2016. június 13., hétfő

Énekesmadár - VII. szárnycsapás (vége)




Minseok elgondolkodva nézte a mellette lihegő fiút, aki lassan két hete minden nap vele gyakorolt szünet nélkül. Baekhyun minden programját lemondták, hivatalos tájékoztatást adtak ki a félreértésről, de a balhé, ami körülvette nem akart csitulni ennyi idővel sem. Úgy tűnt ez a csoda nem csak három napig tart.
Teljes internetmegvonáson volt, a hivatalos profiljait sem ő kezelte, még a telefonja sem lehetett nála, és minden percben ellenőrzés alatt állt. Idegesítette a céget, hogy semmi konkrétumot nem mondott az esetről, szinte némasági fogadalmat tett, alig lehetett hallani a hangját. Az egyetlen kijelentése az volt, hogy nem akart öngyilkos lenni. Ám nem tagadta a videót, és nem volt hajlandó ennél többet mondani. A közös munkát Jongdaeval még tartották, ám minden próbán jelen volt valaki, aki szemmel tartotta és sehova nem mehetett egyedül. Azóta pedig Sehunnal sem beszélt, pedig igazán szüksége lett volna a másikra. Még csak látni sem látta, mert a férfi mindig elkerülte őt.
Csak Minseok közelébe engedte el kicsit magát, de itt is inkább a próbákra koncentrált, ami a fiatal fiúnak hatalmas segítség volt, már nem is tartott annyira a rostától, ami roham léptekben közeledett. Neki pedig ez volt az egyetlen mentsvára, hisz ide nem követték, csak kamerákon keresztül tartották rajta a szemüket. És bár ez messze volt a szabadság érzetétől, már ennyi is adott neki egy cseppnyi lélegzetet.

- Baekhyun?
- Hm? - nézett fel a könyvből, amit ágyában fekve olvasott, mikor menedzsere kopogás nélkül belépett hozzá. Most aztán nem volt felháborodva, hisz személyes tere a semmit súrolta, minden mozdulatát látták.
- Nem vagy éhes? - Csak egy fejrázás volt a reakció, majd ismét könyvére pillantott. - Figyelj, tudom, hogy ez a helyzet neked sem jó, látszik rajtad, és én engedném... de figyelnek.
- Mit engednél? - nézett fel meglepetten.
- Hogy találkozz Sehunnal – Kikerekedett szemekkel nézett az idősebbre, és ezernyi kérdés futott át az agyán, de nem mert megszólalni. - Nem tudom pontosan mi van köztetek, de azt tudom, hogy vele találkozgattál. Ahogy azt is láttam, hogy jó hatással van rád.
- Most a cég manipulál, hogy nyerj meg magadnak, vagy saját magad miatt?
Nem mert hinni a férfinak, aki szinte minden idejét vele töltötte, bármennyire is kedvelte őt. A menedzser mégiscsak a cég alkalmazottja márpedig ő jelenleg nem bízott meg senkiben, aki onnan származott. Mást meg nem ismert. Nem bízott ő már rég senkiben.
- Kit érdekel a cég? - Sóhajtott fel. - Hamarosan ők is rájönnek, hogy ez így nem oké, de ameddig nem tudnak meg mindent nem fognak engedni. Nem mondtam nekik semmit erről.
- Aznap este... Sehun húzott vissza.
- Mi történt veled, hogy ezt akartad tenni?
- Hyung, akármilyen hihetetlen én nem akartam öngyilkos lenni. Nem úgy mentem oda fel, hogy én most leugrok onnan és vége, csak... csak szabad akartam lenni. És mellette annak éreztem magam.
- Baekhyun nem derülhet ki milyen kapcsolatod van vele, ez ugye világos?
- Persze, hogy az! Ha nem lett volna az az idióta videó sosem derül ki! Minek kell mindent tudniuk rólam? Miért nem lehet egy minimális magánéletem? - A férfi csak döbbenten nézett rá, ahogy felfogta Baekhyun mennyire is keveredett bele ebbe az egészbe. Idáig sosem akadt fenn ilyeneken, egy morgással lerendezte ha bármi személyesbe beletenyereltek fanjai, de ez a kétségbeesés és tehetetlen düh még sosem érződött rajta.
- Kedveled őt igaz?
- Ugye nem mondod el a cégnek?
Ahogy egyedül kuksolt a szobában életében először érezte igazán magányosnak magát. Idáig mindenről és mindenkiről ő mondott le, de Sehunt, aki hosszú ideje az első volt, aki jelentett neki valamit, elvették tőle.

*

Sehunt az ideg ette, ahogy nem tudott kapcsolatba lépni Baekhyunnal. Nem próbálta hívni vagy írni neki, nem volt hülye, tudta, hogy ezzel csak ártana neki, de valamit akkor is tenni akart. Ám nem tudott. A céget kerülte, nem akart olyan helyzetbe kerülni, ami lebuktathatta volna őket. Baekhyun hirtelen személyiség volt, vele kapcsolatban legalábbis biztosan, ez pedig kockázatos volt. Mikor napokig kerülte, akkor is ott minden előtt ölelte őt magához, ennyi idő múlva ki tudja mit tett volna azzal a konok fejével a másik. Ráadásul már saját magában sem volt biztos. Neki is hiányzott a fiú, vágyott a közelségére, szeretett volna hozzáérni.
Így maradt neki a hírek olvasása és a spekulációk feletti bosszankodás.
A fiú nyilvános honlapjai hibátlanul működtek, mindig volt fenn róla friss infó, néha kép is csatolva a rövid szöveg mellé, de Sehun tudta, hogy nem Baekhyun művei ezek. A képek túl beállítottak voltak, bár ez még fel sem tűnt volna neki, sőt a szöveg is jól szerkesztett volt, csak nem baekhyunos. Hihető volt hihető, de neki, aki az utóbbi időben annyit volt vele nem volt elég.

Hiányzol. Ha ráérsz ezen a számon hívhatsz.”
Sehun meglepetten olvasta az üzenetet, de egy pillanatig sem tétlenkedett. Több mint két hete nem hallott Baekhyunról, így aztán szinte minden mindegy alapon tárcsázta a számot.
- Szia.
- Rég hallottam rólad. Be sem jársz a céghez.
- Én megvagyok. Mi van veled?
- Hajtják Jongdaeval a közös munkát, amúgy próbák sorozata. Figyelj... ki fog jönni rólam egy hír. Emlékszel a csajcsapatra, akik utánam nem sokkal debütáltak, abban a bandában van Suzy. Már volt róla szó, hogy összehoznak minket, de nem akartuk, most viszont nincs beleszólás. Holnap lövik el a képeket, és szivárogtatják ki, pár nap és ezzel lesz tele a net.
- Ez mennyire biztos?
- Teljesen.
- És akkor?
- Nem tudom...
Sehun hallgatta a némaságot, és próbálta feldolgozni, hogy pontosan mit is jelentenek a dolgok. Nem volt hülye összerakta a ki nem mondott tényeket. Furcsa volt belegondolni, hogy köztük akkor minden ennyi volt. Sosem tervezte ugyan ezt a dolgot, és amikor bekövetkezett sem szánta hosszú életűnek, de a fiú annyira a mindennapjai részévé vált, hogy fájt a tudat, hogy megszűnik létezni ilyen téren.
- Akkor...
- Ma még ráérsz? - vágott a szavába Baekhyun hirtelen.
- Persze.
- Jó, mennem kell.
Meg sem várta, hogy reagáljon bármit is, egyszerűen megszakította a hívást, egyedül hagyva Sehunt a kellemetlen felismeréseivel. Talán hiba volt adni maguknak egy utolsó alkalmat, de ennyire szükségük volt, neki legalábbis biztosan.

Késő délután volt, mikor hallotta nyílni az ajtót és Baekhyun libbent be rajta egyszerű ruhákban. Most nem volt a rejtőzködő alak, csak egy egyszerű fiatalnak tűnt. Bizonytalan volt, ahogy szerencsétlenkedve toporgott az ajtóban és nézett enyhén oldalra döntött fejjel farkasszemet vele, de valahogy nem volt az igazi.
- Ne legyél ilyen – sóhajtott fel, ahogy felállt a kanapéról és felé lépett.
- Nem direkt csinálom elhiheted.
- Gondolom – mosolyodott el, és kivételesen ő volt az, aki kezdeményezett. Hosszú ujjai a kisebb tincsei közé siklottak és gyengéden húzta magához. Baekhyun lassan simult hozzá, de annál szorosabban ölelte őt. - Minden rendben?
- Semmi sincs rendben, Sehun – motyogta a mellkasába bújva. - Végre minden jó volt és lerombolták az egészet. Veled... nyugodt voltam, tudtam aludni, volt kedvem csinálni a dolgokat, most meg...
- Nincs semmi baj – próbálta lenyugtatni az apró alakot, és kizárni érzéseit ebből az egészből.
- Tudod mi lesz ennek a vége, ugye?
- Vannak halvány sejtéseim. Mikor kell menned?
- Holnap kora délután lesz egy fotózás. Kocsival jöttem és mehetek rögtön oda.
Valamit még motyogott, hallotta Sehun de nem kérdezett rá, csak hagyta, hogy hozzá simuljon.

A kanapén ült törökülésben vele szemben és jobb kezét kisajátította magának. Halkan szólt mögöttük a tv épp valamelyik zenei műsor ment, de Sehun csak fél füllel figyelte, Baekhyun pedig teljesen el volt foglalva a másik kezének tanulmányozásával. Apró ujjai óvatosan fedezték fel újra és újra kezét, alapos munkát végezve. Sehun pedig nem szólalt meg csak figyelte az eltökélt arcot, amin nyoma sem volt a mosolynak. Komoly volt, minden figyelmét a kezeik foglalták le, pedig Sehun igazán belenézett volna a szemeibe, hogy legalább sejtése legyen a másik érzéseiről.

*

- Én még sosem szakítottam.
- Micsoda?
- Még nem szakítottam soha senkivel.
- Miért? Mi most szakítunk? - nézett fel Sehun és bár már legalább két órája itt volt Baekhyun a lakásban most néztek igazán egymásra először.
- Miért mit csinálunk?
- Elválunk. A szakítás olyan dolog, ami fájdalmas és csak rossz emlékeket hagy, egy kapcsolatot másként is le lehet zárni – Baekhyun elgondolkodva meredt Sehun szemeibe, majd elmosolyodott. Nem volt vidám vagy boldog, csak egy egyszerű mosoly volt.
- Elmehetnénk valahova.
- Hova szeretnél?
- Nem tudom. Most, hogy kimondott a vége, akarok egy randit. Csak egy olyan hozzánk illő kiruccanást akarok, nem kell romantika vagy bármi csak...
- Menjünk – állt fel Sehun és magával húzta a kisebb alakot is. - Egyéb kívánság?
- Egy csók?
Sehun ellenkezés nélkül hajolt lejjebb, majd egy egyszerű puszit nyomott a másik szájára. Baekhyun csak egy durcás fintorral ellenkezett, majd ujjai felsiklottak a magas karján, hogy nyakára simítva tudjon felhajolni hozzá. Nagyon akarta a csókot, az érzést, a pillanatot és mindennél jobban gyűlölte, hogy elvesztegeti az időt. Már régóta itt volt ahhoz képest csak most férkőztek igazán egymás közelébe, pedig szükségük volt a másikra. Mert biztos volt abban, hogy Sehunnak is hiányzott ő. Ott volt az érintéseiben, a tekintetében, abban, hogy az üzenet után rögtön hívta őt és várt rá.
Annyira tudni akarta, hogy a másik mit érez ténylegesen kimondva szavakba sűrítve, de mégsem... ha Sehunnak ez az egész nem jelentett többet annál, mint amit jelentenie kellett volna, az a lelke maradékát is cafatokra szaggatta volna. Ha Sehunnak ez tényleg csak egy futó románc volt, az neki a hite végét jelentette volna. Viszont... viszont ha ő is érzett hasonlót, mint Baekhyun, az talán még rosszabb lenne. Saját magát még képes volt összeszedni, de ha Sehun... ha valami olyan volt köztük, akkor az mindent megváltoztatott volna. Akkor nem lett volna képes csak úgy tovább sétálni és tenni a dolgát.
- Menjünk el később – nyögte a csókba, miközben életében először tudta igazán mit is akar. Nem akarta tudni, hogy mit érez a másik, csak annyit akart, hogy ő érezzen és éreztethessen.

*

Elképedve simogatta a másik hófehér bőrét, ahogy Baekhyun izzadtan, kifáradva fúrta fejét a párnák tengerébe. Eszébe sem jutott, hogy bármi ilyen történhet közöttük, most pedig egyenesen ostobaságnak gondolta a dolgot, de az a bolond kölyök annyira akarta... sosem gondolta volna, hogy …
- Nem szóltál.
- Megérte – dünnyögte a párnába. - Csak egy kis idő kéne...
- Idióta – csókolt a vállára. - Néha komolyan meg tudsz lepni.
- Csak néha? - fordult felé, szemei vidáman csillogtak, szája csalfa mosolyra húzódott.
- Nagyon formában vagy – csóválta a fejét vigyorogva, bár még mindig sokkolóan hatott rá, hogy mennyire is volt ártatlan Baekhyun. De bízott benne, és akarta. És ő nem akarta elengedni.
- Tudod Sehun... simán beléd tudtam volna szeretni. Bármennyire is nem normális ez és sosem volt még ilyen, de tényleg ment volna.
- Sajnálom.
- Én is.

Baekhyun fintorral nézett hátra, Sehun pedig csak vigyorogva figyelte, ahogy tekintete végigcikázik testén. A fakó bőrön pár aprócska folt pihent, mind elrejthető helyen de ott volt az összes, a fiatalabb pedig még mindig enyhén vörösödve figyelte félmeztelen testét. Ő pedig csak mosolygott rajta. Annyi mindent akart mondani és csinálni, de már rég felesleges lett volna minden. Tetszett neki Baekhyun, ő is képes lett volna arra, amit a fiú ki mert mondani, tudta volna szeretni, csak már nem kellett kimondania. Féltette őt, és félt, hogy mi sülhetett volna ki abból ha ő is bevallja a dolgot. Baekhyun tehetséges volt, neki meg kellett hódítania a világot a színpad volt az élete, mellette ez nehezen lehetett volna kivitelezhető. Folyton ott lett volna a félsz, hogy kiderül az, ami köztük van és hiába a boldogság érzése, egy idő után megmérgezte volna őket.
- Kitaláltam hova akarok menni – szólalt meg hirtelen Baekhyun, és gyorsan magára kapta felsőjét.

Csak lemondó sóhajjal hagyta rá a választást a fiúra, ahogy a belváros egyik legforgalmasabb utcájában sétáltak. Nem hitte el, hogy képes volt kimenni Baekhyun az utcára vele... az egyik legforgalmasabb utcára, ahol a fanjai biztosan tucatszámra járkáltak. De a másikat tényleg nem érdekelte. Kapucniját fejére húzta és ennyivel lerendezte a bujkálást. Mindenféle félelem nélkül sétált mellette, nézett be mindenhova, ahova akart és csak vele foglalkozott. Neki magyarázott mosolyogva, őt rángatta oda ahova csak akarta. Tetszett neki a dolog, igazi randinak élte meg, még ha elég gyerekes megmozdulás is volt ez. Tényleg kedvelte Baekhyunt és legszívesebben elrángatta volna őt, hogy sose térjen vissza a kalitkájába. Magának akarta a megszelídített madárkát, vadásznak érezte magát, de képtelen volt kimondani. Pedig talán elég lett volna. Ki tudja. Talán csak annyit kellett volna mondania, hogy ne menjen vissza, ne fogadja el a cég parancsait, maradjon vele. De nem mondta. Csak hagyta kiteljesedni a másikat a kora éjszakába és hagyta, hogy semmiségekkel teljen az idő.
Baekhyun az elmúlt időszakban sokat mesélt neki, néha megállás nélkül órákig bensőséges dolgokat, most pedig csak apróságokat a múltról, mégis most érezte magához a legközelebb, és nem akarta, hogy vége legyen. Fájdalmas bevallás volt, hogy a vadász beleszeretett az ártatlan zsákmányba, és ugyanolyan áldozattá vált, mint ő.

- Akkor idegenek? - nézett rá Baekhyun dél körül, mikor már indulásra készen állt az ajtóban.
- Nem hiszem, hogy így kéne elválnunk.
- Akkor?
- Maradjak egy jó emlék. Én nem bántam meg semmit.
- Én sem. Jó volt veled lenni. Ezt neked adom. Nekem úgyis másik számom lesz, meg már kaptam az egyik cégtől egy új telefont, nekem nem kell.
- Mit kezdjek a telefonoddal? - mosolyodott el Sehun, de azért elvette kis fejcsóválások közepette a készüléket.
- Menő darab – vigyorgott. - Meg aztán nem tudom. Felőlem kidobhatod – vont vállat. - Megyek, vár a kalitkám.
- Bánod?
- Talán. De ez az életem. A színpad az otthonom, nem hiszem, hogy kész lennék otthagyni. Szia Sehun.

Baekhyun tényleg nem hazudott.
Estére megjelentek a képek és a találgatások tucatjai indultak meg. Két nap múlva a cég beismerte, hogy az idoljaik járnak. A rostán Minseokék átjutottak, nevetve újságolták a dolgokat, Sehun pedig csak velük foglalkozott, és új tehetségekre koncentrált. Nem sokkal később Baekhyun kiadta a Jongdaeval közös albumát, ő pedig távolról figyelte, ahogy a fiú a színpadon tündököl. A madárka, aki megtapasztalta a kalitka nélküli életet, mégis önként dalolva vonult vissza a fogságba, és úgy tűnt cseppet sem bánta.
Ugyanolyan elérhetetlenné vált számára, mint fanjainak, ő is csak annyit tehetett, mint mások, de Baekkhyun mosolya igaznak tűnt, így bármennyire is volt fájdalmas, egy cseppet sem bánta, hogy visszaengedte a kalitkába.
Valamikor ősz végén jutott csak eszébe a telefonja, amit elfeledve bedobott az íróasztala fiókjába, ám töltőre rakta és a hátoldalra felfirkantott pinkóddal és jelszóval gond nélkül nézhetett körbe benne. Meglepte, amit talált ám mosolyt is csalt az arcára. A háttér egy közös kép volt, egy csók közben, amiről ő nem is tudott. Belegondolva neki semmi ilyen emléke nem volt Baekhyunról. Az összes üzenetük ott volt, képek, amikről ő nem is tudott. Ahogy Baekhyun a tükörben selcazott csalfa mosollyal, vagy a sunyiban készült kis lesifotók róla, ahogy aludt, az esti kilátás a lakásból. Néhány teljesen random értelmetlen kép... Baekhyun az egész addigi lényét nála hagyta, mindenféle félelemérzet nélkül. A legutolsó képek az utolsó napjukon voltak, ő azt hitte akkor készült róluk csak kép, pedig ez nem így volt.
Mivel a tulaj hónapok óta lemondott a telefonról nem volt bűntudata, ahogy mindent átnézett. A jegyzetekbe, ahol ezernyi dalszövegkezdemény pihent, lépéssorozatok leírva, néhány könyvcím, pár számára érdektelen információ. Egyedül annál torpant meg ahol az ő neve volt a cím. Végül minden mindegy alapon megnyitotta.
„Hazudtam, mikor azt mondtam beléd tudnék szeretni. Tényleg beléd szerettem Sehun.”

*

Baekhyun érdeklődve olvasta a kocsiban ülve a legújabb cikkeket magáról. Úgy tűnt senkinek eszébe sem jutott, hogy a debütálás után öt évvel azt mondja elég volt. Amikor rájött, hogy nem akarja tovább csinálni, ő is sokkot kapott. Egész életében erre várt, ezért küzdött és még akkor is élvezte, amikor fájt mindene és azt hitte nem bírja tovább. Azok a pillanatok, amikor a feladás lebegett a szemei előtt élete legédesebb fájdalmai voltak. Azt sem bánta, hogy azt engedte el, akit szeretett, de aztán egyszer csak tényleg megérezte, hogy elég volt. Még akkor is imádta a zenét és a mindene volt, egész egyszerűen nem érezte azt, hogy tovább kell csinálnia.
Hónapokig gondolkodott mit kellene tennie. Maradni és tovább lébecolni a fénylő kalitkában, járni a kitaposott utat és örök rivaldafényben élni, vagy találni valamit, ami megadja neki azt, ami hiányzik. Bármennyit rágódott nem jutott eszébe semmi, ami érdekelte volna, amerre mehetett volna ha kikerül a fogságból, de maradni sem akart.
Aztán egyik nap szó szerint szembejött vele egy iskola, ami olyan volt, mintha neki találták volna ki. Európában. Ő pedig tudta, hogy ennél jobb lehetőség sosem jöhet az életében és minden félelemérzet nélkül jelentkezett. Nem kért engedélyt, nem szólt senkinek, szimplán kész tényekkel állt a cég elé, akik elsőnek el sem hitték döntését. Aztán pedig győzködték. Majd szinte könyörögtek. Őt pedig mindez cseppet sem érdekelte. Végigcsinálta a felvételi procedúrát, kiadta utolsó lemezét, sok sikert kívánt Minseoknak és lemondott arról, hogy Korea hangja legyen továbbra is.

A hatalmas, több mint két éve nem látott épületet figyelte, miközben magában az el nem felejtett számsort mantrázta. Hetedik emelet négyes lakás. Oh Sehun. Semmit nem beszélt a férfivel azóta, hogy eljött, talán ha háromszor látta két év alatt, mégsem volt benne félsz, ahogy leparkolt és kiszállt a kocsiból. Nem volt rajta kapucni, sem sapka, nem rejtőzködött a napszemüveg is csak a túlzott fénytől védte őt, nem kellett bujkálnia és tagadnia kilétét.
Lépcsőn tette meg az utat, ki kellett volna gondolnia valamit, hogy mégis mit mondjon, de nem jutott eszébe semmi. Mire észbe kapott és visszatért már becsengetett a lakásra. Átfutott a fején, hogy talán Sehun elköltözött, vagy összejött valakivel, de a legegyszerűbb megoldás a kételyek megválaszolására a személyes találkozás volt.
Hosszú ideig várakozott, mire kinyílt az ajtó és egy kócos álmos fejű Sehunnal találta szembe magát. Mosolyoghatnékja támadt, nem is tudta lekonyítani ajkait, ahogy a döbbent alak szemeibe nézett. Mintha semmi sem változott volna. Sehun mindig álmos volt, és az ágyból mászott ki ha ő jött.
- Szóval igaz? Már nem kényelmes a kalitka?
- Azt hiszem felnőttem ahhoz, hogy a saját utamat járjam.
- Gyere be.
- Semmi mit keresel itt Baekhyun, vagy mit akarsz tőlem? - vigyorodott el.
- Gondoltam bent jobban néz ki a számonkérés.
- Ó... - tátotta el a száját megjátszva magát. - Milyen igaz! - lépett be.
- Szóval, mit keresel itt Baekhyun, vagy mit akarsz tőlem? - idézte vissza a szavait, amint becsukódott az ajtó.
- Hát tudod van egy csomó szabadidőm. Pontosan két hét, és gondoltam megnézem mi újság veled. Hogy vagy?
- Soha jobban. Felmondtam.
- Komolyan?
- Ja. Úgy egy éve.
- Akkor ez nem túl friss hír – húzta el a száját elégedetlenül.
- Mégsem tudtál róla.
- Igaz igaz, és most mit csinálsz?
- Besegítek egy barátomnak a cége beindításában, aztán társtulajdonos leszek.
- Felnőttesen hangzik.
- De téged ez cseppet sem érdekel – dőlt a falnak összefont karokkal Sehun, tudálékosan mosolyogva.
- Ez azért így nem teljesen igaz.
- Tényleg szerettél?
- Máskülönben most nem állnék itt...
- Le is ülhetsz.
Baekhyun csak pillanatnyi döbbenettel konstatálta a visszaszólást, majd akaratlanul felnevetett és a kanapé felé vette az irányt csak, hogy ne maradjon alul. Lehuppant rá és megvárta míg Sehun mellé ült, majd törökülésbe szenvedve magát felé fordult.
- Tartozol nekem valamivel...
- Mivel?
- Egy nyaklánccal. Az enyémet te hordod.
- Kéred vissza?
- Csak akkor ha neked már nem jelent semmit.
- És ha jelent valamit?
Szótlanul nézett a másikra, tekintete ingázott a nyaklánc és Sehun szeme között, majd akaratlanul hajolt előre. A férfi lábaira támaszkodva simult közelebb, folyamatosan tartva a szemkontaktust, és úgy nyomott puszit a másik szájára. Nem húzódott el, egymás elől szívták a levegőt, ő hevesen verő szívvel várta a másik reakcióját, ami megkésve érkezett ugyan de annál hevesebben. Fel sem fogta a történéseket már a hátán feküdt, Sehun pedig fölé tornyosulva csókolta úgy igazán.
- Régen ilyet sosem csináltál... - pihegte, miután elváltak, de makacsul csimpaszkodott belé, nehogy eltávolodjon.
- Nem akartalak megijeszteni.
- Sehun... én Európába fogok menni.
- Tudom – mosolyodott el, és Baekhyun sötét tincsei közé túrt, ujjai végigcirógatták arca vonalát, nyakát, majd ismét hajába süllyedtek. - Minseok mindig fecsegett rólad nekem. Látott minket még régen egyszer és levágta a dolgot.
- Cseles srác. Sosem mondta, nem is látszott rajta... és akkor?
- Készen állsz egy olyan kapcsolatra, ami komoly is lehet? - nézett rá, és Baekhyun tudta, hogy most semmi helye nincs a viccelődésnek vagy bármilyen poénos megszólalásnak.
- Készen.
- Egy hónapig még itt kell lennem, de utána a világ bármelyik részéről tudom intézni a dolgokat. Ha komolyan gondolod...
- Halálosan komolyan gondolom – húzta vissza le magához.
- Akkor kénytelen leszek szerezni neked egy medált... - sóhajtott drámaian.
- Micsoda megterhelő feladat.
- Van valami dolgod?
- Az égvilágon nincsen semmi. Szabad vagyok.

- Üdv a nagyvilágban kis énekesmadár.

4 megjegyzés:

  1. Szia Liti!
    AZTAROHADTOHMYKATICABOGÀR...Sorry, olvasàs közben túlságosan elkapott az indulat. Most olvastam el az utolsó két részt és legszívesebben hisztizni kezdenék, hogy miért is kell, vége legyen. :'( De mindegy, mert így jó, ahogy van. :-)
    Volt egy pont, ahol azt hittem, hogy kész vége, nem lesz már SeBaek, de haladt a sztori és újfent reménykedni kezdtem.
    Hát menten elolvadok. *.* Annyira imádni való volt ez az egész történet minden kis részletével, megérné újra és újra elolvasni. ;-)
    Hálám örökké üldöz, amiért megírtál egy nem BaekYeol ficit, ami ráadásul stílusában egy kicsit másabb is volt.
    Nem is tudok már mit írni, így is csodát tettem, mert azt hittem, csak egy fangörcsös halandzsát nyomok majd ide neked.
    Köszönöm, hogy olvashattam. Pusz
    Ditta <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Ditta :))
      Ugyan semmi gond, nagyon jót mosolyogtam, ahogy olvastam :D Ilyen aranyos véleményt szerintem még nem kaptam ^^. Örülök, hogy ennyire tetszett, szívem szerint én is folytattam volna még, de hát ez így lett egész azt hiszem. Az elején a szétszakadás volt a terv, de nem lehetett volna velük ezt tenni. Reméltem, hogy sikerül szerethetőre írni, az pedig, hogy többször olvasós *.* külön öröm.
      Bevallom szükségem volt már egy másik párosra, bármennyire is ők a kedvenceim, és a stílusváltás is jót tett a lelkemnek, és köszönöm, hogy ezt is elolvastad ^^
      Engem a halandzsa sem zavart volna ^^ köszönöm, hogy olvastad és írtál is nekem <3
      Liti ^^

      Törlés
  2. Szia!
    Régóta szemezek a történeteiddel, amiket a Facebook-csoportban is megosztasz, de még nem jutottam el odáig, hogy bele is kezdjek az egyikbe... egészen ma reggelig. Az ismertetők alapján az Énekesmadár tetszett meg a legjobban, így abba fogtam bele, és nem is bántam meg - csak azt, hogy nem korábban ismertem meg a történeteidet :)
    Már a bevezetőben is megfogott ez a sztori, az egész metafora, amin alapul, nagyon találó és hatásos is, azt pedig egyenesen imádtam, hogy ilyen ötletesen végighaladt az összes fejezeten :)
    Először azt hittem, hogy valami tragédia lesz, vagy mindenestre szomorú véget kapunk, de nem, aminek örülök is meg nem is - végeredményben azért csak jó ez a happy end :D Ráadásul a végébe bele is borzongtam kissé, annyira szépen, egyszerűen, letisztultan adtad vissza az érzést - ahogy egyébként az egész történet során is -, szívesen olvastam volna tovább is, de tökéletes lett a lezárás, így kerek az egész. :)
    Nagyok különleges volt az egész történet - nemhiába olvastam el egy délelőtt alatt -, emellett nagyon tetszik a stílusod is, szépen írsz, na meg az egészet körüllengte valami furcsa miliő, ami tök jó hangulatot adott a történetnek - bocsánat, nem tudom értelmesen megfogalmazni a véleményemet, egyrészt még nagyon a hatásod alatt vagyok, másrészt nem vagyok jó a vélemények írásában :) Nagyon különleges volt az egész hangulata, teljesen beszippantott, magával ragadott :)
    Egyszóval köszönöm, hogy olvashattam, és ezek után a többi történetedetbe is belekezdek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :))
      Bocsánat a késői válaszért, csak mostanság leginkább telefonon voltam elérhető, amiről egyáltalán nem szeretek hosszan írni, így idáig voltam kénytelen húzni a választ.
      Örülök, hogy végül hosszas nézelődés után volt kedved belekezdeni egy történetembe, annak meg végképp örülök, hogy pont ebbe. Nekem messzemenően ez a legkedvesebb jelenleg, így nagyon örülök, hogy erre esett a választásod. Talán a többi ez után még csalódást is okoz, hisz annyira mások... de hátha nem :)
      Örülök, hogy sikerült végig vinni a metaforát, igazából számomra párszor elveszett, pedig az egész történetből ez volt meg stabilan, de ha Te érezted és elégnek vélted akkor tökéletes lett.
      Bevallom egyértelműen úgy kezdtem el, hogy tragédia lesz, Baekhyun halálával a végén, de egyszerűen nem vitt rá a lélek. Annyira hozzám nőtt a páros és a karakterek, hogy hiba lett volna - na jó nem lett volna az, csak számomra képtelenség - tragédiát formálni belőle. Komolyan sikerült ilyen hatást elérni nálad? Örülök, hogy tetszett a vége, a nagy végleges betelesedés meg miegymás annyira nem illett hozzájuk, sokkal inkább passzolt az egyszerűség. Legalábbis nekem ^^"
      Hú, tényleg jó hamar végeztél vele, ilyenkor jövök rá, hogy, ami számomra egy csomó idő, az olvasóknak elenyésző pár pillanat néha... Ugyan azt hiszem tökéletesen értem, mire gondolsz, igazából nekem is különleges volt ez a történet, merőben eltért a másik kettőtől, amit írtam :). Nekem ez egy nagyon is jó vélemény volt, tényleg boldog vagyok, hogy volt merszed elkezdeni az olvasást, és sikerült magával ragadnia az írásomnak, ennél nagyobb elismerést nem is kaphatnék ^^
      Remélem a többiben sem fogsz csalódni, bár nem vagyok biztos benne ^^" Köszönöm szépen, hogy írtál és még egyszer rettenetesen sajnálom, hogy csak most válaszoltam :(

      Törlés