Észveszejtő - 11. fejezet

Ferde szemmel méregettem a konyhába lebzselő párost, mert most aztán mégiscsak Taeminnek tudtam volna igazat adni... ezek ketten olyan közvetlenek voltak egymással, bár Luhan mindenkivel az volt, de mégiscsak volt itt egy-két furcsa mozzanat.
Például mindketten rám figyeltek az első pillanatokban a csók után egymás helyett. Luhan, bár nem nézett konkrétan rám, és nekem se ő volt a látóteremben, szinte felégetett a tekintetével, Chanyeolt pedig nem tudtam értelmezni, mintha nem akarta volna, hogy itt legyek... gyanúsak voltak. Aztán a magas felpattant és kiszedte Luhan kezéből a dolgokat, majd eloldalogtak a konyhába. Én pedig fél szemmel őket figyeltem, miközben a könyveim állapotát mértem fel.

- Baekhyun, kérsz kávét?

- Nem köszi. Szerintem megszáradtak a ruháim, ha nem gond bedobtam őket a szárítóba, aztán le is lépek.

- Elmész? – nézett rám meglepetten Chanyeol és felém lépdelt.

- Hát... – elakadtam, mert a nem akarok zavarni olyan elcseszett szöveg volt, azt pedig csak nem mondhattam, hogy harmadik keréknek akar lenni a franc. – Ő ja.

- Ő ja?

- Ha zavarlak, elmegyek – jelent meg Luhan is, és a helyzet komikusan átváltott valami tinidrámába. Sejthettem volna, hogy inkább hazáig kellett volna szarrá áznom, de nem. Nekem ilyen formám volt...

- Ne drámázzunk, nem zavarsz, csak a vihar elhalkult kicsit így – paff... kellemesen becsapott egy villám a közelbe és már jött is a dörgés. – Na jó talán okosabb lenne maradni – morogtam elégedetlenül.

- Szóval kérsz kávét? – tette fel a kérdést ismét Chanyeol.

- Igen. Sok tejjel és négy és fél kanál cukorral.

És megint eltűntek a fenébe. Tényleg haza kellett volna mennem, csesszem meg a nem létező eszem. Ellenben ha már itt ragadtam, legalább megfigyelhettem őket.

Bár nem sokkal ezelőtt egy szavát sem lettem volna képes elhinni Taeminnek – a durcázós Chanyeol elég meggyőző jelenség volt – most nem tudtam nem észrevenni az aprócska, néha nem is olyan láthatatlan jeleket. Ott volt a magas mosolya, meg a hanglejtése... Luhan pedig oké ő mindenkire csimpaszkodott, de Chanyeolra nagyon. Ráadásul itt volt egy csomó ruhája! Bár sosem hittem senkinek teljesen valaki mással kapcsolatban, itt azért kénytelen voltam elismerni, hogy volt igazság a dolgokban. De akkor...oké. Feltételeztem, hogy tetszem Chanyeolnak. De akkor miért viselkedett Luhannal olyan baromi félreérthetőn? Ha meg volt köztük valami, hogy jöttem én a képbe? Esetleg emiatt volt a hűséges kérdés? Felszedett engem és előttem, mellettem, közepettem kavart vele? Ez még egy aljas alaktól is túlzás lett volna... nem mintha most bármelyiküket be tudtam volna határolni.

- Tessék – adta oda Chanyeol a nagy bögre koffeint, mire elmosolyodtam. Hülye szokás volt, de aki kicsit is ismert tudta, hogy szeretek hatalmas tenyérbe simuló bögréből inni. Nem is emlékeztem, hogy elmondtam neki.

- Köszi – kortyoltam bele, aztán mikor felpillantottam egy puszi landolt a számon. – Mit csinálsz? – döbbentem meg.

- A félbeszakított csókért. Éreztem ám, hogy nem fagytál le csak tizedannyi időre. Mondtam én, hogy megszokod – vigyorgott.

- A franc se ért téged – motyogtam mikor megint elment a közelemből és inkább a kanapéra heveredem édes magányomban.

- Na és mizu? – jelent meg szinte rögtön Luhan, és tök lelkesen esett be mellém kissé meg is lökve. Nyoma sem volt a gyilkos méregetésnek, tök normálisnak tűnt. Hát őt se értettem. Nem értettem én már Chanyeol elbaszott világából semmit sem.

Miután enyhült az eső, szinte kimenekültem a lakásból és egyenesen metróra szálltam, majd Taemin felé vettem az irányt. A franc se értette a dolgot, de az a majd másfél óra velük alaposan leszívta az agyam.

- Szia – köszöntem Minhóra, ahogy ajtót nyitott. Szokásosan nem tűnt túl lelkesnek de arrébb lépett és beengedett. Barátja a nappaliban ült a földön egy romhalmaz kártyavár mellett. – Neked is szia.

- Na mizu apróság? Nyomoronc fejed van...

- Talán van igazság abban, amit Chanyeolékkal kapcsolatban mondtál.

- Na várjunk! Te tényleg kavarsz vele? – sokkolt le Minho mire felé fordultam. Nagyon nem volt ez jó jel számomra, ha már ő is ellenezte a dolgot. Az pedig már meg sem lepett, hogy tudott róla... Végül is Taemin a seggébe van nőve. Vagyis fordítva... Ah nem akartam én ilyeneken gondolkodni, a lényeg, hogy nem lepett meg informáltsága. - Azt hittem csak Min hülyít megint... de bakker! Jobb pasit nem találtál magadnak?

- Chanyeol jól néz ki nem?

- Ó de... de belül a velejéig romlott.

Örült a fejem. Ezek ketten az ő közegében mozogtak és egyáltalán nem voltak róla jó véleménnyel, ez pedig nem jelentett semmi jót. Talán félnem kellett volna? Végül alaposan kifaggattak a magassal való kapcsolatomról, tényleg minden ki kellett fecsegnem, mert Taemin addig nem nyugodott le. Ráadásul arra is kíváncsi volt, hogy én, mint nem meleg mit éreztem. De hát ugye az még mindig leginkább a semmi volt. Nem viseltek meg a csókok, de nem is hiányoztak, pont úgy, mint a többi, ami történt köztünk. Csak úgy voltak, és voltak, de mi sem történt volna a lelki világommal, ha nem lettek volna.

Ők pedig hülyének néztek. És az eső megint szakadni kezdett. Így náluk maradtam és iszogatni kezdtünk, teljesen elfeledkezve a többiekről, akik abban a hitben voltak, hogy én a könyvtárban tanulok lélekszakadva. Megesett az ilyesmi.

És mikor hajnaltájban hazamásztam nem lepett meg, hogy a cuccaim a kanapén hevertek, jelezve, hogy a szobám tiltott övezet. Elhatároztam, hogy valami csellel bosszút állok Hyungon, hogy kevesebbszer legyek száműzetésre ítélve... de legalább volt mivel takaróznom. Már ezt is meg kellett becsülnöm.

- Szép jó reggelt Baekhyunie – ordított a fülembe Kyungsoo, mire vaktában felé csaptam, és sikerült neki bemosnom. Szerencsétlenségére, nem vettem le a gyűrűt, ami ujjamon pihent így sikerült végigkarcolnom vele orrát. – Baszódj meg! Mi a francért alszol kint?

- Hyung kipaterolt...

- Nem is volt itt Eunji.

- Akkor megcsalta? – értetlenkedtem.

- Igen Baekhyun, ez pont a leglogikusabb és kézenfekvőbb megoldás, gratulálok... Ez a vendég ágynemű... kiraktuk tegnap szellőzni, mert túl sokat volt a szekrénybe és állott szaga lett.

- Ó... most, hogy így belegondolok az én huzataim puhábbak – ismertem el.

- Te vadbarom. Hol voltál éjszaka? Sehun még a könyvtárba is el akart menni érted. Mert minek neked a telefon ugyebár...

- Lemerültem és csak akkor vettem észre, amikor ránéztem, de akkor már egyedül voltam.

- Áldom az eszed, ami nem létezik – túrt hajamba, mire ismét nekiestem és kifulladásig csépeltük egymást.

- Látom teljes a család – lépett ki Hyung. Ők valahogy olyan frissnek és üdének tűntek. – Merre jártál?

- Információt gyűjtöttem a történetemhez.

- Nem elég annyi, ami a falat borítja?

- Messze nem... sok rendkívül érdekes dolog van a meleg kapcsolatokban – szarkazmusom fülsértő volt, mert kapásból faképnél hagytak. Pedig ez volt az igazság.

Este Minho is elég közvetlennek tűnt, és bár már hallottam a megismerkedésük és kapcsolatuk kezdetének történetét, mégiscsak érdekes volt két szemszögből megtapasztalni. Teljesen más dolgokat tartottak fontosnak, míg Taemin tisztán emlékezett az időre, a napszakra, a külsőségekre, addig Minhonak olyan dolgok maradtak meg, mint a másik mosolya, vagy reakciója valamire. Ez volt az első csókjuknál is. Minho egy szót sem ejtett a helyszínről, sokkal inkább a reakcióikról mesélt, hogy hogyan érintette meg, meddig nézett a szemébe, mit érzett. Emiatt pedig rohadt szimpatikussá vált a szememben.

Kíváncsi voltam vajon ha Chanyeol kapná mondjuk kérdésnek az első csókunkat, mit válaszolt volna. Biztos voltam benne, hogy valamikor megkérdezem.

RealPcy

Nincs kedved találkozni?

BBhyun

Fáradt vagyok.

RealPcy

Beülhetnénk moziba, ott alhatsz.

Bbhyun

Annak mi értelme? ><” ki fizet azért, hogy bealudjon ez filmen?

RealPcy

Én fizetnék...

Bbhyun

Jó találkozzunk, de nem mozizunk, majd összeszedem magam, és akkor nem alszom el.

RealPcy

Váó, a végén még elhiszem magamról, hogy van meggyőzőképességem.

Bbhyun

Vigyázz túlnő az egód... pedig az nehéz lenne :P Nálunk egy óra múlva? Aztán ellébecolunk valahova.

RealPcy

Vagy átjöhetnél...

Bbhyun

… vagy elmehetnénk valamerre.

RealPcy

Hát jó.

Bbhyun

Várlak ;)

Akaratlanul voltam vele picit ellenséges, de a smilekkal elvettem az élét valamennyire, ráadásul semmi kedvem nem volt felmenni hozzá, túlságosan bennem volt még a Luhanos dolog, ahhoz, hogy jól tudjam érezni magam abban a lakásban. Meg aztán végre jó idő volt, bár kicsit saras, de a levegő úgy sem ártott volna.

Lezuhanyoztam, bár ma már kipancsoltam magam egyszer a kádba és elkészülgettem. Tök nyugi volt, mert egyedül voltam Hyung randizgatott, Sehun valakikkel tanult, Kyungsoo meg dolgozott, így megszállta a lakást a béke. Ritka pillanatok egyikeként bömböltethettem azt a zenét, amit én szerettem, és senki nem szólt be, hogy minek ordít a nappaliba, miközben én ott sem voltam. Ezért nem is volt kedvem annyira találkozni Chanyeollal, mert végre egyedül lehettem volna egy kicsit, ami jó lett volna. Összegezni, rendezgetni végiggondolni mindent, ezeket csak egyedül lehetett, de hát ha jött a Füles akkor jött, lemondani már nem mondhattam le, bármennyire nem volt kedvem hozzá.

- Szia – mosolyogtam rá, mikor felengedtem, de le is konyult a szám széle. - Mondd, hogy nem esik – meredtem rá könyörögve.

- Szeretnél hazugságot hallani?

- Nem hiszem el... pedig ki akartam menni a parkba. Ez akkora szívás – nyavalyogtam miközben beengedtem.

- Van itthon valaki?

- Nincs, miénk a rémrom – pillantottam körbe, mert épp tényleg rumli uralkodott mindenhol.

- Az jó – mosolygott elégedetten, majd hozzám is hajolt és rögtön vadul csókolt.

Ismét ismeretlen vizekre eveztünk, mert idáig mindig gyengéden becézgetve kezdte a csókot, és sosem vadult be, ám most szinte falta ajkaimat. Sokkal több időre volt szükségem, ahhoz hogy felengedjek és kissé szerencsétlenül csak hagytam, hogy felfaljon. Bal keze szinte rögtön pólóm alá tévedt, és bőrömet érintve húzott még közelebb magához. Nagyjából itt igyekeztem összekapni magam és reakciót mutatni, bár nem akart nagyon bejönni nekem ez a csók. Egyszerűen csak túl sok volt ahhoz, hogy ellenérzés nélkül maradjon meg bennem, ami hamarosan neki is feltűnt, mert visszavett magából és helyette arcomra nyomott ezernyi puszit. A szám szélére, végigcsókolta az arcélem, én meg csak hagytam magam, de nem tetszett. Bár még mindig jobb volt, mint a vadság, de most először éreztem azt, hogy nem akarom. Percekig hagytam szó nélkül garázdálkodni testemen, aztán kiélte magát, mert lassan elhúzódott tőlem.

- Olyan jó lenne ha ezeket a pillanatokat te is tudnád élvezni.

-Sajnálom... – magam sem tudtam igazán értelmezni a bocsánatkérésem, mert hát természetes volt, hogy nem élveztem. Talán másnál, egy kevésbé férfias srácnál el tudtam volna vonatkoztatni attól a ténytől, hogy fiú, de mellette ez lehetetlen volt. Azt hiszem hullámvölgybe kerültem, mert hirtelen minden érintés idegen lett, sőt zavaró, maga Chanyeol is valamiféle ellenszenvet keltett bennem, pedig nem tett semmi rosszat. – Kavartál már olyan sráccal, aki nem volt meleg?

- Csak veled, bár nem nevezném kavarásnak.

- Akkor mit mondanál erre? – céloztam magunkra.

- Nem tudom, de komolyabban veszem annál, semmint kavarásnak vegyem.

- Szerintem be kéne fejeznünk. Én nem fogok beléd szeretni, neked pedig ez az egész nem jó.

- Ne velem keress indokokat ha ki akarsz lépni. Én tisztán játszom.

- De neked ez most komolyabb, mint nekem valaha lesz! – vágtam a képébe az igazságot.

- Miért, nem tudnál szeretni? – nézett rám, én pedig megakadtam. Nem azért mert nem tudtam a választ, hanem mert annyira sebezhetőnek tűnt abban a pillanatban. Ha nem éreztem volna ezek előtt igaznak Taemin szavait, most a képébe röhögtem volna, mert ebből a Chanyeolból, aki itt állt előttem nem néztem volna ki semmi rosszat. Sőt. Mellette magamat tartottam az ördögnek...

- Nem.

Hát ennek örömére úgy gondoltam, nem egy vesztes ötlet ma is inni.

Több mint két tucat nem fogadott hívás, üzenetek tömkelege és egy kicsinálás ígéretével keltem reggel, de cseppet sem foglalkoztatott a dolog. Végignéztem a rumlis szobán és a telefonom fakó fényénél próbáltam fellelni a cuccaimat, hogy a közelben kereshessek magamnak egy kávézót, majd valamikor hazataláljak. Belőni sem tudtam merre lehetek, az is csak képekben ugrált elmémben, hogyan kerültem ide, de ez sem tudott izgatni.

Visszatérni egy már rég lezárt még csak kapcsolatnak sem mondható valamihez sosem volt jó ötlet, de ő és én... valahogy mindig egymásra találtunk. Naeun nem vágyott sosem többre annál, mint amit kapott tőlem, ami nem volt szép dolog, hisz nekem volt egy időszak, amikor fülig belé voltam esve, de abból nem kért. Ellenben a részeg éjszakákon, amik nem ígértek semmi komolyat mindennél jobban akart engem. Először undorodtam a dologtól, de a sokadik alkalommal, amikor csapdájába sétáltam az ártatlan mosolyának és kacér tekintetének túlléptem az érzéseimen és mire észrevehettem volna már kimondatlan megállapodás állt közöttünk. Nem beszélgettünk mély dolgokról, nem jártunk randizni, már csak a vonzódást sem éreztem iránta, mint egy lehetséges barátnő iránt, pusztán a vágy volt meg köztünk, de a parázst mindig ápoltuk akaratlanul is. És amikor szükségünk volt csak ennyire, akkor ott voltunk a másiknak. Még csak meg sem beszéltük, hogy találkozunk, basszus még a számát sem tudtam, mégis mindig megjelent. A puszta véletlen sodorta folyton az utamba, én pedig hittem a sorsban hát nem hagytam ki az alkalmakat.

- Ha elmész húzd be a függönyt – morogta a paplan alól, mire elvigyorodtam és csak azért sem tettem eleget kérésének távozásomkor.

A nappaliban észrevettem egy napszemüveget, ami elég uniszexnek tűnt ahhoz, hogy viseljem így elcsórtam, mert megölt volna a reggeli rikító napfény. Ám amikor kiléptem a panelből rájöttem felesleges volt ezen aggódni, mert szakadt az eső. Okosabb lett volna egy esernyőt elcsenni de már baszhattam a dolgot. Én voltam az idióta, aki zuhogó esőben napszemüvegben járta a környéket szarrá ázva pillanatok alatt.

És én voltam az az idióta is, aki rájött, hogy egy másodpercet sem élvezett az éjszakából, amiért régebben ölni tudott volna.