyen?

- Baekhyun! Szia! Beszélgessünk!

- Nem szeretnék.

Ám ez Luhant cseppet sem zavarta, elrángatott Minseok mellől, aki leesett állal figyelte a srácot, és még csak figyelmeztetni se tudtam, hogy ne essen bele ebbe az álnok kis viperába. Luhan viszont nem zavartatta magát, becsiccsentve csacsogott nekem, mindig érintve nehogy lelécelhessek mellőle és már itt sejtettem, hogy akart valamit. Chanyeolt szóba hozta párszor, ám mint mindenre a vele kapcsolatos dolgokra is csak tőmondatokban reagáltam, mindenféle barátságos élt hanyagolva. Tudta, hogy kibékültünk, úgy tűnik Chanyeol véleménye nem változott róla...

- Ó tényleg, akkor téged nem zavar ha pasizik?

- Nem – hagytam rá.

- Ez de jó, engem megesz a féltékenység, elvégre olyan igazságtalan, itt vagyok én, a legjobb barát szerepébe kényszerülve miközben csak pár éjszakát tudhatok a magaménak.

- Luhan... nem érdekel – fújtam ki a levegőt, mert tényleg nem akartam tudni semmit kettejük kapcsolatáról.

- Most is valami csávót szédít, azért is örülök, hogy ta...

Szó nélkül hagytam ott, már elegem volt belőle meg a sületlenségeiből. Még hallottam, ahogy rám szólt, de nem foglalkoztam vele. Majd feltalálja magát, rám még csak rám se lett bízva, nem úgy mint múltkor fordítva, emellett ezernyi embert ismert. Mondjuk nem tudtam eldönteni, aki ennyire népszerű volt egy közegben, annak vajon voltak igaz barátai? Képes volt valakinek megnyílni, fontos volt valakinek annyira, hogy figyeljen rá? Elvégre ő mindig ment mindenfele, sosem ragadt meg egy embernél egy buliban, így azon se csodálkoztam volna ha senki nem figyelt volna rá igazán. Elvégre ha valaki lelépett maradt még ezernyi ismerőse. Csak volt egy olyan sejtésem, hogy mindenki így gondolkodott, Chanyeolt is beleértve.

Azért kicsit sajnáltam Luhant. Úgy érezte alattomosnak és szemétnek kell lennie a szerelméért, miközben semmit nem nyert vele, még csak figyelmet sem. Szar érzés lehetett. Nekem is tetszett Jiyeon, de sosem tettem semmi ilyesmit, akár barátok voltunk, akár nem, akár akartam tőle valamit, akár nem. Luhan ellenben már annyira elkeseredettnek tűnt, hogy saját magát áldozta fel ebbe az egészbe. És ezért sajnáltam. Mert nem volt ő köcsög, se szemétláda, egy jó ember volt, amíg nem esett bele a gödörbe, amiből nem tudott kimászni.

Aztán az estém fénypontjaként egy whisky kóla iszogatása közben megláttam minden bajom forrását, Chanyeolt. Luhan pedig nem hazudott. Szorosan simult valakihez, keze az idegen derekán pihent néha lentebb tévedve, arcán mindent beragyogó mosoly csücsült és néha az alacsonyabb füléhez hajolva beszélt valamit.

- Mocsok...

Saját magam is meglepődtem reakciómon, nem mintha bárki más meg tudott volna róla, hisz egyedül voltam, mint a kisujjam, halk motyogásom pedig nem jutott el amúgy sem másokhoz. Mégis döbbenetes volt, ahogy elöntött a féltékenység, mintha Chanyeol valaha is az enyém lett volna. Pedig nem volt. Lehetett volna de én nem akartam, most mégis kikosarazottnak éreztem magam. Az idegen hajába túrt, felhajolt hozzá, ajkai súrolták Chanyeolét és úgy csillogtak szemei, hogy biztos voltam benne, hogy az a kis görcs kontaktlencsét viselt. Ki kezd egy olyan alakkal, ha? Van szeme egyáltalán annak a Fülesnek? Szétplasztikázott virágfiú állt előtte mindenféle egyéniség nélkül! Elfogott az undor, ahogy a szemem előtt estek egymásnak egy vad csók kíséretében és percekig nem szakadtak el egymástól. Én meg csak álltam és néztem, mintha nem lett volna jobb dolgom.

- Baekhyun, király, hogy itt vagy – csapódott nekem Sehun ezzel kirángatva a féltékenység kábulatából. Összezavarodva ráztam meg a fejem, mert döbbenetes volt gondolataim sokasága.

- Te kis köcsög, miért nem szóltál, hogy jöjjek le? Rányitottam Hyungékra!

- Hé! – emelte maga elé védekezőn kezeit, ahogy leütöttem és távolabb lépett. - Ha Jiyeon mond egy bulit te mindig ott vagy, a fene se gondolta, hogy kihagysz egyet elvégre belé vagy esve, nem?

- Akkor is szólhattál volna. Miért mindig én nyitok rá Hyungékra?

- Mert te vagy a legbénább? – vetette fel vigyorogva. – Na de inkább mondd el, mire fel a búskomor tekintet.

- Miről beszélsz?

- Olyan a fejed, mint, akit dobtak.

Én meg tagadtam, de fél szemmel végig Chanyeol követtem. Egész éjszaka. Egyszerűen nem tudtam nem figyelni minden mozdulatát, evett a fene, amiért nem koppintotta le a srácot, de a teljes pánik abban a részeg másodpercben öntött el, amikor megláttam kezében a kabátját és lepacsizott pár sráccal. Egyértelműen távozni készült, mellette pedig ott lebzselt a virágfiú így kétség sem fért hozzá mire készültek. Egyedül álltam lecövekelve, míg ők felém indultak. Vagyis az ajtó felé de én is útba estem. A terem másik felében összefűzték az ujjaikat, ahogy közeledtek az idegen egy csókra húzta magához Chanyeolt és nem sokkal előttem ő hajolt volna hozzá... Nem akartam, hogy megcsókolja, nem akartam, hogy felvigye magához, nem akartam, hogy Chanyeol az a Chanyeol legyen, akiről annyit hallottam. Észre se vett, ahogy mellém lépett, ám én már képtelen voltam leállítani magam.

- Baekhyun? – meredt rám döbbentem. Bólintottam, ki tudja miért és kezét megragadva próbáltam elhúzni de nem mozdult. – Mit csinálsz?

- Gyere velem!

- Nem... nekem dolgom van... – elakadt, nekem pedig leesett, még csak arra se vette a fáradtságot, hogy megjegyezze a srác nevét.

- Ne már Chanyeol, te nem az a srác vagy, aki felvisz magához valakit, akinek még a nevét se jegyzi meg.

- Honnan veszed?

- Onnan, hogy velem nem ilyen vagy – meredtem szemeibe komolyan. – Gyere velem, csak két perc ha menni akarsz utána mehetsz, nem sok idő.

- De miért? – nyafogott részegen, míg a srác mellette türelmetlenül pislogott.

- Menjünk már... – sóhajtott szenvedve és Chanyeol arra hajlott, hogy faképnél hagyjon, így mindent feladva könyörögve meredtem rá.

- Kérlek, két perc...

- A fene beléd és magamba – fújta ki dühösen a levegőt, mire győzedelmesen elvigyorodtam. Megragadta a csuklóm én pedig még hátraszóltam a majdnem kalandjának.

- Kopj le és felejtsd el!

- Hova akarsz menni? – torpant meg pár pillanat múlva, de én nem álltam meg csak tovább húztam magammal. Nem volt tervem, nem akartam sehova menni, ám amikor megláttam a résnyire nyitott raktárajtót, nem gondolkodtam sokáig, benyitottam és magunkra is csuktam. – Szóval mit szeretnél? – fordult felém, én pedig megragadtam az alkalmat.

Hozzásimultam, kezeimmel nyakába csimpaszkodtam és mohón tapadtam ajkaira. Az első pár pillanatban csak megdermedve állt, ám ez engem egy cseppet sem tántorított el. Még jobban hozzá bújtam, meghúzgáltam tincseit, mire egy jóleső sóhaj szökött ki ajkai közül, és kezei derekamra simultak. Azt hittem nyert ügyem van és viszonozza de csak annyit értem el, hogy kivárt kicsit majd eltolt magától.

- Részeg vagy?

- Kicsit igen – ismertem el. – De csak a bátorítás szintjéig.

- A miig?

- Tudom mit csinálok és nem bánom – jelentettem ki, és ismét hozzá hajoltam, míg ő szabadulni próbált.

- Tudod, mint tudod, hogy épp meg akarsz csókolni? Normális vagy?

- Igen – bólogattam.

- Ó anyám... – rázta a fejét. Értetlenül meredtem rá, hisz ezidáig ő akarta a csókokat. – Állj le Baekhyun.

- Nem! Nem akarok.

- Csak valami katyvasz van a fejedben, holnap meg megint elmenekülsz.

- Nem fogok. Ha mégis... megverhetsz – felnevetett, hülyének nézett, ami idegesített, de mikor tenyere arcomra simult belehajtottam fejem érintésébe. – Komolyan Chanyeol. Új és ismeretlen, rémisztő, de... akarom.

- Mit kezdjek veled? – tette fel a költői kérdést, és felégetett tekintetével. Tudtam, hogy akar, mindig akart és vágyott rám, csak én voltam a hülye, hogy erre pont most jöttem rá.

- Ne vidd fel magadhoz azt a srácot, nem hozzád való.

- Te hozzám való vagy?

- Nem tudom, talán. Ki akarom deríteni.

- Baekhyun... az őrületbe kergetsz...

- Sajnálom – suttogtam őszintén, és megremegtem mikor feladta az észérvek keresését és hozzám hajolt. Végre. Önszántából csókolt meg, az egész világot kifordítva magából, én pedig hirtelen nem is tudtam mit kezdjek vele. Öleljem? Hagyjam, hogy irányítson, vagy mutassam ki mennyire is akarom? Merjek hozzá érni, vagy hagyjam az egészet rá?

Kezeim végül nyakában ragadtak, egy aprót léptem felé, mire teljesen összesimultunk és elvesztem a pillanatban. Ajkai puhák voltak, füst és alkoholízűek, mégis édesnek hatottak, ahogy velem játszottak. Keze derekamon barangolt, sokkal lágyabban, mint tette azt mondjuk fél órával korábban és magához szorított, mintha még mindig hihetetlen lett volna neki ez az egész. Felsóhajtottam, ahogy ingem alá simult forró keze, felforrt a testem érintésétől és ajkai közé sóhajtottam. Egy pillanatra megállt, egymás elől kapkodtuk a levegőt, de nem hagyott magamra sokáig. Lehunyt szemmel élveztem minden másodpercet, amit nekem adott, amiben inkább velem volt, mint az idegen sráccal.

- Ha holnap elmenekülsz, feladom végleg, és nem lesz több ilyen – ígérte halkan, ahogy szemeimbe meredt.

- Tudom – bólintottam. – de nem fogok. A legjobbat fogom kihozni magamból... melletted.

- A történet miatt? – nyomott apró puszikat számra.

- Nem. Nem érdekel most a történet.

- Akkor jó.

Elvesztettem az időérzékem, fogalmam sem volt meddig maradtunk a raktár sötétjében egymásba feledkezve, de nem is számított. Velem volt, engem csókolt, ami még mindig rettegéssel töltött el, de basszus élveztem. Ha valami jó érzéssel tölt el, akkor az nem lehet rossz, nem igaz? Valamikor már csak egymást ölelve álltunk a szám érzékenyen simult mellkasához és elbűvölve hallgattam milyen gyorsan vert a szíve. Keze folyamatosan testemen járt, gyengéden érintett minden pillanatban és soha nem éreztem még ennél jobban magam egy adott pillanatban.

- Sokáig szeretnél még itt rejtőzködni?

- Még egy ideig ellennék itt – ismertem el, mire hajamba simított és állam alá nyúlva, vitt bele ismét egy észveszejtő csókba.

- Mi lenne ha feljönnél? – Na itt jött el a pillanat, hogy elkerekedett szemekkel pislogtam rá és majdnem seggre ültem, ahogy el akartam húzódni tőle. – Nem Baekhyun – ragadott karon. – Semmi olyasmi. Nem vagyok hülye – mosolygott.

- Milyen olyasmi? – néztem rá bizalmatlanul, mire már végképp kiröhögött.

- Miért rettegsz mindentől?

- Mert ittunk és rád mozdultam nem enyhén, de ez nem azt jelenti, hogy képes vagyok lefeküdni veled, vagy...

- Alszom a kanapén ha szeretnéd. Vagy te, te kisebb vagy... – szakította félbe még időben hisztimet.

- Ennyire drasztikus megoldásokra azt hiszem azért nincs szükségem.

- Csak aztán reggel ne arra keljek, hogy sehol sem vagy, vagy pedig visítozol és menekülsz.

- Bízz bennem egy kicsit – bújtam vissza kezei közé.

- Fogadd el, hogy sokkoló a váltásod – szorongatott meg, majd elengedett. – Szólj a haverjaidnak, hogy lelépsz, aztán fent találkozunk.

- Oké – hajoltam vissza még egy csókra, majd kissé kótyagosan támolyogtam az emberek közé. Te atya ég! Mi a fenét csináltam én most?

Percekig kavarogtam a tömegbe, amíg kiszúrtam Sehunt, épp a bárpultnál állt még mindig azzal a csajjal, ám most egy csepp tapintat sem volt bennem. Odaestem hozzá, szinte szó szerint, hisz a tánctéren belegabalyodtam egy kiálló lábba, így megragadva őt maradtam talpon. Elhadartam neki háromszor, hogy lelépek, mire felfogta és hátamat megveregetve engedett utamra. Még hallottam, ahogy leesett neki, amit mondtam, de már nem fordultam hátra.

- Megvagy? – húzott Chanyeol a falhoz, amikor kiértem a fülledt helyről, én pedig nem zavartatva magam csókoltam meg.

- Tudod, hol vagyunk, és hogy jutunk haza?

- Tudom – sóhajtott lemondón. – Ilyen idióta részegnek még sosem láttalak – csóválta a fejét és könyökömnél fogva húzott maga után.

- Ne már, ilyen a laza Baekhyun – vigyorogtam.

- Inkább a hülye – ölelte át inkább a vállam, én pedig derekába csimpaszkodtam.

- De tetszik...

- Tetszik hát. Végre nem menekülsz.

- Pokolian féltékeny voltam – morogtam, miközben Chanyeol taxit intett le nekünk. Elfelejtettem a jó modort, mert pimaszul közel ültem hozzá és végig combján pihenő kezével játszottam, amit egy idő után nehezen viselt, mégsem ellenkezett, pedig néha egészen más helyekre kalandozott ujjai játéka. Halkan morogva rángatott ki a kocsiból, miután fizetett és alig ment el a taxi a falnak lökve csókolt meg újra. Belesóhajtottam játékunkba és szorosabban öleltem, szinte már téptem ingét.

- Ne húzd az idegeimet – simított combom alá, én pedig a nyakába csimpaszkodva rugaszkodtam el a talajtól. – Nahát... ki hitte volna, hogy már ennyire otthon vagy a dologban.

- Sok dolgot kitanultam.

- Igen azért látom. Például, hogy hogyan kell felizgulni egy srácra.

- Nem, azt nem sikerült. Csak Rád.

- Pokolba veled Baekhyun – ölelt magához szorosan és célirányosan indult meg velem lakására.

- Csak élvezd ki, hogy végre elkaptál.

Levakarhatatlan mosollyal nyúztam magam a zuhany alatt, majd kiugrott a szívem a helyemről, annyira furcsa volt a helyzet, de nem tudtam bánni. Nem tudtam elhinni, hogy mit tettem, elment az eszem abban a pillanatban mikor elrángattam a sráctól, és végleg felmondott, amikor megcsókoltam Chanyeolt. Majd húsz percet álltam a forró víz alatt, hogy biztosan kitisztuljon a fejem, de nem változott meg semmi bennem. Nem bántam, talán kicsit féltem... na jó nagyon, de nem bántam. Itt állni Chanyeol lakásában és a csókjaitól felhevülve meredni a semmibe, majdnem a legjobb dolog volt ebben a pillanatban. Hozzá akartam érni, csókolni még és másnap nem elmenekülni.

- Végeztél? – simított végig arcomon, ahogy pólójában kiléptem a fürdőből és fejével a szobája felé intett. – Nemsoká jövök.

- Oké – mosolyogtam rá és befészkeltem magam agyába. Lustán forgolódtam, egyre álmosabb lettem, fejemben pedig az események pörögtek szüntelenül. – Ó istenem – fúrtam fejem a párnájába és bolondként bújtam egyre jobban el.

- Ennyire megviselt?

- Az hiszem megörülök – motyogtam. – Még mindig úgy ver a szívem, mintha lefutottam volna egy maratont.

- Hát szenvedtél annyit, mint egy maratonnál...

- Menj a fenébe.

Nevetve bújt be mellém az ágyba és húzódott közelebb hozzám, keze lassan simult oldalamra, és addig piszkált míg felé nem fordultam. Jókedve ellenére szemei komolyan méregettek, talán kissé bizonytalan is volt, de nem róhattam fel neki. Nem volt könnyű dolga velem, talán én sem hittem volna magamnak, de nem akartam neki csalódást okozni, most, hogy idáig sikerült eljutnunk.

- Szóval most már érzel valamit ha megcsókollak.

- Talán eddig is éreztem csak nem mertem bevallani.

- Akkor szokj hozzá a dologhoz, mert kapni fogsz még párat ma is.

- Nem bánom – raktam közelebb a fejem hozzá és amikor fölém került átöleltem nyakát. Fáradtságom ellenére élénken figyeltem őt, ahogy puszit nyomott számra, majd megint elvette az eszem ajkaival. Ötletem sem volt mikor csókolóztam utoljára ennyit, de már hiányzott, Chanyeol pedig a legjobb partnernek bizonyult számomra. Nem siettetett, nem nyúlkált mocskosul, csak érintett, azt hiszem egy életre megjegyezte milyen bizonytalan voltam, én pedig nem is akartam most többet tőle. Talán már ez is túl sok volt.