- Szia, gyere be - próbáltam Chanyeolra mosolyogni, de arcát nézve valami groteszk mosolyra futotta csak. Csendesen sétált be, majd ült le a székbe, és várta meg, hogy helyet foglaljak vele szembe.
- Azt hittem csak le akarsz rázni azzal, hogy dolgod van - jegyezte meg.
- Nem, néha dolgozni is szoktam - közöltem halál komolyan, minek hála kissé kényszeredetten nevetett fel.
- Bocs, viccnek szántam.
- Ó... ne haragudj, nem vagyok igazán formában.
- Igazából csak bocsánatot akartam kérni Yoora és a saját nevemben is. Kicsit túlmentünk a határon azzal a vacsorával.
- Csak nem voltam formában, nem kellett volna felkapnom a vizet. Nem igazán szeretem a magánéletem keverni a munkával.
- Igen, azt hiszem ez feltűnt, és jogos is, szóval bocsánat. Este még hívtalak, de a barátod mondta, hogy nem vagy túl jól. Azért is elnézést.
Na jó, ennél rosszabb már nem lehet ez az egész. Mikor keresett? Jongin pedig miért nem szólt? És miért vette fel a telefonomat? Sosem szokta.
- Kicsit szétcsaptam a gyomrom. Túl sok tortát ettem míg Yoorával voltam. És azt hiszem többet is ittam mellé, mint kellett volna, nem viselkedtem túl munkaképesen - vörösödtem el, ahogy végiggondoltam a ruhavásárlás napját. Máskor egy kortyot sem iszom az ügyfeleimmel, de Yoora mellett egyszerűen muszáj volt magamba dönteni két üveg pezsgőt, mert féltem nekiállok Chanyeollal kapcsolatban zaklatni.
- Noona jól érezte magát veled. Azt mondta nagyon hálás, amiért segítettél neki, és nem a családdal kellett mennie. Anyám nagyon nehéz eset...
- Értem - nyögtem megnyalva ajkaimat. Nem akartam megkérdezni, hogy mégis ki kíváncsi a családjára. Mármint érdekelt volna, ha velem akart volna házasságot. - Jesszus! - sóhajtottam fel hangosan is abszurd gondolataimra.
- Azt hiszem jobb, ha hagylak mára. Szerdán még áll az időpont ugye?
- Igen persze.
Mire észbe kaptam Chanyeol már lelépett, és csak egy apró doboz bonbon volt, amit maga után hagyott, rajta egy kis bocsánatkérő levélkével. Elég ciki, hogy ilyen helyzetbe kerültem, de már meg sem lepődtem. Mondhattam magam tökéletesnek, precíznek, és a világ legcsodásabb emberének, de mellette valahogy ez az énem megszűnt létezni. Múltkor még a beszédkészségem is cserben hagyott és kínosan dadogtam mellette. Nem is értem azt a reggelit, hogy éltem túl...
***
A szerdai találka Yoorával sokkal feszültebb volt, mint előtte bármelyik, amit nem tudtam pontosan mire vélni. Olyan volt, mint, aki tényleg bánta, hogy a magánéletembe vájkált, de valamiféle neheztelést is éreztem minden egyes szavában. Végig az járt a fejemben, hogy esetleg bunkóbb voltam a kelleténél, de akárhányszor pörgettem végig azt az estét nem találtam olyan egetverően bunkónak magam. Mindenesetre a máskor túlnyúló találkozó, most fél órával korábban véget ért, mint kellett volna, így pont volt időm elmenni a közeli étterembe, hogy bepótoljam a múltkori olasz kaja kimaradásomat. Sőt, igazából mehettem is haza.
Kifaggattam Seohyunt, hogy van-e valami mérhetetlenül fontos dolga, és mivel nem volt így őt is hazaengedtem feltéve, ha az átirányított hívásokat fogadja a munkaideje végéig.
***
Kicsit bizonytalanul léptem be a lakásba azon gondolkodva, hogy egy szabad szerda délutánnal mégis mit kezdjek, aztán elég volt csak körbenéznem a nappalin. Kiábrándulva küldtem Jonginnak egy sms-t, hogy minél hamarabb tolja haza a seggét, és mint az igazi párok rakjunk együtt rendet a lassan lakhatatlan lakásba.
Így esett meg, hogy mire egy órával később hazaért, már ment a mosógép, és a mosogató is, a robotporszívó próbált takarítani egyelőre csak a hálóba, mert ott kevesebb dolgot kellett eldobálni a földről, én pedig egy halom szemét közepén ültem a nappaliba.
- Tulajdonképpen, mit csinálsz? - mért végig Jongin ahogy belépett.
- Próbálom szétszedni, hogy mi a tiéd és mi az enyém. Döbbenetes, hogy az egyik kedvenc ingem igazából a tiéd - mutattam a halványkék darabot.
- Jól áll neked, a tiéd - vont vállat. - Add az újságokat, nekiállok átnézni őket.
Röpke négy óra kellett, hogy a lakás viszonylag jól nézzen ki, még a függönyöket is leszedtük, és míg Jongin hajtogatta a már száraz ruhákat, addig én ablakot pucoltam, és rohadt elégedett voltam magunkkal.
- El is felejtettem milyen jó ez az erkély - dőltem hátra, és élvezettel kortyolgattam a whiskeyt, amit egy ajándékszatyorban találtunk.
- Én már azt is, hogy van. Mennyi mindent pakoltunk az ajtó elé...
- Mert tél volt, jön a tavasz, jön a meleg, a nap - hunytam le a szemem, az ég felé fordítva arcom.
- Hihetőbb lenne a lelkesedésed, ha nem a lámpák világítanának az arcodba.
- Aj, már, csak képzeld el - csaptam meg. - Érzéketlen.
- Az te vagy.
- Ya! Megverlek!
***
***
- Baekhyun, beszélnem kell veled.
Tulajdonképpen nem is tudtam, mit akarok mondani, erre pedig akkor jöttem rá, amikor beléptem a lakásba, és megpillantottam őt, az erkélyajtó előtt álldogálni. Rémültem fordult hátra, és megszólalni sem bírt hirtelen.
Furcsán éreztem magam, hogy Chanyeol eltűnt a képből, pedig csak két rövid hete volt az életem része. Nem mintha sokáig tervezett volna a mindennapjaimmá válni, de így, hogy már eltűnt kissé elszomorodtam. Olyan kettős érzés volt vele lenni, mégsem bántam volna még pár közös pillanatot.
Jongin aznap este ott az erkélyen kissé ittasan őszintébe váltott, és miután elmondta, hogy mennyire jól érzi magát velem, két pohárral később akaratlanul is Kyungsoonak hívott. Percekig lefagyva ültem magam elé meredve, neki pedig fel sem tűnt nyelvbotlása, ellenben egyre biztosabb lettem abban, hogy ez volt a kapcsolatunk vége. Mégis másfél hete némán hallgattam, és csak húztam a dolgot. Tulajdonképpen nem is tudom mire vártam.
A szingliség gondolata sosem rémített meg különösebben, mindig úgy voltam vele, inkább vagyok egyedül, semmint valakivel, akivel nem érzem jól magam. Persze a szerelem nem az egyetlen volt, ami valaki mellett tartott, ám Jonginnal még mindig több boldog pillanatom volt, mint szomorú. Igazából sosem voltam mellette szomorú, nem rosszkedvű, vagy bizonytalan. Mellette teljesen önmagamként voltam el, és cseppet sem bántam kapcsolatunk egyetlen másodpercét sem. Talán ezért is volt olyan nehéz elengedni. Mert hiába tudtam valahonnan zsigerből, - talán ez olyan volt, mint ahogyan a jegyes párokat néztem - hogy ők összeillenek, az emberi önzőség néha mérhetetlen nagyságot tudott ölteni.
Kyungsoo köszönés nélkül rontott rám telefonon keresztül, és éreztem, hogy itt a vége.
- Szia - nyögtem nehézkesen.
- Gyere be, ha végeztél kérlek, muszáj valamit elmondanom.
- Jongin, igaz?
- Honnan? - képedt el, és megremegett hangja.
- Először vele szeretnék beszélni jó? Most leteszem.
- Várj Baekhyun... én sajnálom.
Köszönés nélkül nyomtam rá a telefont, és zakóm felkapva hagytam hátra az irodát.
Jongin otthon volt, ezt tudtam, mivel mondta reggel, hogy ma a közelgő fellépésre vág össze számot délután.
- Baek? Te? - kérdezte dadogva, kerülve a szemkontaktust.
- Felhívott Kyungsoo.
- Én akartam veled először beszélni, de...
- Te fogsz velem beszélni. Szeretem Kyungoot, ő az egyik legjobb barátom, de te voltál velem több, mint fél évig, tőled szeretném hallani, veled akarok beszélni.
- Sajnálom. Nem tudom mi történt. Az elejétől fogva olyan furcsa volt vele minden, nem értem mi ez az egész, és én...
- Szereted - közöltem. - Vagyis kezded. Igazából fogalmam sincs. Már hamarabb el kellett volna téged engednem, de nem ment.
- Baek? Honnan? - kérdezte ugyanazt, mint Kyungsoo.
- Már az első találkozásotoknál tudtam, hogy össze fogtok jönni. De sokkal nehezebb téged elengedni, mint azt valaha gondoltam. Emlékszel mit mondtam a szakításról?
- Hogy az élet velejárója, nem hiszel a végtelen szerelemben, de abba igen, hogy el lehet szépen válni. Hogy addig akarsz valakivel lenni, amíg több boldog pillanatotok van, mint szomorú.
- Igen - néztem a földre, és éreztem a könnyeket a szemembe gyűlni. - De veled kapcsolatban, nincsenek rossz emlékeim. Nem volt olyan pillanat, amit bántam volna, vagy olyan perc, amikor boldogtalan lettem volna melletted. Igazából te voltál az első olyan srác az életemben, akivel csak egy valamit bánok.
- Mit?
- Azt, hogy nem tudtam beléd szeretni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése