Do Kyungsoo halvány mosollyal az arcán ült a fotelban.
Fahéjillat érződött a levegőbe, a szoba sarkában egy karácsonyfa állt. Igen.
December huszonnegyedike volt. Az alig tizenhét éves fiú gyengéden pillantott
le a kezében lévő csöppségre. Gyönyörű kisfiú volt. Halvány bőrrel, hihetetlen
apró kezekkel. Fehér felsőben, fekete ünneplőnadrágban. Imádnivaló volt.
Csend uralkodott a szobában, és Kyungsoo alig várta, hogy
vendégei megérkezzenek. Már mindent előkészített, de várva várt látogatói
késtek.
A fa alatt ajándékok pihentek, apróbbak és nagyobbak
vegyesen, ám még egyik sem volt kibontva. Kyungsoo tudta, hogy már sosem tudja
meg a világ mik voltak benne.
A néma csendet csak az óra ütemet kattogása törte meg, ami
kezdte idegesíteni. Miért nem jönnek? Már rég itt kellett volna lenniük!
Végre meghallotta a hangokat, ám nem mozdult. Az apró
gyermeket ölelte, és várta, hogy az ajtó kinyíljon. Léptek közeledtek. Sok.
Végre ideértek.
A fotel szemben állt a bejárati ajtóval, így még csak a
fejét sem kellett elfordítania. Az ajtó hangos reccsenéssel adta meg magát a
hang pedig előbb érkezett, minthogy a szem felfoghatott volna bármit.
- Fel a ke... - elhalt minden, döbbent tekintetek járták
körbe a helyet. Kyungsoo élvezettel figyelte a sokkot.
- Fel a kezekkel? - szólalt meg halkan mély hangján, mégis
keresztülvágta a csendet.
Az elől álló ember rémült tekintete örömmámor volt számára.
Gyengéden megsimította a gyermek fejét, ám nem mozdult.
- Fel a kezekkel! Rendőrség! - találta meg valaki a hangját,
ám az bizonytalan, remegő megszólalás volt. Kyungsoo csak tovább mosolygott.
- Határozottabbnak kellene lennie parancsnok – adott kedves
tanácsot. - Így hogyan ismerjék el magát?
- Azonnal álljon fel, és adja meg magát! - érkezett már a
határozottabb utasítás, de a rémület és undor tökéletesen kihallatszott belőle.
Zene volt füleinek.
- És dobjam el, őt? - pillantott még mindig kezében levő
csöppségre.
- Tegye le a gyereket, és álljon fel!
- Értem én értem, nem kell kiabálni – sóhajtott majd
felállt. Óvatosan tette le az apróság lábait a földre. Tartotta még pár
pillanatig, majd elengedte. A test élettelenül hullott a szőnyegre, az apró
test fehér ruhába burkolva, vörösben tocsogott, Kyungsoo úgyszintén. - Pedig
esélyt akartam adni maguknak, hogy legalább valaki élhessen. Milyen kár, hogy
elkéstek...
Átlépett a testen és a rendőrtömeg felé indult. Az első alak
megrettent, kezében a fegyver megremegett.
- Fe-fel a ke-kezekkel! - kiáltott rémülten.
- Csak határozottan, határozottan – mosolygott a reszkető
szemébe. - Mondtam már a parancsnokának, így nem tudja kivívni a tiszteletet.
Fel a kezekkel? - kérdezte mikor elé ért. A fegyver a szívét vette célba. Hideg
tekintettel nézett szembe a másikkal, majd lassan felemelte kezeit. Őrült
mosollyal hagyta, hogy leteperjék, majd kezeit szoros bilincsbe zárják.
Ők nem tudták, hogy ez neki semmilyen akadályt nem
jelentett. Még nagyobb mosolyra húzódott a szája, nem ellenkezett. A bilincs
kattant, és ez a hang felidézte benne az elmúlt órák eseményeit.
Milyen gyönyörű élmény volt minden egyes pillanata...
*
A kiérkező nyomozó már tudott az esetről. Lélekben
felkészítette magát, mégis mikor átlépte az árvaház ajtaját a rosszullét
kerülgette. Pedig mondták.
Mégis... ki lett volna képes erre? Kinek ártottak ezek az
árva gyerekek? Miért kellett meghalniuk? Szinte rettegve nézett egy irányba,
már a belépésnél rájött ez a hely mindennél rosszabb lesz.
A karácsonyfa a sarokban állt, rajta a világítás lassan
váltogatta színeit. Alatta dobozok hevertek érintetlenül.
Sóhajtva fordult el, és indult a konyha felé. Bár
tiltakozott az egész elméje lépései ellen, tudta, hogy mindent végig kell
néznie.
- Mit tudunk? - kérdezte mikor átlépte a küszöböt, és
kollégájába futott.
- Tíz harminckor érkezett egy hívás a rendőrségre. Az
elkövető telefonált. Boldog Karácsonyt kívánt, majd egy lövés hallatszódott és
sikolyok. Közben bemondta a címet és nem szakította meg a hívást. A központban
végig hallották a mészárlást.
- Miért nem értek ki korábban?
- Kevés volt az ember, ráadásul valami probléma is történt,
ezt még vizsgálják.
- Mit tudunk az elkövetőről.
- A neve Do Kyungsoo. Szöul egyik legjobb magániskolájába
tanul, kitűnő, tizenhét éves múlt. A családjához most vonulnak ki a kollégák.
- Egyéb?
- Nem mutatott ellenállást a letartóztatásnál. Végig
higgadtan kezelte a helyzetet. Nagyon rémisztő volt az elmondások szerint.
- Az áldozatok?
- Még tart a helyszínelés, de eddig harminc gyermeket, hét
gondozót, és tizenegy egyéb munkakörben dolgozót azonosítottak. Még nagyjából
húsz áldozatról van tudomásunk.
- Főnök! - lépett be egy másik beosztottja, egy papírt
tartva a kezében. - Ez magának szánták.
Kikapta a másik kezéből a levelet és feltépte. Egy maréknyi
haj hullott a földre, ám szinte észre sem vette mohón falta a szavakat.
„ Mélyen tisztelt Park Jungsoo. Ön egy igazán kiváló
nyomozó, és alig vártam, hogy magával találkozhassak. Erre biztosan sor fog
kerülni. Kérem nézze el nekem, hogy nem tudtam személyesen átadni a levelet, de
tudnia kell, hogy nagy csodálója vagyok.
Rengeteget olvastam magáról, ön egy igazán kiemelkedő elme.
Ha valaha példaképet keresnék magamnak, biztosan önre esne a választásom.
Ám most tudom nem a dicséretemre és elismerésemre vágyik,
hanem válaszokra.
Mik lehetnek a kérdései? Sajnos nem tudok az ön fejével
gondolkodni, de néhány választ biztosan adhatok.
Miért pont itt? Nem volt oka. Az iskolából, mindig ugyanazon
az úton jártam haza, így már régóta tudtam a hely létezéséről. Nem volt oka,
hogy ide jöttem.
Miért tette? Sajnos erre sem tudok válaszolni. Egész
egyszerűen... csak úgy.
Miért most? Mert karácsony van. A karácsony a szeretet
ünnepe. Ha egy gyereknek nincs családja, kitől kaphatná meg ezt? Szeretet
nélkül érdemes élni? Valószínűleg nem, így esélyt adtam nekik egy új életre.
Talán odaát megtalálják a boldogságukat, maga nem így gondolja?
És talán a kérdés, ami meg sem fordult fejében, pedig
kellene.
Miért írtam önnek? Feltűnt az apró meglepetésem a
karácsonyfa alatt? Biztosan nem még, hisz ki nézne körbe annyi dobozon. Van ott
egy doboz. Magának. Csakis magának. Ez az én karácsonyi ajándékom. Biztos
vagyok benne, hogy megoldja az apró kis feladványt, hisz... majd meglátja.
Egy jó tanács. A helyében sietnék. Az életben minden perc
ajándék.
Kellemes Ünnepeket, Do Kyungsoo.”
Megremegett a keze, és dühösen indult a nappali felé.
- Keressenek egy dobozt a nevemmel a fa alatt! Most! -
ordított, majd megtorpant, mikor végre elméjébe eljutott egy apró információ. A
valami, ami kiesett a levésből. Visszafordult és lepillantott a földre.
Hajtincsek. Hosszú egyenes fekete tincsek. Talán semmit nem jelent – nyugtatta
magát, mégis rögtön a fa felé igyekezett.
- Megvan! - hallotta, és szinte kitépte a csinos kis dobozt
a másik kezéből. Nem finomkodott, letépte a papírt, majd feltépte a doboz
tetejét.
- NEM!
- NEM!
Gyönyörű fehér selymen egy ujj hevert. A megcsonkított
darabon pedig egy egyedi gyűrű.
- Azonnal küldjenek egy egységet a házamba! - Adta a
parancsot remegő hangon. A doboz majdnem kiesett kezéből, benne a csonk
remegett vele együtt.
Ám ez nem volt elég. Észrevett egy fehér borítékot.
Rettegett kinyitni, mégis tudta, hogy mennyire fontos volt lépnie. A doboz a
vértől ázott asztalra került, ujjai alig bírták kihajtani a papírt.
„ Gondolom rájött kitől származik az ajándékom. Igazán gyönyörű
nő. Ha tudná milyen ajándékkal készült önnek... igazán kedves gesztus volt
tőle, hogy karácsonykor akarta elmondani. Egy egészen kicsikét bűntudatom van,
de ha megtudja, hogy eggyel többen várnak magára, biztosan beveti magát a
keresésbe.
Még él. Ha tényleg annyira okos, mint mondják, meg is menti.
Igazán gyönyörű a házuk, a felesége pedig rettentő kedves
teremtés. Kíváncsi vagyok mennyire ismeri őt. Tudta, hogy ahova nászútra
mentek, nem álmai netovábbja volt? Vajon ismerte annyira a feleségét, hogy
tudja, hol volt Szöulban a kedvenc helye?
Ha igen szerencséje van, ha nem? Akkor maga rossz férj.
Nagyon rossz. Találja meg a helyet. Ott lesz a kulcs a címmel, ahol a felesége
pihen.
Sok sikert Park Jungsoo. Remélem nem kell magában
csalódnom.”
*
„A Szöuli különleges ügyek egyik vezetőjének feleségét
holtan találták egy belvárosi szálloda szobájában. A hatóság még nem adott ki
nyilatkozatot a halálesettel kapcsolatban. A férfi idegösszeomlást kapott a
helyszínen, jelenleg kórházban kezelik. A nyomozást megkezdték az esettel
kapcsolatban. A hölgy terhes volt, így a csapás még nagyobbnak mondható. A
halál okát nem tudni, de egyes információk szerint, az áldozat egyik kezét
megcsonkították.
A haláleset valószínűleg huszonnegyedike éjszaka vagy
huszonötödike hajnalban történhetett. A temetés dátumáról még nincs konkrét
időpont. Őszinte részvétünk a családnak.”
Kyungsoo elfordította a tekintetét a tévéről.
- Mégsem voltál olyan jó, mint ahogy mondták... - mosolygott
a semmibe, és megrázta a bilincseket kezein. - Talán ideje lenne kicsit
szórakozni.
Felállt az ülőalkalmatosságról, és az egyik beteg mellé
sétált.
- Szia, Do Kyungsoo – mutatkozott be, barátságos mosollyal.
A fiatal lány rémülten kapta rá tekintetét, mint egy űzött vad nézett rá. -
Nincs semmi baj, én barát vagyok – beszélt halkan nyugtatón.
- Bilincs van rajtad. A bilincs rossz. A bilincses emberek
rosszak. Nem szabad velük beszélni. A bilincs rossz.
- Mutassak egy trükköt?
- A bilincs...
- Beszélgetsz velem, ha nincs rajtam bilincs? - kérdezte még
mindig nyugtató hangon, mire a lány rákapta tekintetét.
- A bilincs... eltűnik?
- El bizony – bólintott.
- Ha nincs bilincs, az ember nem rossz. Ha nincs... de neked
van – pillantott vissza az asztalra a lány.
- Biztos vagy benne? - kérdezte Kyungsoo, mire a lány
kezeire kapta tekintetét.
- A bilincs? - suttogta döbbenten. Óvatosan nyúlt a fiú
kezeiért. Lassan megforgatta, minden oldalról megnézte, de a láncos karperecnek
nyoma sem volt, csak az érzékeny puha bőrt érintette. . - Do Kyungsoo... jó ember – mosolyodott el a lány.
Szia!
VálaszTörlésVegyes érzések kavarognak bennem, de erre gondolom számítottál :D
Az, hogy gyerekek halnak meg, nekem nagyon nem szimpatikus, de ez egyéni vélemény.
Azon kívül tetszik Soo karaktere, aki kellően őrült, hozzá igazán okos és alapos. Ez pedig egy gyilkosnál a legrosszabb kombó, ha egy nyomozó szemszögét nézzük.
A nyomozóknak szánt levél igazán ütős lett, főleg, hogy egy elkészült cikk adta tudtunkra, hogy nem sikerült megtalálnia a felesége kedvenc helyét.
Az osztályon való beszélgetés igazán jó. A lány reakciója tényleg olyan, mint egy kezelt beteg, akinek ezt szépen az eszébe vésték, hogy a bilincses ember rossz.
Amit hiányoltam azok a leírások, az árvaház, Soo, a nyomozó külseje, a napszak sem tiszta, de ami jobban zavar, hogy nem tudni, miért nem akadály Kyungsoo-nak a bilincs, hogy miként került le róla végül.
Még egyszer érdemes lenne átfutni a hibák miatt, de az a pár vessző és egy-két elírás nem vészes.
Ha eltekintek attól, hogy gyerekek haltak meg nagyon jó kis történet :)
Anett
Szia!
VálaszTörlésIgen számítottam rá, azt hiszem nem volt túl kedves ötlet (később már leesett), pont erre véleményt kérni tőled, elnézést miatta ( és a késői válaszért, bár lassan már tudják az emberek, akik olvasnak, milyen aktív vagyok. Mindenesetre elnézést.)
Örülök, hogy jóra sikerült a levél, és, hogy szájbarágás nélkül is átment, hogy szegény nyomozó elbukott.
Igazából ez csak egy kis visszatekintő prológus akart lenni egy leendő történethez, így nem akartam neki túl nagy hangsúlyt adni, de így magában igazad lehet, hogy bizonyos dolgok kevesek. Mindezek ellenére én kifejezetten szerettem, amikor megírtam, de belátom így utólag tényleg vannak benne hibák.
Kyungsoot amúgy egy elég erős és veszélyes karakternek terveztem, aki bárhonnan bárhogy ki tud szabadulni, egy igazi őrült. Talán ha lenne folytatása kissé letisztulna a karaktere.
Köszönöm szépen a véleményt, sokat segített, és elgondolkodtatott pár dologban :)
Liti ^^