2015. június 14., vasárnap

Nyalóka - Baekyeol

Nyalóka

- Szia Baek! - lépett be a mindig arcán játszó hatalmas mosollyal Chanyeol a szobába.
- Ma nincs kedvem beszélgetni – vágta el a társalgás folyamát rögtön az ágyban fekvő.
- Hoztam neked egy mangát! - kutakodott a táskájába a másik, mintha meg sem hallotta volna a mondatot. Pedig hallotta.
Mosolya vidámsága egy kicsit elhalványult, de az ágyban fekvő észre sem vette.
- Mit? - nézett felé Baek és kíváncsian várta, hogy előbukkanjon a kötet.
- A One Piece következő részét! - varázsolta elő a könyvet végül, ám a várt lelkesedés elmaradt.
- De Chan... ezt már behoztad a múlt héten.
A másik döbbenten pillantott kezében levő könyvre majd Baekhyunra.
- Akkor majd holnap behozom, jó?
- Nem kell – vont vállat. - Csütörtökönként nem érsz rám – vágta oda enyhe sértettséggel.
Chanyeol egy pillanatra megmerevedett, de nem mondott semmit. Mosolya lassan megtörni látszott, de nem engedte, hogy néhány repedés tönkretegye.
- Ha szeretnéd bejövök. Nem baj ha kihagyok egy órát.
- Persze... - morgott a kicsi és többet nem is beszélt.
Chanyeol mesélt neki az iskoláról, a délutáni fociról, a rengeteg háziról, a holnapra kellő házi dolgozatról, mindenről, de a másik egy szóval sem reagált rá. Ám a beszélőt ez nem rendítette meg. Már megszokta a másik hangulatingadozásait. Megesett, hogy napokig goromba volt vele, aztán a következő pillanatban már cicaként bújt hozzá, nála keresve a vigasztalást. Olyan is volt, hogy percről percre változott hangulata, de Chanyeolt ez sem zavarta.
Nem érdekelte ha Baek elküldte, ha mégis annyira rossz volt a hangulata a szobája előtt várta meg a látogatási idő végét.
Amikor csak tehette bekukkantott hozzá, mindig hozva valamit, hátha jobb kedvre derül a beteg. De Baek nehéz eset volt, gyakran bántotta Chanyeolt és sosem kért bocsánatot. Akaratos, makacs természete sokak idegeire ment, főleg ha rájött a díva hiszti, ha valami nem neki tetsző módon történt. Ám Chanyeolt ezek sem érdekelték.
Szerette Baekhyunt. Szerette az első pillanattól kezdve.

*

Tizenhat éves volt mikor mandulagyulladás miatt kórházba került. A mellette lévő ágyon egy sápadt apró teremtés feküdt, aki unottan nyomogatta telefonját, nagy ívben leszarva a környezetét. A szobában még plusz két ágy volt, de azokban idős bácsik pihentek, akik egész nap aludtak, vagy félordibálva beszélgettek a gyerekek számára érdektelen témákról.
Az első délután hiába próbált beszélni vele, az idegen fiú átnézett rajta. Másnap reggelre már megtörni látszott a jég, a kicsi megkérdezte megeszi-e a lekvárt vagy megeheti, mire Chanyeol döbbenetében rögtön felé nyújtotta az apró kis dobozt.
Baekhyun röviden bemutatkozott, majd kérdezett pár, számára fontos adatot. Ő nem árult el magáról sokat. Megmondta a nevét és korát, majd élvezettel majszolta a dupla lekváros kiflijét. Délután odaült Chanyeol ágyához, és valami játékot magyarázott neki, aminek lényege annyi volt, hogy rohangálni kellett a kórház folyosóján. Chan nem akart belemenni, de Baeknek elég volt néhány szót szólni, máris a nyomába szegődött.
Persze meglett a böjtje, mert egy szigorú nővér elkapta a grabancukat, és végül minden Chanyeol hibája lett. A kicsi meg se próbálta védeni a másikat, aki sértetten fordított neki hátat az elalvás előtt.
Másnap reggel Chanyeol az ágyán egy nyalókát talált. Mikor a másik ágy felé fordult Baekhyun mosolygott rá, szájából kilógott a nyalóka párja. Chanyeol bocsánatkérésnek tekintette a dolgot, és elfogadásnak mikor szájába vette a gyümölcs ízű kis gömböt.

*
- Mennem kell indul a buszom – szólalt meg Chanyeol órákkal az érkezése után. Baekhyun felpillantott rá, majd lecsapta a laptopja tetejét. - Pénteken jövök jó? Hozzak valamit? - mosolygott szokásos módon a fiúra, aki csak megrázta a fejét. - Akkor... Szia...
Amint elfordult mosolya megfakult, szeme csillogása kihunyt. Némán lépkedett az ajtóig még csak egy sziát se kapott a másiktól. Annyira gondolataiba merült, hogy nem hallotta meg, amikor Baekhyun halkan utána szólt. Az ajtó becsukódott és Chanyeol fülében már a fülhallgatóval lépkedett a folyosón.

*

- Miért pont gyümölcsös? - kérdezte a harmadik napon, mikor Baekhyun ismét egy nyalókával játszadozott.
- Mit tudom én – vont vállat, és megforgatta az édességet ujjai közt. - Finom és kész.
- De miért nem kólás mondjuk? Vagy...
- Miért nem kérdezel inkább értelmes dolgokat? - háborgott Baek és a másik felé vágott egy cukorkát. - inkább maradj csendbe... - sóhajtozott, Chanyeol pedig ellenkezés nélkül fogadott szót.
Igazán érdekesnek találta Baekhyunt, és a legapróbb részletekre is kíváncsi volt vele kapcsolatban.

*
- Szia Baek! - lépett be szokásos mosolyával, majd elkomorult egy pillanatra.
Baekhyun fáradtan hevert az ágyon, a mindig bekapcsolt laptopja, élettelenül hevert az éjjeliszekrényen. Sápadt bőre, még fakóbb volt, és az infúzió a kezén rosszra engedett következtetni.
- Hogy érzed magad? - dobta le táskáját menet közben, és rögtön mellé kuporodott. Baek fáradtan pislogott rá, és óvatosan szorította meg kezét, majd visszahunyta szemeit.
Lassan álomba merült, de szorítása alig gyengült Chanyeol kezén.
A fiú órák hosszat ült mozdulatlanul az ágy mellett vigyázva a másik álmait.
Mikor indulnia kellett halkan szabadította ki mancsát, és óvatosan simította végig a másik arcát. A megígért könyvet a laptopra helyezte és lábujjhegyen totyogva lopakodott ki a szobából.

*

Szombaton Baekhyun már sokkal jobb színben volt. Épp az egyik zenei műsort figyelte a tévében, mikor megérkezett Chanyeol.
- Szia Füles! - mosolygott rá. A magas ledermedve próbálta emlékezetébe vésni a másik mosolyát. Ritka alkalmak egyikeként kapott egy falatot Baekhyun boldogságából, nem akarta egy másodpercre sem elveszíteni ezt. Mielőtt észrevehette volna, már a telefonja vakuzott is, Baek pedig meglepetten nézett rá.
- Hogy vagy? - lépett túl a meg sem kezdett témán, mire a Törpe mosolya múlttá vált.
- Szerinted? Mindig ugyanaz...
- De az orvos azt mondta javul az állapotod...
- Javul, javul a francokat! Ha igaz lenne én is iskolába járnék és a legnagyobb problémám egy nyamvadt történelem beadandó lenne! - vágta oda gúnyosan.
Chanyeol mosolya pár pillanatra köddé vált, de egy erős varázslattal visszakényszerítette magára. Nem árulta el, hogy a történelem dolgozata egyes lett mivel elaludt a buszon amivel haza kellett volna mennie, így a megszokott háromnegyed óra helyett három óra volt az út. Utána összeveszett anyukájával, aki végül gépmegvonás kíséretében a szobájába száműzte. Nem mondott semmit, csak mosolygott és hagyta, hogy Baek rajta élje ki minden haragját.
Mielőtt hazaindult, elsétált a folyosó végén lévő automatához, hogy kávét vegyen. Arra jutott, hogy ha spórol az ebéd pénzén, akkor tud majd kávét venni és lesz ereje tanulni a buszon. Hiába számított Baekhyun életében a történelem dolgozat csak egy kis problémának, Chanyeolnak sokat jelentett. Nem volt ugyan a legjobb tanuló, de hogy az álmainak élhessen szülei egyezséget kötöttek vele. Amíg jó volt az átlaga addig járhatott zeneórákra.
Mikor elköszönt Baekhyuntól még nem vette észre a fiú csínját. Mikor a busznál a bérletét kereste megérezte a pálcikát és annak végén a gömbszerű formát. Baekhyun sajnálta. Chanyeol őszintén mosolygott...

*

- Neked mi bajod? -kérdezte a negyedik nap reggelén Chanyeol.
- Ha tudnám már nem lennék itt. És neked?
- Mandulagyulladás. Kiszedik a mandulámat.
- Engem biztos, hogy soha az életbe nem fognak megműteni – morogta Baekhyun megrázkódva már csak a gondolattól is.

*

Chanyeol fáradtan ült az iskolapadba. Szerda volt. Tegnap volt Baekhyun hatodik kezelése, ma pedig vizsgálatok tucatja várt rá. Be akart menni de hétfőn olyan szintű elutasítást kapott, ami megtörni látszott határozottságát.
Álmosan az órájára pislogott. Még volt nyolc perc a szünetből... csak egy kicsit akart pihenni.

A tanár lenézően meredt rá, az anyja viszont őszinte aggodalommal. Az igazgató az asztalra könyökölt és úgy méregette a fiatal fiút.
- Chanyeol-ah, az utóbbi időben romlanak a jegyeid. Talán történt valami?
- Nem, semmi – rázta meg a fejét, és alig várta, hogy elmehessen.
Tudta, nagyon jól tudta, hogy jegyei fokozatosan romlanak, de egyszerűen nem volt ereje ennél többet tanulni. Az utóbbi pár hétben már a minimálisra szorította a Baekhyunon kívüli programokat. Nem találkozott a barátaival, nem járt be a különórákra. Nem is emlékszik mikor volt csak úgy szórakozásból gitár a kezében.
Baekhyun kezelései a vége felé jártak, így Chanyeol folyton vele akart lenni. Tudni akarta mi van a másikkal, segíteni akart neki.
Iskola után, hiába anyja óvó és aggódó szava, rögtön a kórház felé vette az irányt. A nővérek meg sem lepődtek a magas fiú kapkodó léptein, annyira megszokták már jelenlétét. Chanyeol ha figyelmesebb lett volna még a nevüket is meg tudta volna mondani, de jelenleg sietett és kicsit sem érdekelte, hogy épp dolgozik-e Yoona vagy sem például.

- Szia – lépett be a kis szobába. Mosolya ragyogott arcán, mindent beleadott, hogy tökéleten őszintének tűnjön.
- Szia – suttogta halkan, és intett pár esetlen mozdulattal. Chanyeol mellé huppant, kibújt iskolai zakójából és ledobta a háta mögé. Meglazította kötelező nyakkendőjét. - Gyere ide! - ütögette meg Baekhyun maga mellett az ágyat, és sután arrább csúszott, hogy helyet csináljon maga mellett.
Chanyeol kiugrott cipőjéből, és befészkelte magát a másik mellé.
- Mi történt? - nyúlt át háta mögött, és mellkasára húzta az apróbb teremtést. Baek félig ráfordult és fülét a másik szíve fölé tapasztotta.
- Pénteken megműtenek. Újra elváltozott sejteket találtak. Azt mondják... - nagy levegőt vett. - hogy ez nem feltétlenül jelent rosszat. Az elváltozás lehet jó is. de...
Baekhyun akaratlanul megérintette lapos hasát, mire Chanyeol kicsit megszorította vállát. Tudta, hogy megint az első műtét jár az eszébe, ami már több mint másfél éve történt, és amiből Baekhyun testén csak egy egészen apró, mára már szinte észre sem vehető vágás maradt. Ám Baekhyunt úgy tűnt jobban megviselte a műtét, mint maga a betegség. Utána napokig nem evett és nem beszélt senkivel. Rengeteg idő kellett mire Chanyeol – az egyedüliként – kikönyörgött belőle pár szót, és bekönyörgött a gyomrába pár falatot.
- Nem lesz semmi baj... - suttogta halkan Chanyeol és addig maradt míg Baek már az igazak álmát aludta.

*

Chanyeol hamar átesett a megpróbáltatásokon, de biztos, ami biztos alapon még két napig bent kellett maradnia a kórházban. A szomszédos ágy lakója kinevette őt a műtét miatt, és azt mondta az altatás után horkolt. Chanyeol ezen felháborodott, mert ő bizony teljes mértékben tisztában volt vele, hogy nem horkol!
- Szia Baekhyun-ah – lépett be egy fiatal mosolygós nővér, mire az említett arca elvörösödött és úgy figyelte a lányt. - Elmegyünk a laborhoz, jó? Vesznek tőled vért, hogy megvizsgáljanak még egyszer néhány dolgot.
A két fiú nem fogta fel az esetleges helyzet komolyságát. Chanyeol csak fintort vágott Baekre, hogy mennyivel szerencsésebb nála. Neki egy nyugdíj közelébe lévő idős néni jutott ápolóként...

*
Pénteken ellógta az utolsó két óráját és idegesen szorongatta telefonját. Chanyeol szinte már családtagnak számított. Baekhyun szülei tudták a telefonszámát, sőt kifejezetten gyakran beszéltek egymással.
A beteg szülei hálásak voltak a fiúnak, amiért gyerekük mellett maradt, ennyi időn át, pedig nem is ismerte olyan régóta. Baekhyun eredeti barátai alaposan lemorzsolódtak, alig maradt pár darab. Chanyeol még sosem beszélt velük többet pár szónál. Ha néha meg is jelentek a kórházban Baekhyun őt egész egyszerűen kipaterolta és nem is foglalkozott vele utána tovább. Ám az ilyen esetek után, valahogy mindig nyalóka került a táskájába, zsebébe, tornacuccába, mikor épp mibe sikerült Baekhyunnak elrejtenie az édességét.

Már a szobában volt, Anyukája mellette ült és fogta a sápadt fiú kezét. Chanyeol leült a folyosóra, nem akarta megzavarni őket. Hiába nem tekintettek rá betolakodóként, ő gyakran érezte magát annak, ám nem tudott lemondani a másikról.
- Áh, Chanyeol-ah – mosolyodott el fáradtan az anyuka, mire felpattant és meghajolt. - Menj be hozzá, téged vár – paskolta meg a magas vállát, mire még egyszer meghajolt, és halkan benyitott.
Baekhyun laposakat pislogva meredt rá, de elmosolyodott mikor meglátta. Mutogatott néhány dolgot, mire Chanyeol hozzá sétált és mellé ült.
- Kérhetek tőled valamit Chan? - hangja rekedt volt, és úgy tűnt még nincs teljesen magánál. Chanyeol azt hitte vizet kér vagy valami hasonló így rögtön bólintott.
- Add nekem a mosolyod – nézett rá komolyan.
- Micsoda? - értetlenkedett és Baekhyun szemeibe bámult.
- Meggyógyultam. Jól leszek. A mosolyodat akarom, hogy olyan lehessek, mint te.
- Ezt mégis, hogy? - rázta a fejét zavarodottan. Biztosan csak az altató beszélt belőle.
- Azt akarom, hogy sose mosolyogj senkire, magamnak akarom. Én akarok mosolyogni.

*

Chanyeol döbbenten meredt még otthon is maga elé. Adja Baekhyunnak a mosolyát? Mégis hogyan tehetné? A mosolya ő volt! De Baekhyun nem őt akarta, nem Chanyeolt, csak a személyisége egy darabját.
Arra jutott nem gondol erre többet, hiszen egyértelműen látszott, hogy még nem volt teljesen magánál. Ha esetleg felhozza majd holnap beszél vele. Mégis hiába nyugtatgatta magát, a kellemetlen érzései nem múltak el.

- Szia! - lépett be másnap hatalmas mosollyal – a saját mosolyával – az arcán.
Baekhyun összevont szemöldökkel méregette, de a magas nem hagyta magát. Nem hagyta a mosolyát. Egészen addig a pillanatig, amíg Baekhyun meg nem szólalt.
- Ne mosolyogj. Azt mondtad nekem adod.
- Baek... ez csak egy mosoly – nézett rá bizonytalanul Chanyeol.
- Ha csak egy mosoly, nincs is rá szükséged nem?
Chanyeol lelke háborgott, ám minden hiába volt. Baekhyun Baekhyun volt, ez pedig mindenre megadta neki a választ. Még arra is, hogy komoran ült a székbe magába temetkezve.
- Mindjárt ide ér Sehun. Menj el.

*
Két hónappal később engedték ki Baekhyunt véglegesen a kórházból. Szerencséjére így évveszteség nélkül fejezhette be az iskolát mivel végig magántanár segítette őt, hogy ne maradjon le.
Chanyeol ebben az időszakban ugyanúgy bejárt hozzá, de sose mosolygott többet. Amint megszűnt a mosolya úgy erősödött Baekhyuné, mintha tényleg elvette volna a képességet a másiktól.

Baekhyun gyökeresen megváltozott az utolsó időszak alatt. Gyakrabban lett bunkó, sokkal elutasítóbbá vált Chanyeollal szemben, annak ellenére, hogy úgy tűnt győzedelmeskedett betegségén. Ám a magas nem vette magára. Mérhetetlen türelemmel kezelte a másik kirohanásait, sosem volt egy rossz szava sem, hiába találta magát tucatszor az ajtón kívül, mert épp nem volt rá szükség.

De Chanyeol végső pofonját akkor kapta, mikor Baekhyun hivatalosan is elhagyhatta a kórházat. Sosem beszéltek még telefonon, nem írtak egymásnak, így Chanyeol el akarta kérni a számát, ám a másik csak felvonta szemöldökét és megkérdezte minek.
Baekhyun anyja szúrósan nézett fiára, és már mondta volna a számsort, de Chanyeol nem kérte. Kifejezte gratulációját Baekhyun gyógyulásáért, sok sikert kívánt neki a vizsgákra, elköszönt szüleitől, és úgy lépett le a zebrára, hogy oda sem nézett. És vissza sem pillantott többet.

*
Chanyeol a középmezőnybe került a felvételi vizsgái után. Hiába próbálkozott nagy változást már nem tudott összehozni pontszámain, ami miatt elbukta a vágyott egyetemet, és az imádott szakot. Bár már nem is tudta igazán mit akart. Üresnek érezte magát, a középiskolában nem voltak barátai, nem volt semmije.
Neki mindig csak Baekhyun volt... de neki sosem kellett Park Chanyeol.

*

Mikor a kicsi Chanyeol elhagyhatta a kórházat megígérte Baekhyun neki, hogy majd hívja. A magas vidáman írta fel számát egy apró fecnire, mire a másik kisujjesküt tett. A telefonhívás sosem történt meg, ám ennek ellenére a magas fiú sosem hagyta magára az alacsonyt.

*

Chanyeol boldog mosollyal lépkedett a kampuszon Kyungsoo mellett sétálva. Harmadévesek voltak, ami bizony azt jelentette, hogy már nem sok idejük volt hátra. Legalábbis itt az épület falai között.
- Hogy tudsz te folyton mosolyogni? - sóhajtott Kyungsoo lemondóan, miközben telefonján a legutóbbi vizsgaeredményét kereste.
- Adottság - vont vállat a magas, és nem hagyta rá jellemző kis szájformáját megváltozni.
- Jó neked, hogy mindig ilyen pozitív vagy...
- Te is tudod, hogy ez csak az álca. Én egy bolond akarok lenni, aki mindig mosolyog. Akármi történik.
- Örülök, hogy végül erre jutottál.
Chanyeol próbált nem emlékezni az itteni első napjaira, az iskola utáni nyár szenvedéseire. Próbált nem emlékezni Baekhyunra, de még mindig nem ment neki.
Már nem táplált gyengéd érzelmeket a fiú iránt, legalábbis ezzel nyugtatta magát, inkább valamiféle haragot érzett. Sosem bánta meg egy pillanatra sem azt a két évet, amit mellette töltött, de rájött, hogy mennyi mindent elvesztett. Ám ez sosem zavarta volna, ha Baekhyun nem hagyta volna el. Márpedig Baekhyun minden további nélkül kiadta az útját.
Az elmúlt három évben nem is beszéltek, semmit nem tudott a fiúról. Az elején még szüleivel kommunikált, de a hívások egyre ritkábbak és rövidebbek lettek, ma pedig már nem is emlékezett mikor beszélt velük utoljára.
Kezdeti fájdalma, hogy nem a kinézett egyetemre került, már elmúlt. Jól érezte magát itt, rengeteg emberrel ismerkedett meg, és rengetegen ismerték őt.
Elsőként búval baszottnak tartották – egy Jongin nevű srác, aki azóta Kyungsoo titkos pasija lett – legalábbis így jellemezte. Aztán Chanyeol megkérdezte magától, hogy tényleg el kellett válnia a mosolyától? Meg kellett válnia attól, ami az övé volt?

*
Épp óráról ballagott ki, mikor megszólalt a telefonja. Némán rezgett, ismeretlen számsort jelezve. Chanyeol elgondolkodott felvegye-e és közben rámosolygott pár elsősre. Végül elhúzta a megfelelő irányba a képernyőn az ujjait.
- Halló?
- Azt ígérted nem mosolyogsz többet – a telefonból kiszökő hang számon kérő volt, Chanyeol pedig megmerevedett.
- Baekhyun? - döbbent le igazán, ahogy ténylegesen össze tudta kapcsolni fejben a nevet, az arcot és hangot.
- Már fel sem ismersz... - nevetett fel keserűen, ám Chanyeol mosolya visszaszerzésével valami egészen másra is szert tett. A józanságra. Gyermeki naivitása ugyan megmaradt, de rengeteg dolgot megtapasztalt, amik felnyitották szemeit.
- Felismertelek, bár inkább ez a meglepő, nem pedig az ha nem – jegyezte meg.
- Szia – köszönt neki, mire Chan eltartotta fülétől a telefont, de a hívás még tartott.
- Szia... - ismételte meg összevont szemöldökkel.
- Olyan rég hallottam a hangod. Olyan rég láttalak. Sose jössz haza...
- Honnan veszed ezt? - értetlenkedett.
- Már egy csomószor voltam nálatok, de te sosem voltál itthon.
Sajnos akárhogy tagadta a dolgokat ez tényleg így volt. Mikor lecsúszott a választott egyeteméről, végső elkeseredésében a mosolytalan, szenvedő Chanyeol egy biztos pontot választott, ahol nem kell látnia Baekhyunt. Szinte az ország másik végébe menekült, bár ezt azóta sem bánta meg.
- Iskolába járok.
- Tudom. Miért mosolyogsz?
- Mert a mosoly az enyém. Hozzám tartozik.
- Nekem adtad!
- Elvetted tőlem. A kettő teljesen más. Rengeteg idő volt mire visszaszereztem.
- Miért nem kérted vissza?
- Hogyan lehetne egy mosolyt visszakérni? Ráadásul eléggé a tudtomra adtad, hogy nem vagy kíváncsi rám.
- Én csak élni akartam! - vetett ellen. - Te voltál az egyetlen, aki végig látta a betegségem. Mindig az jutott eszembe...
- Tudod mennyit hajtottam azért, hogy neked jobb legyen? - vesztette el türelmét. - Nem vagyok rád mérges, nem bántam meg egy percet sem, egész egyszerűen csak az akkori álmaimat adtam fel miattad!
- Chan?
- Bánthattál akármennyit, nem vettem fel, értettem, hogy mire van szükséged, elviseltem a hangulatváltozásaidat, hálás voltam a kibaszott nyalókákért mert törődést mutattak. Egy pillanatig sem bántam, hogy melletted maradtam, de ma... most már nem vagyok rád kíváncsi.
- Tényleg nem? - hallotta a bizonytalan hangot, majd a fejének koppant valami.
Idegesen fordult hátra, mert nem értette mi történt. Lepillantott a földre, ahol egy nyalóka hevert. Értetlenül nézett fel és szembetalálta magát Baekhyunnal. Telefonját fülénél tartotta, másik kezében szatyor pihent, tele édességekkel.
- Magamnak akartam a mosolyod, de rájöttem, hogy rossz értelemben szereztem meg! Akartam mert boldog akartam lenni, mint te! De hiába mosolyogtam! Miért hazudtál annyi ideig? Miért rejtetted el a mosolyod mögé az érzéseid?
Chanyeol összezavarodva emelte el fülétől a telefont.
- Mit keresel te itt?
- Téged! - vágta rá indulatosan Baekhyun és közelebb lépett hozzá. Chanyeol majdnem hátraarcot vágott, és elment.
- Minek?
- Szerinted?
- Honnan kéne tudnom?
- Csak rám mosolyogj!
- Micsoda?
- Azt akarom, hogy a mosolyod az enyém legyen!
- Egyszer már elvetted. Nem volt elég?
- Nem! Akarom. A szádon, csak nekem.
Chanyeol őszintén nem értette Baekhyunt. Évekig volt a támasza, hogy utána eldobhassa, majd megint évek múlva megjelent magának követelve őt. Komolyan meredt rá, mosolyának nyoma sem volt, ami látszólag nagyon idegesítette a kicsit. Pár lépéssel megszüntette a köztük levő távolságot, és erőszakosan húzta két oldalt Chanyeol száját mosolyra.
- Mosolyogj! - kiabált rá könnyes szemekkel, de a magas nem követte parancsát. - Mosolyogj rám Chanyeol!
- Minek? - húzódott el, és megdörzsölte kissé fájó arcát.
- Mert szeretsz!
Itt dermedt meg teljesen a magas, és ismét gyilkos fájdalmat érzett. Baekhyun tudta. Tudta és kihasználta. Évekig. Nem köszönte meg a törődést, nem kereste évekig, most pedig itt volt és valami olyat akart, amit Chanyeol már nem akart érezni.
- Nem szeretlek – jelentette ki makacsul, remélve, hogy hangja elég határozott a másik elbizonytalanításához. Úgy tűnt sikerült neki, ám a sorozatos támadásra nem számított.
Ismét egy édesség csapódott neki, majd még egy és még egy.
- Sajnálom, jó? Sajnálom! Minden egyes kibaszott napot! Ott voltál mikor beteg voltam. Én csak élni akartam! Megtapasztalni mindent. Azt hittem ha elküldelek jó lesz. Jó volt, de valami hiányzott. Hiányoztál!
- Mit akarsz tőlem?
- Mondtam már! A mosolyodat, a szeretetedet. Téged!
- Ennyi év után? - nevetett fel keserűen Chanyeol. - Csak kihasználtál és ráébredtél, hogy szemét voltál. Nem kellesz szánalomból. Menj haza Baekhyun. Neked is van életed, és nekem is.
- Nem! - makacskodott a másik. - Nekem csak te vagy! Sajnálom – folyt végig az első könnycsepp az arcán, ami elbizonytalanította a másikat. - Minden nyalóka egy nap, amit bánok. Ezerkétszáznegyvenöt.
- Micsoda?
- Ennyi napot sajnálok! Kezdve attól, hogy nem adtam meg a számom. Már abban a pillanatban bántam. Már előtte. Szeretlek!
Chanyeol megmerevedett, nem merte, nem tudta és őszintén nem is akarta elhinni a másik szavait.
- És ennyi idő kellett, ha már akkor bántad? Ki hiszi ezt el?
- Te! Neked kell elhinned! Ezerkétszáznegyvenöt. Ennyi nyalóka, mert így tudok csak bocsánatot kérni. Mert mindig mikor megbántottalak ellágyult a tekinteted, amikor megtaláltad. Mert tudtad, hogy milyen vagyok és elfogadtad. Mert...
- Fejezd be. Mindig utáltam ezeket a cseszett szarokat – lökött arrébb a lábával, néhány földön heverő édességet. - elfogadtam mert ismertelek, igen. Megettem mert így valamennyit kaptam belőled. De elegem volt. Minek kellett volna rád áldoznod ennyi időt, ha nem volt szükséged rám!
- Mert hülye vagyok, és mert szeretsz! Mert hónapokkal is utána érdeklődtél felőlem. Mert gyűlölöm a tudatot, hogy több, mint két éve nem érdeklődtél rólam, és nem beszéltél anyáékkal. Utálom magam, hogy elküldtelek. Azt hittem csak a rossz napokra fogsz emlékeztetni, amit nem akartam. De... rájöttem, hogy azokon a napokon csak te voltál mindig velem. Feladtál értem mindent, én pedig sosem köszöntem meg.
- Nem... - ismerte el Chanyeol. Még mindig fájt neki, hogy nem sikerült bekerülnie az áhított szakra, hogy annyi lehetőségről maradt le, de akármennyire tagadta azóta sem bánta meg. - Baekhyun... én nem bántam meg, hogy melletted voltam. Akárhogy viselkedtél, tudtam, hogy szükséged van rám, és utána elfogadtam, hogy már nem. Fájt, hogy mennyi mindent elvettél tőlem, még most is fáj, de nem bántam meg. Nem kell, hogy bűntudatod legyen. Nem kell ezt csinálnod.
Befejezettnek tekintette a beszélgetést, így hátraarcot vágott, hogy visszasétálhasson a kollégiumához, majd leülhessen tanulni a holnapi zh-ra.
- Chanyeol! - kiabált utána Baekhyun, de nem állt meg. Nem érezte a másik hangjából a kétségbeesést, hogy egyedül maradt, nem foglalkoztatta Baekhyun.
Hiába kiabált utána percekig a másik, ő nem torpant meg. Nem gondolt rá tanulás közben, sem mikor este lefeküdt aludni. Másnap sem jutott eszébe, mikor a padon könyökölt, és Kyungsoot hallgatta. Harmadnap sem, mikor megkapta a dolgozata eredményét, sem a hétvégén mikor bulizni ment néhány sráccal. De még részegen sem, sőt vasárnap sem, amikor másnaposan ébredt a kollégiumi szobában.
Baekhyun neki a múlt volt, amin már túllépett, az a múlt ahova soha nem akart visszatérni.

*

A nyár közeledtével azonban ismét eszébe jutott Baekhyun. A srác, aki egy nagy szatyor nyalókával átutazta érte a fél országot, és szerelmet vallott neki.
Mérges volt rá, a pokolba kívánta. Hiába nem akart vele foglalkozni, egy hónap után csak nem tudta tovább kizárni gondolataiból.
Hetekig kapott üzeneteket, amikre sosem válaszolt. Baekhyun minden nap írt neki, még most is kapott naponta legalább egy üzenetet. Mindent leírt. Megkapta a Baekhyun számára fontos információkat a másik világáról.
Minden üzenetben helyet kapott három szó. Az a három szó, ami szépen fokozatosan olvasztotta fel megkeményített szívét. Sajnálom, köszönöm, szeretlek.
Észre sem vette, mikor kezdte várni a folyamatos üzeneteket, de egyik nap, mikor telefonja nem jelzett üzenetet az utolsó órájáig, idegesen figyelte. Hiába próbált koncentrálni, percenként nézett telefonjára. Végül éjfél előtt pár perccel kapta meg az aznapi üzenetét. Csak a megszokott három szó szerepelt benne, semmi más. Akkor érezte először, hogy válaszolni akar. Végül legyőzte a késztetést, de egyre gyakrabban időzött ujja a válasz felett.

*

„ Tudtad, hogy a szomszédotok Dara megházasodott? Rém édes kislánya született, és rengeteget érdeklődött rólad :). Szeretné ha amikor itthon leszel találkoznál vele. Hiányzol Chan. Sehun ma kitalálta, hogy menjünk fel a város melletti erdőbe kirándulni. Még sosem voltam ott, pedig már milyen öreg vagyok... furcsa belegondolni mennyi mindent nem tettem még meg az életbe. Képzeld még sosem karcoltam fákba de nézd! Belevéstem a legfontosabb dolgokat egy öreg tölgybe! Sajnálom Chanyeol, köszönöm. Szeretlek!”
Chanyeol lementette a képet, amit kapott és halvány mosollyal figyelte a fában pihenő angol szavakat. Tudta, hogy Baekhyun irodalmat és angol tanult, és akaratlanul megmosolyogtatta gyerekes megnyilvánulása. Majdnem válaszolt, hogy tervezett hazamenni és tudott Daráról de végül visszafogta magát, mint mindig.

*

„ Ma voltam orvosnál a szokásos kivizsgáláson. Azt mondják akkor gyógyulok meg ha öt évig tünetmentes vagyok. Mindig izgulok előtte, hogy mi van ha megint lesz valami, de szerencsémre sosem történik semmi. Yoonanak bejöttél, tudtad? Azt mondta sosem látott még olyan jó embert, mint te, ahogy szinte minden nap bejöttél hozzám, és vigyáztál rám. Köszönöm Chanyeol, annyira hálás vagyok neked még mindig. Igazából azt sajnálom a legjobban, hogy ennyi idő kellett, hogy túllendüljek az ostobaságomon. Talán már régóta szeretlek, bár őszintén, nem tudom. Már akkor különleges voltál, mikor az első nyalókát neked adtam. Amikor a mandulád miatt feküdtél a mellettem levő ágyba. Tudtad, hogy mikor aludtál puszit adtam neked? Igazából meg akartalak csókolni, mert piszkáltak a barátaim, hogy én még sosem csókolóztam, de nem mertem. Akkor... tudtad, hogy az első csókomat ellopattam veled? Fogadjunk, hogy nem! Cseles voltam, megvártam míg elaludtál és utána megcsókoltalak.”
Chanyeol döbbenten olvasta az üzenetet és akaratlanul ért ajkaihoz. Ő valaha csókolózott Baekhyunnal? Bár nem nevezte volna csóknak, hisz kizártnak tartotta, hogy álmában viszonozta volna. Mégiscsak aludt miközben a másik szája hozzá ért, márpedig egy nem viszonzott szájösszeérintés nem volt számára csóknak nevezhető. Ennek ellenére csiklandozta a fantáziáját, hogy milyen lehetett Baekhyun ajkának íze...

*

„ Nincs semmi bajom! :) Ma küldték az eredményeket, és minden negatív volt. Annyira örülök Chanyeol! Sajnálom, köszönöm, nagyon szeretlek!!!!”

Chanyeol most először bökött a válasz lehetőségre. Megkönnyebbülten olvasta az üzenetet és bár semmi másra nem reagált, és nem írt hosszú üzenetet, mégis tett egy lépést Baekhyun felé.
„Örülök.”

*

Nagyot sóhajtva csapta le a kocsi csomagtartóját, és még egyszer végiggondolta, hogy mindene rendben volt-e. A vizsgáit letudta viszonylag hamar, így végre mehetett haza. Baekhyun üzenetei nem ritkultak, de ő csak azt az egy választ adta. A törpe utána tripla lelkesedéssel kezdett neki mesélni, olyan bensőséges gondolatokat megosztva vele, ami néha igencsak zavarba hozta Chanyeolt. Megtudta, hogy Baek kibe volt elsőnek szerelmes, elmesélte, mi történt vele az évek során, mindennapjairól írt. Elmesélte milyen érzés volt a csókjuknak nevezett puszi, leírta milyen pokolian fáj neki, hogy sosem reagált és közölte, hogy ő bizony nem adja fel. Elárulta, hogy teljesen biztos az érzéseiben, és addig nem adja fel, amíg Chanyeol el nem fogadja ezeket. Már nem makacskodott, sosem követelt választ arra, hogy a magas szereti-e még, csak valami reményfélét várt.
Megvárta míg csoporttársa és egyik legjobb barátja becsatolja magát mellette, majd beindította a kocsit. Luhan kínai volt és nem tartotta szüleivel a kapcsolatot, így Chanyeol felajánlotta, hogy nála töltheti a nyarat ha gondolja. A kínai srác elsőnek ledöbbent, majd hihetetlen hálával borult nyakába. A magas szülei nagyon örültek a vendégnek, hisz Chanyeol középiskolában sosem szerzett magának barátokat. Kyungsoo is ígérte magát a nyár vége felé egy hétre, aminek Luhan is örült, hisz jóba voltak. Nyaralást is terveztek közösen, így Chanyeol szünideje rengeteg programot tartalmazott már előre, amit cseppet sem bánt. Örült ugyan, hogy hazamehetett, de szülei túlzott aggódása és hirtelen érdeklődése minden iránt kicsit idegesítette. Nem tudta mire vélni, egészen addig amíg Anyja egy beszélgetésnél el nem szólta magát. Baekhyun rendszeres vendéggé vált náluk, amin már igazán meg se lepődött. Hiába volt a hónapokkal ezelőtti elutasítás a srác egy csepp változást sem mutatott azóta.
*

- Ma már kaptál tőle üzenetet? - kérdezte Luhan miközben a háttérben halk zene szólt.
- Persze – sóhajtott Chanyeol és elmosolyodott. - alig várja, hogy hazaérjek.
- Aranyos az a srác... Mi lenne ha megpróbálnád vele? Amióta ismerlek nem volt senki akivel komolyan gondoltad volna.
- Nem véletlenül, és Baekhyun az utolsó, akit valaha magam mellé el tudnék képzelni.
- Te is tudod, hogy ez hazugság – világított rá Luhan nevetve.
- Micsoda?
- Lehet, hogy csalódtál benne, de nem a csalódás miatt nincs senkid, hanem mert még mindig őt akarod.
- Ez hülyeség! - vetett ellen Chanyeol. - Miért akarnék olyat, aki...
- Akkor bizonyítsd be! - vágott szavába. - Járt velem, ha nem szereted őt!
- Te vagy az egyik legjobb barátom, mégis, hogy járhatnék veled?! - taposott a fékbe, és megállt az autópálya szélén.
- Miért ne? Egyikünknek sincs senkije, és jók lennénk együtt ezt el kell ismerned.
- Talán.
- A személyiségünk passzol, ismerjük egymást és még sorolhatnám.
- De nem jövünk be egymásnak! - ellenkezett egyre hevesebben. - Nem is vonzódunk a másikhoz.
- Honnan tudod? Még csak nem is csókolóztunk!
- Te le akarsz smárolni? - sokkolódott le a magas.
- Most mi az? Egy csók nem házasság! - hajolt közelebb Chanyeolhoz.
- Jó! Talán még mindig kedvelem őt! - húzódott rémülten hátra.
- Na ezt akartan hallani... - dőlt elégedetten vissza az ülésbe Luhan. - Haladj vagy megbírságolnak, és isten a tanún, hogy egy wont se fizetek ki helyetted.
- A pokolba veled... - indított morogva.

*

Szülei rögtön befogadták Luhant, anyja pedig máris fiaként tekintett rá, amit a fiú alaposan kiélvezett hisz szülei rég nem foglalkoztak vele. Az első pár napban alaposan kifaggatták őket évükről, és rendszeres étkeztetésen kellett részt venniük. Chanyeol hazatérése utáni héten rögtön három kilót szedett fel, ami alaposan meglepte, de Luhannal sem volt más a helyzet. Épp ezért elhatározták, hogy bizony a szülői koszt mellett hamar találniuk kell valami mozgást.
- Nincs kedved elmenni futni? - vetette fel egy délutáni szieszta után Chanyeol Luhannak.
- Menjünk. Lassan de biztosan hasam lesz ha nem kezdek magammal valamit... - ütögette meg a pocakját és kritikusan méregette magát.
- Néha rosszabb vagy, mint egy lány...
- Mit tehetnék? Ha jól nézek ki persze, hogy ellenállhatatlan akarok maradni...
- Csak fogd be és haladjunk!
Chanyeol nem mondott teljesen igazat. Őt teljesen hidegen hagyta alakja, tudta, hogy ha máskor nem hát majd ősszel visszaszerzi eredeti súlyát. Sokkal jobban érdekelte Baekhyun régebben küldött képe, amit az erdőben csinált. Kíváncsi volt vajon még mindig a fába volt-e a karcolás, vagy már begyógyult a seb...

*

Szülei hétvégén azzal fogadták, hogy kerti partit akarnak tartani, ő pedig nem ellenkezett. Chanyeol azonban arra nem számított, hogy a vendégek között ott lesz sms-es zaklatója. Baekhyun mosolyogva köszöntötte családját, és minden félelemérzet nélkül állt elé és Luhan elé. A kínai érdeklődve mérte fel a srácot, majd ravasz fénnyel a szemében lépett egy egészen kicsit közelebb Chanyeolhoz. Ez azonban Baekhyun figyelmét nem kerülte el, így összeráncolt szemöldökkel közeledett hozzájuk.
- Sziasztok – mosolygott Chanyeol felé, majd Luhanra pillantott. - Byun Baekhyun.
- Szia – vigyorgott. - Luhan. Chanyeol barátja! - direkt mutatkozott be félreérthetően, ami a magasnak fel sem tűnt, de Baek figyelmét megragadta, és alaposan felpörgette gondolatait.
Pár szót váltott egymással a trió, Chanyeol szinte meg sem szólalt, de lopva alaposan végigmérte a kicsit. Még mindig sápatag teremtés volt, angyali arccal, amibe olyan könnyen belezúgott. Mégis valami változott rajta, kapott a kisugárzása valami felnőttes hatást.
Az összejövetel jól telt, egész sok mindenkivel találkoztak, hisz szülei igazán szerették az ismerősöket. Több iskolatársával is összefutott, akik mind vidáman köszöntötték. Előkerültek régi történetek, amik már annyira nem dobták fel Chanyeolt, ellenben Luhan mindenre hegyezte a fülét. Baekhyun is a társaságba keveredett és a két alacsony szinte csüngött a Chanyeol központú történeteken. Kiderült, hogy a magas régen zenélt, sokszor elaludt órán, és rengeteget programot kihagyott vagy órát lógott el. Luhan vigyorogva hallgatta a történteket, Chanyeol nosztalgikus mosollyal, de Baekhyun egyre rosszabbul érezte magát a megszerzett információk miatt.
Este hosszú üzenet várta Chanyeolt a telefonján.
„ Nem érdemellek meg téged. Amikor ma meghallottam, hogy ismernek téged, még alig vártam, hogy plusz információkat tudjak meg rólad, de te olyan hülye vagy! Miért nem mentél el Európába? Miért ültél mellettem, mikor tanulnod kellett volna? Miért lógtál miattam, miért hagytad ki azt a rengeteg lehetőséget? Sosem fogom megbocsátani magamnak, hogy szemét módon magamhoz láncoltalak. Igazad van, hogy nem szeretsz, és sajnálom, hogy ennyi mindent feláldoztál értem. Ha figyeltem volna rád észrevehettem volna, hogy a mosolyod hiába igazi mégis hamis. Miért nem szóltál, hogy akadályozlak? El kellett volna engednem téged, nem pedig ellökni miután miattam vesztetted el az álmod. Sajnálom Chanyeol... annyira sajnálom, de hálás is vagyok. Azokban az időkben még ha egy mocsok dög is voltam, vártam, hogy gyere. Alig vártam, hogy mesélj az életről amire vágytam, amit te élhettél. Rengeteg erőt adtál nekem, és piszok féltékeny voltam a mosolyodra. Mindig mosolyogtál, mindig jó kedved volt, melletted sosem éreztem magam betegnek. Más ha jött sajnálat és szánalom csillogott a szemében, de te... te csak szeretettel néztél rám, és támogattál. Mindent sajnálok Chan. Olyan ostoba voltam... Szeretlek.”
Chanyeol másodjára válaszolt Baekhyunnak.
„Találkozzunk a régi játszótéren.”

*

Unottan lökött magán a hintában ülve, miközben várta a másikat. Halkan osont ki a lakásból, került minden hangos mozdulatot. Halászgatyában, pólóban és egy kissé széthordott tornacsukában kuporgott a számára már kinőtt hintában de nem foglalkozott vele.
Mikor régen rossz kedve volt, mindig ide jött. Szerette mert a park egy csendesebb részén volt, nem jártak már ide sokan, hisz a park első részében helyet kapott egy új nagyobb játékterület. Ezt lassan benőtte a fű és fák vették körül. Imádott kiülni ide, miközben fülében zene szólt, és bámulhatta a holdat.
Hamar észrevette Baekhyunt, aki kissé bukdácsolt a sötétben. Nem volt annyi esze, hogy telefonjával megvilágítsa az utat. Haja kusza volt, ruháján látszott, hogy sebtében kapta fel, egy cipője meg sem volt kötve, cipőfűzője minden lépésénél vidáman lengett lába körül.
- Orra fogsz bukni... - jegyezte meg Chanyeol, mire Baek megtorpant. Lepillantott lábára, majd gyorsan betűrte a kiálló fűzőt.
- Siettem – motyogta és bizonytalanul lépett közelebb, majd huppant be a másik hintába. - Régóta vársz?
- Szeretem ezt a helyet – vont vállat. - minden rossz dolgot elűz.
- Szép – ismerte el Baek. Óvatosan meglökte magát.
- Szeretem az üzeneteidet. Elsőnek idegesítettek, de egy idő után az zavart ha csak késő este írtál.
- Mindent el akartam mondani neked. Még a leghülyébb dolgokat is.
- A fánál... a sorry-t egy r-rel írtad...
- Tudom... Sehun idegesített és eltévesztettem – nevetett fel, majd lecövekelt. - Honnan tudod? A képen nem látszódott.
- Voltunk ott Luhannal.
- Luhan... - nyekkent fájdalmasan, de nem szólt semmit.
- Kapd el – szólt hirtelen Chanyeol, és Baekhyun már csak annyit fogott fel, hogy valami repült felé. Ijedten kapálódzott érte, míg végül sikerült elkapnia.
- Ez? - pislogott döbbenten.
- Értelmezd, aminek akarod...
Chanyeol papírzörgést hallott, majd látta ahogy Baekhyun feláll és elé sétál. A nyalókát a szája elé tette, és előre hajolva a másik részét Chanyeol szájához érintette. A magas meglepődött és lesokkolva bámulta a lehunyt szemű apróságot. Már meg sem lepődött a találékonyságán. Fél kézzel megfogta az édességet tartó kezét.
- Szerintem így jobb lenne... - suttogta halkan, miközben elhúzta közülük az édes akadályt, majd száját a másikéhoz érintette. Még látta, ahogy Baekhyun szemei kipattannak, utána pedig átadta magát a csóknak.
Édes, gyümölcs íze volt az első csóknak, amiről tudott, és amit ténylegesen adott. Gyengéden irányította a csókot, amihez hamarosan társult a kisebb is. Lába enyhén megremegett, így Chanyeol combjaira támaszkodott de nem húzódott el.
- A legjobb dologgá fogok válni az életedben – ígérte halkan Baekhyun, mikor elváltak egymástól.
- Remélem is – mosolygott Chanyeol, majd elcsente a nyalókát és vigyorogva vette szájába.
- Hé, az az enyém! - méltatlankodott a másik.
- Nem. Ezt hozzám vágtad az egyetemen. Vagyis az enyém.
- Szeretlek!
- Én is téged...

*

- Na végre... - sóhajtott Luhan, mikor Chanyeol boldog vigyorral lépett be hajnalban a szobába.
- Mi az? - értetlenkedett.
- Végre összejöttél vele.
- Honnan? - képedt el Chanyeol, de utána rögtön visszaszökött mosolya.
- A mosolyod. Mindig akkor állt így a szád ha az üzeneteit olvastad.
A magas csak döbbenten pislogott pár másodpercig, majd vállat vont. Fáradt volt. Hajnalig maradtak a kihalt kis helyen, egymás szavába vágva meséltek. Baekhyun ezerszer vallott neki szerelmet, ezerszer köszönte meg neki, és ezerszer kért bocsánatot.
- Ezerháromszázhatvanhét.
- Micsoda?
- Ennyi nyalókával tartozik nekem – vigyorgott.
- Ki fog hullani az összes fogad... - dőlt vissza Luhan az ágyba, és kuncogva húzta fejére a takarót. - Reméljük fogatlanul is odáig lesz érted.
- Biztosan!

14 megjegyzés:

  1. Nem is tudom mit irhatnék ...huh elöször is BaekYeol *-* Nagyon meginditó volt a történet. Még ha néha fogalmazás szinten nem is stimmelt mindig minden. Már az elején mikor BaekHyunt bemutattad sosem gondoltam volna hogy valaki majd "gonosz kis törpének" fogja beállítani mert én így érzékeltem ^^ De még is megcsavartad hisz Beak beteg volt ami elszomorító tény. De aztán Beaknek kellet ugye Chan mosolya amit meg is kapott. Én egy kicsit furvsálltam is :D nagyon nehezen jöttek össze ezek a kis bolondok ^^ elöször CHanYeolnak kellett hadakoznia BaekHyunnal de eközben Hyun is oda figyelt rá hisz bocsánatot kért a nyalókákkal. :) Aztán Beaknek kellett vívnia a szerelemért *-* a vége a nyalokás rész ahogy megcsókolta az halál éédes volt ^^ Luhan meg a kis poén gyáros xD
    U.i : Sajnáltam Chant mikor fel adta az álmát de nem bánta meg és ez a lényeg :D
    Köszönöm, hogy olvashattamn
    A jövőben is sok sikert!


    아니타 ~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm a véleményt nagyon jól esik, hogy az első nekifutásra máris kaptam reakciót! :)
      Baekhyun gonosz kis törpe? Nem szántam annak, de így belegondolva megeshet, hogy kissé ilyenre sikeredett a karaktere.
      Chanyeol mindent feladott volna Baekért, mert szerette bár ezt annyira nem részleteztem, így lehet nem volt annyira érezhető.
      Igen kellően sokat szenvedtek, de hát a cél és a boldogság érdekében mindent! Vagy valami hasonló :D
      Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet, nekem igazából ők a kedvenc párosom így mindig velük jutnak eszembe gondolatok.
      Én köszönöm, hogy elolvastad, és remélem tudok majd még hasonló írásokat produkálni :)

      Liti ^^

      Törlés
  2. Szia!
    Meg kell mondjam vegyes érzelmekkel fogtam neki ennek a oneshotnak. Ismeretlen voltál... nyilvàn, hiszen írtad is, hogy ez az első yaoid, szóval kicsit tartottam tőle, hogy nem fogja elnyerni a tetszésem a stílusod. Annak ellenére, hogy BaekYeol, ami mindennél jobban csábít engem. ^^ De mégis rávettem magam munka közben, hogy jár nekem egy kis pihi, és nincs is jobb, mint Baekyeolt olvasni. :-) Azt megjegyzem, hogy kicsit bántotta a szemem a kiemelés vagy nem is tudom...mobilom kicsit összefolytak a sorok, nem tudom, hogy ha gépnél olvasom akkor is. De nem is volt olyan zavaró, a történet kárpótolt. :-)
    Fogalmam sem volt róla, hogy mi lesz a vége és ez jó, mert eleve hülye vagyok ahhoz, hogy előre megjósoljam a történetek végkifejletét, de sokszor már egy-két mondat után sejteni lehet és azt úgy már nem buli végigolvasni. Na, viszont majdnem az utolsó sorig rettegtem, hogy Baekhyun meghal. Szerencsére ez nem történt meg. :-) Mindvégig izgatottan olvastam, a figyelmem nem lankadt és fenntartottad a lelkesedésem is, jóformán pislogni is alig mertem. :-P A karaktereid is hamar kedvencek lettek, bár a két jómadár a szívem csücske, de most még Luhan csöpp kis szerepe is nagyon belopta mág a szívembe. ^^
    Keresve sem találtam volna mára jobb BaekYeolt, mint ez, nagyon tetszett, gratulálok. ;-) Sok-sok hasonlóan aranyosan érzelmes történetet kívánok Neked. Pusz
    Ditta <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Teljesen megértem az érzéseidet, valaki újat olvasni mindig bizonytalan dolog, ennek ellenére örülök, hogy végül rám vetemedtél, és remélem tényleg sikerült kellemesen csalódnod bennem :)
      Őszintén bevallom én nem szeretek szomorú történeteket olvasni, így elhatároztam, hogy pozitív leszek, és vidám dolgokat írok, vagy legalábbis a végét happy enddel zárom.
      Luhant én is nagyon szerettem, ha szabad ilyet mondani, amúgy is közel áll a szívemhez szóval... :)
      Az oldallal igazából nem tudom mi lehet, mert tény, hogy kipróbáltam a kiemelést, de el is vetettem, mert túlzónak és zavarónak találtam, lám a blogger nem értett egyet velem ( ha gépről nyitom meg nyoma sincs a dolognak...) Igyekszem eltüntetni, mert tényleg eléggé zavaró.
      Nagyon szépen köszönöm a véleményt, és külön öröm, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet. Remélem tudok még ehhez hasonló történeteket írni :)

      Liti ^^

      Törlés
  3. Nagyon szép volt. Én már szinte az elején bekönyeztem, és ezek a cseppek a végéig kísértek. Itt pityeregtem magamban. Annyira...szép. Nmm tudom más szóval jellemezni, talán a megindító, gyönyörű, keserédes is illik rá, de a legjobban a szép fogja össze. Egyáltalán nem látszik, hogy első yaoid, és örülnék, ha még többet írnál, mert van hozzá tehetséged. Az egész történet szomorkás volt, és te a végére mégis meg tudtad csinálni, hogy egy odaillő happy end legyen. A legtöbben szomorú véget csináltak volna, amit én speciel nem szeretek, vagy egy tökre nem odaillő, furcsa happy endet, de te meg tudtad formálni ezt az egészet, úgy, hogy az ember a végén már öröm könnyeket hullajtson. Köszönm az élményt, gratulálok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Nem gondoltam volna, hogy valakire ilyen hatással lehet a történetem, de örülök, hogy ennyire megfogott és tetszett.
      Köszönöm a biztatást mindenképp szeretnék még írni, már csak saját magam miatt is mert imádom. Az meg, hogy másoknak is tetszik már csak plusz öröm :)
      Őszintén bevallva mióta megsirattak két szomorú halálos történettel én szentül megfogadtam, hogy happy end párti vagyok és remélhetőleg jó sokáig kitartok ennél az elhatározásnál.
      Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett, és köszönöm, hogy ennyire pozitív véleményt tudtál rólam formálni :)

      Liti ^^

      Törlés
  4. Szóvalszóval :D A fangörcsömet már hallhattad, úgyhogy most igyekszem értelmesen is nyilatkozni valamennyireXD
    Egyrészt ugye eleve imádat a BaekYeol-ért :D De ugye a párostól még önmagában nem biztos hogy jó lesz a történet, viszont te annyira szépen megírtad! Imádtam a személyiségüket, az egész mosoly témát, és az apró részleteket amikre figyeltél. Most hogy megint elolvastam már kicsit nyugodtabb voltam, nem féltem a végétől XD De azon nem változtat, hogy érzelmeket tudsz kiváltani az olvasóból, ami már egy következő szint, mert erre messze nem minden író képes, úgyhogy gratu ^-^ A nyalókás csókjelenet pedig még mindig halálosan aranyos, nem bírom mosolygás nélkül olvasni :D Ja és Luhan karakterét én is imádom :D
    Köszönöm ezt a gyönyörű történetet! És elolvastam a kommenteket is, úgyhogy gratulálok a sok szép pozitív visszajelzéshez is, ebből is látszik hogy milyen jó! :)
    Imádás és szereteeet~~ <3 :D
    Lill~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaaa~~
      A fangörcsödet imádtam, csak reagálni nem tudtam rá, mint úgy általában semmire se xD
      Annyira aranyos vagy, hogy ennyire pozitív vagy velem. ( Most sem tud normálisan reagálni... ><)
      A Baekyeol alap. Annyira cukik, hogy ők egymásnak vannak teremtve a yaoi világban!!
      Örülök, hogy többszöri olvasásra is élvezhető, bár talán a legnagyobb sokk a történetben az lehetett, hogy Baekhyun életben maradt, ami már később tudott információ. Mindegy is. Az érzelmek kiváltása hát... én nem gondoltam, hogy túl nagy hatást keltek, így tökre meglepett, amikor erről olvastam.
      Bevallom a nyalókás csókért én is odavagyok xD meg persze Luhanért is, aki amúgy tök véletlen keveredett bele a történetbe de nem baj xD
      Annyira örülök, hogy tetszett és elolvastad és még inkább még mindig az, hogy tetszett, pedig előtte mennyit nyavalyogtam neked, ráadásul a másikat még el se mertem küldeni xD
      A visszajelzések meg... hiába vizsgáztam ma és utáltam a napot, egész végig ugrabugráltam meg sikkantgattam, mint valami őrült ( csak néhányan néztek rám furán. tényleg nem sokan...)
      Szeretleeek és köszönöööm <3

      Liti ^^

      Törlés
  5. A csoportban már leírtam a tömör véleményem a történettel kapcsolatban, azonban a blogos véleményeknek jobban híve vagyok, meg tudom, hogy milyen jólesik egy-egy vélemény, úgyhogy ide is írok neked, ami a rövid véleményemből kimaradt.

    Tehát, a címből ítélve tényleg valami vicces fluffra számítottam, és az is kíváncsivá tett, hogy ez az első yaoid, ezért "miért ne" alapon elkezdtem olvasni, és már az első mondat után tudtam, hogy jól döntöttem. :3
    Viszont az elején abban a hitben voltam, hogy itt majd Baekhyun nagyon beteg lesz, és már készültem, hogy kiderül, hogy halálos beteg, vagy valami, aztán pozitívan meglepődtem, amikor ez a klisé elmaradt, és boldogan jelentette be, hogy meggyógyult. Apropó, nekem sajnos nem sikerült kikövetkeztetnem, hogy mi lehet a betegsége, vannak tippjeim, de nem tudom a biztosra, de az ilyenekkel szeretek tisztában lenni, mert szívügyeim a beteségek, én többnyire a történeteimben a mentális betegségeket veszem elő.

    Nekem tetszett Baekhyun makacs-akaratos-köcsög karaktere, mert általában őt nem ilyennek állítják be, és nekem mindig felemelő érzés valami olyasmit olvasni, ami nem hétköznapi vagy általános. Chanyeolt általában vigyorbugyornak szokták beállítani, de egyáltalán nem így, ahogy te megoldottad. A tiédben minden mondatban ott volt a mögöttes fájdalom, és ez tette az egészet olyan élet-szagúvá. És Luhan karaktere is nagyon tetszett, ez olyan "hogyan vegyük rá tíz másodperc alatt a haverunkat arra, hogy végre felnyissuk a szemét" feeling voltXD

    Remélem olvashatok még tőled, feldobtad ezzel a történettel az egész napom;; Csak így tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, köszönöm, hogy itt is írtál, és amúgy igen, teljesen igazad van. Örültem mikor megláttam :)
      Igen igen a cím érdekesen alakult a történethez, de tényleg ez volt az első, ami megvolt belőle, így nem akartam eldobni, és a nyalóka végigment a fanficen, így úgy gondoltam illik hozzá.
      Örülök, hogy vetted a bátorságot a megnézéshez, annak meg pláne, hogy nem csalódtál :)
      Igazából direkt nem írtam konkrét betegséget, mert nem értek hozzájuk annyira, kifejteni nem akartam, és ilyen említés szintjén kisebb volt a valószínűsége annak, hogy valami butaságot írjak. Alapból rákra gondoltam nála, ha jól tudom ott öt év tünetmentesség után mondható gyógyultnak valaki. Legalábbis erre alapoztam, mikor Baek írta, hogy vizsgálaton volt, és nem volt semmi gond.

      Nem akartam Baekhyunt ennyire megváltoztatni vagy mássá tenni, csak úgy éreztem, ez a személyiség illene a karakteréhez, és saját magát is alakította írás közben. Chanyeol pedig leginkább egy idézet miatt lett olyan, amilyen, nekem ő volt a kedvencem, Baek tényleg gonosz volt lassan el kell ismernem :D
      Örülök, hogy sikerült belecsempészni némi érzést a szavakba, és, hogy valósnak tűntek a dolgok.
      Luhant nagyon imádom, így a sunyi akaratlanul is belopakodott a történetbe :D És ha már ott volt alkotott is valamit a cél érdekében xD

      Tényleg nagyon örülök, hogy ennyire tetszett, és, hogy hatással volt rád. Ha rajtam múlik mindenképpen írok még, remélem később is tetszeni fog egy-egy történetem.
      Nagyon szépen köszönöm :)

      Liti ^^

      Törlés
  6. Nyuuuuh *--*
    Ahhj, nem akarok csak úgy elmenni egy ilyen történet mellett.
    Először is; Nem szeretem a ChanBaek -et.
    Másodszor; Nem is olvasok ChanBaek -et.
    Harmadszor; Ezt IMÁDTAM!
    De komolyan. Annyira magával ragadó sztori volt és talán azért szeretszerettem, mert ez csakis kizárólag ChanBaek párosra illett.
    Valójában nem is tudom mit írhatnék.
    Nagyon tetszett mind a történet, mind az ahogy megírtad.
    Köszönöm, hogy olvashattam, csak így tovább.
    Puszi: Anett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa :))
      Eszméletlenül örülök, hogy írtál nekem :3
      Először is: Miért nem? Na jó ez egyén függő, megértem :)
      Másodszor: Akkor még jobban örülök, hogy elolvastad.
      Harmadszor: Köszönööm *.*
      Na de komolyabbá válok. Tényleg örülök, hogy mindezek ellenére elolvastad, az meg, hogy tetszett, hát leírhatatlanul nagy öröm számomra. Az pedig, hogy még írtál is nekem hab a tortán.
      Tényleg nem tudok mást írni, minthogy köszönöm, hogy elolvastad és írtál is nekem, igazán feldobtad a napomat, még ha sikerült kicsit megkésve is válaszolnom. ( A blog sajnos, nem szereti elküldeni amit írni akarok, így könyörgéssel győztem meg őt :D )

      Liti ^^

      Törlés
  7. Szia!
    Nagyon tetszett ez a történet, szeretem, amikor szimbolika is található a művekben, és itt a nyalóka végigvonul az egész cselekményen. Mivel sok évet dolgoz fel, ezért néha úgy éreztem, hogy nagyon összefoglaló a leírás, vagy hirtelenek az ugrások, de gondolom, attól féltél, hogy túl hosszú lesz, és ezért írtad meg így. Baekhyun egy elég gonosz kis szemétláda ebben a történetben, de sikerül megmutatnod a személyésigének okait, az elhagyatottságát, a szeretetéhségét. Jól megragadható volt a mosolyelkérésnek a tragikuma és kegyetlensége, örülök, hogy Chanyeol ki tudott ebből jönni. Luhan üde foltja volt a történetnek. Köszönöm szépen az élményt, a fici felkerült a kedvenc történeteim listájára. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ne haragudj, hogy csak most válaszolok, eszembe se jutott, hogy egy ilyen régi történethez írhat még nekem bárki, de nagyon hálás vagyok érte.
      Bevallom ez volt az első publikált yaoim, és a második, amit egyáltalán írtam, mégis az egyik legkedvesebb. Nem volt túl átgondolt, szó szerint magától íródott az egész, és akkor így tűnt tökéletesnek, mindezek ellenére igazad van tényleg nagy váltások voltak benne, de nem éreztem szükségesnek a részletezést.
      Igen, Baekhyun tényleg egy gonosz ki törpe, valamiért mindig ilyenné válik történeteimben, de a végén csak jó irányba változott a személyisége :) Luhan pedig, Luhan ^^ imádtam, még ha csak pár sort is kapott.
      Köszönöm szépen, hogy elolvastad és írtál is hozzá, annak pedig elmondhatatlanul örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet. Szóval még egyszer köszönöm.

      Liti ^^

      Törlés