Vedd el a férjet! - 13. fejezet

Tökéletes

Chanyeol kocsija kényelmes és meglepően illatos volt, szétesve csúsztam az üllésre és fúrtam orrom a huzatba, míg ő becsuta mögöttem az ajtót és átsétált a másik oldalra. Kabátját lazán a hátsó ülésre dobta, én pedig megcsodálhattam alakját egy feszes farmerban egy laza sportzakóval karöltve. Ne rémlett, hogy gyakran láttam volna farmerban, pedig kifejezetten jól állt neki, ahogy ott feszült ahol kellett. Máson ez a ruha egy szimpla hétöznapi darab lett volna, de rajta úgy állt mintha rá varrták volna. Bár ez nem elképzelhetetlen. 
- Minden rendben? - pillantott rám, ahogy beült és halkan csukta be maga után az ajtót. - Csatold be magad. 
- Szeretek veszélyesen élni, és utálom a biztonsági övet, mert basztatja a nyakam. 
- Basztatja a francokat - morogta halkan, és átnyúlva rajtam csatolta be. 
- Olyan klisés vagy... - sóhajtottam unottan. -Tökéletes kinézet, tökéletes ruhák, stílus, élet. Olyan rohadtul tökéletes vagy - duzzogtam. 
- Ezt most bónak vegyem? Valahogy a hangsúly nem arra enged következtetni, de a szavaid igen - derült rajtam, míg én csak szenvedve dugtam övem a kezem alá, hogy mindenkinek jó legyen. 
- Nem tudom. Yoora múltkor megkérdezte, hogy helyesnek tartalak-e. Miért kérdezget ilyeneket? - jártattam a szám szüntelenül, ő pedig feladta a komolyságot és felnvetett. 
- ÉS mi volt a válaszod? 
- Jobban szeretem a káposztát. 
- Mi? 
- Valahol be kell vásárolnom. Emlékszem, hogy káposztát kell vennem. 
- Uram isten. Az irodádba nem tűntél ilyen vészes esetnek. 

Miután tíz percet szenvedett vele, mire elmondtam hol lakok, megsértődtem azon, hogy nehéz esetnek nevezett, majd félúton közöltem, hogy a bárban maradt a kulcsom. Persze mindez hazugság volt, éreztem a farzsebemben és baromira kényelmetlen volt, de úgy éreztem bosszút kell állnom azért, hogy ilyen állapotban látott. Azt mondjuk nem tudtam még magamnak se megmondani, hogy ebben mi volt a bosszú, de enyhén ittasan sosem voltam túl okos. 
Száját lekonyítva közölte, hogy a kulcsot nem adták le, és a pultos sem találta sehol én pedig ugyanolyan szomorúan közöltem vele, hogy semmi gond, majd alszom egy híd alatt úgyis olyan számivetett vagyok. Igazából csak nem volt kedvem hazamenni, amíg ott vannak Jongin cuccai. Legrosszabb pillanatomban még az is megfordult a fejemben, hogy elköltözök, de az azért egy elég irreális lépés lett volna. Egy csomó macera eladni egy lakást, ráadásul minden igényemnek megfelelt. Miért kellett volna nekem mennem, ha az enyém volt, és nem is én léptem ki a kapcsolatból? 
Chanyeolra pillantottam, ahogy a gyér forgalomban koncentrálva vezetett. Elképzeltem, ahogy egy nehéz nap után találkozunk, beülünk valahova, majd ugyanígy hazavisz a közös lakásba. Esetleg csak beugrik értem, és hazamegyünk, megiszunk egy pohát bort az erkélyen és hozzá bújva hallgatom meg a napját. Aztán bevillant Chanyeol hét hónappal később, ahogy egy apró kis babát tartva a kezébe ül egy kényelmes kanapén szép vajszínű falak között halkan dúdolva, miközben Yoora az ajtónak támaszkodva figyeli őket. 

- Azt mondtam Yoorának, hogy szerinem is helyes vagy - közöltem a semmiből - És amúgy nálam van a kulcsom, csak nem volt kedvem hazamenni. 
- Pedig a kutyádnak szüksége lenne rád nem? - vetette fel, mire elfehéredtem. 
- Mong - nyűszítettem. - Istenem, egy balfasz vagyok, még csak enni sem adtam a saját kutyámnak. Hogy lehetek ekkora kretén?
- Szerencsétlen... amúgy meg mi az, hogy nálad van a kulcsod? - akadt ki.
- Nem is hat meg, hogy helyesnek tartalak? - kaptam fel én is a vizet. 
- Majd ha nem akarak fejbe vágni elpirulok tőle, jó? 
- Te meg akarsz verni? Az erőszak nem old meg semmit!
- De jó érzés beleverni a boxzsákba.
- Szadista.
- Idióta. 
- Mi van? - visítottam fel. 
- Csak nyugi - próbált meg elcsitítani. - Ma tényleg nagyon hosszú napom volt, szóval kérlek.
- Ha itt lefordulsz gyorsabban hazaérünk - jegyezte meg majd arcát nézve inkább minden más mondandóm megtartottam magamnak.
- Nem kell káposzta?
- Csak zavarban voltam, amiatt mondtam - vontam vállat, míg ő érezhetően kezdte elveszteni a fonalat velem kapcsolatban és csak lassan kifújva a levegőt próbált lenyugodni. 
- Tényleg hülye vagy - nevetett fel halkan. 

Ahogy leállt a kocsi motorja ki akartam szállni, de az öv visszatartott, és bárhogy taperoltam nem engedett. Dühösen próbáltam szabadulni, elfeledett kutyámra gondolva, de szégyenteljes módon Chanyeolnak kellett kicsatolnia. Chanyeolnak, aki lazán kiszállt a kocsiból, felkapt a kabátját és mindenféle zavar nélkül sétált velem a bejárathoz. Végigmérte a környéken magasnak számító, amúgy átlagos épületet, és aprót bólintott. Egyszer félreütöttem a kódot, ahogy megérzetem mellkasát a hátamnak simulni, de most próbáltam inkább a kutyámra koncentrálni, akit egész napra elfelejtettem. 
A liftbn előtúrtam kulcsom és közben a telefonomra pillantottam, az idő pedig már jócskán az északába járt. Fél kettő múlt, részeg voltam és az egyik háázasulandó vőlegényt hoztam fel a lakásomra. Aki amúgy nem tudom miért követett de nem igazán zavart. Azt hiszem kezdtem elfogadni, hogy ő különleges. 

Mong panaszosan jelezte, hogy éhes, így rögtön a konyhába mentem és előtúrtam neki egy alutasakos kaját. Chanyeol levéve cipőjét lépett be a lakásba, és kezdett nézelődni. 
- Egyedül laksz? - érdeklődött, ahogy leemelt egy képet, amin a családommal voltam. 
- Most már igen, kérsz inni?
- Egy pohár vizet elfogadnék - bólintott, és belépett apró konyhámba. 
- Parancsolj - nyújtottam neki, majd átvágva a nappalin a fürdőbe mentem, ahol gyorsan rendberaktam Mong helyét, visszafelé pedig kitártam az ablakot, hogy kicsit kiszellőzzőn. 
- Nem hittem volna, hogy egy discogömb a nappali lámpád, nem igazán illik hozzád. 
- Az Jonginé - vigyorodtam el. - Elviszi hétvégén, és akkor vehetek magamnak egy másik lámpát.
- Az előzővel mi lett? 
- Egyszer egy haverommal kicsit ittasan fociztunk a nappaliba, és Minseok lerúgta - mosolyogtam az emléken. - Meg kellet csináltatni a plafont. Cseppet sem utáltak a házba. 
- És a karaoke?
- Az az enyém. Néha szeretek énekelni, jó stresszoldó. 
Kiskutyám miután végre teleette magát érdeklődve sétált Chanyeolhoz és dörgölőzött kezéhez. Ritka pillanat volt, elvégre elég magának való állat volt. Nem igazán foglalkozott senkivel, még kutyákkal sem igazán, ha lementünk a parkba akkor is inkább egyedül rohangált. 
- Kedvel téged - guggoltam melléjük és két oldalról dögönyöztük a kutyát. - És le kell mennie...
- Akkor menjünk - állt fel és kezét nyújtva húzott fel engem is, míg csak döbbenten pislogtam rá. Meg akartam kérdezni, hogy fáradt-e és nem menne-e inkább haza, de hallgattam, mert jó volt, hogy nem maradtam egyedül, jó volt vele lenni. Sokkal barátságosabb lett a lakásom, hogy itt volt velem, és em egyedül kellett lézengenem. Még Mong is örült neki, ahogy mellé szegődött, és hámját ráadáva léptünk ki a lakásból. 

A közeli parkba mentünk, ahol gyakran megfordultam kutyámmal, bár így éjszaka nem mertem szabadon engedni. Lassan sétáltam az óriás alak mellett, aki csak érdelődve pislogott mindenfelé kezeit zsebébe száműzve. 
Miért volt itt? Biztos várták otthon, nem mellettem lett volna a helye, már részegnek sem mondtam volna magam, nem volt szükségem felügyeletre. Talán csak túlságosan aggódott értem? A kérdés azonban még mindig ott volt; miért?