Nyalóka
- Szia Baek! -
lépett be a mindig arcán játszó hatalmas mosollyal Chanyeol a
szobába.
- Ma nincs kedvem
beszélgetni – vágta el a társalgás folyamát rögtön az ágyban
fekvő.
- Hoztam neked egy
mangát! - kutakodott a táskájába a másik, mintha meg sem
hallotta volna a mondatot. Pedig hallotta.
Mosolya vidámsága egy kicsit elhalványult, de az ágyban fekvő észre sem vette.
Mosolya vidámsága egy kicsit elhalványult, de az ágyban fekvő észre sem vette.
- Mit? - nézett
felé Baek és kíváncsian várta, hogy előbukkanjon a kötet.
- A One Piece
következő részét! - varázsolta elő a könyvet végül, ám a
várt lelkesedés elmaradt.
- De Chan... ezt már
behoztad a múlt héten.
A másik döbbenten
pillantott kezében levő könyvre majd Baekhyunra.
- Akkor majd holnap
behozom, jó?
- Nem kell – vont
vállat. - Csütörtökönként nem érsz rám – vágta oda enyhe
sértettséggel.
Chanyeol egy
pillanatra megmerevedett, de nem mondott semmit. Mosolya lassan
megtörni látszott, de nem engedte, hogy néhány repedés
tönkretegye.
- Ha szeretnéd
bejövök. Nem baj ha kihagyok egy órát.
- Persze... -
morgott a kicsi és többet nem is beszélt.
Chanyeol mesélt
neki az iskoláról, a délutáni fociról, a rengeteg háziról, a
holnapra kellő házi dolgozatról, mindenről, de a másik egy
szóval sem reagált rá. Ám a beszélőt ez nem rendítette meg.
Már megszokta a másik hangulatingadozásait. Megesett, hogy napokig
goromba volt vele, aztán a következő pillanatban már cicaként
bújt hozzá, nála keresve a vigasztalást. Olyan is volt, hogy
percről percre változott hangulata, de Chanyeolt ez sem zavarta.
Nem érdekelte ha
Baek elküldte, ha mégis annyira rossz volt a hangulata a szobája
előtt várta meg a látogatási idő végét.
Amikor csak tehette
bekukkantott hozzá, mindig hozva valamit, hátha jobb kedvre derül
a beteg. De Baek nehéz eset volt, gyakran bántotta Chanyeolt és
sosem kért bocsánatot. Akaratos, makacs természete sokak idegeire
ment, főleg ha rájött a díva hiszti, ha valami nem neki tetsző
módon történt. Ám Chanyeolt ezek sem érdekelték.
Szerette Baekhyunt.
Szerette az első pillanattól kezdve.
*
Tizenhat éves volt
mikor mandulagyulladás miatt kórházba került. A mellette lévő
ágyon egy sápadt apró teremtés feküdt, aki unottan nyomogatta
telefonját, nagy ívben leszarva a környezetét. A szobában még
plusz két ágy volt, de azokban idős bácsik pihentek, akik egész
nap aludtak, vagy félordibálva beszélgettek a gyerekek számára
érdektelen témákról.
Az első délután
hiába próbált beszélni vele, az idegen fiú átnézett rajta.
Másnap reggelre már megtörni látszott a jég, a kicsi megkérdezte
megeszi-e a lekvárt vagy megeheti, mire Chanyeol döbbenetében
rögtön felé nyújtotta az apró kis dobozt.
Baekhyun röviden
bemutatkozott, majd kérdezett pár, számára fontos adatot. Ő nem
árult el magáról sokat. Megmondta a nevét és korát, majd
élvezettel majszolta a dupla lekváros kiflijét. Délután odaült
Chanyeol ágyához, és valami játékot magyarázott neki, aminek
lényege annyi volt, hogy rohangálni kellett a kórház folyosóján.
Chan nem akart belemenni, de Baeknek elég volt néhány szót
szólni, máris a nyomába szegődött.
Persze meglett a
böjtje, mert egy szigorú nővér elkapta a grabancukat, és végül
minden Chanyeol hibája lett. A kicsi meg se próbálta védeni a
másikat, aki sértetten fordított neki hátat az elalvás előtt.
Másnap reggel
Chanyeol az ágyán egy nyalókát talált. Mikor a másik ágy felé
fordult Baekhyun mosolygott rá, szájából kilógott a nyalóka
párja. Chanyeol bocsánatkérésnek tekintette a dolgot, és
elfogadásnak mikor szájába vette a gyümölcs ízű kis gömböt.
*
- Mennem kell indul
a buszom – szólalt meg Chanyeol órákkal az érkezése után.
Baekhyun felpillantott rá, majd lecsapta a laptopja tetejét. -
Pénteken jövök jó? Hozzak valamit? - mosolygott szokásos módon
a fiúra, aki csak megrázta a fejét. - Akkor... Szia...
Amint elfordult
mosolya megfakult, szeme csillogása kihunyt. Némán lépkedett az
ajtóig még csak egy sziát se kapott a másiktól. Annyira
gondolataiba merült, hogy nem hallotta meg, amikor Baekhyun halkan
utána szólt. Az ajtó becsukódott és Chanyeol fülében már a
fülhallgatóval lépkedett a folyosón.
*
- Miért pont
gyümölcsös? - kérdezte a harmadik napon, mikor Baekhyun ismét
egy nyalókával játszadozott.
- Mit tudom én –
vont vállat, és megforgatta az édességet ujjai közt. - Finom és
kész.
- De miért nem
kólás mondjuk? Vagy...
- Miért nem
kérdezel inkább értelmes dolgokat? - háborgott Baek és a másik
felé vágott egy cukorkát. - inkább maradj csendbe... -
sóhajtozott, Chanyeol pedig ellenkezés nélkül fogadott szót.
Igazán érdekesnek
találta Baekhyunt, és a legapróbb részletekre is kíváncsi volt
vele kapcsolatban.
*
- Szia Baek! -
lépett be szokásos mosolyával, majd elkomorult egy pillanatra.
Baekhyun fáradtan
hevert az ágyon, a mindig bekapcsolt laptopja, élettelenül hevert
az éjjeliszekrényen. Sápadt bőre, még fakóbb volt, és az
infúzió a kezén rosszra engedett következtetni.
- Hogy érzed magad?
- dobta le táskáját menet közben, és rögtön mellé kuporodott.
Baek fáradtan pislogott rá, és óvatosan szorította meg kezét,
majd visszahunyta szemeit.
Lassan álomba
merült, de szorítása alig gyengült Chanyeol kezén.
A fiú órák
hosszat ült mozdulatlanul az ágy mellett vigyázva a másik álmait.
Mikor indulnia
kellett halkan szabadította ki mancsát, és óvatosan simította
végig a másik arcát. A megígért könyvet a laptopra helyezte és
lábujjhegyen totyogva lopakodott ki a szobából.
*
Szombaton Baekhyun
már sokkal jobb színben volt. Épp az egyik zenei műsort figyelte
a tévében, mikor megérkezett Chanyeol.
- Szia Füles! -
mosolygott rá. A magas ledermedve próbálta emlékezetébe vésni a
másik mosolyát. Ritka alkalmak egyikeként kapott egy falatot
Baekhyun boldogságából, nem akarta egy másodpercre sem
elveszíteni ezt. Mielőtt észrevehette volna, már a telefonja
vakuzott is, Baek pedig meglepetten nézett rá.
- Hogy vagy? -
lépett túl a meg sem kezdett témán, mire a Törpe mosolya múlttá
vált.
- Szerinted? Mindig
ugyanaz...
- De az orvos azt
mondta javul az állapotod...
- Javul, javul a
francokat! Ha igaz lenne én is iskolába járnék és a legnagyobb
problémám egy nyamvadt történelem beadandó lenne! - vágta oda
gúnyosan.
Chanyeol mosolya pár
pillanatra köddé vált, de egy erős varázslattal
visszakényszerítette magára. Nem árulta el, hogy a történelem
dolgozata egyes lett mivel elaludt a buszon amivel haza kellett volna
mennie, így a megszokott háromnegyed óra helyett három óra volt
az út. Utána összeveszett anyukájával, aki végül gépmegvonás
kíséretében a szobájába száműzte. Nem mondott semmit, csak
mosolygott és hagyta, hogy Baek rajta élje ki minden haragját.
Mielőtt hazaindult,
elsétált a folyosó végén lévő automatához, hogy kávét
vegyen. Arra jutott, hogy ha spórol az ebéd pénzén, akkor tud
majd kávét venni és lesz ereje tanulni a buszon. Hiába számított
Baekhyun életében a történelem dolgozat csak egy kis problémának,
Chanyeolnak sokat jelentett. Nem volt ugyan a legjobb tanuló, de
hogy az álmainak élhessen szülei egyezséget kötöttek vele. Amíg
jó volt az átlaga addig járhatott zeneórákra.
Mikor elköszönt
Baekhyuntól még nem vette észre a fiú csínját. Mikor a busznál
a bérletét kereste megérezte a pálcikát és annak végén a
gömbszerű formát. Baekhyun sajnálta. Chanyeol őszintén
mosolygott...
*
- Neked mi bajod?
-kérdezte a negyedik nap reggelén Chanyeol.
- Ha tudnám már
nem lennék itt. És neked?
- Mandulagyulladás.
Kiszedik a mandulámat.
- Engem biztos, hogy
soha az életbe nem fognak megműteni – morogta Baekhyun
megrázkódva már csak a gondolattól is.
*
Chanyeol fáradtan
ült az iskolapadba. Szerda volt. Tegnap volt Baekhyun hatodik
kezelése, ma pedig vizsgálatok tucatja várt rá. Be akart menni de
hétfőn olyan szintű elutasítást kapott, ami megtörni látszott
határozottságát.
Álmosan az órájára
pislogott. Még volt nyolc perc a szünetből... csak egy kicsit
akart pihenni.
A tanár lenézően
meredt rá, az anyja viszont őszinte aggodalommal. Az igazgató az
asztalra könyökölt és úgy méregette a fiatal fiút.
- Chanyeol-ah, az
utóbbi időben romlanak a jegyeid. Talán történt valami?
- Nem, semmi –
rázta meg a fejét, és alig várta, hogy elmehessen.
Tudta, nagyon jól
tudta, hogy jegyei fokozatosan romlanak, de egyszerűen nem volt
ereje ennél többet tanulni. Az utóbbi pár hétben már a
minimálisra szorította a Baekhyunon kívüli programokat. Nem
találkozott a barátaival, nem járt be a különórákra. Nem is
emlékszik mikor volt csak úgy szórakozásból gitár a kezében.
Baekhyun kezelései
a vége felé jártak, így Chanyeol folyton vele akart lenni. Tudni
akarta mi van a másikkal, segíteni akart neki.
Iskola után, hiába
anyja óvó és aggódó szava, rögtön a kórház felé vette az
irányt. A nővérek meg sem lepődtek a magas fiú kapkodó léptein,
annyira megszokták már jelenlétét. Chanyeol ha figyelmesebb lett
volna még a nevüket is meg tudta volna mondani, de jelenleg sietett
és kicsit sem érdekelte, hogy épp dolgozik-e Yoona vagy sem
például.
- Szia – lépett
be a kis szobába. Mosolya ragyogott arcán, mindent beleadott, hogy
tökéleten őszintének tűnjön.
- Szia – suttogta
halkan, és intett pár esetlen mozdulattal. Chanyeol mellé huppant,
kibújt iskolai zakójából és ledobta a háta mögé. Meglazította
kötelező nyakkendőjét. - Gyere ide! - ütögette meg Baekhyun
maga mellett az ágyat, és sután arrább csúszott, hogy helyet
csináljon maga mellett.
Chanyeol kiugrott
cipőjéből, és befészkelte magát a másik mellé.
- Mi történt? -
nyúlt át háta mögött, és mellkasára húzta az apróbb
teremtést. Baek félig ráfordult és fülét a másik szíve fölé
tapasztotta.
- Pénteken
megműtenek. Újra elváltozott sejteket találtak. Azt mondják... -
nagy levegőt vett. - hogy ez nem feltétlenül jelent rosszat. Az
elváltozás lehet jó is. de...
Baekhyun akaratlanul
megérintette lapos hasát, mire Chanyeol kicsit megszorította
vállát. Tudta, hogy megint az első műtét jár az eszébe, ami
már több mint másfél éve történt, és amiből Baekhyun testén
csak egy egészen apró, mára már szinte észre sem vehető vágás
maradt. Ám Baekhyunt úgy tűnt jobban megviselte a műtét, mint
maga a betegség. Utána napokig nem evett és nem beszélt senkivel.
Rengeteg idő kellett mire Chanyeol – az egyedüliként –
kikönyörgött belőle pár szót, és bekönyörgött a gyomrába
pár falatot.
- Nem lesz semmi
baj... - suttogta halkan Chanyeol és addig maradt míg Baek már az
igazak álmát aludta.
*
Chanyeol hamar
átesett a megpróbáltatásokon, de biztos, ami biztos alapon még
két napig bent kellett maradnia a kórházban. A szomszédos ágy
lakója kinevette őt a műtét miatt, és azt mondta az altatás
után horkolt. Chanyeol ezen felháborodott, mert ő bizony teljes
mértékben tisztában volt vele, hogy nem horkol!
- Szia Baekhyun-ah –
lépett be egy fiatal mosolygós nővér, mire az említett arca
elvörösödött és úgy figyelte a lányt. - Elmegyünk a laborhoz,
jó? Vesznek tőled vért, hogy megvizsgáljanak még egyszer néhány
dolgot.
A két fiú nem
fogta fel az esetleges helyzet komolyságát. Chanyeol csak fintort
vágott Baekre, hogy mennyivel szerencsésebb nála. Neki egy nyugdíj
közelébe lévő idős néni jutott ápolóként...
*
Pénteken ellógta
az utolsó két óráját és idegesen szorongatta telefonját.
Chanyeol szinte már családtagnak számított. Baekhyun szülei
tudták a telefonszámát, sőt kifejezetten gyakran beszéltek
egymással.
A beteg szülei
hálásak voltak a fiúnak, amiért gyerekük mellett maradt, ennyi
időn át, pedig nem is ismerte olyan régóta. Baekhyun eredeti
barátai alaposan lemorzsolódtak, alig maradt pár darab. Chanyeol
még sosem beszélt velük többet pár szónál. Ha néha meg is
jelentek a kórházban Baekhyun őt egész egyszerűen kipaterolta és
nem is foglalkozott vele utána tovább. Ám az ilyen esetek után,
valahogy mindig nyalóka került a táskájába, zsebébe,
tornacuccába, mikor épp mibe sikerült Baekhyunnak elrejtenie az
édességét.
Már a szobában
volt, Anyukája mellette ült és fogta a sápadt fiú kezét.
Chanyeol leült a folyosóra, nem akarta megzavarni őket. Hiába nem
tekintettek rá betolakodóként, ő gyakran érezte magát annak, ám
nem tudott lemondani a másikról.
- Áh, Chanyeol-ah –
mosolyodott el fáradtan az anyuka, mire felpattant és meghajolt. -
Menj be hozzá, téged vár – paskolta meg a magas vállát, mire
még egyszer meghajolt, és halkan benyitott.
Baekhyun laposakat
pislogva meredt rá, de elmosolyodott mikor meglátta. Mutogatott
néhány dolgot, mire Chanyeol hozzá sétált és mellé ült.
- Kérhetek tőled
valamit Chan? - hangja rekedt volt, és úgy tűnt még nincs
teljesen magánál. Chanyeol azt hitte vizet kér vagy valami hasonló
így rögtön bólintott.
- Add nekem a
mosolyod – nézett rá komolyan.
- Micsoda? -
értetlenkedett és Baekhyun szemeibe bámult.
- Meggyógyultam.
Jól leszek. A mosolyodat akarom, hogy olyan lehessek, mint te.
- Ezt mégis, hogy?
- rázta a fejét zavarodottan. Biztosan csak az altató beszélt
belőle.
- Azt akarom, hogy
sose mosolyogj senkire, magamnak akarom. Én akarok mosolyogni.
*
Chanyeol döbbenten
meredt még otthon is maga elé. Adja Baekhyunnak a mosolyát? Mégis
hogyan tehetné? A mosolya ő volt! De Baekhyun nem őt akarta, nem
Chanyeolt, csak a személyisége egy darabját.
Arra jutott nem
gondol erre többet, hiszen egyértelműen látszott, hogy még nem
volt teljesen magánál. Ha esetleg felhozza majd holnap beszél
vele. Mégis hiába nyugtatgatta magát, a kellemetlen érzései nem
múltak el.
- Szia! - lépett be
másnap hatalmas mosollyal – a saját mosolyával – az arcán.
Baekhyun összevont
szemöldökkel méregette, de a magas nem hagyta magát. Nem hagyta a
mosolyát. Egészen addig a pillanatig, amíg Baekhyun meg nem
szólalt.
- Ne mosolyogj. Azt
mondtad nekem adod.
- Baek... ez csak
egy mosoly – nézett rá bizonytalanul Chanyeol.
- Ha csak egy
mosoly, nincs is rá szükséged nem?
Chanyeol lelke
háborgott, ám minden hiába volt. Baekhyun Baekhyun volt, ez pedig
mindenre megadta neki a választ. Még arra is, hogy komoran ült a
székbe magába temetkezve.
- Mindjárt ide ér
Sehun. Menj el.
*
Két hónappal
később engedték ki Baekhyunt véglegesen a kórházból.
Szerencséjére így évveszteség nélkül fejezhette be az iskolát
mivel végig magántanár segítette őt, hogy ne maradjon le.
Chanyeol ebben az
időszakban ugyanúgy bejárt hozzá, de sose mosolygott többet.
Amint megszűnt a mosolya úgy erősödött Baekhyuné, mintha
tényleg elvette volna a képességet a másiktól.
Baekhyun gyökeresen
megváltozott az utolsó időszak alatt. Gyakrabban lett bunkó,
sokkal elutasítóbbá vált Chanyeollal szemben, annak ellenére,
hogy úgy tűnt győzedelmeskedett betegségén. Ám a magas nem
vette magára. Mérhetetlen türelemmel kezelte a másik
kirohanásait, sosem volt egy rossz szava sem, hiába találta magát
tucatszor az ajtón kívül, mert épp nem volt rá szükség.
De Chanyeol végső
pofonját akkor kapta, mikor Baekhyun hivatalosan is elhagyhatta a
kórházat. Sosem beszéltek még telefonon, nem írtak egymásnak,
így Chanyeol el akarta kérni a számát, ám a másik csak felvonta
szemöldökét és megkérdezte minek.
Baekhyun anyja
szúrósan nézett fiára, és már mondta volna a számsort, de
Chanyeol nem kérte. Kifejezte gratulációját Baekhyun
gyógyulásáért, sok sikert kívánt neki a vizsgákra, elköszönt
szüleitől, és úgy lépett le a zebrára, hogy oda sem nézett. És
vissza sem pillantott többet.
*
Chanyeol a
középmezőnybe került a felvételi vizsgái után. Hiába
próbálkozott nagy változást már nem tudott összehozni
pontszámain, ami miatt elbukta a vágyott egyetemet, és az imádott
szakot. Bár már nem is tudta igazán mit akart. Üresnek érezte
magát, a középiskolában nem voltak barátai, nem volt semmije.
Neki mindig csak
Baekhyun volt... de neki sosem kellett Park Chanyeol.
*
Mikor a kicsi
Chanyeol elhagyhatta a kórházat megígérte Baekhyun neki, hogy
majd hívja. A magas vidáman írta fel számát egy apró fecnire,
mire a másik kisujjesküt tett. A telefonhívás sosem történt
meg, ám ennek ellenére a magas fiú sosem hagyta magára az
alacsonyt.
*
Chanyeol boldog
mosollyal lépkedett a kampuszon Kyungsoo mellett sétálva.
Harmadévesek voltak, ami bizony azt jelentette, hogy már nem sok
idejük volt hátra. Legalábbis itt az épület falai között.
- Hogy tudsz te
folyton mosolyogni? - sóhajtott Kyungsoo lemondóan, miközben
telefonján a legutóbbi vizsgaeredményét kereste.
- Adottság - vont
vállat a magas, és nem hagyta rá jellemző kis szájformáját
megváltozni.
- Jó neked, hogy
mindig ilyen pozitív vagy...
- Te is tudod, hogy
ez csak az álca. Én egy bolond akarok lenni, aki mindig mosolyog.
Akármi történik.
- Örülök, hogy
végül erre jutottál.
Chanyeol próbált
nem emlékezni az itteni első napjaira, az iskola utáni nyár
szenvedéseire. Próbált nem emlékezni Baekhyunra, de még mindig
nem ment neki.
Már nem táplált
gyengéd érzelmeket a fiú iránt, legalábbis ezzel nyugtatta
magát, inkább valamiféle haragot érzett. Sosem bánta meg egy
pillanatra sem azt a két évet, amit mellette töltött, de rájött,
hogy mennyi mindent elvesztett. Ám ez sosem zavarta volna, ha
Baekhyun nem hagyta volna el. Márpedig Baekhyun minden további
nélkül kiadta az útját.
Az elmúlt három
évben nem is beszéltek, semmit nem tudott a fiúról. Az elején
még szüleivel kommunikált, de a hívások egyre ritkábbak és
rövidebbek lettek, ma pedig már nem is emlékezett mikor beszélt
velük utoljára.
Kezdeti fájdalma,
hogy nem a kinézett egyetemre került, már elmúlt. Jól érezte
magát itt, rengeteg emberrel ismerkedett meg, és rengetegen
ismerték őt.
Elsőként búval
baszottnak tartották – egy Jongin nevű srác, aki azóta Kyungsoo
titkos pasija lett – legalábbis így jellemezte. Aztán Chanyeol
megkérdezte magától, hogy tényleg el kellett válnia a
mosolyától? Meg kellett válnia attól, ami az övé volt?
*
Épp óráról
ballagott ki, mikor megszólalt a telefonja. Némán rezgett,
ismeretlen számsort jelezve. Chanyeol elgondolkodott felvegye-e és
közben rámosolygott pár elsősre. Végül elhúzta a megfelelő
irányba a képernyőn az ujjait.
- Halló?
- Azt ígérted nem
mosolyogsz többet – a telefonból kiszökő hang számon kérő
volt, Chanyeol pedig megmerevedett.
- Baekhyun? -
döbbent le igazán, ahogy ténylegesen össze tudta kapcsolni fejben
a nevet, az arcot és hangot.
- Már fel sem
ismersz... - nevetett fel keserűen, ám Chanyeol mosolya
visszaszerzésével valami egészen másra is szert tett. A
józanságra. Gyermeki naivitása ugyan megmaradt, de rengeteg dolgot
megtapasztalt, amik felnyitották szemeit.
- Felismertelek, bár
inkább ez a meglepő, nem pedig az ha nem – jegyezte meg.
- Szia – köszönt
neki, mire Chan eltartotta fülétől a telefont, de a hívás még
tartott.
- Szia... -
ismételte meg összevont szemöldökkel.
- Olyan rég
hallottam a hangod. Olyan rég láttalak. Sose jössz haza...
- Honnan veszed ezt?
- értetlenkedett.
- Már egy csomószor
voltam nálatok, de te sosem voltál itthon.
Sajnos akárhogy
tagadta a dolgokat ez tényleg így volt. Mikor lecsúszott a
választott egyeteméről, végső elkeseredésében a mosolytalan,
szenvedő Chanyeol egy biztos pontot választott, ahol nem kell
látnia Baekhyunt. Szinte az ország másik végébe menekült, bár
ezt azóta sem bánta meg.
- Iskolába járok.
- Tudom. Miért
mosolyogsz?
- Mert a mosoly az
enyém. Hozzám tartozik.
- Nekem adtad!
- Elvetted tőlem. A
kettő teljesen más. Rengeteg idő volt mire visszaszereztem.
- Miért nem kérted
vissza?
- Hogyan lehetne egy
mosolyt visszakérni? Ráadásul eléggé a tudtomra adtad, hogy nem
vagy kíváncsi rám.
- Én csak élni
akartam! - vetett ellen. - Te voltál az egyetlen, aki végig látta
a betegségem. Mindig az jutott eszembe...
- Tudod mennyit
hajtottam azért, hogy neked jobb legyen? - vesztette el türelmét.
- Nem vagyok rád mérges, nem bántam meg egy percet sem, egész
egyszerűen csak az akkori álmaimat adtam fel miattad!
- Chan?
- Bánthattál
akármennyit, nem vettem fel, értettem, hogy mire van szükséged,
elviseltem a hangulatváltozásaidat, hálás voltam a kibaszott
nyalókákért mert törődést mutattak. Egy pillanatig sem bántam,
hogy melletted maradtam, de ma... most már nem vagyok rád kíváncsi.
- Tényleg nem? -
hallotta a bizonytalan hangot, majd a fejének koppant valami.
Idegesen fordult
hátra, mert nem értette mi történt. Lepillantott a földre, ahol
egy nyalóka hevert. Értetlenül nézett fel és szembetalálta
magát Baekhyunnal. Telefonját fülénél tartotta, másik kezében
szatyor pihent, tele édességekkel.
- Magamnak akartam a
mosolyod, de rájöttem, hogy rossz értelemben szereztem meg!
Akartam mert boldog akartam lenni, mint te! De hiába mosolyogtam!
Miért hazudtál annyi ideig? Miért rejtetted el a mosolyod mögé
az érzéseid?
Chanyeol
összezavarodva emelte el fülétől a telefont.
- Mit keresel te
itt?
- Téged! - vágta
rá indulatosan Baekhyun és közelebb lépett hozzá. Chanyeol
majdnem hátraarcot vágott, és elment.
- Minek?
- Szerinted?
- Honnan kéne
tudnom?
- Csak rám
mosolyogj!
- Micsoda?
- Azt akarom, hogy a
mosolyod az enyém legyen!
- Egyszer már
elvetted. Nem volt elég?
- Nem! Akarom. A
szádon, csak nekem.
Chanyeol őszintén
nem értette Baekhyunt. Évekig volt a támasza, hogy utána
eldobhassa, majd megint évek múlva megjelent magának követelve
őt. Komolyan meredt rá, mosolyának nyoma sem volt, ami látszólag
nagyon idegesítette a kicsit. Pár lépéssel megszüntette a köztük
levő távolságot, és erőszakosan húzta két oldalt Chanyeol
száját mosolyra.
- Mosolyogj! -
kiabált rá könnyes szemekkel, de a magas nem követte parancsát.
- Mosolyogj rám Chanyeol!
- Minek? - húzódott
el, és megdörzsölte kissé fájó arcát.
- Mert szeretsz!
Itt dermedt meg
teljesen a magas, és ismét gyilkos fájdalmat érzett. Baekhyun
tudta. Tudta és kihasználta. Évekig. Nem köszönte meg a
törődést, nem kereste évekig, most pedig itt volt és valami
olyat akart, amit Chanyeol már nem akart érezni.
- Nem szeretlek –
jelentette ki makacsul, remélve, hogy hangja elég határozott a
másik elbizonytalanításához. Úgy tűnt sikerült neki, ám a
sorozatos támadásra nem számított.
Ismét egy édesség
csapódott neki, majd még egy és még egy.
- Sajnálom, jó?
Sajnálom! Minden egyes kibaszott napot! Ott voltál mikor beteg
voltam. Én csak élni akartam! Megtapasztalni mindent. Azt hittem ha
elküldelek jó lesz. Jó volt, de valami hiányzott. Hiányoztál!
- Mit akarsz tőlem?
- Mondtam már! A
mosolyodat, a szeretetedet. Téged!
- Ennyi év után? -
nevetett fel keserűen Chanyeol. - Csak kihasználtál és
ráébredtél, hogy szemét voltál. Nem kellesz szánalomból. Menj
haza Baekhyun. Neked is van életed, és nekem is.
- Nem! -
makacskodott a másik. - Nekem csak te vagy! Sajnálom – folyt
végig az első könnycsepp az arcán, ami elbizonytalanította a
másikat. - Minden nyalóka egy nap, amit bánok.
Ezerkétszáznegyvenöt.
- Micsoda?
- Ennyi napot
sajnálok! Kezdve attól, hogy nem adtam meg a számom. Már abban a
pillanatban bántam. Már előtte. Szeretlek!
Chanyeol
megmerevedett, nem merte, nem tudta és őszintén nem is akarta
elhinni a másik szavait.
- És ennyi idő
kellett, ha már akkor bántad? Ki hiszi ezt el?
- Te! Neked kell
elhinned! Ezerkétszáznegyvenöt. Ennyi nyalóka, mert így tudok
csak bocsánatot kérni. Mert mindig mikor megbántottalak ellágyult
a tekinteted, amikor megtaláltad. Mert tudtad, hogy milyen vagyok és
elfogadtad. Mert...
- Fejezd be. Mindig
utáltam ezeket a cseszett szarokat – lökött arrébb a lábával,
néhány földön heverő édességet. - elfogadtam mert ismertelek,
igen. Megettem mert így valamennyit kaptam belőled. De elegem volt.
Minek kellett volna rád áldoznod ennyi időt, ha nem volt szükséged
rám!
- Mert hülye
vagyok, és mert szeretsz! Mert hónapokkal is utána érdeklődtél
felőlem. Mert gyűlölöm a tudatot, hogy több, mint két éve nem
érdeklődtél rólam, és nem beszéltél anyáékkal. Utálom
magam, hogy elküldtelek. Azt hittem csak a rossz napokra fogsz
emlékeztetni, amit nem akartam. De... rájöttem, hogy azokon a
napokon csak te voltál mindig velem. Feladtál értem mindent, én
pedig sosem köszöntem meg.
- Nem... - ismerte
el Chanyeol. Még mindig fájt neki, hogy nem sikerült bekerülnie
az áhított szakra, hogy annyi lehetőségről maradt le, de
akármennyire tagadta azóta sem bánta meg. - Baekhyun... én nem
bántam meg, hogy melletted voltam. Akárhogy viselkedtél, tudtam,
hogy szükséged van rám, és utána elfogadtam, hogy már nem.
Fájt, hogy mennyi mindent elvettél tőlem, még most is fáj, de
nem bántam meg. Nem kell, hogy bűntudatod legyen. Nem kell ezt
csinálnod.
Befejezettnek
tekintette a beszélgetést, így hátraarcot vágott, hogy
visszasétálhasson a kollégiumához, majd leülhessen tanulni a
holnapi zh-ra.
- Chanyeol! -
kiabált utána Baekhyun, de nem állt meg. Nem érezte a másik
hangjából a kétségbeesést, hogy egyedül maradt, nem
foglalkoztatta Baekhyun.
Hiába kiabált
utána percekig a másik, ő nem torpant meg. Nem gondolt rá tanulás
közben, sem mikor este lefeküdt aludni. Másnap sem jutott eszébe,
mikor a padon könyökölt, és Kyungsoot hallgatta. Harmadnap sem,
mikor megkapta a dolgozata eredményét, sem a hétvégén mikor
bulizni ment néhány sráccal. De még részegen sem, sőt vasárnap
sem, amikor másnaposan ébredt a kollégiumi szobában.
Baekhyun neki a múlt
volt, amin már túllépett, az a múlt ahova soha nem akart
visszatérni.
*
A nyár közeledtével
azonban ismét eszébe jutott Baekhyun. A srác, aki egy nagy szatyor
nyalókával átutazta érte a fél országot, és szerelmet vallott
neki.
Mérges volt rá, a
pokolba kívánta. Hiába nem akart vele foglalkozni, egy hónap után
csak nem tudta tovább kizárni gondolataiból.
Hetekig kapott
üzeneteket, amikre sosem válaszolt. Baekhyun minden nap írt neki,
még most is kapott naponta legalább egy üzenetet. Mindent leírt.
Megkapta a Baekhyun számára fontos információkat a másik
világáról.
Minden üzenetben
helyet kapott három szó. Az a három szó, ami szépen fokozatosan
olvasztotta fel megkeményített szívét. Sajnálom, köszönöm,
szeretlek.
Észre sem vette,
mikor kezdte várni a folyamatos üzeneteket, de egyik nap, mikor
telefonja nem jelzett üzenetet az utolsó órájáig, idegesen
figyelte. Hiába próbált koncentrálni, percenként nézett
telefonjára. Végül éjfél előtt pár perccel kapta meg az aznapi
üzenetét. Csak a megszokott három szó szerepelt benne, semmi más.
Akkor érezte először, hogy válaszolni akar. Végül legyőzte a
késztetést, de egyre gyakrabban időzött ujja a válasz felett.
*
„ Tudtad, hogy a
szomszédotok Dara megházasodott? Rém édes kislánya született,
és rengeteget érdeklődött rólad :). Szeretné ha amikor itthon
leszel találkoznál vele. Hiányzol Chan. Sehun ma kitalálta, hogy
menjünk fel a város melletti erdőbe kirándulni. Még sosem voltam
ott, pedig már milyen öreg vagyok... furcsa belegondolni mennyi
mindent nem tettem még meg az életbe. Képzeld még sosem karcoltam
fákba de nézd! Belevéstem a legfontosabb dolgokat egy öreg
tölgybe! Sajnálom Chanyeol, köszönöm. Szeretlek!”
Chanyeol lementette
a képet, amit kapott és halvány mosollyal figyelte a fában pihenő
angol szavakat. Tudta, hogy Baekhyun irodalmat és angol tanult, és
akaratlanul megmosolyogtatta gyerekes megnyilvánulása. Majdnem
válaszolt, hogy tervezett hazamenni és tudott Daráról de végül
visszafogta magát, mint mindig.
*
„ Ma voltam
orvosnál a szokásos kivizsgáláson. Azt mondják akkor gyógyulok
meg ha öt évig tünetmentes vagyok. Mindig izgulok előtte, hogy mi
van ha megint lesz valami, de szerencsémre sosem történik semmi.
Yoonanak bejöttél, tudtad? Azt mondta sosem látott még olyan jó
embert, mint te, ahogy szinte minden nap bejöttél hozzám, és
vigyáztál rám. Köszönöm Chanyeol, annyira hálás vagyok neked
még mindig. Igazából azt sajnálom a legjobban, hogy ennyi idő
kellett, hogy túllendüljek az ostobaságomon. Talán már régóta
szeretlek, bár őszintén, nem tudom. Már akkor különleges
voltál, mikor az első nyalókát neked adtam. Amikor a mandulád
miatt feküdtél a mellettem levő ágyba. Tudtad, hogy mikor aludtál
puszit adtam neked? Igazából meg akartalak csókolni, mert
piszkáltak a barátaim, hogy én még sosem csókolóztam, de nem
mertem. Akkor... tudtad, hogy az első csókomat ellopattam veled?
Fogadjunk, hogy nem! Cseles voltam, megvártam míg elaludtál és
utána megcsókoltalak.”
Chanyeol döbbenten
olvasta az üzenetet és akaratlanul ért ajkaihoz. Ő valaha
csókolózott Baekhyunnal? Bár nem nevezte volna csóknak, hisz
kizártnak tartotta, hogy álmában viszonozta volna. Mégiscsak
aludt miközben a másik szája hozzá ért, márpedig egy nem
viszonzott szájösszeérintés nem volt számára csóknak
nevezhető. Ennek ellenére csiklandozta a fantáziáját, hogy
milyen lehetett Baekhyun ajkának íze...
*
„ Nincs semmi
bajom! :) Ma küldték az eredményeket, és minden negatív volt.
Annyira örülök Chanyeol! Sajnálom, köszönöm, nagyon
szeretlek!!!!”
Chanyeol most
először bökött a válasz lehetőségre. Megkönnyebbülten
olvasta az üzenetet és bár semmi másra nem reagált, és nem írt
hosszú üzenetet, mégis tett egy lépést Baekhyun felé.
„Örülök.”
*
Nagyot sóhajtva
csapta le a kocsi csomagtartóját, és még egyszer végiggondolta,
hogy mindene rendben volt-e. A vizsgáit letudta viszonylag hamar,
így végre mehetett haza. Baekhyun üzenetei nem ritkultak, de ő
csak azt az egy választ adta. A törpe utána tripla lelkesedéssel
kezdett neki mesélni, olyan bensőséges gondolatokat megosztva
vele, ami néha igencsak zavarba hozta Chanyeolt. Megtudta, hogy Baek
kibe volt elsőnek szerelmes, elmesélte, mi történt vele az évek
során, mindennapjairól írt. Elmesélte milyen érzés volt a
csókjuknak nevezett puszi, leírta milyen pokolian fáj neki, hogy
sosem reagált és közölte, hogy ő bizony nem adja fel. Elárulta,
hogy teljesen biztos az érzéseiben, és addig nem adja fel, amíg
Chanyeol el nem fogadja ezeket. Már nem makacskodott, sosem követelt
választ arra, hogy a magas szereti-e még, csak valami reményfélét
várt.
Megvárta míg
csoporttársa és egyik legjobb barátja becsatolja magát mellette,
majd beindította a kocsit. Luhan kínai volt és nem tartotta
szüleivel a kapcsolatot, így Chanyeol felajánlotta, hogy nála
töltheti a nyarat ha gondolja. A kínai srác elsőnek ledöbbent,
majd hihetetlen hálával borult nyakába. A magas szülei nagyon
örültek a vendégnek, hisz Chanyeol középiskolában sosem
szerzett magának barátokat. Kyungsoo is ígérte magát a nyár
vége felé egy hétre, aminek Luhan is örült, hisz jóba voltak.
Nyaralást is terveztek közösen, így Chanyeol szünideje rengeteg
programot tartalmazott már előre, amit cseppet sem bánt. Örült
ugyan, hogy hazamehetett, de szülei túlzott aggódása és hirtelen
érdeklődése minden iránt kicsit idegesítette. Nem tudta mire
vélni, egészen addig amíg Anyja egy beszélgetésnél el nem
szólta magát. Baekhyun rendszeres vendéggé vált náluk, amin már
igazán meg se lepődött. Hiába volt a hónapokkal ezelőtti
elutasítás a srác egy csepp változást sem mutatott azóta.
*
- Ma már kaptál
tőle üzenetet? - kérdezte Luhan miközben a háttérben halk zene
szólt.
- Persze –
sóhajtott Chanyeol és elmosolyodott. - alig várja, hogy hazaérjek.
- Aranyos az a
srác... Mi lenne ha megpróbálnád vele? Amióta ismerlek nem volt
senki akivel komolyan gondoltad volna.
- Nem véletlenül,
és Baekhyun az utolsó, akit valaha magam mellé el tudnék
képzelni.
- Te is tudod, hogy
ez hazugság – világított rá Luhan nevetve.
- Micsoda?
- Lehet, hogy
csalódtál benne, de nem a csalódás miatt nincs senkid, hanem mert
még mindig őt akarod.
- Ez hülyeség! -
vetett ellen Chanyeol. - Miért akarnék olyat, aki...
- Akkor bizonyítsd
be! - vágott szavába. - Járt velem, ha nem szereted őt!
- Te vagy az egyik
legjobb barátom, mégis, hogy járhatnék veled?! - taposott a
fékbe, és megállt az autópálya szélén.
- Miért ne?
Egyikünknek sincs senkije, és jók lennénk együtt ezt el kell
ismerned.
- Talán.
- A személyiségünk
passzol, ismerjük egymást és még sorolhatnám.
- De nem jövünk be
egymásnak! - ellenkezett egyre hevesebben. - Nem is vonzódunk a
másikhoz.
- Honnan tudod? Még
csak nem is csókolóztunk!
- Te le akarsz
smárolni? - sokkolódott le a magas.
- Most mi az? Egy
csók nem házasság! - hajolt közelebb Chanyeolhoz.
- Jó! Talán még
mindig kedvelem őt! - húzódott rémülten hátra.
- Na ezt akartan
hallani... - dőlt elégedetten vissza az ülésbe Luhan. - Haladj
vagy megbírságolnak, és isten a tanún, hogy egy wont se fizetek
ki helyetted.
- A pokolba veled...
- indított morogva.
*
Szülei rögtön
befogadták Luhant, anyja pedig máris fiaként tekintett rá, amit a
fiú alaposan kiélvezett hisz szülei rég nem foglalkoztak vele. Az
első pár napban alaposan kifaggatták őket évükről, és
rendszeres étkeztetésen kellett részt venniük. Chanyeol
hazatérése utáni héten rögtön három kilót szedett fel, ami
alaposan meglepte, de Luhannal sem volt más a helyzet. Épp ezért
elhatározták, hogy bizony a szülői koszt mellett hamar találniuk
kell valami mozgást.
- Nincs kedved
elmenni futni? - vetette fel egy délutáni szieszta után Chanyeol
Luhannak.
- Menjünk. Lassan
de biztosan hasam lesz ha nem kezdek magammal valamit... - ütögette
meg a pocakját és kritikusan méregette magát.
- Néha rosszabb
vagy, mint egy lány...
- Mit tehetnék? Ha
jól nézek ki persze, hogy ellenállhatatlan akarok maradni...
- Csak fogd be és
haladjunk!
Chanyeol nem mondott
teljesen igazat. Őt teljesen hidegen hagyta alakja, tudta, hogy ha
máskor nem hát majd ősszel visszaszerzi eredeti súlyát. Sokkal
jobban érdekelte Baekhyun régebben küldött képe, amit az erdőben
csinált. Kíváncsi volt vajon még mindig a fába volt-e a
karcolás, vagy már begyógyult a seb...
*
Szülei hétvégén
azzal fogadták, hogy kerti partit akarnak tartani, ő pedig nem
ellenkezett. Chanyeol azonban arra nem számított, hogy a vendégek
között ott lesz sms-es zaklatója. Baekhyun mosolyogva köszöntötte
családját, és minden félelemérzet nélkül állt elé és Luhan
elé. A kínai érdeklődve mérte fel a srácot, majd ravasz fénnyel
a szemében lépett egy egészen kicsit közelebb Chanyeolhoz. Ez
azonban Baekhyun figyelmét nem kerülte el, így összeráncolt
szemöldökkel közeledett hozzájuk.
- Sziasztok –
mosolygott Chanyeol felé, majd Luhanra pillantott. - Byun Baekhyun.
- Szia –
vigyorgott. - Luhan. Chanyeol barátja! - direkt mutatkozott be
félreérthetően, ami a magasnak fel sem tűnt, de Baek figyelmét
megragadta, és alaposan felpörgette gondolatait.
Pár szót váltott
egymással a trió, Chanyeol szinte meg sem szólalt, de lopva
alaposan végigmérte a kicsit. Még mindig sápatag teremtés volt,
angyali arccal, amibe olyan könnyen belezúgott. Mégis valami
változott rajta, kapott a kisugárzása valami felnőttes hatást.
Az összejövetel
jól telt, egész sok mindenkivel találkoztak, hisz szülei igazán
szerették az ismerősöket. Több iskolatársával is összefutott,
akik mind vidáman köszöntötték. Előkerültek régi történetek,
amik már annyira nem dobták fel Chanyeolt, ellenben Luhan mindenre
hegyezte a fülét. Baekhyun is a társaságba keveredett és a két
alacsony szinte csüngött a Chanyeol központú történeteken.
Kiderült, hogy a magas régen zenélt, sokszor elaludt órán, és
rengeteget programot kihagyott vagy órát lógott el. Luhan
vigyorogva hallgatta a történteket, Chanyeol nosztalgikus
mosollyal, de Baekhyun egyre rosszabbul érezte magát a megszerzett
információk miatt.
Este hosszú üzenet
várta Chanyeolt a telefonján.
„ Nem érdemellek
meg téged. Amikor ma meghallottam, hogy ismernek téged, még alig
vártam, hogy plusz információkat tudjak meg rólad, de te olyan
hülye vagy! Miért nem mentél el Európába? Miért ültél
mellettem, mikor tanulnod kellett volna? Miért lógtál miattam,
miért hagytad ki azt a rengeteg lehetőséget? Sosem fogom
megbocsátani magamnak, hogy szemét módon magamhoz láncoltalak.
Igazad van, hogy nem szeretsz, és sajnálom, hogy ennyi mindent
feláldoztál értem. Ha figyeltem volna rád észrevehettem volna,
hogy a mosolyod hiába igazi mégis hamis. Miért nem szóltál, hogy
akadályozlak? El kellett volna engednem téged, nem pedig ellökni
miután miattam vesztetted el az álmod. Sajnálom Chanyeol...
annyira sajnálom, de hálás is vagyok. Azokban az időkben még ha
egy mocsok dög is voltam, vártam, hogy gyere. Alig vártam, hogy
mesélj az életről amire vágytam, amit te élhettél. Rengeteg
erőt adtál nekem, és piszok féltékeny voltam a mosolyodra.
Mindig mosolyogtál, mindig jó kedved volt, melletted sosem éreztem
magam betegnek. Más ha jött sajnálat és szánalom csillogott a
szemében, de te... te csak szeretettel néztél rám, és
támogattál. Mindent sajnálok Chan. Olyan ostoba voltam...
Szeretlek.”
Chanyeol másodjára
válaszolt Baekhyunnak.
„Találkozzunk a
régi játszótéren.”
*
Unottan lökött
magán a hintában ülve, miközben várta a másikat. Halkan osont
ki a lakásból, került minden hangos mozdulatot. Halászgatyában,
pólóban és egy kissé széthordott tornacsukában kuporgott a
számára már kinőtt hintában de nem foglalkozott vele.
Mikor régen rossz
kedve volt, mindig ide jött. Szerette mert a park egy csendesebb
részén volt, nem jártak már ide sokan, hisz a park első részében
helyet kapott egy új nagyobb játékterület. Ezt lassan benőtte a
fű és fák vették körül. Imádott kiülni ide, miközben fülében
zene szólt, és bámulhatta a holdat.
Hamar észrevette
Baekhyunt, aki kissé bukdácsolt a sötétben. Nem volt annyi esze,
hogy telefonjával megvilágítsa az utat. Haja kusza volt, ruháján
látszott, hogy sebtében kapta fel, egy cipője meg sem volt kötve,
cipőfűzője minden lépésénél vidáman lengett lába körül.
- Orra fogsz
bukni... - jegyezte meg Chanyeol, mire Baek megtorpant. Lepillantott
lábára, majd gyorsan betűrte a kiálló fűzőt.
- Siettem –
motyogta és bizonytalanul lépett közelebb, majd huppant be a másik
hintába. - Régóta vársz?
- Szeretem ezt a
helyet – vont vállat. - minden rossz dolgot elűz.
- Szép – ismerte
el Baek. Óvatosan meglökte magát.
- Szeretem az
üzeneteidet. Elsőnek idegesítettek, de egy idő után az zavart ha
csak késő este írtál.
- Mindent el akartam
mondani neked. Még a leghülyébb dolgokat is.
- A fánál... a
sorry-t egy r-rel írtad...
- Tudom... Sehun
idegesített és eltévesztettem – nevetett fel, majd lecövekelt.
- Honnan tudod? A képen nem látszódott.
- Voltunk ott
Luhannal.
- Luhan... -
nyekkent fájdalmasan, de nem szólt semmit.
- Kapd el – szólt
hirtelen Chanyeol, és Baekhyun már csak annyit fogott fel, hogy
valami repült felé. Ijedten kapálódzott érte, míg végül
sikerült elkapnia.
- Ez? - pislogott
döbbenten.
- Értelmezd, aminek
akarod...
Chanyeol
papírzörgést hallott, majd látta ahogy Baekhyun feláll és elé
sétál. A nyalókát a szája elé tette, és előre hajolva a másik
részét Chanyeol szájához érintette. A magas meglepődött és
lesokkolva bámulta a lehunyt szemű apróságot. Már meg sem
lepődött a találékonyságán. Fél kézzel megfogta az édességet
tartó kezét.
- Szerintem így
jobb lenne... - suttogta halkan, miközben elhúzta közülük az
édes akadályt, majd száját a másikéhoz érintette. Még látta,
ahogy Baekhyun szemei kipattannak, utána pedig átadta magát a
csóknak.
Édes, gyümölcs
íze volt az első csóknak, amiről tudott, és amit ténylegesen
adott. Gyengéden irányította a csókot, amihez hamarosan társult
a kisebb is. Lába enyhén megremegett, így Chanyeol combjaira
támaszkodott de nem húzódott el.
- A legjobb dologgá
fogok válni az életedben – ígérte halkan Baekhyun, mikor
elváltak egymástól.
- Remélem is –
mosolygott Chanyeol, majd elcsente a nyalókát és vigyorogva vette
szájába.
- Hé, az az enyém!
- méltatlankodott a másik.
- Nem. Ezt hozzám
vágtad az egyetemen. Vagyis az enyém.
- Szeretlek!
- Én is téged...
*
- Na végre... -
sóhajtott Luhan, mikor Chanyeol boldog vigyorral lépett be
hajnalban a szobába.
- Mi az? -
értetlenkedett.
- Végre összejöttél
vele.
- Honnan? - képedt
el Chanyeol, de utána rögtön visszaszökött mosolya.
- A mosolyod. Mindig
akkor állt így a szád ha az üzeneteit olvastad.
A magas csak
döbbenten pislogott pár másodpercig, majd vállat vont. Fáradt
volt. Hajnalig maradtak a kihalt kis helyen, egymás szavába vágva
meséltek. Baekhyun ezerszer vallott neki szerelmet, ezerszer
köszönte meg neki, és ezerszer kért bocsánatot.
-
Ezerháromszázhatvanhét.
- Micsoda?
- Ennyi nyalókával
tartozik nekem – vigyorgott.
- Ki fog hullani az
összes fogad... - dőlt vissza Luhan az ágyba, és kuncogva húzta
fejére a takarót. - Reméljük fogatlanul is odáig lesz érted.
- Biztosan!
Nem is tudom mit irhatnék ...huh elöször is BaekYeol *-* Nagyon meginditó volt a történet. Még ha néha fogalmazás szinten nem is stimmelt mindig minden. Már az elején mikor BaekHyunt bemutattad sosem gondoltam volna hogy valaki majd "gonosz kis törpének" fogja beállítani mert én így érzékeltem ^^ De még is megcsavartad hisz Beak beteg volt ami elszomorító tény. De aztán Beaknek kellet ugye Chan mosolya amit meg is kapott. Én egy kicsit furvsálltam is :D nagyon nehezen jöttek össze ezek a kis bolondok ^^ elöször CHanYeolnak kellett hadakoznia BaekHyunnal de eközben Hyun is oda figyelt rá hisz bocsánatot kért a nyalókákkal. :) Aztán Beaknek kellett vívnia a szerelemért *-* a vége a nyalokás rész ahogy megcsókolta az halál éédes volt ^^ Luhan meg a kis poén gyáros xD
VálaszTörlésU.i : Sajnáltam Chant mikor fel adta az álmát de nem bánta meg és ez a lényeg :D
Köszönöm, hogy olvashattamn
A jövőben is sok sikert!
아니타 ~
Szia! :)
TörlésKöszönöm a véleményt nagyon jól esik, hogy az első nekifutásra máris kaptam reakciót! :)
Baekhyun gonosz kis törpe? Nem szántam annak, de így belegondolva megeshet, hogy kissé ilyenre sikeredett a karaktere.
Chanyeol mindent feladott volna Baekért, mert szerette bár ezt annyira nem részleteztem, így lehet nem volt annyira érezhető.
Igen kellően sokat szenvedtek, de hát a cél és a boldogság érdekében mindent! Vagy valami hasonló :D
Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet, nekem igazából ők a kedvenc párosom így mindig velük jutnak eszembe gondolatok.
Én köszönöm, hogy elolvastad, és remélem tudok majd még hasonló írásokat produkálni :)
Liti ^^
Szia!
VálaszTörlésMeg kell mondjam vegyes érzelmekkel fogtam neki ennek a oneshotnak. Ismeretlen voltál... nyilvàn, hiszen írtad is, hogy ez az első yaoid, szóval kicsit tartottam tőle, hogy nem fogja elnyerni a tetszésem a stílusod. Annak ellenére, hogy BaekYeol, ami mindennél jobban csábít engem. ^^ De mégis rávettem magam munka közben, hogy jár nekem egy kis pihi, és nincs is jobb, mint Baekyeolt olvasni. :-) Azt megjegyzem, hogy kicsit bántotta a szemem a kiemelés vagy nem is tudom...mobilom kicsit összefolytak a sorok, nem tudom, hogy ha gépnél olvasom akkor is. De nem is volt olyan zavaró, a történet kárpótolt. :-)
Fogalmam sem volt róla, hogy mi lesz a vége és ez jó, mert eleve hülye vagyok ahhoz, hogy előre megjósoljam a történetek végkifejletét, de sokszor már egy-két mondat után sejteni lehet és azt úgy már nem buli végigolvasni. Na, viszont majdnem az utolsó sorig rettegtem, hogy Baekhyun meghal. Szerencsére ez nem történt meg. :-) Mindvégig izgatottan olvastam, a figyelmem nem lankadt és fenntartottad a lelkesedésem is, jóformán pislogni is alig mertem. :-P A karaktereid is hamar kedvencek lettek, bár a két jómadár a szívem csücske, de most még Luhan csöpp kis szerepe is nagyon belopta mág a szívembe. ^^
Keresve sem találtam volna mára jobb BaekYeolt, mint ez, nagyon tetszett, gratulálok. ;-) Sok-sok hasonlóan aranyosan érzelmes történetet kívánok Neked. Pusz
Ditta <3
Szia!
TörlésTeljesen megértem az érzéseidet, valaki újat olvasni mindig bizonytalan dolog, ennek ellenére örülök, hogy végül rám vetemedtél, és remélem tényleg sikerült kellemesen csalódnod bennem :)
Őszintén bevallom én nem szeretek szomorú történeteket olvasni, így elhatároztam, hogy pozitív leszek, és vidám dolgokat írok, vagy legalábbis a végét happy enddel zárom.
Luhant én is nagyon szerettem, ha szabad ilyet mondani, amúgy is közel áll a szívemhez szóval... :)
Az oldallal igazából nem tudom mi lehet, mert tény, hogy kipróbáltam a kiemelést, de el is vetettem, mert túlzónak és zavarónak találtam, lám a blogger nem értett egyet velem ( ha gépről nyitom meg nyoma sincs a dolognak...) Igyekszem eltüntetni, mert tényleg eléggé zavaró.
Nagyon szépen köszönöm a véleményt, és külön öröm, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet. Remélem tudok még ehhez hasonló történeteket írni :)
Liti ^^
Nagyon szép volt. Én már szinte az elején bekönyeztem, és ezek a cseppek a végéig kísértek. Itt pityeregtem magamban. Annyira...szép. Nmm tudom más szóval jellemezni, talán a megindító, gyönyörű, keserédes is illik rá, de a legjobban a szép fogja össze. Egyáltalán nem látszik, hogy első yaoid, és örülnék, ha még többet írnál, mert van hozzá tehetséged. Az egész történet szomorkás volt, és te a végére mégis meg tudtad csinálni, hogy egy odaillő happy end legyen. A legtöbben szomorú véget csináltak volna, amit én speciel nem szeretek, vagy egy tökre nem odaillő, furcsa happy endet, de te meg tudtad formálni ezt az egészet, úgy, hogy az ember a végén már öröm könnyeket hullajtson. Köszönm az élményt, gratulálok :)
VálaszTörlésSzia :)
TörlésNem gondoltam volna, hogy valakire ilyen hatással lehet a történetem, de örülök, hogy ennyire megfogott és tetszett.
Köszönöm a biztatást mindenképp szeretnék még írni, már csak saját magam miatt is mert imádom. Az meg, hogy másoknak is tetszik már csak plusz öröm :)
Őszintén bevallva mióta megsirattak két szomorú halálos történettel én szentül megfogadtam, hogy happy end párti vagyok és remélhetőleg jó sokáig kitartok ennél az elhatározásnál.
Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett, és köszönöm, hogy ennyire pozitív véleményt tudtál rólam formálni :)
Liti ^^
Szóvalszóval :D A fangörcsömet már hallhattad, úgyhogy most igyekszem értelmesen is nyilatkozni valamennyireXD
VálaszTörlésEgyrészt ugye eleve imádat a BaekYeol-ért :D De ugye a párostól még önmagában nem biztos hogy jó lesz a történet, viszont te annyira szépen megírtad! Imádtam a személyiségüket, az egész mosoly témát, és az apró részleteket amikre figyeltél. Most hogy megint elolvastam már kicsit nyugodtabb voltam, nem féltem a végétől XD De azon nem változtat, hogy érzelmeket tudsz kiváltani az olvasóból, ami már egy következő szint, mert erre messze nem minden író képes, úgyhogy gratu ^-^ A nyalókás csókjelenet pedig még mindig halálosan aranyos, nem bírom mosolygás nélkül olvasni :D Ja és Luhan karakterét én is imádom :D
Köszönöm ezt a gyönyörű történetet! És elolvastam a kommenteket is, úgyhogy gratulálok a sok szép pozitív visszajelzéshez is, ebből is látszik hogy milyen jó! :)
Imádás és szereteeet~~ <3 :D
Lill~
Sziaaaa~~
TörlésA fangörcsödet imádtam, csak reagálni nem tudtam rá, mint úgy általában semmire se xD
Annyira aranyos vagy, hogy ennyire pozitív vagy velem. ( Most sem tud normálisan reagálni... ><)
A Baekyeol alap. Annyira cukik, hogy ők egymásnak vannak teremtve a yaoi világban!!
Örülök, hogy többszöri olvasásra is élvezhető, bár talán a legnagyobb sokk a történetben az lehetett, hogy Baekhyun életben maradt, ami már később tudott információ. Mindegy is. Az érzelmek kiváltása hát... én nem gondoltam, hogy túl nagy hatást keltek, így tökre meglepett, amikor erről olvastam.
Bevallom a nyalókás csókért én is odavagyok xD meg persze Luhanért is, aki amúgy tök véletlen keveredett bele a történetbe de nem baj xD
Annyira örülök, hogy tetszett és elolvastad és még inkább még mindig az, hogy tetszett, pedig előtte mennyit nyavalyogtam neked, ráadásul a másikat még el se mertem küldeni xD
A visszajelzések meg... hiába vizsgáztam ma és utáltam a napot, egész végig ugrabugráltam meg sikkantgattam, mint valami őrült ( csak néhányan néztek rám furán. tényleg nem sokan...)
Szeretleeek és köszönöööm <3
Liti ^^
A csoportban már leírtam a tömör véleményem a történettel kapcsolatban, azonban a blogos véleményeknek jobban híve vagyok, meg tudom, hogy milyen jólesik egy-egy vélemény, úgyhogy ide is írok neked, ami a rövid véleményemből kimaradt.
VálaszTörlésTehát, a címből ítélve tényleg valami vicces fluffra számítottam, és az is kíváncsivá tett, hogy ez az első yaoid, ezért "miért ne" alapon elkezdtem olvasni, és már az első mondat után tudtam, hogy jól döntöttem. :3
Viszont az elején abban a hitben voltam, hogy itt majd Baekhyun nagyon beteg lesz, és már készültem, hogy kiderül, hogy halálos beteg, vagy valami, aztán pozitívan meglepődtem, amikor ez a klisé elmaradt, és boldogan jelentette be, hogy meggyógyult. Apropó, nekem sajnos nem sikerült kikövetkeztetnem, hogy mi lehet a betegsége, vannak tippjeim, de nem tudom a biztosra, de az ilyenekkel szeretek tisztában lenni, mert szívügyeim a beteségek, én többnyire a történeteimben a mentális betegségeket veszem elő.
Nekem tetszett Baekhyun makacs-akaratos-köcsög karaktere, mert általában őt nem ilyennek állítják be, és nekem mindig felemelő érzés valami olyasmit olvasni, ami nem hétköznapi vagy általános. Chanyeolt általában vigyorbugyornak szokták beállítani, de egyáltalán nem így, ahogy te megoldottad. A tiédben minden mondatban ott volt a mögöttes fájdalom, és ez tette az egészet olyan élet-szagúvá. És Luhan karaktere is nagyon tetszett, ez olyan "hogyan vegyük rá tíz másodperc alatt a haverunkat arra, hogy végre felnyissuk a szemét" feeling voltXD
Remélem olvashatok még tőled, feldobtad ezzel a történettel az egész napom;; Csak így tovább!
Szia, köszönöm, hogy itt is írtál, és amúgy igen, teljesen igazad van. Örültem mikor megláttam :)
TörlésIgen igen a cím érdekesen alakult a történethez, de tényleg ez volt az első, ami megvolt belőle, így nem akartam eldobni, és a nyalóka végigment a fanficen, így úgy gondoltam illik hozzá.
Örülök, hogy vetted a bátorságot a megnézéshez, annak meg pláne, hogy nem csalódtál :)
Igazából direkt nem írtam konkrét betegséget, mert nem értek hozzájuk annyira, kifejteni nem akartam, és ilyen említés szintjén kisebb volt a valószínűsége annak, hogy valami butaságot írjak. Alapból rákra gondoltam nála, ha jól tudom ott öt év tünetmentesség után mondható gyógyultnak valaki. Legalábbis erre alapoztam, mikor Baek írta, hogy vizsgálaton volt, és nem volt semmi gond.
Nem akartam Baekhyunt ennyire megváltoztatni vagy mássá tenni, csak úgy éreztem, ez a személyiség illene a karakteréhez, és saját magát is alakította írás közben. Chanyeol pedig leginkább egy idézet miatt lett olyan, amilyen, nekem ő volt a kedvencem, Baek tényleg gonosz volt lassan el kell ismernem :D
Örülök, hogy sikerült belecsempészni némi érzést a szavakba, és, hogy valósnak tűntek a dolgok.
Luhant nagyon imádom, így a sunyi akaratlanul is belopakodott a történetbe :D És ha már ott volt alkotott is valamit a cél érdekében xD
Tényleg nagyon örülök, hogy ennyire tetszett, és, hogy hatással volt rád. Ha rajtam múlik mindenképpen írok még, remélem később is tetszeni fog egy-egy történetem.
Nagyon szépen köszönöm :)
Liti ^^
Nyuuuuh *--*
VálaszTörlésAhhj, nem akarok csak úgy elmenni egy ilyen történet mellett.
Először is; Nem szeretem a ChanBaek -et.
Másodszor; Nem is olvasok ChanBaek -et.
Harmadszor; Ezt IMÁDTAM!
De komolyan. Annyira magával ragadó sztori volt és talán azért szeretszerettem, mert ez csakis kizárólag ChanBaek párosra illett.
Valójában nem is tudom mit írhatnék.
Nagyon tetszett mind a történet, mind az ahogy megírtad.
Köszönöm, hogy olvashattam, csak így tovább.
Puszi: Anett :)
Sziaa :))
TörlésEszméletlenül örülök, hogy írtál nekem :3
Először is: Miért nem? Na jó ez egyén függő, megértem :)
Másodszor: Akkor még jobban örülök, hogy elolvastad.
Harmadszor: Köszönööm *.*
Na de komolyabbá válok. Tényleg örülök, hogy mindezek ellenére elolvastad, az meg, hogy tetszett, hát leírhatatlanul nagy öröm számomra. Az pedig, hogy még írtál is nekem hab a tortán.
Tényleg nem tudok mást írni, minthogy köszönöm, hogy elolvastad és írtál is nekem, igazán feldobtad a napomat, még ha sikerült kicsit megkésve is válaszolnom. ( A blog sajnos, nem szereti elküldeni amit írni akarok, így könyörgéssel győztem meg őt :D )
Liti ^^
Szia!
VálaszTörlésNagyon tetszett ez a történet, szeretem, amikor szimbolika is található a művekben, és itt a nyalóka végigvonul az egész cselekményen. Mivel sok évet dolgoz fel, ezért néha úgy éreztem, hogy nagyon összefoglaló a leírás, vagy hirtelenek az ugrások, de gondolom, attól féltél, hogy túl hosszú lesz, és ezért írtad meg így. Baekhyun egy elég gonosz kis szemétláda ebben a történetben, de sikerül megmutatnod a személyésigének okait, az elhagyatottságát, a szeretetéhségét. Jól megragadható volt a mosolyelkérésnek a tragikuma és kegyetlensége, örülök, hogy Chanyeol ki tudott ebből jönni. Luhan üde foltja volt a történetnek. Köszönöm szépen az élményt, a fici felkerült a kedvenc történeteim listájára. :)
Szia!
TörlésNe haragudj, hogy csak most válaszolok, eszembe se jutott, hogy egy ilyen régi történethez írhat még nekem bárki, de nagyon hálás vagyok érte.
Bevallom ez volt az első publikált yaoim, és a második, amit egyáltalán írtam, mégis az egyik legkedvesebb. Nem volt túl átgondolt, szó szerint magától íródott az egész, és akkor így tűnt tökéletesnek, mindezek ellenére igazad van tényleg nagy váltások voltak benne, de nem éreztem szükségesnek a részletezést.
Igen, Baekhyun tényleg egy gonosz ki törpe, valamiért mindig ilyenné válik történeteimben, de a végén csak jó irányba változott a személyisége :) Luhan pedig, Luhan ^^ imádtam, még ha csak pár sort is kapott.
Köszönöm szépen, hogy elolvastad és írtál is hozzá, annak pedig elmondhatatlanul örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet. Szóval még egyszer köszönöm.
Liti ^^